Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-27 / 176. szám
Pazarlás az idővel Harminc méter magasító' GONDOLOM, emlékeznek még a jó évtizede lábra kapott és gyorsan terjedő, úgynevezett fluktuációs vizsgálatokra. Néhány szociológus tudományos módszerekkel végzett elemzése arra indította a vállalatok vezetőit, hogy megpróbálják felderíteni: ki, miért hagyja el a munkahelyét? De mert a vállalatoknak nem voltak ehhez megfelelő felkészültségű szakembereik, az alkalmazott módszer tökéletlensége eleve kudarccal fenyegette az efféle vállalkozásokat. így aztán a kikérdezettek válaszaiból összeálló kép aligha adhatott jól használható segítséget a fluktuáció csökkentésére. Az efféle házi vizsgálatok abba is maradtak, viszont napjainkban újabb — és sokkal hasznosabbnak. ígérkező — vizsgálódások tanúi lehetünk* A sort a Gazdaságkutató Intézet nyitotta meg két, vagy három évvel ezelőtt; konkrét tények és adatok elemzésével mutatták ki, hogy az évente rendelkezésre álló munkaidőalap 20 —25 százaléka (körülbelül 2 —2,5 milliárd munkaóra) veszendőbe megy. Ha ezt az időt az első perctől az utolsóig produktív munkával töltenénk, akkor éppen futná az évente tervezett gazdasági növekedés kétharmadára.' A számítások azt is kimutatták, hogy miből adódik ez a roppant veszteség. Néhány jelentősebb tétel: az egész napos hiányzások — a fizetett szabadságok nélkül — „elvisznek” évente 1 milliárd munkaórát. Ez körülbelül 150 ezer ember munkaidejével egyenlő. A napi fél-, egyórás hiányzások pedig 600 millió órával csökkentik az amúgy is szűkös munkaidőalapot. Ezeket az országosan érvényes veszteségszámításokat követik mostanában egyre sűrűbben a helyi vizsgálódások. A napilapokban^ is megjelentek a Komárom megyei számítások nagyon is elgondolkodtató végeredményei, időközben jó néhány vállalat is felmérte a munkaidő-kihasználást, legutóbb pedig Baranyából érkezett a hír arról, hogy ki miért és mennyi időt tölt munkaidőben a munkahelyén kívül. Ez az utóbbi vizsgálat például megállapította, hogy annál a 67 vállalatnál és szövetkezetnél, amelyek adatait feldolgozták, tavaly csaknem másfél millió óra — 497 ember egész évi munkaideje — ment veszendőbe különböző (egyébként minden szempontból szabályosnak, törvényesnek ítélhető) távollétek miatt. Mert senkitől 6em lehet megtagadni például, hogy szükség esetén munkaidőben járjon orvosi kezelésre, vagy különböző hivatalokba, szolgáltató intézményekhez, egyszóval olyan helyekre, ahol ügyes-bajos dolgait többnyire csak munkaidőben tudja elintézni. Illetve — hogy pontosabban fogalmazzak — tudta elintézni. Mert az utóbbi időben szaporodnak az olyan intézkedések, amelyek e súlyos gond felismeréséről és megoldási kísérleteiről tanúskodnak. No, azért egyetlen hivatal, hatóság, vagy szolgáltató intézmény sem sieti el a dolgot, de ha gondolkodva és fontolgatva is, azért megpróbálnak alkalmazkodni ügyfeleik munkaidő-beosztásához. FEL KELLENE gyorsítani ezt a folyamatot. Még altkor is, ha a klasszikustól eltérő munkaidőben dolgozó tisztviselőket, a szolgáltató intézmények személyzetét, a hatósági embereket, az egészségügyieket és társaikat esetleg az átlagosnál magasabb összegű bérpótlékkal kellene kárpótolni. Fel kellene gyorsítani ezt a folyamatot még akitor is, ha tudjuk, hogy ennek érdekében — és mindenekelőtt — meg kellene szokni a nagyobb rendszerekben való gondolkodást. Mert ezzel — figyelembe véve az évente kieső több milliárd munkaórát — a termelékenységen és a hatékonyságon nagyot lehetne lendíteni különösebb beruházások nélkül is: Igaz: a termelékenység egyik fontos hajtóereje a műszaki fejlesztés, a nagy termelékenységű, hatékonyan dolgozó gépek munkába állítása. Erről nem lehet és nem is szabad lemondani. De ha ezek a gépek csalt napi' néhány órát dolgoznak (többek között azért, mert a munkaidő egy része az említett kényszerű okok miatt elvész), akkor tetszik — nem tetszik, meg kell teremteni a munkaidő maximális kihasználásának feltételeit. Már csak azért is, mert be kellene végre látni, hogy az idő legalább olyan fontos termelési tényező, mint a gép, az anyag, vagy az ember. És a jelek szerint éppen az idővel gazdálkodunk megengedhetetlenül nagyvonalúan, pazarlóan. L Vértes Csaba A káli tsz-fiatalok tervei Kirándulások, bükki túrák - közösen (Tudósítónktól) A nemrégiben meghirdetett Közélet és klub megyei pályázat felhívásának megfelelően készítették el a következő év programját a káli termelőszövetkezet Sziklai Sándor ifjúsági klubjának vezetői. Ennek alapján —• többek között — javítani kívánják a politikai és világ- ~ nézeti nevelőmunkát, valamint lépéseket tesznek a klubtagok érdeklődési körének szélesítésére, s új kapcsolatok kiépítése révén, eleget kívánnak tenni annak a , felhívásnak, hogy az ifjúsági klub ne csak egy szűk réteg érdekeit szolgálja, hanern a | községben élő és érdeklődő^ fiatalok is aktívan vegyenek részt a munkaterv megvalósításé ban. A tervekben kiemelt helyet kapott a turizmus és a sportrendezvények szervezése és az azokon való részvétel. A nyári—őszi időszakban kirándulást terveznek a Szalajka-völgybe és Sárospatakra. A történelmi városba a Rákóczi-eml ékekkel ismerkednek meg, a bükki kirándulóhelyen pedig túrát és különböző sportvetélkedőt rendeznek. • i . A sokrétű, színes programok között szerepel az elkövetkezendő időszakban a klub tagjainak közéleti nevelése, a közösség dolgai iránt érdeklődő és cselekvő emberré formálása. Ennek első bizonyítéka lehet,- hogy a munkatervet közös erővel valósítják meg i Varga Gyula A magasság harminc méter. Száz lépcsőt kell felfelé menni, hogy elérjük. Innen belátni az egész várost és a környéket is. Jól kirajzolódnak Eger tornyai, nagyszerű rálátás van a várra, a történelmi műemlékekre. Mindezt a daru tetejéről látni, a leendő új egri kórház építkezésén. A hatalmas munkagép gémje könnyedén megmozdul, óvatosan átsiklik a jobb oldalra és a billentő kötéllel zsalutáblát emel a munkagödörbe. Kezelője, Halász József, sokszor, megismétli ezt a műveletet naponta, s olyankor mindig gyönyörködik néhány percet a megismétlődő képben, a város panorámájában. Fiatalember, alig töltötte be a húsz évet. A kőműves szakmát hagyta ott a daruért, a harminc méter magasságért. — Véletlenül lettem darukezelő — mondja Halász József. — Igaz, korábban is szerettem a gépeket, de valamilyen különlegesre vágytam. Özdon dolgoztam, a kohászati üzemek karbantartó vállalatánál. Az idén, kora tavasszal a Nép- szabadság egyik számát olvasva érdekes hirdetésre bukkantam. Abban jelezte a Budapesti Építőipari Gépesítő Vállalat, hogy darukezelői tanfolyamot indít. Rögtön elhatároztam, hogy jelentkezem. Ügy is történt. Áprilisban láttam a tanuláshoz, és a múlt hónapban tettem nehézgépkezelői vizsgát, vele pedig jogosítványt szereztem. — Tehát ebben a szakmában ez az első munkahelye. — Valóban. A gépesítő vállalatnál maradtam és elsőként ide kerültem dolgozni, Egerbe. Ezt az 50 tonnás csehszlovák darut bízták rám, melyet a hatvani toronyház-építkezésről hoztak ide. Most én vagyok a gazdája, az irányítója. Naponta műszak előtt karbantartom, megzsírozom, olajozom. — Nehéz a kezelése? — Azt nem mondhatnám. Ez a munka inkább jó egyensúlyérzéket és szemmértéket követel. Bevallom, amikor először felmásztam harminc méter magasba, kicsit megszédültem, de aztán többször megismételve, megszokja az ember. Persze, nagy a felelősség, hiszen egy rossz mozdulat elég, és könnyen lehet baleset. Ezért egyszerre sok mindenre kell figyelnem, a gépet mozgatni, a gémbillentő kötelet irányítani. Jelenleg az ácsoknak segítek, miután az alapozást befejezték és most zsaluznak. Egy újfajta német módszerrel dolgoznak, őket szolgálom ki a daruval. — Meddig marad itt? — Sokáig, hiszen az alapozás után a falakat, majd a tetőt húzzuk. Az egyes épületrészek emeléséhez pedig nagy szükség lesz a darura. Nagyon megszerettem a várost és környékét, szívesen maradok, amíg csak szükség lesz rám. (mentusz) Bajban kovácsolódik az egység Vetik áz uborkát,, kukoricát a csányi termelőszövetkezetben Bátorok Mátészalkáról A mátészalkai Szatmár Bútorgyárban ugrásszerű a termelés felfutása: míg 1975-ben 240 millió forint értékben gyártottak garnitúrákat, 1980-ra tervek szerint csaknem 500 millió forint értékű bútort készítenek. A gyár nagy gondot fordít a meny- nyiség növelése mellett a minős ’g javítására is. (MTI fotó) Pénteken délelőtt az utolsó tábla kenyérgabona betakarításával is végeztek a csányi Búzakalász Termelő- szövetkezetben. Korábban sikerült levágni őszi, tavaszi árpájukat, kétszáz hektárnyi repcét, s ugyanekkora területen zajlott a zöldborsószüret. Utóbbiban nagyon kevés örömük volt a csá- nyiaknak. Előbb a jég, majd az aszály harmadolta meg a termést. A tervezett 19 mázsás átlagnál öttel kevesebbet hozott a repce is, hektáronként két mázsával rövidítette meg őket az őszi árpa, s a jelenlegi időjárás közepette teljesen bizonytalan mintegy háromszáz hektár kukorica átlagtermése. Megközelítően sem számíthatnak a 45 mázsás átlagra, mint ahogyan az állattartás szempontjából oly fontos silókukorica is erősen sínyli a szárazságot. t Soha ennyi búza — Egyetlen örömünk eny- nyi bajban a kenyérgabona és a tavaszi árpa — jegyzi meg látogatásunk alkalmával Tóth Péter, a szövetkezet elnöke. — Közös gazdaságunkban soha nem termett annyi búza, mint az idén. Átlagosan számítva a 975 hektárról 35 mázsát takarítottunk be. s a leszerződött kenyérgabonából 240 vagonnyit el is szállítottunk a selypi malomba. Ide már csak 60 vagonnal tartozunk. A hozam megfelel a tervezettnek. Tavaszi árpánk még jobban fizetett, hiszen 34 mázsa helyett 38 mázsás az átlagunk. Ez 12 mázsával hajazza a tavalyit. Hogy mine'" •‘■"'aidonítsam a rész; sikert? Bevált a vetőmagcsere, maximális volt a műtrágyázás, továbbá sikerült mindenféle talajmunkát időben és jó minőségben elvégeznünk. De ha már szó esett a borsóban, őszi árpában, repcében, kukoricában mutatkozó súlyos veszteségről, nem hallgathatom el kertészetünk kritikus helyzetét. Nem akarok forintról beszélni, legyen elég annyi, hogy a vártnak a felét sem hozta. Nyereség nélkül? Az elmúlt gazdasági esztendőt ötmillió forint nyereséggel zárta a Búzakalász Termelőszövetkezet. Ha nincs ez a szélsőséges időjárás, az idei talán még jobban sikerül. Kezdetben többet ígért a kenyérgabona, az árpa, különösen pedig a zöldborsó, amit teljes egészében a Hatvani Konzervgyárral szerződtek le. Mi lesz az idén? Mit részelnek a szövetkezeti tagok? Itt van velünk Juhász Árpád főmezőgazdász és Fe- rencz Jenő, a községi párt- szervezet titkára. Mindketten gondterheltek, s amikor kérdezek, nagyon óvatosan fogalmaznak. Az mégis határozottan csendül ki mondataikból, hogy talán nyereség nélkül, de ugyanakkor deficitmentesen zárhatja évét a Búzakalász. A súlyos helyzetet érzik, tudják a tagok, s belátással viseltetnek. Mindenki ott segít, ahol alkalom nyílik rá. Mentik a menthetőt. Vagyis bajban kovácsolódik az egység. A kertészeti dolgozók például így vállaltak közreműködést a gabona betakarításában, vagy éppen a szállításnál, rakodásnál, ami meglehetősen munkaigényes feladat. I Egységes fellépés Csányban tehát vége az aratásnak, a nyári termények begyűjtésének. De igen fontos kérdésben lépett fel egységesen a szövetkezet vezetősége is két nappal ezelőtt. Nem kevesebbről volt szó, mint hogy széles körű összefogással, átgondolt tervezéssel csökkenteni kell a terméskiesést, ideértve a takarmánynövényeket is! Indul tehát a küzdelem a jelenért és a jövendőért. Utóbbit egyértelműnek tartjuk, mert ahogyan most sikerül pótolni a kiesést, úgy javulnak meg az 1977-es gazdasági év nyitásának feltételei. — Száz hektáron másod- vetésként napraforgós kukoricát termesztünk, hogy ezer juh és nyolcszáznál több szarvasmarha takarmányellátásán próbáljunk javítani. Zöldségveszteségünkön harminchektárnyi tarlóuborka hozhat be valamit. Erre a SZÖVTERMÉK-kel és a Hatvani Konzervgyárral kötöttünk szerződést — mondja Juhász Árpád. — S javíthatja gazdasági mérlegünk alakulását nyolc kombájnunk kikölcsönzése, ötven vagon ipari szalmára kötött friss szerződésünk, szállítóeszközeink bérbe adása, valamint a széleskörűen alkalmazott takarékoskodás. Terv és kockázat Amit a ‘ervekkel kapcsolatban ‘«egyeztünk, mind célravezetőnek tűnik a közös gazdaság szempontjából éppen úgy, miként hasznát láthatja a piac, a fogyasztó közönség. Az erőfeszítések azonban magukban hordozzák a kockázatot. Egyetlen példát említsünk e kérdés kapcsán! Nehéz munkával, sok anyagi áldozattal földbe juttatnak most száz hektár silókukoricát, s harminc hektár uborkát. Nem biztosított azonban, hogy ez ki is kel, illetve megfelelő meny- nyiségű és minőségű termést hoz. A gazdaságnak nincs öntözési lehetősége, az esőt pedig nem lehet napra megrendelni. — Kényszerhelyzetben- vagyunk, s mindenképpen vállaljuk a rizikót — összegezi a vezetőségi ülés végső állásfoglalását e kérdésben Tóth Péter. — Csányban egyébként talán nem is olyan kritikus a téma, mint egyebütt. Szinte minden tagunk termeszt zöldséget a háztájiban, így ha megrövidülne valamivel zárszámadáskor, év közben behozza a pesti Bosnyák téren, vagy helyben fizet neki az AFÉS" minden kiló babért, ubork ért. De ha nem ez volna helyzet, tagságunk akkor magáénak érz a szándéko ismerem annyira őket. Eg' út sohasem egyenletes. Gödör után kaptató jön, anv kor feledi az ember a rosz- szat... Moldvay Győzi /Némísm fi 1976. júiiiu 27., kedd f
