Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-27 / 176. szám
Montrealból jelentjük Megvan a harmadik és negyedik arany Vízilabdában ismét olimpiai bajnok Magyarország AZ MSZMP HEVES MEG VEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVII. évfolyam, 176. szám ARA: 80 FILLÉR 1076. július 27., kedd A munkaerő-gazdálkodásról tárgyalt a SZOT elnöksége Hétfőn ülést tartott a SZOT elnöksége, amely a többi között a munkaerőgazdálkodással kapcsolatos szakszervezeti feladatokról tárgyalt, kifejezte, hogy egyetért a Minisztertanács közelmúltban hozott határozatával, amelyben megszabta a munkaerő-gazdálkodás feladatait. Az elnökség felhívta a szakszervezetek különböző szerveit, hogy segítsék a kormányhatározat és az ehhez kapcsolódó miniszteri jogszabályok végrehajtását, érvényesítsék a szakszervezetek jogait a hatáskörükbe tartozó kérdésekben. A szakszervezetek nyújtsanak támogatást ahhoz, hogy a gazdaságtalan termelés megszüntetése, a termékszerkezet változása és a hatékonyabb munkaerőgazdálkodás nyomán felszabaduló dolgozókat tervszerűen és szervezetten irányítsák át új munkahelyekre. Különösen nagy gonddal és körültekintéssel foglalkozzanak a más területre, más munkakörbe áthelyezett dolgozók emberi problémáival, s ellenőrizzék a törvényesség betartását. Nyújtsanak hatékony segítséget ahhoz, hogy a szervezetten átirányított dolgozók — a lehetőségekhez mérten — ne kerüljenek hátrányosabb helyűét jelentés a világűrből; Technikai kísérletek a Szaljut 5. fedélzetén A Szaljut 5. személyzetének tagjai — Borisz Volinov és Vitalij Zsolobov — egynapos aktív pihenés után tudományos és technikai kutatásokat, illetve kísérleteket végeztek. Lefényképezték a Holdat, hátterében a Föld éjszakai horizontjával. Ennek a kísérletnek az a célja, hogy az önálló repüléseknél való tájékozódáshoz pontosan bemérjék az éjszakai horizont szintjét. A kapott adatok segítségével tovább tökéletesíthetik a kozmikus készülékek tájolórendszereit és növelhetik a mérések pontosságát. Viking 1. a Marson Az űrhajósok kipróbálták a kísérleti elektromechanikai stabilizátort, amely jóval gazdaságosabb, mint a reaktív hajtóművekkel működtetett stabilizációs rendszer. A kísérlet jó eredménnyel zárult. A Szaljut 5. berendezései egyébként kifogástalanul működnek, az űrhajósok jól érzik magukat. A földi irányítóközpontban zavartalan rádiókapcsolatot tartanak fenn az űrállomással, fogadják és feldolgozzák a beérkező adatokat. (TASZSZ) zetbe, mint előző munkahelyükön voltak. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a munkakör változtatása indokolttá teheti a szakmai ismeretek kiegészítését, vagy új szakma elsajátítását. Ezért a szakszervezetek segítsék a dolgozók képzését, át- és továbbképzését, a képzés anyagi és szakmai feltételeinek megteremtését, a dolgozók politikai és szakmai műveltségének emelését. A szakszervezetek szorgalmazzák a műszaki fejlesztéssel, az üzem- és munka- szervezéssel a munkafegyelem megszilárdításával mozgósítsák a tartalékok feltárását és hasznosítását, az indokolatlan és népgazdasági szempontból káros munkaerőmozgás megszüntetését és egész sor olyan feladat megoldását, amelyek a munka hatékonyságának javítását és egyben a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását is szolgálják. További napirendi pontként az elnökség megvitatta és elfogadta a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet negyedik ötéves tervének teljesítéséről, és ötödik ötéves tervéről szóló előterjesztést. \ A SZOT elnöksége elfogadta a Hazafias Népfront VI. kongresszusa állásfoglalás tervezetéről alkotott szakszervezeti álláspontot. További napirendi pontként tájékoztató hangzott el a zöldség-gyümölcs termelés és ellátás helyzetéről. Felvételünkön a montreali olimpiai bajnoki címet nyert magyar vízilabda-válogatott Jól kezdődött a montreali olimpia második hete. Hogy örülni tudjunk, arról a magyar vízilabda-válogatott gondoskodott i Magyarország—Románia 9:8 (3:1, 2:2,2:3,2:2) Az első negyedben jó játékkal, magabiztosan szereztek vezetést a magyarok. A továbbiakban szorosabbá vált a küzdelem, a románok védelmünk legapróbb megingásait is kihasználták, az egyenlítésre azonban nem futotta az erejükből. A győzelemmel tehát a magyar vízilabda-válogatott 12 esztendő után visszahódította olimpiai első helyezését. A seletejezők során, különösen eleinte még akadozott a csapatjáték, született egy-két olyan szorosabb eredmény, amire nem számítottunk. A hatos döntőre azonban kitűnő formába lendült az együttes. Ezt jó játékával bizonyította az utóbbi időben sokat fejlődött olaszok, a hatos döntőből a Szovjetuniót kiverő hollandok és románok ellen. Gyarmati Dezső és Kárpáti György együttes munkája meghozta az eredményt, az olimpiai sikert. Gerelyhajílásban első Némeih Miklós Jó néhány reménységünk, jobb eredményre esélyes versenyzőnk kudarca után legfeljebb titokban gondoltunk arra, hogy kis számú atlétikai csapatunk valamelyikének sikerül dobogóra állni. A férfi gerelyhajítás selejtezőjében a hárem magyar közül csak Németh Miklós ve- rekedte magát a döntőbe. Ott aztán ragyogó dobással mutatkozott be. Az első sorozatban 94,58 méterre szállt a kezéből a gerely, s ezzel szinte megbénította neves finn ellenfeleit. ! Mexikó után tehát, ahol Németh Angéla nyert aranyat gerelyhajításban, szerény eredményekkel számoló atlétikai sportunknak újabb nagy 6i- kere született, s az ünneplés pillanataiban arról sem szabad megfeledkezni, hogy négy esztendő óta Kulcsár Gergely, a hajdani kiváló gerelyhajító — kétszeres olimpiai bronz, és egyszeres olimpiai ezüstérmes sportolónk — csiszolgatta Németh technikáját, amíg eljutott eddig a nagyszerű eredményig. A férfi gerelyhajítás olimpiai bajnoka: Németh Miklós (Magyarország) 94,58 világ- és olimpiai csúcs, 2. Sittonen (Finnország) 87,92, 3. Megelea (Románia) 87,16. Napirenden: ismét a zöldség Tanácskozás Hevesen t Az élet jelei után kutat PASADENA! A földi irányítóközpontból ■ küldött rádióutasítással sikerült kiszabadítani a Viking 1. földminta vételére alkalmas robotkarját. A kar enyhe mozgatásával sikerült lepattintani a berendezést j eddig fogva tartó védőle- ' mezt. ’ A földi irányítóközpont- ! ban közölték, a karomsze- ! rű markoló berendezést szerdán kívánják működésbe hozni, hogy földmintákat juttasson az űrhajó miniatűr laboratóriumába. Az automata laboratórium feladata lesz, hogy a földmintákban az élet jelei után kutasson. Az űrhajó másik fontos berendezése, a „Marsrengések” mérésére hivatott szeizmo- méter egyelőre nem engedelmeskedik a földről érkező „parancsoknak”. (AP) Kuba nemzeti ünnepe HAVANNA: Fort Péter, az MTI tudósítója jelenti: | A nemzeti lobogók díszébe I öltöztetett utcákkal, ünnepi gyűlésekkel, kulturális és sporteseményekkel ünnepli Kuba népe július 26-át, a Santiago de Cuba-ban levő Moncada-laktanya ellen 1953- ban végrehajtott történelmi jelentőségű támadás évfordulóját, az ország nemzeti ünnepét. Az évforduló központi ünnepségének ebben az évben Kuba legnyugatibb tartományának, Pinar del Riónak hasonnevű székhelye ad otthont. A dohánytermesztéséről és cukorfeldolgozó üzemeiről ismert tartomány legnagyobb városában már több hete folytak az előkészületek a nagygyűlésre. L A nagygyűlésen egyébkent részt vett a hivatalos kubai látogatáson levő Agostinho Neto angolai államfő. A gyűlés szónoka Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, az ország miniszterelnöke volt, és felszólalt Agostinho Neto elnök is. ★ A hét végén az ország életével ismerkedett az az angolai küldöttség, amely Neto államfő vezetésével érkezett hivatalos látogatásra Kubába. Agostinho Neto és kísérete szombaton Fidel Castro társaságában felkeresett egy Havanna környéki mezőgazdasági üzemet, és látogatást tett a hadsereg egyik alegységénél. Vasárnap a küldöttség Pinos szigetére utazott, felkereste az ottani forradalmi múzeumot, majd ellátogatott a híres Jósé Marti úttörőtáborba Hammer László, a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese mondott bevezetőt tegnap délelőtt Hevesen, azon a tanácskozáson, ahol a zöldségtermesztés súlyos gondjait vitatták meg négy megye termelő gazdaságai, valamint a felvásárló és értékesítő vállalatok képviselői. At, értekezleten többek között részt vett Koós Viktor, a Heves megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője is. A miniszterhelyettes rövid bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzettől függetlenül meg kell találni azt az utat, amely megfelelő biztonságot teremt az ágazat jövőjének. Az első felszólaló Panák László, a SZÖVÉRT vezér- igazgatója volt, aki a szerződéses fegyelem szigorítására hívta fel a jelenlevők figyelmét. Az árakkal kapcsolatban megemlítette, hogy a paradicsom négy és félszerese a tavalyi árnak, általában a zöldségárak magasak, jelentős csökkenés ezen a héten várható. Patkó József, a Heves megyei SZÖVTERMÉK igazgatója azt sérelmezte, hogy a gazdaságok sok esetben nem adják át a megyei vállalatnak alacsony felvásárlási áron a burgonyát. Véleménye szerint jelen pillanatban nagy a szervezetlenség, a kapkodás, sokszor értelmetlenül ígérgetnek felárat a felvásárló vállalatok egymás rovására. Fazekas Bálint, a tompái Kossuth Tsz elnöke azt nehezményezte, hogy a gyakorlati szakemberek már fél évtizeddel ezelőtt jelezték a zöldségtermesztés súlyos gondjait, mégsem történt az ágazat érdekében komoly intézkedés. Ismertetett egy felmérést, amelyet háromszáz termelőszövetkezetben végeztek el, s amelynek eredménye a következő ráfordítási, illetve nyereséges- ségi mutatókat adták: 1973- ban egy mázsa paradicsomon 1 forintos nyereség volt, 1974-ben egy mázsán 15 forint veszteség mutatkozott, 1975-ben pedig a veszteség nagysága már 24 forint volt mázsánként. A termelőszövetkezet elnöke a jelenlegi jövedelemadóztatási rendszert a zöldségtermesztés egyik igen jelentős akadályának nevezte meg. Bereczky László, a rákó- czifalvai termelőszövetkezet elnöke egy felkiáltójeles adattal hívta fel a figyelmet a jelenlegi zöldségtermesztési rendszer súlyos hibájára. Az elmúlt esztendőben egyedül a hagyma 12 és fél millió forintot vitt el a termelőszövetkezet kasszájából. A továbbiakban arról szólt, hogy az állami támogatási rendszer néha csak százalékban mutatkozik nagynak. A 70 százalékos kedvezménynyel árusított öntözőberendezés 200 ezer forintba kerül. Mi lenne a gazdaságokkal, ha nem a 70 százalékos 200 ezer forintos kedvezményes (?) áron kapnák ezeket a berendezéseket. Rámutatott arra is, hogy az ellenőrző szerveknek utána kellene nézniük, hogy kerülnek át szövetkezeti és állami zöldségkészletek tízszeres áron a magánkereskedők elárusító helyére. Miklós János, az Állami Gazdaságok Bács-Kiskun megyei főosztályának vezetője a következőket sorolta' fel: a termelőkre azt mondjuk, hogy általában öntudatból, fegyelemből, megszokásból, hagyománytiszteletből termelnek zöldséget. Ez csak rövidtávon lehet biztosíték, hosszú távon nem megoldás. Gulyás Sándor, a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke arra is rámutatott, hogy ne csak a maszekokat, illetve a zöldséggel tisztességtelenül kereskedőket bántsuk. Tőlük — mondotta — 2,50-ért veszik át a dinnyét, ugyanakkor állami elárusító helyeken adják a vásárlóknak. A vitában még sokan szólaltak fel, s minden hozzászóló azt kérte a miniszterhelyettestől, hogy most már a valóban elengedhetetlen, konkrét intézkedéseken a sor, amelyek megmentik a zöldségtermesztést. Hammer László zárszavában a következőket mondta: a zöldségkérdést Magyarországon a forgalmazás és értékesítés .«vitásával nem lehet megoldani. A termelés érdekében kell döntő lépéseket tenni. Ennek érdekében szeptemberben meghirdetik a jövőre érvényes garantált felvásárlási árakat minden zöldségféléből. Többé tehát a termelő gazdaságoknak nem a jó vagy a rossz termés kockázatával kell minden évben megküzdeni, hanem biztonsággal számolhatnak az állam által meghatározott termelői árakkal. Budapesten, 1946. szeptem* her 3-án született. Nős, egy gyermeke van. A Vasas ge- relyhajítója. Az 1966. évi Európa-bajnokságon ötödik, az 1974. évin hetedik volt. A müncheni olimpián szintén a hetedik helyen végzett. 1975- ben világranglista-vezető volt 91,38 méteres, legjobb teljesítményével. Olimpián Mexikóban és Münchenben vett részt, s Montrealban —• Németh Imrének, az 1948-as londoni olimpia kalapácsvető bajnokának a fia — világcsúcsot dobva állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A hétfő este további magyar vonatkozású hírei. A női ötpróbában négy szám után a magyar Papp Margit 3726 ponttal a 6. helyen áll, Bruzsenyák Ilona pedig 14. 3384 ponttal. A női magasugrás 180 centiméteres selejtezői szintjét Mátay Andrea könnyedén teljesítette, s ezzel az elődöntőbe jutott. Vívásban 14 csapat részvételével kezdődött meg a kardcsapatverseny. A magyar válogatott Irán és Argentína ellen könnyedén nyert, majd legyőzte Lengyelországot is, aztán a legjobb négy közé jutásért Kubával 3:l-es és 6:2-es vezetén után szoros küzdelemben 8:7-re mérkőzött, jobb találat arányával került tovább. A döntőbe jutásért együttesünk Olaszországgal, a Szovjetunió pedig Romániával mérkőzik lapzárta után. Ökölvívóink közül a nehézsúlyú Pákozdi László a nyugatnémet Hussingtól nagy küzdelemben pontozásos vereséget szenvedett.