Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-17 / 142. szám
Sérülés és halál Üzemi balesetek - „futószalagon fii A SZOT jelentésére s javaslatára válaszul — mint ismeretes — 1971. májusában kormányrendelet született az előző évben különösen súlyossá vált baleseti helyzet javítására. Miniszterek, országos hatáskörű szervek vezetői, megyei tanácselnökök feladatává tették a hatékony intézkedést. A „mozgósítás” aztán nem is maradt eredménytelen: határozottan kedvezőbbek lettek a későbbi tapasztalatok, a IV. ötéves terv végén már lényegesen jobb eredményekről lehetett számot adni. „Szűkebb hazánkban” például egyötödével csökkent a három napon túl gyógyuló sérülések száma, a balesetek miatt kiesett munkanap 14 százalékkal volt kevesebb, mint 1970-ben — jóllehet, még így is 82034 elveszett műszakról beszélhettünk — s az üzemekben történt tavalyi 15 haláleset is alatta maradt a korábbi esztendők előfordulásainak. A szervezett munkavédelem jubileumi — 25. — évében tehát ha elégedettek éppen még nem is lehettünk, feltétlenül örülhettünk a kedvező változásoknak. S a legkevésbé gondolhattunk arra, hogy ilyenfajta örömünk ts — korainak bizonyul. Az idén ugyanis — miért, miért nem? — hiányzik a várt, további jó, vagy jobb folytatás. Országosan és megyénkben is azt lehet észrevenni, hogy az igyekezet alábbhagyott. Az állami ipar statisztikáját tekintve általános a romlás, az egyes ágazatok közül pedig a N1M Válasz egy dühös embernek Bizonyára megbocsátja a dühös levélíró, hogy nem a w címzett válaszol. Levele ugyanis eljutott szerkesztőségünkbe is és föltétlenül figyelemre és válaszolásra érdemesnek találtuk. Mit is kifogásol tulajdonképpen ön, amiért a besenyőtelki községi tanács elnökéhez fordult. Azt, hogy a falu főutcáját, amely egyben a 33-as útvonal egy szakasza, napjában kétszer, egy-másfél órára szinte elzárják a forgalomtól, mivel a legelőről hazaérő szarvasmarhák azon bandukolnak hazafelé. „A XX. század vége felé egy kétszámjegyű főútvonalon (a 33-on) hat kilométer hosszban naponta kétszer marhákat hajtani az út teljes szélességében több mint felelőtlenség, egyenesen bűncselekmény.” Bizony rettenetesen bosz- szantó dolog várakozni. Tessék csak megkérdezni azokat, akik például húsra várnak. Az idén ugyanis egymillióval lesz kevesebb a hízott sertés, mint tavaly volt. Ez az egymillió sertés a háztájiból hi- ányzik.Több okot lehetne fölsorolni, hogy miért. Az okok között az egyik, hogy belterületnek nyilvánítottak olyan részeket, ahol sok-sok malac nevelkedett, és egy tiltó rendszabály megszüntette ezeken a helyeken a sertés- hústermelést. Felépített tejporgyáraink közül fél kapacitással, vagy import alapanyaggal dolgozik néhány, mivel nincs elegendő tej. Kevés a háztáji szarvasmarha. Sok okot fel lehetne sorolni. Többek között azt, hogy jó- néhány községi tanács megtiltotta a főúton történő kihajtását az állatoknak. Hogy ki, mit nevez bűncselekménynek a köznyelvben — nem jogi szemszögből — ez a felháborodás mértékétől, a pillanatnyi közérzettől függ. Vannak alacsonyabb rendű pillanatnyi közérzetek, és magasabb rendű pillanatnyi közérzetek. A háztáji állat- állománnyal kapcsolatos pillanatnyi közérzetet jelenleg magasabb rendűnek tartjuk. Még a 33-as közlekedési útvonalnál is. Persze azt is élképzelhetőnek tartjuk, hogy emellett még közlekedni is lehessen. Párhuzamosan, előre kiielölt útvonalon. Mert haladni is kell. Különösen a XX. század végén. Ebben teljesen igaza van. — Szy. A.— és a MÉM területén van szembetűnő visszaesés. Mint — a napokban folytatott beszélgetésünk alkalmával — Göcző Gézától, az SZMT munkavédelmi osztályának vezetőjétől megtudtuk: a megyei szakmák közül a közlekedésben (a Volánnál, az AFIT-nál), a tsz-eknél és a KPVDSZ-hez tartozó vállalatoknál, szövetkezeteknél — másokkal ellentétben — már tavaly is sok baj volt, s a baleseti helyzet az idén tovább súlyosbodott. Ugyanekkor —, hogy csak az első negyedévi statisztikát tekintsük — különösen lehangoló a kép a vasasokról, a szénbányászokról, a MÁV-ról. Több súlyos sérülés, csőn- kulás is történt. A visontai Thorez-üzemnél és az egri Finomszerelvénygyárban két- két, az Agria Bútorgyárban, a gyöngyösi Izzóban, a szolnokiak poroszlói útépítésén pedig egy-egy dolgozó szenvedett áramütéstől, géptől, gázoló dózertől önmaga és mások hibájából. Megdöbbentő, hogy amíg a tavalyi első félévben összesen négy halálesetet jegyeztek fel a megyei üzemekben, különféle munkahelyi szerencsétlenségek következtében, az idén, már június elsejéig kilencen veszítették az életüket a helyszínen, vagy a kórházban. A bodonyi tsz-ben, az egri vasútállomáson, a sarudi takarmánykeverő üzemben (pontosabban az itt dolgozó pesti ,,Vörös Október” Tsz- ben), a recski aknamélyépítőknél, a gyöngyösoroszi ércbányánál, az egercsehi bányánál, a visontai külfejtés műhelyében, az egri KAEV- nél és a Pará'di Üveggyárban gyászoltak teljesen váratlanul. — A súlyosabb esetek mindegyikénél vizsgálatot folytattunk, a bányaműszaki felügyelőség, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság segítségével iparkodtunk az ügyeket tisztázni, a felelősséget megállapítani — mondta — Göcző Géza. — Amellett, hogy hatósági eljárást kezdeményeztünk, s ennek során a továbbiakban büntetésekre is többször sor került, magunk is bírságoltunk, fegyelmik lefolytatását követeltük. Sajátos propagandával iparkodtunk elejét venni az ismétlődéseknek. A munkavédelmi ismeretek gyarapítására vetélkedőket szerveztünk, oktató-nevelő filmeket vetítettünk, mintegy félmillió megyei néző előtt, s a legkülönbözőbb más módszerekkel próbálkoztunk. Mégis, az a tapasztalatunk, hogy nem sokra mentünk, vállalatainknál, üzemeinknél ma sem veszik eléggé komolyan a balesetek elleni harcot. Jellemző ez utóbbi megállapításra, hogy a közvetlen, a közép és felső szintű vezetők gyakran elmulasztják kötelező ellenőrzéseiket, intézkedéseiket, a dolgozók ke- rül-fordul megsértik a technológiai fegyelmet, megszegik a biztonsági előírásokat. Feltűnő, a sok fiatal balesetes, s ez annak tulajdonítható, hogy a pályakezdőkkel, illetve az új munkaerővel nem foglalkoznak úgy, mint kellene. Egy-egy belépésnél számos esetben elmulasztják az alapos felvilágosítást, a kellő kiképzést s az áthelyezéseknél is lépten-nyomon megfeledkeznek erről. Sokszor figyelmen kívül hagyják az ismeretek ismétlődő felújítását. Ügyszólván csak a legnagyobb vállalatoknál, üzemeknél szerveztek önálló osztályt, vagy irodát a rendkívül fontos feladatra, s sok helyütt ma sincs függetlenített biztonsági megbízott. A megyében alig van munkavédelmi szakmérnök, vagy szaktechnikus. — A helyzet javításáért a magunk részéről az idén is további erőfeszítéseket tettünk és teszünk, feltétlenül iparkodunk jobb belátásra bírni az embereket, a beosztottakat és vezetőket egyaránt. Kellő segítség nélkül azonban a legjobb igyekezetünk sem elegendő. Mindenütt és mindig többet, sok- kallta többet kellene tenni a biztonságos munkáért, hiszen az egészség, az élet a legdrágább kincs a világon. Csupán tavaly összesen 175 millió forint összegű táppénzt fizettek ki az országban balesetek miatt, s ha az elveszett műszakokat, és a saját, vagy mások könnyelműsége, felelőtlensége miatt életükkel fizetőket is tekintjük: még nagyobb a kár. Pedig a múlt évben — mint említettük — érezhetően javult a helyzet. Önkéntelenül is kikívánkozik az emberből az idegesítő, a nyugtalanító kérdés: olyan esztendő után, mint az idei, amelynek már az első fele is rémisztő, vajon mire számíthatunk?! P Gyóni Gyula Dohány — géppel Száznegyven hektáron termel dohányt a kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Tsz. A. palántákat fólia alatt nevelték és kanadai dohánykom- bájrunal ültetik. (MTI-fotó — Fehérváry Ferenc — KS) Befejezni nem Sehet TÉTELEZZÜK FEL. csupán nyelvbotlás volt a főmérnök bejelentése a vállalati tanácskozáson arról, hogy „végrehajtottuk az üzem- és munkaszervezési határozatokat”. a nyelvbotlás is, bár bujkál bennünk a kétkedés ördöge, érdemes a meditációra. Mert napjainkban többször hallani, bár nem szó szerinti, de hasonló vélekedéseket. Hol sóhajjal, ezen is túl vagyunk, hol büszkeséggel, lám, ez is kitelt tőlünk. A helyi elégedettség rózsaszín ködét eloszlatja az a tény, hogy irányító szerveik kötelezték a vállalatokat: ötödik ötéves tervükkel párhuzamosan dolgozzanak ki intézkedési tervet az üzem- és munkaszervezés javítására. Ez arra mutat, korántsem fejezték be a termelőegységek azt, ami — befejezhetet- len. Négy és fél esztendeje, 1971 decemberében hozott határozatot a párt Központi Bizottsága az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésének szükségességéről, s ezt az útmutatást követte a Minisztertanács 1003-as határozata. A teendők fontosságát igazolja, hogy azóta a Központi Bizottság is, a kormány is több ízben áttekintette az elért eredményeket s a további feladatokat. Természetesen sok minden történt a tárcák, az iparcsoportok és iparágak, a vállalatok berkein belül ez idő alatt, ám tény: különösebb elégedettségre nincs okunk. A haladás lassúbb a reméltnél s a lehetségesnél, az eredetileg megszabott szerény célokat sem érték el sok helyen, s míg általában szervezgetnek, ilyen meg amolyan papír-elképzelésekkel bíbelődnek, a napi valóság keveset változik. VANNAK JÖ ALAPOKAT KÍNÁLÓ szervezési irányelvek, ismertek a korszerű munkaszervezési rendszerek, most már módszertani forrásokban sincs hiány. Mégis, lelassul a dolgok futása ott, ahol az érdekeltség és a kényszerűség mezsgyéje húzódik. mert eddig egyiket sem érezték különösebben ösztökélőnek a vállalatok. Olyannyira nem, hogy gyak ran azokból alakítottak szervezési csoportot, akik korábbi beosztásukban gyengén dolgoztak; csupán esetleges kapcsolatokat teremtettek a szervezési intézetekkel; nem sok figyelmet fordítottak a követelményrendszerek lei- dolgozására s így tovább. Azaz haladtak ugyan előre, de egyenetlenül, átgondoltság nélkül, az összhangot nélkülözve. Sajnos, nem szabályt* erősítő kivétel, hogy a termelőhelyeken divatot, látszat] é- pésekkel is megelégedő kampányt véltek fölfedezni a központi törekvések mögött, s úgy gondolkoztak: majd valahogy átvészelik a szervezés időszakát, mivel minden csoda három napig tart. Az okoskodókra, ahogy rendszerint, most is alaposan rácáMiért drága a bor? A szőlősgazda gondjai A szőlősgazda a verpeléti termelőszövetkezet tagsága. Csaknem öt és fél ezer hektár területen húzódnak a kordonok, kúsznak fel a kacsok és adnak kiváló bort a fürtök. Ha adnak. Mert a szőlő — az egyik legősibb termesztési kultúrába vont gyümölcs — amilyen örömet tud szerezni annak, aki szorgalmasan, hozzáértően gondozza, olyan csalódást is tud okozni. Legutóbb két esztendővel ezelőtt volt kiábrándítóan rossz a termés. Illetve egész éven át jónak mutatkozott a szőlő. Az emberek bíztak is benne, és amikor éppen az utolsó felvonásra került a sor, az i betűre kellett volna feltenni a pontot, akkor közbeszólt az idő. Öt évvel ezelőtt a peronoszpóra vitte el az egész termést. Szóval a szőlő nagyon kockázatos dolog. — Itt az emberek élete elképzelhetetlen szőlő nélkül — mondja a közös gazdaság elnöke Nagy György. Verpe- léten mindig volt szőlő, örökségbe kaptuk és ezt az örökséget szeretnénk át is adni, úgy, hogy ne ' kelljen szégyenkezni amiatt, amit az utódokra hagyunk. — Jövedelmező-e szőlővel foglalkozni manapság? — Hosszú választ kell adnom. Az igen vagy a nem, ugyanis nem világítana rá kellőképpen azokra a gondokra, amelyek jelenleg a szőlős termelőszövetkezetekben megvannak. Nálunk, ahol az árbevétel 30—35 százalékát adja a szőlő, fokozottan jelentkeznek ezek a gondok. Jelenleg a növény- védelem kitűnően megszervezett. Amióta helikopter van, nem ismerjük a pero- noszpórát és a légi, valamint földi védekezés kombinációjával úrrá lettünk a növény- betegségeken. Más kérdés, hogy ez mennyibe kerül. Nagyon sokba. Ebben az esztendőben öt és fél millió forinttal több a vegyszerekre fordított kiadás, mint tavaly. Egy másik nagy szőlőstéma a telepítés. A jelenlegi állami támogatás az új telepítésekhez húsz százalék. Egy hektár telepítése a járulékos beruházásokkal együtt körülbelül 300 ezer forint. Ebben az ötéves tervben 120 hektár szőlőt telepítünk. Nem nehéz kiszámolni, hogy milyen anyagi megterhelést jelent ez a telepítés a termelőszövetkezetnek. — Egyszóval a húszszázalékos támogatás kevés? — Kevés! De nemcsak erről van szó. Ezt a húsz szá-i zalékot csak akkor folyósítják, ha már az első évben kitesszük az oszlopokat és feltesszük a huzalokat. Ez ugyan még teljesen felesleges az első évben, csak pluszmunkát és pluszköltséget jelent, pontosan akkor, amikor egyszerre jelentkeznek a költségek. Dehát a szabály az szabály, és be kell tartani még ha semmi értelme nincs, akkor is. — Egyébként a termőre fordult szőlők jól fizetnek? — Hát ezt sem mondhatnám határozottan. Nekünk egy évben megterem úgy 13 ezek hektó borunk. Ezt nagy szakértelemmel kezelni, tárolni kell, és csak miután kétszer lefejtettük, úgy adjuk át palackozásra. Kétszer fejtett borunk literéért kapunk 14,50-et. Ugyanazt a bort itt helyben már 35 forintért adják, és nem is literenként. hanem hét decinként. Túlságosan éles a kontraszt. Mert aki vásárol az szidja a termelőt, hogy miért akar annyit keresni a boron. Mi termelők pedig kapjuk a literenkénti 14,50-es árat, nagyon jó ha 14,80-at kapunk. Nem kívánok a bor árával kapcsolatos sokféle szempont között igazságot tenni, egy azonban bizonyos, hogy a termelők többet érdemelnének. A ráfordítási költségek nőnek, a bor és a szőlő felvásárlási ára pedig mit sem változott, ugyanaz, mint volt például három évvel ezelőtt. Azóta pedig néhány vegyszer, műtrágya ára lényegesen feljebb ment. Egy szó, mint száz. ezt a témát lezárva igazságtalannak tartom a felvásárlási és fogyasztói árarányt a bornál. — Milyen mennyiségű termésnél kezd a szőlő hasznot hozni? — Ügy mondjuk, hogy 55— 60 mázsás hektárankénti átlagnál nullszaldós. Azon felül a nyereség. Nekünk tavaly 82 mázsás hektáronkénti termésünk volt. Ez jó közepes átlagnak mondható. Eddig úgy néz ki a helyzet, hogy az idén remek termésre van kilátás. Ilyet azonban még mondani sem illik június elején, mert amíg ebből a szőlőből bor lesz, addig nagyon sok minden történik. Az idő még az utolsó héten is tönkretehet mindent. Az ember dolgozik, rengeteg munkát ad a szőlőbe — mert ezt soha nem lehet majd tökéletesen gépesíteni, — és aztán még az utolsó pillanatban is ott a nagy kérdőjel, meglesz-e az eredménye? — Szőlőből, gyümölcsből általában kevés van a piacon, mi ennek az oka? — Már említettem a fel- vásárlási árakat és a telepítési gondokat. Újat mondani nem tudok. Harminc hektár kajszit is akarunk telepíteni, ott is ugyanazok a feltételek, mint a szőlőnél. Jobban meg kellene becsülni a szőlősgyümölcsös gazdaságokat. Mi természetesen belátjuk, hogy fontos népgazdasági érdek a gyümölcs és a csemegeszőlő is. Korántsem azt kívánom mondani, hogy óriási áldozatokat hozunk, de azt a tévhitet végleg el kell oszlatni, hogy a szőlőn, a boron any- nyit lehet keresni, amennyit csak akarunk. Én inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy ha továbbra sem javulnak jelentősen a szőlőtermelő gazdaságok számára a köz- gazdasági körülmények — többek között a telepítési kedv visszaesése miatt — akkor évek múlva esetleg többe kerül majd az egészséges .egyensúly helyreállít ;- sa. Azt kívánom persze, hogy I ez a jóslatom ne váljon be. j főit a gyakorlat. Bebizonyosodott, hogy az üzem- és munkaszervezés nem a sok feladat egyike, hanem foglalata minden más további teendőnek. Nélküle vaj keveset ér a műszakilag ke szerű, de a szervezetlens miatt drágán és késedelm sen előállított termék, az é tékesítési terv, melyet beh, tani az ismétlődő anyag- t szerszámellátási zavarok mi att nem lehet. Az ilyen és hasonló figyelmeztető jelek, tények az értőbbeket, a kedvező és kedvezőtlen hatásokra érzéke nyebbeket arra indították, hogy ha késve is, de elővegyék a szervezés ügyét, képet alkossanak teendőikről. Ennek köszönhetően születtek azután nem lebecsülhető eredmények, ám a „derékhad” keveset mozdult előre. A veszteségidők csökkentése, a korszerű berendezések kihasználtságának növelése, a termelékenység fokozása, beruházások esetén a kivitelezési idő mérséklése, mindaz, ami a szervezési tennivalók élén áll, a derékhadban levőknél úgy hangzott, mint vándornak a távoli harangszó; éppen csak elért a fülükig. Valamit persze csirtáv- tak ők is, áthelyeztek néhány gépet, tökéletesítették az üzemrészek világítását, munkába állítottak öt villástargoncát; hitték, szerveznek. E buzgalmuk közepette hibátlanul ismételgették az ide vonatkozó párt- és kormány- határozatokat, csak éppen nem értették, alkalmazták azokat. E kezdeti, s kezdetleges módszerek jellemezte időszakon úgy-ahogy már túljutottunk, de a teendői; égetőbbek, mint amilyen gyorsak a továbbvivő vállalati lépések. LE KELL SZÁMOLNI azzal a tévhittel, hogy a szervezés befejezhető, s az elvégzett feladatok közé sorolható bármikor. A szervezés állandóan megújuló teendő, mert tárgya folytonosan változik. Nincs tehát minden esetre alkalmas — bármilyen helyzetre ráhúzható — szervezés, mert éppen a konkrétságban, az egy-egy célra han- goltságban van lényege. A szervezés módszerei, technikái azonban általánosíthatók, megtanulhatók, átvehetők. Az erre való hajlamot kell most erősíteni, s persze, nemcsak ösztökélő szavakkal, hanem a szigorúbb számonkéréssel általában, s a kötelezően készített intézkedési tervek végrehajtásának tételes ellenőrzésével. Mert igaz, a szervezés hogyanja a vállalat önállóságának keretein belül maradó feladat. Az azonban. hogy egyáltalán szervez-e egy-egy termelőhely, s mit ér el vele — el- éri-e azt, ami módjában áll —, már azok elszámoltatási joga, akikre a társadalom rábízta ide tartozó érdekei képviseletét. M. O. ,NÉmsöji Sz. A, 1976, június 17., csütörtök
