Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-20 / 43. szám
Kilencven éve született Kun Béla KUN BÉLA egy kis erdélyi faluban, Leién született 1886. február 20-án. Iskoláit Zilálton majd Kolozsvárott végezte, Az érettségi után újságíróként dolgozott* Tizenhat éves korában belépett a Szociáldemokrata Pártba és ettől kezdve élete összeforrt s. munkásosztály harcával. 1908-ban már az erdélyi munkások vezetői közt találjuk A világháború kitörése után a frontra került. 1916 tavaszán fogságba esett. Hamarosan megtalálta az utat orosz elvtársaihoz és 1917 tavaszán bekapcsolódott a tomszki pártszervezet munkájába, segítette a szocialista forradalom előkészítését A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után Petrográdba — 3. mai Leningrádba — utazott, ahol Lenin fontos feladatot bízott rá: a Szövjet-Oroszország területén tartózkodó magyar hadifoglyok közti kommunista agitációs és szervező munka vezetését. Nem maradt magára ezzel a roppant feladattal. Olyan kiváló forradalmárok segítették, mint Szamuely Tibor, Münnich Ferenc, Pór Ernő, Vántus Károly, Seidler Ernő. Velük alakította meg 1918. március 24-én az első magyar kommunista csoportot. Kun Béla és elvtársai erőfeszítéseinek eredményeként mintegy százezer magyar hadifogoly lépett a Vörös Hadsereg soraiba és harcolt az orosz és külföldi ellenforradalmárok ellen, ö maga is több csatában vett részt. Tisztában volt azonban azzal hogy a forradalomnak elsősorban idehaza van rá szüksége. 1918. novemberében — elvtársaival együtt — hazatért. Az ő kezdeményezésére alakult meg — 1918. november 24-én — a Kommunisták Magyarországi Pártja. Az „őszirózsás forradalom” eredményeként létrejött> nép- köztársaság nem volt képes megbirkózni azokkal a problémákkal, amelyeket a nemrég összeomlott monarchia hagyott örökül. Érlelődtek az új forradalom feltételei. A komunisták tábora gyorsan növekedett, szaporodtak a sztrájkok, tüntetések. Az egyik ilyen incidens ürügyén — 1919. február 20-án — a kormány parancsot adott a kommunista vezetők letartóztatására. A budapesti Gyűjtőfogház — ahol a letartóztatottakat őrizték — az új forradalom főhadiszállásává vált. Kun Béla itt értesült arról, hogy a csepeli munkások elhatározták: fegyverre! szabadítják ki őt. Erre már nem került sor. 1919. március 21-én győzött a szocialista forradalom. Megalakult a Magyar Tanácsköztársaság. Beszélgetés két koncert között Olvasótábor fizikai munkások gyermekeinek (Tudósítónktól) Országszerte elterjedt a különböző korú és foglalkozású fiatalok olvasótábori foglalkoztatása. Elsősorban a hátrányos helyzetű gyermekek segítését, támogatását, ismereteik pótlását tűzték ki célul azok az intézmények, amelyek vállalkoztak az olvasótáborok megszervezésére. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában határozta el a gyöngyösi városi tanács művelődési osztálya és a városi - járási könyvtár, hogy a város bét általános iskolájában tabuié munkás- és parasztszármazású gyermekek részére 10 napos olvasótábort szervez, a mátrafüredi általános iskolai kollégiumban A gyerekeket a jelenlegi ötödik osztályosok közül választják ki, s a táborozást a hatodik és hetedik osztály végén megismétlik. Az első olvasótábor ez év június 14- én nyílik. Bárányt Imre Mindössze harminchárom éves volt, armKor az ország élére került. A legnehezebb feladatot vállalta: a külügyi népbiztos posztját. Olyan helyzetben, amikor a tőkés világ valamennyi nagyhatalma el volt szánva arra, hogy megakadályozza a kommunizmus további elterjedését. TEVÉKENYSÉGE nem korlátozódott a külügyekre. Valójában ő volt a Tanács- köztársaság első embere — ezt barát és ellenség egyaránt elismerte. Ő mondta ki a döntő szót a forradalom létkérdéseiben. Valamennyi fronton személyesen buzdította a katonákat, részt vett a hadműveleti tervek kidolgozásában. Küzdött a belső ellenforradalom és a vezető szervekben menyilvánulói ingadozás, pánikhangulat ellen. Elméleti kérdésekkel is foglalkozott: döntő szerepe van a párt programjának kidolgozásában. A magyar munkásosztály hősies erőfeszítései nem bizonyultak elegendőnek az ellenséges túlerővel szemben. 1919. augusztus 1-én a Tanácsköztársaságot megdöntötték. Kun Béla emigrálni kényszerült. A Szovjetunióban talált új hazára, ahol a Kommunista Internacioná* lé egyik vezetőjeként dolgozott. Nem törődve a veszély- lyel, gyakran hagyta el a Szovjetuniót, hogy átadja tapasztalatait a kommunista testvérpártoknak. Különösen sokat tartózkodott — illegálisan — Bécsben. A Kommunista Interna- cionáléban különböző tisztségeket viselt. A húszas években az agitációs és propagandaosztályt vezette. 1929— 1934 között a Balkán-titkár- ság vezetője volt. Segítette a bolgár, román, jugoszláv, görög kommunisták harcát. Élete tragikusan ért véget: a Szovjetunióban a harmincas években a személyi kultusz -nyomán kibontakozó törvénysértések áldozata lett. EMLÉKÉT AZ UTÖXÖR a nagy forradalmárokat megillető tisztelettel övezi. Borsányi György i Két hete még Madridban játszott a király Vendégeként, aztán néhány napig a grázi pódiumon, majd a szabolcsi fiataloknak muzsikált, s most az egri Gárdonyi Géza Színház folyosóját rója, kezében a hangszerével Kocsis Albert hegedűművész. Vonóját meg-meghúzza a húrokon, aztán cigarettára gyújt, majd kikukkant a nézőtérre, amely zsúfolásig megtelt — gyerekálmokkal, — Jó közönség — mondja. — Nagyon figyelnek. Szeretek fiataloknak játszani. Pedig, nem könnyű feladat, hiszen ha eléjük áll az ember, soha nem elég „csak” bemutatni, interpretálni a zenedarabot. A gyerekeket be kell vezetni a hangok világába, be kell oltani őket a muzsika sze- retetével. Jóleső kötelesség! — elgondolkodik. — Néha kicsit sajnálom, hogy véget ért az a pár év, amikor a Zeneakadémián tanítottam. Bár igaz, most sem szakadtam el a tanítástól, negyedik esztendeje minden , nyáron két-kéthetes szemináriumot vezetek olasz és nyugatnémet muzsikusoknak. Mendelssohn e-moll hege^ ^űversenyé következik. Kocsis Albertet szólítják a színpadra. Játéka végén hosszú percekig búg a vissza-vissza- hívó taps. Mosolyogva lép be az öltözőbe. Somlai Artúrt idézi. — Tulajdonképpen nem is a taps jelenti az elismerést a művésznek, hanem előadás közben a csend. A figyelő csend. Remek dolog, hogy ennyire értik, élvezik a zenét ... Gyerekkorára terelődik a szó, fölidéződnek a szülővárosában, Hatvanban eltöltött évek, az első országos verseny, amelyet hatévesen nyert meg az ottani zeneiskola képviselőjeként, aztán fárasztó, gyakorlással eltelt délutánok, a közös házi muzsikálások. — Sokszor húztam még parancsra, szidásra a vonót — emlékszik vissza. — Talán csak 12—13 éves koromtól játszom meggyőződésből, akkoriban éreztem rá a hangszerre. De abban az időben már Pestre jártam tanulni az akadémiára, s nem sokkal később végleg elkerültem a városból, csak egy-egy előadás alkalmával látogattam vissza. Nagyon elfoglalt voltam. Negyvenhatban került Budapestre. Népi kollégistaként tanult tovább a Zeneakadémián. Néhány esztendő, aztán alig 19 évesen elnyerte a Reményi Ede-díjat, két évvel később a bukaresti, majd a varsói VIT-díjakat. — Mély nyomot hagytak bennem azok az évek. Tanáraim, Gábriel Ferenc, Za- hureczky Ede, Weiner Leó nemcsak a hegedülés ábécéjét, vagy bravúrjait tanították, hanem megéreztették növendékeikkel azt is, mii jelent a hivatástudat, a hit a művészetben, az emberszeretet... 1955-ben diplomázott, s azóta járja a világot. Csak az elmúlt két évadban végigkoncertezte Amerika 26 államát, harmadszor is turnézott Japánban, s hangversenyt hangverseny követett Európában is. A zeneirodalom valamennyi jelentős versenyművét előadta már, s műsorán állandóan szerepelnek a modern magyar zeneszerzők. Kiket kedvel leginkább? — Azt hiszem, kicsit igazságtalan lenne bárkit is kiemelni, hiszen más szerző kottáját veszi elő az ember örömében, mást „szeret”, ha rossz a hangulata, vagy ha nyugtalan, fáradt... A nevek, csak nevek, — Durkó, Szokolay, — hát ők már letették a garast. De valóban mindig törekedtem arra, hogy a külföldi közönség ne csak Bartókot és Kodályt ismerje. Most, legutóbb is — mutatja a madridi program- füzetet —•, nyolc Weiner- művet játszottam. — Néhány éve, amióta kinevezték a kölni zenekar koncertmesterévé, két otthona van. Hogy sikerül ott is, itt is helyt állnia? 10.05: Szín-Játék-Szín... Színházi vetélkedősorozat 8. JThália Színház A harmadik fordulójához érkező színházi vetélkedő ezúttal is kellemes szórakozást ígér, hiszen a nagy múltú Thália Színház a vetélkedő színhelye és témája. A játékhoz meghívták a színház néhány művészét, sikeres előadásokat elevenítenek fel, szóba kerül a Thália hagyománya és sok más nyugdíjas vagy más színházban játszóművész is megjelenik a képernyőn. Szó lesz a Thália Színház nyári produkcióiról, külföldi kapcsolatairól —, de ha többet árulnánk el, az már sértené a játékszabályokat. így azt ajánlhatjuk, izgulják végig a versenyzőkkel ezt a fordulót is. fi Miami® i S£76. február 20„ péntek £N70A>' fflVlOWCS Az N. kormányzósági székhely felé vezető poros, mezei úton. egyszerű, egylovas parasztszekéren fiatal, sovány pap utazott. A nap már estébe hajlott; a rekkenő júliusi nap elviselhetetlen melege egyre enyhült és az út két oldalán a ritka rozskalászokon lassanként már szélesebb árnyékok futottak... A sovány lovacska lassan po- roszkált. éppen csak emelte a lábait és ezzel egész porfelhőt kavart. Afanaszij atya — így hívták a papot — türelmetlenül fészkelődön az ülésen és jóllehet az út. amelyen most utazott, meglehetősen ismerős volt. nem állhatta meg. hogy méltatlankodását ki ne fejezze a portenger miatt. — Micsoda por, mi? Ez szörnyűség! — nézett a kerekek alá és elképedve tárta szét karjait. — Egyszerű futóhomok! A kocsi bakján ülő fiatal kocsis széles, jámbor arcát a pap felé fordította. — Hát ez itt öröktől fogva igy van, tisztelendő úr! —- mondta. — Micsoda por! — ismételte a pap. nagyot sóhajtott és megint mozgolódni kezdett a helyén. — Te, Iván, nem hajtanál egy kicsit gyorsabban? — szólalt meg úiból — mintha korsókat vinnénk... — Hát, atyuska siettetem én. de úgyse siet — válaszolt a legény, és mintegy szavai igazolására, rácsapott a lóra. De az csak legvintett egyet a farkával, nem gyorsította meg lépteit. — Elkésünk, biztosan elkésünk! — nézett az órájára Afanaszij atya. de nem csillapodott. — Nyolc óra van! De hát Itt sietni...! Ezt a bosszúságot! Az utolsó szavaknál leugrott a kocsiról, és sietősen lépdelt az úton. Soha még ilyen sietséggel, ilyen ideges türelmetlenséggel nem utazott Afanaszij atya a városba, mint most. A mai estén megadatik nejki, hogy magához ölelje volt iskolatársát. akit tizenegy esztendeje nem látott. És most. amilyen sietősen lépdelt az úton. úgy vonultak el előtte, gyorsan váltakozva a boldog idők fiatal szeminarista életének emlékei. Bármennyire is nem volt vonzó a valóságban az az élet. hiszen menynyi bánat és könny járt vele. de most egész kellemesnek tűnt számára és átadta magát emlékeinek, amelyek mindegyikében, a legkisebbekben is. megjelent barátja. Sztyopa. Hol még egészen kisfiúként, nanking szövetből készült .szegényes kabátjában. a csintalanabb gyerekek csúfolódásai miatt mindig siránkozva. hol már mint érett ifjú. gondosan borotvált sza- kállával Sztyopa a kispap. A komisz sors azonban szétválasztotta a két barátot. Amikor a szeminár umi évet befejezték. Sztyopa gki árva gyermek volt. valameny- nyi pénzt összegyűjtött —> amelynek nem kis hányadát ő. Afanaszij atya adta —, hogy mehessen az egyetemre. Afanaszij pedig, akire abban az időben öreg anyja és két öccse eltartásának gondjai nehezedtek, nem engedhette meg magának az egyetemi tanulmányok fényűzését és így késedelem nélkül elfogadta a lelkészi állást. Nem volt könnyű megbékélnie a két barátnak az elválás gondolatával. Hány éjszakába nyúló baráti beszélgetés zajlott le. és hánv esküvel fogadták: nem felejtik el soha egymást és soha nem veszítik szem elől a másikat. Nem kis erőfeszítésébe került akkor Afanaszij agyának rábeszélnie Sztyopát. hogy fogadja el a pénzt, amit nyújtott neki. Ezen utolsó emlékek hatása alatt, annak ellenére, hogy ezek az epizódok már olyan messze voltak, csaknem sírva fakadt. — De mi történhetett vele, hogy teljes öt éven keresztül hírt sem adott magáról? — töprengett, közeledvén a nagy folyóhoz, amelyen komp közlekedett. Pontosan akkor érkezett oda. amikor a ko-no elindult a túlsó nart felé. — Na most jól elkéstem' — sóhajtott fel Afanaszij atva és leült a széles, meredek parton, úgy várta vissza a — Elég fárasztó feladat, Különösen úgy, hogy ha jól utána számolok, talán összesen két hónapot töltök évente egyik, vagy másik otthonomban. De azért gyakran játszom Magyarországon is, a 'Filharmónia szervezte koncerteken. — Az itthoni előadásokon gyakran kísérik amatőr zenekarok. Mennyire tudnak partnereivé válni? Azt hiszem, az amatőr zenekaroktól van mit tanulniuk a hivatásos muzsikusoknak is, szakmaszeretetet, hivatás- tudatot, lelkesedést. Ha erejüknek megfelelő darabokat tűznek műsorukra, nagyon sokat tehetnek a közönség zenei igényességének fejlesztéséért. Az Egri Szimfonikusok rengeteget fejlődtek alatt az öt, vagy hat év alatt, amióta nem találkoztunk. Élveztem a közös próbát, Ezért is örülök, hogy májusban, most már végleg eldőlt, — ismét együtt játszunk. Kocsis Alberttól hát így búcsúzunk: a közeli viszontlátásra. Németi Zsuzsa 1 „Nem fogadhatom el! Hiszen magadnak sincs elég!” tiltakozott indulatosan Styopa. Az igazat mondta pedig, mert valóban az utolsó garasai voltak, amelyeket a pappá szentelésre gyűjtött Afa- szij. És így érkezett el Sztyopa utazásának órája is. A két barát valósággal sírt. Ha nem lett volna olyan rideg útitársa Sztyonának. aki sürgette az indulást. talán vége se lett volna a búcsúzkodásnak. Végül is. indított a postakocsis, és két-három perc múlva a drága baráttal egvütt a kocsi eltűnt a szeme elől..» járművel, hogy átkeljen a folyón. Erősen besötétedett, amikor végre megérkezett 3 kicsiny, egyszerű házhoz, ahol távoli rokona, egy sekrestyés özvegye, Matrjona Gavrilovna élt. akinél szokása szerint mindig megpihent. — Afanaszij tisztelendő úr! —kiáltott fel örömmel Matrjona Gavrilovna. — Mi szél hozta erre? — Egy kis dolgom akadt... — válaszolta Afanaszij atya. miután üdvözölte a hádasz- szonyt. —1 Itt van egy kis lisztecske. meg méz és valami egyéb. .. — szólt, átlépvén az egyszerű szoba küszöbét. — Örökösen ajándékodat ház... Hogy is nem szeg : U magát! — dorgálta a háziasz- szony, — No-no... Matrjona Gavrilovna ki- sí etett á szobából. Áfa : j atya pedig hozzálátott a t sz- tálkodáshoz és a mosako Íráshoz. mert az egész reverendája. a haja és az arca is vastagon poros volt. — Ugyan, mi dolga van errefelé? — kérdezte visszatérve Gavrilovna. — Hát talán nem hallotta? Ide került az én drága barátom, Sztyepan. Styepm Nyikolajevics Lajevszkíj... Emlékszik-e rá? Sztyopára? Nos, hát ö az! — Hogyisne emlékeznék! Nagyon is jól, mondhatom, hogy emlékszem... Még ilyen kicsi kora óta ismertem... — mutatta Matrjona Gavrilov- na egy arasznyira a padlótól a magasságot. * — No, hát most Ide nevezték ki. a kormányzó an* celláriájának vezetőjévé. . . ! — Hát az miféle hivatal? — Ö, nagyon nagy! Fo^os lely,.. a kormányzó jobb ke26* e e (Folytatjukj
