Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-25 / 21. szám

..ERMANN ISTVÁN:

öyuiai Pá!

lüiiuiinanvrészie

yuiai tehát a magyar liberális nemességnek, az

'*•* irodalmi Deák-párt poliáká]ának volt a szószólója. Amíg ennek a pártnak voltak érintkezési pontjai a nemzeti naladás járható útjával, addig Gyulai esztétikája egyre gazdagodod, addig dolgozta ki legértékesebb tanulmányait. Bár munkásságában már ekkor is sok az ellentmondás, és bár esztétikai elmélete egy sok tekintetben helytelen püi.ika alátámasztása, mégis ekkor még sok ellenzéki irányú megállapítása, elmélete, megjegyzése akad. 60—62 után kritikájában egyre inkább szóhoz jutnak a reakciós elméletek. 67—73 után ezek hatalmasodnak el munkásságában. Hinnék megfelelően a realizmus-elmélete egy lépést jelentett előre, de ugyanakkor Kemény regényeire való konkretizálásában két lépést tett hátra. A népnemzeti irodalom elveinek kidolgozása és a fejlődés élvonalába állítása nagy vívmány volt. azonban a népnemzett irodalom elszakítása a forradalmi demokratizmustól epigonlzmust szült. A tragédia-elmélet gazdag és sokoldalú elmélet volt, kezdetben több. később kevesebb haladó tartalommal, a magyar tragédia irodalom fejlesztésére való törekvés haladást jelentett, de a ragikum liberális megfogalmazása a valóságban lehetetlenné tette, hogy ezt a lépést megtegyék A mai távlatból visszatekintve. Gyulai Pált, a magyar irodalomnak ezt a szorgalmas és elmélyült, sok szempontból kiváló munkását meg kell becsülnünk. Becsülnünk kell feddhetetlenségét. következe'ességét, de különösen harcosságát, és kritikáiénak hazafias tartalmát. Gyulai kritikai munkássága. de szémroda'mi működése is bizonyítta hogy népünk nagy mozgalmai felszínre hozták a magyar népben meg’evő tehetségeket, és bizonvítia azt is. hosv hánv 'íven nagy tehetséget vezetet* tévútra, kor'"Hozott és foi- *ott meg a nemzeti, a társada’ml s a politikai elnyomás évszázadokon át tartó szörnyű légköre.

GYULAI PÁL:

Hz igazság és hamisság

i

Allegória

Elindul az Igazság,

Vele megy a Hamisság, Édes testvér mindkettő, Miért, tudj’ a teremtő.

Anyjok varrt két tarisznyát. Sütött nekik pogácsát, Mindenkinek húszat szánt. 3 be tarisznyáit egyaránt.

’hetnék a Hamisság: .Hallod-e te Igazság,

\ tiedből ennék tán,

\z enyémből azután?”

.„„Jő lesz, jé lesz

együnk hát!"" Megkezdik a pogácsát,

0 míg benne tart egy hétig,

Morzsolgatják mindétig.

Ehetnék az Igazság:

„ „Hallod-e te Hamisság, Am'nl mondád, rendre jár A tiedből együnk már?”"

Egész nap híjába kér,

Nem ad neki a testvér: „Mégis adok jó áron,

Ha a füled’ levágom.”

Le is vágja a fülét. Másnap ismét a kezét. Azután meg a lábát,

S úgy ád egy-egy pogácsát,

Végre szemét szúrja ki, Vakon, bénán vezeti;

Az Igazság ráállott —

Így járják a világot.

1861.

150 évvel ezelőtt IS2P. január 25~én született Gyulai Pál

..és bike

(Fotó: Interprets)

\ láború...

Verecke híres útján...

A Magyar História századai címmel útjára indított százados eseményeket tár gyaló sorozat, régi hiányt pútól. örvendetes jelenoégnek nyugtázhatjuk, hogy napjainkban a történészi Kutatá sok népszerűsítése, Kiadóink és kutatóink egyre szívesebben végzett feíada’ai közé tartozik. Ekként Könyvelhetjük el Fodor István kötetet is.

A szerző választott témájában súlyos, nagyon _ sokszor félremagyarázott és félreértett történeti problémát tagyal. Az olvasmányosan meg r és szépen kivitelezett munka hasznos kézikönyve Emel a szakmabelieknek éppen úgy mint a szakmán kívülieknek. Nem lehet .'élünk a könyv teljes érdemeinek a méltatása, inkább annak néhány érdekes eredményére kívánjuk az olvasó figyelmét felhívni.

Minden nép szürmazájstu- data és eredettudata — amely a nemzeti múlt leghosszabb Időtartalmát felölelő őstörténettől az államalapításig terjed —, jelenti azt a kohéziót, amelynek talán semmi másnál ös'ze nem hasonlítható különleges ereje van. Egy nép őstörténete, azaz „történelem-előtti” szakasza, az emberiség története évezredes folytonosságának ellenére is, külön periódust jelent. A magyar őstörténetnek két jól elhatárolható szakasza van. Egyik a szorosan vett őstörténet, amely a 893 os esztendőig tart, és a másik a honfoglalás, és az azt követő több mint száz éves időszak államalapító harcait magába foglaló periódus.

Az ősmagyarság történeti

kutatásának már évszázados hagyományai vannak. E Korszak ábrázolásának voltaképpen a néppé válás körülményeit kell tisztáznia. Ezen esetben a kutatónak a nyelvészet, régészet történeti néprajz és a történeti földrajz eredményeit kell szintetizálnia. Fodor István nagy tárgyszerete’tel magfrt könyvében nyomon követhet >ük a magyar nép megszüle’ésének évezredes körülményeit.

A finnugor közösségből kiszakadt magyarság a ván- dor’ások hosszú évszázadai alatt a kelet eur'pai síkság tarka etnikumú közegébe került. A szerző ezekből az et- nokulturális kap'sol'Hokb'l összeg-ésszerűen kiemeli azokat az általános vonásokat amelyek a nomád magyarságot jellemzik. Nyomon követi azt a gazdasági-tár- sadalmi változást, amelynek eredményeként a magyarság törzsi-nemzelségi kere.e kialakult. A szerző a magyar történelmi korai tényezőit egyetemes történeti horderejű fejlemények részéként vizsgálja, összegzi a nomád gazdasági-társadalmi formáció általános jellemzői mellett azokat a vonásokat, melyek a kialakuló magyarság etnikai tudatának, más népektől megkülönböztetett jegyeit is magukban foglalják. Részesei lehetünk annak a szerzői kémkedésnek, amely elsősorban abból táplálkozik. hogy a hiányos régészeti adatok nem tesg.V lehetővé a precíz őstörténeti rekonstrukciót.

Á szerző a régész látószögével közelít az őstörténethez, de figyelmét nem kerülik el azok a problémák sem melyek a honfoglalással kapcsolatosan koncepcionális kérdéseket érintenek. E recenzióban csupán két kérdéskör felvillantására vállalkozhatunk. Az egyik vitára okot adó kérdéskör úgy formuláz- ható, hogy a Kazár Kaganá- tusból kiszakadt magyar törzsek Nyűgatra vándorlásainál, a meginduló népvándorlási hullám kényszerítő hatása mellett, egyéb — ,az előbbinél kevésbé jelentéktelenebb — tényezők befolyásolták-e a vándorlás irányát. A másik problémakört a „kettős honfoglalás” kérdése jelenti. Fodor István válasza az első kérdésre: a meg megújuló besenyő támadások ellenére a magyarság vezetői Levédiát'ű kezdve, még inkább Etelközben, már a tervszerű keretek között végrehajtható honfoglalás lehetőségét latolgatják. A vélet’enek által módosított tudatos döntésről van tehát szó, ami a magyar társadalom korabeli fejlett:égi fokán halaszthatat’anul megoldásra váró kérdés volt. A másod;k prob! '-má-a. hogy tudn’ llik a 893 ~s honfoglalást megelőzte-e egy korábbi — a történeti irodalomban avar bevárd r1's'iiak tartott és e'yssek á’ta! magyarnak vélt — beóram'á< Fod^r Irtván vá'as*a torodó. Megítélése szerint a 670 es népvándorlás etnikai azonosítását a rá-risze'ue'- és =z antropológiának m!nd a mai napi'* nem si’^rült elvégeznie. (Gond-lat)

SZŐKE DOMONKOS

H dobost szeretem. Ahogy moll zog. Nem tudok rágondolni se, rosszul leszek. Alig sepri a fémvesszőve! a dobot. Milyen mozgás! Szinte kavarog, vonaglik, 5, de kedves. Mért vagyok én itt? Csak a dobosért. Kellene nekem ez a íénymázas eszpresszó, cirá- dás csempéivel? Ez a Hubertus? Ez az olajos édesség? De ő, mint egy okasz. Nyelvét is kidugja, néha. Nem igaz. Elszédülök. Ködölök.

Sári ütemesen mozgatta a lábfejét. Hátulpántos cipő volt rajta, kockaharisnya, ómódi ingblúz, kabátka. Falusi szemében elernyedés volt, végtelen odaadás. Követte a párnás sámlin ülő gombóc-alak mozgását. Az szinte vo- naglott. Fejét csavarta. oldalt dőlt, rezgeti, fémlegvezőive! simogatta a dobok és a kislány testét Slágerek mentek, néha faütőt is használt.

— Anyu, gondolj rám erősen, hogy helyreiöjjek. Elfáradok a dobos keresésében. Csak leng előttem, mint egy tigris, majom, fehér atlétatrikója átvilágít, mint egy hurok, a nyloningen. Szeretem a dobost Szeretem ezt a presszót is, mindent. A szerszámok körül Hangszóró, huzalok berezeg a hang — ez a túlvilág, ez a város veleje. Gyöngyház-do bök Cintányérok. Halleluja. Régen voltam templomban. A kóruson ha álltam, rezgeti láttám a padló a harangozáskor. A pap feje látszott lenn, fején kis kör. Fölzengett a vegyeskar. Anyu. a dobos más ember, mint a többi, el Kell binno'í so hasonlít ró

Gyurkovícs Tibor:

Falusi kislány

az otthoniak közül. Azok csak bambán néztek, hajukat kiszárította a nagy nap, lenszőkék voltak. Ez a dobos fekete. Göndör haja van.

K

ét másik nő is ült a dobos előtt. Egy sötétzöld pulő- veres, nagyajkú, két szeme egészen közel volt egymáshoz. Halántéka a nyitott zongora széléhez ért. Csak néha nézett a dobosra mosolyogtak. Mellette egy hegyesorrú, csúnya lány ült, cigarettázott, kanárisárga narancslét ivott jeges pohárból, ő is a dobost nézte. A dobos fönn ült a sámlin, ami egy összehajtott perzsaszőnyeggel volt letakarva. Hátsó zsebébe nagy fésű volt dugva, meg a vastag pénztárca is kidudorítov ta. Kedvesen az ősz hajú zongoristához hajolt, átesevegett és rázta magát, mintha belső vicc tartana benne a mozgást.

— Ha látnád, Anyu. ezt a dobost, te is szeretnéd Olajos szemei vannak, alig néz rám. Simogatja a dobok testét, a fémlemezekre pöccint, ismered ezt a számot, Anyu? Te hogy éltél? Volt Apa előtt valakid? Miket is gondolok! Csak hogy én... én nem tudok a dobos nélkül élni. Azt mondják, felesége van, gyerekei Nem kérdezem, ö tudja. Anyu, a dobos teste vaskos, talán kövérnek is találnád, de lángol az

egész ember. Nézd. Homloka ösz- szegyürődik, egész testével játszik, lebeg, szinte lovagol a széken.

Leállt a zene. A dobos mondott még valamit a zongoristának, aztán leperdült az emelvényről. Biccentett Sárinak — aki odavetette: „Nem érek most rá...” De a dobos nem is sietett hozzá. Elment a pult mellett a hátsó ajtó felé. Sári türelmetlen volt, fizetett. A cetlire írni kezdett, sötét- piros fényes tollal. „Ha nem kellek, mondd meg. Itt ülök, szemben veled félórája, a nyelved is alig dugtad ki, röpkén egyszer: Nem érek most rá, mert... —

mit1 írjak — az unokabátyóm jött föl...” Eddig jutott A dobos jött vissza. Odasúgta: „Szevasz.”

T

orkomba szaladt a szívem Fölült megint. Leng, himbálódzik. Jaj, csak ezt ne játszanak, belehalok. Anyu, te is voltál így? Mesélted egyszer, hogy egy fodrász akart udvarolni, aztán legyintettéi. Az egész ember mozog. Nem tökéletes? Ez a szám. Ez a zene. Elmegyek. Nem várhatok itt szégyenszemre, amíg ideül.

A dobos csípőjét is mozgatta, vállát rángatta, harmonikázott a' teste. A két nőhöz beszélt, nem lehetett érteni. A csúnya örült, az asztal alatt szoknyáiéhoz törölte izzadt tenyerét. Aztán a dobos Sárinak is odadobta: „Majd a szünetben.” Szünetben.

— Szünetig meghalok. Nézzétek •1 szemét, a barnaságot. Ilyen do- íos nincs a világon. Ilyen ragyogó. Itt a cetli. Fölmutatom neki. Elmegyek. Hogy itthagyom a cetlit az asztalon. Nem tudok elmenni. Jaj. Várok még talán. Apa hogy óvott. Most már mindegy Nem tudom, hogy is, van. Holnap megint elmennek Béla bácsiék. délután 2-re jöhetne. Jaj.

A zene nagy pendülésse! véget ért. A dobos az asztalhoz ült Handabandázott két percre, Sári a cetlit apró darabokra tépte, nem kell. Minden jó, csak a dobos legyen a világon. Dezső.

— Azt mondja, holnap nem tud jönni. Hát mit csinál? Erős, dobostest, Izmos, zömök. Mit csinál? Elmegyek. Még azt akartam mondani ...

A zene sejtelmesen súrolta a dobok testét. A dobos viháncolt. Atnevetett a két lányhoz, feléjük hajolt. Azok andalogtak. Az őszhajú zongoristával egy idősebb, vörös, rutinos asszony beszélgetett. Nem voltak ezek kurvák, egyáltalán. „Á, te vagy? —mondta a dobos és leugrott az emelvényről, egy szomszéd dobos jött be. Sári türelmetlenül várt A két dobos beszélgetett, ütőkről, dobtestekről. Aztán még egy dobos jött be a Muskátliból, elegáns, sötétzöld bársonyöltönyben. Bólogattak, beszélgettek, mint a diplomaták. Egyikük hátravetette a fejét, úgy nevetett, egész villogófehér felső fogsora kilátszott. Most inkább kannibáloknak látszottak. Álltak a dobosok. N*.té*. Sárit,

„VW^WV\T-.AA/\/VWVVVWVWWWWWWWWWWWmint egy menyétet. Mind a hárman nézték.

H

anyag testtartással álltak és nézték egykedvűen Sárit, nvnt a pokolban. Bólogattak mérlegeltek. Számítgattak — mikor kerül rájuk a sor. Első*,lesz a zömök, bejárat, két hónap, aztán ők is sorra kerülhetnek minden különösebb nehézség nélkül. Nézték az ómódi ingblúzba bújtatott lánytestet, futólag, de nagy szakértelemmel. Higgadt dobosok, kézművészek. Sári úgy érezte, csak dobosokból áll a világ. Elegáns finom kezű, laza testtartású dobosokból. Mosolyukra torz vonás rakódott, a zene zene nélkül is ott vibrált a testükben. Aztán a zömök odahozta az egyik faütőt. Csak a pincér hangját lehetett hallani, többször elkiáltotta: „Négyszáz Schilling?” Ez hallatszott a zajban. Sári csak sandított a dobosokra, torkában vert a szíve.

— Ha nem jön ide, nem beszélek vele többé.

A két dobos aztán karbafont kézzel állt, a zömököt figyelték, aki fölszaladt újra játszani. Imbolygóit. Kidugta a nyelvét, Sári megint mindent megbocsátott. Kontyát kics't megigazította, lengette a lábát. Ez a ritmus ilyen nincs sehol. A gyárban Se, de falun egyáltalán. A nyaka megmerevedett, lüktetett,

— Anyu — otthon állt a tükör előtt ziláltan Sári, mélyet lélegezve. — Levelet írt haza: Nem tudok hazamenni Pista teme’ésé- re, nem engednek a gyárból. Itt kell maradnom a városban. A na ne haragúd ion, ne féltsen. Nagyon sajnálom.

B

ecsukta a borítékot. Aztán állt, lábizmai remegtek, csönd volt a lakásban. Várt.