Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-22 / 95. szám
A mának és a holnapnak AKI REGEN NEM LÁTTA egyik — itt megnevezésre nem szoruló — dunántúli városunkat és friss szemmel bolyong az alakuló, új város- központ környékén, meglehetősen vegyes benyomásokkal, sőt kicsit nyugtalanul megy tovább. Szöges ellentétben a város hagyományosan igényes, évszázadok ízlése alakította nyugodt és bensőséges architektúrájával, a jövendő városmag mai állapotát szinte siváran egyhangúnak látja, s ráadásul rögtönzöttnek érzi. Mintha hiányoznék a képzelőerő, s a kockán és téglalapon kívül más idom nem létezne az építészeti geometriában. De valószínűleg nem erről van szó. Nem a képzelőerő hiányzik. Sok a tervmódosulás, az eltérés a komplex elképzeléstől: pillanatnyi költség- vetési vagy egyéb praktikusnak látszó indokok „megfaragják” az eredeti tervet, s a kompromisszum eredménye az, amit a szem az épülő — túlságosan is lassan épülő — városközpont mai formájában lát. Ez azonban csak egyetlen példa, s a példákat lehetne sorolni, akár az óbudai lakótelep sokat emlegetett és kifogásolt egyhangúságával, akár az ország tucatnyi más lakótelepével: a mennyiségi sürgetés-feszültség semmissé tesz sok fontos, ésszerű szempontot, amelynek jelentősége csak a későbbi évtizedekben válik érzékelhetővé. Márpedig a városépítésben, ahol nyolcvan-száz esztendőre előre kell átgondolni bizonyos döntések és összefüggések hatását, a pillanatnyi sürgetésnek engedni és aszerint cselekedni, sokszor jóvátehetetlen következményekhez vezet. AMI ÉRVÉNYES a pragmatikus cselekvés veszélyeire a városépítészetben, érvényes sok más területen is. A . mában ugyanis mindig van és lesz olyan kényszer, hogy az adott,, pillanatnyi helyzetet, az időszerű szempontokat és feltételeket vetítsük ki a jövőre is, vagy éppenséggel elodázzunk már mais szükséges megoldásokat. Olyan gazdaságfejlődési szakaszban pedig, amelynek során koncentrálni kell az erőfeszítéseket, mérsékelni kell fejlesztési terveket vagy ütemet, mindig az a legnehezebb kérdés: mit vegyünk előre és mit halasszunk? Mit csökkentsünk, és mit növeljünk fokozottabb ütemben? Nincs veszélyesebb ilyenkor, mintha a gondolkodás „beáll” a pillanatnyi normára és a különböző nagyságrendű, horderejű és következményű döntéseit sablonosán, a pillanat diktálta döntésnormák szerint hozza meg. Mindenki tudja, hogy például a költségvetési keret felosztásának megvannak a maga rutineljárásai, normái. Ha valaki például nem a megszokott normák szerint akar eljárni, akkor máris számolhat vele, hogy ellenállásra talál, s még a helyes, átgondolt, indokolt döntési javaslatát is erősen védelmeznie kell. Mégis, a baj nem ebből, hanem a gondo- lattalanságból, a sablonos cselekvésből származik. A gazdaságnak ugyanis az a természete, hogy a negatív jelenségeket is megszilárdíthatja, szokássá rögzítheti, elfogadott esetté teszi. így például a gyártás, vagy a kereskedelem megszokhatja a hiányzó cikkek létezését és egész cselekvésnormáját arra állítja be, hogy ilyen és ilyen árufajták „hiánycikknek” számítanak. Ezután aztán maga a gondolkozásmód „termeli” tovább a hiánygazdálkodást, mert elfogadta, adottnak vette a pillanatnyi állapotot, ahelyett, hogy erőfeszítéseit a hiány megszüntetésére összpontosította volna. EGY ADOTT ÜZEMNEK például arra kell törekednie, hogy meglevő gépi kapacitásait sokkal nagyobb hatásfokkal használja fel, és ezzel bővítse termelését, fokozza a termelékenységet. Ilyen üzem ma nálunk százával van, s országosan mérve nyugtalanítóan magas szám kerekedne ki, ha forintra számítanánk át a jobb kapacitáskihasználásból várható többlettermelést. Az üzemekre tehát mind külső, mind belső nyomás nehezedik, hogy ne új gépek és“ berendezések vásárlásával, hanem mindenekelőtt a kihasználtság magasabb fokával törekedjenek a többtermelésre. Noha éz a törekvés rendkívül fontos és teljesen indokolt, semmi nem okozhatna nagyobb kárt, mintha a műszaki-technológiai fejlődés megállna, miközben az iparágban már összehasonlíthatatlanul magasabb termelékenységű gépek veszik át a szót világszerte. Vagy szólhatnánk például az úgynevezett strukturális létesítmények fejlesztéséről, amely köztudottan elmaradt a termelői létesítmények fejlődésétől, s ezért ma már a termelői létesítmények például néhol rossz a távközlési hálózat, elöregedtek a csatornák, alacsony fokú az ügyvitelgépesítés és így tovább. Az esetek egy részében itt is elhalasztott beruházásokról van szó, s e halasztások indoka a maga idejében valószínűleg alaposnak látszott. A halmozott halasztások viszont olyan problémákat okozhatnak egy város, egy gyár életében, amelyeknek megoldása — miután az elérkezett a tűrési határhoz — még nagyobb gondot és még több költséget okoz. Igen, most olyan időszakban vagyunk, amikor törvény a takarékos gazdálkodás, amikor a felesleges kiadások csökkentése, a meglevő eszközök jobb kihasználása parancsoló szükség, hogy veszteségeinket csökkentsük, és erőforrásaink valóban a legfontosabb fejlesztési célokra irányuljanak. E tekintetben mozgósítani kell az érteimet, a figyelmet, az akaratot, a cselekvést. És még igen sok a tennivaló, a feltáratlan lehetőség, mint ahogyan még sok rés van, amelyen vígan csordogálnak az állami, a vállalati pénzek, anélkül, hogy hasznos munka formájában visszatérülnének. De még inkább olyan időszakban vagyunk, amikor nélkülözhetetlen összekapcsolni a mát a holnappal, s nem engedhetjük meg, hogy átadjuk magunkat bármely területen is az „egynapos megoldásoknak”. A MA PARANCSOL és ennek a parancsnak engedelmeskednünk kell, mert a jövőt nem a jelen rovására akarjuk megvalósítani. A ma parancsol, de a jövő kötelez, mert holnap már az lesz a jelen. Rózsa László (106 évvel ezelőtt születeti • Lenin.) ... Nem volt gyönge, de különösebben erős sem volt. Testi munkát nem végzett. Legföljebb a kommunista szombatokon. Szeretett járni. Otthon is folyton járkált, fel- alá, gyorsan, a szoba hosszában, olykor lábujjhegyen. Gondolkodott valamin. Miért lábujjhegyen? Azt hiszem, részben azért, hogy ne zavarjon senkit, például az emigrációban, mikor szobát béreltünk, ne zavarja a lakás tulajdonosait sem. De csak részben ezért. Ezenkívül valószínűleg azért is, mert ez a gyors, zajtalan, lábujjhegyen való jár- kálás még erősebb koncentrációra késztette. A mozdulataiban nem volt semmi félszegség. Mozdulatai nem voltak lágyak, de nem is voltak szögletesek. Nem volt esetlen, inkább ügyes. Keményen állt a lábán. Tornászni nem tornászott; gorodkit játszott. Úszott, jól korcsolyázott, szeretett kerékpározni ... Gyorsan öltözött és vetkőzött. A betegsége alatt igyekezett mindig ugyanazt a sorrendet betartani, éppen azért, hogy gyorsan végezzen mindennel. Kedvelt gesztusok és szokásos mozdulatok: beszéd közben a jobb kézzel előre és jobb felé. Mimikája és gesztikulációja mindig kifejező volt; betegsége alatt határozottan élénkebbé vált. Nagyon gyakran mosolygott. Mosolya őszinte volt. nem kaján, sem „udvarias”. Hogy tudott hahotázni ’ Még a könnyei is potyogtak. Nevetés közben hátr: vetette a törzsét. Gyorsan beszélt. A gyorsírók nehezen tudták követei. Egyébként lehet, hogy Krupszkaja Leninről (Réssietek) nem is azért, vagy nem annyira azért, mert gyorsan beszélt, hanem mert 1. akkori gyorsíróink elég gyengék voltak; 2. mondatainak felépítése nehéz volt... Hangja kifejező, nem monoton. Különösen kifejezőek — a moduláció tekintetében is — a közbekiáltásai. Mintha most is hallanám. Beszéde egyszerű volt, nem cikornyás, nem teátrális, nem volt sem „természetesen mesterkélt” és franciásan „dallamos” (mint például Luna- csarszkij beszédmodora), sem száraz, merev, monoton, „angol” típusú; az orosz beszéd e két véglet között valahol középütt van. Ilyen volt Ilji- csé is: „közbülső”, tipikus orosz beszéd. Érzelmileg telített, de nem mesterkélt, nern erőltetett. Előfordult, hogy sétálni mentünk és ő némán, gondolataiba merülve ment mellettem. Ilyenkor én se szóltam, hagytam, hogy magába mély ed jen. Azután elkezdett beszélni, részletesen, alaposan, és nagyon nem szerette a közbevetett kérdéseket. Viták, megbeszélések után gyakran mogorva, szűkszavú, levert volt. Én soha netn kérdezősködtem; később mindig elmondta magától, mi történt. Soha nem fordult elő, hogy szavak, mondatok vagy fordulatok kiestek volna az emlékezetéből, vagy hogy nem értette volna meg a másik fél szavainak értelmét. Ellenkezőleg, rendkívül gyorsan megértette és felfogta. Feljegyzései gyakran egyetlen szóból, egyetlen mondatból állnak. Otthon, ha valamilyen kérdés erősen izgatta, mindig suttogva beszélt. Nagyon friss, állhatatos és kitartó ember volt. És derűlátó. Szeretett dúdolni és fütyö- részni. Rettenetesen gyorsan írt, tele rövidítésekkel. Sokat és szívesen írt. Előadásaihoz mindig leírta a beszéd gondolatait és vázlatát. Mások előadását hallgatva, jegyezte az előadó gondolatmenetét és egyes megfogalmazásait. Ezekben a jegyzetekben mindig minden lényeges benne volt, semmi fontos nem sikkadt el... Kéziratait mindig rögtön tisztázatban írta. Nagyon kevés javítással. A statisztikai táblázatokat, számokat, kivonatokat mindig rendkívül gondosan, különös buzgalommal írta, ezek a „szépírás” mintaképei. ' Szívesen írt ki statisztikákat: számokat, görbéket, grafikonokat, de rajzos grafikonokat sóh§. Renkívül gyorsan olvasott. Néha olvasás közben félhangon mormolta magában, ami az olvasmánnyal kapcsolatban eszébe jutott. Vizuális memóriája kitűnő volt. Az arcokat, oldalakat, sorokat pontosan > megjegyezte magának, sokáig megőrizte emlékezetében, még az egészen apró részleteket is. Imádta a természetet. Szerette a hegyeket, az erdőt és a naplementét. Nagyon {szerette és értékelte a színek kombinációit. A sa li öltözetére nem so.c gondot fordított. Azt hiszem, teljesen mindegy volt neki, milyen Új» a tanszék Az alapkérdés így hangzik; mit kell tenni ahhoz, hogy több zöldség teremjen? A válasz: korszerű termesztési módszereket kell alkalmazni. A mellékkérdés így hangzik: miért a főiskolai tanszék foglalkozzék a korszerű termesztési mód kitalálásával és terjesztésével? A válasz így hangzik: mert a tanszéken kitűnően képzett szakemberek dolgoznak, akik nemcsak oktatói a szakmájuknak, hanem szerelmesei is. Hogy miért kezdtük most ezzel a kérdés-felelettel ? Mert a gyöngyösi Kertészeti Főiskola két tanszékének olyan újításáról akarunk hírt adni, ami nagyon szép eredményekkel kecsegtet. A kulcs: a fólia Ma már mindenki tudja, sokan csinálják is: a legolcsóbb megoldás ahhoz, hogy primőr árut kapjunk a kertészetben — a fólia. Nem is kerül sokba, könnyen kezelhető, és gyakorlatilag kiválóan pótolja az üvegházat. Mi lenne, ha a fóliát nem keretre húznák rá, hanem rögtön a földre terítenék le, magára a zsenge palántára? Nem kellene sátrat építeni, megtakaríthatóvá lenne egy csomó munka, olcsóbbá válna az építkezés, időben is lerövidülne az előkészület. Pofon egyszerű megoldásnak látszik ez. Még azt is elárulhatjuk, hogy a nyugat-európai országokban van is rá példa. Csak hát a fólia. Megfullad a zárt fólia alatt a gyenge palánta. Tehát a fóliát Önszellőzővé kell tenni. Hogyan? Ki keli lyukasztani. Vagy a másik lehetőség: vékony kis bevágásokkal kell a lejáratnak utat engedni. Ilyen fóliát már gyártanak is a tőkés országokban, úgy nevezik, hogy slicceit fólia — miután a szakirodalomban német nyelven írták le. Slicceit? Mondjuk: hasítékolt, ez így honi nyelven hangzik, és még furcsa gondolattársítást sem vált ki senkiből. — A nyugati fóliát csak nehéz dollárért lehet beszerezni, ami nem olcsó dolog — mondja Nyeste István docens, a gyöngyösi főiskola zöldségtermesztési tanszékészínű a nyakkendője. A nyakkendőt különben is afféle szükséges rossznak tekintette... Amikor felszólalásaira készült és általában amikor dolgozott, szerette az aláhú- zogatást, széljegyzeteket, idézeteket, s ezeket gyakran és bőségesen igénybe is vette. Jegyzetei rövidek és kifejezőek voltak. Muzikális. Zenei memóriája jó. A hallott dallamot jól megjegyezte. Legjobban a hegedűt szerette. A zongorát is. Az operát jobban kedvelte, mint a balettot. Szerette a Pathétique és az Appassio- nata szonátát, a Torreádorindulót. Párizsban szívesen járt hangversenyekre. De ilyesmire nem sok idő jutott az életünkből. A színházat is nagyon szerette, mindig erősen hatott rá. Szó nélkül megevett mindent, amit' elé raktak. Fiatal korában és a börtönben gyomorfájdalrhai voltak. Később aztán, áttérve a házi kosztra, ami . kigyógyította ebből a bajból, gyakran megkérdezte: — Ezt szabad ennem? — A mustárt és a borsot szerette. A föidiepret nem bírta ... Szerette a mezei virágokat és a zöld növényeket. Emlékszem, 1922-ben azon kaptam, hogy langyos vizet tölt a korsóba, amelybe duzzadó rügyekkel teli ágakat raktunk. Lenin optimista volt, bár Szibériában és Franciaországban általában sokkal idegesebb, mint bárhol. Rettenetes álmatlanság gyötörte. A reggelei mindig rosz- szak voltak, későn aludt e! és rosszul aludt. S ■'' sokat használt a s\ ú' :i í. szabályos ritmusa, Francia- országban azonban megint össze-vissza éltünk. Késő éjnek a vezetője. — Arra gondoltam tehát, hogy meg kellene próbálni ezt a fóliát magyar alapanyagból elkészíteni. így csak forintot kellene érte kiadni. Gép is lett összedugták a fejüket a műszaki tanszék vezetőjével, Turányik Bélával. Mit lehet csinálni? Ha úgy tetszik: az egész nem is olyan nagy ügy. Van már egy gép Gyöngyösön, amelyik a szőlőoltványokhoz gyártja a műanyag kötözőszalagot, a rafia helyettesítésére. Ezzel a géppel kellene valamit csinálni, hogy... A műszaki tanszék meg is oldotta a feladatot. A 120 centi széles fóliát egyetlen fogással felhasogatja, hasítékokat vág rajta, sok-sok kis ablakocskát, amelyek beengedik a friss levegőt, utat nyitnak a párolgáshoz, ugyanakkor a belső meleget mégis megőrzik. — Olyan ez, mint valami kondicionáló szerkezet? — tettük fel az önként adódó kérdést. — Valami hasonló, mondhatjuk rá egy kis túlzással — hallottuk a választ Nyeste Istvántól. — De ha már elkészült a hasítékoló gép, meg kellett oldani a fólia le- helyezésének és rögzítésének gépesítését is. A műszaki tanszék ennek is eleget tett. Egy hengert készített, amelyet a traktorhoz lehet csatolni. Ez a gép ráteriti a fóliát az ágyásra, a két szélére a földet is ráhúzza, hogy rögzítse a fóliát. Már nem is következhet más, mint egy olyan gép, amely ezt a fóliát fel is szedi a földről. Most ez van soron a műszaki tanszéken. Hipp-hopp, máris megvan minden! Mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy hónapok teltek el az ötlet kipattanásának időpontjától a megvalósítás örömteli percéig. Az első kísérletek Tavaly még csak kézzel lyuggatták ki a fóliát, Gyöngyösölj saláta díszlett alatta, Horton és Kálban pedig, az ottani tsz-ekben dinnye. Alig valamicske területeket fogtak fel az első kísérletekre, de már négyszeres ismétlés-, ben — így nevezik a kutatók —, hogy valósághű képet nyerjenek az eredményekről. Mit tapasztaltak? — Hat-hét nappal hamarabb kaptunk salátát, az első osztályúak száma is több volt, mint a fólia nélkül termesztetteknél. Azonkívül a növény zsengébbnek és fejlettebbnek is bizonyult a fólia alatt. Az idén már Hatvanban a főiskola területén 48 méter hosszú ágyások készültek, most is négyszeres ismétlésben, de már ötféle maggal, mellette pedig betelepítettek egy azonos nagyságú területet fólia nélkül is. Ez lesz az ellenőrző parcella. Végeznek egy 24 órás méréssorozatot is a kísérleti táblákon, hogy mindent aprólékosan feljegyezhessenek, szinte szünet nélkül. így lehet majd tárgyilagos és jellemző képét megrajzolni a fóliás termesztésről. Kálban a görög- és a sárgadinnye kísérleteit folytatják. Ha gazdaságossági számításokkal még nem is rendelkeznek, nem művészet annyit megállapítani, hogy a hat-hét napos időnyereség, a kiadások csökkentése, a kevesebb munka — mind a fóliás termesztés mellett szól. A Borsodi Vegyikombinát pedig kapott az ötleten, hogy ők gyártsák hazai anyagból a szükséges fóliát — sliccéivé, tehát: hasítékolva. Még egy új Már csak úgy „mellesleg” említi Nyeste István, hogy a fóliás sátor alkalmazásához is „hozzá akarnak szólni”. Őszintén bevallják, az ötlet szintén nem teljesen új, de ők már a kidolgozásában „csavartak egyet” rajta. Eddig a fóliát egy sátor kialakítására használták fel. Most arról van szó, hogy ik- resítik a sátrat, tehát egyetlen vázzal két alagutat hoznak létre. Eddigi számításaik szerint csupán fóliából ezzel a módszerrel mintegy húsz százalékot tudnak megtakarítani. A váz maradhat, ahogy a termést leszedték alóla, aztán újból csak a fóliát kell ráteríteni, ha ismét művelni akarják a területet. Van ennek az újításnak még egy nagyon fontos alkotó eleme. A kis, háztáji gazdaságok munkáját tudják megkönnyíteni vele, mert a vázelemeket úgy méretezik, hogy akár a ház melletti kiskertben is kényelmesen elférjen egy ilyen fóliás házacska, ami nagyon sok részletében és felhasználásának módjában is valamiféle üvegház jelleget hordozna. Egyelőre Pásztó környékén keltett nagyobb érdeklődést az ikersátor, bár a gyöngyösi tanszék kicsit sem bánná, ha a „hazai tájakon”, tehát a városban és a környező községekben az ÁFÉSZ szakcsoportjai is kíváncsiskodnának, meg akarnák ismerni az újítást. * üzemmérnököket képeznek a gyöngyösi Kertészeti Főiskolán, méghozzá olyan eredménnyel, hogy szívesen fogadott szakemberek az itt végzettek az ország különböző részein. Kísérleteket folytatnak a tanszékek, ahogy arról már korábban is írtünk, a Szőlészetben is, és ahogy ez a mostani írásunk tudatja, a fölöségtermesztésben is. Ezek a kísérletek is, ahogy a szakemberek képzése is, egyetlen célt szolgálnak: a szocialista mezőgazdasági üzemek gazdálkodásának fejlesztését. Azaz: mindannyiunk érdekét szolgálják. G. Molnár Ferenc szakába nyúló beszélgetések és viták zajlottak ott. Szibériában a száműzetés letelte előtt rettenetesen félt, hogy esetleg meghosszabbítják: ekkor különösen ideges és ingerlékeny volt. Még le is fogyott. Általában vidám volt és tréfálkozó. Hangulatváltásai nem voltak gyakoriak és általában mindig indokoltak. Nagyon tudott uralkodni magán. Amikor beszélt, ha nem kellett valamilyen okból mérsékelnie magát, mindig élesen vetette fel a kérdéseket, még ki is élezte őket, „személyekre való tekintet nélkül”. Az olyan emberekkel, akiket nevelt, nagyon tapintatosan beszélt. Ha felizgatta magát, elsápadt. Beszédének lenyűgöző szenvedélyessége még akkor is érződött, ha látszólag nyugodtan beszélt... Minden felszólalása előtt nagyon izgult: magába merült, szűkszavúan kitért a más témájú beszélgetések elől, az arcán látszott, hogy izgul, töpreng. Nagyon erősen kifejezésre jutott az a törekvése, hogy elmélyülten, kutató módjára közelítse meg a kérdéseket. Susenszkojában például egy paraszt két óra hosszat mesélte neki, hogyan veszett ö:. :::' a rokonaival, mert azok :n ki./’iák meg a lakodalmukon. Iljics rendkívül figyelmesen kérdezgette, igyekezett megismerkedni ezzel az életformával. Mindig szerves kapcsolata volt az élettel. Önkritikus természet; nagyon szigorú volt önmagához. De gyűlölte a lélekben ••’aló vójkálást és a kínzó önelemzéseket. Harcias ember volt. Bátor és merész. Mmusiad 1976c április ZZ., csütörtök k 4 k
