Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-19 / 144. szám
1 A Minisztertanács tárgyalta Szervezettség az építőiparban Terv: öt évre Fő növény marad a paradicsom Horton AZ ÉPÍTÉSÜGYI és Városfejlesztési Minisztérium a felügyelete alá tartozó vállalatok számára 1972-ben, majd 1974-ben két-két évre szóló intézkedési tervben írta elő a konkrét szervezési feladatokat. A cél az volt, hogy az építkezések — főként a kiemelt állami nagyberuházások — kivitelezési ideje csökkenjen, teljesítsék a lakásépítési feladatokat, koncentrálják a termelőerőket az építőiparban. Korszerűsítsék az építőanyagipar termékszerkezetét, jobban kihasználják a gépeket és termelőberendezéseket, magyarán fokozni kívánták a gazdálkodás hatékonyságát. A szervezés fokozására tett Intézkedések megtették hatásukat, ezt bizonyítják a számok is. Az építőipari vállalatok az. elmúlt évben 39,4 százalékkal több lakást adtak át, mint 1971-ben. Az egy munkásra jutó vállalati eredmény 1971-hez képest az építőipari vállalatoknál 28,8 ezer forintról 42,1 ezer forintra, az építőanyagipari vállalatoknál 25,1 ezerről 41,9 ezerre nőtt. A IV. ötéves tervidőszakban megnövekedett az ÉVM- vállalatok szerepe a szocialista építőiparban, javult az építőanyagipar termékszerkezete. Kis mértékben ugyan, de nőtt a gépek és a berendezések kihasználtsága is. A minisztérium utasítása alapján 16 vállalat készített, szervezés-fejlesztési tervet. A korszerű szervezési módszerek kialakítása és intézményesítése érdekében az ÉVM a Fejér megyei, a Hajdú megyei és a Dél-magyarországi Januártól — mint lapunkban is megírtuk annak idején — újabb gyáregységként az Ipari Szerelvény- és Gépgyárhoz csatolták a gyöngyösi Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalatot. Az összevonás óta csaknem fél év telt el. Vajon milyen tapasztalatokat hoztak az elmúlt hónapok s mi foglalkoztatja most a gyöngyösieket? Érdeklődésünkre Veres Albin gyáregységvezetőnél kerestünk választ. — Ügy érezzük, hogy az egyesülés sikerült — mondta a gyáregységvezető — minden különösebb zökkenő nélkül átálltunk, igazodtunk az új szervezethez. Sem a vállalatnak, sem az itt dolgozóknak nem okozott megrázkódtatást a bekövetkezett változás. Nincs tudomásom arról, hogy az átszervezés miatt valaki is komolyabban megsértődött vagy kilépett volna. A munkát — ahogyan a továbbiakból megtudtuk — lényegében a korábban elképzeltek szerint folytatták. Idei programjuk olyan, mint amilyenre még a tanácsi vállalat készült, s ezen módosítani nem is lett .volna célszerű. A tervek egyelőre megfelelnek az Ipari Szerelvény- és Gépgyárnak is. Az országos vállalat általában elégedett a munkával, egyedül csak a jelenlegi öntvény- minőség nem felel meg egészen az elképzeléseinek. Ám ' ez sem marad így sokáig, mert még a korábbi, partneri viszony idején gondoltak az ISG igényeinek tökéletesebb kielégítésére.^ s elhatározták a technológiai rekonstrukciót. — Ez utóbbit is magában foglaló beruházás már el is kezdődött — értesültünk a gyáregységvezetőtől. — Mindenekelőtt lebontottuk a Vasöntő utcai régi, elavult épületet, amelynek a helyén a dolgozók jobb ellátására 150 személyes öltöző és fürdő lesz majd. Ezt követi az öntők közvetlen munkakörülményeinek javítása, a kú- poló-üzem korszerűsítése Állami Építőipari Vállalatot jelölte ki mintaszervezésre. Ezeknél a vállalatoknál a technológia rendszerű üzem- szervezés, illetve az ezen alapuló számítógépes termelésprogramozás megvalósítása volt a feladat, amelynek egy részét már megoldották, más részén pedig jelenleg munkálkodnak. Az ÉVM kutatóintézetei számos új termelésirányítási, gazdálkodási és operatív szervezési megoldást dolgoztak ki. Gyarapodott a szervezési szakemberek száma, s a továbbképzésben is nagyobb hangsúlyt kapott a szervezési ismeretek oktatása. A kutatóintézetek széles körű kapcsolatot alakítottak ki a vállalatokkal. Egyetlen olyan vállalat sem akadt, amely nem fordult volna megbízással szervező intézethez. AZ ÉVM VÁLLALATAI az elmúlt négy évben sokirányú intézkedést tettek a szervezés javítása érdekében. Ezek hatása természetesen csak lassan válik számszerűen is érzékelhetővé. Összességében azonban kimutatható, hogy az anyag-, az energia, és a munkaerő-megtakarítások együttes értéke 1975-ben több mint félmilli- árd forint volt, kétszer any- nyi, mint 1972-ben. Lerövidült az építkezések ideje, s ebben nagy szerepet játszott, hogy a vállalatok erőteljesen koncentrálták termelőerőiket. Javult a lakásátadások ütemessége, bár tavaly a fővárosban e tekintetben visszaesés mutatkozott. Javultak a gépkihasználási mutatók is, kedvezőtlen azonolyan formán, hogy 25-ös minőségű szürkevas előállítására is alkalmas legyen. Részlegünkben — ahol egyébként az idén összesen 2880 tonna öntvényt gyártunk 35 millió forint értékben — szélesíteni kívánjuk a héjformázás területét s új technológiaként áttérünk a vízüveges magkészítésre. . A gyáregység másik jelentős részlege, a gépüzem 45 millió forintos programmal dolgozik az idén, s már ismertebb „GYKV” típusú kompresszorcsaládja mellett az idén — a Budapesti Nemzetközi Vásáron — ; újabb változattal, a léghűtéses „GYKL”-el jelentkezett. Az előbbihez 12, az utóbbihoz — ami mozgatható, bárhová telepíthető, praktikus gépek családja — pedig hat kompresszorfajta tartozik, s véleményük szerint a jövő keresett terméke mindegyik. A gyöngyösi műszaki gárda törekvéseinek az eredménye s — az eddigi vélemények ban, hogy a gépek meglehetősen heterogén összetételű- ek. Az építőipari gépek 60— 65 százaléka importból származik, sokféle piacról szerzik be őket, s ez megnehezíti a folyamatos alkatrész- ellátást. Az eredmények ellenére az V. ötéves tervidőszakban á' minisztérium az eddiginél nagyobb követelményeket támaszt a vállalati szervezés színvonalának komplex fejlesztésében. A legfőbb igény, hogy a részterületek helyett az egész vállalati tevékenység komplex felülvizsgálatán alapuló, hatékonyság-centrikus megoldások kerüljenek előtérbe. A minisztérium cselekvési programjában nagy súlyt helyez a szervezésfejlesztésre, ezzel is segítve az iparág előtt álló feladatok megoldását. Gyorsítani kell a nagyberuházásokon dolgozó vállalatok fejlesztését, tovább kell javítani az élőmunka- és gépkihasználást. A tervek szerint 1977—1980 között legalább 20 százalékkal csökkentik az átlagos házgyári, lakásterületre (53 négyzetméter) jutó élőmunka-ráfordí-" tást. különösen sok a tennivaló az anyagmozgatás területén, hiszen jelenleg az iparág minden harmadik munkását ez köti le. A JÓVÖ ÉV VÉGÉIG minden építőipari vállalat kidolgozza az adottságait tükröző élőmunka, anyag, gép és egyéb költségnormáit. A vállalatok kétharmadánál — az elmúlt években szerzett tapasztalatok alapján — bevezetik a tchnológia rendszerű termelésszervezés módszereit. (KS) alapján minden bizonnyal sikere. Még az idei második félévben szeretnék elkészíteni belőlük az „ö”-szériát, a jövő esztendő második felében pedig már kisebb sorozatot is akarnak. — Az idén, az eddigiekben időarányosan túlteljesítés mutatkozik gyáregységünk programjában —mondta Veres Albin — s előnyünket természetesen szeretnénk megtartani a következőkben is. S bízunk abban, hogy az eredményes első félévet hasonlóan sikeres hat hónap követi majd, az egész Ipari Szerelvény- és Gépgyár megelégedésére. Reméljük, hogy a jó munkához további er;őt, lelkesedést ad valamennyiünknek a már régóta óhajtott, emlegetett jelentősebb fejlesztés is, amiről egyébként rövidesen hivatalosan döntenek» Talán nem is gondol a háziasszony arra, amikor kiemeli a hűtőszekrényből a paradicsompürével töltött konzerves üveget, hogy az a horti homokföldekről származik. Mert a Hatvani Konzervgyár feliratot őrző üvegbe Hortról szállított paradicsomot töltöttek. Híre. rangja van ennek a terméknek, melyet szorgalmas kezek hosszú évek munkájával honosítottak meg és ma is jól jövedelmez a közös gazdaságnak. ALAPOZNAK AZ ANYAGI ÉS SZELLEMI ERŐFORRÁSOKRA A szövetkezet már a IV. ötéves tervben is jelentős sikereket ért el. Nem utolsósorban a paradicsom is hozzájárul! ahhoz, hogy a gazdaság nemrég először elnyerte a kiváló szövetkezet címet. Kétségtelen, nem nagy területen, háromezer hektáron gazdálkodnak. Ám mégis úgy alakították ki a termelés szerkezetét, hogy az a körülményeknek legjobban megfeleljen. A hagyományokat folytatva a paradicsom lett a fő növény és mellé az állat- tenyésztés szolgálatába felzárkózott a kukorica, rajta kívül a búza, az árpa és a dinnye. Nemrég elkészült a közös gazdaság V. ötéves tervre vonatkozó középtávú fejlesztési terve. A megváltozott köz- gazdasági viszonyoknak megfelelően a népgazdasági és a megyei érdekeket szem előtt tartva állították össze a szövetkezet öt évre szóló programját. Program ez valójában, hiszen alapvetően magasabb színvonalra kívánja helyezni a termelést, amellett, hogy a tagságnak továbbra is biztos megélhetést nyújt. A középtávú terv elsősorban a műszaki fejlesztésre alapoz. Nem akarnak látványos beruházásokat, célkitűzésük a meglevő gépek, berendezések, eszközök eddigiKözeleg Péter—Pál napja, amely évszázadok óta az aratás kezdetét jelzi. Közös gazdaságaink mindenütt készülnek a nagy nyári erőpróbára. Sok helyen új betakarító gépeket vásároltak, a már már meglevőket pedig'kijavították. éknél jobb kihasználása. Nem kívánnak például több műtrágyát felhasználni, a készleteket viszont gondosabban kezelik. Jobban alapoznak a már meglevő anyagi és szellemi erőforrásokra, főleg a szakértelemre, amelyben még sok tartalék rejlik. A terv szerint a következő . öt esztendőben is fő növény marad a paradicsom. Hogy mennyire fontos ez, bizonyítja az is. hogy a jelenlegi 230 hektárról 300- ra növelik a termőterületet. Ezzel a mostani ezer vagonnal szemben 1400 vagon paradicsomot termelnek. EGYÜTTMŰKÖDÉS A KONZERVGYÁRRAL Hol értékesítik ezt a nagy mennyiséget? Továbbra is fő partnerük marad a szomszédos Hatvani , Konzervgyár, amely támogatja a hortiakat, Mint ismeretes, a következő öt évben valósul meg a konzervgyár rekonstrukciója és ezzel nő a feldolgozás meny- nyisége. A hatvaniak egyik legnagyobb termelőpartnere marad a horti . szövetkezet, ahol a már meglevő mellé egy újabb paradicsom „lévq- nalat” építenek. A hortiak készítik el az épületet, a gépi berendezéseket — a mosó- és zúzógépeket — pedig a Hatvani Konzervgyár biztosítja majd. A termelést is tökéletesítik. 16—20 millió forintért megvalósítják a gépi palántázást, a kombájnokkal való betakarítást. A paradicsomlé szállítására pedig speciális tartálykocsikat vásárolnak. A hortiak a konzervgyár ellátásán kívül a népgazdasági igényeknek megfelelően Budapest paradicsomellátását is segítik. A ZÖLDÉRT-nek 17—20 vagonnal adnak el. A gabonafélék közül vezető helyen marad a búza, melyből 1980-ig 540 vagonnal termelnek. Ez 32-vel több, mint tavaly volt és lehetővé teszi, hogy a megye ellátására 500 A régi gépek felújításához az idén jobbak a feltételek. Negyvenmillió forint értékű alkatrészkészlet áll a vásárlók rendelkezésére, erről értesültünk Bánfi Sándortól, a Heves megyei AGROKER Vállalat igazgatóhelyettesétől. Az évek óta hiánycikkként szerepelt variátor ék—550 vagonnal adjanak el a gabonaforgalmi és malonypa- ri vállalatnak. A tárolási nehézségeken segít az idén elkészülő 500 vagonos gépesített magtár, amelyet a bábol-, mai szárító mellé építenek. Közös gazdaságban az iparszerfl búzatermelés mellett tovább folytatják az iparszerű kukoricatermelést is. Bekapcsolódtak a nádudvari rendszerbe és 1980-ig 900 hektárra növelik a területet. Ezzel párhuzamosan célul tűzték ki a termésátlag emelését. A rendszer segítségével öt év alatt 60 mázsára növelik a hektárankén- ti hozamot. SEGÍTIK A MEGYE HÚSELLÁTÁSÁT A kukorica rendkívül fontos, hiszen segíti a szakosított sertéstelepen az állomány hizlalását. A gazdaságban nemrég fajtacserét végeztek és a kedvező tapasztalatok alapján a kaposvári húshibridet tenyésztik. Az új ötéves tervben hozzájárulnak a megye húsellátásának javításához. A tartástechnológia tökéletesítésével, a férőhelyek jobb kihasználásával 5200-ra növelik az állományt. Ezek nagy részét a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnak adják el. Gondolnak a háztájira is, főleg a zöldségkertek fejlesztéséhez járulnak hozzá. A háztáji sertésállomány növelésére abraktakarmányt biztosítanak a tagoknak. A Heves megyei Gabonaforgalmi , és Malomipari Vállalatnak a ' táptakarmányok értékesítésére raktárhelyiséget biztosított a szövetkezet a községben, amely ellátja a kisgazdaságokat. Van tehát feladat a soron következő évekre. Ezek reálisak és megvalósíthatók. Biztosíték hozzá a vezetőség és a tagság szorgalma, hozzáértése, eddigi eredményes munkája. szíjból most van elég. Javult az idén a gumiellátás is. a szállítóeszközökhöz elegendő abroncs áll rendelkezésre. A terménymozgatáshoz nagy mennyiségű zsákot, a gabonatáblákon a bálák készítéséhez pedig, zsinegeket szereztek be. Hiánycikkek azonban most is vannak. Közös gazdasága, ink leginkább a kombájnmotorokat keresik. Ebből egyáltalán nem lehet kapni. Vásárolhatnak viszont még SZK—5-ös új kombájnokat, melyeket soron kívül biztosít a vállalat az érdeklődőknek. Véradónapok a VIUSTS-ban Júniusban — az idén immár tizenegyedik alkalommal — véradónapokat rendeztek a VILATI egri gyárában. Az előző alkalommal az önkéntes donorok egy 28 éves családfő életét mentették meg a gyors szervezéssel és az összegyűjtött vérrel. A gyári véradók a júniusi akcióban csaknem negyven liter vért adtak. A tüzetes orvosi vizsgálat után 135-en tartották a karjukat a gyűjtőedények fölé. Mmüwm A 1976. június 19., szombat Gy. Gy. WrSMrMMa rss&ms erí A Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdasága mintb sßBßs&BäMmJSSBg QJtB egy ötezer hektáros területen rendszerben termelteti c zöldborsót, számos termelőszövetkezettel és állami gazdasággal. Az elmúlt hét végén megkezdődött a betakarítás és a fejtés. A tangazdaság nagygombosi kerületében ezer hektáron termelnek zöldborsót, amelyből 500 hektár a Hatvani Konzervgyáré, 500 hektáros területről pedig vetőmagot szállítanak angol, holland, NSZK-beli cégek részére. (MTI fotó — Koppány György felvétele) Az új gyáregység startja Gyöngyösi tapasztalatok, remények Mentusz Károly Aratásra készülnek Negyvenmilliós alkatrészkészlet az AGROKER-nél