Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-23 / 96. szám
^/T.^vvVVVWVVVVVWVVVWWVVVVVVVVVWVVVVWVVVVV\/VVVWVVV:W^A^ \ Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Ciprusi huzavona HARMADIK HETE, hogy zsákutcába jutottak a ciprusi görög és török közösség képviselői között több év óta folyó megbeszélések. Ennek közvetlen oka, hogy a görög fél képviselője, Glavkosz Kleri- desz, a parlament elnöke lemondott tárgyalópartneri posztjáról. A nyugatbarát Kleridesz, aki hajlik arra, hogy nagyobb engedmények árán vásárol- , jón meg egy kompromisszumos egyezményt a török I féltől, e lépésével nyilván nyomást akar gyakorol- ; ni Makariosz elnökre, aki következetesen ellenzi a 1 független szigetország felosztását. Kleridesz, akit ; személyes barátság fűz Rauf Denktashoz, a török ! közösség vezetőjéhez, tisztában volt azzal, hogy bár- ; ki legyen is az utódja, a török fél nem lesz haj lan- ; dó tárgyalni vele. S valóban, a helyébe kinevezett ; Papadopuloszt a törökök nem fogadták el. DENKTÁS AZT KÖVETELTE, hogy Makariosz el- ! nők legyen a tárgyalópartnere. Makariosz azonban ; legújabb nyilatkozatában elutasította ezt, s ellenja- I vaslattal állt elő: a Ciprusi Köztársaság elnökeként ; kész közvetlen tárgyalásokat folytatni a török kor- ! mánnyal a ciprusi problémáról. Ezt azzal indokolta, • hogy Denktas csupán a török kormány megbízott- 1 ja, aki Ankara utasításait követi. Makariosz azt is ; hangoztatta, hogy Ciprus független és el nem köte- ; lezett ország, amelynek problémáját semmi esetre j sem szabad görög—török ellentétként megközelíteni, ; mert a két anyaország között egyéb megoldatlan ; kérdések is fennállnak. I Makariosz álláspontja nem nélkülözi a logikát. : Hiszen a ciprusi probléma leglényegesebb eleme az, j hogy immár második éve török csapatok megszál- ; lása alatt van a szigetország .területének mintegy • 40 százaléka. Ennek következményeként pedig 200 ; ezer görög ciprióta otthonának elhagyására kény- ! szerült s azóta menekültként tengődik. Minderről ; pedig elsősorban Ankara tehet s ezért célszerűnek j látszik a vele való közvetlen párbeszéd. AKÁR EZEN A VONALON, akár pedig a két : közösség képviselői közötti megbeszélések felújításé- ; val, de mindenképp szükség van az érdekelt felek közötti tárgyalásokra. A ciprusi válság megoldatlansága állandóan veszélyezteti a Földközi-tenger keleti medencéjének amúgy is ingatag békéjét. Bonyolítja a dolgot, hogy „lehorgonyzóit repülőgép-anya- hajónak” is nevezett szigetország fontos helyet foglal a NATO stratégiai terveiben, s ezért a kulisszák mögött több nyugati imperialista hatalom beavatkozik Ciprus belügyeibe. A görög és a török ciprióták, ; valamint a térség békéjének érdeke azonban meg- ; követeli a független, egységes és el nem kötelezett ; Ciprusi Köztársaság létének visszaállítását. (KS) ; Késziüsii a portagái fegyveres erőknél A Portugál Fegyveres Erők Legfelsőbb Forradalmi Tanácsa szerdáról csütörtökre virradóra megtartott választás előtti utolsó ülésén fel- szólította az ország lakosságát, hogy vasárnap járuljon az urnákhoz, és fegyelmezetten tegyen eleget állampolgári kötelességének. A tanács ismét közölte, hogy határozottan fellép azokkal szemben, akik megakadályozzák az állampolgárokat politikai szabadságjogaik gyakorlásában. Április 25-re, a választások napjára általános készültséget rendelt el a fegyveres erőknél. A tanács — az alkotmány rendelkezésével összhangban — jóváhagyta az Azori-szigetek közigazgatását szabályozó törvényt. Súlyos politikai merényletet követtek el a választások küszöbén Lisszabonban: minden valószínűség szerint szélsőjobboldali elemek bombát robbantottak Kuba portugáliai nagykövetségén. A nagykövetség berendezése teljesen tönkrement, a robbanás leszaggatta az ajtó- és ablakkereteket is. Sűrű füstfelhő gomolygott az irodákból késő délután. Az épület bejárata előtt a kora esti órákban rendőrök vontak kordont. A kubai nagykövetség ellen elkövetett merényletben egy kubai állampolgár életét vesztette, négyen pedig súlyosan megsebesültek. Két személyt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Olaszországi kormányválság és a Lock he e d-y esztege tések Zaccagnini kereszténydemokrata főtitkár találkozott és sorra megbeszélést folytatott a többi párt vezetőivel, utolsó kísérletet téve arra, hogy valamilyen megegyezéssel elkerülhető legyen a kormányválság és a parlament feloszlatása. E találkozókon a KDP nevében újabb javaslatokkal állt elő mind az abortuszkérdésre, mind a gazdasági intézkedésekre vonatkozóan. De Martino szocialista főtitkár, akivel szerda este találkozott, a megbeszélés után kijelentette: Zaccagnini javaslatai nem olyanok, amelyek áthidalnák a két párt közötti tetemes vélemény- különbségeket, ezért változatlanul a parlament feloszlatását és az új választásokat tartja az egyetlen lehetséges megoldásnak. Zaccagnini csütörtök délelőtt találkozott Berlinguerrel, az OKP főtitkárával is. A találkozó után egyik pártvezető sem nyilatkozott, vagyis megbeszélésükön nem merült fel új elem. amely megegyezésükre utalna. Az olasz parlament vádemelési vizsgálóbizottsága megkapta azokat az amerikai dokumentumokat, amelyeket egy külön e célból aláírt kormányközi megállapodás alapján a washingtoni igazságügyminisztérium az érintett országok, köztük Olaszország hatóságainak rendelkezésére bocsátott a Lockheed - vesztegetések ügyében. A Washingtonból kapott iratok állítólag újabb neveket, illetve nevekre szóló kódolt utalásokat tartalmaznak. Így értesülések szerint részese lenne a korrupciónak egy volt kormányfő is. A Lockheed-üzlet tárgyalása idején (1968—69) Leone jelenlegi köztársasági elnök és Rumor jelenlegi külügyminiszter töltötte be a kormányfői tisztet. CIA-ügynök beszámolója Az Egyesült Államok pénzeli a Kuba- ellenes akciókat Magyar-osztrák és magyar - román gazdasági tárgyalások Bécsben csütörtökön megkezdődött a magyar—osztrák gazdasági, ipari és műszaki együttműködési vegyes bizottság ülése.. Egyebek között megtárgyalják a kooperációs tevékenység eddigi eredményeit és tapasztalatait, valamint eszmecserét folytatnak a harmadik piacon való együttműködés további lehetőségeiről. A magyar küldöttséget Kővári Péter, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az osztrák delegációt pedig Friedrich Hillebrandt miniszteri tanácsos vezeti. A vegyes bizottság ülése ma este fejeződik be és a tanácskozásról készülő jegyzőkönyvet későbbi időpontban az illetékes szakminiszterek írják alá az osztrák fővárosban. ★ Ugyancsak csütörtökön a Parlamentben plenáris üléssel megkezdődött a magyar— román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság XII. ülésszaka. A román küldöttséget Hie Verdet, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára, a kormánybizottság román tagozatának elnöke, a magyar tárgyalódelegációt Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormánybizottság társelnöke vezeti. Az ülésszak tárgyalásainak középpontjában a gépipari és vegyipari együttműködés helyzete és további feladatai állnak. Havasi Ferenc este a Parlament Vadász-termében vacsorát adott a küldöttség tiszteletére. (MTI) Király Ferenc, az MTI havannai tudósítója jelenti: „Az Egyesült Államok kémszervezete, a C1A irányítja, képezi ki és pénzeli a kubai ellenforradalmi emigránsokat. A többi között ez a csoport szervezte és hajtotta végre a békés kubai halászok ellen legutóbbi fegyveres terror támadást” — jelentette ki havannai sajtóértekezletén Manuel Armas, aki öt éven át a CIA ügynöke volt. Armas 1961-ben hagyta el Kubát, s nemrégiben tért vissza hazájába. Magával hozott a CIA munkájára vonatkozó számos dokumentumot. Szerdán este, a havannai televízióban is közvetített sajtótájékoztatóján számolt be tapasztalatairól és Washingiton Kuba-eilenes tevékenységéről. Armas a CIA-nál őrnagyi rangot szerzett, s éveken át a kábítószer csoportnál dolgozott. Elmondotta, egyik feladatuk az volt, hogy próbálják a kábítószer élvezetre bírni a nyugati országokba látogató kubai sportolókat, művészeket, kereskedőket, hogy később ezen keresztül bírják kémkedésre őket. A volt ügynök nyomatékkai hangsúlyozta, hogy a washingtoni kormány minden cáfolata és vizsgálata ellenére tudott az amerikai kémszervezet összes jelentősebb akciójáról. A többi között, a santiagói követségen dolgozó amerikai diplomaták *— akiknek egy része szintén a CIA-nak dolgozott — már a puccs eló’tt fél évvel kidolgozták a chilei véres hatalomátvétel tervét, amelyben Allende meggyilkolása is szerepelt. Az újságírók kérdésére, Armas részletesen felsorolta azoknak a CIA-ügynökök- nek a nevét, akik diplomataként különböző Latinamerikai országokban dolgoznak. ; Hűség a lenini zászlóhoz A Pra?da iiimepl vezércikke Hűség a lenini zászlóba® — ez erőnk, lelkesedésünk és optimizmusunk forrása, hangsúlyozza a Pravda Le* »in születése 106. évfordu* lójának szentelt csütörtöki vezércikke. A leninizmus a komme »ista pártok helyes politikai irányvonala, stratégiája és taktikája kidolgozásának megbízható tudományos alapja volt és marad. A párt széles körű tevékenységét core a szilárd alapra építve, megbízhatóan tájékozódik korunk eseményeiben és jelenségeiben, előreláthatóan meghatározza az ország sokoldalú fejlődésének irányait, sikeresen megoldja a kommunizmus anyagi-technikai bázisa építésének, társadalmi kapcsolatainak és szellemi kultúrájának bonyolult problémáit. Az SZKP XXV. kongresz- szusa új erővel demonstrálta a párt önzetlen odaadását a leninizmus eszméi és elvei iránt. A kongresszus határozatai, — amelyek az egész szovjet nép munkájának és harcának programjává váltak, a leninizmus gyakorlati megvalósítását jelentik. Az SZKP a lenini eszmék Iránti hűségét nemcsak az országon belül, hanem a nemzetközi színtéren is megerősítette. A pártnak sikerült fordulatot elérnie a feszültségtől a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése irányában. Szüntelenül követve Lenin útmutatását, mind több olyan határozatot és intézkedést kell ciérni, amely valóban a békéhez vezet, ha már nem beszélhetünk a háború veszélyének teljes kiküszöböléséről. Ez az útmutatás szolgál alapul a békéért és a -nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és - függetlenségéért folyó harc további programjának, amelyet az SZKP XXV. kongresszusán fogadtak el és amelyet a párt úgy tekint, mint a XIV. kongresszuson meghirdetett bc- keprogram szerves folytatását és továbbfejlesztését. * Az SZKP lenini külpolitikáját az internacionalizmus, a testvérpártokkal, a szocialista országok népeivel, minden a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért harcolóval való proletár szolidaritás szelleme hatja át — írja a Pravda vezércikke. (TASZSZ) &Mms§£ 1976. április 23., péntek PFSZ-egységek a zöld vonal mentén Az egymással szembenálló erőket Bejrútban elválasztó demarkációs zöld vonal menten fölvonultak a Palesztin Felszabadítási Szervezet egységei, hogy segítsék a tűzszünet fenntartását. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Globális élénkülés a kínai egyiptomi kapcsolatokban Aczél Endre, az MTI tudósítója jelenti: Hoszni Mubarak egyiptomi alelnök és Csang Caj-csien kínai vezérkari-főnökhelyet- tes társaságában csütörtökön este Pekingből Dél-Kínába repült, hogy turisztikai programmal egészítse ki a kínai fővárosban folytatott tárgyalásait. Mubarak összesen több mint nyolc órán át tárgyalt Pekingben Hua-Kuo-feng miniszterelnökkel, és mint ismeretes, fogadta őt Mao Ce-tung, a KKP KB elnöke is. Kínai részről messzemenően hangsúlyozták e tárgyalások szívélyességét. A látogatás prózaibb feléhez tartozik, hogy Mubarak katonai együttműködési jegyzőkönyvet írt alá Csang Caj- csien vezérkari-főnökhelyeí- tessel, dél-kínai útimarsall- jával, s megállapodás született a kínai és egyiptomi fél között arról is, hogy Li Csiang külkereskedelmi miniszter hamarosan, egy kereskedelmi szerződés aláírása végett, Kairóba látogat. E két egyezményről a kínai sajtó eddig egy »zót sem közölt. A katonai együttműködés — hangoztatják megfigyelői körökben —, valószínűleg az Egyiptomnak szállítandó kínai pótalkatrészek dolgát öleli fel. Mindemellett bizonyos, hogy globális élénkülésre'lehet számítani a mindenoldalú kínai—egyiptomi Kapcsolatokban; ami a szovjet—- egyiptomi kapcsolatok omlásának egyenes politikai következménye. Kína minden területén kész Egyiptomot segíteni — jelentette ki Koszni Mubarak egyiptomi alelnök csütörtökön Egyiptom pekingi nagykövetségén arab és afrikai országok nagykövetei előtt, mielőtt vidéki útra indult. A követségi fogadáson Mubarak közölte, hogy a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásaival „rendkívül elégedett”. Mint jelentettük, szerdán a két ország katonai együttműködési megállapodást kölött. A megállapodás részletei továbbra sem ismeretesek. Mubarak azonban csütörtöki nyilatkozatában közölte: Kína „nem ad el fegyvereket” és azt is elutasította, hogy a „MIG”-repülőgépek hajtóműveinek szállításáért, valamint a repülőgépek pótalkatrészeinek eljuttatásáért bármiféle anyagi- ellenszolgáltatást kérjen. A kereskedelmi program- tervezet szerint 1976-ban a két ország közötti kereskedelem volumene 120 millió dollár lesz. «