Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-22 / 172. szám

Győzelem Japán ellen Az újkori olimpiák történeté­ben első alkalommal írták ki í női kézilabdatornót, amelyen hat ország csapata vesz részt — körmérkőzésen. Kedden este a montreali Clau­de Robillard csarnokban a ma­gyar női együttes 7 gólos győze­lemmel rajtolt: Magyarország—Japán 23:18 (10:7). Vezette: Alk és Rosma- nith (mindkettő nyugatnémet). A győzelem ellenére a mieink formájában alapos javulás szük­séges ahhoz, hogy nagyobb fel­adatokat is megoldjanak, hiszen a neheze még hátravan. A csapat legjobbja Vadászná volt, de elfogadhatót nyújtott Né­meth, sőt nem érheti panasz Sterbinszky és Csíkné játékát sem. További eredmények: Sher­brooke: NDK—Románia 18:12 (11:3). A világbajnok NDK az első félidőben csillogott különö­sen. Quebec: Szovj etunió—Kanada 21:3 (8:2). A világbajnoki ezüst­érmes fölényes győzelme a pa­pírformának megfelelő. A ,,B”-csoportban szereplő magyar férfi kézilabda-váloga­tott kedden este Scherbroocké- ban lejátszotta második selejtező mérkőzését is. és kétgólos vere­séget szenvedett Lengyelország­tól. Lengyelország—Magyaror­szág 18:16 (7:8). További eredmények: Cseh­szlovákia—Tunézia 21:9 (10:3), Románia—Egyesült Államok 32:19 (16:8). A csoport állása két forduló után: 1. Csehszlovákia 2 2 — 49:29 4 2. Románia 2 2 — 55:37 4 3. Lengyelorsz. 2 2 — 44:28 4 4. Magyarország 2 — 2 34:41 — 5. Egyesült All. 2 — 2 39:60 — 6. Tunézia 2 — 2 21:47 — Az „A”-csoport második for­dulójának eredményei: Mont­real: NSZK—Japán 19:16 (11:5). Québec: Jugoszlávia—Dánia 25:17 (13:5). Sherbroocke: Szov- jetunió—Kanada 25:9 (12:5). Magyar szerzi az első magyar aranyérmet? Férficsapatunk is negyedik Nemzetközi szövetségek döntései Kedden késő este zsúfolásig megtelt lelátók előtt a montrea­li Fórum-csarnokban még a női versenynél is magasabb szintű, káprázatos gyakorlatokat hozó szabadon választottakkal fejez­ték be az olimpiai férfi torna- csapatbaj nokságot. Nagy tornászparádé után a japánok megvédték 1960 óta tar­tó hegemóniájukat, a római olimpia után ezúttal négytized pont különbséggel, az ötödik alkalommal vehették át a baj­noki aranyérmet. Magyarország fejlődése is nagyszerű. Az előcsatározások után 6 tized pont hátránnyal indulhattak harcba a bronzére­mért az NDK-val, és ezt kétti­zedre csökkenteni tudták — így a 4. helyet foglalták el a zárás­kor. Az ugrás nagyon jól indult. 9.4 és 9.7 pont között kaptak, különösen Molnár brillírozott, ami a szerenkénti döntő szem­pontjából kecsegtető. Korláton váratlan, az ugráshoz képest egy egész pontos visszaesés kö­vetkezett. Valószínűleg a jó nyi­tány elbizakodottá tette Magya- rékat. . . Nyújtón nagyon kel­lett a jó eredmény és Läufer nagyszerű triplája után felcsil­lant a remény. Farkas — pedig ez a legjobb szere a fiatal fe­rencvárosi tornásznak — ron­tott. Talajon, ami hagyományo­san nem erősségünk, a papírfor­ma igazolódott, ekkor kezdtek Hátúszó olimpiai bajnok Férfiszámokban az Egyesült Államok, női számokban az NDK tarol Az uszoda kedd esti gazdag programja a 100 m-es pillangó két kö'épdöntőjével kezdődött, amely magas színvonalú verse­nyeket hozott. Jellemző erre, bogy valamennyi döntőbe ju­tott 56 mp-en belüli időt ért el. A második középdöntőben Pyt- tel. az NDK bajnoka, a szám nagy esélyese 54.75 mp-cel új Európa-rekordot állított fel, megjavítva az altala tartott ed­digi 55.22 mp-es csúcsot. E-jjjtán következett a 100 m-es női hátúszás két középdöntő­je. amely ugyancsak ragyogó versenyt hozott. Az első közép­döntőben a világrekorder Rich­ter 1:02.39 perccel új olimpiai rekordot állított fel. a régit dél­előtt a kanadai Garapick úszta 1 -03.28 perccel. A versenyszám az NDK úszónöinek újabb nagy diadalát ígéri. Ezután következett az első keddi döntő, az 1500 m-es gyors- úszásban. A mezőnvben hat ten­gerentúli versenyző és két eu­rópai szerepelt, közte a 15 éves Wladár Zoltán is. A fiatal ma­gyar úszó érthetően megillető- dött volt a rangos társaságban, ez meglátszott az úszásán is. El­maradt az időfutamban elért 15:37.61 perces magyar csúcstól, s csak a 8., tehát utolsó helyen végzett. Igaz, hogy a rekorddal sem kerülhetett volna előbbre. 1300 m gyorsúszásban olimpiai bajnok: Brian Goodell (Egyesült Államok) 15:02.40 perc, új világ- és olimpiai csúcs (régi világ: Goodell 15:06.66 p.. régi olimpiai csúcs: Hartloff 15:20.74 p.), 2. Bobby Hackett (Egyesült Álla­mok) 15:03.91. 3. Stephen Hol­land (Ausztrália) 15:04.66. 4. Madruga (Brazilia) 15:19.84, 5. Szalnvikov (Szovjetunió) 15:29.45 új Európa-csúcs (régi: Parinov 15:33.49 p.), 6. Metzker (Ausztrá­lia) 15:31.53 p., 7. Hartloff (Egye­sült Államok) 15:32.08, 8. Wladár Zoltán 15:45.97 p. Az 1500 m-es táv közben 800 m-nél is új Európa-rekordot ál­lított fel a szovjet Szalnyikov, miután 8:13.35 perccel ért falat. A régit Wladár Zoltán tartotta 8:15.54 perccel. 400 m-es női gyorsúszásban olimpiai bajnok: Petra Thümer (NDK) 4:09.89 perc, új világ- és olimpiai csúcs (a régi világ­csúcs Krause 4:11.69 p., régi olimpiai csúcs Perrott 4:15.71 p.), 2. Shirley Babashoff (Egyesült Államok) 4:10.46 p., 3. Shannon Smith (Kanada) 4:14\60, 4. Per­rott (Üj-Zeland) 4:14.76, 5. Heddy (Egyesült Államok) 4:15.50, 6. Borgh (Egyesült Államok) 4:17.43. 100 m-es mellúszásban olim­piai bajnok: John Hencken (Egyesült Államok) 1:03.11 p., új világ- és olimpiai csúcs (régi Hencken 1:03.62 p.), 2. David Wilkie (Nagy-Britannia) 1:03.43 új Európa-csúcs, a régi Wilkie 1:04.26 perc, 3. Arvidas Juzai- tisz (Szovjetunió) 1:04.23. 4. Smith (Kanada) 1:04.26, 5. Lal­le (Olaszország) 1:04.37, 6. Kusch (NSZK) 1:04.38. Az amerikai John Naher rajtja a 100 méteres hát­úszás döntőjében, amelyet 55,49 másodperces új világ­csúccsal nyert meg. (Népújság telefotó —AP—MTI—KS) Hegedűs: hideg zuhany... Nem így képzeltük a kedd es­ti folytatást, a Maisonneuve csarnokban felállított négy sző­nyegen. . . A kötöttfogású birkó­zók öt felső súlycsoportjában a magyarok három vereséget szenvedtek és csupán két győ­zelmet arattak, ezzel az első nap mérlege 5 győzelem, 5 vereség. A legfájóbb kudarcot az olim­piai, világ- és Európa-bajnok Hegedűs Csaba szereplése hozta. A nemzetközi porondon teljesen ismeretlen amerikai Chandler- rel találkozott, s pontozásos ve­reséget szenvedett. Nem kísérte szerencse a világbajnoki bronz­érmes Torna Mihály bemutat­kozását sem, igaz, jóval nehe­zebb ellenfelet kapott. A ne­hézsúlyú Rovnyai is csalódást okozott. Séllyei viszont jól raj­tolt, a neves román Dicu elleni győzelme szép fegyvertény! Far­kasnak könnyű dolga volt. Kedd este szerda reggel Műugrás: Befejeződött a női műugrók versenye és ebben a kötelezők után vezető amerikai Chandler tovább fokozta elő­nyét, biztosan lett az olimpiai bajnoki cím birtokosa. A má­sodik hely az NDK-nak jutott, míg a bronzérem ugyancsak az Egyesült Államoké. Vitorlázás: Tempest, 2. futam: a magyar színeket képviselő dr. Haán Andrásnak ezúttal gyen­Közvetítések Montrealitól Július 22., csütörtök: Televízió: 16.50 a hajnali események összefoglalója. 22.30—kb. 02.30-ig úszás, labdajátékok, evezés, ököl­vívás, kerékpár, öttusa, tor­na. Rádió, Petőfi: 14.00—18.00 birkózás (kf. 3. ford.), eve­zés, kosárlabda, lovaglás, sportlövészet (futóvad lövés), úszás, vívás (női egyéni és párbajtőr), vízilabda. 20.00— 22.00 kerékpár, kosárlabda, labdarúgás, lovaglás, sport­lövészet, vívás (párbajtőr egyéni selejtezők), vízilab­da. Kossuth: 04.33—10.10 hí­rek, híradók a budapesti stúdióból. 17.05—17.10 össze­foglaló. 22.15—04.30 birkózás, kézilabda (Magyarország— Kanada női, Magyarország— Egyesült Államok, férfi), ko­sárlabda, lovaglás, ökölvívás, öttusa (terepfutás), súlyeme­lés. toj-na (női szerenkénti döntő), úszás, ví\4s (kard egyéni döntő). Július 23., péntek: Televízió: 17.00 a hajnali események összefoglalója. 21.05—kb. 02.30-ig evezés, atlétika, kerékpár, ökölvívás, labdajátékok, torna. Rádió, Petőfi: 15.00—17.00 atlétika selejtező, birkózás, (kf. 4. és 5. ford.), evezés, kosárlabda, lovaglás, sport­lövészet (futóvad 10+10), ví­vás (női tőr egyéni), vízilab­da. 20.00—22.10 atlétika, ke­rékpár (üldöző), lovaglás, ökölvívás, sportlövészet, ví­vás. Kossuth: 04.33—10.10 hí­rek, híradók a budapesti stúdióból. 17.05—17.10 össze­foglaló. 22.15—04.30 atlétika, birkózás, kosárlabda, ököl­vívás, röplabda, torna (férfi szerenkénti döntő), vívás (párbajtőr egyéni döntő), ví­zilabda. gébben ment, 16:11.44 perccel (27.00 ponttal) a 21. lett. ökölvívás: Harmatsúlyban Ja­kab József az NDK 1973. évi pehelysúlyú Európa-bajnokával, Försterrel került szembe. Hiá­bavaló volt Jakab lelkesedése és tehetsége, az erősebb fizikumú és tapasztaltabb Förster győ­zött úgy. hogy mind az 5 pon­tozó az ő javára ítélt. Vívás: Komatits Józsefnek a direkt kiesésben nem sikerült folytatnia a csoportokban mu­tatott jó vívását. A legjobb 16 között > az egyenes ágon a szov­jet Gyenyiszov győzte le 10:6 arányban, majd a vigaszágon az ugyancsak szovjet Romankov nyert ellene 10:3-ra es ezzel ki­esett. Kerékpár: kedden este a Ve- lodromban megtartották a pá­lyakerékpáros versenyek első döntőiét, az 1000 m-es állóraj- tos időfutamban az NDK-beli Kalus Günke nyert aranyérmet, ezüstérmes a belga Michel Vaal- ten, bronzérmes a dán Miels Fredborg. Gyeplabda: Spanyolország— Üj-Zéland 1:1 (1:0). Vízilabda: A hatos döntőben csütörtökön a következő együt­tesek kezdik meg körmérkőzé­süket —a csapatok a selejtezők­ből az egymás elleni eredmé­nyeiket nem viszik magukkal: Olaszország, Jugoszlávia, Hol­landia. Románia, Magyarország és NSZK. Súlyemelés: A súlyemelés har­madik versenyszámában pe­helysúlyban a szovjet Nvikolaj Kolesznyikov szerezte meg az olimpiai bajnoki címet a bolgár Georgi Todorov és a japán Ka zumasa Hirai előtt. Kolesznyi­kov lökésben — versenyen kívül — 161.5 kg-ra javította eddigi 161 ke-os világcsúcsát. Labdarúgás: Brazilia—Spa­nyolország 2:1 (1:1), Irán—Kuba 1:0 (1:0). Röplabda: Nők: Kuba—NDK 3:1. Férfiak: Japán—Olaszország 3:0. Kosárlabda: Nők. Szovjetunió —Csehszlovákia 88:75 (43:31). Férfiak: Jugoszlávia—Csehszlo­vákia 99:81 (51:43). elúszni a bronzérmes remények. Lólengésben Bánrévi kétszer leesett. . . Donáth, Magyar Zol­tánon kívül egyedül az egész mezőnyben végrehajtotta a Ma­gyar-vándort, de alaposan le­pontozták, amikor kihirdették a 9.45 századot, a 16 ezer néző füttykoncertbe kezdett. Magyar Zoltán az orsót egy egészen kis hibával hajtotta végre, de így is 9.85 századdal a legmagasabb értéket kapta a mezőnyben. Férfi torna olimipia csapat- bajnok: Japán (Sawao Kató, Eizo Kenmotscu, Mitsuo Cuka- hara, Hiroshi Kadzsijama, Shun Fudzsimoto, Hisato Igarashi) 576.8 pont, 2. Szovjetunió (And- rijanov. Markelov, Gyityatyin, Marcsenko, Tyihonov, Krizsin) 576.4. 3. NDK (Mack, Jager, Hanschke, Klotz, Nikolaj, Bruck) 564.6, 4. Magyarország (Magyar Zoltán, Molnár Imre, Donáth Ferenc, Bánrévi Imre, Läufer Béla, Farkas Árpád) 564.4, 5. NSZK 557.4. 6. Románia 557.3. A 36-os egyéni döntőbe három magyar tornász került be, éspe­dig Magyar, Molnár és Donáth. ök hárman érdekeltek a sze­renkénti döntőben is. Lólengés­ben Magyar Zoltán, mint első helyezett szerepel a végküzde­lemben, gyűrűn Donáth mint 4. helyezett. Ugrásban Molnár és Magyar jutott a fináléba, az előbbi az első, az utóbbi a 6. helyen. Montrealban megkezdte kong­resszusát a Nemzetközi Atléti­kai Szövetség (1AAF) és már az első napon több kérdésben dön­tés született. 1977 májusától nem ismerik el a futószámok közül 400 m-ig a kézi időméréses vi­lágrekordokat, s csak azokat tartják majd nyilván, amelyeket elektromos időméréssel érnek el a versenyzők. Megváltoztatták a 800 m-es síkfutás szabályát is; ugyanis eddig a rajt után az első 300 m-t kimért pályán kellett meg­tenni, ezután csak az első 110 m-t kell lefutnia a versenyzőnek saját pályáján, utána „bevág­hat” a belsőre. Két évre — kísérleti jelleggel — bevezetik a gerely- és a disz­kosz súlyának növelését, illetve a kalapács nyelének rövidíté­sét, mert ezáltal a dobások hosszának mintegy tíz százalé­kos csökkentését lehet elérni. Elfogadták azt a javaslatot is, hogy a női 3000 m-es síkfutás a jövőben világbajnoki szám le­gyen. sőt szerepeljen az olim­piai programban is. A TASZSZ moszkvai jelenté­se szerint a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) kongresszusán úgy döntöttek, hogy a szambót is felveszik az 1980-as moszkvai XXII. nyári olimpiai játékok programjába. Egyhangúlag meg­szavazták, hogy az orosz is hi­vatalos nyelve legyen a FILÁ-1 nak. APRÓHIRDETÉS INGATLAN Sürgősen elad­nám 4 lakásos tár­sasházban levő föld­szinti 3 szoba-össz­komfortos kertes öröklakásomat be­költözhetően. Eger, Breznai u. 32. ______ C sebokszáriban azonnal beköltöz­hetően eladó 2 szo­ba-összkomfor­tos öröklakás, kész­pénz + OTP. Meg­tekinthető minden­nap 15 órától 20 óráig Eger, Kalló­malom u. 60. IV/13. Eladó Eger, Had­nagy úti lakótele­pen 2 szoba-össz­komfortos VII. emeleti szövetke­zeti lakás kp + OTP-átvállalás- sal, vagy elcseré­lem családi házra Andornaktálya, vagy Makiár érde­kel. „Sürgős 162” jeligére az egri hirdetőbe. JÁRMŰ ZC 601 Trabant Speciál eladó. Meg­tekinthető Síkfő- kút, Olajbányász- üdülőtáborban.______ U C rendszámú Wartburg Limou­sin 2Q ezer km-t fu­tott eladó. Május 1. u. 22. 15 h után. S 100-as megkí­mélt állapotban el­adó. Érdeklődni Eger, Kapás u. 41. egész nap^ ___________ 5 00-as Trabant Combi eladó. Eger, Verőszala 138. sz. VEGYES Lakásfelosztás­ból bútorok, háztar­tási eszközök, stb. eladók. Vavrinecz, Selyp 9. sz.__________ G ázolajkazán föl­szerelve bizomá­nyin keresztül OTP- re is eladó. Eger, Hajdúhegy u. 7.__ 18 0 kg hízott hús­sertés eladó. Eger, Rákóczi u. 15. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága jó férjem, édesapánk és nagyapánk: PROKAJ BÉLA nyugd. műszaki ellenőr, életének 62. évében elhunyt. Temetése 1976. július 22-én, de. 11 h-kor az egri Lajosvárosi temetőben lesz. Gyászoló család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok külön köszönetét alsó és felső szomszédaimnak, Szatmári és Tóth családnak, alamint mindazoknak, kik felejthetetlen eleségcm: VEINEK MIHÁLYNÉ 3Z. ANTAL MARGIT emetésén részt vettek Felsőtárkányban. Weiner Mihály A CSEPEL AUTÓGYÁR 3. SZ. GYÁRA, EGER, KISTÁLYAI U. 2. SZ. azonnali belépéssel német és orosz nyelvismerettel rendelkező műszaki fordílct alkalmaz. Jelentkezés: a gyár személyzeti és oktatási osztályán, naponta 6.00—14.00 óráig. A Városi Tanács V. B. Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda (Gyöngyös, Török Ignác u. 1. sz.) felvesz D kategóriás jogosítvánnyal rendelkező — lehetőleg érettségizett gépkocsi­vezetőt. Jelentkezés a fenti cím alatt levő irodában. Telefon: 11-258. Fizetés megegyezés szerint. FELVÉTELRE KERESÜNK takarító­nőket. Eger Város Tanácsa Mélyépítő és Város- gondozási Üzem, Eger, Homok u. 26. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik RÁCZ LÁSZLÓNÉ SZ. KONCZ MARI A temetésén részt vettek és mély együttérzésükkel I fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. IA gyászoló család m I KOSSUTH 8.05 Olimpiai hírek 8.25 A mai nap kulturális programjából :.30 rahms: Változatok egy Schumann-témára 8.50 Harsan a kürtszó! 9.20 Olasz barokk szerzők müveiből 9.47 Zenés beszélgetés 10.05 Olimpiai hírek 10.10 Két jelenet 10.33 Magyar mondák 10.53 Kim Borg énekel 11.25 Megelőzte a korát 11.40 A fáraó 12.20 Ki nyer ma? , 12.35 Melódiakoktél 14.06 Szabadpolc 14.36 Erkel Ferenc nép­színműdalai 14.49 Pol-beat 15.10 Moldován Stefánia és Udvardy Tibor felvételeiből 15.28 Ezeregy délután. .. 16.05 A Lengyel Népköztársa­ság nemzeti ünnepén 6.35 Verbunkos muzsika 17.05 Olimpiai hírek 17.10 Munkánk szolgálat 17.30 A lengyel kultúra hete 18.15 Kritikusok fóruma 18.30 Esti magazin 19.15 A régi magyar irodalom hetei 20.00 Nagy siker volt! 21.38 Adottságok, lehetőségek 22.15 Halló, itt Montreal! PETŐFI 8.05 8.33 9.23 9.33 10.00 11.55 12.00 12.33 Népdalok Slágermúzeum Délelőtti torna A régi magyar irodalom hetei Zenés műsor üdülőknek Gyermekek könyves­polca Nóták Győri stúdiónk jelentkezik Magyar előadó­művészek felvételeiből Édes anyanyelvűnk Fúvószene Halló, itt Montreal! Aratási dalok Hét végi panoráma Halló, itt Montreal! A népdalelőadás mesterei A rádió dalszínháza SZOLNOKI RÁDIÓ 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 Hét közben (Zenés riportműsor) 13.00 Alföldi krónika — Olimpiai összefoglaló 18.15 Tánczene a szerzők előadásában 18.28 Hírösszefoglaló — Műsorelőzetes 13.25 13.33 14.00 18.05 18.33 20.00 22.00 22.24 MAGYAR 16.50 Montreal ’76 18.20 A Lengyel Népköz- társaság nemzeti ünnepén 18.40 Szemtől szemben önmagunkkal 19.20 Tévétorna 19.50 Tv-híradó 20.00 Háború és béke (Tévéfilm) 21.30 Az Eufráíesz partjain 22.20 Tv-híradó ,22-30 Montreal *76 2. MŰSOR 20.01 Rivalda nélkül 20.15 Nyári Színházi esték Énekes madár (Népi játék) 21.00 Tv-híradó 2. POZSONYI 19.00 Híradó, publicisztika 19.30 A fiaim háza (Lengyel film) 21.10 Montreali közvetítés EGRI VŐÍlÓs CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4 és fél 6 órakor A fej nélküli lovas Vadnyugati történet szí­nes, v szinkronizált szovjet filmen Este 8 órakor Amar cord Fellini színes olasz filmje EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor Azon az éjszakán Szinkronizált NDK bú:, ügyi film EGRI KERT: Este 8 órakor Bizalmi állásban GYÖNGYÖSI PUSKIN: Pénzt, vagy életet! GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Murphy háborúja GYÖNGYÖSI KERT: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Bosszú a bércek között HEVES:, Visszatérés FÜZESABONY: A londoni férfi LŐRINCI: Az elfelejtett város V k

Next

/
Thumbnails
Contents