Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-30 / 127. szám

és lágy kenyér

Májusi eső aranyat ér. Ki mint vet, úgy arat Lesz még szőlő lágy kenyérrel. Ki ne tudna még száznyi régi és árnyalt jelentésű népi mondást felsorolni, csak úgy kapásból is? A legurbánusább ember emlékei között is ott motoszkál a föld, a mező, a paraszti világ, a termés, a tavasz és az ősz, mint a kezdet és a vég, a munka és a haszna: egyszóval valami ki nem írható kép és benne levő azonosulás a falu világával. Ha másban nem — persze sokban másban is —, de a paraszti, a mezőgazdálkodás világához való kötődő érdeklődésben már megvalósult a falu és a város egysége. A munkásember is kitekint reggeltájt az ablakon, mit ígér az ég, felhőt-e esővel, napot-e szárazzal és még az aszfaltok világában is, ha dohogva is, de tudomásul veszi, hogy bár itt a hét vége és kirándulni igencsak jó lenne, de a májusi eső aranyat ér. Forintot mindenképpen!

Zsebbe, kamrába vágó ügye mindenkinek manapság a mezőgazdaság dolga, és azt hiszem nem túlzók, ha hozzáteszem, hogy nem is csak a kamra szintjén az. Az érdeklődő ember, hogy ne mondjam, közgazdasági értelemben is, technikai, technológiai értelemben is, sőt a falukép és benne, a falun élők szellemi átalakulásának szintjén is odafigyel, mi történik abban a nagy műhelyben, amelynek nincs teteje, csak a felhős vagy a napos ég. Sokan kérdezik például már most is, sőt kérdezték még május elején is, meg áprilisban is: milyen lesz vajon az idei év? Mármint a mezőgazdasági év. Nem szövetkezeti tag kérdezte, mert az nem kérdez ilyet, hanem a hozzáértője dolgozik, a csak a kapa végét látója, meg minek is kérdezne, majd ád’ az isten. Szerinte. Városiak kérdezték. Nem egzotikus kíváncsiságból, mint az állatkertben a zsiráfnál, hogyan iszik a hosszú nyakával, még csak nem is egyszerűen a zöldségárak iránti aggódó tisztelet okából, hanem mindezeken túl és mindezekkel együtt, a közös dolgaink iránti állampolgári érdeklődés miatt.

Tényleg, milyen lesz a termés?

A kérdés feltevésénél már látni is vélem, mint kapnak a fejükhöz az agrárkodás és az agrárpolitika szak- , emberei: úristen, megint egy újságíró, s megint a várható terméssel jön. Méghozzá májusban! Igazuk van, pedig én még adatokat is hozok, írok le ide, de bízom benne, hogy az adatok kommentálása után a szakemberek megbocsátanak, a nem szakember olvasók meg kissé eltűnődnek a való világ érdekes dolgain. Bölcsességemet e téren egy minapi tanácskozáson szedtem össze, ahol a lentebb felsorolandó adatok hallatán jómagam is eltűnődtem. Nem a számokon, a tényeken, hanem a körülményeken inkább.

Szőlő és lágy kenyér. A magyar ember — úgymond — meg van csak ezzel is, élete végéig. Amennyire mese,

legenda ez persze, annyira igaz, hogy a szőlő az igen kedvelt és fontos termelési ága a mezőgazdaságnak és a vásárlónak, a kenyérről meg még szót se ejtsünk, hiszen kenyér nélkül nem világ a világ a mi számunkra. Nos, Heves megyében, szűkebb hazánkban 21 ezer hektár helyett jelenleg csak 12 ezer hektár szőlőterület van. Majdnem a fele az egykorinak. Ez egy adat. A másik: jó termés volt annak idején a 20—25 mázsa hektáronként, manapság 60 mázsákban számolnak és 80 mázsákat terveznek. Kevesebb földön, de mennyivel több termés és mennyivel könnyebb, emberibb munkával! Most lássuk a kenyérnekvalót: 40 mázsát is várunk hektáronként. Országos átlagban, de a nem távoli tervekben már az 50 hektáros átlag szerepel. Valamikor jó termés volt a tizepöt-tizenhat mázsa egy hektáron és átlagban. Kimagaslóan jó termés volt. Valójában tizenkettő körül mozgott a kenyérnekvaló országos átlaga a harmincas évek tájékán. De még az ötvenes évekének is.

És most mégsem az az érdekes, hogy meglesz-e a

nyolcvan mázsa az idén, vagy csak két év múlva, hogy a búza megadja-e a negyvenet, vagy jön megint egy kegyetlen esztendő, és szívhatjuk a fogunkat: a kamrák ürességétől félnünk ugyan nem kell, de nem kell féltenünk a padlást sem, hogy leszakad a búzától. Hanem az az érdekes, ami a számok körül van: a tervezés. Az a tény,, hogy a hétköznapok, a mindennapok tervezési szintjére emelkedett — vagy süllyedt? — az egykori utópiának is nehezen számítható szakemberálom a termésátlagokról. A jelenlegi termésátlagokról. Hogy úgy számolnak ezekkel az adatokkal, mint ahogyan a háziasszony számol és tervez, belekalkulálva persze, hogy jöhet váratlan betegség, nem sikerülhet valamilyen elképzelés, de a család lehetősége és adottsága reálissá teszi azokat a bizonyos családi terveket.

A 80 mázsa szőlő, meg az ötven mázsa búza önmagában is szép dolog, hát mégha mielőbb sikerül meg is termelni ezt a mennyiséget, talán már az idén, talán már nem is egy-két, de sok gazdaságban. Még szebb dolog azonban a számokban megtestesülő, a valóra vált szellemi, anyagi erőfeszítés, összefogás az ipar és a mezőgazdaság között a határokon belül, s az országok összefogása a KGST nagyobb keretei között. Lehet, hogy nem lesz 40 mázsa búzánk egy hektáron az idén, de nem volt fantazmagória, hogy azt terveztük, — mert emberi mértékkel mérve ezt a szintet a realitások világába emeltük.

Hát ennyit a számokról, meg a számok környezetéről. Aztán majd meglátjuk, hogy a májusi eső aranyat ért-e, és a júniusi, meg a szeptemberi munkánk hogyan lesz képes meggyűjteni a földek kincseit. De egyet azért már most elmondhatunk: nem lesz, hanem megvan az a bizonyos szőlő és hozzá a lágy kenyér is.

*^VWVVVWVWVVVWWVVVVVVWVVWVWVVVVVVVVVVN^(V/WyWíA/W\MÍ

eltai Gáspár neve fémjelzi az Agria Játékszín idei ősbemutatóját, amely Nemeskíirty István átdolgozásában Magyar Dekameron címmel kerül közönség elé. Az elmúlt századok, a régi magyar irodalom kiváló ismerője, mondhatni szerelmese már az elmúlt nyáron az egri várszínház bölcsőjénél lelkesedett azért a műsorpolitikai elképzelésért, amely az elfeledett magyar drámák felújítását, korszerű újraértelmezését tekinti feladatának. Most alig egy évvel utána, a felfedezés örömével egy régi magyar dráma újraélesztésén bábáskodik. Erről beszélgetünk.

Shakespeare-t

megelőzve

— Kezdjük az íróval: miért éppen Heltai Gáspár?

— Mondhatnám: egyszerűen azért, mert jó író, műve pedig reneszánsz irodalmunk legnépszerűbb remeke. De többről van szó. Arról, hogy egyre inkább szétfeszítjük azt a szőri tót, amely egyetlen dátumhoz, 1890-hez köti a magyar teátrum születését. Kelemenék alapító kedvét ugyanis már megelőzte egy élő, létező magyar színjátszás, amely szinte a középkortól nyomon követhető. Elgondolkodtató tény, hogy a reneszánsz idején, a drámai műfaj korábban erősödik meg, mint a költészet, előbb jelennek meg nyomtatásban a magyar színművek, mint a világi versek, vagy regényes elbeszélések.

A magyar színjátszásnak jelentős hagyományai vannak. Igaz, a XVI. században még nem alakultak ki a hivatásos színjátszó társulatok, de volt — mai nyelven szólva — műkedvelés. Majdnem biztos, hogy ahol egy faluban volt iskola, iskolamester, pap, ott rendeztek színielőadásokat is. Nem múlt el lakodalom, vagy valamilyen más ünnepi esemény, színjátékok nélkül.

— Hogyan lehet mindezt bizonyítani?

— Néhány jellemző példát említek. 1549-ben egy Baranya megyei falucska lelkésze Sztárai Mihály a reformáció eszméit hirdetendő, két színdarabot ír — Papok házassága, Igaz papság tüköré — ezt feltehetően eljátsz- szák, híre megy, s 1550-ben az ország túlsó részén az egyik már meg is jelenik nyomtatásban. Sztárai — aki hangsúlyozom török hódoltságban él — másik darabját Mosonmagyaróvárott nyomtatják ki.

Ugyanebben az évtizedben születik, és meg is jelenik nyomtatásban, Bornemissza Péter Magyar Elektrája, e korból való a kitűnő politikai pamflett, a Balassa Menyhért áruitatása és Balassi Bálint Szép magyar komédiája is.

Hogy hol és hányszor játszották ezeket a darabokat, azt nem tudjuk, de megírták őket, s népszerűségüket mi ' sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nyomtatásban is megjelentek, s éppen ebben a formában maradtak ránk. Az élő magyar szó tehát e 1- hangzott. Ezt feltámasztani, az elfeledett drámákat újra alkotni és játszani feltétlenül hagyományt ápoló cselekedet.

Ami az egri várszínház bemutatójának alapművét, a Ponciánus históriáját illeti, azt Heltai Gáspár kolozsvári protestáns lelkész és könyvnyomtató saját nyomdájában nyomtatta ki 1572-ben. Ez a mű a magyar irodalom első világi témájú szépprózai kéMagyar

Dekameron

Keresztes lovagok hozták a mesét

Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal

zikönyve. Ma is könnyen olvasható, gyönyörködtető. Tulajdonképpen világirodalmi ihletettségű novellafüzér — egy magyar dekameron —, amely a születés, a halál, a szerencse, a balsors, a hűség, a csalfaság, a szegénység és a gazdagság ellentéteinek fordulatos történeteit tartalmazza. Ezért is gondoltam erre a műre, amikor Rom- hányi László, a várszínház rendezője felkeresett és átdolgozásra biztatott.

Szinbád történetei

Igyekeztem megtartani a mese kereteit, felhasználni a novellák elevenen pergő dialógusait. Az átdolgozás során, figyelembe vettük a rendezővel az egri várszínház adottságait, hangulatát, a kialakítható színpadképet, a gótikus palota lépcsőit, folyosóit, amelyek szinte beépültek a komédiába. Hogy mindez hogyan sikerült, az persze csak az előadásokon derül ki. De az bizonyos, hogy Heltai eredeti szövegei kelnek életre, mégpedig olyan dialógusok, amelyek Shakespeare előtt három évtizeddel is elhangzottak már.

— Először említette: komédia. Ez műfaji meghatározásnak is tekinthető?

— Nem szívlelem ugyan a műfaji meghatározást — amely olykor bizony csalóka is lehet — de valóban komédiáról van szó. Heltai Ponciánus históriája, amely lényegében 16 novellát fűz csokorba, nagyon répszerű volt a maga korában, talán népszerűbb, mint Boccaccio Dekameronja. Heltai tulajdonképpen az 1190 körüli években Keleten elterjedt perzsa mesefűzért Szinbád történeteit mentette át. Az Ezeregyéjszaka meséihez hasonló történeteket feltehetően keresztes lovagok hallották és hozták Európába, ahol különböző nyelveken terjedt el. A XV. században már többféle német változatban is. Heltai Gáspár egy XVI. század közepén megjelent német szöveget magyarított, dolgozott át.

— Mi a történet, a mese?

— Ezek a Szinbád történetek lényegében úgy kezdődnek, hogy volt egyszer egy nagy uralkodó ... A Heltai változatban egy római császárról Ponciánusról van szó, aki özvegyen maradván hét külföldi tudós és bölcs mesterre — a hét szabad művészet képviselőjére —

bízza fia neveltetését. Időközben a császár megunja az özvegyi sorsot, ismét megházasodik. Az új asszony azonban nemcsak szép, hanem gonosz is: amikor a fiú nem viszonozza szerelmét, erőszakkal vádolja, mire a császár méltó haragjában halálra ítéli saját fiát. S ekkor lép közbe a hét bölcs mester; kiharcolja, hogy bíróság vizsgálja ki az ügyet. Heltai itt már egy polgáriasodó szemléletet képvisel, hiszen a haragból táplálkozó ítélettel a pallósjoggal, az igazságkereső bíráskodást állítja szembe.

Visszatérve a meséhez: a fiút annyira felháborítja a rágalom, hogy szinte néma marad, nem védekezik, s ez tovább bonyolítja az ügyet. A mesterek húzva az időt, előadnak egy-egy történetet az asszonyi ármányról, mire a császárné meséi a trónra- törő utódokkal példálóznak. Olyanok ezek a történetek, mint az Ezeregyéjszakában, amelyben egy halálos ítélet tudatában mintegy időhúzásként, életmentésként mesélik át az éjszakát. Komédiáról lévén szó, a végén minden tisztázódik, kiderül a fiú ártatlansága, lelepleződik a ravasz császárné, s megtudjuk azt is: kit takar a csinos udvarhölgy jelmeze.

Játék a játékban

— A hét bölcs mester című német nyelvű változatot Heltai nem fordította, hanem mint említette, magyarította. Hogyan változtatta, aktualizálta a történetet?

— Heltai valóban nem szolgaian fordított, átdolgozott inkább. Nem elégedett meg, tovább ment a történetek keleti forrásainál. A mesélés öröme, a fordulatos csattanók változatai, az események indokolása, lélektani hitele szinte szétfeszíti az ősi mesefüzér kereteit, s helyette kibontakozik egy vérbő, pezsgő XVI. századi világ: csalfa asszonyok, ügye- fogyott férjek, katonák, papok, kereskedők, tudósok, urak, polgárok, gazdagok és szegények színes forgataga. Miközben peregnek a mes^k és ellenmesék, s változnr’- a helyszínek, kibontakoznak Boccaccióra emlékeztető tizetek és jellemek. Ezért is választottuk így a címet: Magyar Dekameron.

S hogy a mű kerettörténete mennyire élő, aktuális

volt, arra elegendő megemlítenem, hogy a Ponciánus históriáját abban az évtizedben írta Heltai, amikor a nevezetes Don Carlos-eset történt, amikor Fülöp király saját fiát is megölette. Amiről később Schiller is írt.

— Az Ezeregyéjszaka meséihez hasonló keretjáték a perzsák idejéből származik, Heltai Gáspár műve — amely vitathatatlanul reneszánsz irodalmunk egyik remeke — a XVI. század hangulatát tükrözi, az egri várszínház pedig itt és most mutatja be az átdolgozott színpadi változatot. Vajon hogyan fogadja ezt a darabválasztást, ezt a komédiát az egri várszínház közönsége?

— Bár legnehezebb kiszámítani a hatást, én mégis remélem, hiszem, hogy elégedett lesz a közönség. A várszínház művészei keretjátékkal összekapcsolva nyolc történetet mutatnak be Heltai művéből. Csupán egyetlen alapvető változtatást végeztünk: a római császárságban játszódó helyszínt egy magyar fejedelem udvarába tettük át.

Heltai szövege annyira ízesen és utánozhatatlanul ontja a XVI. századi magyar városi levegőt, hogy az egész komédia úgy fogható fel, mintha egy főúri udvarban történne. A korabeli prédikátorok a főurakat is fejedelmeknek nevezték, s Heltai is csak jelképesnek tekinti a darabban megjelenő nagy fejedelmet.

Bemek szórakozást, a színészeknek pedig nagyszerű lehetőséget ígér a komédia jellege. Ez amolyan csiki- csuki darab, vagyis játék a játékban. Az egyes szereplők, a Fejedelem, a Fejede- lemné és mások is a történetek során különböző embertípusokat jelenítenek még. Idetartozik az is, hogy az átdolgozásnál nemcsak az egri vár hangulatára számítottunk, hanem bekalkuláltuk azt is, hogy a főszerepeket Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva. Agárdi Gábor, Bánffy György, Bodrogi Gyula és Maros Gábor játssza. És, hogy zenéje is lesz a komédiának.

— Egyszóval sikerre számít az átdolgozó.

— Feltétlenül. Heltai Gás- p nevében mondhatom, r !':ívűl szórakoztató, vál- t zatos, és mulatságos komédiát ígér az Agria Játékszín ősbemutatója.

— Reméljük, így lesz ...

Márkusz László

*

*