Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-13 / 88. szám
A KISZ Heves megyei küSáöffg^ülésére! Jelentjük iFolytatás az 2. oldalról) A továbbiakban a megyei KISZ-bizottsóg első titkára hangsúlyozta, hogy az eredmények összefüggnek azzal a ténnyel, amely szerint pártunk ifjúságpolitikai határozata már a megvalósítás útját járja, s ennek az útnak számottevő része a beszámolási időszakra esett. A beszámolóhoz Kiss Sándor fűzött szóbeli kiegészítést Az ifjúsággal való törődésben, az ifjúság problémáinak megoldásában — mondotta Kiss Sándor — nem vagyunk egyedül, mert megyénk társadalmának nagy többsége elfogadta és a mindennapi politikai munka gyakorlatává tette pártunknak azt a véleményét, hogy az ifjúság a társadalmi osztályok és csoportok szerves, elválaszthatatlan része. Ez az alapja annak, hogy ma már egyre reálisabb az ifjúság megítélése. Az állami és gazdasági szervek, az intézmények az ifjúsági törvény megjelenése után kidolgozták intézkedési tervüket. Az első ízben megrendezett ifjúsági parlamentek is hozzájárultak, hogy az ifjúságpolitikánk megvalósítását szolgáló sajátos tennivalóikat jól fogalmazzák meg. A beszámolási időszakban pártunk szervezetei és testületéi igen nagy segítséget adtak az ifjúsági mozgalmi munkához. Érezhető volt a pártirányítás erősödése, nőtt azoknak a párttagoknak a száma, akik megbízatásukat az ifjúság körében végzik. A későbbiekben Kiss Sándor foglalkozott azokkal az eredményekkel, amelyeket a fiatalok a gazdasági építőmunkában értek el. Hangsúlyozta: a továbbiakban is készen állunk a cselekvésre, az életnek értelmet és szépséget adó munkára, a küzdelemre mindazért, ami hasznára van népünknek, hazánknak. Befejezésül Kiss Sándor ezeket mondotta: — Kérem, hogy a KISZ megyei bizottság megbízásából elhangzott szóbeli kiegészítést és az írásban kiadott beszámolót, a kongresszusi dokumentumokkal kapcsolatos állásfoglalását együttesen vitassa meg a küldöttgyűlés, s ennek alapján őszinte kritikával én pártos elkötelezettséggel összegezze megyénk ifjúsági mozgalmának több mint négyéves tapasztalatait. Járuljon hozzá küldöttgyűlésünk, hogy minél több fiatal tegye fel magának a kérdést: „Mivel tudom én a magam helyén az átlagnál jobban szolgálni a szocializmus ügyét? Segítsük elő, hogy megtalálják e kérdésre a választ és válaszukat váltsák tettekre. Ezután a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentését hallgatták m,eg. a küldött- gyűlés résztvevői. A beszámoló vitája Kies Sándor nagy tapssal fogadott beszámolója, s a kiegészítő jelentés után került sor a vitára. Elsőként Csuzdi Tibor, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ- bizottságának titkára kért szót a vállalatnál dolgozó ifjúkommunisták nevében. Egyebek között kiemelte, hogy a munkahelyeken 13 ifjúsági brigád működik, közülük három már negyedszer nyerte el a szocialista címet. Ez az erednaény, s a szociaviseletében szólt. Elmondta, hogy a nőpolitikái határozat helyi végrehajtása nyomán javult a nők élet- és munka- körülménye. A lányok és asszonyok ma már minden fórumon megfelelő arányban képviseltetik magukat: a KISZ-vezetőségek 42 százaléka nő. A továbbiakban Hermész Mátyás, a gyöngyösi járási KISZ-bizottság titkára adta át a járás ifjúkommunistáinak üdvözletét. HozzászólóA köszöntő, verselő úttörők... lista brigádmozgalom biztos alapot teremtett a fiatalok munkára való neveléséhez. Az Izzó gyöngyösi gyárában dolgozó ifjúkommunisták küldötte, Hegedűs János- né több mint kétezer nő — köztük sok KISZ-tag — képsában az ingázó fiatalok gondjaival foglalkozott. A mezőgazdaságban dolgozó KISZ-fiatalok helyzetét elemezte hozzászólásában Pecznik Pál, a Hevesi Állami Gazdaság gépészmérnöke. Varga Emma, az egri Ipari Szakmunkásképző Intézet esztergályostanulója, illetve Gémes Gábor, a VEGYÉPSZER petőfibányai gyáregységének esztergályosa a szakmunkásképzésről, valamint az ipari tanulók nyári építő- táborozásának lehetőségeirő_ beszélt. Az egészségügyi munkaterületen dolgozó KlSZ-fiata- lok eredményeiről számolt be dr. Szabó Gábor, a hatvani kórház sebésze, a KISZ- bizottság titkára. Hozzászólásra jelentkezett Ambrus József, a KISZ Heves megyei Bizottságának titkára is. Beszéde elején utalt arra. hogy az elmúlt négy év alatt csaknem 4 százalékkal emelkedett a lányok és a fiatalasszonyok aránya a KISZ-ben, a munkásfiatalok a taglétszám 45 százalékát teszik ki. — A mezőgazdasági munka vonzereje a fejlődés ellenére sem éri el a várt szintet. hetét hozó pajtásokat nagy taps fogadta a teremben ... A bélapátfalvi nagy beruházás KISZ-feladatairól szóló Sas László KISZ-bizottsági titkár után kért szót Köpf Lászlóné. a megyei KISZ-bi- zottság titkára. — A KISZ-kb 1974. októberi határozata óta jelentősen fejlődött a politikai, képzés rendszere — kezdte a hozzászólását. — Az 1975— 67-os politikai képzési évet már a továbbfejlesztet rendszer keretében végezték az alapszervezetek. Emelkedett a vitakörökben, a vitafórumokon részt vevő fiatalok száma. Erősödött a politikai képzés agitációs és meggyőző szerepe. — Az a gondunk — mondotta —, hogy az egyes területek és a formák között egyenlőtlenségek voltak, s' ez főként a képzési feladatok végrehajtásánál és a színvonalánál volt érzékelhető. Vaskó Mihály, Fekete Győr Endre és Ambrus József a felszólalásokat hallgatják Éppen ezért a KlSZ-szerve- zeteink feladata lesz a továbbiakban, hogy a sajátos eszközökkel segítsék a szakemberképzést, a mezőgazdaság szakember-utánpótlását. Hozzászólása további részében a megyei KISZ-bi- zottság titkára arra mutatott rá, hogy milyen gondjai vannak a megye tanulóifjúságának. Ambrus József felszólalása után kedves jelenetre került sor a küldöttgyűlésen. Két kisdiák, Korcsog Rita boco- nádi úttörő és Kiss János egercsehi kisdobos köszöntötte a küldötteket, majd a pajtások átadták az eredményeiket, s a KISZ-esékhez szóló kéréseiket tartalmazó tarisznyákat. Az úttörők üzeTöbbek között arról beszélt, hogy a KISZ aktivista körei minden járásban, városban működnek. Fontosak ezek a fórumok, mert a vezetőképzésre való mozgósítás sok esetben problémákkal járt. Nem tisztázták a politikai képzés munkajogi vonatkozásait, mint ahogy ezt sok példa is mutatta: a gazdasági vezetők a termelési feladatokra hivatkozva nem engedték el a fiatalokat a vezetőképző táborokba. Ennek az akadálynak a megszüntetése — mondta befejezésül — fontos /eladat, s csak a párt, valamint a gazdasági vezetők együttes támogatásával léphetünk előbbre. Vaskő Mihály felszólalása Az ifjúkommunisták megyei küldöttgyűlésén szót kért Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára is. Bevezetőjében a megye kommunistái nevében üdvözölte a résztvevőket, a KISZ-fiatalok képviselőit, majd így folytatta: — A jól végzett munka nagyszerű érzésével tekinthettek a jövő tennivalói, feladatai elé, azért mert a megyénkben élő KISZ-tagok eredményesen dolgoznak az ifjúságot érintő célok és a párt előtt álló feladatok maradék nélküli megvalósításáért. Ezt a beterjesztett írásos beszámoló, s az itt elhangzott felszólalások is igazolják. Az ifjúsági szövetségről az a véleményünk, hogy a párt politikájának megfelelően, eredményesen dolgozik. Vaskó Mihály ezután a párt XI, kongresszusa által megfogalmazott hosszú és rövid távú céljairól és a KISZ-tagok, KlSZ-szerveze- tek ebből adódó feladatairól beszélt. Megemlítette, hogy az ifjúkommunisták tennivalói között a legfontosabb helyet foglalja el a gazdasági épitőmunka segítése. A fő cél az, hogy biztosítsuk gazdaságunk tervszerű és arányos fejlődését, s ebben minden fiatalnak óriási feladata van. A KlSZ-szerveze- teknek főként és például: a munkára való nevelésben — hangsúlyozta a megyei párt- bizottság első titkára. A továbbiakban a KISZ pártépítő, ifjúsági mozgalmi nevelőmunkájáról szólt: — Nekünk, a pártban dolgozóknak, a párt testületéinek az a véleményünk, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség nagy erőfeszítése„Egyenes derékkal jöttem, onnan, hol nőnek a pálmák. .., Quantana mera, vahira quantana mera...” — hangzott a kubai forradalmi dal. Gitárszó, doboló kezek, ütemes taps, fiúk, lányok kör- befogódzva ringatóztak a spanyol ritmusokra. Valaki egy távoli sarokban megjegyezte: — különös dal, nekünk szól, gyerünk, énekeljünk! — A háromtagú pol- beat együttes kórussá nőtt, sokan énekeltek az egri Technika Háza folyosóján a vasárnapi megyei küldött- gyűlés szünetében. Vidámak voltak, fiatalok. A társalgók közül egy kisebb csoportra lettem figyelmes. Juhász Ferencet, a hatvani városi pártbizottság titkárát faggatták a fiatalok egymás szavaiba vágva. A párttitkár ugyanis mint KISZ-titkár és jelölő bizottsági tag, már négy évvel ezelőtt is részt vett a VIII. kongresszust megelőző küldöttgyűlésen. — Eddig ez a gyűlés sem okozott csalódást, hangulatos, természetes és ami fő, fiatalos. Maradjatok mindig ilyenek, rendezzetek több közös összejövetelt, tegyétek mozgalmi életeteket még tartalmasabbá, színessé, adjatok sok-sok ötletet a további feladatok végrehajtásához. És ha valami gondot okoz, forduljatok bizalommal hozzánk, „veterán” KISZ-esekhes. két tett és eredményekéiért el a fiatalok körében a párt politikájának ismertetésében, népszerűsítésében, a politikai célok megvalósítására való mozgósításban, a feladatok megértetésében. így egyértelműen leszögezhetjük, hogy jelentősen javult a nevelő- munkátok. Folytatva a gondolatsort, Vaskó Mihály kiemelte: a fiatalok szemléletének alakításában döntő, hogy az MSZMP bel- és külpolitikáját a valóságnak megfelelően, torzításmentesen fogadják be a fiatalok, s ehhez kitartó nevelcmunkára van szükség. Befejezésül megyénk valamennyi pártszervezete. párttagja nevében eredményes munkát és sok sikert kívánt az ifjúkommunistáknak. A megye! pártbizottság első titkárának felszólalását követően került sor a mandátumvizsgáló bizottság jelentésére, majd még számos hozzászólás hangzott el. ★ A vitában elhangzottakat Kiss Sándor, a megyei KISZ- bizottság’ első titkára foglalta össze. Ezután került sor a határozathozatalra. A megyei KISZ-bizottság beszámolóját,’ a PEB jelentését, a határozattervezettel és a szervezeti szabályzattal kapcsolatos megyei állásfoglalást, illetve az összeföglalót a küldöttek egyhangúlag elfogadták. Ezzel a megyei KISZ-bizottság mandátuma lejárt. J Megválasztották az új megyei KISZ-bizottságot Patócs László^ a jelölő bizottság elnöke ezután javaslatot tett az új megyebizottság, a pénzügyi ellenőrző bizottság, illetve a kongresszusi küldöttség tagjaira. A titkos szavazás eredményeként a KISZ Heves megyei Bizottságának tagjaiként megválasztották Ambrus Józsefet, Barna Zoltánt, Forgács Klárát, Hegedűs Jánosnál, Horváth Ferencnét, Kiss Sándort, Kovács Róbertét, Köpf Lászlónét, Mar- kovics Sándort, Nagy Eleonórát, Pecznik Pált, Péli Bélánál, Tóth Editet, Özse Jánost és Vass Józsefet. A pénzügyi ellenőrző bizottság tagjai lettek: dr. Asztalos Miklós, Boros Csaba, Grósz Éva, Hajdú Mária, Herényik József, Kádár Im- réné, Kurunczi Mária, Pál Gizella és Simon Sándorné. Megválasztották a kongresszusi küldötteket is. A megye ifjúkommunistáit a KISZ XX. kongresszusán Ambrus József, Bata József, Bokros Mária, Csécsei János, Cseres István, Csuzdi Tibor, Fejti György, Füleki Anna, Kiss Margit, Kiss Sándor, Köpf Lászlóné, Mir!: Mária, Nagy Mária, Nagy Rozália, Nemes Péter, Patkó Mária, Rekvényi Marietta, Sinkó István, Sipos Ágnes, Szekeres Dóra, Tan János, Varga Emma, Vermes Albán, Balázs Ernő és Bene Béláné képviseli. A megyei KlSZ-küldött- gyűiés ajánlást tett a felsőbb KISZ irányító szerv megyénket képviselő tagjaira: Sinkó Istvánra, Balázs Ernőre, Bokros Máriára, Fejti Györgyre, Nemes Péterre és Csuzdi Tiborra. ★ Az újonnan megválasztott megyei KISZ-vezető testületek megtartották első ülésüket, ahol titkos szavazással megválasztották a tisztség- viselőket. A KISZ Heves mep'ei Bizottságának első titkárává ismét Kiss Sándort választották meg. A bizottság titkárai: Köpf Lászlóné és Ambrus József. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnökéül dr. Asztalos Miklóst, titkárául pedig Herényik Józsefet választották 'meg. Az új vezető testület tag-^ jainak a KISZ központi bizottsága jókívánságait Fejti György, a KISZ-kb titkára tolmácsolta. Kiss Sándor, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára köszönetét mondott a bizalomért, és ' kérte az ifjúkömmunis- tákat, hogy amint eddig, ezután is segítsék nagy lelkesedéssel és aktivitással az ifjúsági mozgalom szép munkáját. A megyei KISZ-küldöti> gyűlés Péli Béláné zárszavával, majd a DlVSZ-induló hangjaival ért véget A tudósításokat készítettet Kátai Gábor, Szilvás István* Szüle Rita Fotó: Szántó György SZÜNETBEN •«• Varga Emmának, az egri 212.' számú Ipari Szakmunkásképző Intézet 2. éves esztergályostanulójának beszámolóját vastapssal köszönte meg a küldöttgyűlés. — Jól van, Emma, így kell ezt csinálni! — veregették meg kipirult arcát a gratulálok. — Másodszor léptem szónoki emelvényre életemben ilyen nagy plénum előtt. Gondolhatod, mennyire izgultam. Eleinte — biztosan észrevetted... még a hangom is akadozott. — Emma, a kongresszusi teremben miről beszéltél legszívesebben? — A szakmunkástanulókról, hogy nyaranta mi is szívesen dolgoznánk építőtáborokban, hogy országosan terjedjen el a tanulói szocialista brigádmozgalom, hogy a lányok bátrabban jöjjenek az esztergályospályára, és hogy milyen szép az ezerszínű szikrát szóró köszörű. ★ Úttörő-egyenruhában, piros, kék nyakkendősök. között sürgött-forgott a szünetben Kiss Margit, az egri járás úttörőelnöke. — Hétezer kispajtást képviselek most. Nagy nap ez az úttörőknek is. Emléktúrákat, vetélkedőket, vasgyűjtést rendeztünk a kongresz- szus, a küldöttgyűlés tiszteletére. És egy-egy hímzett tarisznyában elhoztuk K1SZ- es „testvéreinknek” az úttörők üzenetét, maguk készítette ajándékokat, jó egészséget kívánva a küldöttgyűlés tagjainak a további munkájukhoz. ★ Sokan fogták közre az Izzó gyöngyösi gyárának munkását, Füleki Annát, illetve március 27-e óta Hegedűs Jánosnét. — A küldöttgyűlés előtt két nappal érkeztünk meg Hajdúszoboszlóról, a nász- utunkról. Nagy paksaméta várt rám otthon, készülnöm kellett a hozzászólásomra. A mézeshetek után így rögtön munkához fogtam. Szerencsére férjem, aki szintén aktív KISZ-es, rengeteget segít. Míg én tanácskozom, ő főz, takarít és elvégzi helyettem a nagymosást is. Ez ugyanis az ő „egyéni vállalása” a kongresszus befejezéséig. ★ A szünetnek vége, megtel- tek a székek, s a KISZ-esek újult erővel, friss fejjel folytatták a gyűlést. Sokak fülében azonban még ott csengett az utolsó dal taktusa: „Dalol a föld, a nagyvilág, dalol a hegy, az ifjúság ...” MflmMQ 1976. április 13., kedd