Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-18 / 116. szám
Hz emlékezés műsorai A könyv, az olvasás sok ember életszükséglete. Ám nincs mindig kedv és alkalom sem, hogy az éjszakai pihenés idejéből kanyarít- sunk jókora karéjokat az olvasásra, így aztán a vaskos, testesebb könyvek helyett gyakran nyúlunk a vékonyabb kötetekhez. A könyvekhez hasonlóan válogattam a televíziós műsorokban is az elmúlt héten. Olyan programokat néztem meg, amelyeket egy ülésben, minden teketória, fölösleges körülményeskedés nélkül végignézhet az ember. Jóllehet, a műsorok kiválasztása nem volt előre elhatározott, ahogy most visszalapozok a 19. heti Rádió- és Televízióújságban, azt látom, hogy valamennyi megtekintett, bekarikázott adás az emlékezés jegyében született. Nem tartozom a múltban élő, múltba néző emberek közé, sokkal inkább és erősebben vonz a jelen, a jövő. Ha most mégis volt idők, volt eseményeiről esik szó, annak csakis és kizárólagosan a televízió programja az oka. Természetesen az emlékezés ténye hibaként semmiképp sem felróható ... A Színészmúzeum sorozatban Kiss Manyi művészportréját elevenítették fel. Egy sokoldalú színész sokoldalú bemutatása volt a műsor. Sablonmentesen. Ugyancsak a keddi napon láthattuk Pomogáts Béla, irodaVállalati művelődési bizottságok megalakítását javasolta a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a SZOT- kezdeményezéssel az Országos Közművelődési Tanács elnöksége is egyetértett. Legutóbbi ülésén megállapította: a munkásművelődés következetes fejlesztése gazdasági érdek is, sürgős feladat. Ennek teljesítését mozdítják elő a vállalati művelődési bizottságok, amelyeket a minisztériumi és tanácsi irányítású iparvállalatoknál, építőipari, közlekedési, hírközlési, kereskedelmi és élemiszerlomtörténész, megismételt riportját az ötvenéves kolozsvári társadalomtudományi és irodalmi folyóiratról, a Korunkról. A jelentős évfordulóját ünneplő, kétha- vonként megjelenő, s a papírtakarékosság miatt jelentősen megsoványított romániai magyar nyelvű kiadvány története szerves része az irodalomtörténetnek. Az érdekes, izgalmas, részletekre is kiterjedő riportázs hallgatói-nézői ismeretlenül is ismerőivé válhattak az 50 éves folyóiratnak. Letűnt kultúrák nyomában — ennek a 13 részes francia kultúrtörténeti sorozatnak második részét láthatták a szerdai 2. műsor nézői. Egy kiváló régész vallomását olvastam nemrég, s ebben azt írta: „Soha nem lennék például geológus, mert nem tudnak érdekelni a halott kőzetek. Az embert mindennél inkább az ember érdekli! Régészeti rétegekben felfedezett tárgyakban az a legizgalmasabb, ha adatokat szolgáltatnak arra, mit műveltek, hogyan éltek, kik ellen harcoltak, hadakoztak történelem előtti őseink.” Ezekkel a vallomásos sorokkal nagyon összecsengett Alain Clert és Edouard Berne filmje. Ez a 25 perces film a mai Irán területén levő egykori királyi város, Szúza feltárásának történetét, a valaha volt Dareiosz-palota maradványait, s a napvilágipari vállalatoknál, mezőgazdasági üzemeknél, valamint intézményeknél hoznak létre. Ezek a bizottságok — amint az irányelvekben megfogalmazták —segitik majd a vállalatok vezetését, gazdaságitársadalmi szervezeteit a hatékony művelődési tevékenység kialakításában. Koordinálják a vállalatok oktatási, továbbképzési és közművelődési tevékenységét. Igyekeznek elérni, hogy a gazdasági intézkedések, a vállalati közélet is ösztönözze a művelődést, — az aktív művelődést. Feladatuk továbbá: meghora került más értékes leleteket mutatta be. S a film bőséges adatot szolgáltatott arra, mit művelt, hogyan élt, ki ellen harcolt . történelmi ősünk. Hasonlóan izgalmas adatokat szolgáltatott az AFN és a Magyar Televízió csütörtök esti filmje, az Örményország ősi földjén. A film forgatókönyvírója dr. Gábori Miklós régész, hosszú évek óta kutatója az örmény őstörténetnek. Láthattunk a filmen érdekes bronzkori falvakat, sírokat, az 50 ezer évvel ezelőtt élt ősember barlangi lakhelyét, s olyan tárgyi emlékeket, amelyek a hozzánk közelebbi évszázadok és évezredek titkairól tettek vallomást. Szombaton, az esti főműsorban, a felszabadulásunk óta eltelt harmincegy év slágereinek válogatott, kedves csokrát nyújtotta át nézőinek a Magyar Televízió. Az ötrészes műsor első adása nemcsak zenében, táncban és énekben idézte elénk a friss emlékű esztendők hangulatát, hanem a korabeli filmkockákat is segítségül hívta. Magam részéről csupán a direkt módszerrel megtervezett díszletet kifogásolom, s azt, hogy egyes slágereket „átütemeztek”, áthangszereltek. Fiatal televíziónknak nincs szüksége, hogy ennyire direkt és ennyire szubjektív legyen az emlékezésben. Az utolsó bekarikázott program a História vasárnap délután sugárzott történelmi magazinműsora. A riportok közül leginkább megragadó volt számomra „nemzeti nagy létünk te- metőjé”-ből, a mohácsi csatatér ásatásairól készített rövidfilm. A „hős vértől pi- rosult gyásztér”-en emlékparkot létesít a kollektív kegyelet. Pataky Dezső nosítani az ismeretterjesztés, az olvasásra nevelés, a pihenés, szórakozás korszerű formáit. A művelődéspolitikai céloknak megfelelően — javasolták az ülésen — az irányelvek hangsúlyozzák a szocialista brigádok, munkás- szállások, ingázó dolgozók művelődését segítő tennivalókat, pontosan írják elő a vállalati bizottságok ez irányú feladatait. TÁRSADALOMPOLITIKAI szociálpszichológiai kérdésekről beszélni a rádió nyilvánossága előtt azt a veszélyt rejti magában, hogy elvontságuk miatt a vitave- zető-szerkesztő, s a beszélgetés résztvevői nem találnak utat a hallgatóhoz. Az olvasói levelek, kérdéseik viszont arra mutatnak, hogy egyre többen érdeklődnek mindennapi életünket kísérő jelenségek megismerése iránt. Ellenvéleményeket hangoztatnak, járható utakat feltételeznek, ellenpéldákat emlegetnek. Mindez azt is igazolja, hogy az emberek a tudatos közösségi élet játékszabályainak, új formáinak megismerését is igénylik. AZ EGYÜTT, VAGY EGYEDÜL? — Gerencsér Ferenc műsora — arra keresett választ, hogy elválasztható-e egymástól a kollektív és egyéni út? Beszélhetünk-e a fejlett szocializmus építése közben egyéni utakról? Élhet-e a boldogulást kereső egyéniség — egy ember — a társadalmi haladás ellenére? Feloldhatók-e az ember céljai a kollektívákban? Az egyén sokszor önhibáján kívül kényszerül arra — s sokszor nem is veszi észre, — hogy nem a közösség javára él, cselekszik, gondolkodik. Igaz, ma még kevés olyan intézmény vagy intézményrendszer van, amiben az egyén a közösséggel harmóniában akarhat valamit. (Nem azokról volt szó, akik szájtépve a „csapatmunka” fontosságát hangsúlyozzák, hogy közben marokszámra gyűjthessék a babérokat, nem a jól időzített „emberek, fogjuk meg és vigyétek!” zengzet szavalóiról. Gátló mozzanat maga az urbanizáció, az intenzív társadalmi mobilitás. Amikor pl. a falun élő ember bekerül a városba, a gyárba, akarva akaratlanul elszakad valamitől, amihez generációk során át tartozott. A befeléfordulás, a makacs ellen- és szembenállás másik forrása az erőn felül vállalt munka, az erőn felül vállalt munkák és anyagi terhek. De szociális izolációba menekül az is, aki nem rendelkezik azzal a szociális tartással, ügyességgel, ami az alkalmazkodást az új társadalmi közegben lehetővé teszi, vagy megkönnyíti. A beszélgetés egyik tanulsága az volt, hogy olyan közösségeket, kellene teremtenünk, ahol az emberek fenyegetettség nélkül egymásra találnak, amelyek saját életutak kibontakozásához is lehetőséget nyújtanak. A másik. Természetes, hogy „az emberek egy része különbözik a többitől pozitív értelemben, hiszen pont ezzel a különbséggel, a választás lehetőségeivel, életútjuk alakításával tudnak harmonizálni a társadalmilag létrehozott intézményekkel.” Ebben az összefüggésben térnék vissza ezúttal is a tisztelet hangján Gobbi Hilda havonta visszatérő műsorára, a Hogy tetszik lenni?- re. Az öregség dicsérete, az öregek tisztelete, az örök segítőkészség, a humanizmus hívja életre ezeket a műsorokat. Szerkesztőtársai legutóbb Déry Tibornál, Vörösmarty Máriánál, Issekutz Bélánál, a pécsi „Örömkiállításon” és a máriaremetei pedagógusotthonban jártak. Mégis közelebb állt hozzám az a beszélgetés a Szombat délelőtt műsorában, ami-, kor Marék Antal fiatalok^ kertművelők, utazó riporterek közelségében adott nér hány ötletet a tartalmas élet-; vitelhez, mert a nemzedékek élete valahogy összetartozik. Vannak nagyon korán tehetetlenségbe hanyatló köldöknéző fiatalok és vannak a jelen és jövő feladatait szem előtt tartó nyugtalan vének. (Nem kibicek!) Az más kérdés, segíthetnénk-e a magányossá vált nyugdíjasokon azzal, ha lehetővé tennénk! számukra a néptévé beszerzését, vagy hogy külön kis letéti könyvtárakat nyitnánk részükre. A tévé csak tüneti kezelés a magány ellen. Az igaz, hogy eltünteti az őszi és téli alkonyok árnyalakjait, de vibráló képsorai csak hangsúlyosabbá teszik a magányérzetet. Talán a könyv lehetne számukra az a protézis, ami pótolná a hülő közéletiséget, dehát ezer és ezer olyan új dolog van, ami lázban, nyugtalanságban tartja az idős embert, ha képes kiszakítani magát az emlékek és sérelmek bozótjából, ha szervezi mindennapjait. Az élet és a világ valóban új csodákat tartogat mindenki számára, nem szólva arról, hogy a nyugdíjasok kétharmada ma is nem megtűrt, aktív dolgozó, akik számára a boldog jövő legalább annyira fontos örökség, mint a most útra kelő fiataloknak. Ebergényi Tibor Koordináló testület a munkásmíMdés fejlesztésére r Ötvenéves a kömlői kórus Ünnepi dalest Kötni őn (Tudósítónktól) Zsúfolásig megtelt szombaton este a kömlői művelődési ház, hiszen a Május 1. Termelőszövetkezet férfikórusa fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi dalesten a község apraja- nagyja köszönteni akarta a nagy múltú együttest. Az ünneplő közönséget, s a meghívott vendégegyütteseket Szabó Miklós tanácselnök köszöntötte, majd Sram- kó László, a megyei párt-vb tagja, a hevesi pártbizottság első titkára tartott ünnepi megemlékezést, méltatva a kórus eddigi tevékenységét, az eltelt ötven év szép eredményeit. Ezután egymásnak adták át a színpadot az ünnepi dalesten részt vevő együttesek. Sikert aratott az ostorosi menyecskekórus, a novaji asszonykórus, az átányi vegyeskórus, az Egri Csillagok Tsz vegyeskara. Vastaps köszöntötte az ez , alkalomra Kömlőre látogató filakovói magyar férfikórust, a szólót éneklő Szvorák Katalint a közönség többször is visszakérte a színpadra. Lelkesen ünnepelte a közönség a helyi Május 1. Termelőszövetkezet férfikórusát, vezetőjét, Éles Imrét — megköszönve ezzel is a kórus által nyújtott sok-sok emlékezetes fellépést. Cseh Béla 20.35 AZ ÓKORI EGYIPTOM MŰVÉSZETE Égbe szökő niramisok, a sejtelmes arcú Szfinksz, a Mem- non kolosszus, a Királyok Völgye — s megannyi értékes lelet idézi emlékezetünkbe az ókor csodáinak egyik sz.’nhelyét. Egyiptom a mesés gazdagságú íáraók, kőhegyeket megmozgató rabszolgák világa. Különleges vallási szertartások, vagy halotti ceremóniák színhelye. Éppen ezeknek a szertartásoknak, a homok és a szárazság konzerváló erejének köszónhel- jük, hogy olyan gazdag régészeti anyag vall sok ezer év múltán is az ókori Egyiptom népeinek szokásairól, társadalmi berendezkedéséről, hatalmi viszonyairól. A sírokban, piramisokban talált tárgyak, a sírok — masztabák — falára festett életképek az ősi Egyiptomról adnak híradást. A fiatalka kispap az akácok alá húzódva moped motorkerékpárja nyergén gondosan összehajtogatta a reverendáját és az aktatáskájába gyömöszölte. Az egyház két öreg önkéntese a kis ravatalozóban rakott rendet. A temetőkapun kitóduló gyászolók a buszokhoz igyekeztek. A tsz-buszon ott díszelgett a felírás; a falubelieket hozta ki. Az új nagy buszt a Volántól bérelték, Pestről, a vállalattól jöttek le rajta. Az özvegy a frissen fel- hantolt sír mellett ült egy megbicsakló széken, rázkódott a háta, körötte a szű- kebb rokonság néhány tagja. A sírt különösen sok koszorú takarta, mivel a meggyászolt: — A munka frontján esett el — mondta emelt hangon az igazgató- helyettes, és fogadkozott, hogy gondjuk lesz az özvegyre: — Nem eresztjük el a kezét — közben pedig arra gondolt, hogy: „a jegyzőkönyv megfogalmazásában nyomatékosan ki van emelve a dolgozó felelőssége is”, amint .a másnapi értekezleten már hangsúlyozta: — Elvtársak, ez is újabb tragikus erejű figyelmeztetés, hogy a munkahelyi előírásokat be kell tartani és be kell tartatnunk. Ne csak a tragikus áldozatok, hanem stb... Most már a világos színű Volgában, Pest felé tartva, két osztályvezetőjével egyáltalán nem gondol az igazgatóhelyettes az elgyászolt- ra, aki pedig véletlenül éppen annyi idős, mint ő: — Élete teljében, 53 éves korában ragadta el közülünk a szerencsétlenség — mondta a jobbján ülő osztályvezető által fogalmazott szöveget. Az özvegy pedig még mindig ott ül, nem tud elmozdulni : — Képtelen vagyok itthagyni! — de majd mégis csak ott hagyja. Az özvegyet két szempár figyeli. Az induló tsz-busz hátsó ülésén kitekeredő nyakkal egy ötvenhárom éves férfi nézi a mocskos üvegen át a sír körüli kis csoportot, az üldögélő özvegyet. A másik figyelő a Volán-busz mellett áll, fiatal ember, a felesége már a buszról integet, hogy jöjjön, szálljon fel. Ök ketten tanúi, aktív részesei voltak a szerencsétlenségnek, a „munkahelyi előírások megszegésének”. A szerelőaknába elsőként az áldozat szállt le, alig ért le, máris segítségért kiáltott, hogy gáz van, és rosszül lett. A fiatalember a szerelőakna mellett állt, a harmadik munkatárs a vezetékeket készítette elő, s a fiatal odaszólt neki: — Pista bácsi, jöjjön gyorsan, baj van! — s már ereszkedett is le az aknába, pedig utólag a jegyzőkönyv megállapította : „az aknába leereszkedni csak az előírásban foglalt biztonsági intézkedések megtétele után szabad”. És mire a harmadik munkatárs az akna szájához ért, már azt látta, hogy a fiatalember leért, küszködik az ájulttal, majd maga is összecsuklik. És akkor neki kellett cselekednie. Azóta már jó néhányszor végiggondolta a dolgot, különösen a szemrehányások tükrében. A faluban, a részletek ismeretében, elítélték a döntését és igazság szerint nem is értették. Mert Kapui Bálintnak ki az a fiatalember? Senki! Összesen három hónapja dolgozik velük. A Pista pedig gyerekkori barátja volt, ■ 25 éve mindennap együtt utaztak be Pestre, és együtt' jöttek haza. Ismerték egymás gondolatait, mozdulatait, s ha valakikre azt lehet mondani, hogy igazi komák voltak, hát akkor ők igen. És Kapui Bálintnak nem is volt kedve magyarázkodni. Amikor a baj megtörtént, este, hogy kiengedték a kórházból, átment az özvegyhez, s próbálta neki megmagyarázni, de az csak sírt és vádolta Bálintot. Az asz- szonytól tudta meg, bár kissé elferdítve, a falu is a részleteket. A sírhoz sem ment oda Kapui Bálint, hogy részvétet mondjon, mért éppen ő mondana részvétet, amikor megmenthette volna a barátját. Az is rettenetesen kellek metlen volt neki, hogy a temetés végén a fiatalember odament hozzá a feleségével, és az asszonyka sírva köszönte meg, amit a férjéért tett. Kapui Bálint ugyanis látva, hogy mi van lent, ledobta a kötelet, teleszívta a tüdejét, leereszkedett, és nem a régi barát hóna alá csomózta, hanem az alig ismert fiatalembert kötötte át, mert azt már tudta róla, hogy két kicsi gyermeke van, és azt is tudta, hogy csak 25 éves. Nem gondolta ezt akkor végig, csak cselekedett, bízva benne, hogy lesz még ereje a barátját is kimenteni. Mire felindult, már elfogyott a levegő, nyelte ő is a gázt, csakany- nyi ereje volt még, hogy felhúzza a fiatalembert, aztán elájult. Az igazgatóhelyettes rendkívüli jutalmat adott neki, és biztosította, hogy felterjeszti „Életmentő” kitüntetésre. Kapui Bálint csak bólogatott, nem tudta, mit mondjon erre. S ahogy csendesen rázkódott a faluba tartó buszon, mind nehezebbnek érezte a beszélgető emberek között a magányát, s most először az a zavaros érzése támadt, hogy ő valamiért tényleg bűnös, mert csak a temetőben maradottra gondolt, s eszébe sem ju-« tott, mivel olyan természetesnek tűnt az egész, hogy az éppen induló buszon egy fiatalember kezét gyöngédéit megfogja a' felesége. 1 ) * őc TTSruiim' Zalatnay Sarolta tánc***» « S BSBSm dalénekesnő Cini és a Tinik néven háromtagú énekegyüttest alakított. Zalatnay Sarolta, Várszegi Éva és Postásy Júlia a hazai színpadokon kívül már fellépett Lengyelországban, NDK-ban, Csehszlovákiában. Első nagylemezük címe: „Színes trikók, kopott farmer”. (MTI Fotó: Bara István)
