Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-10 / 34. szám
Az első kocogó botrányos futása Egerben Valamikor szégyen volt a futás, aztán sport lett. utóbb egészségügyi vívmány, csendesebb irammal járják s így kocogás lett a neve A hiszékeny olvasó azt gondolja, hogy ez a csendes és jámbor testmozgás csupán azóta szerepel a köztudatban, mióta Mmspart Sarolta világnagyság lett a tájékozódási futóversenyben és kiadta a jelszót: Fuss az egészségedért! Büszke sajnálattal tájékoztatjuk a jóhiszemű olvasót, h így tévedett. Mert mielőtt Monspart Sarolta kocogott volna, mielőtt a kocogás mozgalommá szélesedett volna. Egerben már megjelent az első kocogó Évtizedekkel megelőzve korát. 1894 januárjában. Megjelenése mélységes felháborodást keltett, ennek adott hangot a helyi sajtó: „Botrányos komédia” címmel. — „Csütörtökön ebéd után, 1 órakor nagy csődület volt a piactéren. Egy trikóba öltözött barna fiatalember fut- kározta körül a piactért a házak mellett a suszterinasok és kofák mblattatására. A rendőrök ottan voltak a rendet fenntartani a legnagyobb közmorál és egészségügy-ellenes produkciónál. Hogy hogy engedhetett meg a rendőrkapitányság ilyen hát- borsókáztató látványosságot, azt egyáltalán nem értjük Megérjük, hogy ha a hőmérő felmegy 20 fok hidegig, akkor meg majd egy versenyúszást fog rendeztetni a patakban.” Eddig a felháborodás. Azóta megváltozott egy s más dolog. Akkoriban a városház előtti téren csak a terjedelmes kofák árulták portékáikat — s január lévén —, üldögéltek a faszenes fazekak fölött, amint az már ősi szokás vala. A Dobó-szobrot tizenhárom év múlva helyezték el a tér keleti felében. Az úttörő kocogó nyomában csupán a téli szél nyargalt és a suszterinasok kacagása, amit joggal lehetett gúnykacajnak minősíteni, mert ki a csuda szalad, ha nem kergeti senki. Azóta suszterinasok sincsenek; az elmúlt évben mindössze egy fiatal jelentkezett cipészipari tanulónak a megyében. A piacot fedél alá tették kofástól s a szél szabadon nyargalhat ki s be a méi!ékutcákon s egy-egy sarkon kisebb-nagyobb forgószeleket csavarhat tölcsérbe. (Nem tudom, figyelte-e már valaki, hogy Eger a ki:- forgószelek városa is egye bek közt.) Mindpssze az a talány hogyan ütközhetett a közmorálba a barna fiatalember Jó, jó, trikóban volt, az igaz de trikója nem lehetett túl pikáns, elvégre mégiscsak tél volt, egészségügy-ellenes produkcióról sem lehetett szó hiszen a saját bőrét vitte a vásárra, ha megfázott. De mai ismereteink szerint mée csak náthát sem kaphatott Mégis elérte a kezdeményezők sorsa Még nevét sem említették meg s így nem tudhatjuk, kit tiszteljen az utókor a vakmerő személyében. Ami pedig a téli hidegbe’ tartandó úszóversenyeket illeti, meg lehetne idézni sírjából az egykori tudósítót az egri úszók szokásos december végi úszóversenyére. Akkor borsókáznék a háta igazán. Dr. Kapor Elemér Egygó'os magyar labdarúgó-győzelem San Salvadorban A tengerentúli vendégsze replésre utazóit magyar láb darúgó-válogatott keret hét főre virradóra San Salvadorban lépett pályára és egy- gólos győzelmet aratott. Magyar válogatott keret— El Salvador 2:1 (2:1) A két csapat ebben az ösz- szeállításban szerepelt: Magyar vál. keret: Gujdár— Paróczai, Bálint Rab. Nagy. Nyilasi, Kovács. Pintér, Pusztai (Izsó), Fazekas, Váradi El Salvador: Pineda—Vis- carra (Gonzalez) Jövel. Pri- j vas, Urrutia, Valencia, Flores. Huezo, Zapata. Cabrera. Bucaro (Rúgamas). A hazaiak kezdtek jobban és Zapata révén a 4 percben megszerezték a vezetést (0:1). Ezt követően a magyarok lendültek támadásba, s Pusztai a 12. percben egyenlített (1:1) Továbbra is jobbára magyar támadások futottak, s a 47. percben Fazekas belőtte a győztes gólt (2:1). Egy kis színes Tulajdonképpen teljesen felesleges erőfeszítés volt az olimpiái lángot Görögországból Innsbruckba hozni. Sokkal közelebbről is odaszállíthatták volna. A görögországi tűz már négy év óta lobog egy bajorországi kis városban, méghozzá maszek tulajdonban. A falu egyik lakója a 44 éves Franz Sámuel, amikor arra haladt a Münchenbe igvekvő olimpiai váltó, egy saját fáklvával odaugrott a hivatalos futóhoz és .elcsórta" a tüzet Azóta őrzi lakásában egy művészi krtstálwázában. Mintegy 25 liter olaja* basznál el évente erre a célra A környékbeliek rendszeresen felkeresik őt és megbá- muliák a „maszek” olimpiai tüzet ' Innsbruckban persze nem úszszák rreg Ilyen olcsón, mert alván nagv mennyiségű olaj szükséges az olimolal lánghoz, hogy ebből akár száz családi házat s lehetne egy teljes éven át fűteni. Az Észak-Brazilfában fekvő Campo Grande nevű város erkölcscsősz polgármestere Ismét ha' látott magáról Néhány hónapja betiltotta a futballmeccseket azon a címen hogv — szó szerint tdézzük: nem Illik, hogv egv csomó falankó ide-oda ugráljon a r-álván és * közben közszemlére tegye szőrös lábszárait ” A fociszurkolók azóta ts makacsul lámák a polgármester nyakára. aki most mégis engedélyezi a meccseket de csakis kifogástalan öltözetben vagyis vasalt hosszú nadrágban. — Nem értem — mondta a szigorú férfi, — ha a cowboy marhákat terelgethet tisztességes öltözetben, miért ne kergethetnék » labdát a Játékosok is Illő ruhában? ... Nemrégen veteránok maratoni világbaipokságát rendezték Japánban a Fuzsijama tövében, melven 16 ország veterán versenyzője vágott neki a tíz kilométer hosszú szakasznak, , köztük a 88 éves Akira Tassaki japán maratoni futó. A résztvevők között osztrákok amerikaiak, franciák és németek szerepeltek. Sót még női versenyző is akadt. Közöttük a legidősebb a 68 éves Ava Hattaho tornatanámő, aki korábban már nem egész négv óra alatt tette meg a 42 kilométeres távot, öreg ember — nem vénemberi .. A rendőrség biztonsági szerveinek razziái során eddig ötven, köztük számos nemzetközileg is körözött vagány került lakat alá: 'neves zsebtolvajok, szélhámosok, sőt házasságszédelgők is a téli olimpia színhelyén. Egvikük. lebukása után maliciózusan Cou- bertip báró örökbecsű szavait idézve megjegyezte: — Nem a győzelem a fontos hanem a részvétel!. Egyik társa pedig, aki eddig ..csőlakó” volt a tiroli -fővárosban. mosolyogva mondotta: — Nein s olvan utolsó doMély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapám, nagyapánk és dédnagyapánk, rÓTH PETÁK BERTALAN ebruár 7-én. é'efének 83 évében elhunyt TemcÄ''e f“brn*>r 11-én 11 Irakor ler7 a K,yaz"Z'm"-!eroe',hben Gyászoló család log a kellemesen fűtött, kényelmesen berendezett cellákban lenni! Szállásom, ellátásom biztosított Így még azt sem foghatják rám, hogy „finnyás” vagyok I. .. Egyébként sem a téli olimpiai versenyek miatt jöttem Innsbruckba ! Egy asszony válóperes keresetet adott be a bírósághoz férje ellen. azzal az Indoklással: ahányszor kedvenc csapata vereséget szenved, férje annyiszor alaposan elpáholja. Amikor a bíró megtudta hogy a kedvenc csapat az I. liga bajnokjelöltje, a Manchester United. Így vigasztalta a siránkozó feleséget: — Asszonyom! Hálát adhat a magas égnek hogy férje a Manchester Unltednak és nem <az utolsó helyen álló Sheffield Uni- tednek szurkol . MAGÉV MISKOLCI KIRENDELTSÉGE. MISKOLC, SZELES U. 22. TEL.: 16-638. TELEX: 6241L műszaki becslést tart 1976. FEBRUAR 11—12-ÉN EGERBEN ÉS GYÖNGYÖSÖN. FOGLALKOZUNK: HASZNÁLT GÉPEK, MŰSZEREK VÉTELÉVEL, ELADÁSÁVAL ÉS KÖZVETÍTÉSÉVEL. ÍRÁSBELI BEJELENTÉSÜKET KÉRJÜK A MAGYAR HIRDETŐ V. EGER, ALKOTMÁNY U. 2. CÍMERE BEKÜLDENI. Ü.I. VARGA N170-50 „MÁRCIUS 1-TÖL KERÜL BEVEZETÉSRE A KÉS/.RUHA SZAKÜZLETEKBEN AZ ÜJ MÉRETVÁLASZTÉK” Ismerje meg On is az új készruha méretét! FEBRUAR 11. ÉS 28. KÖZÖTT KÉSZRUHA-SZAK ÜZLETEINKBEN kívánságára eladóink díjmentesen MEGÁLLAPÍTJÁK ŰJ MÉRETTABLAZAT SZERINTI MÉRETÉT, EZT ÖN EGY KIS SZÁMOZOTT KARTONON KÉZHEZ KAPJA! \ HA VALAMELYIK KÉSZRUHA-SZAKÜZLETÜNKBEN MÁRCIUS 1. ÉS ÁPRILIS 30. KÖZÖTT KÉSZRUHÁT VÁSÁROL, A MÉRETKARTONBÓL TÉPESSE LE A SORSZÁMOZOTT SZELVÉNYT, AMELY MÁJUS HÓNAPBAN / SORSOLÁSON VESZ RÉSZT! NYEREMÉNYEK: VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY (A NYERTESEK SORSZÁMÁT A SORSOLÁST KŐVETŐ NAPOKBAN A NÉPÚJSÁGBAN KÖZÖLNI FOGJUK!) 1 DB 3000 FT-OS 1 DB 2000 FT-OS I DB 1000 FT-OS 10 DB 500 FT-OS Készruha-szaküzleteink: EGER Női készruha (Jókai út 5.) Férfi készruha (Dobó tér) Gyermekruha 'Széchenyi út 6.) Mapsugár Áruház készruha osztály (Bajcsy-Zs. u. 3.) GYÖNGYÖS Női készruha .{Lenin út) Férfi készruha (Lenin út) Gyermekruha (Köztársaság tér 15' Ruházati Áruház készruha osztály (Fő tér 2.) HATVAN Női, férfi készruha (Vöröshadsereg út) „GABI” Gyermekruha szaküzlet 'Vnröshadsereg u. 3.) Állas Azonnali felvételre keresünk modern galván- üzemünkbe olyan GALVANIZÁLÓ SZAKMUNKÁST. aki az ezüst-, arany- és egyéb oevonatok galvantkus ütőn történó felhordás technológiájában jártas Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Eger. VILA TI üzemgazdasági osztályán. Modellező | szabászt felveszünk. „SALGO” CIPŐIPARI SZÖVETKEZET Salgótarján, Csokonai üt 63 sz. TISZA VIDÉKI MÉH Egri telepére férfido’.gozót j vesz fel rakodói I munkakörbe, ! női dolgozót |középkorút I nappali portás munkakörbe. Fizetés megegyezés ! szerint. Jelentkezési hely: Eger—Tihamér. INGATLAN Egerhez közel 352 négyszögöl nét végi telek rajta 22 négyzetméter alapterületű gyümölcstárolóval saját kézből eladó. Érdeklődni Gyöngyös, 11—556 telefonon. ________ E ladó 210 négyszögöl föld víkend- teleknek Is alkalmas1 az Andornaktálvai út mellett. .Szőlő-telek” jeligére az egri hirdetőbe.____________ E gri belvárosi 2 szobás földszinti nagyméretű gázfűtéses lakásomat elcserélném 2 1/2—3 szobásra. „Tanácsi lakás" leiigére az egri hirdetőbe. ________ P árád községben, 2-szer szoba-kony- hás. nagv területen családi ház eladó. Érdeklődni Gvön- gvösoroszi Petőfi u. 52 Elcserélném pető- fibánva! 3 szobás tanácsi. komfortos lakásom gyöngyösi kisebbre. Érdeklődni 1« órától Gyöngyös Vöröshadsereg u. 46/2. Egvszoba. konvha, snizes. kertes, pin- cés családi ház be- köliözhetően eladó. Érdeklődni Gvön- gvös, Waehótt Sándor u. 24. vagy Achim András u. 6. Telefon: 12—782. Gyöngyösvlsonta belterületén családi ház eladó 600 négvszogöl közművesített telekkel. Érdeklődni lehet: Előházi vlsonta, Petőfi U. 85. Egyszoba-kom- fortos II. emeleti lakás eladó. OTP átvállalással. Gyöngyös, Széna u. S/3. II. 8. Vaniga. Telefon: 12—362. Este IT —19-ig. JÁRMŰ Üzemképes 407-es Moszkvics olcsón eladó. Eger, Baktai ti- L ép. 1/5 VEGYES Kis kerti traktor, rózsaburgonya eladó. Noszvaj, Lenin út 13. Esti órákban. USA gyártmányú, kézben hordozható benzinmotoros hegesztőgép újszerű állapotban eladó. Telj. 45—V*0 A. TTsi’anitt hegesztótrafóhoz nagy teljesítményű szilícium diódák eladók. Sándor László Kisköre. Lakótelep 6/3 ép. fezt, *>. ajtó________________ 220 voltos, negyed köbméteres beton- keverógép eladó. Adács, Hársfa u. IS A Csányi Állami Gazdaság Csány gépüzemébe üzemelő gépészmérnököt KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a gazdaság igazgatójánál. A HEVES MEGYEI VtZMÜ VÄLLALAT tájékoztatásul közli az érintett vízfogyasztókkal, hogy az Országos Vízügyi Hivatal 1976. január 1-től újra megállapította a közkifolyóról fogyasztott vízmennyiség átalányát, ami alapul szolgál a vízdíjfizetéshez. Egy fő napi átalánymennyisége 50 liter. í Az 1976. I negyedévi vízdíjszámlák már így készülnek Kérjük a lakosságot, ennek tudomásul vételével a fizetéseknél ne támasszanak nehézségeket. /