Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-30 / 127. szám
Pataky Dezső Kiss Attila tusrajza 0. Mi leszel, ha nagy leszel? Buksi, boglyas szőke fi^ úcskát kérdezgetek. Persze, tudom, űrhajós, tengerész, mozdonyvezető, esetleg focista, Töprengek, vajon miért is tesszük fel annyiszor és annyian a kérdést? És vajon mióta kérdezzük: mi leszel ...? Talán azóta, amióta a mesterségek különváltak, és a szerszámok mesterségeket szerveztek maguk köré, céheket — külön a kalapács és külön a vakolókanál meg a szabóolló ... Gondolom, a robotos jobbágynak aligha juthatott eszébe, megkérdezni a gyermekét. Aztán meg a rabszolgának se igen lehettek pályaválasztási gondjai... Tényleg, mióta kérdezzük, mióta kérdezhetjük gyermekeinket: mi leszel? Talán azóta, amióta nem hiszünk megváltoztathatatlan dolgokban. Talán azóta, amióta az emberiség is elkezdte önmagát kérdezni: mi leszel? S amikor először válaszolt úgy, hogy ember, élő, boldog, szabad ember. Ha beletekintünk a történelembe, azt láthatjuk, hogy az efféle kérdezgetés a jövőről, mindig világborítással járt. Mi akarsz lenni, emberiség, ha nagy leszel? —valahogy így kezdődött a nagy francia forradalom, és Október is. Mi leszel, ha nagy leszel? Ugye, milyen ártatlan kérdésnek tűnik. Pedig forradalmi kérdés. Tudom, ez a buksi, szőke fiú, akárcsak hasonló korú társai, egyelőre csak futball-labdára, kormánykerékre gondol, luxuskocsira meg rakétamotorra. És nem hibáztatom, amiért nem esernyő javító, könyvelő vagy játékvezető akar lenni. Noha tiszteletre méltó dolog becsületesen megjavítani az esernyőt, becsületesen készíteni el a mérleget, és becsületesen bíráskodni akár az oldalvonalon is, ha éppen dühös a közönség. Mi leszel, ha nagy leszel? Jól van, minden lehetsz — csak arra gondolj, hogy ez a kérdés sem hangozhatott el mindig, mindenütt, s a Mi leszel, gyermek? válasz sem volt magától értetődő. A rábólintás sem. Még akkor sem, ha egyszerűen suszterinas akartál volna lenni. 0. Mi leszel, ha nagy leszel? Persze, nem lesztek mindannyian pilóták, csillagászok, karmesterek sem. Lesznek közötti- „ek könyvelők, esernyőjavítók is. Atomtudó- sok meg motorszerelők. Röntgenműszerészek, újságírók és nyomdászok, asztalosok, esztergályosok, élcsiszolók, kohászok, bányászok. Minden lehet belőletek. Mégis újra meg újra megkérdezzük tőletek: mik lesztek, ha nagyra nőttök? Talán azért kérdezzük, mert tudjuk : a nagyság nem a mesterségben van. Talán azért kérdezzük, mert tudjuk: vannak kicsinyes, önző, műveletlen pilóták, rossz könyvelők, gyenge csillagászok, hiú és egészen kicsi karmesterek, meg vannak egészen nagyszerű lakatosok, aranykezű motorszerelők, olyanok, akik valóságos művészei mesterségüknek. Igen, talán ezért... Mi leszel, ha nagy leszel? Valami oka még biztosan van annak, hogy annyit kérdezzük ezt. Bizonyára önmagunkra vagyunk igazán kíváncsiak. Ha ma belépünk a körzeti orvosi rendelőbe, tudjuk, hogy hamarosan nyílik az ajtó, s a várószobából mosolyogva invitál be a rendelőbe az a kedves, kövér, vörösre színezett hajú asszisztensnő, akinek mindenkihez van egy jó szava, és a rendelőben ott áll a magas, nagydarab, ólomsúlyú szőke doktor, akinek mindenkihez van türelme, de van szerencsénk ismerni az üvegmosó fejű felülvizsgálót is, aki tüskésebb, mint egy galagonyabokor, aki ideges és dühös bácsi, s aki nem a betegségekre, hanem a betegekre haragszik, és peysze nem kívánkozunk találkozni azzal a mentőautóssal, aki vigyázatlanul, kíméletlen durvasággal vezeti a kocsiját akkor is, amikor mögötte, a hordágyon, súlyos beteg fekszik. Ezért, pontosan ezért kérdezünk benneteket, hogy mik és milyenek lesztek, mire nagyra nőttök, mert kíváncsiak vagyunk. Kíváncsiak vagyunk többek között arra is, milyen lesz az az orvosi rendelő, ahová évtizedek múlva, ötven vagy száz év múlva lép majd az emberiség. Mosolygós t és kedves lesz-e az a kövér, vörösre színezett hajú asz- szisztensnő, aki ma piros szalagos, hároméves csöppség és folyton az anyjának kiabál, és jó lesz-e, türelmes lesz-e a magas, szőke doktor, aki minap a vízaknába mászott le, mikor ipi- apacsoztak a toronyház körül, és a felülvizsgáló főorvos, aki ma még járni tanul, s ha elfárad pihenésként folyton a libikókán ücsörögne, vajon megértő lesz-e hozzánk és az emberiséghez, és a mentőautós, aki most is fáradhatatlanul tekeri háromkerekű biciklijének pedálját, tudja-e, hogy ő is nagy ember lehet majd a maga emberségében ... Azért kérdezem tőled, te buksi, azért kérdezzük mindnyájatoktól, mi leszel, mik lesztek, mert az emberiség kíváncsi önmagára, mert az emberiség szeretne mindig jobb lenni önmagánál, és mert benned, bennetek, kíváncsian faggatja saját jövőjét, a holnaputáni portyá- zó rendőrt, a holnaputáni járókelőt, újságírót, csillagászt, vasöntőt és motorszerelőt. 0Mi leszel, ha nagy leszelj Érdekes, hogy ti még sohasem kérdeztetek vissza minket: „Bácsi, mi szeretnél lenni, ha kicsi lennél?” Pedig úgy tűnik, nekünk könnyebb lenne erre válaszolni, mint nektek a mi kérdésünkre. Könnyebb, mert mi már túl vagyunk rajta, túl vagyunk a gyermekkoron, nem ismeretlen világa számunkra. És mégis, erősen zavarba hoznátok vele, ha megkérdeznétek. Milyenek is szeretnénk lenni, ha újra kicsik lennénk? Nem is tudom, vidámabbak-e vagy komolyabbak. Nem is tudom, szőke és kék szemű csöppség akarna-e lenni az, aki barna hajú, fekete szemű férfivá lett, és kislányként akarná-e újrakezdeni az életet a harcsabajszú nyugdíjas parkőr. Többet akar- nánk-e tudni a holnapról vagy kevesebbet? Nem tudom. Nehéz, nagyon nehéz lenne válaszolni a ti kérdésetekre. Arra mégis jó, hogy rádöbbentsen bennünket: hibás, elvonatkoztatott kép él bennünk rólatok. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ha a gyermekekről beszélünk, s rájuk gondolunk, egy kicsit mindig csak a mosolyukat látjuk. Valamiféle absztrakt mosolyt látunk, arc nélkül, száj nélkül, szempár nélkül. Sokkal erősebben, tudatosabban kell gondolnunk arra, hogy felnőttek lesztek. Gondolnunk kell arra, hogy fájdalom is ér majd benneteket, hogy betolnak titeket is hordágyon a műtőasztalra, hogy elhagy majd a kedvesetek, hogy megbuktok a vizsgán. És arra, hogy akárcsak mi, ti sem éltek örökké. De amíg munkálkodtok, egy életen át, nem szűntök meg kérdezni az utánatok jövőt: „Mi leszel, ha nagy leszel?” És kíváncsian lesitek majd a választ — tudni akarjátok ti is, milyen lesz az orvosi rendelő száz év múlva, milyen lesz az emberiség ezer esztendő múlva. Hiszen ti is tudjátok, hogy a \Nobel-díjas tudósok, az államfők, a művészek, de a sikkasztok, rablógyilkosok és mindenféle gazemberek is gyermekek voltak. Kicsit fura elgondolni, hogy a hős marsall, a generalisszimusz és a köztársasági elnök is pólyában sivalkodott, cucli helyett az ujját szopta, és napjában többször is cserélni kellett alatta a pelenkát. Az élet a természet nagy adománya, csodálatos lehetőség. Azoknak, akik megszülettek vagy majd születhi fognak, nem lehet előre kiszámítani a helyüket és a létezésüket, mint a csillagoknak meg a vegyi elemeknek a Mengyelejev-táb- lázat szerint. Nincs olyan hivatal a világon, amely számon tartaná, hogy a 127 alfa ponton hiányzik egy kék szemű, markáns arcú, harmincnyolc éves férfiú, aki késett megszületni, pedig rá vár az a szerep, hogy 1977. március 17-én délelőtt 11 óra 37 perckor a pesti Hősök terén, amikor az UZ 2027-es rendszámú gépkocsi nekihajt a villanyoszlopnak, megmentse annak a hatéves kislánynak az életét, aki felnőtt korában, mondjuk 1999 december 5-én Delhiben, a nemzetközi energetikai kongresszuson bejelenti, hogy megoldotta a drótnélküli energiaátvitel kérdését A filozofikus gondolatokból gyereksírás térít vissza. Ablakom alatt, lent a parkban, kocsijában sír egy pár hónapos csöppség. Vajon mi lesz belőle, ha nagyra nő? Amint megtanul beszélni, megkérdezem. És tán abból, ahogyan kiejti a szót, hogy űrhajós, tengerész, mozdony- vezető, focista — ki tudom silabizálni, milyenek lesznek jó néhány évtized múltán az orvosok, könyvelők, gépipari technikusok, elektroműszerészek ... §Gyermeknap van. Holnapi felnőttek napja. Holnapi nagyok és holnapi kicsik napja. Mi leszel, ha ...? Volt idő, mikor el sem hangozhatott a kérdés. És volt idő, amikor csak afféle játék volt a kérdés meg a felelet is, olyan, mint a mese a csodákról, tündérekről, varázslókról. Ma egyszerűen: a pályaválasztás kezdetét, első szakaszát jelzi a kérdés. Mi akarsz lenni? Tőled függ, gyermek. Az pedig, hogy milyen leszel — elsősorban tőlünk függ. S ez nemcsak gyermeknapi kérdés. Nem büszkeség — de nagy öröm Együtt — szocialista brigádtagként is — Remélem, szívesen jöttetek erre a kis beszélgetésre. — Ajaj... — De még mennyire! Kuncognak, kamaszosan nevelnek a fiúk — ők vannak többen —, a lányok szintén nevetgélnek, egyetértőén meg-megbökdösik egymást, csak úgy könyékkel. Mert valóban szívesen jöttek, és az az igazság, hogy elsősorban nem is azért, mert most „nyilatkozhatnak”, beszélhetnek magukról, meg a brigádjukról. Nem. Annak ellenére sem, hogy tény: ez sem egy rossz buli, de az legalább annyira jó, hogy szakmai ismeretek óráról engedték el őket a riport kedvéért. Mert a diákembernek mindig ez az egyik legfontosabb, a lyukasóra. Legyen az jó tanuló, legyen az rossz tanuló, vagy közepes, ebben mind egyet ért. Ha pedig már ennél a nagy egyetértésnél tartunk — tanulmányi előmenetellel fűszerezve —, kezdjük talán egy kis kellemetlenkedéssel: — Szakmunkástanulók vagytok, gépiforgácsolók lesztek: esztergályosok, marósok, köszörűsök. Megmondanátok- e, persze, őszintén, hogy szakmaszeretetből jöttetek ide, vágy csak azért, mert általános iskolában — nem a legjobbak közé tartoztatok? ÉVA, A SZÓVIVŐ Rövidke csend után egyszerre többen is megszólalCikÉflüisw 1976. május 30., vasárnap nak, s a hangzavarból azt lehet kivenni, hogy azért ezt nem lehet általánosítani, volt aki gyengébb, volt aki egészen jó bizonyítvánnyal lett a 212-es egri szakmunkás- képző iskola tanulója, itt pedig, elsőévesként, megalapítója és tagja a Radnóti Miklós nevét viselő szocialista brigádnak. Mindennek lassan már két éve, megismerték és megszerették egymást. — De talán jobb lenne, ha erről ti magatok beszélnétek. Nos, ki legyen a szóvivő? — Éva! — A brigádvezető! — Akkor válasszunk: Éva — vagy a brigádvezető? Megint nevetnek: — De hiszen az ugyanaz! Éva a brigádvezető, Kakuk Éva. És a fiúk magyarázzák — persze, heccből —, hogyan is kell írni Éva nevét. Harag természetesen nincs, és a fekete hajú kislány .mindjárt el is kezdi, és mondja sorjában: — Azt hiszem, a mostani helyzetünk szempontjából nem az a legfontosabb, hogy általánosban milyen volt az eredményünk. Mert nagyon rossz tanuló senki sem volt, az biztos. De az is biztos, hogy többségünk vidéki, van aki busszal jár be minden nap, aki meg távolabb lakik, az kollégista. Így a munkánkat, a tanulást és minden más tevékenységünket, például a társadalmi munkák szervezését ennek megfelelően kell végeznünk. A kislány magyarázatát helyeslő egyetértő közbeszólások erősítik meg, és lassanként kialakul egy nagyon érdekes, s egyben igen értékes kép ezekről a fiatalokról, akik most járnak a gyerekkor és a felnőttkor mezsgyéjén — tizenhat, tizenhét évesek —, és bár indulási alapjuk nem volt valami kedvező, szakmai, tanulmányaik alig két esztendeje alatt igen szép fejlődésről tettek tanú- bizonyságot. MESTEREK, DRUSZÁK, MOZGALOM A KISZ-szervezet, valamint tanáraik javaslatára megalakították szocialista brigádjukat. Ez lényegében ugyanolyan elvek alapján dolgozik, mint a felnőtt munkásoké a gyárban, mindössze annyi különbséggel, hogy ami ott „munka’’, az itt „tanulás”, s ebbe természetesen beletartozik a szakmai gyakorlat is. Mert most már, mint másodévesek, heti három napot a, tanműhelyben, gépek közt töltenek, mestereik irányítása mellett dolgoznak. (Amikor erről beszélnek, többször említik Soós mester és Macská- sy Géza tanműhelyvezető nevét: — Hogy ők mennyit segítenek nekünk! Minden problémánkkal hozzájuk fordulhatunk. Mielőtt ide kerültünk, szinte semmit sem tudtunk a szakmáról, most pedig már nagyon szeretjük, és ezt elsősorban nekik köszönhetjük.) Birkóznak, barátkoznak az elsajátításra váró sok — és egyáltalán nem könnyű! — ismeretanyaggal. Ki több, ki kevesebb sikerrel. Az utóbbiakat a jobbak patronálják, köztük a két Nagy fiú, Laci és Tibi, akik általánosból is jó bizonyítványt hoztak magukkal, és most mint szakmunkástanulók is, brigádjuk legjobbjai. — Mindig együtt járnak — hangzik róluk az első felvilágosítás —, pedig nem is testvérek, csak névrokonok. — A patronálás nem olyan nagy ügy — így egy másik —, főleg a kolistáknál, ők bármikor megtalálják egymást. A KISZ-gyűléseken pedig mindnyájan ott vagyunk, meg szombaton is, amikor 8-tól lyukasóránk van, akkor is el lehet magyarázni az anyagot azoknak, akik nem értik... EDIT ÉS A TÍZTIZED — Ezek szerint nem lehetnek rosszak az eredményeitek sem. — Nem hát! Már tavaly is látszott, az első év végén, hogy sokat javítottunk az általános iskolához képest. — Kakuk Edit például tíz- tizedet —'mondja büszkén a brigádvezető. Ez a megjegyzése harsány nevetést vált ki. — Miért mondod hogy, t(z- tized, nem szakmain vagyunk ! Aztán még gyorsan elmagyarázták, hogy a vezetéknevük azonossága ellenére Edit és Éva sem testvérek, pontosan az a helyzet, mint Nagy Tibi és Laci esetében ... Hanem, ami sokkal fontosabb: ezek a fiatalok az eddigi eredményeik alapján egyszer már elnyerték a szocialista brigád címet. Tavaly, tehát még elsősként, öt brigád versenyében, amelyen harmadévesek is részt vettek, a nagyon szép második helyet szerezték meg. — Erre vagytok a legbüszkébbek? — Nem büszkeség ez, csak nagy öröm — válaszol íel- nőttesen a kis brigádvezető, és hozzáteszi: —, mint ahogy az is, hogy tavaly a KISZ- alapszervezetünk megkapta a KISZ-kb dicsérő oklevelét. — És az is — egészítik ki többen Éva szavait —, hogy mire ezt elértük, beilleszkedtünk az üzemben is, megszoktuk és megszerettük egymást. Megkedveltek bennünket a gyárban is, és majd ha mi is odakerülünk mint szakmunkások, biztosan szívesen befogadnak bennünket a szocialista brigádokba. így történt azokkal is, akik előttünk végeztek... B. Kun Tibor Hangverseny — szakmunkástanulóknak Az egri 212. számú „Bornemissza Gergely” Ipari Szakmunkásképző Intézet vezetősége és a Megyei Művelődési Központ hétfőn este a Kertész utcai iskola udvarán hangversenyt rendez a tanulóknak. A műsorban közreműködik az Egri Szimfonikus Zenekar. Szólót játszik Kocsis Albert hegedűművész, vezényel Farkas -István karnagy. Az összeállításban Schubert, Boccherini c s Men- délssohn művei szerepelnek. Aranyoklevél A társadalmi ünnepségek és szertartások negyedik országos művészeti bemutatóját rendezték meg Szolnokon. A Tisza-parti galériában 23 város együttesei mutatták be műsorszámaikat. Eger színeit a Tar Lőrinc vezette 15 tagú vegyes kar Képviselte- A négynapos eseménysorozat ünnepélyes díjkiosztással és gálabemutató- val ért véget. Az egri együttes produkcióit a zsűri arany-, oklevéllel jutalmazta.
