Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-18 / 116. szám
> Hétfő esti külpolitikái kommentárunk: Szívélyes fogadtatás Bécsben A z utóbbi időben egyre gyakoribbak azok az események, amelyek a semleges Ausztria és a szocializmust építő Magyarország fejlődő kapcsolatait jelképezik. Néhány hete Szombathelyen és Grazban találkozott a két ország külügyminisztere, három nappal ezelőtt pedig ugyancsak Grazban zárult az egy hétig tartó magyar program. Most dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár meghívására Lázár György, a Minisztertanács elnöke érkezett Bécsbe hivatalos látogatásra. A magyar miniszterelnök útja a két ország vezetőinek immár sorozatos találkozóit gyarapítja. Kapcsolataink évek óta fejlődnek, eleven példáját mutatva annak, miként valósítható meg a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. A látogatás emellett a kölcsönösen előnyös együttműködés újabb távlatait nyithatja mindkét ország számára, előkészíti a kulturális, a gazdasági és a kereskedelmi kapcsolatok további kiszélesítését. Kormányfőnk ausztriai útjának eseményei rendkívül szívélyes, baráti légkörben zajlanak. Ez már az első napon kifejezésre jutott. Vasárnap este ugyanis a kancellár — szakítva a protokolláris szokásokkal — egy grinzingi heurigerben teljesen kötetlenül, mondhatni folklorisztikus környezetben látta vendégül Lázár Györgyöt és kíséretét. Ugyanezt a közvetlenséget, kölcsönös megbecsülést és szívélyes baráti légkört tapasztalhattuk tegnap, amikor délelőtt a Parlamentben Anton Benya, az Osztrák Nemzeti Tanács elnöke, majd a városházán Leopold Gratz főpolgármester fogadta küldöttségünket. Lázár György hétfő délelőtt tisztelgő látogatást tett vendéglátójánál, a szövetségi kancellárnál, majd a Hofburg- ban találkozott dr. Rudolf Kirchschläger köztársasági elnökkel, aki ebédet adott tiszteletére. A két ország kormányfője délután a szövetségi kancellári hivatalban tárgyalt. Ma, kedden a stájer tartományban, a Muerz-völgyé- ben fekvő Kapfenbergbe látogat el a magyar delegáció, ahol Ausztria egyik legjelentősebb üzemét, az Egyesült Acélipar itteni vállalatát tekinti meg. Este miniszterelnökünk a magyar nagykövetségen fogadást ad az osztrák szövetségi kancellár tiszteletére. 1 Jobboldali tüntetés betiltása Madridban A spanyol belügyminisztérium betiltotta azt a tüntetést, amelyet a Spanyol Francoista Veteránok Szövetsége elnevezésű jobboldali szervezet május 20-án akart megrendezni Madridban. A több mint 500 ezer főt tömörítő szövetség a tervezett megmozduláson részben Franco tábornok halálának féléves fordulójáról kívánt megemlékezni, míg a fő cél azonban a spanyol kormány reíormtervei elleni tiltakozás lett volna. Madridi katonai körökben a jobboldali tüntetés betiltását annak jeleként értékelik, hogy a kormány a baloldali megmozdulásokkal szemben alkalmazott kemény eszközökkel akar pirn a jobboldali tüntetőkkel szemben is. Más források szerint a kormány a tüntetés szervezőinek eredetileg azt javasolta, hogy megmozdulásukat a Los Caidos völgyben Franco sírjánál tartsák. Miután azonban a szövetség elutasította ezt az ajánlatot, a spanyol hatóságok a tüntetés betiltása mellett döntöttek. A megmozdulás szervezői még nem reagáltak a belügyminisztérium határozatára, így egyelőre nem tudni, vajon a hivatalos tilalom ellenére is fenntartják-e terveiket a tüntetés lebonyolítására. (AFP, UPI) Chilei terror újságírók ellen HAVANNA: Chilében a fasiszta diktatúra az elmúlt két év ala,tt, 12 újságírót gyilkolt meg, 50 börtönben szenved, 200 pedig kénytelen volt elhagyni az országot. Az UNESCO, Mexikóvárosban nyilvánosságra hozott jelentése arra is rámutat, hogy a véres puccs előtt 2100 újságíró gyakorolhatta szabadon hivatását. Ma, mindössze 800 dolgozik a szigorúan cenzúrázott sajtóban. A fasiszta junta, hatalomra kerülése után, 28 napi- és hetilapot, 40 rádióállomást szüntetett meg. Allen- de idején 60 külföldi tudósító dolgozott az országban, ma mindössze öt. A chilei helyzet égjük témája lesz a latin-amerikai újságírók első kongresszusának, amelyet június elején tartanak Mexikóvárosban. Figyelmeztető sztrájk Brüsszelben Lázár György dr. Bruno Kreiskyvel. A'WWWWWWVWWWWWWWVWWWWVWWWVW/WAW Egynapos figyelmeztető sztrájkba léptek hétfőn reggel valamennyi belga nagyvárosban a tömegközlekedési alkalmazottak: nem jártak a villamosok, az autóbuszok, leállt a brüsszeli metró. A fővároson kívül Liége, Namur, Gent, Brugge, Antwerpen, Charleroi városában is szüneteltek a villamos- és autóbuszjáratok. Mintegy 15 ezer dolgozó azért hagyta abba a munkát 24 órára, mert a vállalatok nem hajlandók elfogadni a* új kollektív szerződésre vonatkozó követeléseiket. Ha a hét háralevő részében nem jön létre megegyezés, május 24-én újabb egynapos sztrájk következik. A tömegközlekedési alkalmazottakon kívül egy másik fontos közszolgáltatási ágazatban is szünetel a munka: péntek óta sztrájkolnak a villamosenergia- és gázipar munkásai, ugyancsak mintegy 15 ezren. Giscard d’ Estaing Wasliin gt on baa *<! I Gerald Ford, az USA elnöke fogadja a Francia Köztár* saság elnökét. (Ncpújság-telefotő — AP—MTI—KS) Valery Giscard d’ Estaing francia köztársasági elnök hétfőn hatnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett. Washingtonban Ford elnökkel tárgyal és beszédet mond a kongreszszusban. Útján, amely kapcsolódik az Egyesült Államok megalapítása 200. évfordulójához, felkeres több várost, ámenekhez a két ország közös történelmi hagyományai fűződnek. Egy eltitkolt CIA-akta A Castro-ellenes merényletről fedeztek fel az FBI irattárában olyan iratokat, amelyek a Castro-ellenes merényletre vonatkoztak. A bizottság felkérte Edward Levi igazságügyminisztert, hogy adja át az aktákat és most már arra is fényt akarnak deríteni, miért titkolták el ezeket a dokumentumokat tavaly a CIA ügyeit vizsgáló bizottság elől. (Reuter) Walter Mondale, a hírszerző szolgálatokkal foglalkozó amerikai szenátusi vegyesbizottság tagja egy tv-interjú- ban bejelentette, hogy újabb információra bukkantak a Fidel Castro meggyilkolására irányuló tervekkel kapcsolatban. A bizottság nemrég újabb vizsgálatot kezdett a néhai Kennedy elnök meggyilkolása körülményeinek kiderítésére és ennek során Kissinger mindenképpen távozik WASHINGTON: Henry Kissinger amerikai külügyminiszter az NBC televíziónak adott hétfői nyilatkozatában először jelentette ki nyíltan, hogy most már mindenképpen a távozás gondolatával foglalkozik és akkor is le akar mondani, ha Ford elnököt újraválasztanák. „A külpolitika irányítását nem akarom személyemhez kötni. Ha egy külpolitikát jól terveztek meg, akkor azt sokan végrehajthatják” — mondotta „szerényen”. Az elnökválasztási kampány főbb külpolitikai témáiról is megkérdezték a Véleményét. Kijelentette, hogy „ha kell, megvédelmezzük a Panama-csatornát”, de elismerte, hogy egyelőre semmi kilátás az új szerződés tető alá hozására. Az Egyesült Államok számára elfogadható feltételeket nem részletezte. Kissinger védelmébe vette a legutóbbi afrikai körút során kifejtett amerikai politikát, melynek célja szerinte az, hogy az újabb háborúkkal szemben „mérsékelt alternatívát” kínáljon az afrikai országoknak. Ezzel kapcsolatban azonban világosan jelezte, hogy Washington fegyveresen semmiképpen sem óhajt belebonyolódni egy afrikai háborúba. Ami a Közel-Keletet illeti, az amerikai külügyminiszter úgy vélekedett, hogy „a megoldás keresésének folyamatát március vége óta megakasztotta a libanoni válság, ami valamennyi érdekelt fél erejét lekötötte”. A libanoni válság rendezése esetén három év alatt megoldhatónak véli a közel-keleti konfliktus általános megoldását is. Kissinger „zsarolással” vádolta Vietnam vezetőit az ott eltűnt amerikai katonák sorsának, illetve holttestének felkutatásával kapcsolatban és fenyegetően kijelentette, hogy addig szó sem lehet a kapcsolatok normalizálásáról, amíg Washington követeléseit nem teljesítik. (AP, UPI, Reuter) Eiővá^sztás Michigan államban Döntő nap Ford elnök számára ■jt ta »V WASHINGTON: Holtai András, az MTI tudósítója jelenti: Az USA-ban kedden Michigan államban rendezett előválasztást döntőnek tekintik Gerald Ford a köz- társasági párti elnökjelöltsége szempontjából. Ford a legutóbbi 6 előválasztás közül ötöt elvesztett Ronald Regannel, a köztársasági szélsőjobboldal el- nckjelöltjével szemben. Amennyiben veszít saját államában, Michiganben, ahol negyedszázadon át kongresz- szusi képviselővé választották, valószínűtlen, hogy pártja jelöli az Egyesült Államok elnökének. Fordnak nagyarányú győzelemre van szüksége, ha csak kis többséget szerez Reagennel szemben, vetélkedésük a párt augusztusi elnökjelölő kongresszusáig folytatódik, megosztja a pártot és tovább csökkenti a jelölt győzelmi esélyeit a novemberi elnökválasztáson — bárki legyen is végül az. A demokratáknál egyébként Michigan-és (ugyanaznap) Maryland állam előválasztása szintén jelentős. James Carter új vetélytársai Brown, kaliforniai kormányzó és Church szenátor sikerre számít. Ha várakozá-. saik teljesednek, csökkennek Carter esélyei az elnökjelöltség megszerzésére, mert a megoszló erőviszonyok alapján a demokraták kompromisszumos jelöltet állíthatnak. Soares-nyiiatkozat a Spiegel-ben BONN: A Portugál Szocialista Pártnak egyedül kell kormányoznia, mert máskülönben szakadás következik be I párt soraiban — jelentette ki Mario Soares, a PSZP Vezetője a Der Spiegel című nyugatnémet lapnak adott nyilatkozatában. Soares megerősítette arra irányuló terveit, hogy pártja kisebbségi kormányt hoz létre a kommunisták, avagy a jobboldali partnerek nélkül. A PSZP vezetője kijelentette, hogy a szocialista kisebbségi kormány a következő négy évre halasztaná a 1916. május 18., kedd Barátunk az NDK 1. Megszolgált sikerek A középületek falán már április utolsó hetében megjelentek a transzparensek, a pártot éltető feliratok, az utcákon, tereken plakátok sokasága hirdette: IX. kongresszusára készül a Német Szocialista Egységpárt. Az NDK kommunistáinak nagy tanácskozását köszöntve , az áruházak, üzletek kirakataiban hatalmas vörös szegíű- és rózsacsokrok díszlenek ... Nem áru helyett, hanem sok és tetszetős áruval, fogyasztási cikkel körülvéve. Mintha a külföldi látogatóknak is első pillantásra szemléltetni akarnák, nagyon is helytálló a sok helyen kifüggesztett felirat: „Mérlegünk pozitív.” Az NDK népgazdaságának 1976—80. évi fejlesztésére vonatkozó kongresszusi irányelvek a legutóbbi öt év gazdálkodásáról adott értékelésben joaeal állapítják meg: A VIII. kongresszus óta eltelt évek az NDK történetében a legeredményesebbek közé tartoznak.” BÜSZKESÉGÜK A STABILITÁS E témáról beszélgetve, az NDK fővárosában, Berlinben eltöltött egy hét alatt, pártós állami vezetőktől, munkásoktól, szövetkezeti gazdáktól, magyar kollégáktól ezt a kifejezést hallottuk leggyak rabban: stabilitás. Bővebben szólva: kiegyensúlyozott fejlődés, megalapozott és növekvő jólét, biztonság ... Ez utóbbi fogalomnak ebben az országban különös súlya van mostanában, amikor a nyugat-berlini, nyugat-németországi tévé- és rádióadók önmaguk életformájának dicsérete mellett az elmúlt időkben mind gyakrabban voltak kénytelenek szólni inflációról, munkanélküliségről, létbizonytalanságról is. Az NDK polgárai megnyugvással, öntudattal és növekvő büszkeséggel nyugtázzák, hogy számukra mindez ismeretlen. Néhány jellemző szám, ami mostanában, a kongresszus előtti időkben mindennapi beszédtéma náluk: a legutóbbi öt évben a nemzeti jövedelem átlag 5,4 százalékkal nőtt évente, 1975- ben meghaladta a 141 milliárd márkát, ami 10 milliárd- dal több a tervezettnél. Amit a lakosság ebből közvetlenül érez: a tervezett 500 ezer helyett 609 ezer lakást építettek, illetve korszerűsítettek: a lakosság tiszta jövedelme 27 százalékkal volt magasabb, mint 1970-ben; a kiskereskedelmi forgalom 28 százalékkal nőtt. Minden száz gyerek közül 45 bölcsődébe kerülhet, az óvodás korúak közül 82 óvodába; 70 kaphat iskolai napközis gondozást, nevelést. Áz NDK minden 540 állampolgárára jut egy orvos. NÖVEKVŐ JÓLÉT Berlin kedvelt és nagyforgalmú bevásárlóközpontjában, a forgalmas Alex egyik impozáns épületében, a Centrum Áruházban érdeklődtünk: hogyan mérhető le az ő forgalmukon a növekvő jólét? Az áruház vezetői is a stabilitás hangsúlyozásával kezdték a választ: azzal, hogy az NDK állampolgárai tudják, ha bérük, keresetük ennyivel és ennyivel nő, akkor olyan arányban többet is vásárolhatnak, jobban élhetnek. Egy rövid statisztika, amely 'az országos adatokkal egybevág: az áruház forgalma 1970-ben 400 millió márka volt, tavaly 530 millió márka. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A másik: a szocialista tábor országai között az NDK-ban legmagasabb a munka termelékenysége és az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem; ez utóbbi körülbelül másfélszerese a miénknek. Német barátaink nagyon komolyan, sőt szigorúan veszik a munkát. Rend van náluk, fegyelem, ami a magasabb értékű technikával és nagyobb termelési kultúrával, a munkásember nagyobb szakképzettségével és öntudatával párosulva ér-, lelte a legutóbbi öt év sikereit is. MINDEN PERC SZÁMIT A szigorúbb és eredményesebb munka bizonyítékaként hadd írom ide Ewald Achillesnek, a halberstadti gépgyár esztergályosának véleményét saját tevékenységük javításával kapcsolatosan: „Ha az NDK gyáraiban levő minden gép és berendezés. jobban kihasználva, hetenként csak egy órával dolgozna többet, évente hárommilliárd márkával nagyobb értéket termelnénk. Ezért minden perc számít a munkában. Áz én gépem másfél millió márkába került és óránként 1652 márka értékű teljesítményt kell vele elérnem. Tehát minden perc, amikor nem termel a gép, 27.55 márka veszteség a népgazdaságnak.” Akik így gondolkodnak, így dolgoznak, azok igazán megszolgálják a sikert. F. Fábián Fereno (Következik: Megoldják a lakáskérdést.) I I szocialista reformcelkituze- sek megvalósítását és az első években erőfeszítéseit a gazdaság helyreállítására és fejlesztésére összpontosítaná. „Nem lesz több államosítás és minden garanciát megadunk a magánkezdeményezések, csakúgy mint a külföldi és a portugál beruházók számára.” Azzal kapcsolatosan, hogy a szocialisták Eanes tábornoknak, a szárazföldi erők vezérkari főnökének elnökjelöltségét támogatják, Soares kijelentette: „A PSZP- nak szüksége van a szocialisták és a katonák közti szövetségre a még fiatal demokrácia stabilizálása cél- • jából, még akkor is, ha egy szocialista vagy egy a szocialisták által támogatott polgári jelölt a jelenlegi helyzetben talán többséget szerezne a választásokon”.