Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-17 / 40. szám
•* * v 1976. február 17., kedd A Nap kél 6 49 — nyugszik 17.09 órakor A Hold kél 19.52 — nyugszik 7.14 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon D O N A T .íevű kedves olvasóinkat! A latinban a ' „donatus” jelentése annyi, mint ,,ajándékba kapott, ajándékozott”. Ez a szó az alaoja a mai Donát névnek. * Szá? évvel ezelőtt született Esztergomban és ismeretlen körülmények között pusztult el valamelyik iád koncentrációs táborban 1344 nyarán Révész Béla ró, újságíró, a magyarországi szocialista irodalom gyík úttörője. Iskoláit Esztergomban és a fővárosban egezíe, majd hosszabb időt töltött Párizsban, illetve 3erlinben. Hazatérése után, 1935-ben megalapította az Uj Színpadot és ennek igazgatója lett. 1906-tól a Népszava belső munkatársa, irodalmi rovatvezetője. Jrá- ait — regényeit és novelláit is — határozott szocia- sta szemlélet hatotta át, és. a proletáriátus döntő .arcainak idején forradalmi szenvedély. Az expresz- tzionizmus előfutára volt, részint Szabó Dezső, részint .Cassák Lajos elődje. A Népszava rovatvezetőiéként ő átotta meg Ady számára a lap hasábjait, a keltőek évekig jó barátja volt és így beavatott tanúként Siatta Adyra emlékező könyveit, amelyek életszerűen etít.ik elénk a nagy költő emberi alakiát. Időjárás: Várható időjárás: nyugaton még túlnyomóan borult idő, szórványosan újabb esőkkel, máshol vál- ozó mennyiségű felhőzet, csapati:k nem valószínű, íérsékelt, időnként élénig északkeleti, északi szél. hajnalban helyenként párás levegő. Várható legala- :onyabb éjszakái hőmérséklet, általában 0 fok kőül Északkeleten helyenként —5 fok közelében, leg- -Tssbb nappali hőmérséklet kedden 3—8 fok köz»** * *. MrtL.tmimi.Mnk... Mérlegen négy ér munkája Tisztújító és küldöttválasztó közgyűlés a Magyar Pedagógiai Társaság Heves megyei tagozatánál Hétfőn délután — .az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán — tartotta tisztújító és küldöttválasztó közgyűlését a Magyar Pedagógiai Társaság Heves megyei tagozata. A részvevőket és a vendégeket — többek között — dr. Simon Gyulát, Búzás Lajost, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét. a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkárát, dr. Szűcs László kandidátus, főiskolai főigazgató. a tagozat elnöke üdvözölte. majd dr. Somos Lajos, nyugalmazott főiskolai tanár, a tagozat titkára számolt be az elmúlt négy év során végzett munkáról. Beszélt a sokirányú oeda- gógiai kutatómunkáról, a különböző vizsgálatokról. A képzett munkatársi kollektívák elemezték, hogy a közéleti és a társadalmi tevékenység milyen szerepet tölt be a tanulóifjúság személyiségének formálódásában. Feleletet kerestek arra is, hogy a szakmunkástanulók miként azonosulnak választott szakmájukkal. Ezek az anyagok feldolgozott formában eljutottak az egyes iskolákhoz, s így a megállapítások, a tapasztalatok, a javaslatok a gyakorlatban is kamatozhattak. A tagozat jelentős szerepet töltött be a pedagógiai kultúra fejlesztésében, segítette a nevelők továbbképzését. Konferenciákat rendeztek a tanulók személyiség's nereté- ről. személyiségformálásáról, a tantárgyi koncentrációról és integrációról, s kétévenként részt vettek a pedagógusok pályamunkáinak értékelésében. Sajátos feladatként elemzést készítettek a diákok túlterheléséről. ötletes elképzelésekkel járultak hozzá a tanFeledésbe merülő ér lékeket mentenek meg anyagcsökkentás megvalósításához, s azt is kutatták, hogy hol tart az 1972. évi oktatáspolitikai párthatározat végrehajtása. Gondoltak a helytörténeti érdeklődésű tanárokra is. Ez év márciusában jelenik meg az a kiadványuk, amely a megyei levéltárban található iskolatörténeti forrásokról nyújt ismertetést. A beszámolót vita követte majd sor került az új vezetőség és a Magyar Pedagógiai Társaság 1976. május 28-i tisztújító küldöttgyűlésére delegált tagok megválasztására. A tagozat elnöke ismét dr. Szűcs László főigazgató, társelnöke dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára, titkára dr. Somos Lajos lett. Ma Falugyűlések a megyéVi£ Ludason 18 órakor a miségi tanácson; EgerszaHkon 18 órakor a párlházban. M i hoz a jövő az e%ri autóso' rak ? A Magyar Autóklub 75 éves jubileumának jegyében tartotta közgyűlését .^hétfőn este a nyolcszáz tagot számláló egri szervezet. Bodor Imre, az egri klub elnökének beszámolója után Nedelka András, a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese tartott ünnepi megemlékezést, visszatekintve a 75 éves társadalmi szervezet fontosabb állomásaira, majd átadta a legjobb aktivistáknak a jubileumi érmeket. Megkapták kitüntető jelvényeiket a törzsgáo- datagok és a balesetmentesen közlekedők is. Dr. Sebestén László, az Egri Városi Tanács elnökhelyettese bejelentette, hogy: rövidesen valóra válhat az egri autósok álma és megépülhet az jj műszaki bázis, amelynek területét már kijelölték. Egerben és Verpeléten i Szövetkezeti közgvö esek (Tudósítónktól.) Egerben, mintegy 250 szövetkezeti tag , részvételével vasárnap délelőtt a MÉSZÖV székházban tartotta meg tanácskozását az egri Nektár Szövetkezet. A tanácskozáson részt vett Kocsis Sándor, az Országos Méhészeti Vállalat igazgatója is. Az 1975. év eredményeiről Mészáros Gábor elnök adott számot. A szövetkezet forgalma az elmúlt öt évben több mint három és félszeresére növekedett: tavaly már megközelítette az 52 millió forintot. A taglétszámuk is megduplázódott, jelenleg a szövetkezetben több mint két- ezer tag szerepel a nyilvántartásban. Jelentős segítséget adnak a méhészetek fejlesztéséhez, a háztáji gazdaságokban történő nyúltenyésztéshez, Eger város ellátásához. Az elmúlt évben 30 vagon mézet, 60 vagon házinyulaí vásároltak fel és adtak át az iparnak feldolgozásra, illetve exportra. Egerben 736 ezer tojást hoztak; forgalomba üzletekben. Ebben az évben továbbfejlesztik tevékenységüket, s a nagyobb igényeknek megfelelően bővítik hálózatukat. A verpeléti takarékszövetkezet küldöttgyűlésén részt vett Habéra László, az egri járási pártbizottság első titkára és Kovács Bertalan, a járási hivatal elnöke is. A munkáról, az elért eredményekről Krecz Lajos szövetkezeti elnök számolt be. Elmondotta, hogy a 11 községre kiterjedő takarékszövetkezet betétállománya a múlt év végével meghaladta az 55,5 millió forintot. Az elmúlt öt év alatt 20 millió 415 ezer forinttal nőtt a betétekben elhelyezett összeg. A szövetkezet által a lakosságnak kiadott kölcsönök összege elérte a 65 millió forintot. \ Szabó Lajos Ebben az évben 15 éves a honismereti, helytörténeti mozgalom. E kerek évforduló tiszteletére ült össze a múlt héten Kecskeméten a II. országos helytörténeti konferencia, amelyen megyénket is képviselte egy hattagú delegáció, amelynek tagjai múlt hét végén érkeztek vissza Kecskemétről. A konferencia megállapította, hogy az öt évvel ezelőtt, az első országos tanácskozáson elfogadott irányelvek szellemében jelentős eredmények születtek. Ezekről szólva, számolt be hozzászólásában két Heves megyei küldött is. Dr. Pelle Béláné elsősorban arról beszélt, hogy a honismereti szakkörök szorgos munkája nyomán számos, olyan, már- már feledésbe merülő helytörténeti értéket sikerült a felszínre hozni, amelyek a további tevékenység alapjául szo’gálhatnak majd. Schwalm Edit pedig a megyei múzeumi szervezet hely- történeti munkát segítő tevékenységéről számolt be, rámutatva arra, hogy a tudományos munkában is nagy értéket jelent valamennyi honismereti szakkör tevékenysége, egy-egy helytörténeti tárgyú dolgozat vagy kiadvány megalkotása. A konferencia ezúttal is állásfoglalásban rögzítette az elkövetkezendő évek legfontosabb feladatait, hangsúlyozva, hogy különösen fontos a szocialista építés eddigi eredményeinek hiteles, tudományos igényű, olvasmányos stílusú feldolgozása. Rendőrségi hírek Két halálos baleset Hatvanban Zárlatos volt a rádió, leégett a szoba 7 o Moldova György vasutasok között (Tudósítónktól.) A MÁV hatvani csomópont szocialista brigádvezetői tanácskoztak a városi könyvtár új-hatvani fiókja klubhelyiségében. Első ösz- szejövetelükön dr. Kosztyü Tibor, a MÁV Budapesti Igazgatóságának munkaügyi és szociális ellátási osztály- vezetője tartott előadást. Ismertette azokat a feladatokat, melyek 1976-ban a szóMegtakarítottunk 7 milliót Gyorsszámadás tél végi kiárusításról cialista brigádokra várnak a személy- és áruszállításban, a balesetmentes munka érdekében. Említésre méltó az is, hogy az első klubfoglalkozáson részt vett Moldova György, József Attila-díjas író is, aki elmondta, hogy a közeljövőben a vasutas dolgozók helyzetéről és munkájukról ír könyvet. Ehhez gyűjtött anyagot Hatvanban is. Szűcs Ferenc Múlt hét végén két halálos közlekedési baleset történt Hatvanban. Szombaton este kevéssel hat óra után Csatári Kálmán Gyula 20 esztendős Budapest, Ady Endre u. 27. szám alatti lakos a Tóth József tulajdonát képező, IV 44-38 forgalmi rendszámú Wartburg személykocsival Kerakharaszt és Hatvan között elütötte Sándor János Hatvan. Munka u. 36 szám alatti technikust. aki az út szélén kerékpárját tolta. A gázolás következtében Sándor János a he’yszínen meghalt, a gépkocsi egyik u'asa. Csatári Ká’máoné ped'g nyolc napon betöl gyógyuló sórtiiést szenvedett. A bo,'”set oka ittasság, figyelmetlen vezetés. Egy nappal később, vasárnap este Hatvan belterületén tör'ént halá'os végű ba'eset. amit Kocka József 20 esztendős Hatvan, Horváth Mihály u. 170. szám alatti lakos figveimeflensége okozott. Kopka UT 33-22 forgalmi rendszámú Skoda géo- kocsiiával elütöt’e Szabó István Ha* *van. Horváth Mihály u. 128. szám a'atti lakost, a Lenin Termelőszövetkezet dolgozóját, aki kórházba szállítása után egy órával halt bele sérüléseibe. A hatvani rendőrkapitányság mindkét gázoló ügyében előzetes letartóztatás mellett megindította a nyomozást O Rosszul kezdődött a hét a Csebokszári-lakütelepeu Szűcs Ferencné, Cifrakapu utca 41. szám alatti lakos számára: nyolcadik emele.l lakásában ugyanis feltenető- en zárlatos, régi , rádiója okozott tüzet hétfőn délelőtt 11 órakor, ö maga ebben aí időszakban nem tartózkodott otthon, így a szomszédok vették észre az ajtó résein át kiszűrődő füstből, hogy alighanem bai van. Rövid tanakodás u‘án betörték az ajtót. Éooen idegében : már lánnokbm állt a szoba. A szomszédik azonnal hozzá'áttak az o1*á«hoz és érte«í+ettók a tűzoldókat ;s. Szerencsére a rohamkor-ik me'"irkgzé«e élőt* sik“-ült elo'ta"i a rossz r*d>'ó okoz- ía tii^et. A szobiban l°vő heverő, aszta’ a s^V^k ó- a füg^önv flzonhQo elég**** és összesen 21 r>~’nr fr>-int értékű kár keletkezett. Az elmúlt héttel véget ért a kereskedelem kéthetes szezon végi kiárusítási akciója. Az eredmény mind az országos, mind a Heves megyei tapasztalatok alapján — kedvező. Azt már a korábbi információk alapján tudjuk, hogy ezúttal minden korábbinál nagyobb értékű ruházati cikket árusítottak 20—30—40 százalékos kedvezménnyel. Most pedig, a két hét elteltével, ennek megfelelő eredményről számolhatunk be: A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban több mint 12 milEGERBEN: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsillnsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.1 Rendelés gyermekek részére is. • GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szerda reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. lió forint értékű árucikket vontak be az idény végi kiárusítási akcióba. Mint a gyorsmérlegből kitűnik, a ’bevont cikkek 86,4 százaléka fogyott el. A ''férfikonfekció, a méteráruk, a gyermek- és felnőtt fehérneműk iránt különösen nagy érdeklődés nyil*vánult meg: a teljes készlet és az „utánpótlás” is elfogyott. Csupán az összehasonlítás kedvéért is érdemes megje•gyezni, hogy az elmúlt évi hasonló akció során a megyei iparcikk kisker boltjaiban a tízmillió értékű készlet 79 százaléka fogyott ti, a mostani eredmény tehát lényegesen kedvezőbb a tavalyinál. Ezzel kapcsolatban a vállalat érdekeit aligha szükséges magyarázni. Ami viszont a vásárlókat illeti: „csak” ezekben az üzletekben csaknem 4 millió forintot takarítottak meg. Az arányokat tekintve hasonló sikerről számolhattak be a Centrum Áruház vezetői is. Az idény végi akcióba bevont hatmillió forintos árukészletüknek 70 százaléka fogyott el, köztük is elsősorban a női szőrmebunda, a férfi- és női kabátok, leánykakabátok, pulóverek, kardigánok, konfekcionált fehérneműk, valamint nagyon sok sál, kesztyű, csizma, bundacipő, valamint különböző szövetek. Az ÁFÉSZ Áruház — ha szerényebb készlettel is, de — ugyancsak bekapcsolódott a tél végi árleszállítást akcióba. Mintegy 900 ezer forint értékű ruházati cikket kínált vásárlóinak — szemben a múlt évi félmilliós készlettel —, s az elmúlt két hét alatt ennek 70 százaléka talált gazdára. Elkészült tehát a tél végi kereskedelmi gyorsmérleg, s ebből kitűnik, hogy Heves megye lakossága ez idő alatt közel 7 millió forintot takarított meg az idény végi vásárlások idején. í iv^aháTi re A Kecsikemi« zsiMgrermwzifei Uv vo iv w üveshözAkan szedésre érett a csine’-’teg-'mb'' zetméter nagyságú területű ágyasokról több m'nt 4500 kgtermcst várnak. (MTI fotó — Kozák Albert) Ku'a ő’n'' il 4 600 négyMmüsm ##sssssssMes#0#sessesess*e»-# % A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács nap Cap] a — -ő*-er’-e-7.t 6: PAPP TAN<">S — K adla a Heves megyei r^nkfa-’ó vállalat. Felelős kiadó NOSZTICZIUS FERENC — Szerkes-tőség — 3301 Eger. Belo'annlsz utca 3. (P> 23. .r»i*l Te'»fnri- 13-73. 20 *9 n smh) Ró—.« u. 1. 11-697 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51 K'adóhlvaial: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 73. 3300 Te’efon: l’-si - T»r'e'zt‘ a Mngv«r po-*.~ *•' V fizetési díj egy hónapra 20— Ft. v'őfire*h»tő bármelyik postahivatalnál és kézét!tőnél. — Index: 20 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Vincellériskola utca 4. szám. Igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF. t