Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-18 / 116. szám

Bemutatjuk Az Országos Műemléki Felügyelőség Egy ország nemzeti kultú­rájának megőrzése gyakran bizonyos áldozatokat köve­tel. A műemlékvédelem pe­dig áldozat, amennyiben a befektetett összeg nem té­rül meg úgy, mint egy üz­leti vállalkozásban. A magyar műemlékvéde­lem első intézménye 1872- ben alakult. A kis létszámú szervezet, no meg a nem elég hathatós törvények kö­vetkezménye volt, hogy az akkori egész történeti Ma­gyarországon mindössze öt­ven műemléket tartottak számon. Akkor érzékelhető igazán, mennyire kicsi ez a szám, ha szemügyre vesz- szük a mai védett állo­mányt: tizenhat város és három falu egy-egy része (általában a település mag­ja), csaknem kétezer műem­lék, kis híján hatezer mű­emlék jellegű és mintegy ezer városképi jelentőségű épület áll védelem alatt. A földrengés - áldozatává lett zsámbéki templom 1879- es konzerválása volt az első valóban műemlékvédő — és nem átépítő — rekonstruk­ció, ez a törekvés, azaz az épületeket megőrző és nem átformáló munka voltakép­pen csak a harmincas évek­ben folytatódott az eszter­gomi királyi palota feltárá­sával. Az igazán hathatós mű­emlékvédelmet a felszaba­dulás után az Elnöki Ta­nács egyik törvényerejű ren­deleté biztosította: a fejlő­dés akkor gyorsult meg iga­zán, amikor a műemlékek védelme az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztéri­um feladatává lett. Kiala­kult egy olyan korszerű szervezet — az Országos Műemléki Felügyelőség —, amely egyedülálló Európá­ban. A magyarországi műemlé­ki anyag nagy részét leta­rolták a történelem háborúi, múltunk legkiválóbb emlé­keit — a középkor, sőt a re­neszánsz idejéből — a föld alól kell feltárni, későbbi építkezések mögül kibánta- ni; igen fontos tehát, hogy a feltárt emlékanyag tudo­mányos hitelességgel nyerje vissza eredeti megjelenési formáját. A városméretű műemlék- védelem lakóházak százait hozta napvilágra. Buda mű­emléki területének csaknem teljes helyreállítása megtör­tént, Sopron belvárosa 1977- ben lesz látható teljes pom­pájában. Eger. Pécs, Székes- fehérvár és Vác követi eze­ket. D zavartalan ellátásért Igen lényeges feladata az Országos Műemléki Felügye­lőségnek, hogy ezekből a te­lepülésmagvakból ne halott múezumvárosokat, hanem életteli városrészeket for„- máljon. A középkori házak­ban modern lakások, üzle­tek, irodák épülnek, a fog­híjakat pedig olyan új épü­letekkel töltik ki, amelyek — szintén az OMF útmuta­tásai alapján — harmoniku­san illeszkednek a történeti környezetbe. Ennek egyik legszebb példája éppen Sop­ronban látható; s hogy az ottani munka milyen töké­letes, azt illusztrálja a Mű­emlékvédelmi Európa-díj aranyérme, amit 1975-ben Sopron kapott. Építészeti anyagunk legin­kább veszélyeztetett emlékei a falusi házak. Éppen ezért az OMF igen fontos felada­tának tekinti, hogy az egész települést, vagy annak egy részét átfogó műemléki hely­reállításokat falvakban is végezzen; ilyen helyreállítá­sok folynak pillanatnyilag Hollókőn, Tihanyban és Szigligeten. A mezőgazdaság fejlődésének eredményeként a falvakban olyan nagymé­retű lakásépítkezés indult, meg, amely — bármilyen ör­vendetes is a komfort szem­pontjából — azzal a veszély- lyel fenyeget, hogy kisöpri a faluból a népi építészet leg­szebb emlékeit. Az Országos Műemléki Felügyelőség egy 1958-ban, szervezetten elkezdett falu­kutatás eredményeit össze­gezte, és kidolgozott egy olyan „védelmi” rendszert, ami egyedülálló a világon. A népi épületek tulajdo­nosai (a több mint ezer népi műemlék közül mintegy nyolcszáz van magánkézben) anyagi támogatást kaphat­nak az OMF-től — házaik fenntartási költségeihez. Az egyetlen, amit ezért a tulaj­donosoknak tenniük kell, hogy valóban „fenntartsák” a saját házaikat, azaz az OMF útmutatásai szerint rendben elvégezzék azokat a munkákat, amiket egy régi épület igényel: meszelést, ta- pasztást és hasonlókat. Az Országos Műemléki Felügyelőség által nyújtott anyagi támogatás kétféle: az egyiket „éves fenntartási átalánynak” nevezik, összege attól függően változik, hogy az épület igazi műemlék-e, vagy csak műemlék jellegű. Ezt a pénzt évente folyósít­ja az OMF, segítségül a jel­zett munkák elvégzéséhez. Van aztán az úgynevezett „eseti támogatás”, leromlott házak rendbehozatalára. Aki ennek az összegnek a segít­ségével állította helyre a házát, azon túl évente igény­be veheti az „éves fenntar­tási átalányt”... Az elmúlt évek átlagát te­kintve a védett népi épüle­tek tulajdonosainak mintegy harmada vette igénybe ezt a támogatást. Volt, aki büsz­keségből utasította el, mond­ván: eddig is gondoskodott a házáról, ezután is megte­szi. Tisztelet, becsület —bár olykor jól jöhet egy kis se­gítség. Mások feltehetően gyana­kodtak, azért nem kértek a támogatásból: ilyen önzet­lenség nincs. Van. Igaz, hogy e kerek világon csak nálunk, Ma­gyarországon, de van. Az OMF a pénze ellenében va­lóban nem tart igényt egyéb­re, mint a munka elvégzé­sére. Sem most, sem ké­sőbb. Benedikty Béla Budapesten, a Jurányi ut­cában, a Hámán Kató Köz- gazdasági Szakközépiskola új számítógép-laboratóriumot kapott. Az elektronikus gép­komplexumot dr. Polinszky Károly oktatási miniszter adta át a tanároknak, a diákoknak . A modern, nyolcezer em­bert foglalkoztató üzem igé­nyeire konstruált, szovjet nagy R—20-as mindenek­előtt feladatában különbö­zik majd az ország többi hasonló, gyárakban, tudo­mányos intézetekben, hiva­talokban alkalmazott társá­tól. Csak oktatási célokra használják ugyanis! E laboratórium a magyar számítástechnikai szakkö­zépiskolai oktatás bázisa. A változó világ, a korsze­rű irányítás, a népgazdaság új és újszerű kötelezettségei mind több és több számító­géppel végzendő, mert csak számítógéppel végezhető munkát adnak nekünk! A vállalatoknál, a kutatóinté­zetekben ma már nem bír­nák a megnövekedett adat- és információtömeget ha­gyományos, régi módszerek­kel feldolgozni. A gépek pontosabbak és sok időt, fá­radságot megtakarítanak. Felhasználásuk azonban csak akkor gazdaságos, ha van hozzájuk szakember. Évről évre országszerte több a szá­mítógép és ezekhez képzett személyzet kell. A Hámán Kató Közgazda- sági Szakközépiskolában 1965-ben kezdődött az ügy­vitelgépesítési és szervezési oktatás. 1972-ben tértek át a lyukkártyás üzemszervezés­ről az elektronikára. 1973­tól számítástechnikai tagoza­tuk is működik. 1909-ben érettségiztek az első növen­dékek. Hét év alatt nyolc- százán végezték el ezt az is­kolát. Ma laboránsok, szá­mítástechnikusok, beosztott programkészítők. Sokan to­vábbtanultak, főiskolai ké­pesítést, diplomát szereztek. Gondot okozott: kezdetben nem volt szakoktató. S ma is komoly probléma a meg­felelő tankönyv hiánya. A tudományág oly gyorsan fej­lődik, hogy mire egy-egy kötet magyar nyelven elké­szül, sok ismeret, tétel bi­zony már elavul. A modern idők iskoláját kezdettől segítette az Okta­tási Minisztérium, támogat­ta a Fővárosi Tanács, patro­nálta a Központi Statiszti­kai Hivatal. (Onnan kapták az első gépeket.) A további, még korszerűbb képzés biz­tosítéka: az új laboratóri­um. Gépein megtanulják a diákok a jelen és a holnap tudományát. Személyzete: huszonöt tudományos és mű­szaki szakember — köztük négy villamosmérnök. Egye­lőre egy műszakban műkö­dik. Jövőre esti felnőttkép­zést is szerveznek. Ebben az iskolában a mai idők taneszközével, R—20-as gépkomplexummal taníta­nak. Vitathatatlan pozití­vum: a gépek minden lehe­tőséget megadnak, hogy a pedagógusok, technikusok, kibernetikusok valóban hoz­záértő, közgazdasági felké­szültséggel, matematikai lo­gikával megalapozott gon­dolkodású szakembereket ne­veljenek. (László) Berettyóújfalu, határában, az egykori Herpályi-nem- zctség monostorának helyreállított maradványai és a Dé­li torony. {MTI fotó: Kozák Albert felvétele — KS) Ab áldosat A Magyar Közlöny 38. számá­ban megjelent a belkereskedel­mi miniszternek a KPVDSZ-szel és a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsával egyetér­tésben hozott rendelete az ad­minisztratív-ügyviteli dolgozók idényj ellegű foglalkoztatásáról. A rendelet szerint az üdülő-, illetve gyógyhellyé nyilvánított helységekben, valamint Buda­pest területén a Rómaifürdőn, Pünkösdfürdőn, Csillaghegyen és a Margitszigeten működő élelmiszer- és vendéglátó üzle­tek; a Balatonnál, a Velencei­tónál és a Duna-kanyaroan az üdülő- és gyógyhellyé nyilvání­tott területeken működő élelmi­szerkereskedelmi és vendéglátó vállalatok központjai, önálló egységei és kirendeltségei; az utazási irodák; az idegenfor­galmi és üdülőterületek üzlethá­lózatát ellátó élelmiszer- és ve­gyiáru nagykereskedelmi válla­latok; a zöldség-gyümölcs ér­tékesítő szövetkezetek felvásár­lói tevékenységet végző részle­gei az idényben mentesülnek a létszámfelvételi zárlat alól. Az idény — a felvásárlási tevékeny­ség kivételével, ahol az illeté­kes tanácsok határozzák meg az idény kezdetét és befejezését — május 1-től október 31-ig tart­hat. Erre az Időre az érintett vállalatok, szövetkezetek a ren­delet mellékletében meghatáro­zott 24 féle munkakörbe szük­ség szerint vehetnek fel dolgo­zókat. A létszámfelvételi zárlattal kapcsolatos ismert rendelet nem szabályozta az idényjellegű fog­lalkoztatást. A kereskedelem egyes területein azonban az idényben ugrásszerűen megnö­vekvő forgalom zavartalan le­bonyolításához több munkaerő­re van szükség. A kiegészítő rendelkezés a folyamatos ellá­tás, a zavartalan munka érde­kében született. A május l-től érvényes rende­let kizárólag a meghatározott idényre menti fel a létszám- zárlat alól az érintett kereske­delmi és vendéglátóipari válla­latokat, szövetkezeteket. (MTI) — Mondja, uram — már ne haragudjon —, de mi tör­tént magával? Felnőtt férfi létére úgy néz ki, mint egy kisbaba, mindenütt csupa pó­lya ... — Én kérem, a társadal­mi akció áldozata vagyok — válaszolt a férfi a rendelőin­tézet folyosóján. — Nagyon érdekes — biz­tosítottam rokonszenvemről —, de nem értem, hogy mi­ért. ön, uram, csupa pólya. Mint látom, mindkét kezét vastagon fedi a géz, bal lá­bán térdig érő gipszcsizma, és ettől, — már megbocsás­son, de igen furcsán hat — az egyik nadrágszára ugyan rendes hosszúságú, még a ci­pőjét is eltakarja, a másik viszont, a gipsz felett csak középcombig ér. Én igazán nem akarom megbántani, de kissé szokatlan a külseje, kü­lönösen, hogy az arca is ösz- szevissza van karmolva ... — Ne is folytassa, uram — tette bepólyált kezét a ke­zemre a férfi —, mint emlí­tettem, társadalmi akció ál­dozata vagyok. Na meg egy közmondásé... — Csak nem sérült meg a feje is?! — Ne aggódjon, ép elméjű vagyok. Igaz, látszólag ez el­len szól a jelenlegi állapo­tom, ráadásul, ami így kívül­ről talán nem is látszik raj­tam, nős vagyok. Tavaly óta ... Mindennek azonban alig van köze jelenlegi szo­morú állapotomhoz, mégis, minden emiatt történt. És ha már ilyen jól összeismer­kedtünk, engedelmével, rövi­den vázolom a történteket. Mint említettem, múlt esz­tendőben frigyre léptem egy finom lelkű hölggyel, aki ily módon már a nejem. Persze, akkor még gyanútlan voltam, nem gondoltam, hogy a kü­lönböző társadalmi akciókat és közmondásokat a nyugal­mam ellen fordítja. Pedig a jelenlegi szomorú állapoto­mat ennek köszönhetem. — Te, Lajos —, fordult néhány hete hozzám —, tudsz róla, hogy most tisztasági hónap van? — Nem Borikám — mond­tam —, úgy tudom, hogy az még áprilisban volt, és nem hónap volt, hanem csak hét. — Az mindegy — így a nejem —, de azt biztosan tu­dod, hogy a tisztaság fél egészség. — Mintha hallottam volna efféle közhelyet... — Le kéne mosni az abla­kokat ... — közölte egysze­rűen —, szeretném, ha mi is „Tiszta udvar, rendes ház” lennénk. Uram, nekünk legalább húsz hatalmas ablakunk van. Nem is tudom, hogyan lehet egy ilyen kis lakáson ennyi ablak. Mindegy, hozzákezd- tem, és egymás után mos­tam, sikáltam, súroltam az üvegeket szabad szombat reggelétől szomorú vasárna­pig. Ugyanis vasárnap dél­előtt, miután nagy nehezen visszatettem a helyére az utolsó megtisztított ablakot is, megcsúsztam, a mosósze­rektől síkos párkányon, és a gyönyörűen csillogó üvegen át kiestem a kertbe. A lábam eltört, a két kezemet össze­szabdalták az üvegcserepek, gondolom, az arcom sem bi­zalomébresztő ezekkel a se­bekkel, ráadásul a feleségem is letolt, hogy ügyetlen va­gyok ... Meg tud érteni, uram? — Hogyne ... teljes m ' tékben: én is nős vagyok. (ku-ti) ] M A I műsorok: HADIG KOSSUTH 8.30 Népdalok 9.00 A szellemi munka valósága 9.20 Operafelvételck 10.05 Iskolarádió 10.35 Zenekari muzsika 11.25 Családi könyvespolc 11.39 Márton és barátai 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Melódiakoktél 14.00 Ezeregy délután... 14.49 Éneklő Ifjúság 15.10 Az élő népdal 15.4 Magyarán szólva... 16.05 Harsan a kürtszó! 16.35 Szabó Ferenc dalaiból 16.43 Ooerettfelvételek 17.05 A" variánsok száma: egy... 17.30 Haydn: D-dúr górd onkaverseny 17.57 Üj könyvek 1-3.00 A Szabó család 18.30 Esti magazin 19.15 A zongoraművészet első aranykora 20.17 Olvassuk együtt Széchenyit! 20.37 Bach: 106. kantáta 21.05 Húszas stúdió 22.20 Nóták 22.50 Meditáció 23 00 Dzsesszf elvételekből 23.18 Századunk zenéjéből PETŐFI 8.33 A Berlini Rádió énekkara énekel 8.50 A szakszervezet tárgyalta 9.00 Népi zene 9.23 Délelőtti torna 9.33 Derűre is derű... 10.00 Zenés műsor üdülőknek 11.55 Látószög 12.00 A 66-os szám 12.33 Arcképek a német irodalomból 12.50 Hangszerszólók 13.33 Jack Grimsky énekel 14.00 Kettőtől hatig... 18.00 Zenekari muzsika 18.33 Népdalcsokor 19.15 Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus c. folyóiratban? 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Kortársak közelről 21.05 Régi magyar dalok és táncok 21.22 Donizetti: Szerelmi bájital (Opera) 23.20 Zenes játékokból 8.00 Tévétorna (Ism.) 8.05 Iskolatévé 9.30 Perpetuum mobile 13.05 Isko'atévé (Ism.) 17.40 Veszélyes játék (NSZK tévéfilm) 18.15 Játék a betűkkel 18.40 Holnapok — arcközeiben 19.30 Tv-híradó 20.00 Tévétorna 20.05 Kisfilmek a nagyvilágból 22.05 Tv-híradó 3. 22.15 A XVI. miskolci filmfesztivál díjnyertes filmjeiből 2. MŰSOR 19.00 Híradó, publicisztika 20.00 A rózsaszínű párduc kalandjai 20.05 Rivalda nélkül 20.15 Makszim Gorkij; Jegor Bulicsov és a többiek 1. szünetben: kb. 20.45 Tv-híradó 2. POZSONYI 20.00 Egy berlini ház története 21.30 Híradó és orvosi tanácsadás 22.05 Operaáriák 22.30 Sajtószemle | mozi ' EGRI VÖRÖS CSILLAG: Uelefon: 22—33) du. fél 4, fél 6 órakor: Labirintus Kovács András magyar filmje Este 8 órakor A londoni férfi Színes csehszlovák bűnügyi film vígjáték EGRI BRÓDY: (Telefon: 14—07) du. fél 4 és fél 6 órakor Robinson Crusoe Színes, szinkronizált szovjet film Este fél 8 órakor Labirintus Magyar film EGRI KERT: Este 8 órakor Jöjjön el egy kávéra hoz­zánk! GYÖNGYÖSI PUSKIN: Arany vadászok GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 órakor Felejthetetlen dal . du. fél 6 és este fél 8 órakor Mr Süket trükkjei HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4, 6 és este fél 9 órakor A sakál napja HATVANI KOSSUTH: Mágnás Miska HEVES: Csodabogarak [ FÜZESABONY: Vörös rekviem Modern idők iskolája

Next

/
Thumbnails
Contents