Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-22 / 120. szám
e^AAAAAAAAAAAAAAAAAA/WWSAAAA/vSAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^ I Péntek esti külpolitika kommentárunk: t Giscard Amerikában < ' < \ SZOMBATON BEFEJEZŐDIK Giscard d’Estaing { \ francia államfő hatnapos hivatalos amerikai látoga- 5 ‘ tása. Egyesült államokbeli eszmecseréinek gyors- < mérlege bizonyos kettősségről árulkodik. Egyrészt. £ kétségtelen, hogy megnyilatkozásaiban híven képviselte a függetlenségre törekvő gaulleista külpolitikai irányvonalat, másrészt azonban figyelemre méltó, hogy álláspontja néhány fontos kérdésben megegyezett tárgyalópartnereivel. Az elnök méltán büszkén emlékeztetett arra, hogy Párizs úttörő szerepet játszott az európai enyhülésben: sokan — és nem is alaptalanul — De Gaulle tábornok moszkvai látogatását tekintik a hatvanas évek végén kibontakozott enyhülési folyamat kiindulópontjának Európában. Tapintatosan ugyan, de a magas rangú vendég jogán mégis félreérthetetlenül adta tudtára az Egyesült Államok vezetőinek, hogy a francia közvélemény helyteleníti, miszerint Washington most „nem ismeri a detente (az enyhülés) szó kiejtését”. A célzás telibetalált, utalva Ford elnök választási taktikájára, amely az enyhülés kifejezést az erőegyensúlyon alapuló együttműködéssel váltotta fel. MIKÖZBEN A FRANCIA ELNÖK valamennyi megnyilatkozásában fontosnak tartotta a politikai együttműködés, az enyhülés nyomatékos hangsúlyozását, Párizsban a nemzetgyűlés megkezdte a vitát az úgynevezett új katonai programról. Washington nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy a francia katonai kiadásokat önműködően oly mértékben kívánják növelni, hogy arányuk a jelenlegi 17 százalékról a költségvetésben elérje 1982-ben a 20 százalékot. Ez mindenben megfelel annak az irányvonalnak, amelyet az elnök Amerikában úgy fogalmazott meg: a nemzetközi enyhülés feltétele a Nyugat katonai erejének növelése. Ez a megállapodása osztatlan megelégedést váltott ki Ford elnökből és Kissinger külügyminiszterből, lévén az amerikai politikának azonos felfogása. Igaz, hogy Franciaország nem kíván visszatérni a NATO katonai szervezetébe — ezt Giscard elnök többször is hangoztatta —, de a nyugati világ védelmi kötelezettségeiről Párizs és Washington véleményében nincs eltérés. Mint ahogy abban sem, hogy az USA európai katonai jelenléte fontos, nélkülözhetetlen. PÁRIZS ÉS WASHINGTON viszonyát — a kommentárokból egyértelműen ez tűnik ki— különösebb problémák most nem zavarják. Ezt tükrözi Giscard elnök hatnapos látogatása is, amelyben az egykori gaulleizmus elemeit éppoly könnyen felfedezhettük, mint Párizs sajátos új álláspontját. (KS) Híresztelések Mao Ce-tungról Magyar adomány Udine lakóinak Pénteken délelőtt érkezett meg Udinébe a magyar segélyadományt szállító két kamion, oldalán áz olasz nyelvű felirattal: „A magyar nép adománya a földrengéssújtotta olasz népnek”. Palotás Rezső római magyar nagykövet* az olasz kormányhoz intézett levél kíséretében adta át a szállítmányt a helyi hatóságoknak és a földrengéskárok felszámolására alakított rendkívüli kormánybiztosság képviselőinek. A levél hangoztatja, hogy a magyar nép együtt érez az olasz földrengés-károsultakkal, annál is inkább, mivel maga is tudja tapasztalatból, milyen megpróbáltatást jelent egy-egy súlyos természeti csapás, s azt is, hogy az együttérzés mellett mennyire fontos az őszinte segíteni akarás. A „B-t" és a SALT Vlagyimir Goncsarov, a TASZSZ politikai szemleírú- ja írja: Az Egyesült Államok bel- ügye, hogy gyárt-e vagy sem bizonyos fegyverrendszereket. Az azonban bizonyos, hogy a „B—1” stratéGomes jelölt? Costa Gomes portugál köz- társasági elnök szóvivője újságírókkal közölte: a tábornok „egyelőre” kitart amellett, hogy nem jelölteti magát a június 27-i elnökválasztáson. Caldeira Rodrigues, a Gomes jelölését támogató bizottság elnöke viszont annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az elnökként szóba került katonatisztek közül Gomes tudna a legjobban érvényt szerezni az alkotmány szocialista elveinek. Israeli őrjárat Jeruzsálemben Izraeli őrjárat a jeruzsáleml utcán (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) A kínai külügyminisztérium tájékoztatási osztályának szóvivője pénteken „kifejezett képtelenségnek” nevezte a külföldi sajtóban az utóbbi időben Mao Ce-tungról terjesztett híreket. A nyugati lapok ugyanis olyan híreket terjesztettek, hogy Mao elnök meghalt, vagy haldoklik. A nyugati hírügynökségek ezt azokra az értesülésekre alapozzák, amelyek szerint Mo elnök egészségi állapota az utóbbi napokban súlyossá vált. A kínai szóvivő ezekhez azonban a fenti kijelentésen kívül semmilyen kommentárt sem fűzött. Szovjet-kínai kereskedelmi megállapodás Pénteken, kormányküldöttség élén Pekingbe érkezett Ivan Tyimofejevics Grisin, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterhelyettese és még ugyanaznap aláírta Csen Csie kínai külkereskedelmi miniszterhelyettessel az 1976. évre szóló szovjet—kínai árucsereforgalmi és fizetési megállapodást. Az aláírás előtt I. T. Gri- sint fogadta Lik Csiang, kínai külkereskedelmi miniszter. (MTI) Korunk kérdései A szocialista és a fejlődő kapcsolatai világ „A VILÁGON jelenleg 1,2 milliárd a szegények száma, a világ lakosságának 67 százaléka nem kielégítően táplált, a fejlődő országok lakosságának 40 százaléka pedig munkanélküli.” Ezeket a megállapításokat tartalmazza a többi között a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb jelentése. Persze idézhettünk volna más átfogó nemzetközi intézmény felméréséből is, ám a felsorolt adatok nyilván elegendő bizonyítékkal szolgálnak: korunk és minden bizonnyal a jövő egyik legsúlyosabb kockázatokkal és legnagyobb robbanásveszéllyel járó problémája a növekvő szakadék a világ fejlett és fejlődő országai között. Kétségtelen, a világ már eljutott a felismeréshez. Ezt tanúsítja a világgazdasági problémákkal foglalkozó tanácskozássorozat. Rendkívüli ENSZ-ülésszakok, kereskedelmi. iparfejlesztési konferenciák. a fejlődő országok közgazdászainak tanácskozó sa — egy-egy állomás OJtomm 1976. május 22. szombat megszakithatatlannak tűnő sorozatban. De mivel magyarázható a felismerés? A megdöbbentő adatok már régen nem ismeretlenek, aki akarta, tudhatta, hogy a mai világban legalább 900 millió ember egy főre jutó nemzeti jövedelme nem éri el az évi 200 dollárt. Aligha vezethetjük tehát vissza másra a felismerést, mint a megváltozott világpolitikai erőviszonyokra, s a kialakult gazdasági realitásokra. A fejlődő országok nagyon is heterogén tömbjébe, vagy ahogy nevezik, a harmadik világba, olyan országok tartoznak, amelyek nem is olyan régen még az imperialista hatalmak gyarmatai voltak. Elmaradottságuk mindenekelőtt ezzel magyarázható. Többségük esetében a politikai függetlenség kivívása nem hozott változást, hiszen változatlanul megmaradt egyoldalú függésük a fejlett tőkésvilágtól, ha nem is a nyílt gyarmatosítás, de a neokolonialista módszerek révén. Döntő többségük változatlanul a nemzetközi munkamegosztás 'eremére szorult, puszta ki- :o!gálója vagy ki szolgáltatja a fejlett tőkés orszá- loknak. Ebben a helyzetben érthetően fogalmazódott meg igényük egy új világgazdasági rend, újfajta nemzetközi munkamegosztás megteremtésére. Felismerésüket kétségkívül meggyorsította a fejlett t'őkésvilágban a múlt két évben lezajlott gazdasági válság, amely a monopoltőke központjait is*. arra kényszerítette, hogy kompromisszumkészséget tanúsítsanak a legfontosabb világ- gazdasági problémák megoldásában. A FEJLŐDŐ ORSZÁGOK útkereséséhez biztos hátteret nyújt — s mindenekelőtt ez kényszerítette ki a felismerést — a szocialista világrendszer léte, növekvő vonzereje. Ez már önmagában is szűkítette a fejlett tőkésvilág nyílt beavatkozási kísérleteinek lehetőségét, a nemzetközi monopoltőke manőverezési területét. Ezzel egyidőben pedig a Szovjetunió és a szocialista országok mindenkor az egyenjogú, megkülönböztetésektől mentes gazdasági kapcsolatok megteremtéséért szálltak síkra, s ennek a politikának bizonyítékát adták a fejlődő világgal kialakított gazdasági kapcsolatokban éppúgy, mint a nemzetközi tanácskozásokon. Ezt az alapfelfogást bizonyítják Leo- nyid Brezsnyevnek, az SZKP XXV. kongresszusán elhangzott szavai: „A Szovjetunió teljes mértékben támogatja a fiatal államok jogos törekvéseit, arra irányuló eltökéltségüket, hogy teljesen megszabaduljanak az imperialista kizsákmányolástól, maguk rendelkezhessenek nemzeti kincseikkel.” E politika változatlan még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy az egyes fejlődő országokban, nem utolsósorban a megoldatlan gazdasági problémák miatt, vagy rájuk hivatkozva, gyakorta engednek a fejlett tőkésvilág csábításának. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK és a fejlődő országok kapcsolataiban csak az egyik elem az egyenrangú és kölcsönös előnyöket nyújtó kereskedelemben. Sokkal fontosabb, hogy a szocialista országok beruházási és szakmai segítséget nyújtanak olyan ipari létesítményekhez, iparágakhoz, amelyek lehetővé teszik az illető fejlődő ország gazdasági szerkezetének átalakítását, az elmaradottság gyorsított leküzdését. Nem véletlen, hogy mind több fejlődő ország keres kapcsolatot a KGST- vel. s ezek . a diszkrimirtá- ciótól mentes kapcsolatok például szolgálhatnak az újfajta -nemzetközi munkamegosztás kialakításához. Z. 1. giai bombázó szériagyúr tépnem a fegyverrendszerek további korlátozását, ellenkezőleg, a fegyverkezési hajsza fokozásához, újabb hadikiadásokhoz vezet. A huszadik század a legkorszerűbb haditechnika százada, amelyben aligha van szükség a rendkívül veszélyes fegyverkezési hajsza újabb spiráljának megkezdésére. A Szovjetunió nem egyszer javasolta az Egyesült Államoknak: nem kellene megállni a stratégiai fegyverek jelenleg meglevő fajtáinak korlátozásánál, hanem tovább lépve, csökkenteni kellene a romboló potenciált és a konfliktus veszélyét. A Szovjetunió lehetségesnek tartja olyan megállapodások létrejöttét, amelyek tiltják az újabb típusú, még nagyobb tomboló erejű fegyverzetek —közöttük a „B—1” stratégiái bombázók és a hasonló szovjet gépek — gyártását. Sajnos, ezeket a javaslatokat az amerikai fél mindeddig nem fogadta el. A jelek szerint most, az előválasztási kampány során nagy lármát csapnak az új fegyverrendszerek kérdése körül. Felmerül a kérdés, hová vezethet mindez? A fegyverkezési hajsza folytatásának végzetes, értelmetlen és veszélyes volta mindenki számára nyilvánvaló. Véget kell vetni a pusztító hadipotenciál növelésének. Ez felel meg a népek valódi érdekeinek, emellett kell síkra szállni bármiféle választások előtt, alatt és után. Zaccagnini programjavaslata Egy hónappal az olaszországi parlamenti választások előtt megfogalmazta programjavaslatait a kormányzó kereszténydemokrata párt és az Olasz Szocialista Párt is. Mindkét párt vezetőségi ülést tartott a két főtitkár, Zaccagnini és De Martino elnökletével. A kereszténydemokraták a választások után is vezető és meghatározó szerepet kívánnak játszani az ország kormányzásában. Zaccagnini a leghatározottabban elutasította az OKP demokratikus koalíciós kormányra tett javaslatát, és a szocialista párttal közösen alakítandó kormányban jelölte meg a választások utáni célkitűzését. „Az OKP-val semmilyen körülmények között nem alakítunk kormányt, bármi legyen is a választások eredménye” — jelentette ki Zaccagnini. A „fehér alkonya Megújuló geriUhtámadások hívják fel a világ figyelmét az afrikai fehér uralom egyik „bástyájára”, Rhodesiára. Az ország 6,1 millió főnyi színes bőrű lakossága 270 ezer „fehér” uralma alatt áll. A színes bőrű népesség 90 százaléka déli bantu nyelveket beszélő népekhez tartozik. Az emberi kultúra korai nyomai is megtalálhatók Rhodesia területén, Salisbu- rytől délre. A közelmúltban feltárt — Ví. században épült — romvárostól származik az ország afrikai neve — Zimbabwe is. Nyersanyag-kitermelő, természeti kincsekben gazdag tói a brit gyarmatosítók által létrehozott Közép-afrikai Föderáció része, 1963-tól önálló kormányzattal rendelkező brit gyarmat. 1964. áprilisában hatalomra került lan Smith reakciós kormánya, amely a gyarmat nevét 1964. október 24-én Rhodesiára változtatta. 1965. november 14-én a fehér telepesek egyoldalúan kikiáltották az ország „függetlenségét”. 1966, december 22-én Rhodesia kilépett a Brit Nemzetközös- ségböl. 1970. március 1-től köztársaság lett, az életbe lépő alkotmány „afrikai” és „európai” területre osztotta az országot. 1974. decemberéagrár-ipari ország. A világon harmadik a krómérc-, hatodik az azbeszt-, nyolcadik az aranytermelésben, de egyéb ércek bányászata is jelentős. A kitermelt ásványi kincseket a hazai, a brit, a dél-afrikai, a nyugatnémet, az amerikai és a japán ipar használja fel. Az ország külkereskedelmi forgalmának csaknem 80 százalékát mozambiki kikötőkön keresztül bonyolította le. Az ország területén 1514- ben jelentek meg a portugálok. A később Matabele- földnek nevezett területet 1889-től a Cecil Rhode által alapított Brit Dél-afrikai Társaság Dél-Rhodesia néven irányította. A vidék északi része Észak-Rhodesia (a mai Zambia) is a társaság igazgatása alá került. 1918-ban Dél-Rhodesia brit korona- gyarmat, Észak-Rhodesia protektorátus lett. 1923-tól Dél-Rhodesia önkormányzattal rendelkező gyarmat. 1953ben az afrikai felszabadító harc megerősödése tárgyaló- asztalhoz kényszerítette a rhodesiai kormányt. 1975. elején a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (Z APU) és a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Tanács (ANC) keretében egyesült. 1975. szeptemberében sikertelen tárgyalások folytak a Smith-kormány és az ANC között. 1976. február végén Rhodesia támadást hajtott végre Mozamóik határmenti települései ellen. Válaszul március 3-án a mozambiki kormány lezárta több mint ezer kilométeres rhodesiai határát és kisajátította az országban levő rhodesiai javakat. Május 3-án a fokozódó gerillaháború elleni új offen- zíva érdekében 55 ezer főre duzzasztotta az „önvédelemre” készülő kormány a hadsereg és a rendőrség létszámát. — TERRA — I f
