Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-22 / 172. szám
A kultúra lehetőségei és útvesztői A kultúra minden bi- zonnyal a legelmosó- dottabb fogalmaink közé tartozik. Hol a művészet „magas” szféráját idézi, hol pedig szétaprózódni látszik életünk különböző területein. . Beszélünk öltözködési, viselkedési vagy például beszéd- és mozgáskultúráról, hogy csak néhányat említsünk. A társadalomfilozófia szintjén viszont már megint egységes tartalomként állítjuk szembe a kultúrát a civilizációval — az árutermelő társadalmak belső ellentmondásainak igazolásaként. A társadalmi munkamegosztás jóvoltából van értelmiségi és van munkáskultúra is, mint az értékeléseknek és magatartásoknak olyan rendszere. amelyekben a társadalmi helyzet szociológiailag jellemző világnézetekben és magatartásokban ölt formát. De a közgazdász és a szociológus áhítozhat magasabb szintű termelési kultúráért, a politológus és a történész hiányolhatja a politikai kultúrát, s végül holmi filo- zofter ártatlanság megrökönyödve szerezhet tudomást arról, hogy — teszem azt — a társadalom nagy átlagának halvány foaglma sincs arról, ki volt Hans Castorp. És lehetne folytatni. De félő, hogy valaki azt gondolná: számára a kultúra mindenekelőtt azt jelenti, hogy képes megőrizni hidegvérét, s nem retten el a cikk további olvasásától. S igaza van, mert az önuralom is beletartozik a kultúra fogalmába. Mégis: a sokféleségben és a szerteágazottságban ezúttal is meglelhető az egység. Hiszen valamiképpen mindig a valóság elsajátításáról, ennek 'folyamatáról, formáiról és módjairól van szó. Jól mutatja ezt a kultúra szó latin eredetijének értelme: a „colo, colere, colui” szó a föld megművelését jelenti. De mi más ez minta magában levő természetnek az ember számára való átalakítása? Ezt az eredeti értelmét sohasem veszítette el a kultúra, ellenkezőleg: fejlődése mindig azt jelentette, hogy az elsajátítás a valóság újabb és újabb területeire ’terjedt ki. A természet világán túl magába foglalta a társadalom és az ember saját természetének elsajátítását is. A m minél előbbre haladt ez a folyamat, annál világosabbá vált az is, hogy a természet anyagainak és erőinek elsajátítása nem esik közvetlenül egybe. 'Ismeret és önismeret, tudás és erkölcs nagyon ellentmondásosan viszonyulhat egymáshoz, ahelyett, hogy harmóniában lenne. A primitívebb kultúrákban inkább az előbbiek rovására érvényesült a szembenállás. A kínai öregember, aki nagy fáradsággal merte a vizet, arra a kérdésre, miért nem használ gépi szerkezetet a maga könnyítésére, ezt válaszolta két és fél évezreddel ezelőtt: „A tanítóm így tanított: aki gépet használ, minden ügyét gépszerű- en intézi, az ilyen ember gépszívet kap. Akinek pedig gépszív dobog a keblében, annak számára minden egyszerű, romlatlan gondolat veszendőbe megy”. Később inkább az utóbbi látta kárát a szembenállásnak. Az ipari forradalomtól számított „mo dern világ” nagy ellentmondásossága, hogy a történél mileg alkotott hatalmas termelőerők felhasználása és az emberi személyiség gaz- dagabbá-szebbé tétele között mély szakadék tátong. Ennek érzékelése hívta életre az emberi tiltakozás nagy szellemi és gyakorlati mozgalmát, a szocializmust is. Ez a tiltakozás mondatta Marxszal, hogy a régi világ „egy korlátolt állásponton való elégedettség; a modern világ viszont elégület- lenül hagy, vagy amikor magával elégedetten jelenik meg, alantas”. Ez utóbbi kritika már azt mutatja, hogy a kapitalizmus körülményeKjjözött a kultúra személyiségre orientálódó, „emancipatív” tartalma külső normatív mérceként lép szembe az elidegenedett valóság személyi- séjbomlasztó, közösségellenes formáival. Ezt az elválasztást, persze, maga a polgári gondolkodás is megteheti. Hősi korszakénak illúziói és valóságának prózai- sága nyújtja számára azt a távlatot, amelynek alapján megteheti. A termelőerők dinamikus fejlődésének, a civilizációnak újabb és újabb előrelépésével és a gyakorlati erkölcs önző, egoisztikus jellegével szemben külső harmadikként jelenik meg a kultúrának az ember számára szolgáló világa. Ebben a külsődlegességben azonban veszély is rejlik. A valósággal szembekerült egyén visz- szahúzódhat a társadalomtól, s egy idealisztikusán formált műveltséggel zárhatja magát körül. Ez a tendencia mindig az uralkodó kultúrán belül érvényesül, s arról árulkodik, hogy ezt a kultúrát titkos gyökerei mégis az adott társadalomhoz kötik. A kultúra ezzel asze- rint, hogy megbékél-e a valósággal, vagy pedig új valóság megteremtésére ösztönöz — különböző, együtt létező és egymással vitázó kultúrára bomlik szét. Az a kulturális magatartás, amely valamilyen formában igazolja a valóságot, vagy hátat fordít neki, fokozatosan elveszíti erejét, s ilyenkor hanyatlásról, a kultúra betegségéről : dekadenciáról beszélhetünk. Az egyéni jártás révén és a társadalom tömegérdekeinek a képviseletében azonban fent és lent is új kultúra nő ki történelmileg, melyet gyakorlati, forradalmasító-politizáló formái radikálisan megkülönböztetnek az apologetikává és magánéletté halványuló kifinomult és öncélú műveltségalakzatoktól. A kommunizmus és a szocializmus mozgalma és eszméje (a kezdeti buktatók, a kultúrát a régi rend luxusának és pazarlásának érző elfogultságok után) így válik egy új kultúra: a valóság minden eddiginél egyetemesebb és sokoldalúbb elsajátításának a forrásává. Ebben az elsajátításban — szemben a magántulajdon leszűkítő, önző szellemével — megőrzi színességét a világ, s nem redukálódik a haszon és nyerészkedés egy szintre hozó, elszürkítő egyoldalúságára, s nem is távolodik el a valóságtól a művelődés^ túlfinomított és ezért önzővé vált kristálytermeibe (amely egyébként is csak szűkebb rétegek számára adott lehetőség). Ellenkezőleg: erejét azzal kell bizonyítania, hogy erőinek es képességeinek korábban elidegenedett világát egy humanisztikus értékrend és szükségletrendszer szolgálatába állítja. M indez a szocialista forradalom és ennek szerves részét képező kulturális forradalom belső tartalmaként realizálódik és vár realizálásra. A szocializmus, amely ma még minden területen gyakorlati és elméleti harcban áll a kapitalizmussal, sohasem lehet közömbös e történelmi küldetésével szemben. Történelmi mércével nézve, csak azon mérheti magát, hogy ebből a teljesebb-sokoldalúbb elsajá- titas1 folyamatból mit sikerült a társadalom valóságos folyamataiban életre kelte- nie. M it jelenthet számunkra ma a kultúra? Ezt. Politikus énünket és valóságunkat. önmagunk és társadalmi világunk szellemi és gyakorlati meghódítását. Hüvely István Agria 78 Díszlet- és jelmeztervek a Gárdonyi Színházban Végre — és nem kis örömünkre — olyan kiállítás nyílt meg és arat sikert Egerben, a Gárdonyi Színházban, amely szorosan kapcsolódik a színházművészethez. Scenographia Hungari- ca címmel tárják az egri közönség és az egri idegenforgalom vendégei elé azokat a jelmez- és díszletterveket, amelyeket a Magyar Színház- zi Intézet anyagából válogattak össze, és amelyek már megjárták Prágát és ott szerepeltek a nemzetközi kiállításon. Nem tudni még, milyen értéket képvisel majd az Agria ’76 további programjában a képzőművészet, de ezt az anyagot igen hatásosnak, tanulságosnak és gondolatébresztőnek tartjuk. A közönség is, a kritikus is bemegy a színházba. A közönség a díszleteket felméri ' egy szemvillanással, az asszonyok esetleg elcsemegéznek a jelmezeken, hogy ezt vagy azt a hőst, vagy hősnőt jól, vagy rosszul felöltöztették; nagy ritkán megesik, hógy egy színpadi kép, megoldás nyíltszíni tapsot kap — talán két ilyenre emlékszünk évtizedes színház- látogatásunk idejéből — aztán kész, semmi több. Ez a felismerésünk ennek a kiállításnak egyik töprengő gondolata volt. Nem figyelünk oda, nem vesszük észre, hogy egy jelmez, egy díszlet nemcsak egyszerűen a szakember szolgálatát jelenti a színháznál, hanem sokkal mélyebb foglalatosságot. A díszlet és a jelmez felöltözteti, térben és időben elhelyezi azt a költészetet, amelyet a drámák és vígjátékok írói a képzelet és az igazságkeresés erejével megteremtenek. A díszlet és a jelmez ennek a teremtési folyamatnak a folytatása, azzal a közbeiktatással, hogy a .színpadi műről vallott rendezői elképzelés már határozottabb formát ad az írói látomásnak. Itt is, újra meg újra szemlélve, ízlelgetve ezeket a terveket, fotókat és kicsinyített másolatokat, az anyagában is megjelenő eleven ruhákat, a formák és színek gazdagságát, megállapíthatjuk, hogy egy szuverén képzőművészeti ág értékes darabjai kerültek a közönség elé. Nem szándékunk, helyünk sincs, hogy most minden egyes színpadi tervező munkásságát közelről és elemzőén szemügyre vegyük. Sze- melgetve inkább, bele-bele- kóstolunk a szemünkkel ebbe a színes formavilágba, amelyről eddig felszínes benyomásokat szereztünk — felszínességből. A rangsorolás igénye nélkül, de a hatás élénksége folytán Schaffer Judittal kezdenénk. Mo- liére Kényeskedők' című művéhez, amelyet Major Tamás rendezett 1972-ben, a Nemzetiben, jelmezeket tervezett, amelyek tarkaságukban, vibráló színeikkel a jellemeket is életre keltik,- azokkal teljes összhangban vannak. Ha még ismerjük is hozzá Major szemléletét, hogyan kell, és miért kell ma játszani Moliére-t, nyilvánvaló a kosztüm, a jelmez ilyetén való megfogalmazása. Ezek a képzelet által újrateremtett," a rajzlapra ideröppentett formák és színek azt a francia társadalmat gúnyolják és idézik, amely szamárságaival és bűneivel együtt jutott el a forradalomig. Schaffer Judit ezen a tárlaton jelenet- fotót is elénk rak Maróti Lajos Az utolsó utáni éjszaka című művéből, amelyet Marton Endre rendezett 1972-ben, a Nemzeti Színházban. Nemcsak az arcokon, a ruhadarabokban, a textíliákban is ott a rémség, amely egy vízió lelkületét közli a felzaklatott nézővel. És ha már a teljes hatást kiváltó díszlet- és jelmez« együttest úgyis együtt kell szemlélni, hadd említsük itt meg Csányi Árpád idevágó színpadterveit, amelyek teljes összhangot mutatnak az író, a rendező és a jelmeztervező elgondolásaival. Vagy mennyi játék, villódzás és karikírozás tapasz» falható Jánoskúti Márta tervein. A Donna Rositához, Garcia Lorca vígszínházS előadásához szolgáló jelmezei, vagy a Széchenyi és az árnyak című Eőrsi-darab- hoz készült munkái a darabok sajátos hangulatát árasztják, oldottan és kendőzés nélkül azokat a jellemeket állítják élénkbe, akik ilyen vagy olyan célért harcol lak és szinte várják, hogy megmozduljanak. Mialkovsz- ky Erzsébet Goldoni Kávéházának hőseit öltözteti fel a Szentendrei Teátrum számára, nagy kalpagokkal, idézve az olasz városi-nyüzsgést ezekkel a bővérű figurákkal. Említenünk kell - Szinte Gábor díszlettervét és díszletvilágítási terveit, amelyeket Weöres Sándor Szent György és a sárkány című művének kaposvári bemutatójára készített. A Prágát járt anyag mel-' lé, ízelítőnek és magyarár zatnak az idei egri várbemutató, Heltai Gáspár De- kameronjának díszlettervét is idesorolta a kiállítás rendezését vállaló és jelesül megoldó Gárdonyi Géza Színház: Rajlcaij György díszlete a valóságban sokkal szürkébb hatású, talán azért,’ mert a palota, amely előtt a színpad áll, valódi és nemes anyagával láthatatlanul is ránehezedik erre a díszletre. Íme ismét egy kérdés és egy tanulság: hol, mit és hogyan kell teremteni a színház számára, hogy az hihe-, tővé is váljék? (farkas) Mocsáry Lajos ébresztése n.kemsM 1916. július 22., csütörtök MOTTÓ: . .egymással farkasszemet néző indulatok helyére. . . egybefonódó pillantást a Kárpátok tövében.” (Sütő András) I. Örökség A REMÉNYSÉG csillaga remegett a Haza felett, midőn a Nógrád megyei Kur- tány-ban, 1826. október 26- án megszületett Mocsáry Lajos. Nagy idők — a reformkor hajnalán... Szép örökség várta, mely kincse s egyben — sorsa is lett. Mindenekelőtt a legősibb hajtásaival a középkorba visszanyúló családfa. Első ismert ősük 1330-ban élt, kitől a leszármazás megj- szakítatlanul levezethető. Balázs füleki várnagy két fia, György és Gergely, 1580- ban adományba kapta a többi között Andornakot Heves vármegyében, Szemerét Borsodban, Kurtányt és Lipta- Gergét Nógrádban. Mindkét fi ágán akad jó néhány katona, a leszármazók legtöbbje azonban előkelő megyei tisztségviselő. Hevesben, Nógrádban. -Mocsáry Balázs 1625-ben Heves országgyűlési követe, később Pest vármegye alispánja. Ferenc fia szintúgy. Mocsáry István nógrádi másodalispán 1711- ben Lengyelországba menekül ... Kerüli — mindkét ágon — olyan is, aki magasabb. „szellemi rangra” emelkedett. Mocsáry Lászlónak — Lajos ükapjának — 1735-ben írt. kéziratban maradt könyvét őrzi a sárospataki Nagykönyvtár. Mocsáry Antal nógrádi főszolgabíró ki is nyomatta a megyéjéről írt történeti és földrajzi monográfiáját. Az apa — Mocsáry Imre — Patakon elvégezvén tanulmányait, megszívlelte — Kant bírálójaként ismert — neves filozófus professzora tanítását: „Az ifjak csináljanak nagy plánumokat... kivált a közönség hasznára ... ártatlanul lopják el más országoktól az idegen tudomány kultsát s azzal gazdagítsák szegény hazájokat.” Nagy utazást tett Európában. Megismerkedett — a polgár Nyugattal. Nyelveket beszélő, világpolgár hajlamú férfi. A gyermek tőle örökölhette a külföld alkotásai, intézményei, politikai mozgalmai iránt érdeklődő, vizsgálódó szellemét. Az édesanya — Sréter Franciska: — középbirtokos nemesi család modern, gyakorlatias szemléletű leánya. Maga a megtestesült realitás. Józan gazdasági érzékkel bíró, vas- akaratú — Nagyasszony.. Fia tőle a lendületes vitakészséget örökölte, a rendíthetetlen elszántságot. EZ A TÖRTÉNELMI távlatú családi „háttér” egyik fontos meghatározója Mocsáry Lajos majdan kialakuló politikusi alkatának. Különösen is figyelmet érdemlő „jel”, hogy voltak a családban olyanok, akik jól tudták: a penna nemcsak pro- tokollumok írására, aláírására való. Már a bölcsőben —» ellenzéki. Lévén a családnak éppen őt kisarjaztató ága protestáns, közelebbről — kálvinista. A kálvinizmus pedig tudvalevőleg mindenütt ellenszegült az abszolutizmusnak. Engels a kálvini reformációt a korabeli feltörekvő polgárság legmerészebbjei ideológiájának tartja. A kálvini „Soli Deo Gloria” elv azt is jelenti, hogy nem jár dicsőség az embernek: sem a szenteknek, sem a pápának, de a — császárnak se...! ősi protestáns iskoláinkban a Nyugat leghíresebb egyetemeit megjárt, mindig a legfrissebb, leghaladóbb, tudományos és társadalmi eszméket magukkal hozó tanárok nevelték a j,modern” szellemű értelmiséget. Patakon, Eperjesen Bacon empirizmusát, Come- nius realizmusát, Kolozsvárt, Nagyenyeden, Debrecenben Descartes racionalizmusát tanították: csupa olyan eszmét, melyekből később a modern természettudomány és a felvilágosodás sarjadt ki! A híres debreceni Református Kollégium az „ország iskolája” volt évszázadokon át; ún. „partikulái” — kihelyezett részlegei — behálózták az egész országot. A partikulákban működő, külföldre készülő vagy azt már meg is járt tanárok — az ún. „akadémikus rektorok” — éberen figyelték a gyermekek, köztük a job- bágyfiakx kibontakozó képességeit s a javát ajánló levéllel Debrecenbe küldték, az anyaiskolába: faragjanak a vesszőkből „nyilakat” a szellem számára! Számos nagy tudósunk pályája kezdődött így. MIKÖR EZEKNEK az ősi iskoláknak sorsa anyagilag bizonytalanná vált a dualizmus idején s az egyház legtöbb vezetője hajlandónak mutatkozott — „pénzért a protestáns önkormányzatot áruba bocsátani”, Mocsáry így figyelmeztetett, érvelt: „... a protestantizmusnak önmagát megbecstelenítenie nem szabad ... csak hamisítatlan minőségében képes biztosítani... továbbra is a szabadság ügyének és ...nemzetünknek azokat a mérhetetlen becsű szolgálatokat, melyeket tett a régebbi időben ... Fenn akarjuk tartani a prostestáns egyházi és iskolai önkormányzatot, azt az intézményt, mely ... nevelte azon minden rendű és rangú rebelliseket (!), kik a lelkiismereti szabadsággal egyetemben a politikai szabadságot is megmentették.” Ez a szemlélet nem egyéni felismerése Mocsáry Lajosnak. öröksége. Családjában — s éppen a közvetlen elődök! — életéből ismerünk adatokat, amelyek bizonyítják, hogy a család „levegőjében” benne volt a protestantizmusnak a kultúra és a társadalom iránti felelősségtudata. 1809-ben Vay József vagyont érő összeggel, ötezer „rhénes forint”-os alapítványt tesz a pataki Kollégiumnak, „Vay—Mocsáry alapítvány” címen — szegény diákok taníttatására. Vay József felesége: Mocsáry Lajos nagyapjának édes nénje ... A XVIII—XIX. század fordulója körüli évtizedekben az andornaki kúria gazdája Mocsáry Pál — Lajos nagybátyja — 20 éven át „egyházmegyei kurátor”, aki számos alkalommal az egyházmegyei gyűlésnek, egyszer az egyházkerületi közgyűlésnek is helyet adott. (Külön épületet emeltetett erre a célra, a ma is álló ún. „kiskastély”-t; ennek legnagyobb földszinti helyiségét még századunk elején is „tanácsterem”-nek nevezték.) Haladó társadalomszemlélete is nagymértékben késztette őt a házigazda szerepének vállalására ezeken a közéleti-politikai megmozdulásoknak is számító alkalmakon. E gyűlések számos résztvevője éppen nem papi személy, javarészt az egyházközségek „kegyurai”. Az egyház dolgát társadalmi ügynek is tekintő, törekvő típusú nemesek, akik ezt a lehetőséget, alkalmat az „egyetemes közügyek”, az ébredező nemzet kérdéseinek megtárgyalására is felhasználták. NEM KIS JELENTŐSÉGŰ volt természetesen anyagi öröksége sem: az 1862-ben 681 katasztrális holdnyi andornaki' középbirtok, melyet •csak kiegészített a kis kur- tányi birtokrész és a lipta- gergei bérlet. Gazdaságuk már korán versenyképes, szakszerűen szervezett gazdaság. benne új, belterjes üzemágak emelik a klasszikus üzemágak jövedelmét. (Mocsáry Lajos — az országban talán elsőként — helyi villamosenergia-termelő vízmüvet is létesített Kandó Kálmán, a családbarátjának közreműködéséveL Ha berendezését nem csupán eladható ócskavasnak tekintették volna — már a fel- szabadulás után — ma esetleg egyik becses ; ipari műemlékünk lenne...) A birtok jövedelme elegendő volt ahhoz, hogy a család tisztes megélhetését, a gyermekek taníttatását biztosítani tudják. Mocsáry Lajosnak is létének, gazdasági függetlenségének alapja lett ez abirtok. Egyre inkább — s tömegesen — elszegényedő birtokos-nemes társaival szemben nagy előnyt jelentett, de haladó magatartásának csupán egyik feltétele szilárd anyagi helyzete. Voltak hasonló, sőt jobb anyagi helyzetben levő kor- és pályatársai, akiknek eszük ágában se volt őt követni, épp az ellenkező utat választotta mind... A szülők a gyermek Mocsáry Lajos és testvérei nevelésében jól kamatoztatták a birtok jövedelmét: kiváló tanítókat fogadtak melléjük, akik nyelvekre, zenére és természettudományokra tanították őket. A később oly impozáns européer műveltségre szert tevő Mocsáry Lajos kulturáltságának gyökerei idáig nyúlnak vissza. A HELYES nevelésnek, az édesapa inspiráló hatásának is tulajdonítható, hogy a gyermek-ifjú Mocsáry nyiladozó értelme már egészen korán élénk figyelemmel kíséri a közélet körülte zajló eseményeit. Apja betegsége miatt gyakran Pesten tartózkodó szüleinek 14—15 éves korától „szállítja a híreket” leveleiben. Korai társadalmi-politikai „igazodása” jelének is lehet talán venni egyik levelének lelkes beszámolóját a népbarát egri bíró megválasztásáról: „A tisztújítás szerencsésen véghez ment. A nép telljes diadallal kicsapta Csépánt ’s Rózsát, mint főbíróját zászlókkal vitte... eskünni. „’J (Folytatjuk.) Denke Gergely
