Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-27 / 151. szám
hatgyermekes érmihályfalcipész családjából indult. Megszokta a mindennapi lemondást, s örökségül hozta a konok kitartást, a csak- azértis hitvallását. A magántanuló, a későbbi címfestőinas, a múzsák szolgálatába szegődött, s tarsolyában első, de nem utolsónak hitt verseskötetével — az előszót a népszerű dalköltő, Fráter Lóránt írta — nekivágott meghódítani a világot. Nemcsak magának, másoknak is. Tamási Áron Ábeljének talpraesettségével. A búcsú elmarad.. Forradalmak jöttek, jel- lempróbáió idők viharzottak, hősök írták nevüket nemzetünk s a világ történetébe. S aztán új rend született, százmillióknak igazságot osztó. Majd öt évtized suhant el, s az egykori élmények ma már história értékűek. tl'ünk dr. Bihari Józsefjei. egri Kodály Zoltán utcai lakásának dolgozószobájában, s a neves pedagógussal, a nyelvtudományok doktorával, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola orosz tanszékének nemrégen nyugalomba vonult vezetőjével számvetésre invitáljuk azt a hajdani fiatalembert... Amolyan őszinte szembesítésre. f A falakon könyvekkel terhelt polcok. Nem sorozatok, nem díszkötésű kiadványok szorongnak egymás mellett , — ilyenekkel csak a sznobok büszkélkedhetnek —, hanem sokszor forgatott szótárak, tanulmánykötetek. s természetesen szépirodalmi művek. Igen. az alkotóműhely nem tűri a hetvenkedő cicomát, itt a célszerűség diktálja a rendet. A több mint fél évszázad megviseli a fizikumot, ám a tekintet fénye töretlen, s az ifjú embert idézi. Sorsának regénybe illő fordulóit, emlékezetes. tanulságos, humorral is fűszerezett történeteket. ‘ Magántanuló volt, mert így csak a vizsgadíjat kel- | lett fizetni, s ráadásul ott- I hon jól jött a munkáskéz. Ötödikben már ennyire sem futotta- a kevéske pénzből, ezért választotta a címfestő szakmát. — Sose gondoltam, hogy valaha hasznom lesz belőle. Akárcsak annyi társam, a II. magyar hadsereggel együtt én is a Donhoz kerültem. A 201-es hadosztály maradványaival visszavonulhattunk egészen a Kárpátok alá. Néhány' bajtársammal 1 együtt itt önként megadtuk i magunkat, jelentkeztünk a szovjet parancsnokságon. Csernovicében viszonylag szabadon mozoghattunk, s hamarosan sokoldalúan hasznosíthattam szakmámat. Plakátokat, feliratokat, útjelző táblákat festettem. Egy barátommal együtt még lakást is szereztünk. „Művészi” tevékenységem annyira megbecsülték, hogy nem vittek e! a többiekkel együtt a Voronyezs környéki táborba, fgv aztán egy évvel hamarabb érkeztem haza, mint ők. Szóval: nincs olyan ismeret, amelyet valamikor ne kamatoztathanánk. Bármit tervezett, a körülmények folyvást közbeszóltak. A kitérők — néha egyik ■ a másikat követte — mégsem keserítették el, nem torpant meg, mindig ott folytatta, ahol abbahagyta. A tizenéves, első kötetes poéta a nagy elődök nyomdokába akart lépni. Az inas a gimnáziumi tanulmányokról ábrándozott. A kitartás nem volt hiába: Budapesten 1925—27-ig négy osztály anyagából vizsgázott, s le is érettségizett. méghozzá kitűnő eredménnyel. Révbe jutott, jöhet a bölcsészkar, s a múzsák annyira sóvárgott szolgálata! Ismét csalódott, hiszen két, évet töltött Brünnben, az ottan' egyetem mérnöki karán Ám arról a féltett kötetből a kamaszfiú zsengéiről csak nem feledkezett meg. ezért lett Debrecenben német—francia szakos hallgató. majd a jó hírű Fazekas Mihály -Gimnáziumban középiskolai tanár. S itt aztán végre hódolhatott szenvedélyének, az írásnak is. — Az a brünni két év sem volt értelmetlen, mert legalább szélesedett a, látóköröm. Az /álföldi nagyvárosban viszont igazi otthonomra leltem. Diákkoromban egy fél évig helyettesítettem professzoromat, s a tanárjelölteknek én adtam elő Bergsonról. Később együtt tanítottam Oláh Gábor költővel, eljártam a Juhász Géza által vezetett Ady- társaság rendezvényeire, hallgathattam Kosztolányi, Karinthy bemutatkozását, megismerhettem Gulyás Pált. 1934-ben munkatársa lettem A mi utunk című folyóiratnak, amelyet a kommunista érzelmű Végh Dezső festőművész szerkesztett. Elsősorban az irodalmi rovatnak dolgoztam, s rendszeresen jelentkeztem könyvismertetésekkel Bajomi Lázár Endrénél, akivel ma is tartom a kapcsolatot. Ebben a pezsgő szellemi légkörben csiszolódott világnézetem, ekkor értettem meg világosan azokat az összefüggéseket, amelyeket ifjúkorban csak sejtettem. Egyik novellájában egy sokgyermekes szegény családról ír, felvillantva a kor embertelenségét. Joggal hihette: beérkezett, a rengetegbe, az élet sűrűjébe induló Ábel meglelte célját. A tragikus közjáték, a milliók életét követelő háború azonban keresztülhúzta számításait. Bihari Józsefből felnőtt fejjel ismét egyetemi hallgató lett, s 1947-ben újabb diplomát szerzett, az orosz szakos tanári oklevelet. Ezzel kapcsolatban is egy jellegzetes sztorit említ. — Amikor a Dontól visz- sza jövet számoltam, böngésztem az útjelző táblákat, elhatároztam, ha túlélem ezt a kálváriát, megtanulom a nyelvet. Csernovicében nyelvtanfolyamon vettem részt, s itthon sem feledkezhettem meg fogadalmamról, mert frissen élt bennem a szovjet emberek segítőkészsége, az emberséges bánásmód emléke. Különben sem volt könnyű feladót, s a nehézségek felcsigázzák a kíváncsiságot. . 1948-ban már az egyetemen oktatott, majd az alakuló tanárképző főiskola tanára lett. Innen költözött át az intézménnyel együtt Egerbe. Huszonhét évig vezette a tanszéket. Fiatalnak már aligha nevezhető általános iskolai pedagógusok emlegetik logikus, szellemi élményt kínáló előadásait. Az oktató-, a nevelőmunka mellett igen sok időt áldozott a búvárkodásra, a tudományos kutatásokra. 1962- ben megszerezte a kandidátusi címet, s rá tíz évre a nyelvtudományok doktora lett. Ezzel a rangos sikerrel csak nagyon kevesen büszkélkedhetnek. Többek között azt vizsgálta. hogy a szláv örökség miként jelentkezik egy germán nyelvjárásban. Elemezte az orosz igeszemlélet sajátosságait, s figyelemre méltó tanulmányok seregét publikálta tekintélyes folyóiratokban. . Egyéniségéből mégis hiányzik a póz, az önelégedettség. Eredményeiről úgy beszél, hogy azok lényegét még a laikus is megértse. Tanári erény ez, méghozzá a legjavából. Nagy szavak helyett inkább történeteket -sorol; olyanokat, amelyek. jellemzőek az elmúlt huszonhét évre.. . — Az első hallgatók? Mekkora lelkesedéssel tanultak! Faluról jöttek, s otthonra találtak a népi kollégiumok falai között. De szerettek volna kijutni a Szovjetunióba, csak hát akkoriban ez nem ment könnyen. Végül elhatároztuk, hogy levelet írunk Bulganyin marsallnak. Próba, szerencse, elküldtük, de választ aligha reméltünk. Később tudtuk meg, hogy azonnal intézkedett, s megjött a meghívás a Voronyezs melletti Jelecbe, az ottani pedagógiai főiskolára. Rezesbandával, s kitörő örömmel fogadtak bennünket. A nagygyűlésre tőlem is beszédet kértek. Mi tagadás: nehezen készült el. Megmutattam a szovjet kulturális minisztérium képviselőjének, kértem: nézze át, nincs-é benne nagyobb fogalmazási, helyesírási hiba. Elolvasta, s azt mondta: „tökéletes, semmi grammatikai tévedés, csak hát az oroszok nem így beszélnek.” Ettől függetlenül megtapsolták, legalábbis az igyekezetét, a szándékot. Bizony hosszú idő kell ahhoz, hogy valaki maid anyanyelvi szinten elsajátítson egy idegen nyelvet. Negyvenegy évet töltött a katedrán, közép- és főiskolás diákok körében. Jöhet hát a megérdemelt pihenés, a kötetlenség, akikapcsolódás időszaka. Ilyenkor, ha nem voltak, akkor hobbyk születnek, s az embert szinte újjáformálja a majd korlátlan szabad idő. Bihari József temperamentuma azonban nem ismeri az alkonyévek sablonos fogalmát. Számára a munka, a folytonos tevékenység felüdülés. A főiskolától sem búcsúzott végleg: ezután is oktatja majd a russzisztikát — a tankönyvet is ő írta —, levelezik szovjet tudós kollégáival, megbízásokat vállal az akadémiától, s számos publikációt tervez. Szeretne törleszteni egy régi' adósságot. Az egykori irodalmár ösztönzi arra, hogy a szenvedélyes olvasók mohóságával fedezze fel a mai magyar próza értékeit. A kor nyűgét nem ismerő alkotás vágyát sugározza a törétlért ' tekintet, s egy tisztességgel fémjelzett életpálya derűjéről vallanak a humorral is fűszerezett sztorik. A világot másnak is meghódítani kívánó hajdani ifjú elégedett lehet: Talentumaival jól sáfárkodtak. Megsokszorozták... 30 győzelmes év Szocialista országok képzőművészeti kiállítása Pécsi István A szociálista országok kulturális minisztereinek tavalyi havannai értekezletén megegyeztek abban, hogy méltó megemlékezésül a fasizmus felett aratott győzelem harmincadik évfordulójáról, nemzetközi képzőművészeti seregszemlét rendeznek. Így jött létre — 30 győzelmes év elnevezéssel — a szocialista országok reprezentatív, közös kiállítása, Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, a Szovjetunió, valamint Vietnam részvételével. A nemzetközi tárlat először az elmúlt év nyarán a moszkvai Manyezsben került a nyilvánosság elé. Aztán még az év őszén, szinte szimbolikusan, egyenest Berlinbe érkezett, ahol az Altes Museum épületében tekinthették meg a látogatók: idén tavasszal pedig már a prágai Fucik Park úgynevezett Brüsszeli Pavilonjában fogadta az érdeklődők seregét. Időrendi sorban negyedikként most Budapest töltheti be a vendéglátó szerepkörét. A Kulturális Minisztérium és a kiállítási intézmények, valamint a Műcsarnok együttes rendezésében a budapesti nemzetközi vásár területén a B pavilonban június 25-től egy hónapon át, naponta 11—19 óráig tekinthető meg ez a nagyszabású kiállítás. A szocialista realizmus összefoglaló égisze alatt válogatott anyag mennyiségében és minőségében egyaránt lenyűgöző! Hogy csak a számadatoknál maradjunk: majdnem 1600 műalkotást (ebből mintegy 1300 festmény, 190 szobrot és 100 plakátot) helyeztek el a pavilon 6000 négyzetméternyi területén. Az egyes országoknak azonos méretű falfelület jutott. A művek létrejöttének időbeli határai szintén szétfeszítik a címben jelzett három évtizedes keretet! Egyrészt azért, mert — dráníái- an kísértő mementókéní — tragikus sorsot ért, a háború martalékává vált műtárgyroncsok, műemlékromok is mindegyre íölbukkannak. Wetzel Christoph műve: A halott elnök, dr. Salvador Allende. Másrészt, mert a főbejárat előterében közös kiállítás emlékezik meg a két világháború közötti antifasiszta ellenállásról, s annak megható képzőművészeti dokumentumairól. A névtelen hősökre és olyan világhírességekre emlékeztet ez, mint Dejneka, Derkovits, Kollwitz, Leon Alex, Ék Sándor, Vera Nuhina, Hans Grundig, John Heartfield és mások any- nyian... Ékesen szóló ellenpontozásul, ezután országonként a békés építés harminc győzedelmes esztendeje a válasz 2 hiszen ezekben az országokban a béke tavasza egyben a társadalmi rerid megújulását is magával hozta. Ez a mostani békés, együttes fölsorakozás, majd pedig az egyes részt vevő orszá- gokban sorra kerülő helyszíni összevetés minden bfzony- nyal újabb látványos lendületet ad a szocialista realizmus továbbfejlődésének. A nézők ezrei pedig erőt merítenek a háborúellenes szolidaritáshoz, a békéért folyó fokozott küzdelemhez. Wagner István 0 Ü Í£lf 1Í516. június 27., vasárnap 10. Valamit tenni kell, mert különben pánik tör ki a betegek közt, és az ilyesminek gyorsan terjed a híre. Azonnali beavatkozásra van szükség — állapította meg magában a főorvos. Minthogy pedig a klinikai szakképesítését tekintve tulajdonképpen szülészorvos volt, azonnal tisztába jött a teendőjével. Császármetszésre van szükség, hogy az intézet jó hírét megmentse. Pecsenye bácsin tehát császármetszést kell végrehajtani. Mindenekelőtt a haragos beteget az irodából beinvitálta a műtőbe. Azután felvette a fehér köpenyét, és hozzáfogott a bemosakodáshoz. A műtősnő pedig a műszerek kifőzéséhez' látott. Pecsenye bácsi szorongva nézte ezeket a csöppet sem megnyugtató műveleteket. Már meg is bánta, hogy lármát csapott, de most már késő volt visszatáncolni. A főorvos pedig elvégezte a császármetszést. Mert a különleges orvosi beavatkozások sorában csak ehhez a műtéthez fogható az a mód, ahogyan a ' főorvos Pecsenye bácsit meggyógyította. Merész elhatározással éjjeli portásnak szerződtette az öreget! Ezzel Pecsenye bácsi azonnali hatállyal vissza is nyerte a kegydíjba való helyezése óta nélkülözött egészségét. Mert ha a nappali alvás és az éjszakai virrasztás újból a hivatásához tartozik, akkor ez nem tekinthető többé kórosnak. A reaktivált éjjeliőr bol-*E('£S vio-íO^ KiSReatNV dogan távozott a műtőből. Mert szó ami szó, nagyon megszokta már a szanatóriumot; mégiscsak kellemesebb hely ez, mint a sivár fatelep volt. Nyáron a parkban éj? szakázhat, télen meg a fűtött folyosón üldögélhet. Aztán ezért az elfoglaltságért eddig ő fizetett ezentúl pedig neki fognak fizetni érte. Az ajtóban Homolkánéba ütközött. Az asszony feldagadt arccal a műtőbe igyekezett, mert fél hatra rendelte be a főorvos. Foghúzásra. Ehhez mosakodott be a főorvos, és ez tette szükségessé a műszerek 'sterilizálását. Ez a műtét is kitűnően sikerült. Homolkáné megszabadult’ az áldatlan állapottól, a társaság pedig erre az estére megszabadult Homolkáné- tól. TIZEDIK FEJEZET Reggel óta vigasztalanul esett a havas eső. Remete unatkozva járkált fel és alá a szanatórium folyosóján. A tízórainál sikerült szerencsésen elkerülnie Homolkánét, akit a nedves időjárásban újra elővett az isiásza, és most a szobájában pasziánszozott. A fiatalember éppen a park felőli lejárathoz ért, amikor meglehetősen furcsa jelenséggel találta magát szemközt. Alacsony, nyápic emberke igyekezett a lépcsőn fölfelé. Vadonatúj, csaknem földig érő bunda lötyögött rajta, amelynek felhajtott szőrmegallérjából csak vizenyős szeme és náthától szelíden pirosló orra látszott ki. — Nicsak, Ruzicska úr! — kiáltott fel Remete élénken. — Igazán örülök, hogy láthatom. Hogy van, mi újság? Ruzicska Ede már bevésbé látszott örülni a találkozásnak. — A, maga az? Van szerencsém — mondta kelletlenül, miután hosszas tűnődés után felismerni látszott üdvözlőjét. — Egy kis téli üdülésre jöttem be; tudja, az utóbbi időben túl sokat dol- góztam, és az orvos pihenést, kikapcsolódást rendelt az idegeimnek. Hiába, az ember nincs vasból... Ruzicska Ede valóban nem- volt vasból. . Ami végeredményben szerencse volt reá nézve, mert a mostani állapotában feltétlenül kikezdte volna a rozsda. Valósággal áradt belőle a nedvesség. Csuromvíz volt a bundája, és ő maga is szemmel láthatóan izzadt a nehéz télikabát alatt. — Egyébként hogy van? — kérdezte Remete. — Rendbe jöttek a dolgai? A jövevény csak tettetett tűnődés után válaszolt: — A dolgaim? Ja? ... Hát, Istennek hála, nem panasz- kodhatom. A lovak alaposan kihúztak a csóvából... — Csávából, Ruzicska úr, a csávából. — Ugyan kérem! — idegeskedett a kis raktárnok. — Nem szeretem a bogaras embereket. Csóvából vagy csávából az mindegy, a lényeg az, hogy van mit aprítanom a tejbe. Sőt, ha minden jól megy, rövidesen magam is istállótulajdonos leszek. — Na, na — intette Remete. — Nem jó megint annyira belemenni a dologba. Örüljön, hogy kilábalt a bajokból; itt a legjobb alkalom, felhagyni a játékkal. A kis ember elvörösödött a méregtől. — De kérem — kiabálta —, ez mégiscsak sok, hogy ön mennyit megenged magának! Vagy azt hiszi, azért jöttem ide, hogy a tanácsait hallgassam?! Tanácsra egyáltalán nincs szükségem, ezzel magam is el vagyok látva. Szólt, és elviharzott a felvételi iroda irányába. Igen tisztelt Igazgató Űr! Szíves tudomására hozom, hogy a vállalatnál viselt állásomba betegszabadságomtól nem térek vissza, mivel időközben más irányú, céljaimnak jobban megfelelő elhelyezkedést sikerült találnom. Amidőn eddig alkalmaztatásomért hálás köszönetét mondok, egyben arra való tekintettel, hogy anyagi helyzetemben jelentős fordulat . — éspedig kedvező fordulat — állt be, az ott töltött éveim emlékére egy, a vállalat alkalmazottai részére létesítendő sport- és társaskör céljaira tízezer pengőt adományozok. , Az összeget egyidejűleg átutaltam és kérem azt a fentiek szerint felhasználni. Kiváló tiszteletteU Remete Géza Villányi Kornél kétszer is elolvasta a levelet. — Ez az ember megbolondult — csóválgatta a fejét. — Kár érte, mert tehetséges fiú volt és az előjelekből ítélve, karriert csinálhatott volna ... BEFEJEZÉS Csípős, kora tavaszi esti szél söpört végig a szűk józsefvárosi utcán. Az Alhambra mozi esti előadásáról-'kifelé tódult a közönség. A nők közül soknak vörös volt a szeme. Ez érthető is, ha az ember .egy pillantást vet a műsort hirdető plakátra: a mozi. a Nagyvárosi árnyak című modern erkölcsdrámát játszotta; Magas, jól öltözött férfi csinos fiatal hölgybe karolt bele. A férfi kissé bosszúsnak látszott: — Nem jövök veled többet moziba, édes, ha meg nem ígéred, hogy ezentúl komolyabban fogsz viselkedni. Már attól tartottam, hogy botrány lesz... , A hölgy mosolygott. — Jó, jó, ezt megígérem neked — mondta békítőén. Majd közelebb bújva, kísérőjéhez, hozzátette: — De, ugye, te se fogsz többé sikkasztani, drágám? VÉGE
