Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-27 / 176. szám

1

I

I

A Duda Gyuri

ügy

Dandint megmagyaritot- ták. A George-ból Gyuri, a Dandin-ből Duda, a francia honból magyar világ lett. Jómagam legalábbis két ilyen határozott esetre emlékezem, s egy televíziós emlékest után kettőt láttam is. Az egyik: a felszabadulás után, a '6 emlékű Pécsi Sándorral készült film Moliére e halhatatlan remekéből, ahol a főhős — ha jól emlékezem

— joggal és szívem teljes támogatósa mellett szerette el a nemes és nemzetes férj ifjonti feleséget. Az ötvenes évek Moliére-filmje egyértelműen politizált és aktualizált, nem lehetett nem kiérezni és kiérteni belőle a filmre vivők szándékát: kifigurázni az úri, a dzsentri Magyarországot, annak emlékét. Régen láttam már, nehezebben vélekszem már rá, hogy mai szemmel' megítélhessem: vállalt politikai

szándékát milyen művészi igénnyel valósította meg a film. De tudatos politikai vállalkozás volt.

A másik: a felelevenített ég megújított Duda Gyuri, amely a televízióban kelt ismét életre és vele együtt, általa felidézett az a kor, a negyvenes évek eleje, amikor még a színházjátszás is politika, forradalmi osztályharcos politika volt és lehetett. Az alapkoncepciójában is felújított, Szász Péter rendezte pop-musical egyértelműen idézte fel a néhai előadást, ahol a férj, akitől elszeretik feleségét, az áldozat és ahol a nemes és nemzetes család figurája meg a többi, a nem Moliére-től származó, de ízig-vérig mo- liére-i alakok nyilvánvalóan a Horthy-Magyarországnak szánt dehogy is fricskakemény orronütés volt.

Nem is voltak, ebben az esetben semmiképpen sem voltak olyan ostobák a Hor- thy-Magyarország korifeusai, amikor ráértettek e népligeti és népnek szánt Moliére veszélyességére és betiltották az előadásokat. George Dandin, azaz hogy Duúa Gyuri méltán lett ügy annak idején és méltán emlékezett meg a televízió kitűnő előadásban erről az ügyről, több mint három évtized múltán. Kár, hogy a forgatókönyvíró és a rendező— egy személy: Szász Péter — nem bízott sem magában, sem remekül játszó színészeiben és a már mindent világosan felidéző, megidéző és megítélő televíziós játék végére teljeser feleslegesen és stílustalanu. odaültette Vitray Tamást ----------i---------O

MßEkM

fsm. július 27., kedd

szegényt — és a riportalanyokat: a szerencsére még ma is kitűnő egészségnek és nagy terveknek örvendő egykori hősöket. Hont Ferencet, Major Tamást, Gobbi Hildát. Szembesíteni és

néhány közhelyet elpufog- tatni — a fiatal színészekkel.

Ha megteszi ezt az elején, valamiféle bevezető formájában, jóllehet szolgálatot tett volna az „ügy”-nek s még jobban az egyébként esetleges felújításban ismét

és újra nagy, szívesen végignézhető tévéjáték sikerének.

Félóra

remekmű

Az igazán nagy írók, igazán nem is nagy mű.vei is lehetnek remekművek. Mikszáth anekdotája, ez a miniatűr a mikszáthy nagy regények „árnyékában”, remek képet fest a Mikszáth által olyannyira ismert, kicsit rezignált, kicsit megbocsátó mosollyal, de mindig is elítélt dzsentrivilágról. A Café Hungária-sorozat —

nyugatnémet—magyar koprodukció — új darabja, az Esküvő Gerelypusztán, kétszer is „megpödrött” csattanójával a végén, valósággal felkínálta magát a tévésítés- re. És e felkínálkozást jó mértékkel, hatásos, de nem hatásvadász színészi eszközökkel, pergő ritmussal valósították meg a színészek, Makk Károly otthonos és könnyed rendezésében.

Csak Mikszáth, egyedül Mikszáth is mennyi, szinte kimeríthetetlen lehetőséget nyújt a televízió számára!

És Mikszáth nem az egyetlen „televíziószerző” óriásunk ...

Gyurkó Géza

EZ A NAGT NYÁRI J8vés-menés, a tíz-tizenkét órás szikrázó napfény, a fák alatti szelíd ejtőzés, a védő- függönyöWkel hűtött lakások, a megtérések országjáró utakról és kalandozásokról, a hőmérséklet ingadozása kedvez a riport- és magazinműsoroknak. A lankadó figyelem természetrajzát követik. A nyár nem alkalmas súlyos mondanivalók közlésére és befogadására. Mintha a műsorok szerkesztői is követnék ezt az életritmust, mert megsokasodtak a jelent és múltat idéző műsorok, a derűs pillanatokat, igyekezeteket idéző hangképek, a a terveket mérlegelő szocio- fotók és előretekintő beszélgetések.

■ ■ ■ ■

A Cifra palota — Kubinyi Ferenc dokumentumműsora — a dramaturgia törvényei szerint nem egyéni és társadalmi összeütközések tükre, nincs katarzisa csak megörökít s a tanulságok levonását az okulást a hallgatóra bízza. A játék szereplői régi és új háztulajdonosok, falusiak és pestiek, régi és új krónikások.

Az ötlet vonzó és rengeteg lehetőséget rejt magában. Lehet-e Anonymusszal,

Bethlen Miklóssal, Rákóczival a csicsás falusi építkezések, a kivagyiság és sznobág ellen harcolni? Mert hogyan is volt ez régen? „A szittyák bölcsek és szelídek voltak, nem házakban, hanem sátrakban éltek. Arany, ezüst, gyöngy, annyi az nekik, mint a kavics. Aztán hajdani szelídségük fokozatosan elhagyta őket és felnőtt keblükben a hét főbűn, a más javainak, asszonyainak, marháinak kívánásától egészen a kevélység ( vétkéig-” így épültek a szerencsi

mezőn az első lakok és így épülnek ma a cifra paloták, így születnek elkótyavetyélt, régi parasztházak rekonstrukciói, mert a köcsög és rokka után most sikk a parasztporta, kiirtott gyümölcsfákkal. a telek végéig futó gyepszőnyeggel, galambdúccal és a kert végén egyszemélyes fabudival, amit megtartani azért is érdemes, mert onnan nyílik a legszebb kilátás a sztrádára. De meg kell tartani a szomszéd miatt is.

És az új palota? A fürdőszobában felhőzött olasz csempe, süllyesztett fürdőkád. A nagyszobában tévéoltár, mert ez az egyetlen szórakozásunk, mondja a ház úrnője, mert a házak a feleségek vágyait és Ízlését tükrözik. Igaz. a szülék a garázsban vagy az alagsorban laknak, de a ház páratlan, homlokzatát tükrökkel dekorálták, nehogy olyan legyen mint másnak. Kár, hogy ebben az építészeti Csárdáskirálynőben sem ízlés, sem értelem. A lakható nagy ház nem hiba, ha nagy a család, szükséges is. Csak örülhetünk falvaink és városaink gyarapodásának. az építési kedvnek, az alkotás ilyenféle megjelenési formáinak. De. Egy-egy gyengén megírt könyvet eltehetünk könyvtárak raktáraiba, egy- egy sikerületlen festményt hivatali szobákba vagy irodaépületek folyosóira, egyegy aránytalan végtagokkal készült szobrot parkok elhagyott tisztásaira, mi történjék azonban a lakatlan „hindu síremlékekkel”, amelyek még száz év múlva is ékességei lesznek a falu főutcájának. amelyekben nem laknak, nem, mert nem az életre, hanem a dicsőségre épültek.

A régi parasztházak esztétikailag kifogástalanok voltak, az életet, az embert szolgálták és ez ma sem lehet szégyen. Az embereket ízlésre, mértéktartásra nevein1 azonban sokrétű feladat, mert együtt jár más ízléskultúrák fejlesztésével. (Sok tennivalónk mellett ezt is kellene valakinek csinálni.)

A DOKUMENTUMMŰSOROK a múlt és jelen képeiből állnak össze, segítségükkel válik élővé a tanító történelem és az elképzelhető jövő. Ezt igazolta Kubinyi Ferencnek és szerkesztőtársainak műsora. Az „így élünk” ábrázolása új műfajjá válhat és egyik megjelenési formája a szociográfiának. Csak dicsérhető az a terv, amely szerint szeptembertől havonta jelentkezik ez a műfaj, amelynek középpontjában a „hogyan éljünk?” gondolat áll, ami kissé napihír és krónika, de ami néhány elemében magában rejti a hangjátékok eszmeiségét is.

Ebergényi Tiber )

Jelenet a Duda Gyuri ügy című televíziós játékból: Szacsvay László

KITŰNŐ SZÓNOK volt, a hetvenes években mindig őt kérték fel a válaszok elmondására, valahányszor csak a kormány részéről nagy jelentőségű deklarációk, súlyos érvek hangzottak el. Szónoki kifejezés- módjának skálája széles, kiváltképpen mestere annak, hogy egy-egy — olykor finom iróniával is fűszerezett — lényegre tapintó mondattal halomra döntse ellenfele érveit. Stílusa különösen emelkedetté válik, amikor a nemzet sorsdöntő kérdéseiről szól. E beszédei: gyöngyszemei a függetlenség kivívása és a nemzetiségekkel való megegyezés érdekében elhangzó, korabeli közéleti megnyilatkozásoknak; olykor megközélítik Kossuth szónoki stílusának színvonalát.

Mocsáry őszintén tiszteli a valódi nagyságot, de nehezén szenvedi a „dölyfös kö- zépszerűség”-et. Azokat becsüli, akik „mindenben igazságos meggyőződésüket követik” és „nem úsznak az árral.” Rendíthetetlenül hisz a „kimondott igazság” erejében. Életművéből optimizmus sugárzik. Még a közélet porondjáról leszorítva, elhagyatva és elárulva is ezt írja: ...... nem tudok lemond

ani arról a hitről, hogy az igazság utóvégre is utat tör magának.” Élete, harcai legnehezebb pillanataiban, magát soha meg nem adóan szembe szögezi hitét: „Jőni fog egy jobb kor...” Józan bírálói „puritán” s „acélszilárdságú jellem”-ét, rendíthetetlen elvhűségét emlegetik.

Egyik választás táján váratlan vendég • érkezett az andornaki kúriába. Négylovas hintón. ., A vendég „nagyságos úr” szerette volna átcsalni a „gazdát” a kormánypártba. Egész nap sétálgattak, vitatkoztak. A búcsúzáskor mégis így szólt le a hintóról a vendég: Lajos bátyám, az Ég áldjon meg, annyi szót váltottunk, mégsem mondtál nekem — semmit. .. „Mocsáry úr” csöndesen végignézett a paripákon, meg a hintón, aztán ennyit mondott: szép lovaid vannak, kedves öcsém... — Ez a kis történet őrzi talán a legjobb „képet” róla.

NEM VOLT „eredendően” és „csupán” nemzetiségi-politikus. Azzá — lett. Kényszerűen. Közírói és politikai tevékenységének „tárgyai” között — a megyei ©nkormányzattól kezdve az általános választójog és a munkáskizsákmányolás kérdésén át a kivándorlás és a német nagyhatalmi terjeszkedés veszélyéig — a korabeli magyar társadalom minden lényeges kérdését föllelhetjük. Nem rajta múlott, hogy államférfi adottságaival bíró politikusként többé váljék, mint ellenfelei — addig- ameddig — elszenvedhették. .. Ö maga reálpolitikusnak tartotta magát, akit egyedül, mindenekfelett a „haza sorsáért való remegés” vezetett, ugyanakkor szoros összefüggést látott saját népének jövője és a velünk közös ég alatt élő nemzetiségek sorsa között. A magyar a kelet-európai kis nemzetek egyike, azokkal elvegyülve él, érdekei és törekvései azokéval azonosak — vallja. Nekünk létérdekünk tehát, hogy „európai és szomszéd- sági helyzetünk” józan mérlegelésével „sűrű érintkezésben”, sőt „állandó és szoros szövetségi viszonyában legyünk a szomszéd népekkel, mint „természetes szövetségeseinkkel”, akikkel éppen a nemzetiségeink jelentik a2 „összekötő kapcsokat”. öngyilkos politikának tartja ezért azt, amely „homlokállást” akar fölvenni Béccsel és a nemzetiségekkel egyaránt, két malomkő közé helyezvén a maroknyi magyarságot. — Ez a szemlélet Mocsáryt élet-halál küzdelemre kényszerítette a hivatalos, kormánypolitikával szemben.

1868-BAN MEGALKOTTAK az ún. Eötvös-féle nemzetiségi törtvényt. Ezt azonban Deák „puccsszerűen” benyújtott, a „politikai nemzet”-ről szóló javaslata eleve „hatástalanította”. Eötvös halála, majd Deák félre- állítása után a Deák-párt és a „balközép” egyesüléséből 1875-ben létrejött Szabadelvű Párt megszilárdította a kiegyezést, a nagybirtok és a tőke uralmát, megerősítette az . uralkodó osztályok nép- és nemzetiségellenes politikáját. Nyíltan szakítottak a nemzetiségi törvénnyel is, rátértek a nemzetiségi elnyomás egyre erőszakosabb

eszKozeire. n. megiogaimazas ugyan későbbi, de a törekvés iránya kezdettől világos: „Harmincmillió magyar!.., ezt... makacs és erős munkával játszva el lehet érni.” S az eszköz: az iskola, ami „olyan, mint egy nagy gép, melynek egyik végébe... rakják be a tót fiúkat s a másik végén mint magyar emberek jönnek ki.” A hírhedt Trefort-féle két iskolatörvény a tanárokat, tanítókat, a „kisdedóvó törvény” az óvónőket, sőt még a dajkákat is az erőszakos asszimiláció szolgálatába akarta állítani. Ugyanezen cél társadalmi eszközének szánták az ún. „közművelődési egy- letek”-et. Tiszáék a sajtótörvényt is megszigorították, új szabályai teljesen kiszolgáltatták a magyar uralkodó osztályoknak a nemzetiségi sajtót és politikusokat. Az ennek alapján igazságtalanul perbe fogott szerb képviselő, Miletic Szvetozár pere, majd a román Replica- és Memorandum-perek a nemzetközi közvéleménnyel is megismertették a magyar kormány elnyomó nemzetiségi politikáját.

Mocsáry újból és újból megkísérelte e „délibábos őrület” eluralkodását megfékezni s a félrevezetett közvéleményt ráébreszteni arra, hogy a kormány politikájának alapja a „kérlelhetetlen realitással” szemben „hiú ábránd”, mint amilyenbe olyankor szoktuk ringatni magunkat, „midőn a sírva- vigadás állapotában vagyunk.” A cél eleve képtelenség: az ország egyik fele a másikkal szemben „hadilábra” helyezkedik s a magyarság, mely a támadó fél, a lakosság másik felét magába akarja olvasztani... A felkorbácsolt s fékevesztett szenvedélyek visszahatást szülnek: a meg nem kérdezett magyar nép létérdekét veszélyeztető „új katasztrófának megyünk elébe.” A nagyhatalmi hóbort politikájának aligha lehet több és más eredménye, mint a „nemzetiségek alarmírozása”; az, hogy kiolthatatlan, halálos gyűlöletet csepegtetünk a „vérig sértett keblekbe.” Emellett annak, hogy a nemzetiségek valóságos sérelmekre mutathatnak rá, „egyszerre híre megy az egész világon”, tápot adunk a nemzetközi méreteket öltő magyarellenes propagandahadjárat tudatos torzításainak: tönkretesszük nemzetünk jóhírét a világ előtt.

MOCSÄRY EGYRE reménytelenebb helyzetben, hovatovább az egész magyar „politikai társadalommal” szemben vívta küzdelmét. Más választás híján a csupán elvi jelentőségű nemzetiségi törvény alapján, melynek betűjében és szellemében való megtartása — akkor még — valamelyest kielégítette volna a nemzetiségeket. Harcának kettős eredménye lett. A nemzetiségi sérelmek elleni tiltakozásai, igazságtalanul meghurcolt személyek melletti kiállásai, az új törvények, rendelkezések asszimilációs törekvéseit leleplező beszédei, cikkei egyre ismertebbé és népszerűbbé tették a nemzetiségek előtt. Üdvözletek tömegét kapta az országból, méltató nyilatkozatok, lelkendező dicséretek láttak napvilágot a „nemzetiségek védelmezőjé”-ről. A „szerb, főváros”, Újvidék népe sokezres tömegbe.n ünnepelte képviselőjelöltjét; Mocsáry cirillbetűkkel kihímzett neve zászlókon lobogott. .. Ilyen ünnepélyességgel és kitörő lelkesedéssel még soha nem fogadtak magyar politikust. Felfigyelt rá a külföld is: varsói orosz nyelvű hírlap, párizsi nemzetiségi szemle — a horvát, cseh, szlovák, román, szerb lapok nyilatkozatait visszhangozva — „Európa színe előtt” méltatta „Magyarország egyetlen igazságos emberének” érdemeit.

A hivatalos magyar politika egész tábora viszont végképp ellene fordult Mocsáry- nak. Leleplező megnyilatkozásaira érdemben válaszolni nem tudván, feneketlen dühében úszító rágalmak özönét zúdította reá, hazaárulónak kiáltották ki. Hiába volt a Kecskemét után három cikluson át is képviselőjének választó másik „színmagyar város”, Kiskunhalas bizalomnyilvánító hűségnyilatkozata, melyet a magyar nép

igrazi hangjának nyilvánított a külföld is: a nép- és nem-i zetiségellenes reakció nem tűrte meg a magyarság és a nemzetiségek érdekeit-céljait egybe-látni tudó józan politikust. „Kiiktatására” a kor-- mány és az ellenzék összefogott. 1887. február 15-én újólag megbélyegezte a kor-i mány katasztrófapolitikáját. (Jellemző, hogy ellenzéki képviselő kiáltott oda a teremszolgáknak: „... ki kell szellőztetni... ez után a beszéd után!”) Másnap Irányi Dániel pártelnök „ünnepélyesen” megtagadta a pártalapító „vezért”, bejelentvén a Háznak, hogy Mocsáry Lajosnak a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját a „függetlenségi és 48-as párt... magáénak nem ismeri el s vele e részben szolidaritást nem vállal... ” Mocsáry kilépett az országgyűlési pártkörből. Bár 1892-ig még tagja volt az ország- gyűlésnek — ahogy ő emlegette: a karánsebesi románok gavallériájából, tehát nemzetiségi mandátummal

— lényegében 1887-tel lezárult aktív politikájának korszaka. (így — a magyar polgári fejlődés és a táj népeinek kárára, nemcsak az ő személyes tragédiájaként — ma csupán történetírói hipotézisként beszélhetnének élete kutatói arról, hogy mi lett volna, ha az ő elgondolásait kora részben vagy egészében realizálja.) Politikai bojkott, sajtózárlat alá vették. Halálos gyűlölettel teli kör övezte, az „irányított felejtés” sovinizmus szőtte köde fogta körül alakját. Nevét, emlékezetét a reakció kitörölte a nemzet tudatából. Máig ható sikerrel... m

AZ ANDORNAKI udvarházban néha még föl-fölke- reste régi pártjának két „mohikánja”, Kovács Lajos és Mezei Ernő. Olyankor harsány vitáik zaját verte vissza az udvarházzal szemközti hegyoldal. Állva vitatkoztak

— „országgyűlést” játszott a három jó öreg... Élete utolsó éveiben körötte forgolódó hűséges inasa, Papp Mihály mondja, hogy „Mocsáry úr” magában is gyakran beszélt, politikai dolgokon „vitatkozott”. .. Családja szerint a halála előtti pillanatokban is a régi Függetlenségi Pártot emlegette. Szíve utolsó dobbanásáig a nemzet gondja volt előtte.

(Folytatjuk) Denke Getge\g

i

Mocsáry Lajos ébresztése

V. A politikus (2.)