Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-14 / 11. szám
Demjén, tél _Igen: röviden és egyszerűen szólva ez a helyzet. Vagy mint mondani szoktuk — ez van. Demjén tél. Ami az előbbit, mármint a községet illeti, sem a kocsmában. sem a tanácsnál nem árulja el magát: A januári délelőtt az italboltban is csendes, csak néhány bor.sz- sza bácsi ürítgeti kezdődő jókedvvel a poharakat. Igaz, az idegenektől sem idegenkednek, inkább az. hogy hamar is barátkoznak. — Hogy vannak, mi újság Demjénben? — Semmise. Jól vagyunk. Megisszuk a jó bort, meg a pálinkát, megnézzük a szépasszonyokat. Aztán még csak siratjuk a régit, hogy már nem vagyunk tizennyolc évesek. — Talán még huszonnyolcban is kiegyezhetnénk? — Ki, ki bizony. De hol vannak már a régi szép idők! Nos, ami igaz. igaz: úgy néz ki, hogy errefelé letűnőben. Amilyen csendes és üres az italbolt, olyan a tanács is. Az ajtók mögött inkább csak bútort találni, embert keveset. Mindössze hárman tartják a „frontot”, a titkár, az adminisztrátor, meg az eljáró. Sokkal többen nincsenek is, a létszám szinte teljes. Igaz. félállásban dolgozik még itt egy nő is, de a titkár szerint napok óta nem látták. — Mégis, hol lehet? — Nem tudjuk., — Talán bizony nem is hiányzik? — Dehogy nem. A járás egyre csak követeli tőlünk a kimutatásokat, pedig alig van itt valamit kimutatni. — De hiszen: itt is dolgoznak. emberek laknak ... — Egyre kevesebben. A legutóbbi népszámláláskor 789 embert írtunk össze, pedig 1970-ben még 846 lakosunk volt. 407 férfi és 439 nő. Most meg még tovább fogyott a falu, úgy tudom, már 750-en sem vagyunk. Még nincs meg a múlt évről a teljes felmérés, de igencsak megint mínuszban leszünk. Ezek szerint tehát nem sok jót és nem is sok újat lehet elmondani a faluról. Amit lehetett, azt tavaly részletesen megírta a Népújság is: jó könyvtára van. Aztán egy régebbi kén. kivágva, éltévé az íróasztalba — ez szintén Demiénr'l készült. Szinte hihetetlen, de úgv néz ki: más feljegyezni való nem nagyon akad. A tit20.45 Nyitott könyv A 30 év irodalma című sorozatban jelent meg Sa kadi Imre novellás Kötete. S a televízió' Nyitott Könyv ni iso'a ezt a kötetet mutatja be. Katkó István szerkesztő mondja: Sarkadi három novellája elevenedik meg a .-cépeznvőn. A Hortobágyon című, amelynek rövidített váltó za'át adjuk. A Kútban című novellából — amely műből Fá'ory Zoltán készítette a Körhinta című filmet — egy monológ hangzik el. Az anya mondja el lányának a konyhában hajdani asszonyéletét. A harmadik novella, a Házasságközve- títő könnyedebb naugveiclű. anekdotikus. Az ötvenes években egy színiáNzó csoportban játszódik, s mint címe is jelzi, egy fiú es egy lány összeboronálásárak lor- ténet0. > A novellák bemutatását B-'a Tmre Írod alom'őrié',’ész egészíti ki, Sarkadi prózájáról szólván. kár mégis panaszkodik, hogy az igazgatás elég nehéz. — Ügyszólván egyedül vagyok. Az elnöki poszt itt már .társadalmi tisztség — havi 300 forintért —. aki betölti, maga sem tud rá sok időt szakítani, dolgozik, „rendes” munkája van. — Egyszóval: semmi említésre méltó? — Nem sok. Ha csak az nem. hogy múlt évben 30-an elköltöztek, ki Egerbe, ki Ke- recsendre, ki erre, ki arra, heten még az árnyékvilágból is. — Kihalóban lenne hát ez a szép kis falu? A községi adminisztráció vezetője elégedetlen arckifejezéssel mondja: — Ügy néz ki, hogy igen. Idős itt a lakosság. Kb. 60 százaléka hatvanéves, vagy öregebb, a fiatalabbja közül sok jár be Egerbe dolgozni, főleg a bútorgyárba, a tanácsi építőipari vállalathoz, meg a vendéglátóiparba. Lassanként aztán ők is felkerekednek majd ... — Pedig szép kis község. — Az. Például az útjaink, járdáink jók. alig van velük probléma. Igaz. annál több van a vízzel. Négy közku- tunk van, mellesleg már ezek sem jók. Inkább az udvari kutakat használja a lakosság. azokat pucoljuk, fertőtlenítjük. Igazán jó megoldás az lenne, ha Kerecsendről kapnánk vizqt, az csak négy kilométerre van ide, el is bírnának látni bennünket, de egyelőre ez sem sokkal több még, mint egy ötlet. Lassan, kedvetlenül beszél a titkár. Érthető pesszimizmus a lassú elnéptelenedés miatt vagy csak a tél hatására a borús hangulat? — ki tudja. Mindenesetre, egyértelműen aligha mondhatunk rá igent. Mert gondok máshol is vannak. Ugyanakkor pedig több községi tanácsi vezetőt ismerünk az egri járásba^ és megyeszerte, akiket a gondok még tevékenyebb munkára sarkallnak. Valósággal tűzbe jönnek; amikor arról beszélnek, hogyan igyekeznek megoldást találni az anyagi gondok ellenére is az úthálózat kijavítására.. vagy éppenséggel a vízellátás megoldására. Itt ennek a lelkesedésnek — legalábbis pillanatnyilag — nem sok nyomát találni. — Nem sok fejlődést vá- , runk — mondja a titkár —, ha csak a vendéglátótól nem. Ha majd az idő megengedi, a központban hozzákezdenek egy kis önkiszolgáló fűszerüzlet építéséhez, lesz egy kis presszó is. De ez sem sok. Mert a fejlődésre kevés más lehetőség van. A felső tagozatos tanulóink Szalókra járnak, itt már csak egy alsó tagozat működik, két tanerővel ... Szerintem az lenne a legjobb, ha Kerecsendhez csatolnák a falut... Jó az ötlet, nem jó? Megvalósítható-e, érHemes-e megvalósítani? — ki. tud ja. Mindenesetre: ilyen formában nem nagy öröm hallani róla. Inkább érdemes szétnézni az irodában, amelynek négyszárnyú ablakán az idő szeszélye most éppen napfénnyel tükrözik, megvilágítja a bútorokon elhelyezett cserepek örökzöldjeit, az íróasztalt, rajta a kurblis telefont, mögötte a műanyag írószertartót, a hosszú nyakas tintatartót, a libikókaitatóst, meg a többi berendezést a szobában, ahonnan a község életét irányítják ... Látni a szemközti házat is. A kiskapu éppen kinyílik, egy fiatal, meg egy idős asz- szony lép ki rajta. A fiatal a bolt felé indul, a vastag mel- lényes öreg pedig csak áll, néz utána, s hogy jobban lássa, tenyerével ellenzőt tart a napnak a szemüvege felett. Demjént az 1800-as években kezdték jegyezni a térképeken, igazgatási területe most 2500 hektár. A falu a Laskó patak völgyében észak-déli irányban nyúlik el, határa szinte festői: hegyesdombos, mindössze egyhar- mad része sík. ez a patak mentén és a Máté-kúti részen terül el. Demjén, tél. A hideg napfény befagyott tócsák jegét szikrázó-csillogóra ragyogja, és ahogy a falu kanásza kifelé terelgeti a kondát, hogy mozogjon is kicsit a jószág, a kopogó csülkök alatt könnyű roppanással szakadnak be a jégtükröcs- kék. Demjénben igen jó hagyománya volt az állattenyésztésnek. Most — vajon csodálkozhatunk-e rajta? — ez is sorvadóban. B. Kun Tibor Párfiminka és munkásművelődés HOSSZÚ 1ÁVRA SZÓLÓ feladatokat ad a pártszervezetnek a közművelődési párt- határozat. S noha gazdasági, szervezeti teendőik is jócskán lesznek a következő hónapokban, ezek sem terelhetik el figyelmüket a kulturális munkáról. Érvényes ez az üzemi pártszervezetekre is, hiszen a közművelődés előterében álló munkásművelődés fejlesztése közvetlenül kapcsolódik tevékenységi körükhöz. Az odafigyelésre, a rendszeres törődésre kötelézi őket a XI. kongresszus határozata is, mely kimondja: „Fordítsunk különös gondot a munkásosztály tudatának gazdagítására, kulturálódá- sára.” A pártszervezetek elsősorban éppen akkor szolgálhatják a munkásművelődést, ha következetesen hirdetik és magyarázzák fontosságát, a társadalompolitikai és a gazdasági célok megvalósításával való szoros összefüggését. S erre most különösen szükség van, hiszen régi betegségünk, hogy az új feladatok láttán elfeledkezünk a régebben megfogalmazottakról; már kevésbé érezzük fontosnak azokat. Holott az új ötéves tervben megjelölt gazdasági feladatok kifejezetten igénylik a dolgozók szakképzettségének, tudásának foko-' zását, a készséget az önművelésre. Lényeges feltétele ez annak is, hogy előbbre lehessen lépni az üzemi demokrácia tartalmi emlélyíté- sében. A szocialista életmód elterjesztése, a közösségi szemlélet és magatartás erősítése ugyancsak közvetlenül összefügg a művelődés iránti igény felkeltésével és növelésével. A pártpolitikai munka előtérben álló feladatait az üzemi pártszervezetek tehát csak akkor tudják jól megoldani, ha közben nem szorul háttérbe a munkásművelődés fejlesztése, s az erre irányuló fáradozást szervesen beillesztik a mindennapi tevékenység egészébe. TERMÉSZETESEN EZUTÁN sem a pártszervezeteknek kell közvetlenül foglalkozniuk a szakmai és az általános műveltség fejlesztésével. (A politikai műveltség bővítése jórészt közvetlenül rájuk hárul, ez azonban már „begyakorlott” része a pár/munkának.) Elsősorban a helyi tevékenység fő irányát szükséges meghatározniuk, gondoskodva az erők összehangolásáról, összefogásáról. Régi tapasztalat, hogy a szakszervezet, az ifjúsági szövetség, az üzem művelődési intézményei, a gazdasági vezetés akkor képesek a lépést egyeztetve és hatékonyan cselekedni a munkások műveltségének fokozásáért, ha a pártszervezet igényli ezt, segítséget nyújt hozzá és ellenőrzi. A mindennapi tapasztalatok és tudományos felmérések egyaránt igazolják, hogy a munkásművelődés térképén akadnak még úgynevezett „fehér foltok ’’(elegendő utalni a bejárók, a segédmunkások, az üzemi termelésbe most bekapcsolódó nők, a munkásszálláson lakók műveltségének hézagaira.) Sok dicséretes törekvés született már e „fehér foltok” eltüntetésére, s ez a buzgalom a jövőben sem lankadhat. A legfőbb figyelmet azonban a pártszervezeteknek mégsem erre a területre, hanem a munkásság törzsgárdájának, alapvető magjának további művelődésére célszerű fordítaniuk. A termelés szükségletei, mint társadalompolitikai céljaink. Amellett az energiák hasznosításának is ez a leggyümölcsözőbb módja, mert ha a munkásság fő rétegeiben tovább erősödik a művelődés becsülete, akkor ők szinte automatikusan magukkal ragadják az elmara- dottabbakat is. Ezért ajánlható, hogy a pártszervezetek elsősorban a törzsgárda művelődését kísérjék figyelemmel, erre összpontosítsák erőfeszítéseiket. KÜLÖNÖSEN HASZNOS, ha ebben a tekintetben is még jobban építenek a szocialista brigádok mozgalmára, amelyet méltán nevezhetünk a munkásművelődési célok legfontosabb, legkövetkezetesebb hordozójának. Az alapszervezeti vezetőség és a pártcsoport megfontolt tanácsai, a brigádokban dolgozó párttagok személyes példája nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy e közösségek kulturális vállalásai ne a „felsőbbségnek” szóló formális felajánlások legyenek, hanem álljanak összhangban az adott üzem valóságos szükségleteivel, az egyes brigádok és ázok tagjainak műveltségi állapotával, szakmai perspektíváival, közéleti feladataival és érdeklődési körével. A pártszervezet sokat segíthet abban, — tanáccsal, bírálattal, az érdeklődés felkeltésével, a szükségletek tudatosításával —, hogy a brigádok ne bejegyzésre alkalmas eseményeket és rendezvényekre szóló belépőjegyeket gyűjtsenek a brigádnapló és a majdani értékelés számára, hanem dolgozzák ki tagjaik kulturális fejlődésének gyakorlati programját. Olyan programot, amely mindenki számára a saját személyiségének fejlődéséhez leghasznosabbat ajánlja. Az ilyen vállalkozásokra azután jól épülhetnek a művelődés olyan közösségi formái — brigádklub, fórum, a brigád önképzőköre stb. —, amelyek ugyancsak nagyon érdemesek a pártszervezet támogatására. A MUNKÁSSÁG MAGVÄ- NAK, törzsgárdájának művelődését előmozdítani az idei pártpolitikai munkának is előtérben álló feladata. Az ötéves terv eredményes meg-' valósításában éppoly kevéssé nélkülözhető ez, mint asb üzemi demokráciának a munkásosztály vezető szerepének további erősítésében. Gyenes László 0 MMM§ 1376. január 14., szerda Az éjszaka nagyot változott a világ. Fagyot hozott a vihar és hajnalra meghalt az erdő. Másnap, harmadnap jeges eső esett, később lepkényi pelyhekben megeredt a hó. — Itt a tél — sóhajtották a szarvasok és nagy dióbarna szemükkel az etetőket, meg a sózókat keresték. Több napig tartott a vihar és az áldozatok a földön hevertek. — Nézzétek! Kidőlt egy bükk — mutatta a szarvasbika a többieknek, akik kecsesen ugrották át a tetemet. —r Beszélhetsz ezeknek — rikácsolta a mátyás és sebtében el hadarta az öreg fa tragédiáját. — Nem bírta már tovább! Nem értitek? Gyökereit mind kimosta a víz, az az átkozott őszi eső. Egy éjjel azután nagy reccse- n'éssel megtért oda, ahonnét kinőtt. A bagoly az odúból hallgatta a mátyást és~ közben álmosan nagyokat pislogott. — Fecsegő szajkó! Ügy beszél, mintha látott volna valamit. — Éjjel volt, mindenki aludt, csak mi, né- hányan, baglyok voltunk a tanúk. Mi látunk sötétben is és tudjuk, hogy az öreg bükk úgy halt meg, ahogyan az száz esztendejéhez méltó. Fél éjszakán át dacolt a viharral, recsegve, ropogva tartotta magát, de azután ... A vadász odaért a kidőlt fához megmérte a hosz- szát. Később dohányt tömött a pipába és leült a törzsére. A szemközti vágásban mozdult valami Egy visszaérkezett bika, meg két kölyök váltott át & szálasban. Az orvvadász Ügy lépkedtek, olyan kecsesen, olyan komótosan, mintha a világon semmi veszély nem leselkedne rájuk. — Disznókat! A disznókat keresse meg! — zsongott a fülében, az utasítás. Mérgesen nagyot szippantott a pipából, mert a disznóknak nyomuk sem volt, elnyelte őket a föld. — A disznókat keresi? — rikácsolta megint a szajkó és jót nevetett magában, mert tudta, hogy a disznók az éjjel lehúzódtak az alsó szálerdőbe makkozni és a hóesés régen betakarta a nyomukat. A vadász eltúrta a havat a fa törzsről és leült.. Nézte a hóesést, a tétován kavargó hópelyheket, amelyek a magasban meg-megriszálták magukat, mint a kikapós menyecske a presszó előtt, aztán csendes megadással le- hunpantak a földre. Jó ideig ülhetett így, amikor riadtan rohant át a vágáson egv rudli szarvas. — Ezekkel meg mi van? — kérdezte önmagától és érezte, hogy valahol, valami nincs egészen a rendjén. — Szagot fogtak — nyugtatta meg magát és hirtelen magnillantotta a rókát, amint kifelé merészkedett a vízmosásból. — Nyolcszáz forint egy rókabőr! Gyorsan egy fa mögé húzódott. A róka meg-megállt, tekinthetett, mint király a birodalma fölött és pokolba kívánta a mátyást, amely mér tele is kiabálta az erdőt. — Vioyárz-tok! Jön a róka és éhségében a nyála csorog. — Atkozott pletykafészek — így a róka és jobb híján leült a vízmosás szélén. A mátyás egy faágon gondosan megigazította tolláit és mint az erdő kisbí- rója, ismételten közhírré tette mondanivalóját. Ebben a pillanatban fegyver dörrent valahol a közelben és összerettent bele az erdő. A vadász elfelejtette a rókát és nagy lépésekkel elindult a hang irányába. — Orvvadász! — vert benne gyökeret a gondolat és leereszkedett a vízmosásba, ahol az előbb a rókát látta. A gyanú annál inkább élt benne, mivel néhány őz-, szarvasborjúfejet, -lábat az elmúlt hetekben már megtalált a bokrok között. A vízmosás aljában, jó takarásban lejutott egészen a rét széléig, ahol az etető állott. Tudta, hogy most nem mutátkozhat a réten, ezért leült egy revés tuskó- ra és figyelt. Csend volt mindenütt. A lövés zaját már régen megemésztettek a hegyek és csak a hó zizegett békés nyugalommal. — Az orvvadászok mindig a hóesést, meg az esőt kedvelik — jutott eszébe az apja tanítása. — Az orvvadász akkor jár. amikor a legkegyetlenebb az idő, amikor hóvihar dúl, jeges eső esik, vagy amikor erősen havazik. Vyenkor eltűnnek a nyomok, nincs bizonyíték, mindent elsim’t az idő. Félóra is eltelhetett, ami- ■£>? eszébe jutott a múltkori kocsmai beszélgetés. Egy féldecire ment be, amikor Csont Pista — két cimbo rájával — már a negyedik kört rendelte. Amikor kilépett az ajtón, mintha ezt hallotta volna: — Ezt a fickót még ki- nyújtóztatom! Részegek, nyugtatta meg magát, később arra gondolt, hogy talán nem is neki szóltak a szavak. Távcsövet vett elő és elkezdte vizsgálni az etető környékét. Egyszer valami gyanúsat pillantott meg. — Szarvasborjú! Aki meglőtte, az el is jön érte — így gondolkodott és még jobban lehúzódott a tuskó mögé. Néhány perccel a teljes sötétedés előtt, ropogni kezdett a hó, gally reccsent a szálasban és egy ember — puskával a vállán — elindult az etető felé. Szíve a torkában vert és keményebben szorította meg a puskát. — Tetten kell érnem! Az ember megragadta a szarvas lábát és vonszolni kezdte az erdő felé. — Megállj! A kiáltás belehasított a levegőbe úgy, hogy még az uhu is felébredt az etető tetején. — Ezek még éjjel sem nyughatnak — bosszankodott és ólomszárnyakon lomhán odább repült egy félig száraz gyertyánfára. Az ember elengedte a borjú lábát és szoborrá dermedve feltartotta a kezét — Találtam egy borjút. Ottó pajtás... A vadász nyomban felismerte a kocsmai hőst, aki közben óvatosan, fél kézzel a puskája felé nyúlt. — Ne mozdulj! Két kézzel fogd meg a ssarvastl Akkor odalépett és felakasztotta a puskát a vadorzó nyakából. Sűrűn havazott, a bagoly rekedt, mély hangon panaszkodott, mert érezte, hogy valami nincs rendjén az erdőn. — Ottó! Tudod, iskolapajtások voltunk. Ha feljelentesz, tönkreteszed a családomat ... — Nyakba a szarvast, Csont István! Indulás előttem a falu felé. Kaptató következett a rét után. A szarvasborjú alatt úgy fújtatott az orvvadász, mint egy ócska gőzmozdony. — Ha feljelentesz, börtönbe kerülök! Messziről autódudálás hallatszott, majd a közeli kőbányából furcsa zörejek hangját hozta a szél. — Ha most feljelentesz és kiszabadulok, bosszút állok rajtad. Agyonlő’ek és elkaparlak, mint egy rühös kutyát ... Másfél órába ' is beletelt, amíg a faluba értek. Az orvvá áászról szakadt a verejték, és a szarvas sebéből kifolyó vér vörösre festette az arcát. — A rendőrőrsre! Azon az éjjel nem sokat aludt Hárs Ottó hivatásos vadász. Ha “Iszenderedett, iszonyú álmok gyötörték. Véres arcú embert látott, meg agyonsebzett sántikáló őzeket, szarvasokat. Hallotta a kuvikot, a halálmadarat. látott egy hol felé vonító veszett rókát, amint habzó nofával ácsorgott az erdöszélen. Aztán elmúlt a lidérc és meeielent előtte egy öreg vadász: Az apja. Almában is, tisztán látta, amint büszkén feléje nyújtotta a kezét... Szalag István
