Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-10 / 34. szám

Innsbruck 1976 Győze'mek kiváló eredményekkel Síbajnokságokról jelentjük Az őriás műlesiklás nrnlkct csapatba?noki számát a Kékesi Sas SC nverte ' Lezárult a nagyszabású téli olimpia első hete, mégpedig az eddigi erős küzdelemhez hasonló emlékezetes versenyekkel. Érde­mes még elidőzni a szom oaton későn este veget ért Dáros mű- korcsolyázásnál bár ezen a Bodnyina—Zajcev kettős már úgy iéoett a égre. hogv a zse­bében volt a2 aram érem. Mégis, ezen * *2 estén kiderült. nem százszázalékos idegnvugtató az. hogy a műkorcsolvázók annyi versenven találkoznak a :zezon- toan és lóformán tökéletesen is­mertek az erőviszonyok. Az olimoia mégiscsak olimpia. a tét nyomaszt, s alig volt páros, &melv ne követett volna el ná­la szokatlan nibákat. A győztes öem volt kivétel, itt a fiú lát­szott idegesebbnek KOSI KÖZBESZÓLT Az olimpiai páros bajnokság azért nozta meg a szovjet pár győzelmet, mert ha nem is volt kifogástaian a futásuk, látszik, hogy osztályon felüli besorolást élveznek. Lendületük, az ugrá­sokkal való bőkezűségük utolér­hetetlen. Ha nibáznak is, mire az ember gondolkozni kezd, nem volt-e itt valami baj, már szinte ei is feledtettek mindezt a Követ­kező percekben. Csak a tegvégén Közölték a komputerek, hogy a legerősebb ellenfelük. Romy Kerner—Rolf Österreich nem csúszott vissza a harmadik hely­re s elnyerte az ezüstöt. Lz az NPK-pár ugyanis feltűnő hibá­kat. is elkövetett, mentsége rá, hogv az egyik legutóbbi edzésen Romy *z úgynevezett egvkezes lasszó közben két méter magas­ból leesett a iégre. Megütötte magát, lobban is vigyázott, való­színűleg Ugyancsak NDK-pár lett a harmadik kisebb ütődés és viharos taps után. Vasárnap sokan töprengtek, hogvan meríthették ki az utol­só cseppig a dús program lehe­tőségeit. Most a legtöbben a vá­ros keleti része felé igyekeztek, új színhelyet kerestek fel, ez az Axaraer Lizum. Minden aipe- s versenyt itt rendeznek, a már lezajlott férfi iesiklás kivételé­vel Az eszményi síterepet egy év alatt rendkívül körültekin­tsen védőépítkezéssel biztosítot­ták lavinaveszélv ellen. a ver­sen voálvát áttekinthetővé tették korrigálásokkal ét, új felvonót is létesítettek. Ezen a vasárnapon erre szükség is volt. A szakér- tő bizottság igazi olimpiai telje­sítményekre késztetőnek minősí­tette a terepet Az osztrákok a síugrás és a kettes bob-versenv eredményét némi csalódással könyvelték el. s vasárnap ví- gas7t kerestek a női lesiklásban, annál ’s inkább mert a konkur- iens sváici táborból olvan h<rek érkeztek hogv Nad’g olimpiai bat nők a7 egvik edzésen újra mortsérti1t Percről nercre szapo­rodtak. az egymásnak ellentmon­dó hfrek Végül is a rait idejé­ben^ Marie-Therese Nad’g meg sem" érkezett a versenyre. A váTla ugyan bírta volna, de 39 fokos láz kanta el. Fél egvkor kezdődött a női le- sik’ás és hamar megtudtuk a győztest. m°rt a le«iobbak az első 14-es csoportban vo’tak. A 251 * 45 m*ter hosszú pályán 23 ka­pu irányította a versenyzőket. Az eredmények fokozatosan ia- vu,4ak futóról futóra. s mint­hogy a na" el-eltünpd°zott. a to­rén tages°d“tt crvor^abPá vált. Br'/TUb osztrák ver­se"”^ merész fu+4ssal 1:46 R8 sz*~ad a’att árt a cé’ba. De ez nem vo’t elegendő. p0sl Műter­me-’«r. akit a ve­zetők már előzőleg a lveseh»- versenyződének tartot­ta v óriási iramban sore« műba feh*’ rés^dőtf és rp-’yy’-erte az Nc"K e’ső aranyt. norm ^OtseV.n<cí rv^m a barrneH'v t?0c4 95 áves. éa-r nyl,«at_nám-yo*'«’’’á<*t irtt-roA«*.! ben bWlf A n-íroi m° . A UtAn ar­ra cyrr,í*0H -»sak hogy a^ e’c-ő öt 1 ŐSZ De a tó ke^őAd a ^-♦a+sS«:* bn«v a T>0_ si a SÍ első s van még p p^-kusz Met hátralevő turné­ján mar hét arany A légstad’onban telt náz előtt feleztek be versenye’két a női gyorskorcsolyázók, ezúttal 3000 A Magyar Autóklub ívöngvösi szervezete tagjai részére ügyes­ségi versenyt rendezett jégpá­lyán Eredmények. Szlalom 400 *R: 1. Berenez László ^Trabant Combi) 2 K.'rek Sándor (Zsi­guli)- 3. Bobák József (Tra­bant). Üldöző: 1. Berenez Lász­ló 2 Bobák József, Kerek Sán­dor. * A Gyöngyösi MEZŐGÉP SE sportköri beszámoló és vezető­ségválasztó közgyűlésére feb­ruár 13-án, pénteken 15 árakor kerül sor ¥ Februái tt-én Bánkúton, a Tu- rlstaház szomszédságában, a csur­gói lesíklópálvákon Karnevált rendeznek A karneválon többek között jelmezes síversenvre is sor kerül, az érdekes-»rogram a CIMmsm W9& február HL, kedd méteren Melengető napfényben, nullafokos hőmérsékleten sütké­reztek a nézők, miközben a sze­gény lányok a légen öldöklő ramban. az olimpiai rekordot minduntalan megdöntve, a ki­merültségig küzdöttek. Tatjána Averina, a női gvorskorcsolyázó- •>ersenyek legeredményesebb sztária. a hatodik Dárban 4:45.19 másodperccel győzött, de tűkön kellett ülnie, amíg végleg eldőlt az elsőség. Előbb a 9. párban Lisbeth Korsmo norvég futónő közelítette meg 4:45.24-gyel, majd rögtön utána Andrea Mit- scherilich. 15 éves drezdai kis- Lány egyetlenegy másodperccel megelőzte a norvégot, ha Tatjá­nát nem is. Ritkán van ilyen kis Különbséggel végződő gyorskor­csolyázó-verseny. Seefeldbcn a férfi sífutás 15 Kilométeren folyt le. Reggel in­dultak. csaknem nyolcvanan. So­káig Jevgenyij Beljajev vezetett, 44 perc 01.10 másodperccel, de a csaknem egy órával később ne­kivágó Nvikolaj Bazsukov még ennél a bámulatosan jó ered-1 ménynél is jobbat ért el. Olim- ( piai bajnok tehát a 24 éves le- ; ningrádi Bazsukov lett 43 perc 58.45-tel Ez már a Szovjetunió , hetedik aranyérme. A tinnek újabb éremmc gazdagodtak, a harmadik Arto Koivisto révén. Az olimpián a legkisebb sikernek Is tudnak örülni a küldöttségek, hát még ha ezek éremmel is járnak. A férfi műkorcsolyázók (20 induló) megkezdték versenyüket és az első három kötelező gya­korlat után Vo’kov (szovjet). Curry (angol) Kovaljev (szov­jet) az élen a sorend. Vajda László egyelőre a 10. helyet fog­lalja el 1 * JÖVÉS-MENÉS Az olimpiai faluról valamit. A legújabb jelentés szerint még mindig érkeznek új lakók, ma a finn gyorskorcsolyázók egy cso­portja költözött be. Néhányan el­utaztak A faluban 1484 sportoló és funkciónarius (köztük 223 nő) lakik, a sífutók Mekkájában. Seefeldben ped g 484-en vannak összesen. Az olimpiai falu klini­káján szaporodnak a rendelőben várakozó betegek. Tart a ázhul- lám. Komoly sérülés azonban szerencsére, nincs. Vasárnap a jégkorong-torna A-csooortjában három mérkőzés­re került sor. A szovjet vá’oga- tott iskola’átékot produkálva szinte tetszés szerint lőtte góljait a lengyeleknek. és ígv lényege­sen jobb a gólkü’önbsége az ed­dig ugvanesak nontveszteség nél­küli Csehszlovákiánál. A tinn és nyugatnémet együttes összecsa­pásán szo^osa^b volt a kü'd-’l-m V^gü’ a f~_ lül. A nap utolsó eseménye volt a Csehsz o/ók a—Eg .ü . ,a­mok mérkőzés Bár a «s-hszlo vákok tetszetősen játszotta le­győző műket csak a harmadak hamudban tették gólokkal is m^^g'-őzővé. Er-í-’m 'nyék: Szov1»‘un<i‘,_ I.»navelors7,-'^ te:i (7:1, 6:0. 3-01 Finnország—NSZK 5:3 (2:1 1-1 villanyfényes pályákon éltéiig tartó síeléssel fejeződik be. * Három csapat — Bélapátfalvi Építők, Füzesabonyi Vasas, He­vesi SF — négv-négv versenvző- e küzd egymással a hevesi járá- sporífe:ügvelőség által másod­szor kiírt AoriUs 4. Felszabadu­lási Kuoa sakk egvéni ' és csa­patversenyen. Eredmények: Béi- anátfalvi Fn'tök—Hevesi SE 3.5:4.5 Balogh (Bé’apátfalva) — Bátjér (Heves) 0.5:0 5, Bocskai (Bélapátfalva)—Forgó (Heves) 05:0.5, Báder—Bocskai 05:0.5 Forgó—Balogh 1:0. Tóth <Heves) —Bartha (Bélapátfalva) 0.5:0.5. Orosz (Heves)— Bóta (Bélapát­falva) 1:0, Bóta—Tóth 0,5:0,5. Bartha—Orosz 1:0. * Félszáz résztvevő jelenlétében tartotta meg közgyűlését az MH~T verpeléti lövíszkiubja. Ar-'ái József klubtitkár bes-á- moló’át a "jelenlevő tagpk a hoz- zás-ó’Zsok és kteg^s-ttés^k után égytia-gúan elfogadták. Az el­múlt évb-n a veroelé'i klub a honvédelmi kuoa lövészverse- ntnén és az ö-se^tett honvédőim* versenyen a 1árás klubjait meg­előzve első helyen végzett. 2:1), Csehszlovákia—Egyesült Al- lamok 5:0 (1:0, 1:0, 3:0). Két for­duló után az A-csoport állása: 1. Szovjetunió 2 2------22: 3 4 2. Csehszlová. 2 2------7: 1 4 3. Finnország 2 l- 1 6: 5 2 4. NSZK 2 1 — 1 10: 9 2 5. USA 2 ­— 5 2:11 — 6. Lengyelor. 2 — — 2 5:23 — Hétfőn délelőtt Seefeldben a festői körnvezetben fekvő 15 v.m-es síkfutópályán rajtolt az északi össztett mezőnye. Az ug­rás után vezető helyre került NDK-s Wehling . tartani tudta előnvét. ö az első olyan sportoló Innsbruckban. aki megvédte 1972-ben szerzett olimpiai elsősé­gét. Az északi összetett olimpiai bajnoka: Ulreich Wehling (NDK) 423.39. 2. Urban Hettich (NSZK) 418.90. 3. Konrad Winkler (NDK) 417.47, 4. Rauno Miettinen (Finn­ország) 411.30, 5. Claus Tuch­schere (NDK) 409,51, 6. Nvikolaj Nagivicsin (Szovejtunió) 406,44. 1. Torino—Bologna 1 1:1 2. Cagliari—Róma S 1:5 3. Cesena—I.-nazionále 2 2:3 4. Como—Napoli 2 0:1 5. Lazio—Sampdoria X 1:1 6. Verona—Juventus 2 1:2 7. Avellino—Spal 1 2:1 8. Catanzaro—Regglana X 0:0 9. Lanerossi—Taranto X 0:0 10. Modena—Genoa 2 0:2 11. Novara—Foggia X 0:0 12. Palermo—Varese X 1:1 13. Símben.—Ternana -Ll X 0:0 14. Pescara —Catania s 1:1 / totó nyereményei: 13-ki ta­Iálat (7 db)-199 365 Ft. 13 talá­lat (9 db) =135 391 Ft. 12 tatáját («47 db' -USA Ft. 11 talált (1776 1 db) = 457 Ft, 10 találat (14 746 db) j =83 Ft. i A 8. lépések megtétele után a Csebokszári—Eger játszmában dinamikus egyensúly alakult ki, s bár világos még nem fedte fel ..kártyáit”' sötét kényelmes iátákkal rendelkezik. Az Eger—Cseh okszán já'Szíriá­ban — újra e’méieti mező­kön folyik a iá’ék — vilá­gos futópá-ra! iráoví*,ia a kü-delmet. Ezek a jellemzői a Népújság és csuvas test­Az országos alpesi bajnokság szombati versenynapján a férfi felnőtt mülesikló versenyre ke­rült sor Galyatetőn. A 700 m hosszú. 170 m szintküiönbségű pályán 54 kaput helyeztek el. A rajthoz álló 95 versenyző közül nem tudta mindenki befejezni a kétfutamos versenyt, mert a gyors, technikás pályán több lcsikló nem tudott ,,megbirkóz­ni” a kapukkal, ezért a ver­seny feladására kényszerültek. E sorsra jutott az esélyesek közül a kékesi Bognár László is. Az első futam legjobb ide­jét a honvédos Palkovits Tibor érte eL A második jutámban a kékesi Gazáig bizonyult a leg­gyorsabbnak. ezzel összesítésben megszerezte a bronzérmet. A csapatbajnokságot nem kis meg­lepetésre a BKV Előre hármasa nyerte. A Kékesi Sas SC gár­dája a 4. helyen végzett. Ered­mények. Férfi felnőtt műlesik­lás. Bajnok. Palkovits Tibor 84.80 (Bp. Honvéd). 2. Góczy (0. Dózsa) 86.38. 3. Gazdié (Ké­kesi Sas) 86.60. . 7. Csortos Nándor (Kékesi Sas) 89.18. Csa­patbajnok. BKV Előre (Vida, Mazány. Zolnav) 4:25 39. 2. Ü. Dózsa 4:27.30. 3. Bp. Honvéd A. 4:27.49, 4. Kékesi Sas 4:31.57. Vasárnap délelőtt Kékestetőn az északi pályán rendezték meg az országos óriás műlesikló- bajnokságot. A 800 m hosszú 280 m szintküiönbségű. 33 ka­puval nehezített pályán mérték össze tudásukat a versenyzők. A nőknél a kitűnő formában versenyző Kővári Enikő ezúttal is verhetetlennek bizonyult. A kékesi Horn Kati végzett a t. helyen. Az egyenletes teljesít­ményt nyújtó — hárman az első hat között — Kékesi Sas női versenyzői szerezték meg a csapatgyőzelmet. A férfiak me­zőnyében Palkovitsnak Is sike­rült az Ismétlés. (Itt említjük meg. hogy Kővári Enikő és Palkovits Tibor két-két egyéni győzelme után nagy fölénnyel nyerte az alpesi összetett baj­noki elmet is.) A Honvéd kitű­nősége után három kékesi ver­senyző (Borsos, Kovács Zs., Bognár) érte el a legjobb időt, így a csapatbajnoki aranyérem — az egyéni ezüst és bronz mellett — a .Sasjlókákr birto­kába került! Eredmények, óriás műlesiklás. Női 1 elnőtt bajnok: Kővári Enikő (BKV Előre) 55.52, 2. Horn Katalin (Kékesi Sas) 56.79, 3. KorossV (OSC) 58.10. 4. Apjok (OSC) r'8.39. 5. Bácsy Ri­ta (Kékesi Sas) 58.92. 6. Méfzá- ros Edit (Kékesi Sas) .59.09. Csa­patbajnok.- Kékesi Sas (Horn, Bácsy. Mészáros) 2:54 80, 2. OSC A. 2:56.98. 3. OSC B. 3:11.52. Férfi felnőtt bajnok: Palkovits Tibor (Bp. Honvéd) 51.20. 2. Borsos László (Kékesi Sas) 51.44. 3. Kovács Esőit (Kékesi Sas) 53.13. 4. Bognár László (Kékesi Sas) 53.18. Csapatbajnok: Kéke­si Sas A. (Borsos, Kovács, Bog­nál*) 2:38.75, 2. Bp. Honvéd 2:38.81, 3. BKV Előre 2:48.53. ★ A Heves megyei Siszövetség rendezésében Kékeitetőn bonyo­lították le a sífutó vidékbajnok­vérlapja, Szovjetszkaja Csu- vasia, közötti kéttáblás sakk- mérkőzésnek. A két játsz­mában eddig megtett lépé­sek: Csebokiznri—Eger. 1. d4— Hf6, 2. Hf3—efí. 3. e6*-c5. 4. Fd3—b8. 5 Ve2—Fb7, 6. Hd2—Fe7, 7. 0—0—0—0, R. b2—b3—d4:— Eger—Cseb okszári: 1. e4— e5, 2. HÍ3—d6, 3. d4—Hd7, Ságot. A férfi felnőtt 12 km-es versenyben Dnrdoczi László, a Gyöngyösi VSC kisöbű biatlon bajnoka kitűnő futással 41 perc Magyarország—NSZK 2:1 Ez aztán balszerencse: Sző­ke Péternek csaknem fél tu­cat mérkőzéslabdája volt, mégis vereséggel hagyta el a pályát vasárnap délután a miskolci Sportcsarnokban a Magyarország—NSZK tenisz Európa Kupa első mérkőzé­sen. Szőke Péter az első játszmát 7:6 arányban el­vesztette, aztán egyenlített (6:4), s végül 7:6-ra kikapott Fassbendertől. Taróczyra várt, hogy kikö­szörülje a csorbát (a két legutóbbi találkozón veresé­get szenvedett). A magyar bajnok az első játszmában Egri vasas—Lehel SC 2:2 (2:1) Előkószüieti mérkőzés, Eger, oervai oálvá. V.: Szabó. Vasas: Tóth (Bonde) — Zav. Mezei, Mundruezó, Berexa, Pázmántíi (Tóth L.), Patvaros (Váozi), Csoh. Zajácz (Balogh), Nagv, Hevér. A hazai együttes góljait Najy és Hovér szerezte. Az egri piros-kékek előkészületi mérkő­zéseinek időpontja februárban: 4. Fc4—c3, 5. 0—0—Fe7, 6. e5:—e5:, 7 Hg5—Fg5:, 8. Vh5—? Olvasóink leveleiket, me­lyekben a játszmák folyta­tásához fűzött javaslataikat, észrevétzleiket közük, a kö­vetkező címre küldhetik be: Népújság Szerkesztőd ég ° sportrovat 3°>01 Ezer. Beloi­annisz u. 3. A borítékra ír­ják rá: , A barátság sakk- mérkőzése”­15 másodperces Idővel szerezte meg a bajnoki elmet, a váloga­tott kerettag salgótarjáni Vincze előtt. (SZo J.) 6:2-vel valósággal lesöpörte a pályáról Pinnert, sőt a másodikban is 6:4-re nyert Újra — mint ahogyan az eddigi hat mérkőzésen —* a páros döntött. Az első játsz­mát nagy küzdelemben 7 lő­re nyerte a Szőke—Taróczy kettős a Pohmann—Fassben- der pár ellen. S amire keve­sen számítottak: az Európa- hírű nyugatnémet kettőssel szemben a folytatás is sike­rült 6:4-re. így a magyar csapat 2:1-re győzött, s a torna félidejében, hét talál­kozó után, hat . győzelem­mel a magyar teniszezők állnak az első helyem il-én Egri Vasas—Trencsényi SC, 14-én E^ri Vasas—Tátrán Prcsov, 15-én Egri Vasas— DVTK. 18-án Egri Vasas—Szol­noki K'nizsi, 22-én Lehel SC— Egri Vasas, • Egri Dózsa—Trencsényi SE 3:2 (2:1) Előkészületi mérkőzés, Eger, 10p néző. V.: Vinczepaop. Dózsa: Csank — Horváth, ysídai. Nagy. Csathó (Somogyi), Csuhay, Bc- rics (Birincslkí Pócsik, Vigh, Galántai. Molnár. G.: Csathó, Csuhái, Vígh, ill. Morvái. Farkas.. Ma kedden’ Egerben 14.30 órai kezdettel kerül sor az Egri Dó­zsa—Tátrán Presov nemzetközi barátságos mérkőzésre a Sta­dionban. * Gyöngyös’ cms —Szolnoki MÁV 2:2 (2:0). Előké^zü’etl mérkőzés. Gvön- gvös. ?00 néző V : ^zé^sénm. G.: Ács, Gábor, 111 Molnár (2).­* A labdarúeó-sza kosztál vök 1976. február 20-ig írásban leinthetik oe a Heves megvei Labdarúgó Szövetség iátékvezető bizottságá­nál, hogv a tavaszi dénvben név szerint .nelvik iátékv^zető- vel nem., kívánnak találkozni. (Íven bejelentésre azonban esak kivételesen, kü’önösen ihdokoli esetben kerülhet sor. * Heves—Tárnám éra 3 53 (1 !SS). Előkészületi mérkőzés Heves. 300 néző. V - Stoicz. G.: Budai II., Kovács. Budai L, dl. Somod! (3). Nagy II., Kakas. * Az eddigi gyakorlatnak megfe­lelően 1976-ban ismét hitelesíte-. m kell a labdarúgónálvákat. Az NB Ill-ban és a megvei első osztálvú bajnokságban szereplő csanatok pálváit a megvei labda­rúgó-szövetség hitelesíti, a iárá- si bajnokságban szereplő csana­tok oálváit nedig r iárási labda* rű«ö-s7övetségek A három vá­rosban. Farben. C'rönc^*vi«:rtn £& Hatvanban a rr,°i<f''7e\ L^1^ meg- tv'70tHai má*? B be’^oki évad k^rd^te el^tt vé^zi el a hitele- sütést Ä +öbbi n^’yíj .b^+^io^'í+é­az 1076 évi ei<** baj­noki tri ArV^7<ic;or) a a kiküldött látékve zeáS végzi eL Az innsbrucki XII, téli olimpia táncversenyében a sokszoros vi­lág-* és Európa-bajnok Poliamova—Gorskov szovjet kett j áll az élen (A verseny lapzárta után ért véi?et.) (Telcfotó — AP — MTI — KS) Tenisz L ABDAFÜGO-/w>a d& Sakk CsabokszúrI Eger barátságos levelező (táv) sakkul rközés » b * * * f t fc Vezérindiai véde'em, világos Csebokszári, csapatkapitány: Alekszej Sztugyenyevszkij Phil'döri védelem, világos Eger, csapatkapitány: Dobroviczky Ferenc A legeredményesebb térti alpesi versenyző Paikovits Tibor CBp. Honvéd) volt

Next

/
Thumbnails
Contents