Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-06 / 133. szám
Új könyvek tizenhárom csillag Az Akadémiai Könyvkiadó könyvheti újdonságai között első helyen említjük a tíz kötetre tervezett Magyarország tör.ténetc most megjelent VIII. kötetet, amely az 1919 és 1945 közötti magyar történelem tudományosan megalapozott, hiteles krónikája. A Corvina Kiadó szép művészeti kötetekkel jelentkezett. A Magyar grafikusok sorozatban látott napvilágot Frank János mappája Szabó Vladimirről, a magyar képzőművészet egyik lcg- cgyénibb alkotójáról, négy színes és nyolc fekete-fehér lappal. Pátzay Pál írt monográfiát Kerényi Jenőről, a nemrég elhunyt kiváló szobrászművészről. Az album bevezetője értékes vallomás a művészet kérdéseiről, a gazdag képanyag pedig — mintegy 60 fotó — Kerényi munkásságának kiemelkedő alkotásaival ismertet meg. A Művészet és elmélet sorozatban látott napvilágot az Eszmék harca az esztétikában című kötet. Tanulmányai a művészet társadalmi jellegével, a filozófiai irányzatok és a művészet kapcsolatával, a tudományos-technikai forradalom és a művészet összefüggéseivel foglalkoznak. A szocialista országok művészeti kiadóinak közös vállalkozásaként, egyidejűleg több országban napvilágot látott kötetben három magyar szerző — Szigeti József, Fukász György és Németh Lajos — tanulmánya is helyet kapott. A Művészet és elmélet sorozat friss kötete Kmetty János írását tartalmazza, Festő voltam és vagyok címmel. Lukács György és kultúránk A kulturális szemléletünket meghatározó tényezők között bizonyára kiemelkedő helyet kapnak azok a filozófiai és kulturális telj esi tmé- nyek, amelyek korunk haladó szellemiségéből kinőve, elszakíthatatlanul összefonódtak a szocialista mozgalmak céljaival és törekvéseivel. s döntő mértékben járultak hozzá, hogy e célokat és törekvéseket megszabadítsák az ösztönösség esetlegességeitől s a fogalmiság és a művészi kép rangjára emeljék. Marx. Engels, Lenin neve jól mutatja ennek az összefüggésnek történelmi jelentőségét, valamint egyetemességét. Nyugodtan hozzátehetjük azonban: a szocialista mozgalom egyetlen klasszikusa sem takaríthatja meg számunkra azt a fáradságot és munkát, amelyet saját nemzeti fejlődésünk különösségének megértése igényel. Mi több: hogy mennyire értettük meg a marxista elmélet előfeltevéseit és lényegét, azt éppen azon bizonyíthatjuk be. hogy milyen mértékben voltunk és vagyunk képesek a magyar valóság összefüggéseinek megragadására, ellentmondó, sainak feltárására és problé_ máinak megoldására. Csak ennek a nemzeti tartalomnak alkotó feltárásával érhető el az egyetemes marxizmus eszméjének igazi életre keltése: a gyakorlati munka vezérfonalává tétele. ★ A magyar szocialista kultúra idevonatkozó teljesítményeit nézve az öt éve elhunyt Lukács György személye és munkássága az elsők között érdemel említést. Századunk történelmi, társa, dalompolitikai és kulturális fejlődésének mély törései és ellentmondásai szolgáltatták gondolkodói tevékenysége számára az alapvető ösztönzéseket. Ezek feltárásán dolgozott élete végéig. De ezeknek a mély töréseknek a tőkés társadalom lényegisé- géből éredeztetésé igazgatta útját a kommunista mozgalommal való elkötelezettséghez is. Ma nem lehetséges ezekről a problémákról tudományosan, színvonalasan és kulturáltan beszélni, ha nem ismerjük mindazt, amit Lukács György filozófiai és esztétikai munkásságával teremtett. Ez még azokban az esetekben is így van. amikor a problémák lukácsi megválaszolásához kritikai, lag viszonyulunk. Lukács György munkássága egyébként is ösztönöz a vitára. Életének folytonosságát alaptörekvése, a valóság ellentmondásos teljességének (totalitásának) gondolati megragadása és a társadalmi-emberi lehetőségek és alternatívák tudományos megalapozása adja. Ugyanakkor ez a folytonosság megannyi — tárgyában is változó — gondolati kísérletben és újrafogalmazásban realizáló, dik. A századelőn azoknak az értelmiségi csoportosulásoknak egyik vezéregyéniségeként tűnik fel, akiknél elméleti-kritikai programként a hagyományos — konzervatív értékelések széttörése, a politikai és világnézeti radikalizmus szempontjainak érvényesítése jelenik meg. Ez idő tájt a kor társadalmi valósága elleni szubjektív — romantikus lázadását rendkí. vüli világirodalmi és elméleti műveltsége és Ady költészetének hatása nyomán kísérelte meg formába ölteni. További fejlődésének, vi. lágnézeti és filozófiai tájékozódásának, a marxizmus, hoz való közeledésének döntő ösztönzést adott a világ- háborús válság és az 1918— 19-es eseményekben való ak. tív részvétele, a kommunista mozgálomhoz való csatlakozása. A kor és a mozgalom ellentmondásos fejlődéstendenciái azonban csak fokozatosan tették lehetővé számára, hogy a „Marxhoz vezető utat” végigjárja, s megtalálja filozófiai és esztétikai gondolkodásában azt a mértéket, amelynek alapján életművének belső arányai végül is kiformálódtak. ★ Európai — mindenekelőtt német — műveltsége, világ, irodalmi tájékozottsága és tu_ datos törekvése arra. hogy a német nyelviségen keresztül utat találjon a világ felé, felvetheti azt a kérdést, hogy vajon az életmű teljességéhez képest nem esetleges-e Lukács Györgynek a magyar társadalomhoz és kultúrához való viszonya. Egy ilyen vélemény már tényszerűen sem igazolható. A magyar fejlődés problémái, az irodalmi-művészeti esemé. nyék nyomon követése és értékelése állandó összetevőjét képezik az életműnek. S ezek az értékelések minden bizonnyal az életmű elméletimódszertani alapjainak konkretizálódása szempont, jából sem hanyagolhatóak el. Mert például nem joggal te- hetjük-e fel, hogy más, közvetlenebb tényezők mellett a világirodalmi rangú magyar költészet poiitikusságának. közéleti töltetének is szerep jutott annak a mércének a kiformálódásában, amellyel az alkotások politikai-közéleti töltetét mindenkor számon kérte a kritika? Éppen azért kellett megküzdenie a teoretikusnak, hogy ne maradjanak az esztétikai elismerés körén kívül azok az alkotások, amelyek egy másfajta társadalmi-politikai közeg vagy alkotói szemlélet termékeként közvetettebben, általánosabban teljesítették a művészeti megformálás mindenkori követelményeit. (Az esztétikum sajátosságának realizmuskoncepciója már ezt a tágabb-dialektikusabb műérzékenységet tükrözi.) Lukács György „különösségének” egy lényeges mozzanatát is inkább csak a magyar kultúra filozófianélküliségének tradícióján határozhatjuk meg. Lukács György az első magyar filozófus, aki európai szintű teljesítményével egyúttal elsőként szüntette meg azt az űrt. amelyet a magyar műveltség vonatkozásában még Erdélyi János vetett fel a múlt században, firtatván a magyar filozófiai teljesítmény hiányát. Ezzel olyan problémakomplexumot köz. vetített a magyar kultúrába, amelynek hatása elől nem térhet ki a kulturális-társadalmi gondolkodás egyetlen fontos területe sem. Az ösztönösség és tudatosság dialektikája és ennek érvényesülése a munkásmozgalom politikai-intézményes struktúrájában, a szocialista demokrácia kérdése, a politikum és etikum összefüggése, a társadalmi gyakorlat alternatívákban mozgó kerete, a racionalizmus és irracionalizmus ellentéte, a művészet és társadalmi megbízatásának értelmezése, a szocialista értékrendszemek az emberi kultúra haladó áramlataihoz és törekvéseihez csa. tolása — megannyi „lukácsi” kérdés, amelyek megoldása a filozófia és szocialista fejlődésünk számára egyaránt sorsdöntő. HÜLVELY ISTVÁN Szigetvár és viadala Sugár István korrajza A kiadók a legjobb értelemben vett divatot teremd tettek a magyar XVI. század körül. Ezeknek a forrongó, vészekkel teli évtizedeknek az irodalmát éppúgy búvárkodjak a magyar tudósok és szépírók, mint ahogyan egyre elmélyültebb kutatás fedezi fel számunkra, újból és árnyaltabban azokat a történelmi csomópontokat és embereket, amiket és akiket eddig is ismertünk, amelyeknek és akiknek az ismerete, értelmezése azonban eddig vagy csak nagy vonalakban történt meg, vagy olyan értelmezésben, ami a mai szemlélő számára már elavult vagy elfogadhatatlan. Az egri vár dicső históriájának megírása után most Sugár István, a kor és a végvárak kitűnő ismerője nemcsak arra vállalkozott, hogy a Zrínyieket hozza elénk ismételten és velünk együtt különösen 1566-ot tárgyalja, érzékeltesse előttünk, a hazafiság és a nemzeti önismeret kérdéseihez adalékokat szolgáltatva, de megrajzolja a kort, a kor erőit, azokat a rugókat, amelyek akkor az ország sorsa fölötti hatalmi masinériát mozgatták. A Habsburgok politikai céljai, a Porta hódító indulatai között őrlődik Európának ez a része; felőrlődnek, várak, városok, emberek és személyiségek. Itt és ekkor járul kézcsókra Szulejmán elébe az a János Zsígmond éppen Mohácsnál, aki előtt apjának sem igen volt becsülete. Talán az hozható fel államférfiúi magatartásának sok-sok fogyatékosságait enyhítendő, hogy önmagáról és apjáról alkotott véleményét ki is mondta, ráhagyta az utókorra. Sugár széles körű bizonyítási anyagot vesz fel ügye, Szigetvár „perében”, ha szabad a szerző által adott mérlegre tevést peres eljáráshoz hasonlítani. Hiszen a történelmi idők kisebb és nagyobb sakkfigurái ma már nem szólhatnak vissza, az érvek és az ellenérvek a levéltárakban, alusszák poros álmaikat; csak a kutató, érdeklődő kíváncsiskodónak adnak érveket, bizonyítékokat a jellem vagy az emberi gyengeség megállapításához. Ha fokozni lehet, Szigetvár stratégiai és politikai helyzete a tragikusan nehéz járású XVI. században, annak def rekán, sokkal bonyolultabb, mint Egeré. Kulcs-pont, alkudozások, tilalmak és nemzeti elvárások, gyúpontjában fekszik. Itt is nagy egyéniségek látszanak és játszanak életről halálra. És nemcsak Zrínyiek, de Horváth Márk is megmutatja nagyszabású egyéniségét. Kísért a találgatás és a gondolat, mi lett volna akkor, e sokféle hadtól bejárt országban, a hitújítás miatt is szakadékokat elszenvedő néppel például, ha a nagy pillanatokbn nincs az a megosztottság, az a sokféle és sokfelé való széthúzás, visz- szahúzás, kitérés, csel- és gáncsvetés; ha például az erdélyi részeken egyazon időben nem a magyarok oldalán harcolnának a török Porta hadai a Habsburgok ellen, amikor Szigetvárnál, a császár akarata ellen kellene, a magyar érdekekért tenni valami nagyot, amihez eszközök is kellenének, amik viszont a bécsi kormány kezében lennének. És a pápa és Európa? Sugár érdeme, hogy teljes képet igyekszik adni a nagy szerepet betöltött Szigetvárról és azokról a valóban férfiakról, akik a hősiség és hőség magas fokára jutottak el, önfeláldozásukkal tetőzve be azt a munkát és harcot,, amelyért az erkölcsi elégtételen kívül egyebet igen gyéren kaptak és kaphattak. A vár és a szigeti hősök irodalmi utóélete és sorsa is érdekli a szerzőt. A gazdag képanyag is azt bizonyítja, hogy ez a téma örökzöld, alkalmas a nemzeti érzés, a hazafiság és a történelmi tisztánlátás ébresztgetésére, élesítésére. A könyvnapok egyik érdekes újdonsága ez a tízezer példányban megjelentetett munka. Maga a szám is a közérdeklődésre utal. A szerző pedig felbuzdulva az újabb sikeren, bizonyára további kutatásba kezd: a XVI. századi Magyarország és a nemzet akkori történelme megérdemli a szorgalmas búvárkodást. (Zrínyi Kiadó) FARKAS ANDRÁS 'VWVWvW A HEG VEKEN F erikéék háza kicsi volt. Az öreg cserepeken büdöskővi- rág ült a moha között, meg néhány tégladarabka, amelyek fennakadtak, amikor a gyerekek megpróbáltak átdobni a házon. Középen nyílt a konyha, jobbra és ba'l- ra egy-egy szoba. Az utcai szoba már padlós volt, és az ablakairól is látszott, hogy valaki egyszer már megpróbált emelkedni. De a hátulsó még úgy állt földesen, a tenyérnyi ablakokkal. Az volt a megszorult szívdobbanás. A falak vakítottak a fehérségtől. Az udvar is mindig ilyen tiszta volt. Nagyobbik része napos és szikkadt. Fű nem nőtt rajta, csupán néhány porcfűbokorka próbálkozott az élettel, amerre a kútnál kiöntött víz folydogált az utcai árok felé. A gyümölcsfák hátra szorultak a kertbe, csak egy féloldalú szilvafa nézte még, hogyan fejlődnek a konyhára való zöldek az ágakkal elkerített konyhakertben. Annál több volt a virág. Végig a csepegő alatt drótokra futtatott hajnalka illatozott, az ablakok telerakva cserepes muskátlival és fuksziával, a ház előtti kiskertben és a konyhákért kerítése mellett pedig sűrűn virított a viola, a verbéna, a rezeda, a szívvirág és a mályva. A kisgyerek bűntudatosan settenkedett hazafelé és most már bánta, hogy hallgatott a pajtására és elment játszani, amikor az anyja azt mondta, hogy legyen ott a kistestvére mellett, amíg ő hátra megy a kertbe teregetni. De a pajtásánál, akinek apja az italboltot veze**0 n falu szélén, norn Gyimesi Ferenc: TÚL volt golyó, és Józsika is olyan szépen aludt a diófa alatt... Már a kapuban várta az anyja. Józsikával a karján éppen akkor lépett ki a kapun, amikor a szomszéd ház elé ért. — Hol voltál, Ferike? — kérdezte szelíden Eszter. — Kovács Gyuri elcsalt játszani — sütötte le szemét a gyerek. — Itthon nem játszhattatok? — Nem volt nála golyó. Meg Józsika is aludt. U ' gy állt Eszter a fia fölött, mint az az egyenes szárú, fehér mályva, amelyik most nyílt javában a kerítés mellett. Kibomlott fekete kontyából, ahogyan Józsika kihurcolta, egyik vállára esett egy hajcsomó s úgy ült fehér gyolcsingén, mint egy feketerigó. Huszonnyolc éves volt, erős, szép fiatalaszony. Hosszú pillájú, fekete szeme tele szelídséggel, mint akinek örök békében él a lelke. Tekintete is örök álmodozás. Talán ez a tekintet látta meg elsőnek a padlós szobát és a tágas ablakokat, amikor azok még meg sem voltak. Ezzel a tekintettel nézett az előtte álló kisgyerek, a mindig tiszta udvar, a vakító falak, a sok virágra. Eszter volt mindenben a lélek. Józsika a bátyja felé kapott kis kézévé}, de Feri nem mert ránevetni. Eszter megsajnálta a gyereket. Tenyerét rátette kopaszra nyírott, szúrós hajára, s a kimosott kéz lassan andalgott a fiú nyaka felé. Feri megérezte belőle, hogy nem haragszik az anyja, s meghatottságában sírva fakadt. — Menjünk be, ne sírj itt az utcán — mondta Eszter. Az udvarról már elment a nap. A ház alkonyati árnyékában élénken tarkállottak a frissen locsolt virágok, a konyhából petrezselyem- szagú gőz szállt a tisztára sepert udvarra s hátul a kertben boldogan virítottak a száradó lepedők. Mindenütt a békés kis világban Eszter kezenyoma látszott. Ferike csak most látta, hogy az anyja mennyi mindent csinált, amíg ő Gyuriéknál játszott. Elszégyellte magát, és hogy valami jót tehessen, megkérdezte: — Adjak a tyúkoknak? — Most ettek — felelte békésen Eszter. Azzal kiballagott Józsikával az udvarra és lassan végigsétált a kerítés mellett, mintha a virágokat nézné. Ferike utánuk som- polygott. Eszter megvárta a gyereket, azután csendesen megkérdezte tőle: — Édesapa nem volt ott? — Az ivóba nem néztem be — állt komoly arccal a kisgyerek. Majd egy kis halgatás után hozzátette: — Talán csak tovább dolgozik ... Eszter némán állt egy darabig, azután ismét megsimogatta a fia fejét: — Megetetem Józsikát, azután megfürösztlek. A míg Eszter pépet nyomko- dott a kisebbik gyereknek, Feri odakészítette a konyhába a lavórt és melléje a sámlit, azután levetkőzött és alsónadrágban leült a hokedlira. Amikor anyja végzett az etetéssel, a nadrágot is letolta magáról és úgy várakozott. Ibolyaszappannal fürdette Eszter a fiát. Álmok úsztak előtte a fölszálló illatos gőzben. Néhány pillanatig az urát látta a hegyoldalban. Egyszer fölmentek hozzá Ferikével, hogy megnézzék, hogyan döntögetik a fákat. Józsi akkor arról beszélt nekik, hogy milyen jó itt fönt, örökké a tiszta erdei* levegőt szívni és a rügyező fákon, az irtásokban érő málnán, a hulló leveleken és a töretlen, mély havon nézni az évszakok váltását. Csakugyan szép volt, ahogyan az áprilisi nap besütött a hegyoldalba. De ő valami mást szeretne a gyermekeinek. A padlós szoba, a fehér falak, az ibolyaszappan, a szépen vasalt virágmintás pizsama az asztalon, minden azért van, hogy a fiainak szebb legyen a gyerekkora, mint a szüleiké volt, azután meg majd... — Édesapa miatt vagy szomorú? A kisgyerek szavai fölrezzentet- ték álmodozásából Esztert: — Nem vagyok szomorú, csak nagyon elgondolkoztam. — Gyuri azt mondta, az apjától hallotta egyszer, hogy édesapa nagyon bírja az italt. — Nem szabad így beszélni — szólt rá gyorsan Eszter. — Ha Gyuri mond is valamit, azzal ne törődj. Egy kisgyermeknek nem szabad az apja hibáiról beszéLnie. Édesapa hibái... Űj hang, szokatlan kongás zúgott Ferike fülében, lelkét árvíz öntötte el. Édesapa akkor rossz ember volna?... Ez annyira fájt neki és annyira szégyellte, hogy elfordította a fe- jét és nem mert az anyja szemébe nézni. Eszter rögtön észrevette és megpróbálta békíteni: — Én nem úgy gondoltam, hogy édesapának hibái vannak, hanem úgy, hogy ha volnának is, neked nem illene beszélned róla. Az nem hiba, hogy néha megissza azt a kis bort, de sohasem rúg be és senkivel sem kötekedik. Olyan jó volt hallani ezt. Feri most már föl mert nézni, de szólni nem tudott. Ó sohasem tudta kimutatni az örömét úgy, mint más gyerek. Minden úgy be volt zárva a leikébe, mint Eszternek. Csak nézte az anyja gőztől piros arcát és tudatosan gyönyörködött a szépségében. Azután boldogságában hirtelen megcsókolta. Esztert valahol a lelkén érintette a fia csókja. Párás arcát egy pillanatra a gyerek vizes halántékához szorította és elszorult hangon lehelte a fülébe: — Kicsikém ... O lyan volt Eszter arcának érintése, mintha kivett szívét simította volna oda. Közben a leikével ismét valahová messzire nézett. Túl a hegyeken — amelyek oldalában Józsi a fákat döntögeti —, egy messzi, nagy gyárra, ahol olyan fényesek a gépek és olyan tiszta minden, hogy talán fehér köpenyben dolgoznak benne. WvWVWWWW*A\AV^WvNAA^AAAAAA/WWSAAAAAAAAA/WSAAAAAAAAAAAAAAAAA(VNAAAAAAAAAAW/WsAA(^^^V VWWVWWVWWWWW^