Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-13 / 88. szám

Hétfő esti fcíSlpcHtikaS kommentárunk Temetés a pálmák alatt Kubában, festői tájon, bólogató pálmáit alatt el- i ..‘mettek egy embert. Életében csak családtagjai, ba­rátai ismerték, de most Bienvenio Mauriz nevét nem­csak hazája tanulta meg, hanem Latin-Amerika, sőt a világ is. A halász egy tizenhat méteres bárkán, nemzet- k űzi vizeken hajózott, Kuba és Florida között. A ha- ’úszat nehéz mesterség, szüntelen küzdelem a kiszá­míthatatlan elemekkel. Ennek a küzdelemnek — Ippen egy kubai halász személyében — Ernest He­mingway állított örök emléket, Nobel-díjas könyvé­ben. Mauriz és társai most is azt tették, mint Heming­way öreg halásza: keményen birkóztak a tengerrel, tették a dolgukat. A többi közisme..', bejárta a vi­lágsajtót a rémtörténet. Egy gyorsan közelítő motor­csónakról, amelyben nyolc fegyveres ült, géppuska- tüzet zúdítottak ,a bárkára. Mauriz meghalt, egy tár­sa súlyosan megsebesült. Amikor a halászok, hála egy arra vetődő hajónak, kétnapi hányódás után az ame­rikai Miamiba kerültek, a hatóságok első dolga az volt, hogy megpróbálják rávenni őket: kérjenek „me­nedékjogot”. A halászok felháborodottan tiltakoztak és végül hazatérhettek onnan, ahonnét a gyilkos merényletet szervezték ellenük. Egy kubai emigránsszervezet azonnal büszkén vállalta a gyilkosságot. Florida hem­zseg a kubai ellenforradalmároktól. Valaha Washing­ton innen szervezte a hírhedt Disznók-öble féle in­váziót. Csakhogy azóta más idők járnak. A bojkott felbomlott, Kubában egymást érik a latin-amerikai és más országokból érkezett hivatalos személyiségek. Megalakult a SELA, a szubkontinens gazdasági szer­vezete, amely éppen az amerikai monopóliumok ki­zsákmányolásától akarja megszabadítani a térséget. Kissinger legutóbbi latin-ámerikai kőrútján ismét meggyőződhetett arról, hogy ezt a hatalmas földdara­bot immár nem lehet északról irányítani. A kalózok büntetése évszázadokon keresztül az azonnali megsemmisítés volt. Vajon 1976-ban büntet­lenül lehet kalózkodni, békés halászokat gyilkolni a nyílt tengeren? A világ Bienvenio Mauriz temetése itón megrendültén és felháborodva várja a választ ->rre a kérdésre. Megkezdte munkáját a CSKP XV. kongresszusa Maoista lázadókat semmisítettek meg Burmában A burmai hadsereg nyolc­napos hadművelet során fel­számolta a burmai—kínai ha­tár körzetében működő mao­ista lázadók csoportját A rendülök vesztesége 250 ha­lott és sebesült volt. A hatóságok meghiúsítot­ták a lázadóknak Papon vá­rosának elfoglalására irá­nyuló kísérletét A lázadók akciói a polgári lakosság köréből is áldozato­kat követeltek. (TASZSZ) Ünnepség az első űrrepülés 15. évfordulóján (Folytató* az 1. oldalról) nág titkárát, Kossti Lajost, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság Országos Elnökségének tagját, Kiss Sándort, a KISZ Heves megyéi Bizottságának első titkárát, ' valamint a szovjet vendégeket, Tatjana Ivanovna Koszinenkót, a Szovjetunió Asztronautikai Tanácsának tagját és D. I. üszadcsij vezérőrnagyot, a Szovjetunió budapesti nagy­követségének katonai- és iégügyi attaséját. A köszöntő szavak elhang­zása után T. I. Koszinenkó mondott ünnepi beszédet. Mindenekelőtt tolmácsolta az ünnepség alkalmából Ma­gyarországra érkezett delegá­ció tagjainak üdvözletét, majd arra emlékeztetett, hogy a világtörténelem első űrrepülése óta, mely szovjet állampolgár, Jurij Gagarin nevéhez fűződik, hihetetlenül gyors léptekkel halad előre az űrkutatás. Gagarin 1G8 percet töltött az űrben — mondotta —, de ez az aránylag rövid idő megrázkódtatta, felrázta a világot. Alig múlt el néhány év, és az emberiség megis­merte az első női űrhajós. Tyereskova nevét i6, majd Leonov következett a sorban, aki első volt az űrhajón kí­vüli manőver megvalósítói­nak sorában. S az emberiség nem lanka­dó figyelemmel kísérte az űr­1816. április 13., kedd kutatás hős úttörőinek mind bonyolultabbá váló munká­ját, melynek során létrejöt­tek az orbitális űrállomások és a közelmúltban megvaló­sult a Szojuz—Apolló űrha­jók találkozója, amely több mint tudományos, asztronau­tikai bravúr: az emberiség békevágyának szimbóluma is. Beszéde végén az előadó kegyelettel emlékezett meg azokról a szovjet és amerikai űrhajósokról, akik életüket áldozták a csillagokhoz ve­zető út pionírjaiként. Fájlal­juk vesztüket, nem feledjük őket, s az ő szellemükben kutatjuk tovább a végtelen űr titkait. Felderítjük a csillagok világának titkait, s az űrkutatás eredményeit mind jobban felhasználjuk népgazdasági feladataink megvalósításában. Az ünnepi beszéd elhang' zása után D. I. Oszadciij ve­zérőrnagy köszöntötte az ün­nepség résztvevőit Elmond­ta, személyes ismerője volt Gagariranak, az űrkutatás hősének. Hogy hős volt — mondta —, ezt megtudta a világ, hogy embersége mi­lyen volt, azt csak szerény nyilatkozatai és jól ismért mosolya mutatta meg a vi­lágnak, s például szolgálhat életünkhöz, kapcsolataink alakításához ma is, s a jövő­ben is. A köszöntő szavak elhang­zása után a vállalat udvarán felállított Gagarin-szobomál Zemlényi Béla, a vállalat KISZ-bizottságának titkára emlékezett az űrkutatások hősére, majd az emlékezés koszorúit helyezték el a szo­bor talapzatánál. (Folytatás az 1. oldalról) éves tervben együttvéve. A lakosság pénzjövedelme —a kiskereskedelmi árak szint­jének stabilitása mellett — 66 milliárd koronával, vagy 29 százalékkal emelkedett Megszilárdult és gazdagabbá vált a belső piac. — Az élelmiszer-fogyasztás 23 szá­zalékkal lett nagyobb. 1971— 1975 között 614 ezer új la­kás épült fel, 114 ezerrel több, mint eredetileg ter­veztük. A CSKP XIV. kongresszu­sa — húzta alá Gustáv Hu- sák — a munkásosztály ve­zető szerepének megszilárdí­tására irányította figyelmün­ket. Most elmondhatjuk, hogy ezt a feladatot követ­kezetesen megvalósítottuk. Növekedett a munkásosz tály eszmei-politikai, szakmai cs kulturális színvonala. A munkás- osztály egyre nagyobb ha­tást gyakorolt országunk politikai, gazdasági és kulturális életére. — Jelentősen megszilár­dult a cseh és szlovák nem­zet, az államunk összes nem­zeti kisebbségének egysége, testvéri együttműködése. Ar­ra törekedtünk, hogy meg­erősödjék és jól működjék alkotmányos föderációs rend­szerünk, amely jól bevált. Gustáv Husák a további­akban ismertette az oktatás, a kultúra és a tudomány fej­lesztésében elért eredménye­ket, majd rámutatott: — A szocialista Csehszlo­vákia sokoldalú fejlődése el­választhatatlan a szocialista közösség erejének és egysé­gének növekedésétől. A kom­munista és munkáspártok 1969. évi tanácskozásának szellemében tovább szilárdí­tottuk, mélyítettük szolidari­tásunkat és akcióegységün­ket a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom­mal. Fejlődtek kapcsolataink és erősödött szolidaritásunk a világ nemzeti-felszabadító, demokratikus és haladó moz­galmaival. — A CSKP XIV. kongresz- szusa utáni időszakban je­lentős fordulat állt be a nemzetközi kapcsolatokban. Ebben a folyamatban mi is tevékenyen részt vettünk. A szocialista országokkal kö­zösen haladást értünk el olyan fontos kérdésekben, mint a müncheni diktátum érvénytelenítése, a csehszlo­vák—nyugatnémet és a cseh­szlovák-osztrák kapcsolatok - rendezése. Aktívan hozzájá­rultunk az Európai Bizton­sági Konferencia létrejötté­hez és munkájártak sikeres befejezéséhez. A 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada legma­gasabb szintű vezetőinek részvételével megtartott hel­sinki értekezlet lezárta a háború utáni idők egy sza­kaszát és új lehetőségeket nyitott a békés egymás mel­lett élés elveinek gyakorlati érvényesítéséhez. — A XV. pártkongresszus büszkén összegezheti a párt és a nép eredményeit, ame­lyek új lehetőségeket és táv­latokat nyitnak meg a szo­cializmus további sokoldalú fejlődése előtt. Sikereink egyik fő forrása az, hogy a szocialista közösséghez tar­tozunk. Sok feladatot és problémát közösen oldunk meg. Kicse­réljük tapasztalatainkat _ és így megsokszorozzuk erőin­ket. Köszönetünket fejezzük ki a testvérpártoknak inter­nacionalista szolidaritásukért és az együttműködésért. Kü­lön köszönetét mondunk az SZKP-nak és a szovjet nép­nek az irántunk tanúsított barátságért, a megbonthatat­lan szövetségért, sokoldalú segítségért és megértésért. Gustáv Husák a továbbiak­ban kiemelte az SZKP XXV. kongresszusának jelentősé­gét. Hangsúlyozta: számunk­ra, csehszlovák kommunis­ták számára örömöt jelent, hogy a fejlett szocialista tár­sadalom építésében a szovjet kommunistákkal és a többi testvérpárttal szorosan együttműködve haladunk elő­re. Az SZKP XXV. kongresz- szusa pártunk számára a ta­pasztalatok gazdag tárháza és erőt ad a további munká­hoz. — A hatodik ötéves tervvel új szakaszba lépünk. Gazda­ságunk igényesebb belső és külső körülmények között fejlődik. A növekedés exten- zív forrásai gyakorlatilag ki­merültek. ■ A nagyobb fel­adatokat általában a jelenle­gi, egyes helyeken pedig az eddiginél kevesebb munka­erővel, kevesebb energia- és anyagfelhasználással kell megoldani. A nép anyagi és kulturális színvonalának to­vábbi emeléséhez szükséges társadalmi termelés egyre nagyobb igényeket támaszt az intenzív növekedési té­nyezők kiaknázása iránt. — A csehszlovák ötéves terv alapvető célja az, hogy a szociálist életmód elmélyí­tésével összhangban, a tár­sadalmi termelés magasfokú hatékonysága és minősége alapján kielégítse az ország lakosságának anyagi és szel­lemi szükségleteit, és meg­szilárdítsa lét- és szociális biztonságát. Változatlanul érvényes a megállapítás: ahogyan dolgozunk, úgy élünk. A CSKP KB főtitkára ezt követően a gazdaságirányí­tás tökéletesítését elemezve kiemelte: mindazt, ami ezen a téren bevált, folytatni és fejleszteni fogjuk. Űj eleme­ket vezetünk be, ott, ahol az eddigi megoldások nem ki- elégítőek. Kulcskérdés a ter­vezés tökéletesítése. Ebben az eddiginél jobban össze kell hangolni az ágazati és a területi szempontokat. Gustáv Husák ezután a szocialista állam és társada­lom politikai rendszerének tökéletesítéséről szólott. Ki­emelte, hogy a legutóbbi években megszilárdult a munkásosztály vezető szere­pe, erősödött szövetsége a. szövetkezeti parasztsággal és áz értelmiséggel. Elmélyült Csehszlovákia nemzeteinek és nemzeti­ségeinek egysége. Ebben & szakaszban törvénysze­rűen tovább fokozódott a marxista—leninista párt szerepe. A párt tagjaival és szervezeteivel szemben megnövekedtek a köve­telmények, mert csak így érvényesülhet maradék­talanul a párt vezető sze­repe. A főtitkár ezt követően rá­mutatott, hogy napjainkban a csehszlovák értelmiség nagy többsége helyesen ér- - telmezi küldetését, megtalál­ta érvényesülését, életének értelmét és célját, biztonsá­gát és erkölcsi erejét. Az el­múlt években fokozódott a csehszlovák értelmiség akti­vitása. Ez azt bizonyítja, hogy helyes a pártnak az értelmiség irányában tanúsí­tott elvhü és segítőkész ma­gatartása. — Pártunk az elmúlt idő­szakban a lenini nemzetiségi politika szellemében állan­dó figyelmet ■ fordított nem­zeteink és nemzetiségeink sokoldalú politikai, gazdasá­gi és kulturális fejlődésére, együttműködésük elmélyíté­sére, kölcsönös közelítésükre — folytatta Gustáv Husák. Pártunk politikájának nagy győzelme, hogy Szlovákia történelmileg rövid idő alatt a közös csehszlovák ha­za iparilag fejlett részévé vált. Nemzeteink összeforrot­tan élnek a közös hazában. Kapcsolataik alapját az egyenlőség, az egyenjogúság és a proletár internacionaliz­mus elvei alkotják. A párt továbbra is biztosítja szocia­lista nemzeteink és nemzeti­ségeink sokoldalú fejlődésé­nek, haladó hagyományainak és nemzeti kultúrájuk fej­lesztésének feltételeit. A nemzeti sajátosságok tiszte­letben tartása mellett azt hangsúlyozzuk, ami nemze­teinket összekapcsolják. A kb főtitkára behatóan foglalkozott az ifjúság hely­zetével is. Kifejtette, hogy a párt és a szocialista állam megkülönböztetett figyelmet fordít a fiatalság nevelésé­re, problémáinak megoldá­sára. Az ország fiataljainak döntő többsége a szocialista építés ügye mellett áll, eb­ben látja perspektíváit. A pártélet kérdéseire át­térve Gustáv Husák megál­lapította: — A CSKP nagy politikai erőt képvisel. 1976. április elsején 1 millió 382 ezer tagja volt. A pártnak 43 506 alapszervezete működik. Ezek a XIV. kongresszustól ez év áprilisáig 334 ezer új tagot vettek fel. Jelentős politikai siker, hogy a pártban 23 év után először sikerült megál­lítani a munkások számának csökkenését, sőt arányuk a tagságon belül újra növek­szik. Az új tagok 62 száza­léka munkás, több mint 90 százaléka 35 évesnél, és több mint a fele 25 évesnél fia­talabb. A fiatalok tömege­sen kérik felvételüket a pártba. A fiatal tagjelöltek és tagok nevelésével ezért igen nagy felelősséggel kell foglalkoznunk. Párttagsá­gunk egynegyede fiatal. Kö­telességünk mindent meg­tenni azért, hogy a szocia­lista haza építői, a marxiz­mus—leninizmushoz és a proletár internacionalizmus­hoz hű kommunisták válja­nak belőlük. — A CSKP nem tűrheti meg soraiban azokat, akik nem teljesítik kötelességü­ket, durván megsértik a párt szervezeti szabályzatát. Ezzel kapcsolatban szeretnék szólni néhány szót azokhoz, akiktől a pártnak 1968—1969 után meg kellett válnia. A fejlődés igazolta, hogy a párt megtisztítása elkerül­hetetlen és helyes volt. A párt megvált azoktól, akik eltértek a marxista—leninis­ta világnézettől és 1968— 1969-ben nyíltan hangoztat­ták jobboldali opportunista, szocializmus- és népellenes szándékaikat. A pártból el kellett távozniok azoknak is, akik ingadoztak, a válságos helyzetben pánikba estek, re­vizionista, hamis, nacionalis­ta szovjet- és pártellenes hangulat és jelszavak hatá­sa alá kerültek. — A pártból eltávozták azok is, akik- hosszabb időn át passzívak voltak. A párt­ban és a társadalomban ke­letkezett zűrzavarért, a nép forradalmi vívmányainak ve­szélyeztetéséért a fő felelős­séget a központi bizottság­ban, a párt-, a társadalmi és állami szervekben helyet foglalt jobboldali opportu­nisták és revizionisták vise­lik. Ez következményekkel járt azokra nézve is, akik a politikai demagógia hatása alá kerültek és nem tudtak tisztán látni. Azoknak nagy többsége, akik nem kaptak új tagsági könyvet, a párt helyes politikája és a társa­dalmi fejlődés eredménye­ként belátta hibáit és téve­déseit, megértette: téves ál­láspontja összeegyeztethetet­len azzal, hogy a forradalmi marxista—leninista párt tag­ja legyen. Ezek az emberek munkájukkal hozzájárulnak társadalmunk fejlesztéséhez, élvezik az állampolgárokat megillető összes jogokat, és minden lehetőségük megvan arra, hogy a nemzeti front szervezeteinek keretében részt vegyenek a politikai életben és munkában. — Ezeknek a tapasztala­toknak az alapján a köz­ponti bizottság úgy véli, hogy azok, akik nem voltak a jobboldali opportunizmus aktív képviselői, akiit jól dolgoznak és tettekkel bizo­nyítják, hogy szilárdan és őszintén a szocializmus és a Szovjetunióval való barátság hívei, sitik aktívan támo­gatják a párt politikáját, egyéni elbírálás alapján újra tagjai lehetnek a pártnak. — Történelmi tapasztala­taink bizonyítják, hogy az igazi hazaíiság elképzelhe­tetlen az öntudatos interna­cionalizmus nélkül. Mi le­vontuk a tanulságot abból, hogy hova vezet a vak na­cionalizmus, a társadalmi je­lenségek nem osztályszem­pontok alapján történő érté­kelése. Ezért a dolgozó nép minden rétegének létérdeke, hogy védje, érvényre juttas­sa és fejlessze a proletár- és szocialista internacionaliz­mus eszméit, a nemzetközi forradalmi mozgalom e ne­mes alapelveit, — A dolgozók megnyeré­se a párt politikája számára mindennapos nevelőmunkát, türelmes meggyőzést és sze­mélyes példamutatást köve­tel. Politikai gyakorlatunk­ban azt a lenini gondolatot kell követnünk, hogy egyek legyünk a tömegekkel, is­merjük gondolkodásukat, megtaláljuk a hozzájuk ve­zető utat, megnyerjük bizal­mukat. Gustáv Husák a párt' nem­zetközi tevékenységével fog­lalkozva elmondta, hogy á központi bizottság nagy fi­gyelmet szentelt a nemzetkö­zi kérdéseknek, a nemzetközi politikának, valamint a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalomban kifejtett te­vékenységnek. — Egyre mélyülnek kapcso- lataink a testvérpártokkal. Ebben fontos szerepet tölte­nek be a pártok vezetőinek rendszeres személyes talál­kozói. A szocialista országok fo­kozatos közeledése egy-: máshoz mindinkább a szocialista közösség tőr-i vényévé válik. A szocia­lista országok egységé­nek megszilárdítása és sokoldalú együttműködé­sének szüntelen elmélyí­tése továbbra is elsőren­dű feladata pártunknak és államunknak. — Csehszlovákia aktívan támogatja a veszedelmes közel-keleti helyzet teljes és igazságos rendezését — mu­tatott rá Gustáv Husák. Ab­ból indulunk ki, hogy ezt a problémát csali úgy lehet megoldani, ha az izraeli had­sereg teljesen kivonul a meg­szállt arab területekről, - ha biztosítják a palesztin nép törvényes jogait — beleértve az önálló államalapítás jo­gát —, és szavatolják a tér­ség összes államainak füg­getlenségét és fejlődését. — Államunk, számottevően hozzájárult az. . Európában bekövetkezett pozitív .válto­zásokhoz, - amelyek- az euró­pai biztonsági értekezlet eredményes befejezésében jutottak kifejezésre. Most ar­ról van szó, hogy a helsinki záróokmány alapelveit kon­tinensünkön a nemzetközi kapcsolatok normáinak •" is­merjék él, és minden terüle­ten ösztönözzék az együtt­működés bővítését. Teljes mértékben támogatjuk a Szovjetunió javaslatát az eu­rópai együttműködés, fejlesz­tésére. Szükségesnek tartjuk, hogy a politikái enyhülést a katonai enyhülés egészítse ki, megszűnjék a fegyverkezési hajsza és létrejöjjenek a fel­tételek a fegyverkészletek korlátozására és a leszerelés­re. Leonyid Erezsnyev az egész világ békeszerető emberei­nek véleményét tolmácsolta, amikor az SZKP . XXV. kongresszusán kijelentette, hogy az emberiség már bele­fáradt a fegyverek felhalmo­zásába, és amikor konkrétan javasolta a Leszerelési Világ­konferencia összehívását,, a Közép-európai Haderőcsök­kentést, a katonai kiadások mérséklését és az erőszakot elutasító világegyezmény megkötését. A CSKP KB főtitkára be­fejezésül hangsúlyozta: — A legutóbbi öt év ered­ményei meggyőzően bizo­nyítják, hogy helyes úton járunk. A központi bizott­ság kongresszusi beszámoló­ja a következő évek párt­munkájának és dinamikus fejlődésének programját is tartalmazza. A mérce ma­gas, de a kitűzött feladatok reálisak. Ez a program a párt eddigi tapasztalataira, alkotó és szervező erejére, eszmei fejlettségére és belső egységére támaszkodik. Meg­győződésünk, hogy progra­munk fokozott politikai' és munkaaktivitásra ösztönzi nemcsak a kommunistákat, hanem az egész munlcásosz- tályt, a szövetkezeti paraszt­ságot és az értelmiséget is. A kongresszus ma a be­számoló fölötti vitával foly­tatja tanácskozását, i

Next

/
Thumbnails
Contents