Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-13 / 88. szám
At MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVII. évfolyam,' 88. szám ARA:80 FILLÉR 1976. április 13., kedd Megkezdte munkáját a CSKP XV. kongresszusa A magyar pártküldöttséget Kádár János wereit tív programjára összpontosítottuk erőfeszítéseinket. A pártkongresszus programjának megvalósítása során a párt felmérte erejét, bebizonyította, hogy képes a dolgozók megnyerésébe és sikeres vezetésére. v — Az elmúlt öt évet — folytatta Gustáv Husák — a gazdasági és szociális politikában elért eredményeket tekintve a szocializmus csehszlovákiai építése legsikeresebb szakaszának tekinthetjük. Az ötödik ötéves terv igényes feladatait teljesítettük és több tekintetben túlszárnyaltuk. Népgazdaságunk folyamatosan, dinamikusan és arányosan fejlődött, számottevőbben és átfogóbban bekapcsolódott a nemzetközi szocialista gazdasági integráció folyamatába. Erősödött országunk anyagi-műszaki bázisa. — Az ötödik ötéves tervben Csehszlovákia nemzeti jövedelme a tervezett 28 százalék helyett 32 százalékkal növekedett, volumenében pedig nagyobb volt, mint az első és második öt(Folytatás a 2. oldalon) i Gagarin 108 perce — az emberiségé Ünnepség az első űrrepülés I5. évfordulóján mmmi . Ünnepi megemlékezést tartottak a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál április 12-én, az űrhajózás napján, az első űrrepülés 15. évfordulója alkalmából. A magyar és szovjet himnusz elhangzása után Boái Béla, a vállalat igazgatója köszöntötte az ünnepség résztvevőit, valamint az elnökségben helyet foglaló vendégeket, köztük Barta. Alajost, a megyei páríbizott- (Foly tatás a 2. oldalon) Kádár János, az MSZMP KB első titkára a magyar delegáció élén megérkezett Prágába, ahol Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára üdvözölte a repülőtéren (Népújság telefotó — CTK—Pl—MTI—KS) Márkus Gyula és Horváth Tibor, az MTI kiküldött tudósítói jelentik: Prágában a Július Fucik-parki palotában hétfőn megkezdődött Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresz- Szusa, amelynek munkájában 1 millió 382 ezer párttag képviseletében 1213 választott küldöpt vesz részt. Meghívott vendégként 86 kommunista és munkáspárt, valamint forradalmi és demokratikus szervezet delegációja érkezett meg. A CSKP vezetői, élükön Gustáv Husákkal, a központi bizottság főtitkárával, pontban délután két órakor foglalták él helyüket az elnöki emelvényen. A legmagasabb pártfó- 'rum tanácskozásait Gustáv Husák nyitotta meg. A küldöttek a szovjet—csehszlovák barátság éltetésével köszöntötték az SZKP delegációját, amelyet Andrej Kirilenko, a politikai bizottság tagja, a kb titkára vezet. A résztvevők hosszan tartó tapssal fogadták a szocialista országok testvérpártjai küldöttségeinek az elnökségben helyet foglaló vezetőit, köztük Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát. Edward Gier eket, a LEMP KB első titkárát, Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkárát és Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkárát, továbbá a jugoszláv, koreai, kubai, mongol, román és vietnami testvérpárt delegációjának vezetőit. A megnyitó ülésen Vasil Bilak, a CSKP PB tagja, a KB titkára elnökölt. Javaslatára megválasztották a kongresszus bizottságait, és egyhangúlag elfogadták napirendjét, amely a következő: 1. A CSKP KB beszámolója a két kongresszus közötti munkájáról és a soron levő feladatokról — előadó Gustáv Husák. a KB főtitkára. 2. A központi ellenőrző és revíziós bizottság jelentése, «— előadó Milos Jakes, a bizottság elnöke. j 3. Csehszlovákia 1976—1980-as ötéves népgazdaságfejlesztési tervének fő irányai — előadó Lubomir Strougal, a párt politikai bizottságának tagja, miniszterelnök. 4. A kongresszusi dokumentumok megvitatása és elfogadása. 5. A párt új vezető szerveinek megválasztása. Ezt követően a küldöttek lelkes ünneplése közepette Gustáv Husák lépett a szónoki emelvényre és előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját. Gustáv Husák Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresz- szusán Gustáv Husák, a párt KB főtitkára terjesztette elő a központi bizottság beszámolóját. Ebben a többi között megállapította: — A CSKP XXV. kongresszusa óta öt év telt el. A XIV. kongresszussal tetőpontjára ért a pártunk 1969 áprilisi és májusi központi bizottsági ülésein elindított folyamat. Ezek a kb-plénu- mok kifejezésre juttatták a párt és a nép többségének azt az akaratát, hogy a szocializmus építésének lenini útján haladjunk előre. A kongresszus levonta pártunk történelme egyik legbonyolultabb szakaszának tanulságait és kidolgozta a szocializmus további mindenoldalú fejlesztésének beszámolója programját, amelynek megvalósításánál a marxizmus— leninizmus alkotó alkalmazása, a proletár internacionalizmus alapelvei vezéreltek bennünket. — A XIV. kongresszus irányvonalát megvalósító pozitív munkával, a párt és a társadalom irányítása lenini alapelveinek következetes érvényesítéséve! felszámoltuk mindazt, ami 1968 előtt és 1968—1969-ben megbénította a pártot és veszélyeztette társadalmunk egészséges fejlődését. — A torzulások ellen folytatott harccal egyidőben egy pillanatra sem vesztettük szem elől az új feladatokat: a fejlett szocialista társadalom építésének konstruk„Az iffúsági szövetség a párt politikáiénak megfelelően, eredményesen dolgozik” A KISZ Heves megyei küldöttgyűléséről jelentjük Tartalmas, változatos előkészítő munka után került sor az ifjúkommunisták megyei küldöttgyűlésére Egerben, százhetven küldött és számos meghívott részvételével a Technika Házában. A küldöttgyűlés résztvevőit, közöttük Vaskó Mihályt, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagját, a megyei pártbizottság első titkárát, Fekete Győr Endrét, a megyei tanács elnökét, Molnár Józsefet, az MSZMP KB munkatársát, Fejti Györgyöt, a KISZ-kb titkárát, Kiss Sándort, a megyei KISZ-bizottság első titkárát, Páti Jenőt, 3 Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkárát, és.Dorkó Józsefet, az SZMT vezető titkárát, Péli Béláné, a megyei KXSZ-vb tagja, a megyei .úttörőelnökség elnöké' köszöntötte, majd a küldöttgyűlés bizottságainak megválasztására került' sör. Ezt követően Kiss Sándor, a megyei KISZ-bizottság első titkára fűzött szóbeli kiegészítést a bizottság írásos beszámolójához. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a KISZ közelgő kongresszusára történt felkészülés nem vont és von maga után látványos akciókat, nem jellemző a kampányszerűség. Végeztük azt a munkát, amelyet végeznünk kellett, következetesen dolgoztunk a KISZ VIII. kongresszusa és a megyei küldöttértekezlet határozatainak végrehajtásán, a kongresszusi akció- program megvalósításán, terveztük az újabb feladatainkat. Ez jellemezte minden akciónkat, ez mutatkozott meg a kongresszusi felkészülés szerves részét képező forradalmi ifjúsági napok programjában is. A forradalmi- ságról, a hazafiságról és az internacionalizmusról / folyó viták hozzájárultak a tisztábban látáshoz, a vélemények alapos kicseréléséhez.! A közelmúltban megtartott taggyűlések és küldöttgyűlések során a KISZ-ta- gok és a küldöttek a demokrácia termékeny légkörében, nagy aktivitással, felelősséggel foglalkoztak munkánk értékelésével, tennivalóink meghatározásával és mondták el véleményüket a kongresszusi dokumentumokkal kapcsolatban. Kiemelt hangsúlyt kaptak az építő- és a termelőmunka kérdései, illetve az ezekhez kapcsolódó különböző versenymozgalmak. Értékelték a tanulmányi munkát, a KISZ politikai nevelőtevékenységét és ezen belül a KlSZ-okta- tás, valamint a politikai képzés új rendszerét. Foglalkoztak a szervezettség, a tagfelvétel és a KISZ tömegbefolyásának kérdéseivel, s nem utolsósorban a szabadidős tevékenységgel. Az egyéni vállalások értékelése — folytatta Kiss Sándor — minőségileg jobb volt az egy évvel ezelőttihez képest. Előfordult még ugyan néhol a KISZ-tagok teljesítményének leltárszerű számbavétele, többségben azonban helyesen értékelték a KISZ-tagoknak a munkához, a közösséghez való viszonyát, magatartását, fejlődését. Ebből fakadóan felelősségteljesebben döntöttek a tagsági viszony kérdésében is. A későbbiekben a megyei KISZ-bizottság első titkára a KISZ-vezetőségek megválasztásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy. olyan tagok kerültek a KlSZ-szerve- zetek élére, a vezetésbe, akik politikai és emberi magatartásukkal elnyerték és élvezik társaik bizalmát, képesek a fiatalok érdekeit # képviselni, célkitűzéseikéi megvalósítani. Sajnos, ez a kép nem mindenütt ilyen jó. Különösen a lakóterületeken kell javítani még á kádermunkát, stabil!* zálni a vezetöségéket." Fejlődött a választások demokratizmusa. A KISZ-alap* szervezetek általában jól él* tek a választási útmutatókban biztosított lehetőségek* kel. A KISZ-alapszervezetek javasolták, s ezt a megyei bizottság is megerősítette, hogy az eddigi tapasztalatok alapján ki kell’alakítani a KISZ munkájának, irányítási rendszerének a legjobban megfelelő egységes választási rendszert. A KISZ-alapszervezetelä úgynevezett második taggyűlései ugyancsak jól sikerültek. Tartalmában megfelelő akciókat, programokat ké- ' szítettek az alapszervezetek; s ehhez kapcsolódóan kőnk» rétabbá váltak a KlSZ-ta- gok egyéni vállalásai . is. Mindez jól szolgálja a szervezet kommunista, politikai jellegének erősítését. A tervezést elősegítette, hogy a vezetőségek a taggyűléseket megelőzően elbeszélgettek a KISZ-tagokkal. (Folytatás a 3. oldalon) A tanácskozóteremben.. i