Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-14 / 11. szám

intelligensek-e az élsportolók? Megte'elö értelmi képesség nagyobb eredmény A WELTWOCHE című Wájci lapban, a témával kapcsolatban érdekes, elem- só cikk jelent meg. — Elmúlt az az idő, ami­kor az alacsonyabb szellemi szinten álló izomkolosszusok diadalmaskodhattak! — írja a lap. — A mai verseny kö­vetelmények egyre több in­telligenciát, magasabb fokú képzettséget igényelnek. Ma már nem meglepő, hogy két azonos erejű és képességű sportoló Küzdelméből általá­ban az intelligensebb kerül ki győztesként. Érdekes, míg a laikusok erre már régen rájöttek, a sporttudományos Intézetek szakemberei arány­lag későn „kapcsoltak”. — Mintegy tíz esztendővel ezelőtt egyes sportágak szak­vezetői már tapasztalták, hogy mily komoly jelentősé­ge van az edzésrendszerek felállításánál a sportoló lel­ki és szellemi adot'ságainak. Érdekes, hogy e téren a ku­tatásban a kelet-európai or­szágok, élén a Német DK- val, — jártak elől. A nyuga­tiak lemaradása — állapítja meg a lap tárgyilagosan — gyakran a sportversenyek eredményeiben is megmutat­kozik. Dr. Paul Neuber, a fiatal bécsi orvos, hosszú esztendő­kön keresztül szorgalmasan gyűjtögette az adatokat és megállapította, hogy az in­telligens típusú sportolók sokkal nagyobb eredmények elérésére képesek, mint a közepes, vagy az alacsony szellemi szinten álló izom­kolosszusok. Ez vonatkozik egy egész sor olyan sportág­ra is. mint a birkózás, súly­emelés, ökölvívás, ahol még a szakemberek többsége is sokáig abban a hitben élt. hogy kizárólag a testi erő a döntő. Ez az elmélet már a múlté. Gondoljunk csak Mu­hammad Alira, aki mérkő­zései előtt hosszú ideig gon­dosan fiayeli ellenfelei gyen­géit. majd — ismerve nagy szálát — halálra idegesíti s az így teljesen ..kikészített” ellenfelét aztán könnyen le­győzi. A súlyemelésben, amely évtizedekkel ezelőtt kimon­dottan az erős emberek sportja volt, ma már nem ritkaság e sportolók sorai­ban az orvosok, mérnökök, tanárok, akik izomerejük mellett megfelelő értelmi képességgel is rendelkeznek. Toni Sailer, az osztrákok világhírű sízője szintén in­telligenciájának köszönhette csodálatos eredményeit. Ed­zéstervét tudományos ala­possággal maga állította ösz- sze, amelyet aztán edzője felügyelete mellett csinált végig. Mark Spitz, a müncheni olimpiai játékok legeredmé­nyesebb versenyzője közis­merten alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezett, mint versenytársai. Ezen hiányosságát ugyancsak a tudományos alapossággal fel­épített edzéstervével pótol­ta, amelyet sikerült úgy idő­zítenie, hogy a legjobb for­máját a világversenyre érje el. Az emberi butaság és az intelligencia közötti különb­ség Mexikó fővárosában, az 19Q8-as nyári olimpiai játé­kokon is megmutatkozott. Az edzők felhívták a ver­senyzők figyelmét, hogy ne fogyasszanak1 egzotikus gyü­mölcsöket, amelyet nagy ré­szük be is tartott, de akad­tak. akik az egészet vállrán­dítással fogadták, mondván, hogy nekik nem árt. Őket útólérte Monstesuana bosszú­ja. és ezek az élsportolók már az első fordulókban ki­estek, mert állandó diaréjuk volt' A Népújság tippjei a 3. hétre: 1. Lazio—Fiorentina 1 X 2. Ascoli—- Sampdoria X 2 3. Cagliari—Torino X 2 4. Cesena—Milan 2 X 5. X.-na7ionále—Perugia 1 6. J uventus —Bologna 1 X 7. Napoli—Róma 1 8. Verona—Como 1 9. Atalanta—Taranto 1 10 Brescia—Réggiana 1 11. Modena —Lanerossi l X 12. Spal—Palermo 1 Ív. íernana—Novara Potmérkőzések: I X 14. Genoa—Pescara t 15. Catania—Piacenza 1 16. Catanzaro—Brindisi 1 Nagyszerűi egri siker a női teremtornán „Férfias” csata a labda összecsapáson Szombaton és vasárnap rendezte meg az SZMT sport- bizottsága és az egri Kórház Lendület sportköre először Egerben, a Csebokszárl lakó­telepi általános iskola torna­termében női labdarúgó-te­remtornáját. Nagy érdeklődés mellett, zsúfolt nézőtér előtt négy csipát: .a Budapesti Taurus, a Miskolci Pamutfonó és Miskolc város válogatott­ja, valamint a . vendéglátó Egri Lendület küzdött a végső győzelemért, illetve a helyezésekért. Sajnos, a Taurus tartalékos csapat al érkezett, így ko­moly játékerőt nem képvi­selt. mutatja az eredmény is: az Egri Lendülettől 15:0-ra. a Miskolci Pamutfonótól 17:1- re. Miskolc város válogatott­jától 6:0-ra kaontt ki és ez­zel a torna utolsó helyén vég­zett. birtoklásáért az Egri Lendület—MVkolc válogatott döntő (Fotó: Szántó György) Az ősz legtobblaí Szedői I. István Szokásos szezon végi ösz- szefoglalónkban megemlítet­tük, hogy a megyei labdarú­gó-bajnokság őszi mérkőzé­seiről szóló tudósításokban a recski Gáspár László és a szűcsi Szalai I. István tizen­három alkalommal szerepelt a jók között, ebből egy-egy mérkőzésen a mezőny leg­jobbjai voltak. Számításunk szerint ezért 13,5 pontot kap­tak, ezzel holtversenyben let­tek őszi elsők az egyéni tel­jesítmények rangsorában. Ezúttal a szűcsiek kitűnősé­gét mutatjuk be olvasóink­nak. i Szalai István 1949. október 29-án született Szűcsiben. Már négyéves korában kap­csolatba került a labdarúgás­sal, amikor az idősebb test­vér kíséretében alkalomad­tán kilátogattak a szűcsi grundra, az úgynevezett ..Dé- lő”-re, ahol órákon át ker- gették a rongy-, maid később a gumilabdákat. Ötödik osztá­lyos korában már az úttörő- csapat erőssége volt, közéD- csatárként ontotta a gólokat. 1931-ben fejezte be általános iskolai tanulmányait. Ebben az évben lett tagia a Szűcsi Bányász iflúsági csaoatá- nak. ahol előbb szükségből a bal1'ót véd nos’tján játszott maid röv'des^n kedvelt he­lyér0 a té-~nd 'st t-ngeivé- be k'-rü't. 1935 ben Pélye'1 de- biVó't az a|cő cs''nat’'ian mint job'‘öss'!,r,,'öfő. 195° ban téri . g'i-„poc v'^s^át a gvö^g'^ös' szakkö’é-''skolá- bnn rr--'-'.rlikai müs^r'sz gT?’--,-, F.bbon az érte e1 e’ső jele-dősebb labrarúgó- »ikerét, amikor megnyerték a megyei középiskolai bajnok­ságot. Ennek a gárdának egyik erőssége volt a közép­pályán. Kétéves katonai szol­gálat után, 1971-ben szerelt le. A szűcsi tsz gépjavító mű­helyében helyezkedett el, az egyesülés óta pedig raktárve­zetői beosztásban dolgozik... Az 1975-ös esztendő a-portban és a magánéletben is em'ékez'tvs marad Szalai Pista szájára. A snortban a-rért T=rt —onvei szinten az év játékosa lett. a magán­életben, pontosabban a csa­ládi életben pedig azért, mert saját erőből elkészült a há­romszobás, összkomfortos családi ház, amelyet birtok­ba is vett már a háromtagú Szalai család. A bevonulások, sérülések és kiállítások miatt az ősz folyamán nagy feladat há­rult Szalai I. Istvánra, a je­lenlegi szűcsi gárda egyik legképzettebb játékosára. A csapat érdekeit előtérbe he­lyezve játszott beállást, kö­zéppályást és csatárt. Főként ennek tudható be, hogy az őszi szezon során csak hét gólra tellett erejéből. Dicsé­retére legyen mondva: bár­milyen feladat megoldására kérte edzője, azt csaknem minden esetben sikeresen teljesítette. Tizenhét mérkő­zésből tizenháromszor a csa­pat első számú embere volt a mutatott játék alapján ... Ez év január 2-án a szűcsi kul- túrházban évnyitó szakosztá­lyi értekezletre került sor. ahol a labdarúgók és a ve­zetőség egyhangú javaslata , alánján Szalai I. Istvánt csa- patkaoitánnvá választották. Az új kaoitánv elmondotta hoev mindent megtesz annak érdekében, h-gy a bizalom­nak megfeleljen. Hangsúlyoz­ta. hogy nvnden S’ü-s;ben élő snortsz^rető embernek — legven az játékos, sportveze­tő, vagy szurkoló — most össze kall fogn’a annak érie- hoov a csanat élke- rülíön a kmsési zöná’z-M i?-,_ pék dórm-bog Nza’-d Pista az őszi szezonban nvúitott látó­kénak a megismétlésével akar hozzájárulni. fis, 1. A döntő mérkőzéseket va­sárnap vívták. A Miskolci Pamutfonó 8:3-ra verte a Miskolc város válogatottját, majd az Egri Lendület igazi kupahangulatú mérkőzésen 3:3 arányú döntetlent ért el Miskolc város válogatottja ellen. Ezután következett a hétméteres rúgás, amely el­döntötte a mérkőzés sorsát. Az egri csapat 3, a miskol­ci együttes 2 hétméterest rú­gott be, így az Egri Lendület végül 6:5-re nyerte meg a mérkőzést. A torna első helyét eldöntő mérkőzésre a sorozat utolsó találkozóján került sor a Miskolci Pamutfonó és az Egri Lendület között. A mis­kolci együttest, mint a vidék legjobb csapatát tartották esé­lyesnek, amit a mérkőzés elején igazolt is, 3:l-re veze­tett. Óriási izgalmak között azonban az egri lányok nagyszerű második félideji játékukkal, az. 500 főnyi kö­zönség biztatása mellett for­dítani tudtak és végered­ményben 6:4 (3:4) arányban diadalmaskodtak. A Lendület összeállítása: Nagyné — Utas­syné Csányi, Száva, Erdé­lyi, Ballagó (Lánszky). A torna győztese és a me­gyei kórház főorvosa által felajánlott tiszteletdíj tulaj­donosa az Egri Lendület lett, második helyre és az SZMT Heves megyei Tanácsa díját elnyerte a Miskolci Pamutfo­nó együttese, harmadik he­lyezett pedig Miskolc válo­gatottja lett. A legjobb játékosnak a SZÖVTERMÉK ajánlott fel tiszteletdíjat, melyet Major (Miskolci Pamutfonó) nyert el, a legjobb kapus részére az Egri Lendület tiszteletdíját Nagyné (Egri Lendület) kap­ta, míg a torna legeredmé­nyesebb játékosa 13 góllal Száva (Egri Lendület) lett. A mérkőzéssorozat nagy­szerű hírverése volt a női labdarúgásnak és a nagyszá­mú nézősereg elégedetten tá­vozott és örült a meglepő, de megérdemelt egri sikernek. A folytatás sem marad el, hisz január 22-én a jugoszláv bajnok Zseleznicsár Subotica látogat el Egerbe és játszik barátságos mérkőzést az Eg­ri Lendület csapatával. f&S*rslfoirci@3@s AH AS Faipari vagy erdésztechni­kumi végzettséggel rendelkező fa- vagy bútoriparban gyakorlatot szerzett munkaerőt anyagnormás munkakörbe felveszünk. Jelentkezni lehet: AGRIA Bútorgyár Eger. Knézich Károly út 36. személyzeti vezetőnél. Kisgyermek gondo­zását lakásomon vál­la' om. Eger, Lenin út 8’/a­__________ 2 3 eves gyakorlattá' gém'rónő elhelyez­kedne egri munka- h^b-re. Alázatokat .Sürgős 346857” jel­igére az egri hirde- tói*. Pályázatot hirdetünk szabadkasszás italbolt vezetői és eladói munkakörök betöltésére. Levélcím: ÁFÉSZ Verpelét, Malom út 12. INGATLAN Építésre alkalmas telket, vagy romos épületet vennék. Ajánlatokat: „Sze­rencse” jeligére az egri hirdetőbe..______ 2 szoba komfortos házrész pincével el­adó. Eger, Lenin út 98. Széna tér felőli oldalon. Érdeklődni nap. _ Társasházban szoba összkomfortos lakás OTP-átváúa-. lássál e'Tdó. ..Ga­rázs nincs” jeligére m hirdetők«. Egerben 3 és fél s^o’-'ás kertes csalá­di ház eladó. 2 szo­ba összkomfort be­költözhető. Érdek­lődni: Ady Endre u. 29. _________________ B elvárosi másfél szoba-összkomfor­tos gázfűtéses laká­som elcserélném 1 szoba, 2 félszobás erkélvesre. „Csebok- szári” jeligére az eg- rt hirdetőbe. Hatvan, Vas Gere­ben u. 26. sz. két­szobás, komfortos ház eladó. __________ K étszoba-konvhás kertes családi ház­rész eladó. Eger, Pa­csirta u. 40. Telefon: 12-20. Kádas. IARMO 850-es Fiat fehér Lim. újszerű állapot­ban 41 000 km-rel. alvázvédelemmel sürg~s~n eladó. He­ves. Mór’ez Zs. u. 3. Almádi Ferenc. VEGYES Jó állapotú Hajdú Super automata mo­sógén költözés mi­att eladó. Fger. Oró- nM u. 9. IX. em., 6. ajtó, H 7^55 155 cm magas Pa­tai n5 1 gverek kei megismerkedne há­zasság céljából spor­tot is kedvelő mű­velt férfivel 35 éves korig. Fényképes le­veleket vá^ok. ..La­kás megoldható” jel­igére &z egri hirde­tő* MAI m újsorok: í:-;-.Ví*WS£>- — ....-V'- ■ R ADIO KOsSUTH 8.27 Haydn felvételeiből 9.00 Idegen nyelven tanulói 9.15 Zenevár 9.30 Dzsesszfclvételekből 10.05 „Nyitnikék” 10.10 Tizenkét szék 11.03 Mahler: I. szimfónia íz.zO Ki nyer ma? 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Brigádnapló 13.40 Népi zene 11.00 Ezeregy délután 14.30 Három narancs szerelmese 15.10 Iskolarádió 15.50 Monteverdi: Három madrigál 16.10 Az élő népdal 16.20 Zenekari muzsika 17.03 Tanuljunk tanulni! 17.30 Népszerű operettdalok 17.56 Bakonyi népdalok 18.15 Koczkás Sándor könyv­szemléje 18.25 Crj könyvek 18.30 Esti magazin 19.15 Irószobám 30.10 Hies hegedűsök Paganini felvételeiből 20.39 Kis mgyar néprajz 30.44 Purcell • A tündérkirálynő 23.43 Népdalok PETŐFI 8.05 8.53 9.23 9.33 10.00 11.33 12.00 12.33 12.50 13.33 14-00 17.00 18.10 18.33 19.10 19.30 20.33 21.43 22.33 23.10 Európai né\ ek zenéjéből Daljátékokba ’ Délelőtti törni: A 04, 05, 07 jeknti A zene hullámh 'sszán A Szabó család Hsm.) Lendvay Kamilló szerzeményeiből Arcképek a német irodalomból Gounod operáiból „A gyermekeknek írta Bartók Béla*» Kettőtől ötig ... Az Ifjúsági Rádió órája Színészek énekelnek Üj lemezeinkből Népdalok Az 1975. évi Opolei dalfesztivál felvételeiből Iránytű Slágermúzeum Nóták Szimfonikus könnyűzene SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek — Jegyzet»— Népdalok 17.35 Zenés autóstop 18.00 Alföldi krónika — Sanzonok 18.27 Hírösszefoglaló — Lap- és müsorelőzetes MAGYAR 9.50 Tévétorna 9.55 Iskolatévé 10.20 Delta (Ism.) 10.45 A császár kémje (Francia tévéfilm) 11.40 A változó Ázsia 12.40 Játék a betűkkel (Ism.) 13.05 Iskolatévé 17.25 Veszélykeresők (Amerikai rövidfilm) 17.50 Telesport 18.15 Falujárás (Riportműsor) 19.30 Tv-híradó 20.00 Tévétorna 20.05 Jogi esetek 20.45 Nyitott könyv 21.30 Tv-híradó 3 21.40 Műkorcsolya EB 2. műsor 20.01 Zenés Tv-szfnház. Farkas Ferenc: A bűvös szekrény 21.05 Tv-híradó 2 21.25 . Kertész leszek” 21.45 Kss emi-'er születik (Tévéjáték) POZSONYT 19 00 Híradó, publicisztika 20.00 Kerekasztal-b-r.z-sigetés 20 50 Műkorcsolya EB 23.45 Hírek ■ EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon- 22-33) Du fél 4, fél 6 és 8 őrakc Dúvad Magyar film EGRI BRÓDY (Telefon: 14-07) Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor Vádol a fe’.üTyelő Román bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN Baracktolvaj GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Rivaldafény HATVANI VÖRÖS CSIUT AO Követem a kijclö’t irányt HATVANT KOSSUTH Du fé] 6 órakor Etv msvrvar rV^ob, Kárpáthy Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents