Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-24 / 148. szám

Ha tanulnának! EZRÉVEL DOLGOZNAK még megyénk ipari, mező- gazdasági üzemeiben, szö­vetkezeteiben is olyanok — az országban mintegy másfél millióan —, akik nem végez­ték el az általános iskola nyolc osztályát- Számuk, saj­nos, annak ellenére sem csökken a kívánt mértékben, hogy termelőegységeink az utóbbi két-három évben szin­te tálcán kínálják a tanulás lehetőségeit dolgozóiknak. Kihelyezett iskolákat szer­veznek i—, dohánygyár, Fém­művek, Thorez-bánya — több helyen munkaidő alatt tart­ják a foglalkozásokat, van, ahol az utolsó radírt is az üzem vásárolja meg. A tanu­lást serkentő „díjak” is ma­gasabb órabért, jutalomsza­badságot és egyéb kedvez­ményeket ígérnek. Mindez természetesen nem csekély anyagi áldoza­tukba kerül a taníttató kol­lektíváknak. A visontai Ga­garin Hőerőmű Vállalatnál például az utóbbi néhány évben 65 ezer óra munkaidő­kedvezményt biztosítottak a felnőtt tanulóknak. Az egyéb költségekkel együtt, évente mintegy másfél millió forint­jába kerül a vállalatnak, hogy dolgozói tanulnak. Tegyük gyorsan hozzá: a Finomszerelvénygyárban, a tanácsi építőknél, a Volán­nál, a Mátravidéki Cukor­gyárakban, a közútnál, vagy a Fémművekben ugyanúgy szívesen áldoznak a több, a magasabb tudásért, mint Vi- sontán. Aki akar, tanulhat tehát. Százak a megmondha­tói annak is, hogy érdemes volt újból beülni az iskola­padba, és korántsem csak azért, mert vastagabb lett a boríték. Joggal hihetné az ember: ilyen kedvezmények, lehető­ségek mellett közelharc fo­lyik . az iskolapadokért. A tények azonban sajnos nem ezt bizonyítják. Mert szép számmal akadnak ugyan olyanok, akik maguktól is rá­jöttek, hogy tanulni kell, az öt-, a hatelemisek nagy része azonban érthetetlen közöm­bösséget tanúsít a számukra felajánlott szervezett oktatás iránt. És hem kevesen van­nak azok sem, akik kerek­perec ki is jelentik: nem ta­nulnak- S ami még tovább rontja a helyzetet: a nyolc osztállyal nem rendelkezők többsége nő, és igen sok kö­zöttük a 30—35 éven aluli. MIÉRT NEM TANUL? Gazdasági vezetők, párt-, KISZ-, szakszervezeti tiszt­ségviselők teszik fel naponta a kérdést. A válaszként hang­zó sablonos kifogások több­sége kapásból megcáfolha­tó. Akkor hát miért nem ta­nulnak mégis többen? Az igénytelenségen, a kényel­men kívül egyre többen em­lítik a pénzt. És nem is alap­talanul. Mert valóban az a helyzet, hogy ma hat, hét elemivel is lehet annyit ke­resni, mint diplomával. Igaz, hogy sokat kell dolgozni, a munka is nagyon nehéz, de jól megfizetik. Így aztán a négy-öt ezer forintot kereső hatelemis segédmunkást igencsak nehéz meggyőzni arról, hogy tanuljon, hogy szakmát válasszon, — mond­juk háromezerért! Pedig nélkülük nagyon ne­héz lesz akárcsak pár száza­lékkal csökkenteni is azt a bizonyos másfél milliót. An­nál az egyszerű oknál fogva, hogy helyettük senki sem ül­het be az iskolába. A mini­mumot, vagyis, hogy elfogad­ják a társadalom segítségét és becsületesen eljárnak a foglalkozásokra, valameny- nyiüknek vállalaniuk kell. Mert igaz, hogy ma még jól fizet a segédmunka, igaz, hogy ma még válogathatnak is a tudást, a képzettséget nem igénylő munkahelyek között, de egyszer s minden­korra tudomásul kell azt is venniük, hogy társadalmunk tőlük is többet követel. A leg­több üzem szakmunkáshiány- nyal küzd, a délutános mű­szakokban is elsősorban a hozzáértők hiánya miatt áll­nak a korszerű, drága gépek. Mert négy, öt elemivel ma már nem lehet dolgoztatni még az egyszerűbb automa­ta berendezést sem. Jövőre, s azután még kevésbé. VÉGÜL IS MIRE LENNE MÉGIS SZÜKSÉG, hogy töb­ben tanuljanak közülük? Va­lószínű azoknak van igazuk, akik azt tanácsolják: további türelemre, még több értel­mes, okos szóra. Tíz, tizenöt éves mulasztást ugyanis —, de mondhatunk akár 25—30 éves pótolnivalót is — nem lehet két-három év alatt be­hozni. Különösen akkor nem, ha közben évről évre újra termeljük az öt-hat elemi- seket. Ennek az okát ugyan régóta és sokan keresik, de megnyugtató megoldás még ma sincs. És erről már nem­csak azok tehetnek, akik ki­maradva, vagy a nyolc osz­tály alatti végzettséggel bal­lagnak el az iskoláktól. Megyénk hét nagyobb vál­lalatánál — közöttük a Fi- nomszerelvénygyárnál, a Vo­lánnál, Gagarin Hőerőműnél, Fémműveknél — már kész programmal várják az újabb jelentkezőket az ősszel kez­dődő foglalkozásokra. Hogy betelnek-e majd a tervezett osztályok, az majd csak ké­sőbb derül ki. De az máris biztos: okos, értelmes sza­vakból s mecénásokból ez­után sem lesz hiány. Így azo­kon a sor, akik többre is ké­pesek lennének. Ha tanulnának! Koós József Szakmunkásvizsgák, űj Lerendezések, menetrendszerű ellenőrzések A Volán 4. sz. Vállalatánál Nem kacsa: több lesz a kacsa A háziasszonyok szívesen vásárolják a kacsát. 1974- ben a mezőgazdaság 3600 vagonnyit adott, tavaly már 4000 vagon volt a tenyésztők kínálata. Az V. ötéves terv előirányzatának megfelelő­en 1980-ban kereken 5000 vagonnyi kacsa kerül ki a gazdaságokból és a. kister­melőktől, főként a hazai igények kielégítésére. Idén új helyzetet terem­tett a kacsatartásban-te- nyésztésben, hogy a tápok mázsánkénti ára átlagosan 15 százalékkal nőtt. Ez azonban a minőség javulá­sát is magával hozta, ugyan­is némelyik takarmány nyersfehérje-tartalma 0,5—1 százalékkal emelkedett, ami a hizlalási eredmények ja­vítását teszi lehetővé. Az árak változásával egyidő- ben felemelték a kacsa fel- vásárlási árát is. Tervezik azt is, hogy az angol hibrid kacsát széles körben elterjesztik. A to­vábbiakban különböző szülő­párokat hoznak be, s ezzel segítik a fogyasztói igények széles körű kielégítését, mi­után a piaci keresletnek megfelelő kis, közép- és nagy súlyú kacsákat te­nyészthetnek, hizlalhatnak. S ebből a kínálatból a há­ziasszonyok kiválaszthatják majd a számukra legmeg­felelőbbet. (MTI) A tévéműsorok mellett napjainknak változatlanul két örökzöld témája van: a vendéglátás és a közlekedés. Valljuk be, mindkettőt szid­ni szokás inkább, semmint dicsérni, jóllehet, időnként hallunk azokról az erőfeszí­tésekről, amelyek ha nem is mindig sok sikerrel, de azt a célt hivatottak szolgálni, hogy elégedettebbek legyünk szolgáltatásaikkal, hogy kedvezőbb képet alkossunk. A Volán 4-es sz. Vállala­ta, ahol fotóriportunk ké­szült, mindenekelőtt a te­lephely gondozottságával, az udvarán és a műhelyeiben egyaránt tapasztalható rend­del és tisztasággal hívta fel magára a figyelmet — és néhány jó hírrel. Megtud­tuk, hogy a vállalat az egri járás gépkocsiszerelő képzé­sének bázisa. A fiatal szak­emberek éppen ezekben a napokban adnak számot fel- készültségükről, tudásukról. • így Bajzát Imre (első kép), akit vizsgamunkája közben ^láthatunk, éppen szelepreví­ziót végez egy kisbuszmo­toron. Másik jó hír, hogy ered­ményesen halad a kisgépesí­tési program megvalósítása. A második felvétel Bárdos Ferencet ábrázolja, amint egy svéd gyártmányú pneu­matikus kézigéppel tengely- kapcsoló összeszerelését vég­zi. Ebből a kis ügyes gép­ből egyébként jelenleg már hat darab segíti a ponto­sabb és gyorsabb munkát a Volán 4. sz. Vállalatánál. Hasonlóképpen újdonság­nak számít még a nemrég működő diagnosztikai sor, amely ellenőrzi a futómű­vek beállítását, a motor és az elektromos berendezések működését, végeredményben pedig a gépkocsik teljes mű­szaki ellenőrzését végzi el. Ez a vizsgálat az utóbbi hó­napokban már menetrend- szerű a vállalatnál, és az el­mondottakon kívül még egy nagyon jó tulajdonsággal bír: méri a füstgázokat is, ily módon környezetvédelmi funkciója sem lebecsülendő. Harmadik felvételünk erről az NDK-gyártmányú míj- szerről készült, amellyel ép- .pen Iváncsi Dezső végez mo­torelemzést. (Fotó: Perl Márton) Szó esett az iirömökró'l, a gondokról Találkoztak az egykori partizánok Harminc tagja van Heves megyében a Magyar Partizán Szövetségnek. Közülük ' hu- szonketten jöttek el arra a találkozóra, amelyet szerdán délelőtt rendeztek meg Eger­ben. a megyéi pártbizottsá­gon. A párt egykori, illega­litásban fegyverrel harcoló tagjait, a felszabadító had­sereg támogatóit dr. Patkó Benjámin, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője kö­szöntötte, s kívánt jó egész­A tudat, mondja Marx, mindig a társadalmi lét tudata. A társadalom egyénei, miközben újrater­melik anyagi létezésük kü­lönböző vonatkozásait, egy­úttal létrehozzák erről a lét­ről alkotott tudatukat, vé-’ leményüket is. Persze, a munkamegosztás következté­ben és a társadalmi szük­ségletek gazdagsága miatt a társadalmi tudat maga is bonyolult rendszert képez. A mindennapi tudattól (mint a közvetlen szükségletekhez kötött valóság-visszatükrö­ződéstől) hosszú út vezet a tudományoknak a közvetlen szükségleteket felfüggesztő és a dolgot a maga lényegében megragadó teljesítményéig. Az előbbiben egy tulajdon­ság fontossága még a köz­vetlen szükséglet alapján dől el. Egy közlekedési esz­közt azért részesítek előny­ben másokkal szemben, mert éppen oda visz, ahová igyek­szem. De lényege-e egyet­len közlekedési eszköznek is. hogy éppen ott jár, ahol jár ? Nyilván nem. Mégis ezt rögzítem tudatomban, mert csak így juthatok el úticé- lűmhoz. Ez a mindennapi magatar­tás azonban előfeltételekhez kötött: már előzetesen is lé­teznie kel! azoknak az esz­közöknek, amelyeket célja imra felhasználok. Am,, hog; létezzenek, létre kell hozni őket. Ehhez a termelő tevé­kenységhez viszont a dol­gok valóban lényeges össze­függéseiig kell hatolnunk, hogy egyáltalán megalkot­hassuk őket. Törvényszerű­ségekkel, elvekkel kell szá­mot vetnünk. Enélkül nem létezhetne körülöttünk a Társadalmi tudatunk szerkezete technikának mai hatalmas világa. De ahogy az eszközöket „csupán” felhasználó gon­dolkodásmód és magatartás is, úgy a tudós munkája és a tudományos kutatás belső világa is csupán egy lehet­séges szélsőség, s közöttük a termelést végző egyének so­kasága mozog. Hiszen a tu­dós nem viselkedik másként, mint a laikus, amikor köz­lekedik. Másrészt a gépko­csivezetőnek is össze kell szednie magát — fel kell idéznie magában a működés mechanizmusát, a szerkezet összefüggéseit, ha elromlik járműve, s nem kíván az útszélén maradni. Hasonló­képpen, ha elromlik vala­mi környezetünkben, nem egyszer kénytelenek vagyunk felfüggeszteni a tárgy lénye­ge iránti közömbösségünket, s megpróbáljuk megjavítani. Felszínesebb és mélyebb valóság-visszatükrözés kettős­sége jellemző hát eszerint a tárgyi világra irányuló gon­dolkodásunkra? Ügy tűnik: igen. Azonban minden az adott összefüggéstől függ! Egy városi polgár például egy falusi számára hallatlan vakmerőséggel látszik átkel­ni egy forgalmas útvonalon,/ az utóbbin viszont azért mo­solyoghat társa, mert aggo­dalmas és bizonytalan szá- mítgatásait állandóan . ke­resztülhúzza a forgalom gyors változékonysága. A vá­rosi „meggondolatlanságá­nak” azonban a begyakor­lottság, a megtanultság a háttere, a másik eset vi­szont arra utal, hogy az egyén teljesen új feladat előtt áll. A pillanatnyi ala­posság, a dolog lényegéig nyúlás tehát nagyon vi­szonylagos valami a társa­dalmi tevékenység bonyo­lult rendszerében. Megbúj­hat ott, ahol látszatra szó sem lehet róla, s tettetheti magát másutt, ahol éppen nem rá lenne szükség a mindennapi élet gördülé- kenysége szempontjából. K apcsolataink azonban korántsem merülnek ki a dolgokhoz és a tár­gyakhoz való viszonyban. Másik fontos szférájukat a többi társadalmi egyénhez, azok csoportjaihoz és végül az önmagunkhoz fűződő vi­szony adja. Az egyéneknek ezt az egymást összekötő kapcsolatrendszerét, bonyo­lult társadalmi intézmény- rendszer határozza meg. Ezek részben a tárgyi vi­szonyulást is meghatározó vagy befolyásoló objektív té­nyezők (munkamegosztás, tu­lajdon), részben pedig tuda­ti és magatartásbeli néze­tek, szabályok 'és normák. De ennek a viszonyrend- szernek az elsajátítása nem értelmezhető egyszerűen a dologi-tárgyi viszonyhoz va­ló vonatkozás alapján. A természettel folytatott anyag­cserében, a technikai viszo­nyulásban uralkodó a cél­eszköz dialektika. A termé­szetet megannyi szükséglet kielégítését szolgáló eszköz­nek tekintjük. Az ember esetében azonban egy ilyen szemlélet legalábbis proble­matikus. Ö ugyanis olyan társadalmi egyenlőtlenségek és függőségek terméke, ame­lyek az egyén és társadalom felettébb ellentmondásos kapcsolódásával járnak együtt. Az érdekek egymást feltételező és mégis egy­másnak ellentmondó (vagy éppen egymást tagadó) szer­kezete az árutermelő társa­dalom tőkés típusában az egyének többségét például a termelés tárgyi feltételei kö­zé sorolva puszta eszközzé redukálja egy szűkebb cso­port fizetségeként. Mégis: az említett negatí­vumok nemcsak az ember­telenség társadalmi-történel­mi típusainak a forrásai, ha­nem azoknak a szokásoknak és kulturális értékeknek a kitermelői is, amelyekben az emberi közösségekhez való pozitív viszony is kifejezés­re jut. Az erkölcs a társa­dalomban a kisebb-nagyobb közösséghez tartozás ilyen tudata. De nemcsak az er­kölcs. Az emberi-társadalmi mibenlét kérdésére választ kereső és adó tudatformák — a tudomány idevonatkozó része, ezen belül is minde­nekelőtt a filozófia, a mű­vészet és a vallás hasonló­képpen az emberi problé­mák megoldásának, megvá­laszolásának különböző, utó­pisztikusabb és illuzóriku- sabb vagy tudományosabb- materialisztikusabb típusait jelentik. Ugyanakkor sajátos kér­désükre adott válaszaik kü­lönbözősége, világnézetileg ellentétes töltete mutatja azt a megosztottságot is, amely egy társadalomban fennáll, s az érdekeknek azt a külön­bözőségét is, amely az adott állapotok fenntartásához vagy megszüntetéséhez fűzi őket. Csak a tudományos­materialista állásponton jut­hatott el az emberi gondol­kodás végül is ahhoz, hogy saját társadalmát ne egysze­rűen a sors adományaként, megváltoztathatatlán dologi- ságként értelmezze, hanem ellenkezőleg: tudatos meg­hódításának, forradalmi gya­korlatának tárgyává tegye. A társadalmi tudat te­hát rendkívül tagolt — tárgya, természete, a fel­vetődő kérdések és szükség­letek, de a megválaszolás módjának tekintetében is. A társadalom átlagegyéne természetesen se nem tudós vagy filozófus, se nem mora­lista, de még művész sem. Mégis, tevékenységének és gondolkodásának közegében előbb-utóbb meg kell jelen­niük a társadalmi tudat és tudatosság magasabb tar­talmának is. A közgondol­kodás kérdése, mint a tár­sadalmi valóság elsajátításá­nak sajátos formája, ezen a pontos válik kritikus prob­lémává napjaink társadalmi gyakorlatában. H. I. séget, kellemes pihenőidőt a ma már nyugdíjaséveket töl­tő veteránoknak. A találkozó céljáról szólva megemlítette, hogy egyrészt módot és le­hetőséget kívántak adni a közös élmények feleleveníté­sére, másrészt — mint a tár­sadalom ma is hasznos és értékes tagjait — rendszere­sen tájékoztatni kívánják őket a megye fejlődéséről, terveiről, életünk minden­napjairól. A bevezető mondatok után Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára . adott tájékoztatót a résztvevőknek szűkebb hazánk iparának, mezőgazdaságának, közleke­désének. kereskedelmének helyzetéről és a jövő tervei­ről. Beszélt azokról az el­képzelésekről. amelyek a me­gye természeti adottságainak a lehető legésszerűbb ki­használását célozzák. A tájékoztató után az egy­kori partizánok közül öten kértek szót, hogy elmondják véleményüket, javaslataikat, és feltegyék a kérdéseiket az elhangzottakkal kapcsolat­ban. Általános fogalmazás: minden érdekelte őket, a kis­körei vízlépcsőtől a zöldség- gyümölcsellátás gondjaiig.... A találkozó további részé­ben Rostás István, a Magyár Partizán Szövetség országos bizottságának tagja számolt be az elmúlt időszakban megtartott választmányi ülé­sekről. majd a résztvevők kérdéseire válaszolt, s foglal­kozott az egyéni jellegű prob­lémákkal. Az egykori partizánok ta­lálkozója vidám beszélgetés­sel. a ma már inkább csak élménybeszámolónak tűnő társalgással, a kemény har­cok eseményeinek felelevení­tésével ért véget. (s) Mmmfy 1976. június 24., csütörtök t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents