Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-23 / 96. szám

r Gyöngyös következő öt éve !Ki nem kíváncsi arra, mi történik a lakóhelyén a kö­vetkező öt évben? Az érin­tettek még egy járdának is nagyon tudnak örülni, hiszen számukra nagy változás, ha már nem kell tovább dagasz­taniuk a sarat. Most a kisebb részletek el­hagyásával akarjuk nagy vo­nalakban felvázolni Gyön­gyös fejlesztésének terveit, napjainktól kezdve 1980-ig . bezárólag. I Az emberek mindig ■ arra a legkíváncsiab- bak, mennyit költenek a vá­rosban a különböző feladatok elvégzésére. Szeretik látni a számokat, különösen, ha azok milliókat fejeznek ki, mert a sok-sok millió büszkeséggel tölti el a helybelieket, tar­tást kölcsönöz nekik a hét­köznapokra, szívesen „ízlel­getik” a számokat, bár na­gyon kevés ember tudja fel­fogni, mennyi is valójában az ötvenmillió forint — mondjuk. Kezdjük mindjárt egy nagy összeggel. Gyöngyös közép­távú pénzügyi terve össze­sen 634 millióval számol. Nagyjából a felét a szociális és egészségügyi feladatok töl* tik ki, több mint 150 milliót „visz el” a kulturális terület és majdnem százmillióra rúg a gazdasági ágazat ter­ve. Hiba lenne azt gondolni, hogy a városnak ilyen sok a pénze. Ezeket az összegeket a legnagyobb részben más­honnan kapja. Saját bevéte­lei ennél jóval szerényebbek. Vegyük mindjárt azt, hogy a feladatok végrehajtásához az állami hozzájárulás megha­ladja a 450 milliót. Ha csak a banktól felvett hitelt néz­zük, az maga is sok tízmilli­ót tesz ki. Van egy teljesen ingye­nes forrás is, a társadalmi munka, aminek végösszege 26 millió, ugyancsak szép kis summa, ha ezt forintban nem is számolja le senki az asz­talra. 2 Mikkel lesz gazdagabb ■ Gyöngyös öt év múl­tra? Ez most az alapkérdés. Ebből a sorból vegyük ki a 'lakásépítést. Maradnak olyan prózai dolgok, mint a vízmű rekonstrukciója, Mátrafüred vízellátása, mindez több mint nyolcvanmillióért, aztán a városi alapközművek építé­sére tízmillió, a vízhálózat bővítésére, a szennyvíz elve­zetésére és tisztítására 21 millió. Olyan hétköznapi feladatra is kell számolni, mint a sze­métszállítás eszközeinek bő­vítése. Már sokkal jobb a fülnek arról hallani, hogy orvosi rendelő épül Mátrafüreden, elkészül a városi művelődési központ, általános iskola épül, sport edzőterem nyílik meg. A ,visontai programként emlegetett beruházás is be­fejeződik, elmekórház és szo­ciális otthon ad majd jobb el" helyezést a rászorulóknak. A parkosítás és a terepren­dezés újabb hatmilliót visz el, a telefonhálózat három­milliót emészt fel, a távfű­tés hatmilliót, új kazánház lesz 21 millióért, de csupán az új építkezések előkészíté­sére, a kisajátítás 38 milliót követel, a tervek elkészítte­tése pedig majdnem kilenc­milliót. A sor nem teljes, de a pél­dák is mutatják, nem olcsó mulatság a város megfelelő fejlesztése és a városi élet­mód megteremtése, fenntar­tása. A tízmilliókat könnyen nyeli el a föld, látszata sincs, csak éppen a „komfortunk” növekszik. Ez sem csekély­ség. 3 A legizgalmasabb te- ■ rület még mindig a la­kásépítkezés. Lesz-e elegendő lakás ahhoz, hogy a kérvé- nyeseknek ne kelljen ideges­kedniük végre, ha s saját lakásukra gondolnak. Sajnos, még nem lesz Ká­naán. Igaz, hogy az úgyne­vezett célcsoportos lakásépít­kezésre 210 milliót haszná­lunk fel, de ez még nem ad elegendő lakást. Hiába lesz ezeknek a lakásoknak a szá­ma öt év alatt újabb 540-nel több. Ha hozzájuk tesszük az OTP által épített 840 la­kást is, mindjárt megdobban az ember szíve. Különösen a bányászok örülhetnek, mert az OTP csak az ő számukra az előbbi mennyiségből 300- at készíttet el. A szövetkezet is szervez lakásépítést, 360- at. A magán társasházak és a családi házak száma éppen 250. Ha valakinek kedve van összeadni a lakásokra vonat­kozó adatokat, akkor tegyen a felsoroltakhoz még 10-et, ezek is állami lakások lesz­nek, és a végeredmény így lesz kereken 2000. Nem akarjyk a kedvét szegni senkinek, de ez a sok lakás sem lesz elegendő ah­hoz, hogy az összes, jogos lakásigénylést ki tudja elé­gíteni. 4 Nagyon .sokan figyel- ■ nek arra, mit tesz a város a Mátrával. Különösen, hogy már a város környéki települések sorában ott talál­juk Mátraszentimrét is, amelynek határa egy kisebb járással vetekszik. Elöljáró­ban annyit: soha nem lesz annyi pénze a városnak a saját erejéből, hogy bármi­lyen lényeges feladatot egye­dül meg tudjon oldani a Mátrában. Ehhez nagyon sok állami, központi támogatás kell. De azért így is történik majd egy és más az újabb öt év alatt, ezen a szép hegyvi­déken. Csak úgy leltár szerinti felsorolásban: fokozatosan megszűnik a kőbánya a Sás­tónál. Áthelyezik a Kékesen azokat a létesítményeket, amelyek nagyon zavaróan hatnak a környezetükre. A Gályától délre erdőparkot létesítenek, Mátraszentimre ierületén pedig erdősítenek. Elkészítik Bagolyirtás, Mát- raszentistván, Mátraszent- lószló és Sztyepánrét részle­tes rendezési tervét. A mát- rafüredi hétvégi telep útjait kiépítik, a meglévőket fel­újítják. Mátraháza és Mát­rafüred belterületi útjait portalanítják. Korszerűsítik a 24-es utat Mátraszentimre és Pásztó között. A gályái és a szentimrei üdülőtelep belső úthálózatát megépítik. Az er­dei feltáró utakat a közfor­galomra is alkalmassá fej­lesztik. Autóparkoló épül Mátrafüreden, Mátraházán és Mátraszentimre környékén. Kékes és Mátraháza kö­zött kialakítják a szennyvíz gerincvezetéket. Furcsa, de szorosan ide tartozik: Mátrafüred és Mát­raszentimre vízellátását biz­tosítják, bekapcsolják a re­gionális vízműhálózatba. Előkészítik a Mátraházát Kékestetővel összekötő sze­mélyszállító kötélpályát. Rendbe hozzák a sí­pályákat, szánkópályá­kat alakítanak ki. Erdei tornapályát építenek ki Mátraháza és Kékes térsé­gében. Sástónál KISZ-tábort létesítenek a volt felvonulá­si épületek felhasználásával. Mátraszentimrén skanzent alakítanak ki és az egykori üveggyártás emlékeit össze­gyűjtik. Galyatetőn „Kodály pihenő” névvel szabadtéri kóruspódiumot építenek. Már megnyílt az Avar Szálló. Az üdülőterületeken az egyéb szálláshelyeket is bővítik. Üzletek, bisztrók so­ra nyílik meg pavilonrend­szerben a Mátrában. 5 Az öt év fejlesztési ■ feladatai nagyon érde­kes tényszámokat takarnak. Megfogható, érzékelhető ada­tokat sorolunk most fel, ha nem is mindet a tervezettek közül. A víz napi 6000 köbméter­rel lesz több. A vízhálózat tíz kilométerrel bővül. A csa­tornák hossza 7 kilométerrel lesz több. A gyermékkörzeti orvosi rendelők munkahe­lyeinek a száma hárommal emelkedik, a felnőtt körze­tekben kettővel. A bölcsődékbe újabb nyolcvan kisgyermeket lehet majd felvenni, az óvodákban pedig további 225-öt Épül egy új, 18 tantermes általá­nos iskola, a meglévő iskolá­kat pedig nyolc tanteremmel bővítik. A kereskedelmi, vendéglá­tó és szolgáltató üzletek alap­területe 2500 négyzetméter­rel lesz nagyobb. Az elmekórházban 250 ágy létesül, az elmeszociális ott­hon 300 gondozottnak ad he­lyet. Végül: az új városi műve­lődési központ 800 személy befogadására lesz alkalmas. G. Molnár Ferenc Tejporgyár épül Mátészalkán százhetven- millió forintos beruházással, napi kétszázezer liter kapa­citású tejporgyár épül. Az új üzem berendezéseit a svéd Alfa-Laval cégtől vásárolták. Jelenleg a technológiai sze­relés folyik. (MTI fotó: Balogh P. László fel'v. — KS) Olaj mezők úttörői Nyugdíjas olajbányászok ünnepelték a közelmúltban szakmájuk jubileumát. Idős emberek üdvözölték, köszön­tötték egymást munkatársi, baráti széretettel a hosszabb idő után történt viszontlá­tás, találkozás alkalmával. S hogy a terített asztalok­nál jóféle egri bor csordult a poharakba, egy-kettőre megindult az oldottabb, köz­vetlenebb beszélgetés is. Sor­ra előkerültek a régi emlé­kek, élmények, közöttük nem egy - olyan, ami igazi kuriózum, szinte már maga a történelem. Hiszen a mes­terség, amit egykor űztek, szolgálatuk elején szűkebbés tágabb hazánkban egyaránt úttörő vállalkozásnak szá­mított. Bükkszéki próba — Én még 1921-ben kezd­tem — idézte pályáját id. Dómján István — méghozzá szénbányászként, csillésként a Dunántúlon. Az olajosok­hoz csak később, éppen az idén otven esztendeje ke­rültem. Kölcsönként adott a gazdám, egy fúróberendezés­sel együtt. Aztán végleg ott ragadtam... Mazolánnál, az új tulajnál. Vele jutottam Heves megyébe is, Bükk­székre, ahol a maszek és a kincstár egyidejűleg kutatott. Sajnos, nem sikerült jó ku­takat nyitnunk:, rendkívül kis hozamúak voltak, ráadá­sul pedig erősen parafino- sak. Hiába .próbálkoztunk a kazánnal, a gőzzel, alig se­gített valamit a kitermelés­ben. így aztán végül is ab­bamaradt a munka. Jóma­gam is megint nyakamba vettem a „világot”: megjár­tam a katonaságot s becsa­varogtam a fél országot. Dol­gozta ma kincstárnak, a MA- SZOLAJ-nak, majd egészen nyugdíjazásomig az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Nagyalföldi Kutató és Feltá­ró Üzemének... Ez utóbbi helyen már egészen jól érez­tem magamat, de bizony az­előtt, sokáig komisz dolgunk volt. Három-négy órás gya­loglással értünk a munka­helyre, ahol általában kinn is maradtunk, mert műszak­ról műszakra hazautazni, egyszerűen lehetetlennek tűnt. Olykor kunyhóban, rossz kis kalyibában lak­tunk, embertelen körülmé­nyek között. Még rágondol­ni sem jó...! 1931-beii let­tem fúrómester, s 1950-től folytattam a feladataimat főfúrómesterként. Ötventől érzem magam igazából em­bernek is: a szép beosztás mellett jutalmakkal, kitün- ■ tetésekkel búcsúztam 1968- ban. Kútból jött tréfa Görömböly András — bal­esete miatt — ugyan disz­pécserként ment nyugdíjba, de mint beszélte: évekig, ő is volt fúrómester. Még­hozzá az Eger környéki olaj- mezőkön! — Hangonyból vonult ide a szovjet gyártmányú be­rendezés — mondta —, s ha jól emlékszem, mi a ket­tes fúrási ponton láttunk először munkához. A föld azonban megtréfált bennün­ket, s másokat is, mert hiá­ba küszködtünk, hiába iz­zadtunk, izgultunk, az olaj nem ott, hanem o 6-os kút­ból jött fel elsőként! Abból, amelybe korábban beletört egy fúró; s amiről már-már szinte megf elemeztünk. 1954- ben volt a nagy esemény... Mintha nemrég történt vol­na! Igaz, hogy ha a kézi szerelésre meg az iszapguri- gatásra gondolok, a hordók­kal mozgatott segédanyagra s miegymásra, nekem is csak messzinek tűnik már. Hi­szen az ilyenféle munkának NEVEZHETNÉNK EGY­SZERŰEN katonaírónak is. Volt ebből a derekas példa­kép fajtából több is a ma­gyar históriában és iroda­lomban. Csak hát életének teljességét — a teljes életet — ez a megnevezés alig fe­jezi ki. Volt idő, amikor hi­vatalosan gyártott legendák ködébe burkolták alakját, olyannyira, hogy egykori se­gédtisztje, Eisner német in­ternacionalista lehangoltan írta: „Alakja lassan-lassan elmosódik, arcvonásai eltor­zulnak, elferdülnek, s olyan­ná lesz, mint amikor a kon­tár fényképész nekifog, hogy egy kis fényképből, retusál­va és akvarell festékkel ösz- szemázolva, mellképet ké­szítsen.” S bár a szépítés a mester­kéltség valóban nem illik különben joggal legendává nemesedett figurájához, még­is van valami népmeséi ízű abban, ahogyan Franki Bé­lából, a matolcsi mészáros legkisebb gyermekéből Zal­ka Máté szovjetunióbeli emigráns magyar író és Lu­kács tábornok, spanyolor­szági magyar internaciona­lista mártírhős lett. A kereskedelmi iskolát vég­zett, érettségizett . és tiszti rangra jogosult átlag fiatal­Nyolcvan éve született Zalka Máté ember sors- és kortársai naiv nekibuzdulásával indult 1917-ben a háborúba. „Tud­tam, hogy szolgálni és tisz­telni kell másokat, méltó­ságteljesen viselni magamat és meghajolni a felettesek bölcsessége előtt... Men­tem őszintén, egyenesen és azzal a szent naiváággal, amit az iskolákban loptak belém. Meghalni, de győzni! Na de, hisz így ment az egész had, ez volt a tömeg tragédiája...” S az impe­rialista háború értelmetlen borzalmai, az orosz hadi­fogság, a forradalom és a polgárháború megvilágosító zivatarjai az ő szemét is felnyitották. Münnich Fe­renc visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Omszkban a volt osztrák—magyar hadi­foglyok konferenciáján a forradalom mellett adta le voksát. ZALKA MÁTÉ SZIBÉRIÁ­BAN esett át az új, az elő­zőnél sokkal igazságosabb harc tűzkeresztségén. Győ­zelmek és vereségek, bör­tön, fogolytáborok és szen­vedések kísérték útját a győzelemig. A polgárháború nemcsak katonává, hozzáértő pa­rancsnokká nevelte Zalkát, aki járatos lett a lövész- árok-harci stratégiában, a partizántaktikában, a iovas- rohamok harcművészetében. Belül is átalakította: kiko­vácsolta világnézetét. Leszerelése (1923) után még néhány évig a szovjet állam diplomáciai munkával bízta meg. Futárszolgálatot teljesített Nyugat-Európá- ban, Skandináviában és a Közel-Keleten — Törökor­szágban és Perzsiában. Köz­ben pedig egyre több lehe­tősége volt a régen benne szunnyadó ösztönzésnek en­gedni: írni! Novellákat, kar­colatokat, kisregényeket. Nagy terveket, regény triló­giákat kovácsolt — ideje és lehetőségei nem mindig en­gedték ezek valóra váltá­sát. ÍRÁSMÜVÉSZETE forra- radalmi és katonai tapasz­talatai gazdag fegyvertárá­ból merítette tematikáját. Mindig visszatért az inter­nacionalizmus, az osztály­hoz való hűség, a katonai- emberi-parancsnoki helytál­lás irodalmi rangú és rendű propagálásához. S közben egyre mélyebben, árnyal­tabban tárta, fel a 1 jelleme­ket és a helyzeteket. Mind­emellett közéleti, kulturális tevékenységet is kifejtett, 1925 és 1928 között a For­radalmi Színház vezetője volt. Miközben állandóan tartotta a kapcsolatot a moszkvai magyar interna­cionalista emigrációval, an­nak kulturális tevékenysé­gébe kezdeményezően kap­csolódott be, s jó néhány , rövidebb lélegzetű írással a háta mögött végre nagyobb munkába is foghatott. A bolygók visszatérnek című regényében (1932) a téma ismerős: a magyar interna­cionalisták részvétele a pol­gárháborúban és törekvésük a Tanácsköztársasággal való katonai kapcsolat felvételé­re. Hazafiság és internacio­nalizmus egysége a regény. Legismertebb művében a Doberdóban (1936) pedig egy fiatal katonatiszt világhábo­rús kiábrándulásának, esz- mélésének és lelki felépülé­sének történetét követhetjük nyomon. Máig egyik legjobb háborús regényünk ez, bár utolsó fejezetei már a siet­ség nyomait viselik magu­kon. Spanyolországban kitört a polgárháború és Zalka az újonnan szervezett 12. Nemzetközi Brigád parancs­nokaként Lukács tábornok néven, több mint fél éven át harcolt Spanyolországban. Jelentős sikereket ért el Madrid védelmében, a Ja- rama mentén és Guadalaja- ránál. Ludwig Renn német író, Roman Karmen szov­jet filmrendező, Mihail Kol- cov haditudósító és Ilja Ehrenburg írásaiból tevé­keny szervező és leleményes katonai vezető képe áll előt­tünk. Segédtisztjétől tudjuk, ,hogy időnként áb­rándozott az irodalomról, néhány nyugodt évről, ami­kor nem hallja majd a go­lyók süvítését, ' a srapnelek robbanását; és terveit valóra válthatja. De mindig hozzá­tette: „Én most' Lukács tá­bornok vagyok. Zalka írót otthon hagytam. Nem tudom kettéosztani magam.” TERVEIT a maguk teljes­ségében nem válthatta való­ra. Mégis teljes élete volt. 1937. június 11-én a huescai fronton elesett. Valenciában nyugszik jeltelen sírban. Dérét Miklós mar nyoma sincs a mai vi­lágban! Megszerette az olajat — mesélte kacagva —, de ott­hon, Demjénben azért mais csak fával, szénnel fűt, mint azelőtt. Az olaj szagát ugyanis csak kinn, a kutak­nál élvezte. A lakásban ki nem állhatja ... Vízben, sárban A hangonyi csapat egyik! vezetője volt Hófej Sámuel fúrómester is, aki, míg ide jutott, természetesen annak rendje és módja szerint meglépte a pálya alacso­nyabb lépcsőfokait. Dolgo­zott segédmunkásként vízben, sárban, a legnehe­zebb feladatokon — majd kapcsolós lett, a tornyokat mászta. Eger előtt a Bör­zsönyt járta, még korábban pedig az Alföldet. Hol ola­jért, hol meg csak vízért fúrt, mikor mire kérték. — Az olajhoz volt mindig nagyobb kedvem — emle­gette —, azt mindig izgal­masabbnak, érdekesebbnek találtam. Nem okozhatott volna nagyobb örömet más, mint az, amikor itt a vá­ros közelében is előbukkant a kincs. Szíve szerint — esküdött rá — ma is szívesen bá- nyászkodna a kincses mező­kön. Nyugdíjasán azonban be kell érnie a kerti mun­kával és a valamikori mun­kánál sokkal unalmasabb nyúltehyésztéssel. Tornyok, kicsiben Láris János egykori főfú­rómester megsárgult, megfa­kult fényképet is hozott em­lékei között: — A képen látható fúró­tornyot fából, vörösfenyő­ből barkácsoltam, még 1932- ben — magyarázta. — Két és fél méter magasságú volt csak, de pontos, kicsinyített mása az igazinak. Tiszaőr- sön fabrikáltam a pécsi bá­nyászszakiskola számára. Műszakok után, három tel­jes hónapig kínlódtam vele, míg sikerült, s elnyerte a, megrendelők tetszését. Pécs­ről — mint hallottam utóbb — Nagybányára is elkerült, de hogy aztán mi lett vele, merre van most, máig sem tudtam meg ... Egyébként azóta már újabbat is csi­náltam, sőt, most megint dolgozom egy másik model­len. Hússzoros kicsinyítés­ben készítem, az Olajipari Múzeumnak. Örülnék, ha ezzel sem okoznék csaló­dást .., A toronyfabrikáló — aho­gyan mondták róla — 43 évet töltött a szakmájában, s valamikor komplett szere­léseket irányított. Most halk szavú, idős nyugdíjas, akit nagyrészt ezek a találkozá­sok éltetnek. Nos, legyen hát akkor még sok ilyen találkozás! — kí­vánták egymásnak az ünne­pi asztalnál. S óhajtjuk ma­gunk is: őszinte szívből. Gyóni Gyula kiwisw fi 1976. április 23., péntek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents