Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-25 / 98. szám

Látogatás a TF Tudományos Kutató Intézetében

Hová tűntek azok az idők, amikor az edzők még csak rögtönöztek és a pályára menet, útközben ötlötték ki, hogy tanítványaikkal aznap történetesen mit gyakoroltattak? A mai sportolók teljesítményei a tudományos kutatás eredményeire épülnek, amelyeknek a segítségével könnyen össze lehet állítani minden időszak és minden korcsoport edzésének menetrendjét. Bevezetésképpen csak egyetlen példa erre, a nagyközönség csak annyit tud, hogy Csapó Géza kajakozásban világbajnok és nem is sejti, hogy Kemecsey Imrének, az edzőjének, az „Évi terhelési modell élversenyző kajakosok számára" című, tanulmány jellegű tervezetében ilyen és ehhez hasonló mondatok, megállapítások találhatók:

„... Mivel a kajakozás közegben és eszközzel végrehajtott ciklikus mozgás, ezért jelentős szerepet kap az erőállóképesség és a gyorsasági állóképesség fejlesztése." Érdemes idézni a tulajdonképpeni edzésmunkából is, ez érzékelteti a főbb összetevők arányát, a gyakorlat jellegét, íme például Kemecsey Imre ajánlata a kajakosok tavaszi edzésére:

5 százalék általános szárazföldi munka,

15 százalék speciális szárazföldi munka,

10 százalék futás,

40 százalék általános vízi munka,

30 százalék speciális vízi munka.

Érdemes egy kissé részletezni a speciális hatású szárazföldi munkát, amely ebből tevődik össze: ellensúlyos húzószerkezettel végzett gyakorlatok, ellensúlyos gördülő szerkezettel végzett gyakorlatok, izomatriás gyakorlatok, terepfutás, úszás, uszonnyal és uszony nélkül. És most itt álljunk meg egy pillanatra. Kemecsey Imre úgy állította össze versenyzőinek speciális szárazföldi edzéseit, hogy mindenekelőtt figyelembe vette: milyen izmaikat kell különösen fejleszteniük a kajakosoknak.

Az edző ehhez is és máshoz is gyakorlati segítséget kap a Testnevelési Főiskola Tudományos Kutatóintézetétől, ahol ő éppen olyan gyakori vendég, mint jó néhány más edzőtársa. Tárt ajtót talál itt minden érdeklődő, aki hivatásszerűen a sporttal, a testneveléssel foglalkozik. De

még a szurkolók számára is hasznos lehet, ha megismerkednek az intézettel, az itt folyó kutatási eredményekkel, felmérésekkel, mert mindez sejteti, hogy mi minden van a mai világraszóló, nem ritkán csaknem hihetetlen rekordok, teljesítmények hátterében.

Hatvanan dolgoznak a budapesti Győri úton található intézetben. Harminc a tudományos kutatók száma és ugyanennyi a műszaki, technikai szakember. Az irányítás dr. Nádori László igazgató feladata. Négy különösen fontos osztályon folyik a kutatómunka: az első edzéselméleti, a második pszichológiai, a harmadik élettani, a negyedik az iskolai testnevelés és sportkérdésekkel foglalkozik. Több laboratórium is működik az intézetben, ilyen például a mozgásbiológiai laboratórium és a számítástechnikai és tv-labora- tórium. Megkönnyíti a munkát, hogy a kísérletekhez, mérésekhez kellő műszerek, berendezések jelentős része itt készül.

— Mi a feladata a Test- nevelési Főiskola Tudományos Kutatóintézetének? — érdeklődtünk dr. Nádori László igazgatótól.

— Mérd a mérhetőt és a mérhetetlent tedd mérhetővé. Gyakran idézem vendégeinknek ezt az ógörög mondást — hangzik az igazgató válasza. — Kutatásainknak célja az, hogy feltárjuk: a teljesítmény hátterében levő összetevőknek milyen a szerepük. Ezzel segítséget adunk

az edzők gyakorlati munkájához. Példaként kezdjük a labdarúgással. Vannak olyan képességek, amelyek nélkül a jó játékos elképzelhetetlen. Ezek közé tartozik a helyzetfelismerés. Egyebek között kipróbáltuk, hogy a kísérletben részt vevő futballistáknak milyen a helyzetfelismerő képességük.

— Hogyan történt ez?

— Egy kapu előtti helyzetet rendeztünk meg. A kísérletben főszereplő játékos elé egy hatalmas papírlapot tettünk, majd hirtelen elvettük a szeme elől. Mértük azt az időt, amennyire szüksége volt, hogy eldöntse, hová a legcélszerűbb továbbítania a labdát. Foglalkoztunk a gyorsaságával is. Ez is lényeges képesség. A gyors játékos már eleve előnyt élvez a nála lassúbb ellenfelekkel szemben. Ilyen volt például Mátrai vagy Sándor „Csikar”. A futball gyakori és rövid távú futásokat kíván a játékosoktól. Sok függ az indulás gyorsaságától is. Ezért azt mértük, hogy állórajttal, ki mennyi idő alatt fut 10x30 métert... Érdemes megvizsgálni a rajtgyorsaság fizikai hátterét is. Garrincha, a brazilok hajdani „csodaszélső”-je azért tudott kiismerhetetlenül cselezni, mert rendkívüli volt a lábának az ereje és így utánozhatatlan erővel, gyorsasággal tudta ugyanazt a mozgássorozatot megismételni.

— Mit jeleznek a vizsgálatok a labdarúgók erőnlétéről.

— Ez lényeges kérdés — mondta dr. Nádori László. — A ma már szóba került gyorsaság csak korlátozott mértékben fejleszthető. Az erőnlét azonban más, a sok mozgáshoz, a jó teljesítményhez kellő energiahátteret meg lehet szerezni. Azonban megfelelő időben ajánlatos erre gondolni! Növelni lehet a szív és a tüdő nagyságát, vagyis jelentős mértékben javítani lehet a keringési és

•VSAAAAAAAA/NAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

„Mérd a mérhetőt és a mérhetetlent tedd mérhetővé 1"

*V\AAAAAAAAAAA/VVSAA«<V\A^AA/VV*A(N

légzőszervek tevékenységét. Erre a legalkalmasabb kor az, amikor a labdarúgó 9— 16 éves! Ha valaki ilyenkor nem használja ki az alkalmat, akkor később már sohasem tudja pótolni ezt a mulasztást.

— Vagyis ekkor dől el, hogy ki bírja majd a 90 perces futást a két kapu között?

— így van. Ha a 9—16 éves labdarúgó naponta 30 perces edzésmunkával teremti meg szervezete energiahátterét, ez többet ér, mintha 22—24 éves korában 60 perces gyakorlással próbálja elérni ugyanezt.

— Mit ígér még a sporttal kapcsolatos tudományos kutatások várható újabb sorozata?

— Foglalkozunk az edzésprogramok gazdaságosságával. A jövőben meg kell találni annak a módját, hogy az élversenyzők a jelenleginél kevesebb felkészülési idő alatt érhessék el a legjobb eredményeiket.

— Jusson tehát nekik a napból más tevékenység is.

— Érzésem szerint — mondja búcsúzóul dr. Nádori László — a sporttudomány a nem is távoli jövőben megoldja ezt a kérdést is. Bár nem árt emlékeztetni arra, hogy a klasszis versenyzőkre is lehet alkalmazni Liszt Ferenc híres mondását: „Ha egy nap nem zongorázom, akkor ezt én ész- reveszem, ha két napig nem gyakorolok, akkor észreveszik a szakemberek, ha három napig nem játszom, akkor már a közönség is észreveszi." Sokat kell tehát gyakorolnia a sportolónak is, de lehetőleg a mainál gazdaságosabb módszerekkel.

Molnár Károly

Mikus Sándor: Táncoló lánykák

Lányok a művészetben

'SS**“

VVNA*/W\AA/WVWVWWWVVWVV\AA/V\AA/VVVVVVVV%AAA/WWWW\AAAAA*

M,

1 egkínálhatom konyakkal?

— Jöhet.

— Ismeri? — Az igazgató átszellemült, áhitatos mozdulattal mutatja fel az üveget, mint valami áldozati tárgyat. — Seguin. Az egyik legjobb márka.

Salánki lazán bólint.

— Védő ital — toldja meg a szertartási szöveget a szakszervezeti titkár a beavatottak cinkos magabiztosságával. — Háromcsillagos francia.

Salánkinak a sértettségtől ferde, gúnyos fintorba rándul a szája. A hangot lenézőnek, leereszkedőnek, kioktatónak érzi. Nana!... Tiltakozásul csak sokára nyúl a pohár után és nem iszik azonnal: előbb kiszámított mozdulattal a fény felé emeli, hosszan vizsgálgatja az ital színét, majd többször is beleszagol. Egészen keveset szürcsöl fel és mielőtt lenyelné, fölényes nyugalommal, szakértő módon öblögeti, forgatja a szájában.

A másik kettő készséges várakozással lesi a hatást.

— Megjárja — biccent Salánki.

Rövid csend következik. Az a

néhány másodperces zavart üresség, amely a száraz, hivatalos hangütést rendszerint megelőzi. Felkészülési szünet. A helyiség lassan alámerül a műhelyek és csarnokok felől egyenletesen áradó tompa dübörgésben.

Salánki élvezi a szokatlanul nagy, szokatlanul puha fotelt. Meleg, lágy ölelés. Semmilyen más, eddig ismert ülőhelyre nem emlékezteti. A szállásokon csak nyeker- gő, felszaggatott huzatú skay-szé- kek vannak. Jellemző... Hátra dőlve cigarettázik , és unalmában szemügyre veszi a berendezést. Teniszpálya nagyságú tárgyalóasztal, tizenöt székkel, a sarokban páncélszekrény, a fehér polcokon és a rafináltan elhelyezett rekeszekben könyvek, rekvizítumok: serlegek,

Pintér Tamás:

Tárgyalás baráti légkörben

díszoklevelek, emlékszobrok. A tárgyak tisztasága és túlzott rendje ösztönösen felingerli. Nem segít a két férfinek: csak kezdjék el, ha akarják.

Az igazgató végre krákog egyet, korán őszült kefehaját simogatja. — Talán a tárgyra térhetnénk.

— Kérem — egyezik bele Salánki.

A titkár lecsap: — Nos, hogy döntött? — Egész arca kíváncsi, érdeklődést sugárzó vonásokba rendeződik.

S

alánki módszeresen elnyomja a cigarettát a hosszú távú megbeszéléseket kiszolgáló több személyes hamutartóban. Gondosan csinálja, mintha alattomos, lappangó tüzet oltana el. — Meg kell gondolnom — mondja.

— Természetesen. — Az igazgató ismét az üvegért nyúl, de Salánki tiltakozó ujja megállítja. Salánkinak szüksége van az eszére. Csak tiszta fejjel... A visszautasítás enyhe csalódást okoz a másiknak, de láthatóan belenyugszik. Egyik pohárba se tölt. — Szeretnénk, ha elmondaná, milyenek a benyomásai.

— Elmondhatom.

— Tessék csak — biztatja a titkár.

— Hát nem a legjobbak. — A válasz határozottan hangzik. Salánki, hogy némileg visszabillentse az egyensúlyt, hozzáteszi: — Persze, egy röpke üzemi séta után az ember nem alkothat magának teljes képet. Úgy értem, a szembetűnő dolgokat veszi észre leginkább.

— Na, igen.

Salánki egyikről a másikra néz.

Az igazgató türelmesen simogatja a haját, mint akit a tapasztalat és a fárasztó, nehéz szolgálat fegyelemre szoktatott. A titkár más. ö félig kiemeli hosszú, sovány testét a fotelból és aggodalmasan pislog.

Salánki vár egy keveset. A színes függönyön keresztül szakállas prófétaarcára süt a nap. Főszereplő. Bocsánatkérőn tárja szét a karját. — Csak arról beszélek, ami közelebbről érint.

— Persze.

— A lakatosműhelyről.

— Evidens.

— Szóval, szűknek és sötétnek találom. Főleg sötétnek. Azok a nyavalyás neonlámpák előbb-utóbb tönkreteszik az ember szemét. Pláne, akinek már volt baja a kötőhártyájával.

Nyomós érv. Hirtelen egyikük se tud válaszolni.

— És hol a lemezolló? — Drámai kérdés. Salánki folytatja: — Legalább kétszáz méterre kell menni. Segédmunkás pedig nincs. Sehol nincs elég segédmunkás. Tudnék róla beszélni.

I I j műhelyt építünk — szól

^ közbe élénken az igazgató. — Már megvan a terve. — Azzal a nyilvánvaló szándékkal áll fel, hogy kiteríti a műszaki dokumentációt, amelynek ábráiból, vonalaiból megnyugtató perspektíva rajzolódik ki.

— Köszönöm, tudok róla — legyint Salánki. Tervek. A jövő zenéje. — Én csak azt mondhatom, amit most láttam.

_— Hallgatjuk — adja meg magát az igazgató.

Salánki most a szakszervezeti titkár vállára teszi a kezét. Előlegezett bocsánatkérés. Mert kellemetlen, netán kínos megjegyzéseket kell tennie. — Van egy gyengém — mondja, mintha gyónna.

fontosabb. Szándékosan hagyta utoljára. — Pardon, még valamit — szólal meg, mintha mellékesen, véletlenül jutna eszébe. — Nem szívesen beszélek az anyagiakról ...

A titkár némán az igazgatóra pillant.-— Ez a tisztálkodás. Nem lehet úgy fürdeni, ha közben mások az ember lábán ficánkolnak és hozzányomják a falhoz. — Sóhajt. — Bocsánat, erre kényes vagyok. És ki nem az? — Erős, lapátszerű tenyere még mindig a titkár vállán

van. — Meg tud érteni?

— Igen, de...

— Tudom, a fürdő is tervbe van véve — állítja meg Salánki. Nem tudja. Csak úgy ráhibázik. És most végre kiengedi gyengéd érintése alól a titkárt. — Egyszer minden lesz — mondja derűlátó bölcsességgel. — Talán még ifjúsági klub is. Mert a mostanin csak szomorkodni lehet. Egy pár klubot láttam már életemben, elhihetik, láttam olyat, amelyiket szenespincéből, olyat amelyiket padlásból vagy teszem azt istállóból csináltak; láttam faburkolatút, szőnyegekkel béleltet meg meztelen téglafalút, de ilyen csüggesztő, nedves bunkerszerűségben nem jártam. Igaz, hogy még sört se lehet kapni?

— Nem lehet? — kérdezi az igazgató.

— Különleges rendezvényeken — feleli a titkár.

Most, hogy kezdett belemelegedni, Salánki nagy kísértést érez: ha akarná, teljesen szabadjára engedhetné a nyelvét. De úgy véli, helyesebb, ha nem él vissza a helyzetével. Minek is? Fő a baráti légkör. — Elnézést kell kérnem — védekezik csendesen.

— Ugyan... — Az igazgató rámosolyog. — Igyekszünk segíteni ezeken a dolgokon. — És hirtelen ötlettel ismét megkísérli a kínálást. Ez már máskor is bevált.

Salánki int, hogy rendben. Miért ne. Végtére is ennyivel igazán tartozik nekik, ök meg neki. Míg iszik, az jár a fejében, hogy egy téma még hátra van. A legK

eserves szünet. Töprengő.

— Kettőt még rátehetek — mondja fáradtan az igazgató. — Egy fillérrel se többet.

Salánki kiereszti a levegőt. — Kevés.

Az igazgató komoran, Csalódottan ül, magában már beismerte, hogy ismét kudarcot vallott.

— Talán lehetne valami megoldást találni — morfondírozik a titkár. — Rugalmas megoldást.

De az igazgató tehetetlenül ingatja a fejét. Rugalmatlan. —Nem mehetek feljebb az órabérrel.

— Sajnálom — mondja őszintén Salánki.

A titkár még mindig nem adja fel. — Az órabérhez hozzájöhet ez-az — pengeti titokzatosan. — Tudja, hogy van...

— Tudom.

— Gondolja meg.

Salánkit elképeszti az a felismerés, hogy már-már részvétet érez irántuk. És nem tud ezzel a részvéttel mit kezdeni. Nagyon bonyolult. Neki ragaszkodnia kell az igényeihez, amelyeket természetesen jogosnak gondol. S amelyek a néhány éves munkában elvekké keményedtek benne. — Meggondoltam — mondja ki lassan, érthetően.

— Egyszóval nem. — Az igazgató a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

A titkár még egy utolsó kísérletet tesz. — Nálunk minden második szombat szabad. A vidékieknek mindegyik. — Lázasan igyekszik, hogy kiizzadjon még egy érvet. — Az üzemnek saját üdülője van — ez jut eszébe.

A kkor Salánki már az ajtö- nál áll, fogja a kilincset. Vége. Talán meg kellene hajolni kissé. És kissé meghajol. — Köszönöm a bizalmukat. — Az arcára van írva: fáj neki, hogy nem fogadhatta el az ajánlatot.

(AAAAAAWAAVWWA^VA^AAAAA^AAAAA^AAAAAAAAAAAMAAAAAAAAA/V ^^^WiM\\\^WM4A^WWi'VW'A'VVVVVWWV'AV>/vlVVNA'vV

Kiss Attila: Leányfej