Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-04 / 104. szám

fffcl

Képernyő

előtt

Majális a Fészekben

Szerb Antal-emlékműsornák szánlak — igazán méltóan az. író emlékéhez — a Pendragon legendát. Szerb Antalnak, a viszonylag fiatalon, 194S-ben a fasizmus áldozatává vált irodalomtörténésznek, esszéistának és írónak egyik legkitűnőbb műve a Pendragon legenda, amelyet néhány éve mutattak be a magyar filmszínházak. A televíziós felújítás jó szolgálatot tett a filmnek is. a közönségnek is, és Szerb Antal emlékének is.

A majális fogalma elválaszthatatlannak tűnt eleddig bennem a természettel. A szabad levegővel. A napsütéssel, a fákkal, mókázó szépségével a felszabadult vidámságnál!. A ‘Magyar Televízió majálisát a budapesti Fészek klubban rendezte meg, csak a tévékészítőknek. Szerencsére azonban az Orion, a Videoton munkásain, a Gelka- szervíz javítóin — kaján, finom fricska a gyáriaknak? — valamint a televízió közvetlen munkatársain kívül még néhány millióan részt vehettek ezen a szűkkörű majálison. Gondolom abból az egyszerű indítékból, hogy a kohász és az esztergályos, az olaj - és a szénbányász, a vegyipar munkása, dolgozója nélkül sem lehet vevőkészüléket készíteni. Az élelmiszeripar, és nem utolsósorban a mezőgazdaság termelése, munkásai nélkül, meg egyenesen elképzelhetetlen lenne egy olyan műsor mondjuk, mint a tévétorna. Minek tornáznia annak, aki az éhségtől szédeleg?

Az újságíró természetesen úgy került ide, erre a Fészekbéli majálisra, hogy senki sem hívta. Az újságíró nem tévékészítő, sem közvetve, sem közvetlenül. Az újságíró, ha tévékritikus, akkor műsor-presztizs romboló, ha gazdaságpolitikus akkor meg kész kifecsegni a gyártási titkokat is, egyetlen jónak vélt cikkért. Nos, tehát jómagam is ott voltam a Fészekben rendezett majálison, nézőnek álcázva és amint ezt rögtön megállapítottam volt; szíven ütött, hogy miért kellett itt megrendezni ezt a majálist?

A Videotonban, vagy az Oiáonban nem lehetett volna?

— Nem! — vélem hallani a kategorikus választ és a hozzá tett megjegyzést is, miszerint a május a Fészekben is május és a majális megrendezése oly hideg időkben, mint amelyek az ünnepeken köszöntöttek ránk, vétek lett volna a nézővel és a szereplővel szemben egyaránt. Erről meggyőzetvén, több lényegbeli kifogásom a műsort illetően nincs, vagy inkább: alig van. Pergő rendezés, sok kitűnő ötlet, künyed, de nem igénytelen műsor — végtére is, amit magára vállalt, hogy jól és változatosan szórakoztasson, azt példásan teljesítette is.

Talán Brachfeld Szigfried nem volt most oly könnyedén szellemes,

mint megszoktuk tőle

20.05.

Kisf ilmek a nagyvilágból

Néhány hónapja minden második kedden fő műsoridőben'ismerettel jesztő, úti- és termesze tíilm-összeállítással

FI.Mwüsm

1916. május 1, kedd

jelentkezik a televízió. Ez alkalommal három Idsfilm szerepel a műsorban. A spanyol „Ember és föld” című sorozatból a „Mentsük meg az óriáskígyót!”, amely Venezuela síkságára viszi el a nézőt, s a kihalásra ítélt hüllők, óriáskígyók sorsával foglalkozik. Cirkuszról, lovakról, ügyes lovasokról, lélegzetelállító gyakoratokról szól az „Artisták a porondon” című kisfilm.

Harmadikként. Chrudinák Alajos szerkesztő-riporter és Várszegi Károly operatőr az „Egy különös utazás pilla natképei” című dokumentumfilmjét láthatjuk. A mű sor készítői a polgárháború dúlta Libanonban jártak, forgattak hadszíntéren és főhadiszálláson, katonák közt, ágyúlövések zajában — olyannyira a háborúban, hogy az operatőr megsebesült,

volt, talán a Buszon paródiája tűnt vontatottnak és szellemtelennek és talán a Stúdió 11 kereste reménytelenül a helyét a Fészekben és a műsorban egyaránt, — aligha lehet más kifogásunk. De. ha már kifogásait leírta a kritikus, írja meg legalább azt is, hogy mi tetszett az átlagosnál jobban. Leírni is alig merem: az operett. Hiába, ahol hagyományaink vannak, ott a játék, a rendezés, a színész, az ötlet, a látványosság és természetesen a muzsika magabiztos eleganciával ötvöződik jó műsorrá. Tetszett, ötlete miatt is, és a sok és sokak által alig, vagy egyáltalán nem ismert és most felszínre került nótái miatt is az a nemes vetélkedés, amely a magyar nép- és műdal jegyében, de annak sikerére döntetlent hozott a nemes vetélkedő résztvevői között. Szuhay Balázs ismét remekelt. így, egyszerűen tőmondatban mondva.

Tudjuk, hogy az idő kötött a képernyőn emiatt e majálist már jóval megelőzően szalagra rögzített műsort utóbb meg kellett kurtítani. így aztán egy sor jeles és a rádió-televízió újságban meghirdetett mű vész nem is jelent meg a képernyőn. Hogy csak Agárdi Gábort, Drahota Andreát, Kazal Lászlót, vagy Pécsi Ildikót említsem meg a többi és még számos között. Valamiben nem benne lenni lehet kellemetlen, még bősz- szántó is, ám valamiből kimaradni az már határozottan kínos.

Ne sértsük meg ezzel a művészt, s ne csapjuk be r nézőt.

Ez volt a második kifogá som a szombat esti tévéma jálissal szemben.

Gyurkó Géza

BESZÉLGETÉSEINK, eszmecseréink, vitáink jellemző vonása a valóság keresése és megközelítése, következtetések levonása, a lehetőségek felmérése, a közösen gondolkodás, némi gond is a járható út egyenetlenségei miatt, de mindenképpen a be- íejezetlenség. Es nem a problémák bonyolultságából, a tudományos és történelmi ismeretek hiányából következik mindez, hanem a fejlődés üteméből. Egy-egy tény körüljárása, az alapfogalmak tisztázása, a tudomány mai eredményeinek vizsgálata annyira sok nézőpontból történhet, hogy ember legyen a talpán, aki egy harmincperces rádióvitát befejezettnek tekinthet. Ezt éreztem az elmúlt héten a Leninre emlékező mondatok és Polpresszó életmód-vitája után.

■ 1 I 1

LENIN SZEMÉLYISÉGÉT,

a Nagy Október előkészítőjét és vezetőjét vizsgálták születése évfordulóján azok, akik az egyetemen tanítják életét és műveit, filozófusok — Ancsel Éva, Lendvai Ferenc, Sziklai László.

Lenin nem abban az értelemben volt nagy ember, ahogyan a történelem héx'o- szait szokták emlegetni. Nem volt benne semmi heroikus, foglalkozásaként is az újságírást jelölte meg. Ennek oka, hogy a sajtó Lenin éveiben szervező központ volt. A sajtóban, újságcikkben lehetett érvelni, vitatkozni, meggyőzni. Nem tartotta magát nagy gondolkodónak, egyszerűen marxista volt, aki az élet jelenségeit a változások és változtathatóság talajáról szemléli s a marxizmust sem valamilyen elvont teóriának, hanem a pártban és a mozgalomban érvényesülő módszernek tekintette. Ancsel Éva szerint Lenin igazi műfaja a beszéd.

Filozófiai művei is beszédek. Hol Hegellel, hol a mense- vikekkel vitatkozik, de művei középpontjában mindig az a gondolat állt, mi a következő lépés, mit tehetünk, „Mi a teendő?”. Megvetette az ünnepléseket és az aszké- zist. Külön megköszönte munkatársainak, hogy nem . ünnepelték meg 50. születésnapját. Az életet, a múltat és a jövőt nézte. Erre utalt a Katajev-Idézet is (Kis vasajtó a falban): Krupszkájá- val szinte hetenként kikari- káztak egy Párizs környéki repülőtérre és csodálta, hogy az ember ilyen hamar megtanult repülni: „Még nem lehet tudni, mi lett volna a Kommün sorsa, ha a párizsi munkások akkor olyan eszközzel rendelkeznek mint a repülőgép.” Tudta, hogy a népet és történelmet nem lehet becsapni s azok a néptömegek, amelyek a forradalmat végrehajtották és védték, történelmi örökségként még számos negatív jellemvonást hordoznak magukban.

Már régen túl vagyunk azon a nézeten, mely szerint Lenin egyszerű ember volt (egyetlen ember sem egyszerű) s ez a megállapítás csak akkor lehet igaz. ha Lenin szerénységét emlegetik. De ebben a képben sem azt látom lényegesnek, hogy egy fontos kongresszuson az emelvény szélére ült és ott készítette jegyzeteit, hanem Kreml-beli lakásának egyszerűségét és puritánságát.

De ha már személyiségéről volt szó, szót érdemelt volna szigorúsága, rendsze- retete és érzelemvilága is.

A FÖL PRESSZÓ búcsúvitája folytatta az egy hónapja megkezdett beszélgetést a szocialista életmódról.

Csak néhány sarokpontjáról : Társadalmunk eljutott egy olyan szintre, amikor a régi hagyományos ^eíí°r" ma már nem megfelelő, de ahhoz, hogy az új kialakuljon, ahhoz le kell rombolni az emberek tudatában még meglevő, a polgári társadalomból örökölt előítéleteket; és hagyományokat. A nyitott televízió, Galgahévíz, Túra falusi palotái és pompás kerítései még nem jelentenek! szocialista életmódot. Ez utóbbiak inkább az elidegenedés jelképei, mert közéle - tiség nélkül nem beszélhetünk szocialista életmódról: Ez viszont a létviszonyok függvénye. Másként élnek az emberek falvakban, óvárosokban, lakótelepeken, munkásszállókban és másként vélekednek önmagukról, a világitól. A lakótelepiek sokszor távolabb esnek egymástól mint a falun élők, pedig a lehetőség itt) adottabb mint a széles telkeken, egymástól félrehúzó^ dó, garádokkal körülhatá* rolt családok esetében. Volt! vélemény arról is, hogy ai termelőszövetkezeti közösségekben hamarább és buktatók nélkül alakulhat ki ez az életmód, mint a munkások körében, akik műszakok után hazatérve egy másik közegben kezdik el életüket. A beszélgetés középpontjában a közösség vállalása és az elidegenedés, ai privatizálás állt.

Ez az óra sem akart Ie-í zárni egy ügyet, csak irány- jelzője kívánt lenni az élet-* módnak. Persze, továbbra is lenne értelme keresni ezeket az útjelzőket, mert ai társadalmi mobilitás, az életformák állandó változása új és új ellentmondásokat veti fel s ezek feloldása mái nem a munkahelyeken, földeken vagy meleg családi fészkekben történik, hanem a tudatban, a fejekben. Azért is van nevelő (nem kioktató) erejük ezeknek a beszélgetéseknek, mert alternatívákat ismertetnek, ráirányítják a szemeket az addigi csak körvonalakban sejtett tekre.

Ebergényi Tibor

Kovács János:

Vidróczkiékkal

Törökországban

T.

Isztambul 4- 1200 kilométer

Ragyogó napfény, azúro- san kék Márvány-tenger köszöntötte az egykori Bizánc, Konstantinápoly — a mai Isztambul fölött költ rajzoló repülőgépünket, amely méltóságteljes landolással ért földet Yesilköyben, Isztambul légi kikötőjében utasaival, köztük a gyöngyösi Vidrócz- ki-együttes tagjaival.

A szokásos formaságokat még az együttes zenekarának túl nagyra méretezett nagybőgő- és csellótokja sem toldotta meg plusz idővel. Az udvarias fogadtatásnak is köszönhettük, hogy a zeneszerszámok és a táncruhákat, csizmákat tartalmazó bőröndök villámgyorsan tűntek el a magánkézben levő DADAS utazási iroda autóbuszának csomagtartójában.

Zeltner Imre, Szívós József, és a gyöngyösi együttes kísérője, Szakács Ildikó a csomagok és táncosok megszámlálása után nyugodtan fogadhatták a vendéglátók üdvözlését.

Az isztambuli dombok fölött élénkvörös fénnyel készült nyugovóra a nap. A sugarak egyszerű szavakkal meg nem fogalmazható színekbe öltöztették Komái Ata- türk egykori fővárosát. A lenyugvó nappal szinte felébredt a két és fél millió lakosú metropolis.

Egyedülálló' város a világon. Két világrészen fekszik, Európa és Ázsia között. Itt végződnek az európai vasútvonalak a Sikeci pályaudvaron és a Márvány- iengfii' pai'íjárói. a tfaydarpas-állomásfól folytatják útjukat Irán és Szíria felé.

A szakavatott világutazók szerint festői fekvését, szépségét tekintve Isztambul Nápoly és Rio de Janeiro után a világ harmadik legszebb városa. Az óváros — Rómához hasonlóan — hét dombra épült, amelyek magassága alig éri el a száz métert. Az ázsiai oldalon ellenben már az Anadolu Hi- sar mögött emelkedő Alem- dag 458, a Kadiköy keleti részén levő Kaisdag 4-Ili méter magas.

Az, éjszakai városi élei. a káprázatos ember- és autó- kavalkád a város szívében locsogó, ezernyi titkát rejtő és mesélő Márvány-tenger, a két világrészt összekötő Bosz- porusz-híd örökre felejthetetlen marad.

A kellemes meleget .árasztó isztambuli éjszakában a világvárosi fények ’ egyre halványultak, mart a „Hotel Dadasnak” kinevezett autóbuszunk hamarosan nekivágott az anatóliai sötétségnek.

Ez a busz lett kicsiny, de lelkes csoportunk mozgó házikója. Ebben laktunk ,121)0 kilométeren, egy napon és két éjszakán át.

Az ország fővárosában, Ankarában álmos reggeli köd, borongós idő fogadott.

Volt idő ismerkedni Kis- ázsia belsejével, az Anatóliai Magasfólddel, amelynek átlagos tengefszint feletti magassága 900—1000 méter. A magasföldet mindenoldalról égig emelkedő sziklás hegyek veszik körül. Közülük nem egy magassága meghaladja a 3900 métert.

A táj szinte holdbélinek tűnt; hihetetlenül sivárnak, lakatlannak és terméketlennek.

Kelet-Anatóiia még ma is erősen füldrengéses terület Ahogyan távolodtunk Európától, úgy vált egyre inkább „törökké” a táj. Megjelentek a falusi' földbe vájt, négyszögletes, magas, tető nélküli házak. A hegyhátakra tapadt falvakban sok helyen utca sincs. A villany, az egészséges ivóvíz csak távoli álomnál! tűnhet. A lakosság fő közlekedési eszköze a két láb, a tehetősebbeknek a soványra aszott szamarakra vagy lovakra is telik.

Az út, az egykori karavánok útja, ma az ország jövedelmének jelentős forrása. Ezen bonyolódik le az Európába és Ázsiába, az Irakba és Iránba áramló kamionok átmenő forgalma. Ebben az évben igen magas útvámokat léptettek életbe az átvonulok számára.

A sziklás hegyek között egyre feljebb, a zord utakon kapaszkodtunk mi is előre, kilométerenként kerülgetve a felborult, kiégett teherautó-roncsokat A távoli Anglia bátor kamionosai, a túrós hollandok és a tapasz alaílan bolgár sofőrök közül soknak sírja lett ez az út.

A magasföld platóján szikrázó fehérséggel tűzött a hó. A jégpáncél borította utakon korcsolyamutatványokat produkáltak a buszok és a teherautók. A törökök autói élénk színekre festó a, általában pirossal pingálva, igen dekoratívaknak tűntek a hótengerben.

„Insaliah" — betűzzük a teherautók oldalára festett szavakat. „Ahogy Általi akarja, Allah kezében vagyunk.” A sorsába beletörődött ember megnyugvása és megnyugtatása ez. Ettől csak a másik felírás jelentett bizakodóbb változást, hogy „Ma* sallah” azaz kedvezően for* dúl isten akaratából min* den, jól végződik valami* lyen vállalkozás.

E feliratok vak bűvöletében, nyaktörő sebességgel^ dudálással hajtanak, előznek a török „pilóták”. S ha valami mégsem sikerül — megállnak a füstölgő roncsok mellett hallt imát mormolva, s mint az imamalmot forgatják kezükben a tesbihet, amely a rózsafűzérhez hasonlítható. Ez minden férfi kezében ott van, legyen az éttermi dolgozó, vendég vagy kereskedő, ötvösmester, vagy cipőpucoló legény.

Az egyszerű munkások közül is legszegényebbek a ci- pőpucolók. Allah ide, Allah oda, ők a nemzetközi autóvonalakon elfoglalták helyeiket a szél nem járta falak mentén. Rengeteg idejüket azzal töltötték, hogy fényesnél is fényesebbre su- bickolták munkaeszközeiket.

Az egyszerűbbek alacsonyabb széken ülve végezték munkájukat, a lábtámaszuk is csak kezdetleges fatákolmány volt, pirossal, sárgával összekenve, míg a „gazdagok” szerszámait sárgaréz mecsetek, kupolák díszítik.

Az éjjel-nappal nyitva tartó éttermek, amelyek száma azonos á nemzetközi raű- utak mellett kiépült nyugati érdekeltségű benzinkutakkal, az éjszaka minden órájában zsúfolt. Az éttermek, teázók mindig nyüzsgő forgatagában

6—8—10 éves gyermekek

szolgáltak fel, takarították a helyiségeket.

A gyermek a legolcsóbb munkaerő az országban. Sok esetben csak annyi bérért foglalkoztatják őket, ameny- nyit megesznek. A gyermekek nagy része rosszul táplált Életüket íalun-városóri egyaránt az utcán töltik. Ke-r reskedői hajlamuk — no meg a kényszer — korán alkalmi árusokká változtatja őket.

(Folytatjuk,)