Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-15 / 114. szám
ffspirgRÉii a közbiztonság Kiállítás Csehszlovákia fejlődéséről A gyöngyösi Volán kultúrtermében került sor egy, a Csehszlovákia fejlődését bemutató kiállítás megrendezésére. ,,A lakás- és középítkezés 30 éve Csehszlovákiában” címmel rendezett kiállítás rendezője Jekkel Ferenc, a Volán szb-titkára volt. A kiállításra meghívták Jiri Smolikot, a Csehszlovák Kultúra igazgatóhelyettesét is. Csehszlovákia kimagasló sikereket ért el 30 év alatt a lakáskultúra fejlesztésében, ezt bizonyították a kiállítás adatai is, melyek szerint a jelenlegi lakások 55 százaléka a háború után épült. A Cseh- és Szlovák Kismamákat köszöntöttek A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat gyöngyösi gyárában bensőséges ünnepséget rendeztek a gyár gazdasági és társadalmi vezetői. Vendégül látták a gyermekgondozási segélyen levő 64 nődolgozót. A gyárban már hagyomány a kismamák találkozója, ilyenkor tájékoztatják őket munkahelyük eseményeiről, bemutatják az új termékeket, s ezzel is segíteni kívánják Békenagygyűlés Egerben A megye 2615 kisiparosának nevében 120 küldött vett részt Egerben, a KIOSZ egri székházéban szervezett nagygyűlésen, melyet a fasizmus felett aratott győzelem 31. évfordulóján rendeztek. A résztvevőket Szálkái János megyei titkár üdvözölte, majd Páti Jenő, a HNF megyei titkára tartott ünnepi beszédet. Részt vettek a nagygyűlésen: Fiala Tirádámé ország- gyűlési képviselő, dr. Varga János, a városi tanács elnöke, a városi pártbizottság (Válaszol aa illetékes Országos probléma volt... Szocialista Köztársaság építőipari minisztériuma 13 termelési gazdasági egységet irányít, melyekhez 132 építőipari termelési ágazat tartozik. Az építőiparban az egész ország területén 520 ezren dolgoznak. A kiállításon a lakások mellett bemutatták a metrót, az autósztrádát, üzemeket és gyárakat is. A rendezvény fő célja a kapcsolatok, a barátság erősítése, fejlesztése. A kiállítást más szocialista országok életéről rendezett kiállítás is követi. Baranyi Imre Gyöngyös visszatérésük után a gyors beilleszkedést. A kismamákat Lakatos Imre, a gyár igazgatója köszöntötte, tájékoztatta őket a termelési tervekről, a fejlesztésről, s ezt követően azoknak, akik a segély ideje alatt értek el valamilyen törzsgárdafokozatot, átadták a jutalmakat. A találkozó baráti beszélgetéssel ért veget. és tanács képviseletében. Az ünnepség szónoka méltatta a nap jelentőségét, rövid áttekintést adott a nemzetközi helyzetről, arról a harcról, melyet a Szovjetunió vezetésével a szocialista országok folytatnak a béke megvédéséért. A nagygyűlés résztvevői táviratban tiltakoztak a fegyverkezési hajsza ellen, követelve a leszerelési tanácskozás eredményes befejezését. Holló Tamás Eger Megtartotta évi rendes ülését a hevesi járási közlekedésbiztonsági tanács. Az ülésen részt vett és felszólalt Sramkó László a megyei pártbizottság tagja, a járási pártbizottság első tikára, és Tóth György, az MHSZ Heves megyei elnöke, a KBT elnökségének tagja. A közbiztonsági tanács elmúlt évi tevékenységéről Csivincsik János rendőr alezredes tartott beszámolót. Hangsúlyozta, hogy az új KRESZ bevezetése növelte a munka jelentőségét. A járműprogram teljesedésével tovább nő a forgalom a közutakon, s ezt vette figyelembe az új KRESZ, amelynek első tapasztalatai a járásban jók voltak. A korábbihoz képest kis mértékű javulás tapasztalható a járás közlekedési moráljában. Csökkent a balesetek száma, és ezen belül a halálos balesetek száma 50 százalékkal kevesebb, mint 1974-ben. Jelentős szerepe van ezekben az eredményekben annak, hogy a KRESZ új szabályainak bevezetését megelőzték a jól szervezett előadássorozatok: 34 előadássorozaton a járás több mint háromezer gépjárművezetője vett részt, közűSok segítséget nyújtott községünknek és több más szomszédos községnek is, a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára rendezett megemlékezésekhez a vajai Vay Ádám Múzeum. A múzeum munkatársai már néhány évvel ezelőtt meg- ■ kezdték a Rákóczi-emlékek ; ^ gyűjtését az évfordulóra. Az összegyűjtött Rákóczi-emlé- kekből 20 tablóból álló kiállítási anyag készült, s ezt az anyagot felajánlotta kiállításra a múzeum, csupán a szállítási költségeket kellett fizetni. A‘z igen szemléletes anyagot eddig Kisnána, Domoszló, Márkáz, Verpelét, Vécs és Feldebrö községek lakói láthatták, s most várják Abalük majdnem 50 százalék magángépjárművezető. A széles körű propaganda- munkával párhuzamosan növelték az ellenőrzések számát. Természetesen az eredmények ellenére van még tennivaló a közlekedésbiztonság javításáért. Ezeket a gondokat is számba vette a járási KBT. Az elmúlt évben végzett ellenőrzések során elég nagy számban — az ellenőrzött vezetők egynegyedénél — állapítottak meg kisebb-nagyobb mértékű ittasságot, ugyanakkor megnövekedett a gyorshajtás is. Az eredmények és gondok számbavétele mellett megszabták a soron következő feladatokat is. Ezek között első helyen továbbra is a széles körű, alapos felvilágosító munka áll az első helyen. Tovább kell folytatni az oktatást, el kell érni, hogy a gépjárművezetők ne csak ismerjék a szabályokat, hanem azokat fokozottan be is tartsák. Külön hangsúlyozták, mennyire fontos a közlekedéssel kapcsolatos oktató-nevelő munka az ifjúság körében. Dr. Szeri György Heves kezet Rákóczi nevét viseli. A kiállítás nagy élményt jelentett a látogatóknak. Megtudtuk többek között, hogy a magyar dolgozó nép úgy is ápolja a Rákóczi-hagyo- mányokat, hogy az ország területén 1798 városban vagy községben van Rákóczi nevét viselő utca vagy tér. A fejedelem nevét viseli 99 termelőszövetkezet is. Az úttörőszervezetek közül 346 csapat vagy raj, a középiskolák közül 5 kapta nevét a nagy fejedelemről. A vajai múzeum munkatársai írtak minden városba, községbe, vagy kisebb településre, s így gyűjtötték ösz- sze az adatokat. Molnár Ilona Kisnána Idei vállalásukat a brigádok még februárban megtették, a vállalásokban jelentős társadalmi munka is szerepel. A Kossuth brigád a cím elnyerése óta megtartotta értekezletét, amely egyben egyik nyugdíjba vonuló munkatársuk búcsúztatása is volt. A brigád tagjai idős munkatársuknak karórát ajándékoztak. Borbély Lajos, a búcsúzó brigádtag 1933- ban lett a MÁV dolgozója, a felszabadulás óta tevékeny tagja a szakszervezetnek, s képviselte munkatársait egy időben, a Miskolci MÁV- igazgatóság területi bizottságában is. Szűcs Ferenc Hatvan ta a tanácskozást. Hangsúlyozták, hogy a gyermekek a játékos, az életkoruknak megfelelő zenés, verses műsorok színrevitelére alkalmasak. Az öreges színjátszás távol áll tőlük, ahogy ez bebizonyosodott ezen a találkozón is. Akkor mozogtak felszabadultan a gyermekek, ha önmagukat adhatták. Nagy sikert aratott több zenés, mondókás műsor és a‘ gyöngyösiek Ludas Matyija. Az ősszel azoknak a felnőtt csoportoknak a rendezőit hívják meg szakmai továbbképzésre, amelyek a gyermekeknek tartanak előadásokat. Munkayédelem és üzemegészségügy A dolgozókról való fokozott gondoskodás szerepel az egri pincegazdaság új ötéves tervének előirányzataiban is. A szakszervezeti bizottság megtárgyalta és jóváhagyta az 1976. évre szóló ezzel kapcsolatos tervet. Az üzem jelentős összeget fordít ebben az évben a rakodás-anyagmozgatás valamint az egészségre általmas munkafolyamatok fokozott gépesítésére. Az egerbaktai és erdőtelki szőlőgazdaságban korszerűsítik a szociális létesítményeket, az egri üdítőital-palackozóban a megfelelő hőmérséklet és világítás biztosítására tesznek intézkedéseket. Felülvizsgálják a védőruha-, védőételjuttatást, bővítik az egészségügyi felvilágosító munkát. A munkakörülmények jobb kialakítására különböző korszerűsítéseket terveznek az egri, verpeléti, hevesi pincészetekben is. Lukács András Eger Hevesi vetőmagvak 29 országba Heves és Borsod megye termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak vetőmagtermését tisztítják, osztályozzák és csomagolják a Vetőmag Vállalat Észak-magyarországi Központjának káli telepén. A korszerű gépekkel felszerelt üzem az elmúlt évben 1230 vagon különböző vetőmagot adott át a hazai vagy külföldi vásárlóknak. Oszterman Ferenc üzemvezető beszámolt arról, hogy munkájuk egy része a borsó- hántolás. A nyugatnémet gépsorón három műszakban 500 vagon étkezési borsó hántolását végezték el. Jelenleg Lengyelországba menő exportra 120 vagon borsót hántolnák. Az üzem tisztítóberendezésein vetőmagvakat, ezenkívül ipari célra szánt és takarmányozáshoz szükséges magvakat tisztítanak. Itt készítik elő fémzárolt csomagolásra a lucerna és vöröshere, valamint a konyhakerti növények «vetőmagját. A közelmúltban készítettek elő a Szovjetunió számára 22 vagon vöröshere- és háromszáz mázsa szöszösbükköny- magot. Európának szinte valamennyi országába eljutnak ma már a hevesi vetőmagok, de ezenkívül tengerentúlra, Japánba, Ceylonba és Venezuelába is szállítanak. Jelentős exportforgalmukkal ők is hozzájárulnak az exporttevékenység növeléséhez. Császár István Füzesabony Napirenden: A MEDOSZ Heves megyei Bizottsága soron levő ülését a napokban a Hevesi Állami Gazdaságban tartotta meg, amelyen részt vett és felszólalt dr. Deli István, a ME- DOSZ-központ titkára, és Farkas Sándor SZMT-titkár is. A kihelyezett ülésen a gazdálkodás 1975. évi és az 1976. I. negyedévi tapasztal atai- rói, valamint az 1976-os év célkitűzéseiről Fekete József, a megyebizottság politikai munkatársa terjesztett be jelentést. Ugyanakkor a megyei bizottság beszámoltatta a Hevesi Állami ' Gazdaság igazgatóját és a vállalati szakszervezeti bizottság titkárát a takarékossági intézkedési terv végrehajtásáról, ez évi feladataikról. A MEDOSZ Heves megyei Bizottsága megállapította, A közelmúltban foglalkoztunk „Ígéret helyett nyomás- csökkentő kellene” címmel új pb-gázpalacktulajdonosok panaszával. A cikkre a TI- GÁZ miskolci üzemegységvezetője válaszolt: A gázpalackokra beérkezett igényeket a szűk kapacitás miatt csak sorbaállással tudjuk kielégíteni. Ez azt is jelenti, hogy az igények alapján a bekötéseket szigorú programozással végezzük. Ez év februárjában sajnos, meghibásodott a MŰFÉM nyomáscsökkentő gyártósora, s így a megfelelő mennyiségű nyomáscsökkentőt nem tudták leszállítani. Ez országosan is problémát hogy a szakszervezeti bizottságok rendszeresen elemzik a gazdasági tervek tervszerű megvalósítását. Akadályozó tényezőként jelentkezett, hogy az 1976. évi gazdasági tervek nem készültek el időben. örvendetes, hogy a tervezés demokratizmusa nagymértékben javult, ehhez a MEDOSZ-megyebizottság hatékony segítséget nyújtott a szakszervezeti bizottságok titkárainak. Ajánlásokat készített a testület, amelyben felhívta az szb-k figyelmét a megváltozott feltételekhez való rugalmas alkalmazkodásra. A MEDOSZ Heves megyei Bizottsága állásfoglalása szerint minden szinten, testületi ülésen, negyedévenként értékelni kell a gazdálkodás jelentett. Sajnos, raktárunkban csak 114 nyomáscsökkentő volt, s ugyanakkor már 2500 fogyasztót értesítettünk ki a bekötésről, nem beszélve a 130 ezer Borsod megyei fogyasztóról, akiknél a már meglevő készülékek is meghibásodhattak. Ezért húzódott el a panaszosoknál is a bekötés. Miután március végén a nyomáscsökkentők szállítását megkezdték, sor került folyamatosan a bekötésekre. Meg kell jegyezni, hogy egyik panaszosuk nem jelentette be időben a lakás- változást, így a késedele-. mért nemcsak a TIGÁZ a felelős. erdményeit és konkrét intézkedéseket kell tenni a termelést akadályozó tényezők felszámolására. Az állami gazdaságok szakszervezeti bizottságainak fontos feladata a háztáji állattenyésztés és zöldségtermelés fokozásának elősegítése, a takarmány és tenyészanyag, valamint az állategészségügyi követelmények biztosítása, annak elősegítése, a felvásárlás megszervezésének szorgalmazása — állapította meg a megyei bizottság. Az 1976. évi gazdaságpolitikai feladatok sikeres megvalósítása a szakszervezeti bizottságok és minden választott tisztségviselő együttes munkája révén érhető el. Váradi Anna Eger RADIO KOSSUTH 8.27 Kórusmüvek 8.39 Lányok, asszonyok 9.07 Delibes: Lakmé (Opera) 11.38 Népi zene 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva 12.45 Melódiákoktól 14.05 Nóták 14.25 Zöldségtermesztés H.55 Üj zenei újság 15.30 A cigánybáró 16.00 168 ÓBA 17.30 Zenekari muzsika 18.25 Üj könyvek 18.40 „immár kész koszorúnk” 19.30 Népdalok 19.58 örökzöld dallamok (Ism.) 20.37 Világhírű vonósnégyesek 22.15 Közvetítés az országos súlyemelő bajnokságról 22.30 Tájkép régi időkből 23.15 A beat kedvelőinék PETŐFI 8.20 Két kongresszus között 8.33 Zenés játékrészlet 9.15 Válaszolunk hallgatóinknak 9.33 Népdalok 10.20 „Élclegények céhládája*’ 11.33 Kodály: Háry János 12.00 Louis Armstrong énekel 12.33 Orvosi tanácsok 12.38 Hangszerszólók 13.15 A kórház háztartása 13.33 Éneklő ifjúság 14.00 Fiataloknak! 14.45 Napraforgó 15.33 Népballada 15.45 Remény és ígéret 16.00 Közvetítés a Davis Kupa teniszmérkőzésről 17.00 ötórai tea 18.00 Közvetítés a Vasas—Bp. Honvéd labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről 19.10 Mozart: Simfonia concer- tante 19.45 Olasz dalok 20.00 Közvetítés az FTC—Üjpes- ti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről 20.33 Krimikedvelőknek 22.12 Milöcker: Gasparone 22.33 SJágermúzeum 23.15 A fegyverkovács (Operarészletek) MAGYAR 8.05 Iskolatévé 8.25 Tévétorna (Ism.) 8.30 Letűnt kultúrák nyom£ ban 8.55 A kígyók háza (NSZK bűnügyi film) 10.00 Nyitott boríték (Ism.) 10.45 Születésünk titkai (Ism.) 11.35 A harmadik határ rrévéfilmsorozat) 14.30 Tenisz Davis Kupa 16.05 Sarkvidéki nyár (Ismer terjesztő filmsorozat) 16.30 perpetuum mobile 17.15 Zalai szimfónia (Magyar rövidfilm) 17.35 Unokáink is látni fogjá (Ism.) 18.25 A költészet percei 18.40 Egymillió fontos hangjegy 18.55 Közvetítés bajnoki labda rugó-mérkőzésről 20.55 Tévétorna 21.00 Tv-híradó 21 30 Rohan az idő . .. 22.00 Tv-hiradó 2 22.10 A véres trón (Japá m' POZSONYI 19.00 Kú*lüó. publicisztika 20.00 A megfelelő időben (Bűnügyi film) 21.40 Híradó 22.30 Szórakoztató műsor 23.20 Sporteredmények j mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4, fél 6 órákor Labirintus Kovács András magyar filmje de. 10 órakor és este 8 órakor A londoni férfi Színes csehszlovák bűnügyi filmvígjáték EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 órakor Robinson Crusoe Színes, szinkronizált szovjet film Este fél 8 órakor Labirintus Magyar film EGRI KERT: Este 8 órakor Az ellopott csata FILMMÚZEUM: éjjel 1/4 11 órakor A nap szépe Színes francia—olasz film ÜTTÖRÖMOZI: du. 3 és 5 órakor Háry János GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 2-kor is Aranyvadászok GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 órakor Felejthetetlen dal du. fél 6 és este fél 8 órakor Chato földje HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4. fél 6 és este fél 9 órakor A sakál napja HATVANI KOSSUTH: csak du. fél 6 órakor Kabaré 6 éven felülieknek FÜZESABONY: Dublőr PÉTER VAS ARA: Gábor diák sárrá, ahol a termeloszövetBrigádkitiinleiés Váinosgyörkön Termelési tanácskozáson került sor a brigádok kitüntetéseinek átadására a vá- mosgyörki állomáson. A negyedéves eredményeket Vin- cze Jenő állomásíőnök értékelte, említésre méltó, hogy a szállítási feladatokat a létszámhiány ellenére is hiánytalanul megoldották. Az állomáson kilenc szocialista brigád dolgozik, 110 taggal. Közülük öt brigád kapott kitüntetést és vele összesen 46 500 forint pénzjutalmat. Négy brigád elnyerte a szocialista címet. A Kossuth- brigád, amely két éven át elérte az arany koszorús szocialista brigád címet, most megkapta a MÁV kiváló brigádja kitüntetést. Gyermekszínjátszók találkozója Gyöngyösön Három év óta rendszeresen találkoznak Gyöngyösön a megyében működő gyermek- színjátszók legjobbjai, a városi művlődési házban. így történt ez most vasárnap is, amikor a városi úttörőház együttese mellett a siroki,_ a felsőtárkányí és az ecsédi színjátszók léptek közönség elé. Jó alkalom ez arra is, hogy a megye rendezői szakmai továbbképzésben is részesülhessenek. Ez történt most is, Gabnai Katalin, a Népművelési Intézet munkatársa és Szívós József, a színjátszók megyei felügyelője irányítotRákóczi-emlékkiállítás Kisiánán Az időszerű gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásának tapasztalatai * /