Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-15 / 114. szám

Labirintus Kovács András új filmje Q. Nehéz emberek, Hideg na­pok, Falak, Bekötött szemmel. Súlyos és egyben fájd kér­dések csendültek ki ezekből a filmekből, olyan kérdések, amelyeket a rendező és hő­sei is igyekeztek megvála­szolni, de képes volt erre a válaszadásra a közönség is. A társadalmi, a morális kérdésekre megfogalmazott válaszok persze sohasem vol­tak egyformák, egyenértékű­ek. hiszen mindig az érvek csatája dúlt Kovács András filmjeiben, s a közönség a helyzet, a szituáció ismereté­ben foglalhatott állást, vagy­is így gondolhatta tovább a történetet. Hangsúlyozom: a helyzet, vagyis a történet is­meretében, de felhasználva az ítéletalkotáshoz saját tör­ténelmi vagy csak egyszerűen hétköznapi tapasztalatait is. s. Kovács András új filmjé­ben is kérdez. Kérdez önma­gától, hőseitől és kérdez a közönségtől is. Rendkívül ér­dekes, s önmagában is hite­les film a Labirintus, amely magát az alkotást veszi bonckés alá, pontosabban az objektív nagyításában elem­zi a filmkészítés folyamatát, így keresve választ társadal­mi. lélektani, de egyben esz­tétikai kérdésekre is. Színház a színházban, film a filmben, mindig hatásos fo­gás. A Labirintus a filmké­szítés zaklatott világába igyekszik beavatni a nézőt, de az apró, bár jellemző in­timitások, a látványos techni­kai bravúrok mellett elsősor­ban a rendező dilemmájára, drámájára irányítja a figyel“ met. Mint a valóságban, így a forgatott filmben is a rende­zőnek kell eldöntenie, mi­lyen legyen az alkotás, mi­lyen morális magatartást kénviseljenek hősei és főleg milyen befolyást gyakorolja­nak a nézőkre, a társadalom­ra. Nem kevesebbről van szó tehát, mint arról: mit kell tenni azért, hogy jó és társa­dalmilag hasznos irányba változzék körülöttünk a vi­lág, az emberek magatartá­sa, s milyen szerep jut eb­ben a művészetnek. Nehéz és bonyolult téma, s ehhez mérhető a válaszadás is. Tulajdonképpen kétórás feszült vita ez a film, amely­ben egy érdekes, mai témájú történetet forgatnak, miköz­ben mindenki beleszól, érvel és mondja a magáét. A ma­ga igazát! ! A filmbeli film sztorija egyszerűnek látszik: egy nagyvállalat vezetője öngyil­kos lett, s környezete most azt vitatja, hogy miért kel­lett meghalnia az igazgató­nak. Askálódás kergette ön- gyilkosságba, talpraesett, minden irányban hajlékony ügyeskedők borították ki megtépázott idegzetét vagy egyszerűen csak önmaga okozta vesztét? Felelősek ér­te kollégái és felettesei vagy nem? Ezekre a kérdésekre *kellene választ adnia a film rendezőjének. Mindez talán nem is okozna neki különö­sebb gondot, ha hagynák, ha nem szólna bele mindenki, mégpedig olyanformán, hogy a saját szándéka, érdeke vagy igénye alapján igyekezne to­vábbgombolyítani a történet fonalát. A színésznő a magánélet féltékenység! drámáját sze­retné eljátszani, a férjét ala­kító színész a figura jelle­mét, tartását vitatja, de be­leszólnak a többi szereplők is, sőt a miniszterhelyettes is, akinek kényelmetlen az ön- gyilkosság hangsúlyozása, a kiélezett drámai helyzetet ki­fogásolja, végül tiltakozik az író is, aki nem vállalja a filmet. díteni a cselekményt. Mindez többek között azt is jelenti, hogy nem szurkolhatunk iga­zán a rendezőnek, a színé széknek, nem segíthetjük igazságaikat, mert szinte el­vágták előlünk az összefüg­gések szálait, kevés informá­cióval rendelkezünk a dön­téshez, az állásfoglaláshoz. A rendező ugyanis ítélkezés­re kér, de ugyanakkor nem avat be, nem tekint igazán társszerzőnek bennünket. Kérdez, mint a moziban ka­pott kérdőív, amely legalább azt ígér', hogy az irodalmi lapok augusztusi számában Eddig is tudtuk, nehéz fil­met csinálni. Különösen olyan filmet, amely eljut a közönséghez és egyben, ame­lyet vállalhat is az alkotó. Van olyan rendező, aki sen­kire nem hallgatva, járja a maga útját, van, aki minden szempontot figyelembe vesz. csak hogy filmet csinálhas­son, de vannak olyanok is, mint a Labirintusban forga­tott film rendezője, aki szo­rongva kéri, várja mások vé­leményét, szembesíti azokat a valósággal, saját elképzelései­vel, de végül is egyedül neki kell döntenie. Ilyen alkotó Kovács András is, s lényegé­ben az ő magatartását, a gondolkodtatás ars poeticáját tükrözi a filmben szereplő rendező, aki így vall vívó­dásairól: „Amikor filmet csi­nálok, labirintusban érzem magam, ahol számtalan fo­lyosón elindulhatok, de nem tudom, melyik vezet kifelé... mások is keresik, néha telje­sen eltérő irányban és okos érveket is mondanak...” Semmi kétség — ezt iga­zolja a befejezés is — a film rendezőhőse végül is kijut abból a bizonyos labirintus­ból, megtalálja a megoldást: dolgozni kell, folytatni a munkát, az alkotást, a for­gatást. S. Más kérdés, hogy Kovács András, mint a film írója és rendezője, már kevésbé - tu­dott kievickélni a maga te­remtetne labirintusból. Eddi­gi filmjeitől eltérően, nem si­került aktivizálnia a közön­séget. Túl keveset látunk ugyanis az alaphelyzetből, nem ismerjük a filmbeli tör­ténetet, s így nem tudunk se­gíteni, nem tudunk ítéletet alkotni arról sem, milyen irányba kellene len­22.10: Véres trón Japán film. A Kuroszava japán film­rendező legjobb munkáit be­mutató sorozatban ezúttal is művészfilmet, a „Véres trón1 című alkotást láthatják a né­zők. Shakespeare ,,'Machbet’ című drámájának cselekmé­nyét, történéseit japán kör­nyezetbe helyezte a rendező. A vérrel, gyilkossággal szer­zett trón és trónbitorló lel­kiállapota közötti összefüg­gést művészi módon jeleníti meg a film. Hátborzongató- ak a lelkiismeret-furdalástól gyötört Machbet jelenetei. A „Véres trón”-t — mint az egyik legsikeresebb, legélőbb Shakespeare-feldolgozást tartja számon a filmművé­szet. találkozhatunk valamilyen elemző összegezéssel. Márpedig Kovács András eddigi filmjeiben megszok­tuk, hogy ha nem is könnyen vagy fájdalommentesen, de azért a helyzet ismeretében, aki akar, válaszolni is tud a feltett kérdésekre. Az íróilag vitatható sokat akaráson túl, a rendező Ko­vács András valóban reme­kelt, tehetséges, művészi alakításokra ösztönözte szí­nészeit, akik szinte élvezték a „játék a játékban” bravú­ros lehetőségeit. Avar István belső tűzzel, meggyőzően for­málta meg a kétségek kö­zött vívódó rendező alakját. Kállai Ferenc nyűgös színé­sze, Ruttkai Éva megjátszott művésznője jó teljesítmény. Tetszett Bencze Ilona vágója. Kende János operatőri mun­kája jó összhangot teremtett a látványos jelenetek és az elgondolkodtatóan kifejező közelképek között. Márkusz László „Drang, a bohóc” felvételei a Magyar Televízióban A 75 esztendős Bilicsi Ti­vadarral a főszerepben „Drong, a bohóc” címmel új tv-film készül a Magyar Te­levízió I-es stúdiójában. Ren­dező: Kapás Dezső. i (MTI fotó — Nas^zályi Kornélia) Megismétlik az Eötvös-kísérletet Elkészítik az Eötvös-inga modern változatát és megis­métlik a világhírű magyar tudós egykori kísérletét a Newton-féle törvényben sze­replő gravitációs állandó megmérésére. A közismert inga néhány mikron vastag­ságú, különleges preparált torziós szálát és a kísérlethez szükséges egyéb ezközöket az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem laboratóriumaiban állították elő és jelenleg a moszkvai Lomonoszov Egye­tem Sternberg Csillagvizsgá­ló Intézetében folyik ezek­nek a tárgyaknak a hitelesí­tése. A kísérletről Stegena Lajos, az ELTE térképtudo­mányi tanszék vezetője tájé­koztatta az MTI munkatár­sát. Eötvös Lóránd, szakítva a korábbi tudományos kísérle­tekkel, az ingája elmozduló-, sakor nem a helyzetváltozta^ tás nagyságát, hanem a moz­gás idejét mérte. Kísérleté­ben alapvetően ez volt az egyik újdonság. Az akkori órákkal a legkisebb mérhető időköz a tizedmásodperc volt. Ma már sportversenye­ken is ezredmásodperceket tudnak mérni. A modern elektromos időmérő eszkö­zökkel ma már mikrosze- kundumokban is ki tudják fejezni az idő múlását. Az Eötvös-féle ingát leg­gyakrabban arra használják fel, hogy a földfelszín alatt eltakart kőzetek sűrűségel­osztására következtessenek: a nehézségi erőtér egyenet­lenségeinek hatására ugyanis a műszer elfordul. A tudo­mány azonban egyéb célok­ra is kiválóan hasznosítja az Eötvös-ingát. A szocialista országok tudományos akadé­miái geofizikai bizottságá­nak egyik munkacsoportja foglalkozik az úgynevezett gravitációs állandó mérésé­vel. Ennek minél pontosabb meghatározása több tudo­mányágnak rendkívül fon­tos: így például a geofiziká­nak és a csillagászatnak is. Az Eötvös-ingával a nehéz­ségi erő igen kis mérése is lehetséges, ezért tudják használni a gravitációs ál­landó meghatározásához. A modernizált Eötvös-inga természetesen másképp néz ki, mint az eredeti. Az Eöt­vös Loránd szerkesztette torziós ingának az ingarúdja 0,04—0,02 milliméter átmérő­jű fémszálon függött. A szer­kezet meghatározott tömegű ólomtéglák hatására mozdult ki, s ezt a mozgást figyelte a tudós. A modern Eötvös-inga tartószerkezete is egy lehe­letvékony fémszál. Prepará­lásakor sok mindenre figye­lemmel voltak: a pontos mé­rés érdekében már előre ki­küszöbölték a hő okozta alakváltozásokat, beszámí­tották a föld belső mozgá­sából származó rezgéseket. Az egyenletesebb, hézagmen­tes tér biztosítása érdekében ólomtéglák helyett higanyfa­lat alkalmaznak majd a kí­sérletkor.' Nemcsak a magyar és szovjet tudósok igyekeznek az Eötvös-féle kísérlettel pontosabb adatokhoz jutni, hanem Triesztben is izgal­mas, tudományos vállalko­zásba kezdtek a. geofiziku­sok. Egy mély barlangban —> ahol télen-nyáron szinte ál­landó a hőmérséklet, s nem zavarnak a föld mikrorezgé- sei sem — 80 méter hosszú fémszálon függő ingát szer­kesztenek. A geofizikusokat foglalkoztatja az a gondolat is — hogy miután a legpon­tosabb méréseket tulajdon­képpen a világűrben lehet elvégezni — az űrkutatás se­gítségét kérik. Az űrhajón végrehajtott Eötvös-féle ki; sérlet azért lenne a legopti­málisabb, mert a világűrben adott a teljes vákuum, nincs zavaró hőtényező, és az inga mikrovastagságú fémszálára akár több tonnányi súlyt is rá tudnának akasztani. Ezzel a világűrben igen pontos műszert alkothatnának; amely lehetővé tenné pará; nyi erők mérését is. Egyelőre azonban még nem szerepel az űrkutatási programban a3 Eötvös-kísérlet végrehajtásai Amint megtörtént a Stern­berg Csillagvizsgáló Intézet-; ben a kísérleti eszközök ala­pos. rendkívül precíz méré­sekkel járó hitelesítése, hoz; zálátnak Magyarországon aS Eötvös-kísérlet megismétlé­séhez. í (MTI) Kleptomania Hamarosan összeházasod­tunk. A vállalattól még la­kást is kaptunk, amiért ter­Kora gyermekkorom óta lopok. Hol apámtól emeltem el egy-egy tízest, hol anyám­tól. Hiába könyörögtek, szi­dalmaztak, vertek, semmi nem használt. Az iskolában leginkább ceruzahegyezöt, töltőtollat, könyvet, füzetet loptam az osztálytársaimtól. Csupán a véletlennek kö­szönhető, hogy megmenekül­tem a tolvajlás szörnyű kö­vetkezményeitől. Minden bi­zonnyal börtönben végeztem volna, ha nicsenek a világon jó emberek. De voltak, s rábeszélték szüléimét, hogy vigyenek el orvoshoz. Az idős orvos — miköz­ben különböző kérdéseket in­tézett hozzám — szúrósan, kicsit az őrültekéhez hasonló tekintettel fürkészte bűnös arcomat, majd közölte két­ségbeesett szüleimmel, hogy nem tolvaj vagyok, hanem egyszerűen kleptománíában — egy rendkívül bonyolult lelki betegségben szenvedek. Megmagyarázta továbbá, hogy ennek gyógyítása fö­löttébb nehéz, az orvostudo­mány egyelőre tehetetlen, de egyébként van remény .... Ezután gyökeresen meg­változott minden, élelem jobbra fordult. Folytattam a lopást, ahol abbahagytam, s közben a környezetem részé­rik teljes megértést tapasz­taltam. Felcseperedtem. Tanulmá­nyi eredményeimet tekintve az elsők között voltam. Mel­lesleg az orvos is hangsú­lyozta, hogy az ilyen bete­gek értelmi képesség tekin­tetében magasan felülmúl­ják az egészséges embere­ket. Dolgozni kezdtem. Mun­kahelyemen igen rövid idő alatt nagy te­kintélyt sze­reztem, mun­katársaimmal jó viszonyban voltam. ! A lopást azonban nem hagytam ab­ba. Szinte ál­landóan lop­tam. Ha időn­ként rajta­kaptak, azon­nal krokodil­könnyeket hullattam, az „eltulajdonított” holmit pe­dig csak nagy unszolásra ad­tam vissza. Hosszú évek so­rán szinte a tökéletességig elsajátítottam a tolvajmes­terséget. Egyre nehezebben tudtak rajtakapni. Hogy a munkatársaim azért ne feledkezzenek meg teljesen betegségemről, időn­ként emlékeztetnem kellett rá őket. Egyik alkalommal, a szakszervezeti értekezleten odakúsztam a vezetőség asz­talához, leemeltem róla a vizeskancsót, majd — mi­után lopva körülnéztem — kabátom alá rejtettem, s a kijárat felé igyekeztem. Néhány pillanatig dermedt csend volt a teremben, majd mindenfelől együttérző sutto­gást hallottam... Aznap este odajött hozzám Ilonka, egy csinos kislány, s felajánlotta, hogy sétáljunk egyet. Meg kell jegyeznem, hogy a nők egyébként nem­igen vonzódtak hozzám. Ezt meg is értettem. Ilonka volt az egyetlen nő, aki szívesen pocsékolta rám az idejét. mészetesen Ilonkát illeti a dicséret. Napjában negyven­szer szaladt az üzemi bizott­ságtól az igazgatóig és visz- sza, közben a betegségemről kapóit orvosi igazolást lo­bogtatta. Nagyszerűen éreztük ma­gunkat az új lakásban. Sze­szes italt egyáltalán nem fogyasztottam. Feleségem igen jól öltözködött, és ki­tűnően főzött. Egy év múlva már saját autóról álmodoz­tunk ... Betegségem azonban nem múlt el. Szimptómái legin­kább az önkiszolgáló üzle­tekben nyilvánultak meg. En­nek következtében táplálko­zásra és öltözködésre gya­korlatilag semmit sem köl­töttünk. Ily módon mindkét fizetés csaknem teljesen a takarékkönyvbe vándorolt. Néha, amikor holmi „apró­ság” miatt a rendőrségen kötöttem ki, munkatársaim szinte perceken belül ott termettek, és az egész konf­liktust elsimították. De egy alkalommal bekö* vetkezett a válság. Minded akkor kezdődött, amikor si-i került ellopnom egy ... gon1 dolatot! Nem ám akármi* lyen gondolatocskát! Ez egy igazi, modern, tudományos- technikai gondolat volt! Vál­lalatunk két fiatal mérnöke beszélgetésekor hallottam meg. Szerintük ennek a gondolatnak (később már eszmének nevezték) a ter­melésbe való bevezetésével jelentős gazdasági hasznot lehetne elérni. Elrohantam az igazgató­hoz, és előadtam neki lopott gondolatomat. Odavolt a gyönyörtől, bár egy ideig képtelen volt megérteni, ho­gyan tud egy egyszerű mun­katárs megoldani olyan bo­nyolult problémát, amelyen egy egész osztály dolgozik. Aztán valószínű a betegsé­gemre gondolt — művelt ember lévén —, s eszébe jutott, mennyi nagyszerű gondolat kavaroghat még az agyamban. Alig telt bele néhány nap, kineveztek mérnöknek. így azután a betétkönyvben is egyre sokasodtak a számolt. A kollektíva pedig hozzáfo­gott „gondolatom” megvaló­sításához. Telt az idő. Abbahagytam a lopási. Az utolsó eset nemrég történt. Éppen az egyik új­ságárus kasszájából szede­gettem az összegyűlt apró­pénzt, amikor egyszer csak — számomra máig is érthe­tetlen módon — elszégyell­tem magam. És még mondja valaki, hogy a kleptománia gyógyít­hatatlan? ! K. A, t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents