Népújság, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-16 / 64. szám

Lukács Sándor-..hét” volta televízióban az elmúlt héten? Képünkön: Gáspár Margit Isteni szikra című regény­adaptációjában: Lukács Sán­dor A capuai fiú * itthon Néhány éve. pontosan 1974-beh mutatták be azokat a capuai fiúkat, illetve sor­sukat. akik kalandvágyból el­sősorban. búcsút se mondva a hazának és a családnak — disszidáltak. Annak idején nagy érdeklődés kísérte ezt a dokumentumfilmet. tartós visszhangja támadt, fájdal­mas sebeket érintett, nem ke­rülve meg semmiféle kénves kérdést, de meg. és kikerül­ve minden érzelgősséget, nagy őszinteséggel és meg­döbbentő erővel mutatta be az olaszországi átmeneti tá­bor lakóinak életét és ille­méi A capuai fiúk közül egy, aki még a magyar nyelvet is el óhajtotta majd felejteni, olv lelkesen nyilatkozott amerikai terveiről, amelyek­nek megvalósításához ezető első lépéseit egy új és ame­rikai csizmában óhajtotta megtenni, hogy már akkor gyanakodhatott a néző: nem viszi ez a gverek sokra vagy semmire sem odakinn. És amikor néhány év után Lukács Lóránt kamerája. Radványi Dezső és Kígyós Sándor társaságában utána­nézett a capuai fiúk Ameri­kájának csupán annyi volt a váratlan — bár ez is .niért lett volna váratlan, ha jól be­legondolunk —. hogy akit kint kerestek az már itthon dolgozott esztergályosként. Ezzel most körülbelül ki is merült ennek a dokumen­tumfilmnek a ..szenzációja”. Illetőleg: ha szenzációja, meghökkentő kuriózuma -olt az csak annyi volt. hogy már nem is volt. Az amerikai át­lagpolgár élete nem fenékig tejfel ezt ma már itthon is mindenki tudja, elhiszi, és hogy a közéjük vetődő, még a nyelvet sem ismerő külhoni mire viheti általában, erről a sok hazatért volt dissZidens is bőven tartott már élmény- beszámolót. A hazatért capuai fiú ép­pen úgy nem tudott újat rrjondani. mint azok. akik nem tértek vissza, most Ame­rikában keresik a maguk „amerikáját” több, de inkábo kevesebb sikerrel. Tízéves találkozó Remek ötlet: találkozót denezni egy egész színi osz­tállyal. Tíz év után. Egy év­tized már annyi, hogy az em­ber. különösen, ha művész­ember. már megtalálta ön­magát. de legalábbis már azt az utat tapossa, amely ön maga felé vezet és mégsem elvan sok. hogy az évek vé­sője át-'vagy éppen teljesen Újraformálja a volt osztálv- . társakat. Még azért frissek az emlékek, de már kitűnően működnek az emlékek szűrői. Pb.tlwüsU És remek ötlet volt azért is. mert egy kitűnő osztályt ál­lított a kamera elé a szer­kesztő műsorvezető. Vitray Tamás, Hogy mégsem sikerült iga­zán ez a találkozó? Annak alapvető oka. hogy túl sokat akart markolni, és emiatt túl keveset sikerült bemutatnia, túl sokat akart mondani és emiatt a lényeg­re alig jutott idő még a két órából sem. A lényegre: a művészi alkotómunka bemu­tatására. a tíz esztendő küz­delmeinek megrajzolásába, a bukásokkal és a sikerekkel együtt, önmagában véve oda­figyelésre késztető volt a három nemzetközi rangú és jeles művész — vendégpro­fesszor. ahogy Vitray meg­tisztelte őket — megnyilatko­zása a színészi munka gond­jairól. műhelytitkairól. ám egy „tízéves találkozó” kere­tében itt és most. túlságo­san is súlyosnak és erőlte- tettnek tűnt a mindmegannyi még oly igazság is. A sas meg a sasfiók Szabó Lőrinc „A szöke­vény"-ben egy villanásnyi Petőfit írt meg. ahogyan az író elképzelte a költő ama utolsó napját. Vázlat volt ez persze inkább, egy zseniális hozzáértő jellem- és műhely- gyakorlata. egy történelmi anekdota csupán. Az Avar István és Kőműves Sándor teremtette világba azonban éppen Petőfi — Lukács Sán­dor -7- nem illett bele. Fé­lek kimondani: felesleges volt. Sem Lukács játéka, sem Petőfi alakja nem szervesült igazán abba a sajátos kör­nyezetbe. amely valahol az erdélyi hegyek lábánál szol­gált otthonául három ember­nek. Az igazsághoz tartozik még persze az is. hogy irdatlan nehéz Petőfit megformálni, B£KÉS Sándor­XIV. „Hát te, Pista?” „Nősülök, pajtás...” Persze, mindjárt megvál­toztak a dolgok, koccintot­tunk. egyszer, kétszer, száz­szor is talán ... Éjszaka lett. Az asszony meg nógatott, gyerünk már haza. . Nem I volt mit tenni, kocsiba ül­tünk. s elindultunk hazafelé. De előtte volt egy kis sus- mus a cimborákkal. A kökö- nyösi dombon vagyunk, ami­kor leállítanak. „Molnár István?” Rendőrök voltak .Az vagyok.” „A papírokat.” ..Tessék.” Még az arcomat .» iáéiLctUk. bog? azonos va­íróilag is. színészileg is. Min­den magyar emberben egy sajátos belső kép él a Költő­ről. és mindig, mindenkor ezt a képet szembesíti a Iá tottakkal a hallottakkal. Ez lehet éppen olyan valós, mint hamis a valósággal szemben, de mindenkor olyannyira meghatározó, hogy szinte béklyóba veri a színészt, aki Petőfit akarja életre kelteni a színpadon vagy a képer­nyőn. Kisebb a gond e tekintet­ben Zoltánnal. Petőfi Sándor hányatott sorsú, korán meg halt. apja sorsát megélni akaró költőfiával. Huszonkét éves, amikor ágyban, párnák közt hal meg tüdőbajban, s bár ő is volt színész és poéta apja árnyékában egyrészt a megváltozott, történelmi és társadalmi . keretek miatt, másrészt csak sajnálni való emberré, mintsem emlékét az utókornak kötelezően megőr­zendő iellemmé válhatott. Krúdy Gyula Zoltánkája sem több. mint egy jól sikerült vázlat, legalábbis nem több a képernyőn, ahol inkább csak jelzések, mintsem törté­nések. szavak, mintsem érzé­sek és érzelmek igazolják: Petőfi Zoltán útja objektíve sem vezethetett máshová, mint a korai halálba. Több itt a romanticizmus. mint a realizmus, több az esetleges­ség. mint a belső történések logikai rendje. Lukács Sándor Petőfi fiá­nak alakjában szabadabban, közvetlenebbül mozgott és hitelesebb figurát is terem­tett. Hogy helyenként még­is teátrális volt a játéka, az nemcsak rajta múlott, hanem az „eredeti” Krúdy-mű vilá­gán is. és talán azon is. hogy Hajdufy Miklós rendező, aki A szökevényben rendkívül fegyelmezett játékot, feszes pillanatokat teremtett, a Zol- tánkában mintha kissé la­zábbra engedte volna a já­tékot. Gynrfaő Géza gyok-e a fényképen látható emberrel. „Rendben?” „Ahogy vesszük: ön ugyanis átszáll a mi ko­csinkba. s velünk jön...” „Miért?” „Majd megtudja.” A feleségem halálsápadt volt. „Ha nem tudnák, a fér­jem képviselő...! Mentelmi joga van .. !” Persze, hiába volt min­den, át" kellett szállnom. Mondtam az asszonynak: ne szomorkodj, kedves, csak fe­küdj le otthon nyugodtan, majd jövök... — És mikor ment? — Amikor beleuntunk az ünneplésbe. A cimborák ugyanis már nagyon türel­metlenül vártak... Xm. ISMÉI' ZOBÁKON Zobák-bánva, a leg-ek bányaüzeme, úgy ül a gesz­tenyés! dombtetőn, mint egy korona. Magyarország leg­mélyebb — hétszáz méter­nél is mélyebb —, s ugyani­akkor legnagyobb átmérőiű aknáia 1963. június 1-én kezdte meg a termelést. Ma­gyar bányász ilyen mélység­ben még nem járt koráb­ban sohasem. A páratlanul magas kőzethőmérséklet. a fokozott fázveszély. valamint a szeszélyes kőzet,nyomás már az e'ső percektől rend­kívüli nehézségek elé állí­totta a csapatokat. Az em­beri kitartás. leleményes­ség és m’tszaki szakértelem örökös próbatétele itt az élet. Most itt állunk a két gyönyörű torony alatt Mol­nár Istvánnal. aki a szó legszorosabb értelmében ka­put nvitott Zohák iövő'e fe­lé Am’ó’s kz-z az tizem nem ’ért itt. T-szt^ság. rend fj-rón togtn cT'-vSorfi'*’ £11 Höf’''" '■'orn1/''V'7:^+il S70­''l plI+A Jilt'S mellett. Hát, körülbelüliiben KISZ-tilkár a HV/b bői Mitől jó KlSZ-tltkár va­laki? A füzesabonyi gimná­zium harmadikos tanulója, Szederkényi Éva szerint at­tól, hogy ha társai számára minél vonzóbbá, érdekeseb­bé, érdekesen politikussá formálja a KISZ-életet, s ha minél jobban képviseli a többiek érdekeit. Nagyjából ezeket a célokat tűzte ki maga elé Éva, akkor, ami­kor február közepén alap­szervi KISZ-titkárrá válasz­tották. — Nagyon váratlanul ért, de kellemes érzés .volt, ami­kor kiderült, hogy a gyere­kek az öt jelölt közül en­gem javasoltak. Hiszen, amióta csak beléptem a KISZ-be, legtöbb szabad időmet a mozgalmi munká­val töltöm el. Persze nem mindig volt ez így. Éva egri kislány, annak idején nem vették föl egyik helybeli gimnázium­ba sem, így került Füzes­abonyba. — Az első nap még a sor­ba sem akartam beállni, a többiek közé, úgy kellett belökdösni az osztálytársak közé. De aztán nagyon ha­mar összebarátkoztunk. Sok jó fej van nálunk. Hamaro­san Évát is megkedvelték az osztálytársai. Hiszen, ami­kor az első KlSZ-választá- sokra került sor, már tré­fásan azt javasolták: legyen Szederkényi a propagandis­ta, neki úgyis jó nagy hang­ja van! — Azért egy ilyen KISZ- funkcióhoz nem annyira nagy száj kell, mint inkább az erély. De az aztán na­gyon. Hiszen hányszor élő­fordul, hogy szervezni kell Társadalmi munkára, politi­kai vitakörre, de még a kö­zös szórakozásra is. Az el­múlt félévben azért kellett sokat harcolni, hogy a KISZ- klub programján minél töb­ben részt vegyenek. Sajnos, tavaly, amikor először meg­szerveztük az iskolában a klubot, rövid idő alatt el­halt — mindenki sietett ebéd után haza. Talán nem volt elég érdekes. Most már változatosabb dolgokat ter­vezünk. Nemcsak előadások vannak, hanem Disco is, klubdélután és vetélkedő. Sok a gondom még az is- kojarádióva! is. Ott ugyan nem vagyok vezetőségi tag, de azért a napi 25 perces műsorral akad éppen elég munkám nekem is... — Klubvezetés, iskolará­dió, KISZ-feladatok, aztán az otthoni, ház körüli apróbb- cseprőbb teendők, marad-e idő a tanulásra? — Sajnos, elég kevés, pe­dig tudom, hogy egy jó tit­kárnak ebben is élen kell járnia. A suliban például a történelmet és az oroszt sze­retem, de nincs elég időm, hogy a „tantárgyakhoz” ol­vassak. Nagyon izgat már az is, merre menjek a gimi után. Nyomozó legyek, ta­nár, pincér, hivatalnok? Ez­zel sem tudok eleget foglal­kozni. Hiszen gyakran elő­fordul, hogy csak hatda ér­kezem haza. Dolgozunk a vezetőséggel az idei KISZ- programon. Annak idején többször bíráltam a titkárt, most aztán bizonyítanom kell! — A tervek? — Rengeteg van A leg­fontosabb most, hogy a KISZ-kongresszusra méltó­képpen felkészüljünk. Aztán ebben a félévben szeretnénk egy szocialista brigáddal és egy úttörőcsapattal is fel­venni a kapcsolatot. Persze, szervezünk majd zenés klub­délutánt is és egy kirándu­lást, talán Felsőtárkányba. A részletek még csak azután jönnek — töpreng Éva, az­tán hozzáteszi még. — sze­retném, ha jól sikerülne, ha mar megbíztak bennem a gyerekek. Németi Zsuzsa Új rajzfilmek Évente 100—120 rajz-, báb- és animációs film készül a Pannónia filmstúdióban. Ér­dekesek és színvonalasak azok az alkotások is, ame­lyeket a közeljövőben láthat­nak majd a mozi- és a te­levíziónézők. Az úgyneve­zett egyedi filmek között a ,-,Ló a házban” című Cson­ka György alkotás és egy különös világú mű. Varsá­nyi Ferenc „Mézestáncos” című, mézeskalács-figurákat szerepeltető alkotás a leg­újabb, s ez a két film meg­hívást kapott az oberhause- ni filmfesztiválra is. Lisziák Elek fogalmazta filmre Petőfi mulattató víg­eposzát, „A helység kalapá- csá”-t. lehetett a jövő, amiről ál­modtak ... 1955-ben Molnár István és csapata teljesítette zobáki küldetését. Sok havi, kemény munka után — miközben rekordot rekord után döntöt­tek meg —, 6 centis eltérés­sel rályukadt a főszállítóvá­gat az aknára. Ezzel az épü­lőfélben levő óriás bekapcso­lódott a Komló alatti világ szervezett, egységes rend­szerébe. Egy héttel koráb­ban megmondták Molnárék, mikor kerül sor a lyukasz­tásra; pontosan, szinte perc­re kiszámítva mindent. Akik ismerik a bányászok életét, a bányamunkát, azok tudják: az ilyen lyukasztások ün­nepszámba mennek odalent. Ez olyan, mint parasztem­ber számára az aratás. Mint a diák életében a vizsga. Mint a vándornak a hazaté­rés. Vége. Elérték, amiért annyit küzdöttek. Molnár hallgatagon, az em­lékektől kö-ülzsongva jár-kel a nagvszerű üzemben. Keré- nvi József szobáiéban fejez­zük be a sétát: Kerényi Volt akkor az szb-títkáruk. Ropogtatják egymás vál­lát: az istent, de megvál­toztál fiú... Előkerül egy könyv is: A bányák hősei. A díszes, al­bumszerű könyv 40 rajzolt portrét tartalmaz, negyven rövid életrajzzal. Az egyik portré: Molnár Istváné. S aki a könyvet Molnár Ist­vánnak ajándékozta a szak- szervezet nevében: Kerényi József. — Ennyi év után is úgy látom: nagyszerű dolog volt. Amit ők akkor napirendre tűztek, az ma is gond. Üzem- és munkaszervezés, munkafegyelem, a gépek és eszközök maradéktalan ki­használása .. A feltárás meggyorsítása volt a konk- 1 _t céh mert ettől függött a jövő. Nos, ma ugyanez á helyzet«•« 17.45. Hogyan edződött az acél? Síúdlóvita I. rész. Nemrég fejeződött be az Osztrovszkij „Az acélt meg- edzik” című regényéből'ké­— Szerették Molnárékat? — Attól függ, kire gon­dol. — Például a munkások. — A többség feltétlenül. S az évek múlásával ez a többség nőtt. Az az igazság, azokban az években voltak teljesítmények, melyek mö­gött nemcsak jó munka állt. A kozmetikázott rekordokra az ezerszázalékokra gondo­lok. Molnáréknak nem volt szükségük soha kozmetiká­zásra. — És a műszakiak? — Ez összetett dolog. A középműszakiak között elég sok ellenségük volt. A ké­nyelmesek, az óvatosak nem­igen szerették őket. De vol­tak nagyszerű segítők is. Csak egyet közülük, Póra Jenőt, hadd említsem meg. — Tudjuk, Molnár István­ról : vasmarokkal tartotta csapatát. Ók például nem­igen kócsmázták. — Vasfegyelem vólt a csa­patban, mert csak így volt lehetséges az óraműpontos­ságú úiunka. Ez természete­sen azt is jelentette, hogy kiszállás után sem csinál­hatott mindenki azt, amit akart. Mért niire használha­tó egy másnapos ember? A nfgy teljesítmények gyak­ran együtt járnak a minő­ség romlásával. Nos, Molná­rék arra is ügyeltek, hogy a minőséggel se legyen baj. Pista nem egyszer mondta: pajtás, ez a biztosítás olyan, mintha a szél fújta volna ide... Vasárnap bejöttök, s kiigazítjátok szépen... Ez nagy dolog volt. Híré ment ennek is, s éz új híveket szerzett Molnárnak és a 100 méteres mozgalomnak. — Minden hónap első va­sárnapján brigádértekezletet tartották.. — Pedig akkor még nem volt feltalálva a szocialista brigádmozgalom...! — Mindent megbeszéltek, s minden tapasztalatot kö­yfici&Tfl Árt ó-lral ♦za.Lr szült szovjet televíziós film« sorozat közvetítése. E pro­dukció nyomán vitaműsbrt ndít a televízió, amelyben a piatal nézők és ismert szak­emberek beszélgetnek. Fő ‘émájuk az, hogyan valósul­hatna — valósulhat meg —■ napjainkban Pavel Korcsá­éin forradalmisága. Hogyan valósulhat meg hétköznapi tettekben a háború és a harc romantikus pátosza. A fiatal nézőkkel Lőcsei Gabriella tévékritikus, E. Fehér Pál irodalomtörténész, Gvőrffy Sándor történész, Hunya István, a MÉDOSZ elnöke és Pallag Róbert új­ságíró vitatkozik. (A stúdióvita második ré­szét március 17-én, szerdán 18.05 h-kor közvetítik.) — Igen — és ez volt si­kereik egyik magyarázata. Nem csomagolták selyem­papírba egymás munkájáról alkotott véleményüket. De módot találtak a közös ün­neplésre is. Névnap, szüle­tésnap — nem múlott el megemlékezés nélkül... Kerényi kávéért, konya­kért szalajt egy lányt — aa ifjúságot hoztuk ezzel a be­szélgetéssel vissza. — Sok, nagyon sok jutal­mat kapott a brigád ... Rá­diót, paplant, mindent, ami akkor divat volt... Molnár István elneveti magát: — Egyszer, egyik negyed­évi zárás után, 1200 forint prémiumot adtak. Szép pénz volt egy embernek, de egy brigádnak? Gondoltam, várjatok csak! Bementem a boltba, s szépen bevásárol­tam. Pickszalámit — rúd- szám, a legfinomabb boro­kat. Konzerveket, amiket a bányász sohasem evett. Ru­háskosárban vittük a sok' mindent. Kimentünk a temp­lom mögé a zöldbe, ott ma- jálisoztunk, aztán nieg be­szélgetni kezdtünk, így vir­radt ránk a reggel... Komló belvárosa felé sza­lad az autónk, egy kellemes nap emlékével. Molnár István pedig me­sél. Itt, Komlón, mindenhez köze van. Ismét Anna-akna. Pörög az aknatorony nagy kereke, zúgnak a ventillátorok. És íme, a hely, ahol az őket köszöntő zenekar állt. Lég­csatornák, vascsövek, bizto­sítóelemek a háttérben. Út­törők virággal. És a kör kö­zepén idős Molnár István, akit autó vitt az ünnepség színhelyére... És ez itt most a? akna­mélyítők székhá’’'’ ' ’-or »•p^ábor. &í **<. J&v ÍL&dd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents