Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-15 / 140. szám
MESTERHÁZI LAJOS SZATÍRÁJA A — REGÁLÉ — egy közerkölcsöket érintő kérdésre, a mellékesre, a stallumadta jövedelemre a borítékban átnyújtott hálapénzekre, a magán- és . közérdek neuralgikus pontjaira irányította a figyelmei. Sípos Kálmán, a tehetséges építészmérnök egy településfejlesztési pályázat nyertese, most abba a városiasodó nagyközségbe került, amelynek terveit elkészítette. Most megmutathatja, milyen a gyakorlat az elméleti munka után. Hisz a fiatalok új erkölcseiben, utálja a rin- gy óságot, dolgozni akar: „majd mi fiatalok megteremtjük a szocializmust erkölcseiben is. szembeszállunk a rohadt szokások gépezetével ...” „Csak a magam és apám normái szerint élhetek” — mondja. Hivatali főnöke —- Szegedi Emil — világosítja fel. hogy az emberek ebben a faluban nem fizetésből, hanem a regáléból (királyi jövedék). a mellékesből élnek és abból, gazdagodnak: „Egy orvos sem aszerint gyógyítja a beteget, hogy fizet-e és mennyit, de a felkínált borítékot elfogadja a beteg megnyugvása érdekében”. Ez a hiedelem gyógyulásának egyik forrása. N. falu lakossága — a Tarackos dűlő népe. ez a parányi mikrotársa- dc.lom — csak akkor érzi magáénak az államot, ha azt mindennap megvásárolhatja. A tanácsi munka egyébként sem hivatal, hanem a nép szolgálata, szolgáltatás, és ezért illik borravalót adni. Ha a fiatal mérnök, aki gyér. meket váró feleségével a vályogból épült művelődési ház szolgálati lakásában él, nem fogadja el az építési és fennmaradási engedélyek (vázrajz. pecsét) kiadásáért járó borítékba zárt két-háromezer forintokat, akkor megsértődnek. megrémülnek nem tudják hova tenni az új embert, mert a jó öreg érdek tartja Össze a falu népét. mert ehhez szokott, megfizette, így az övé. „Már meg ne sértsem, dehogy is fogadnánk el mi ezt csak úgy” — mondja az egyik panaszos. Ha kilóg ebből a szerkezetből, „kigolyózzák az úri és elvtársi jogkörökből”, így hát a család, a családi ház s gyermeke jövője érdekében elfogadja a panaszos pénzét. De ettől nem dől ösz_ sze a világ, mert felépül a mérnök álma, az új faluköz- pont, a művelődési ház, a tömegszervezeti központ, a hatszáz személyes színházterem, az ábécé is. Ezzel le is zárul az eseménysor. ha befejezést nem tenné izgalmassá Szegedi letartóztatása. Csakhogy Szege, dit nem a visszaélések, hanem egy cserbenhagyásos gázolás miatt viszi el a rendőrség. ami szintén nem főbenjáró bűn. mert a kerékpáros kivilágítatlan kerékpáron haladt. s amint hazaérkezett, intézkedett is, hogy a szerencsétlent szállítsák kórházba, de alkalom arra. hogy Sípos, akit eddig csak egy hiedelem árnyai lengtek körül, beszéljen a maga bűnrészességéről is. A cselekményt nem a jobb sorsra érdemes pedagógusfeleség és elnökasszony, hanem a két mérnök — Mécs Károly és Kovács János — vitái viszik előre, de sehol egy fölösleges mondat vagy értelmetlen jelenet. Arányok, jó ízlés, mértéktartás jellemzi a hangjátékot. amelyben a hallgatónak lehetősége nyílik egy kisközösség értékrend- szerébe bepillantani. Mesterházi Lajost, aki regényeiben, újságcikkeiben magyarázatot keres a mindennapok ellentmondásaira, ez alkalommal is a magánélet és a közösség, a szocialista erkölcs és a feudális maradványok kettőssége és jelenvalósága foglalkoztatja. Hangjátéka azonban igazolja azt is. hogy a kabaréműsorok publicisztikája felnőhet időálló, értékes alkotásokká, olykor szatírává, máskor vígjátékká. o o o A 117 PERC SZÍNHÁZRÓL. rádióról, televízióról — Benkő Tibor műsora — a régi Hang — Kép és Színházi magazin eléggé széteső műsorait vonja pssze jó érzékkel, változatosan. Sokak által hallgatott délelőtti magazin ez. mert a hét végi pihenőnapok egyikén viszi a > hallgatót elmulasztott eseményekhez. határainkon kívüli színház- és televíziós törekvésekhez. Tabi László mondta legutóbb: „Nem bánnám, ha a tévé olyan lenne, mint a rádió. és a színház olyan jó lenne, mint a tévé”. Bárhogyan is van. a három tömegkommunikációs fórum része az ideológiai harcnak, a régi és új küzdelmének. Híranyaga széles ho- riznotot ölel át, mert Bukaresttől Moszkváig tudósít napjaink leghűségesebb kísérőiről. Jókai Anna megjegyzései a szövegmondás hűségéről, egy szép Csongor és Tünde előadásról, Hável József beszámolója a francia tv-irodalom- ról, a „homo telespectatorról”, egy szovjet musicalről, a „Rock and roll virradatkor” olyan távlatokat nyit meg a hallgató előtt, amelyben nem is a szakma, hanem a nyitott tudattal élő ember találja meg szórakozását és okulását. Királyhegyi Pál színésztörténetei ezúttal pótolták az egyébként kitűnő színháztör. ténelmet. (Hosszú ideig emlékezetes marad a Szent Johannák és II. Richardok szerepfelfogása). Szép volt Tö- rőcsik Mari vallomása a cannesi nagydíjról. Csak az időtartamról. A figyelem ébrentartását nem segítik elő a jól válogatott átvezető zeneszámok. Nem lehetne szűkíteni az időtartamot? Kéthetenként hetvennyolcvan perc elegendő lenne. mert nem az a cél, hogy két órán át a hallgató részese legyen egy okosan szerkesztett magazinműsornak. hanem az, hogy olvasmányaira. felfedezettjeire, élményeire ismerjen, azonosuljon a látszólag objektív ítéletekkel. melyek azonban sa- játnézeteit is tükrözik. Ebergényi Tibor HÓDI T. JŐZSCF ■ 21.30: NYITOTT KÖNYV A könyvkiadásunk hazai újdonságait ismertető sorozat ezúttal Gerely es Endre írói munkásságát mutatja be. Abból az alkalomból, hogy a korán elhunyt szerzőnek most jelent meg „Tigris” című kötete, amely Gerelyes valamennyi jelentős írását tartalmazza. E novellákban Gerelyes drámai erővel kutatja önmaga és a világ kapcsolatát, önerejének határait. A tévé képernyőjén néhány dramatizált novella elevenedik meg. így a kötet címadó írása, a „Tigris”, valamint a ..Lancelot lovag” és a „9 perc”. Ez utóbbiból — amely Gerelyes Endre első nagy sikerű írása volt, — korábban film is készült — egy ökölvívó-mérkőzés története. jMm fii. Azon a délutánon az öreg iszlay már harmadszor látta meg, hogy a férfi lopja a követ. Mindig csak egyet. Jön a kerékpárral, megáll. Szétnéz. Ha nincs senki a közelben, az utca kanyarulatában sem, altkor lehajol, a megtámasztott bicikli csomagtartójára emel egy bazaltkockát, gyorsan felszáll és továbbhajt. Hova viheti? Minek? Viszlay most fürge volt. Amikor a férfi éppen csak lehajolt a kőért, már nyitotta a kaput. — Jó napot! — köszönt a férfire. Az felnézett' Látszott, hogy meglepődött, de az is, hogy nem ijedt meg. — Magának is — válaszolt, és a kő már a csomagtartón pihent. A férfi összedörzsölte a kezét, a nagyja port, a földet próbálta ledörgölni, aztán össze is csapta a két tenyerét, többször is, mintha tapsolna. Mozdult, hogy indul. — Hova viszi a követ? A férfi szúrósan az okve- trrf'nnlimM ftragrt nézett A kérdés azonban nem volt agresszív, őszinte érdeklődés csengett belőle. — Ütnak. Nem lehet? Az öreg göcögve nevetni kezdett.- — Tőlem kérdi? Nem az enyém. Tőlem viheti. Akár autóval. Tényleg: miért egyenként viszi? — Van időm- Biztos, hogy jövőre is itt lesz ez a kő. Meg azután is. — Nono! Azt hiszi, maga hordja egyedül? A férfi igazított egyet a kövön. — Nem úgy gondoltam — mondta. — Az építő vállalattól itt maradhat ez ítéletnapig. — Aha. Ez igaz. Két éve kezdték itt az építést, talán három hónapja, hogy elkészült az aszfalt, de ezzel a kővel senki nem törődik. Már kivéve magát. Meg a többit, aki hordja. A férfi megint mozdult, taszított egyet a kerékpáron. — Ne siessen már annyira.-. Black Comedy Valójában nem több az egész, mint egy szellemes és kellemes ötlet. „ki ne bontsák” a darab „eszmei” mondanivalóját. A szöveg helyenként ugyanis nagyon felkínálta annak a lehetőségét, hogy a jó szcenikai ötletből, mármint, hogy amikor mi látunk, akkor van sötét a színpadon és tapoga- tódznak a színészek, nos. hogy ebből a jó alapötletből nehogy valamiféle filozófia, bölcsesség, mély és követendő tanulság bontakoztassák ki. mert. hogy ilyen nincs és nem is volt Black Comedy- ben. És. ha volt is olyan, amely affélének tűnhetett, az sem volt más, mint ügyes szerzői ötlet., hogy szövegbéli gondolattal igazoltassa a szcenikai, a dramaturgiai ötletet. Így aztán maradt a Játék a sötétben az. ami: kellemes, vidám, színészt is szórakoztató játék a szobánk sötétjében a képernyő előtt. Pso- ta Irén még így is meghökkentő mélységek szélére vitte magával a „sötétben” a nézőt egy magános. száraz vénkisasszony képében. Lote Attila szeme se rebben-ko- médiázó kedve, Üjlaky László korlátolt ezredese, Tahi Tóth László csetlő-botló tehetség- telensége. Csongrádi Kati és Szalay Edit nőiessége. Körmendi János vakvágányra: jutott villanyszerelője jó együttest és jó játékot formált az éjszakára sem rest fennmaradni nézőknek. (gyurkó) Valójában alig több. mint néhány jó szerep a színész számára, néhány kis pikánska fordulat a cselekményben, melynek végső kimenetele többé kevésbé már az elején sejthető, — ennyi a Black Comedy. És ennyi, nem több a hazai színházban is már nagy sikert aratott színpadi játék televíziós változata. Peter Schaffer magabiztos mes. térségbeli tudással — miért is lyeket jellemmel, élettel kitölteni. hihetővé vsrázsolhi a színész dolga volt. A színpadon. Az maradt — helyesen a televízió képernyőjén is. A „Játék a sötétben”, a képernyőn különösen meghökkentő és szokatlan indítással — a „képtelenséggel” — végül is jól sikerült televíziós játéknak bizonyult Vámos László A Vérdíj volt a címe az NDK-filvisorozat öttidik részének. Még két vasárnap délután és a képernyőn is befejeződik Slülpner legendája. Képünk az 5. részből való. lenne baj. ha valaki érti a mesterségét? — teremtett szi_ tuációt a színpadon és adott olyan figuravázakat, ameállandó mozgást, pillanatnyi megállást ;nem engedő rendezésében. Még arra is volt figyelme a rendezőnek, hogy Nincs holt szezon / Nyári rádiószínház, irodalom, szórakozás Nem lesz „holt szezon” a rádió nyári szórakoztató és irodalmi műsoraiban. Nyáron sem megy szabadságra a rádió kabarészínháza, megrendezik „A régi magyar irodalom heteit” jelentkezik a zsebrádiószínház, több külföldi hangjáték bemutatót tartanak — ezt ígéri a rádió irodalmi főosztályának műsorterve. Páskándi Géza „A madárkereskedés, avagy nem vagyunk az erdőben, avagy szebben, mint a madarak” című műve eredendően rádióra íródott. A mit lehet tenni, ha az atlétikai edzésre beállít egy amatőr és elkezd 10 méternél hosszabbakat ugrálni? E furcsa „fedő” esemény körül bonyolódik Gosztonyi János Ugrómóka című alkotása. A világszínház adása június 25-én Plautus „A ládika” című művével jelentkezik. Az épekkel tűzdelt előadás zenéje a tragikusan korán meghalt Vujicsics Tihamér utolsó nagy rádiós munkája. Elbert János fordításában Gábor Miklós és Kohut Magda főszereplésével hallható a lengyel kultúra hetén Andrzej Szypulski „Egér, egér ki a házból” című egy bűnügyi nyomozás izgalmaival vetekedő hangjátéka. Tovább folytatódik a népszerű zsebrádiószínház sorozata. Vámos Miklós darabja, az „Irónia”, az „írónők országába” kalauzolja a hall-- gatót. Maráz László dokumeiv- tumjátéka „Ki meg nem hal fiatalon..egy 70 éves parasztemberről, Babicz Lajosról szól. Nagyszabású vállalkozásba kezd a rádió: „A régi magyar irodalom hetei” címmel a magyar reneszánsa irodalom remekeit mutatja be. Négy részben sugározzák Mihail Bulgakov világhírű regénye „A mester és Margarita” rádióváltozatát. A felvétel, — amely Szöllösy Klára fordítása nyomán készült — június 20-án, 27-én, valamint július 4-én, és 11-én hallható. Viszlay ravaszul somoly- gott. Látszott: valamit akar, csak habozik, mondja-e. — Tudja — szólalt meg újra —, azért én sem néztem tétlenül, hogy itt áll ez a töméntelen bazalt. Jöjjön csak be! A férfinak nem akarózott. A portára gondolt, a krump. lira, amit nagyon vetni kellene már, hátha jön egy jó eső a héten. — Na, jöjjön! Mutatok valamit. Esetleg maga is kedvet kap hozzá. A krumplivetés, már nem látszott olyan sürgősnek: a bizalmatlanságot kíváncsiság váltotta fel. A férfi megragadta a kerékpár kormányát. — Akkor betolom a kerítésen belülre. Nehogy valaki. ■. — Félti a követ, mi? A férfi elengedte a füle mellett a gúnyt. Hirtelen szégyennel arra gondolt: tolvajtól lopni... De hangosan csak ánnyit mondott: — Meg a biciklit. Régi jószág, de jobb, mint ezek a mostaniak. A kerítésen belül rendezett kert volt szőlővel, gyümölcsfákkal. Az éppen csak kifeslett első levelek még nem takarták el a házat, amely a telek belső felén állt. — Viszlay Bálint — nyújtotta a kezét az öreg, miután a férfi letámasztotta a kerékpárt. — Kormos — mondta a férfi. Tenyerét lefelé fordította a kézfogáshoz, nem akarta, hogy az öreg keze is bepiszkolódjon- Elindultak a keskeny téglajárdán befelé, elöl az öreg, mögötte élénken tekintgetve a férfi. — Építkezik? — dobta hátra a kérdést Viszlay. — Még nem. Csak szeretnék. Januárban vettem a portát, részletre. Nagyon elhanyagolta a régi tulaj, még ásva se volt a kert, vagy három éve. Rendbe akarom tenni, veteményezni, hogy már az idén is hozzon valamit. Kell a pénz. — Hol lakik? „Mi az, „káderezel?” — gondolta Kormos. — A város túlsó felén. A textil mellett. Albérletben. Odaértek a házhoz- Takaros, rendben tartott ház volt. Viszlay nem az ajtó felé vezette Kormost, hanem az épület mögé került. Fényes birgerli csizmája bántóan csikorgott a köveken. Egy féltetejű házikó tűnt elő. — Na? Vakolat még nem volt, a nyers bazalt közül kivirított a világosabb színű habarcs. A palatetőre virágszirmokat hordott a gyümölcsfákról a szél. — Mit szól? Ez mind innen van az utcáról. Belül kohósalagtégla, kívül bazalt. Mint egy vár. Persze, én nem egyesével hqrdtam. Viszlay elégedetten mosolygott, aztán még hozzátette: — Naná, majd otthagytam volna ezeknek! — Ezeknek? — Ezeknek a hülyéknek! Viszlay hirtelen levedletté előbbi kedélyességét. Csokornyakkendője ugrálni kezdett kiugró ádámcsutkája felett— Tudja, mi voltam én 45 előtt? Tiszttartó. Nem akárhol, A Faludi-birtokon. És tudja, mit csináltak belőlem ezek? WC-pucoló voltam évekig! Én! Kormos feszengett, piszkos kezét kopott nadrágja szárához dörzsölgette. A kis házra nézett, közelebb ment. Megtapogatta a szemével a falat, felnézett a tetőre. — A faanyag? — A vejemtől. Raktáros. — A pala? — Az is. — Ki építette? — Azt is a vejem. örült, hogy megcsinálhatta. „Szép munka” — gondolta Kormos— örült? Miért örült? — Hajaj! Az öreg Viszlay azért még ma is valaki. A vejem főnöke régi szakember. Mérnök. Sokat tarokkoztunk annak idején együtt. A feleségem — isten nyugosztalja szegényt — rokona volt. Persze, ő is fekete lett egy jó ideig, mert nem akarta kiszolgálni ezeket. De a tudása kell. Most már kell. Szóval beszéltem vele a vejem előmenetele miatt. Vajamit valamiért, érti, ugye? Hát ezért örült a vejem, hogy megcsinálhatta. Ö raktáros lett, príma stallum, nekem meg készen lett ez a házikó. (FolytatjukJ _