Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-06 / 133. szám

Csalatér jutányos áron eladó! Júniusban árverésre kerül az az 50 hektáros terület, amelyen 1066-ban Vilmos, Normandia hercege legyőzte az angol királyt. Egyetlen angol törvény sem írja elő, hogy a hastingsi csatateret történelmi emlékként kell nyilván tartani, holott az itt lezajlott csata tette lehető­vé, hogy a,herceg Hódító Vilmos néven kiterjessze ha­talmát Angliára. A csatatér egy 290 hektá­ros birtok részét képezi. Még ma is láthatók itt egy régi benedekrendi apátság rom­jai, egy XIX. században épült ház, egy tanya, de lé­tesítettek egy éttermet és két parkolóhelyet is. Még napja­inkban is számos turista ke­resi fel a dél-angliai Sussex- nek ezt a részét. Az ingatlanügynökök úgy vélik, hogy a franciák nagy érdeklődést tanúsítanak majd az árverésre kerülő csatatér iránt. Sass Ervin: Miért van az...? mire látlak jön a nyár is arany-ezüst-gyöngy kaláris hol is voltál merre mentél néha énrám emlékeztél fogott-e meg úgy a bánat hogy az arcod belesápadt biztatott-e úgy a remény csak egy nap még elérem én Virágszemed nevetett-e ennyi versre szerelemre s didergett-e a szó benned miért van az hogy szeretlek Szokolay Zoltán: Két csepp Csordultig az éjszakával meg ne remegj, két tenyér! Hajnalra majd elszivárog, ahol két ujj összeér. Mindenható, fehér kezek tartják ezt a versemet, megbújnom most azért lehet ölén annak, ki szeret. S reggelre a szép világnak fázó, hűvös tenyerén ketten maradunk csak: két csepp félve tündöklő remény. VVVNAWVWSAVS/VVAAAVVA^WVV\VVAAWS/VAAAA\WtAAAVVWVWVWv\^AAA ' ' cJinpővtiuunM A MÜ ÉS A MODELL avagy ismerkedés a művészettel — Ha azzal a feltétellel adnék kölcsön a papádat,. 10 000 dinárt, hogy minden hónapban 1000-ret ad vissza, hány dinárral tartozna nekem kilenc hónap múlva? — kérdezi a tanító néni. — Tízezerrel. — Fiacskám, te nem tudsz számolni! — Én tudok számolni, de a tanító néni nem ismeri a papámat! Adjunk, vagy ne adjunk zsebpénz!? Történelmi ereklyék Napjainkban azért szük­séges „nagyító alá” venni ezt a kérdést, mert nem egy ta­nulónak sokkal több a pén­ze. mint amennyire szüksége lehet, mint amennyi nevelé­si szempontból kívánatos. A túl sok költőpénz negatív irányba sodorhatja a tanuló személyiségének fejlődését, könnyelműen szórja a pénzét, anyagias szemléletűvé válik, társai előtt felvág A több pénzből hamarább jut titok­ban vagy nyíltan elszívott cigarettára, rosszabb esetben italra, kártyázásra. Beszéljünk először a zseb­pénzről. Mi a helyes állás­pont? Mennyit adjunk, hogy ne legyen se sok, se kevés? Nehéz ezt összegszerűen meg­határozni. Adjunk a tanulónak korához illő és a család élet. körülményei szerint havi zsebpénzt, melyből gazdál­kodhat. kisebb tanszervásár­lásokat. egyéb szükséges ki­adásokat fedez. Jusson egy. egy mozijegyre, édességre is. Erről a zsebpénzről ne szá­moltassuk el. Gazdálkodjon vele önállóan. Tanulja meg a pénzt értékelni, gazdaságo­san beosztani, hogy a hónap végén is legyen néhány fo­rintja. Próbáljon egy keveset megtakarítani zsebpénzéből. A helyes pénzbeosztást is fia. tál korban kell megtanulni, kezdetben segítsen a szülő tanáccsal, jó szóval. A jól kereső szülőnek nem kerül különösebb anyagi megterhelésbe, ha gyerme­két a jó jegyekért rendsze­resen „díjazza”, úgy ítélve, hogy ez ösztönzően hat. A rendszeres — díjazásjellegű — pénzösszegek a gyermeket anyagiassá nevelik, és ez a szemlélet egyéniségét el­torzíthatja. Nem az ötös fele. letnek. hanem az érte járó forintoknak örül. Feltehetik a kérdést a szülők: ne jutalmazzuk a jól tanuló gyermeket? De igen. Azonban a jutalmazás ne mindig pénzben és ne rendszeres összegben nyilvá. nuljon meg. Ne legyen gya­korlat. hogy ha eredményt ér el a tanulásban, azonnal tart­sa a markát a forintokért. Legyen értéke a gyerek élőt! a szülői dicséretnek, a simo. gatásnak is, ne csak a aénz. •tl kifejezett elismerés^ í­tékelje: Örüljön annak is, ha édesanyja, a jó jegy elisme­réséért kedvenc ételét, süte­ményét tálalja az asztalra. Kisebb ajándék vásárlásával, mozi- vagy színházjeggyel, közös kirándulással is örö­met okozhatunk. A családi közösségben végzett munkáért sem he­lyes pénzzel jutalmazni a gyermeket, mint valami „al­kalmi munkást”. Érezze, hogy a családi életközösség fenntartásának folyamatos munkájából a család minden tagjának ki kell vennie a ré. szét. s ez alól ő sem kivétel. Tehát nem jár külön díjazás azért. ha eltörölgeti az edényt, megterít, vagy meg­locsolja a virágokat. Mi a helyzet akkor, ha a tanuló nem kap rendszere­sen zsebpénzt? Személyisé­gének kialakulását ez is hát­rányosan befolyásolhatja. A gyermeknek minden apró ki. adásra szüleitől kell kérni egy-két forintot, önérzeté­ben sértheti, ha a szülő rosszkedvében esetleg azzal nyútja át a kért összeget: „Neked mindig kell valami­re pénz! Meg sem érdemied ezt a sok kiadást!” Vagy más. hasonló megjegyzést kap a gyerek. Ez azt eredménye­zi. hogy a gyermek számára kényelmetlenné válik a ké­rés. igyekszik azt elkerülni és más úton-módon pénzt sze­rezni. Pl. kér a nagyszülei­től; a tízóraira kapott pénz­ből vesz el; a vásárlásból visszamaradt forintokat szán­dékosan „elfelejti” vissza­adni; pénzért játékokat cse­reberél: de előfordulhat, hogy szülei zsebéből vagy pénztárcájából csen el né­hány forintot. A gyermeket életkori adottságának megfelelő mó­don és fokon — vonjuk be a családi költségvetés elkészí­tésébe. A családi élet kere­tein belül tanulja meg. ho­gyan kell helyesen gazdál­kodni. S a kapott zsebpénz- ' keretből ő is elkészítheti a maga „miniköltségvetését”. Így jobban megtanul bánni a pénzzel, nem adja ki köny- nyelműen forintjait és a hó­nap végén nem szalad a szü­leihez „rendkívüli segélyért”. Fási Katalin Totnioka Tokutaro tokiói ke­reskedő szétzúzta azt a dicsősé­get, amelyet a Napóleon nevé­hez fűződő mindenfajta „törté­nelmi ereklyék” akár legneve- jebb japán gyűjtőjét övezte. Neki ugyanis a francia császár különleges értékű arcképén kí­vül sikerült szert tennie arra a harci dobra, amelyre a neves hadvezér a lábát szerette ráten­ni olyankor, ha csapatait harc­ba vezényelte. Tomioka egyéb­ként a közelmúltban negyed- millió frankot fizetett Napóleon általa eredetinek mondott ka­lapjáért is. WWVWvaAWVSAAíVWWWWWWWVWVWWWWWWVWVWVWWWSWWWSVWWWWSWWVWM/VWW így szoktam le a dohányzásról Nem rólam van szó. Nem.... Én ugyanis még rá se szoktam. Babócsai Géza barátom mesél­te el az alábbi tör­ténetet, amelyhez a fenti cím illik a leg­jobban. Akiben eset­leg kételyek támad­nának a történetben foglaltak hitelességét illetően, forduljon közvetlenül Babócsai- hoz, a 317-es mellék- állomáson. — Kamaszkorom óta szenvedélyes do­hányos voltam — így kezdte Babócsai Gé­za —, sem a meg­rendült egészségi ál­lapotom miatti örö­kös aggodalom, sem az orvosi tanács, sőt még a feleségem folytonos perlekedése se volt elég ahhoz, hogy felhagyjak a ci­garettával, vagy leg­alábbis csökkentsem a napi adagot, ami minimum hatvan da­rabot tett ki. Már- már lemondtam ma­gamról, amikor for­dulat állt be az éle- j temben. A vállalat, > amelynél akkor al­kalmazásban álltam, vidéki ellenőrzéssel bízott meg. Nap mint nap úton voltam. Egy szép reggel az­után a nemdohány­zóknak fenntartott kocsira szálltam fel, mert másutt nem volt hely a vonaton. Ott se bírtam ki so­káig cigaretta nél­kül: rágyújtottam. A többi utas morgott, különösen a férfiak, de én rájuk se he­derítettem. Akkor jött a kalauz, ő he­derített rám. és hívta a vonalrendőrt, aki megbírságolt harminc forintra. Erre persze eldobtam a cigaret­tát, és újabb bírsá­golástól tartva, rá se gyújtottam addig, amíg le nem száll­tam a vonatról. Ez érthető, hiszen a visszaeső bűnöst szi­gorúbban büntetik; a félelem tehát elnyom­ta bennem a szen­vedélyt. Mert a pén­zére sokszor jobban vigyáz az ember, mint az egészségére. Másnap a pálya­udvaron megint a nemdohányzók ku­péjában kerestem he­lyet magamnak, arra gondolva, hátha meg tudom ismételni az előző napi kitartáso­mat. Ez sikerült is. Menetrendszerűen ment minden, mint általában a vasútnál. Rágyújtottam, jött a kalauz, majd egy vasúti rendész, és megint megbírságol­tak. Ezúttal már öt­ven forintra. Az vi­gasztalt, hogy leg­alább csak egy fél cigarettát szívtam el az egész hosszú úton. Így ment ez azután heteken, hónapokon keresztül. Egyre töb­be került nekem a nikotin iránti szen­vedélyem. De leg­alább a bírságolás után újabb cigarettá­ra már nem gyújtot­tam rá. Tehát mégis­csak mérsékeltem a nikotinfogydsztást. Egy este azután számvetést csináltam. A cigaretta, amit ál-] falában, szívni szok­tam, 30 fillérbe ke­rül darabonként. Te­hát egy szál cigaretta< a bírsággal együtt öt-< ven forint és harminc • fillérbe volt nekem < az úton. Megér eny- < nyit egy büdös szi-< varka? Nem!... És< attól a nap-< tói fogva még ] a leghosszabb utazás < során se gyújtottam < rá többé. Innen már< csak egy lépést kel- < lett megtennem ah­hoz, hogy a vonaton < kívül se dohányoz-J zam. Ezt a lépést isi megtettem. Azóta fe-i lőlem fermentálhat•? nak a dohányférmén-'.I tálók, nekem nemi kell a termékük. \ ★ ... Eddig szól Ba­bócsai Géza elbeszé­lése, amelyet a köz-] érdekre — jobban! mondva a magánér- \ dekre — való tekin­tettel közreadok. Is-i métlem azonban; as történetben foglaltak\ hitelességéért felelős­séget nem vállalok; akiben esetleg kéte­lyek támadnának, for-] dúljon közvetlenül az] eset hőséhez. Heves Ferenc mondja ki a bíró az Bíróságon. — Két évre’ ítélem lopásért ítéletet. — Előre tudtam. — Honnan tudta előre? — Az órára, amit az üzletből el vittem, ráírták: Két évet garantálunk önnek! ★ — Miért jött el az előző helyéről — kérdi az asszony a munkára jelentkező háztartási alkalmazottat. — Nem voltam hajlandó megfürdetni a gyerekeket A gyerekek közbeszólnak: — Vedd fel, mami! — Azonnal elvennélek feleségül, ha biztos lennék benne, hogy tudsz főzni. — Én azonnal hozzád mennék, ha biztos lennék ben­ne, hogy tudsz mosogatni! ★ — Rohanok haza, meg kell főznöm az ebédet az asz- szonynak. — Beteg? — Nem. Éhes! ★ — Használt a por, amit altatónak adtam? — Beszórtam vele az egész ágyat, mégsem tudtam aludni! ★ — Miért nem jelented be a rendőrségen, hogy ellopták az autódat? — Megvárom, míg a tolvaj átfesti! ★ — Hogy megy a vadászat az idén? — kérdik a vad­őrtől? — Kiválóan! Minden héten új vadászok jönnek, a nyu- lak pedig még a régiek. ★ — Doktor úr, mit tegyek? Éjfél körül mindig feléb­redek. T- Feküdjék le éjfél után. „Reális indok...”(?!) A címbeli nyelvi formát lapunk egyik cikkéből idéz­tük (Népújság 1976. máj. 22.). Az újságok hasábjairól sze- melgetett példatárunk is na­gyon tanulságos. A leggyak­rabban ezekben a jelzős szer­kezetekben jutott nyelvi sze­rephez a reális szóalak: reá­lis ár, reális gondolkodású, reális eljárás, reális érzék, reális normák, reális erővi­szonyok, reális szám stb. Ez a latin eredetű, köze­lebbről a középkori latin- ságból a nemzeti nyelvekbe bekerült szóalak éppen nap­jainkban igen divatossá vált, mint a bogáncs, úgy ragad meg élőszóbeli és írásbeli közléseinkben, s akkor is szerephez jut, amikor semmi sem indokolja használatát. Hogy van mód a kiikta­tására, bizonyítja a magyar megfelelőket felsorakoztató példatárunk: valódi, valós, valószerű, valóságos, a való­sághoz igazodó, a valóság­ban meglevő, a valósággal összeegyeztethető, megvaló­sítható, a valóság természeté­nek megfelelő, tényleges, tel­jesíthető, hiteles, létező, nem elképzelés, kézzelfogható stb. Van miből tehát válogat­nunk! Természetesen lehetséges olyan beszédhelyzet is, amely­ben a tartalmi, az érzelmi és a hangulati tényezők a reális használatát támogat­hatják. A valószínűbb, majd­nem azt írtam, hogy a reá­lisabb ábrázolás céljából megengedhetőnek tetszik a reális szóval élés még a szépirodalmi alkotásokban is. Újabban például ez az ide­gen szó versbeli szerephez is gyakrabban jut. Hogy mi­lyen ábrázoló, kifejező stí­lusértékben, erről példáink bizonykodnak. Már az 1900-as évek ele­jén feltűnik Juhász Gyula egyik verses rögtönzésében: „Egy idő óta rémhírekkel /Tarkázva jönnek a lapok, / Minden téren nagy bajt okoznak / Az óriás női ka­lapok. /Se hírek nem is nélkülöznek / Minden reális alapot” (Juhász Gyula: A nagy kalapok.) Pákolitz Ist­ván Balatoni képeslap című költeményében igen kifejező minősítő jelzőként olvasható ez a szóalak: „A reális áb­rándozásra jó / példa e si­rályszárnyú kishajó.” Mind a mondanivaló, mind a közlő szándék hitelesíti ennek az idegen szónak a használatát ebben a versrészletben is: „Vergődő létem egyetlen reá­lis fundámentuma ez a lá­tomás” (Jékely Zoltán: Co­rona Borealis). Már verseim­ben is sajátos szerepet vál­lalt a reális hangsor. Tabaj- di Anna rövid versében ezek a nyelvi formák olvashatóki „Az íróasztal / A befejezet— len rajz / Két hamuzó / Né-« hány ceruza / A falon a kép.” Nem véletlenül adta a költőnő versének ezt a cí­met: Reális elemek. Dr. Bakos József WWWWVWVVVVWWVWVVWWWVVWWWAIWVWl A 4 i Ismét divat a szalmakalap (Fotó: Gyurkó G.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents