Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-17 / 142. szám
1 I Szerda esti külpolitikai kmamea tárunk: Fejvadászok NEM AKÁRMILYEN HÍR ÉRKEZETT a rhodesiai fajüldöző rezsim fővárosából, Salisburyből. Eszerint Ian Smith miniszterelnök hatóságai máris létrehoztak egy „különleges egységet”, amelynek tagjai „portugál állampolgárok”. Magyarul ez annyit jelent, hogy j Smith, az egykori vadászpilóta állig felfegyverzett hadseregéhez megteremtette az első, nyíltan is zsoldos egységet, amelyet a portugál gyarmati háború egykori tisztjeiből toborzott. A TASZSZ a hírrel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy Ian Smith a közelmúltban érzékeltette: „ha a helyzet súlyosabbá válik” széles körű zsoldostoborzási kampányba kezd. Ügy tűnik, ez a pillanat elérkezett, A Bourbonokról mondták,1 hogy soha Semmiből semmit nem tanultak. Ilyen értelemben a rhodesiai rezsim „királyi” tulajdonságokról tesz tanúságot. Sa- lisburytől nem is olyan messze, a felszabadult Angola fővárosában nemzetközi nyilvánosság reflektorfényében most folyik az elfogott zsoldosok pere. Soha a történelemben ilyen nyilvánvaló nem volt, hogy a más népek eltiprására felhasználható bérgyilkosok, a hírhedt fejvadászok ideje lejárt, a kolonializmus utolsó fehér bástyái felett nem lehet nem hallani a lélekharangot — és Smith ezt a pillanatot választja zsoldostoborzásra! NEM TUDJUK, a luandai fejlemények fényében mennyi lesz a jelentkező Salisburyban. Kalandvágyó, megtévesztett fiatalok, emberi és morális roncsok, kisiklott egzisztenciák, az igazságszolgáltatás elől menekülő bűnözők mindig akadnak. Egy azonban biztos: ha a gyarmattartó nagyhatalmak félelmetes ereje nem tudta megakadályozni a kolonalizmus széthullását, ha legutóbb Angolában egy sajátos Washington—Peking—Pretoria tengely közös támogatása ellenére sem a neokolonializmus, hanem a felszabadítás erői diadalmaskodtak — Rhodesiában sem fogja ( megállítani az időt gyülevész zsoldosok, szánalmas fejvadászok serege. Plenáris ülés Becsben Szerdán Bécsben újabb plenáris ülést tartottak a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalásokon részt vevő delegációk. Immár a 106. hivatalos tanácskozást rendezték meg a Hofburg nemzetközi konferenciatermében. Az ülés után tartott sajtótájékoztatón közölték, hogy ezúttal Wolfgang Behrends nagykövet, az NSZK küldöttségének vezetője elnökölt és dr. Slawomir Dabrowa nagykövet a lengyel delegáció vezetője szólalt fel. A lengyel delegátus kifejtette: a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NDK és Lengyelország által februárban előterjesztett javaslat és az azt követő kiegészítő indítvány, amelyet az elmúlt héten nyújtottak be a szocialista országok, jó alapot szolgáltat egy kölcsönösen előnyös megállapodás elérésére. A szocialista országok — hangsúlyozta Slawomir Dobrowa — a bécsi tárgyalásokon rendkívül aktívak és kezdeményező készségről tesznek tanúságot. Arra törekszenek, hogy előbbre vigyék a konferencia munkáját és előmozdítsák eredményességét. Hozzáfűzte, hogy a NATO-országoknak is hasonló rugalmasságot és aktivitást kellene tanűsítaniok ahhoz, hogy Európában mielőbb megvalósuljon a katonai enyhülés. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a legközelebbi plenáris ülést június 24-én rendezik meg. (MTI) Eredményekkel biztatnak a libanoni tárgyalások Az egyre élénkülő gerillatevékenység miatt katonai kíséret fedezi a gépkocsioszlopok útját a Rhodesiát a Dél-afrikai Köztársasággal összekötő országúton (Népújság telefotő — AP—MTI—KS) A portugál szélsőbal a jobboldal malmára hajtja a vizet Élesen támadja a Carvalho elnökjelölését támogató szélsőbaloldali erőket az Avante, a Portugál KP hetilapja szerdán megjelent új számának szerkesztőségi cikkében. Azt írja, hogy ezek a csoportocs- kák „felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek a jobboldalnak a baloldali erők megosztásában”. A cikk emlékeztet arra is, hogy Eanes tábornokot egyetlen demokratikus párt, a szocialisták támogatják, a mögötte felsorakozó többi erő a jobboldal és a maoisták táborához tartozik. Azzal, hogy a szocialista párt elutasítja a baloldali többséget, ellenzi a nép valódi érdekeinek megfelelő egyetlen helyes megoldást, feltételeket teremt olyan szövetségek megkötéséhez. amelyekkel megnyithatják az utat a monopoltőke hatalmának helyreállítása előtt. Dzsallud líbiai miniszterelnök és Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára Damasz- kuszból Bejrútba érkezett. A Szíriái fővárosban az elmúlt napokban megbeszéléseket folytattak a damaszkuszi vezetőkkel a libanoni helyzetről és a szíriai csapatok részvételéről a libanoni eseményekben. Dzsallud kijelentette, hogy Szíria hozzájárult csapatainak 48 órán belüli kivonásához Bejrút, Saida és Tripoli térségéből. A csapatok keleten Bekaa völgyébe, északon pedig Akkar térségébe vonulnak vissza. A tűzszüneti megállapodás betartásának ellenőrzése érdekében Libanonba be kell vonulniuk az arabközi békefenntartó erők jelképes csapatainak — mondotta Dzsallud. Szükséges azonban, hogy a Libanonba való bevonulást követően a konfliktusban szembenálló felek képviselői „kerekasztal- beszélgetésre’ üljenek ősz- sze a súlyos belpolitikai válság leküzdése érdekében. Programot dolgoztak ki a részben lerombolt bejrúti nemzetközi repülőtér és a tengeri kikötő felújítására és helyreállítására. A repülőtér ellenőrzését a jobboldali erők, a palesztínai ellenállási mozgalom, a nemzeti-hazafias erők, a szíriaiak és a libanoniak képviselőiből álló egyesített csapatoknak kell ellátKÉT HÓNAPPAL az áprilisi parlamenti választás után, június 27-én Portugália népe újra az urnákhoz járul, hogy ezúttal a köztársaság elnökét válassza meg. A múlt hét péntekjén lejárt a határidő a jelölésekre és másnap már meg is történt a sorsolás arra, hogy az elnökségre pályázók milyen sorrendben kerüljenek a szavazócédulákra. Mivel Portugália felnőtt lakosságának mintegy harmadrésze ma is analfabéta, a szavazólapokon az elnökjelöltek nevei mellett ott szerepel fényképük is. Bár a választási hadjárat hivatalosan még csak június 12-én kezdődik, máris felfor- rósodóban van a politikai légkör Lisszabonban. Mi az oka ennek? Mindenekelőtt, hogy az idén április 2-án elfogadott alkotmány különleges jogkört biztosít Portugália közvetlen választások útján hivatalba lépő fejének. A köztársasági elnök kezében összpontosul a legfelső végrehajtó hatalom, ő a forradalmi tanács elnöke és a legfelső katonai parancsnok. Kinevezi és felmenti a miniszterelnököt, a kabinet tagjait. A kormány fejének kinevezésénél ugyan az alkotmány előírásai szerint figyelembe . kell vennie a parlamenti választások eredményeit, de nem köteles annak a pártnak adnia a kormányalakítási megbízatást, amely a legtöbb QjyMkM 1*76, június lls ssútöriSk Portugália elnököt választ szavazatot kapta. Igaz: a kijelölt miniszterelnöknek a törvényhozás elé kell állnia és jóvá kell hagyatnia a kormánylistáját. De az alkotmány még ekkor is különleges jogkört biztosít a köztársaság elnökének. Az általa megbízott miniszterelnök kormányalakítását a parlament csakis akkor akadályozhatja meg, ha a képviselők kétharmadrésze az elnöki javaslat ellen szavaz. Túl mindezen a köztársasági elnök jogkörébe tartozik, hogy ostromállapotot hirdessen ki, feloszlassa a parlamentet és új választásokat Írasson ki, hadat üzenhet, békét köthet. Sőt, bizonyos megszorításokkal, elnöki vétója alkalmazásával megakadályozhatja azt is, hogy a nemzetgyűlés által elfogadott törvények életbe léphessenek. A PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK eredménye ugyancsak hozzájárult az eljövendő elnök kulcsszerepe meghatározásához. Az áprilisi parlamenti választáson ugyanis egyetlen párt sem volt képes megszerezni az abszolút többséget. Még az első helyen végzett szocialista párt is csak relatív többséget ért el, és így kisebbségben lesz a törvényhozásban, így Soares szocialista párti főtitkár számára sem mindegy, hogy ki lesz az elkövetkező esztendőkben Portugália legfőbb közjogi és hats!»? tísriságéb«*? Igaz, a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt Ramalho Eanes tábornok, akit a szocialista párt is támogat, elkötelezte magát amellett, hogy Soarest kéri fel majd kormányalakításra. Eanest azonban a középjobboldali polgári erőket tömörítő PPD és a gyárosok és földbirtokosok érdekeit nyíltan képviselő CDS is támogatja, sőt, felsorakoztak mögötte maoista elemek és ul tarbaloldali színekben fellépő álcázott szélsőjobb- oldali szervezetek is. Még el sem kezdődött hivatalosan a választási hadjárat, de ezek a heterogén erők máris megkezdték küzdelmüket, hogy Eanest a saját elképzeléseik irányába befolyásolják. Pinheiro de Azevedo tengernagy, a jelenlegi kormányfő „független” jelöltként indul, bár érzékeltette, hogy megválasztása esetén szintén Soa- resnek adna kormányalakítási megbízatást. Azevedo — akinek megválasztását lisz- szaboni politikai körök szerint a NATO-főhadiszálláson szívesen vennék, — a napokban az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: ha ő lesz az elnök, Washington döntésétől teszi függővé, hogy a kommunisták Helyet kaphatnak-e Portugália új kormányában. Cárvalho őrnagy, a novem- ben 25-én megszüntetett COP- ©031 egykori parancsnokának neve és fényképe is szerepel majd a szavazólapon. Az őrnagyot, aki egyaránt támadja a vezető politikai pártokat, a kalandorság útján haladó ultrabaloldali anarchista csoportok támogatják. A teljes ismeretlenség homályából emelkedett az elnökjelöltek közé egy Pompilio Cruz nevű politikus. Ot a CDS-hez szorosan kapcsolódó úgynevezett Független Szociális Centrum indítja. A jobboldal e jelöltje az Angolából visszatért mintegy hétszázezer volt portugál telepes elégedetlenséget akarja meglovagolni. OCTAVIO PATO, a Portugál Kommunista Párt elnökjelöltje olyan politikai programot tárt a választók elé, amely biztosítaná a szövetség fennmaradását a portugál nép és a demokratikus érzelmű fegyveres erők között, célul tűzi ki a fegyveres erők egységének erősítését az április 25-i forradalom haladó eszméi körül, az új demokratikus kormány csorbítatlan érvényesítése alapján. A portugál kommunisták álláspontját Alvaro Cunhal főtitkár egyébként így fogalmazta meg: bárki legyen is majd az elnök, a kommunista párt aszerint támogatja, vagy harcol ellene, hogy a dolgozó nép érdekeinek megfelelő, vagy azzal szembenálló politikát folytat-e. A. 1 niuk. A csapatok Bejrútba érkezését szerdára várják. Dzsallud miniszterelnök tárgyalt a PFSZ vezetőivel és a nemzeti-hazafias erők képviselőivel. Mahmud Riad, a jobboldali keresztény erők vezetőivel találkozott. A velük folytatott megbeszélés után újságíróknak kijelentette, hogy a jobboldali pártok vezetősége végre „általában és egészében” hozzájárult az Arab Liga rendkívüli élésen elfogadott határozatok életbe léptetéséhez, amelyek az arabközi biztonsági erők libanoni bevonására vonatkoznak. Ugyanakkor azonban hozzájárulásukat egy sor feltételhez kötötték. A válság megoldását célzó aktív politikai erőfeszítések ellenére az országban továbbra is voltak fegyveres összecsapások. A jobboldali erők újabb kísérleteket tesznek ft nemzeti hazafias erők elleni támadó hadműveletek végrehajtására. Nemcsak Bejrutban és elővárosaiban folytak harcok, hanem az ország északi részének hegyvidékén, Tripoli és Zghorta városok térségében is. A harcok következtében 53-an meghaltak, 74-en megsebesüllek. Különböző körzetekben ösZ- szecsapások voltak a nemzeti-hazafias erők és a PFSZ erői, illetve a szíriai csapatok között. A nemzeti-hazafias erők és a PFSZ egyesített parancsnokságának képviselője azt jelentette, hogy a szíriai csapatok erős tüzérségi támadást intéztek Saidának a baloldali erők által ellenőrzött körzetei, valamint Palesztinái menekülttáborok ellen. A képviselő megjegyezte, hogy a szíriaiak a Bekaa- völgyében állomásozó csapatokat harckocsizó és rakéta- tüzéregységekkel egészítették ki. A szíriai csapatok által elfoglalt területeket a szíriaiak katonai övezetnek minősítették. ★ Bejrútban szerdán délben eltűnt Francis Meloy, az Egyesült Államok bejrúti nagykövete és Robert Warring, az amerikai nagykövetség gazdasági tanácsosa, miután. gépkocsin indultak el, hogy találkozzanak Eliasz Szarkisz megválasztott libanoni elnökkel. Feltételezés szerint az amerikai diplomatákat a főváros muzulmán negyedében, a szembenálló feleket elválasztó demarkációs vonal közelében, eddig ismeretlen fegyveresek elrabolták. Az amerikai nagykövet május 12-én foglalta el Bejrutban állomáshelyét, és megbízólevelét még nem nyújtotta át, arra várván, hogy Frangié átadja a hatalmat Szarkisz megválasztott elnöknek. Amerikai bírálat Santiagóban Az AÁSZ közgyűlésén az emberi jogokról folyó vitában kedden Sergio Diez, Chile képviselője visszautasította azt a jelentést, amelyet a szervezetnek azi emberi jogokkal foglalkozó bizottsága készített és amely az emberi jogok megsértésével vádolja a katonai rezsimet. A chilei küldött az „objektivitás hiányával” vádolta a dokumentumot, s szemrehányást tett, hogy a jelentés készítői „figyelmen kívül hagyták” a santiagói kormány által rendelkezésre bocsátott dokumentumokat. Diez azt állította, hogy kormánya „haladást próbál elérni a százéves demokráciát sújtó betegség gyógyításában”. Robert White, az Egyesült Államok képviselője ismételten kijelentette, hogy támogatja a chilei junta kínzásairól és elnyomó intézkedéseiről szóló AÁSZ-jelentést. A chilei küldött vádaskodásaira válaszolva kijelentette, hogy a szóban forgó jelentés „a tárgyilagosság félreismerhetetlen jegyeit hordozza”. • Az AÁSZ emberi jogok bizottsága megbízta öt ország képviselőit, hogy az AÄSZ- közgyűlés záróülésére dolgozza ki az emberi jogokra vonatkozó végleges határozati javaslatot. Az amerikai küldött egyebek között azért is bírálta a chilei kormányt, mert megakadályozta, hogy amerikai újságírók keressék fel Chilét. Az AÁSZ-közgyűlés többi bizottsága is befejezte tanácskozásait és a záróülésig hátralévő időben kidolgozzák a közgyűlés elé terjesztendő határozati javaslatokat. SZÖVETKEZETÜNK azonnali belépéssel felvesz egalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező AGRÁRMÉRNÖKÖT vagy TECHNIKUST a működési területünkön levő kisgazdaságok termeléséne: fejlesztésére, szakmai irányítására és a felvásárlási tevékenység bonyolítására. Munka díjazása a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a Mátraalji Körzeti ÁFÉSZ központi irodájábar, Domoszló, Petőfi út 31. Telefon: 6.