Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-07 / 262. szám
Beszélgetés az egészségünkről Vörös leány a fa Nem álcád olyan ember a megyében, aki élete sorún ne heran volna kapcsolatba az egészségüggyel. A születéstől — sőt már ez anyai örömök kezdetétől — vigyázzák életünket az orvosok, cs segítőtársaik., jól kiépített hálózat munkálkodik egészségünk védelmén, a szamolatla- r.ul is sokféle betegség leküzdésén és megelőzésén. Egészség- ügyiünk szervezettségére, az orT szag egész lakosságára kiterjedő ellátás színvonalára joggal lehetünk büszkék. Az egészségügy jellegénél fogva azonban különös helyet foglal, el életünkben. Igái, hogy az utóbbi években új körzetekkel, rendelőkkel, kórházi osztályokkal bővWt az ellátás, az orvosok a kor színvonalán látják el feladataikat. de az is Igaz, hogy a bei'"g ember felfigyel a zsúfoltára. hiányosságokra is. Ezek- ; kérdésekről beszélgettünk SZABÓ FERENC főorvos- a megyei tanács egészség- osztályának vezetőjével és SAPÓISTVÁNNAI.. az egri <■'[ kórház igazgatójával. — A kórházak és rendelőin* cetek zsúfoltak, növekszik a körzeti orvosok forgalma, emelkedik a gyógyszerfogyasztás és a táppénzes arányszám is. Miért? Betegebbek vagyunk mint évekkel ezelőtt? — Nem vagyunk betegeb- bek. Inkább arról van szó, hogy növekszik a lakosság egészségügyi igénye. Azt szokták mondani — s ebben sok az igazság —, ahol egy orvos megjelenik, ott mind. járt beteg is akad. — Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy javul a felderítés, az aktív szűrő- vizsgálatok, valamint az új gondozási formák egész rendszerét vezettük, be. Például a cukorbetegek, a szíves keringési betegségben szenvedők gondozását, de kiépítettük az ideggondozói hálózatot is. A jól funkcionáló tüdőszűrés például már evek óta egyre kevesebb új tbc-s megbetegedést mutat ki, de ugyanakkor felderíti a különböző légzőszervi megbetegedéseket. — Ami a táppénzt illeti, abban sok minden közrejátszik. Többek között a megye ipari fejlődése, s az az örömteljes körülmény, hogy növekedett az átlagéletkor. Egyébként 1974-ben a megye táppénzes arányszáma 5,4 százalék volt. kisebb, mint az 5,8 százalékos or- szagos átlag. — 1975. július 1. a magyar egészségügy egyik történelmi dátuma. Ekkor lépett életbe az a törvény, amely szerint Magyarországon állampolgári jog az ingyenes egészségügyi ellátás. Mit jelent ez a gyakorlatban'.’ — Egészségpolitikánk igen nagy vívmánya ez a törvény, amely tulajdonképpen hosz- szú évek munkája, öszefogá- sa nyomán valósulhat meg. A betegforgalomban már nem jelent lényeges változást, hiszen kevés kivétellel a megye valamennyi lakója biztosított volt eddig is. De nagyobb felelősséget jelent áz egészségügy számára. Főleg az elkövetkező években, amikor magas szinten kell ellátnunk a megye egész lakosságának gondozását, s biztosítani a széles körű, megelőző tevékenységet. — Hol helyezkedik el a megye egészségügye az országos mezőnyben? — Megyénkben tízezer lakosra 16,8 orvos jut, az országos vidéki átlag 17. Ilyen vonatkozásban tehát közepes helyen állunk. Hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy jelenleg 62 orvos hiányzik a megyéből, az összes mintegy tíz százaléka. Cseppet sem biztató számunkra, hogy az orvoshiány országos jelenség, de tény, hogy 13 körzetből annak ellenére hiányzik az orvos, hogy a helyi tanács megfelelő lakást is biztosit. Ügy látszik, hogy az ország más területén még kedvezőbb feltételekkel keresik az orvosokat. — Összehasonlításul szolgálhat az általános kórházi ágyak száma is. E tekintet1975. november 7- péntek ben jobbak vagyunk: a megyében 51,8, mig országos vidéki átlagban 47 ágy jut tízezer lakosonként. — Ami az egészségügyi ellátás egészét illeti, az egyetemi megyéket nem számítva, jó közepes helyen vagyunk az országos nie. zőnybe n. — Milyen a betegek és az orvosok kapcsolata? — A kérdés tömör és udvarias, így a válasz is lehetne rövid, például így: jó, megfelelő. Csakhogy mindez nem ilyen egyszerű. — Az elmúlt évben a kórházakat nem számítva, Három és fél millió esetet, megjelenést jegyeztek be a körzetekben, a rendelőintézetekben az orvosok. Ez nagyjából annyit jelent, hogy megyénk minden lakója egy év alatt tízszer fordult meg orvosnál. A zsúfoltság, a megterhelés tehát nyilvánvaló. S ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy a rendelők egy része még nincs megfelelően felszerelve, hogy az egri és a gyöngyösi kórház rekonstrukcióra szorul, akkor nyilvánvaló a következtetés: az eredmények, a fejlődés ellenére egészségügyünk még nem tudott felkészülni a rohamosan növekvő igények zavartalan ellátására. — így nem lehet csodálkozni azon, ha olykor nemcsak a betegek, hanem az orvosok, az egészségügyi dolgozók is idegesek. A panaszok azonban még igy is elenyészőek, s főleg a táppénzzel és a rokkantság megállapításával kapcsolatosak. Ami pedig az etikai kérdéseket illeti, azzal kapcsolatban elmondhatom, hogy kirívó vétséget nem tapasztaltunk az elmúlt két esztendőben. Azt persze tudjuk, hogy a hálapénz beszédtéma a betegek között, sokan valamilyen extra ellátást remélve adják a borítékot, de az is bizonyos, hogy aki beteg, az hálapénz nélkül is megfelelő ápolást kap. — Ide kívánkozik még egy elgondolkodtató megjegyzés. Az egészségügyi miniszter az egyik folyóiratnak adott interjújában a társadalmi magatartás oldaláról vizsgálva a hálapénzt, azt mondta: olyan láncreakció ez, ami távolról sem szükségszerű, de nem elég a láncot egy helyen megszakítani, — Beszéljünk a jövőről is. Milyen fejlődést ígér_ a megye egészségügye az elkövetkezendő években? — Jelentős fejlődés tanúi lehetünk. Most rakjuk le az — Megy még egy parti, gyerekek? Hirtelenében nem is tudom megszámolni, hányán üljük körül a kis szobában az asztalt, melyet játékunk, a „Ki-ki-ki” szent és szinte már ősi hagyományai szerint ülünk körül hét végi esteken egy kis osztásra, magyarán kártyázásra. A kérdést, hogy kártyázunk-e még, ezúttal házigazda-barátunk, Gyuri teszi fel. Mert áz előző partit ő nyerte, besöpörte a forintokat, a különfogadást, meg- ittuk a híg fröccsöt is győzelme tiszteletére, és mennénk is, nem is. Éjfélre jár, lassan elfáradunk, de jó lenne még egyet osztani, az előző partikban is csak néhány ponttal szorultam a második helyre, most hátha sikerül. — Nekem menni kell — mondja Marci, és feláll. Holnap tízkor megy a vonatom. Többen neki esünk: a zenész, a nyugdíjas vasutas, a fotóriporter, a direktor meg jómagam is: — IVjit, hogy utazol?! — Nem mész sehova! Általános hangzavar. A végső kérdés Gyurié: — Hova utazol te ilyenkor? — A SZU-ba — mondja Marci, és magyarázatul még új egri kórház alapkövét, felépül végre az új egri rendelőintézet, új osztályok létesülnek, jobb lesz a műszerezettség, s általában mindenütt javulnak a feltételek. Az ötödik ötéves terv egyik legfontosabb feladata lesz a ma még nem kielégítő üzemorvosi hálózat megerősítése, a preventív tevékenység fokozása. Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Párádon például üzemegészségügyi szakrendelést szervezünk, amelynek feladata lesz o foglalkozási betegségek vizsgálata. — Sokat várunk az integrációtól is, amely lényegében az egészségügy egyszerűsítését, az egyes intézmények együttműködését, tulajdonképpen egységes irányítást jelent. Egy példával illusztrálva: Gyöngyösön a kórházhoz tartozik majd a rendelőintézet, a körzeti, az üzemi, az iskolaorvosi hálózat és a gondozóintézetek is. — Az új egri kórház egyébként az integráció jó példája lesz, mert biztosítani tudja az egyes intézmények zavartalan együttműködését. — Bár mindenki örömmel fogadja az új kórház építését, mépis felvetődik a kérdés: most, amikor ilv örvendetesen emelkedik a születések száma, miért nem a szülészeti és nőgyógyászati osztályt építik fel az első ütemben? — A 410 ágyas kórházi rekonstrukciót csak két ütemben tudjuk megvalósítani. Az első ütemben épül fel a 250 ágyas tömb, a 30 munkahelyes rendelőintézet, a háromezer adagos konyha és az új kazánház. Mindez több mint 300 millió forintba ke- rill. A második ütemben már csupán 90 millió forin. tos rekonstrukcióról van szó, amelynek során 160 ágyas szülészeti és nőgyógyászati osztály, központi gyógyszer- tár és kórbonctan épül, mégpedig egy különálló tömbben. Ami a kérdés lényegét illeti: dönteni kellett, s mi elsőnek a nagyobb rész felépítését választottuk, többek között azért is, mert ezzel érvényesíteni lehet az integrációt, a rendelőintézet és a kórház együttműködését, a poliklinikai egység kialakítását, a.z értékes röntgen- és fizikotherápiai berendezések közös használatát. — S mert az egri kórház megyei feladatokat is ellát, a rekonstrukció, valamint a különböző átszervezések tovább javítják az egész megye egészségügyi ellátását. (M. L.) hozzáteszi: — Barátságvonattal. — Hova?! — A SZU-ba. Kijev,. Moszkva, Leningrad. Témánál vagyunk. Ma már itt nem lesz kártya, a következő órák itt parázs vitában telnek el. Mert Gyuri az örök ellenzék, most majd megint megmondja. Mentségére csak annyit: ő is járt már abban az országban. Igaz, nem barátságvonattal, hanem nagyon is másfajta közlekedési eszközzel és nem is barátkozni. Igaz, nem is saját akaratából... — Szóval: barátságvonattal... ? — Barátságvonattal. — Keletre? — Keletre. — Ott megfagysz. Gondold meg. Ha most felülsz egy vonatra, reggel már Pesten lehetsz... Hajnali két óra van, lassan sétálok hazafelé. Vége a vitának, az eredmény: döntetlen. Itt soha senki sem tudja meggyőzni a másikat, de nem is ez a cél, hiszen lényegében mind egy véleményen vagyunk. műsorunk nem más. mint szereposzlás. És saját szerepét ki-ki saját maga választja a Milyen fájdalmas s kegyetlen az élet! A való élet is, s nemcsak a művészetben visszatükröződő égi mása. Élt közöttünk egy nagyszerű művészegyéniség, egy kortársunk — író, filmrendező és színész is egysze- mélyben —, akinek művészetét. sokoldalú tehetségét jóformán csak a halála után ismerhettük meg Igazán. Vaszilij Sulcsinról van szó, aki most már visszavonhatatlanul a Vörös kányafával írta be nevét a filmművészet lapjaira. Visz- szavonhatatlanul, mert mindössze másfél évtizedet kapott az élettől, hogy alkosson: alig egy esztendővel ezelőtt egy film forgatása közben elragadta a halál. Mint ahogyan elragadja a halál Jegort, a Vörös kányafa hányatott sorsú hősét is, aki pedig már-már visszatalált a becsületes emberek közösségébe. Betegség a valóságban, banditák golyója a filmen, de az eredmény lényegében Ugyanaz: megszakad, véget ér egy értelmes élet. Fokozza a döbbenetét. hogy a Vörös kányafa írója, rendezője és főszereplője maga Suksin, ő vérzik a filmen golyótól sebzetten. akiről tudjuk, hogy a valóságban már halott. S a Ljubát alakító Lidija Fe- doszejeva zokog felette, aki az életben Suksin felesége. s Akik a felületre figyelnek. csupán azt látják ebben a filmben, hogy egy visszaeső bűnös, miután kiszabadult a börtönből, megpróbált jó útrá térni, de nem sikerül beilleszkednie a társadalomba. elbukott. Suksin filmje azonban nem erről szól. Egy nyilatkozatában így beszél aikotói szándékáról: „.. .Ebben a szomorú történetben engem nem az érdekel, hogy egy ember le• tért az igaz útról, és nem is általában az ember. A parasztember érdekel, aki elveszítette kapcsolatát a földdel, a munkával, azokkal a gyökerekkel, amelyek az életet tartják Hogyan történt meg, hogy egy ember, akinek paraszti vér. munkásvér folyik az ereiben, a paraszti környezettől beléol- tott egészséges felfogású ember hirtelen kificamodik, összetörik? ...” E néhány sorral már érthetővé válik a film címének szimbólikus jelentése is. A kányafa ugyanis vörös termésű, erdei cserje, amely szétfutó gyökereivel erősen kapaszkodik a földbe. A nyírfához hasonlít, de amomeg, az éppen kialakult megfelelően. Néhány esztendővel ezelőtt nekem is volt alkalmam egy barátságvonattal a Szovjetunióba utazni. Juta- lomút volt. Hosszú, fárasztó, nehéz út, sok programmal, sok töredelemmel. Mégis — hogy is mondjam csak — még nagyon sok ilyet kívánok magamnak. Tamara szinte egzotikusán szép volt, olyan ügyesen mozgott, szinte táncolt a sok tálcával, tányérral az étkezőkocsiban. Panaszra senkinek sem lehetett oka az ellátással kapcsolatban, nekem meg különösen nem — „protekcióm" volt Tamaránál. Akkor június volt, és Kijevben még sétáltunk is egyet a csodálatos parkokban, de Moszkvában már végleg elváltak útjaink... Barátságvonat. Vörös tér, GUM-áruház, a Kreml. Gor- kij-porszpekt. Tamara, Tamara. Vajon most merre jársz, kire mosolyogsz, ki a barátod? Körmozi. Állufik, szorongunk és bámulunk, repülőgép húz el felettünk, mind lekapjuk a fejünket, olyan alacsonyan jön, aztán mikor kiszédülünk, nevetünk egymáson. — De beijedtél...! Szovjet film lyan ritka fajta, mint ahogyan egyedinek es nem általánosnak tekinthető az a történet, az az emberi sors is, amelynek címadójául választotta az író. Bár fájdalmasan reális ez a film — mint minden alkotás. amely az emberi természetet kutatja — a pergő képsorokból mégis a népmesék motívumai csendülnek ki. A szabadult rab, mint kedves menyasszonyát üdvözli a fákat, becézi a cserjéket, a megtört tekintetű vénséges anyóka — a hős majd két évtizede nem látott édesanyja — bölcs igazságokat beszel, a mackótermetű újdonsült sógor pedig mint valami mesebeli igazságtevő áll bosszút a banditákon. Képi megfogalmazásban is erőteljesek ezek a hangulatok, jól motiválják a történetet, amely bennem valahogy így marad meg: Élt egyszer a messzi Szibériában egy parasztember, aki bar jónak született, felnőtt fejjel mégis letért az egyenes útról, veszedelmes bűnöző lett belőle. De egyszer csak találkozott az eredendő jósággal és nem tudott ellenállni: szakított múltjával, s beállt a becsületes emberbe közé. Ezért ölték meg bűntársai, akik nem tudták megbocsátani árulását ... §3Izgalmas lenne ugyan a bünoeesés történetének művészi ábrázolása is, de csak jelzéseket, halvány utalásokat kapunk a háborúról, az eihagyaíottságról. s mindazokról az egyéni és társadalmi körülményekről, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy Jegort, ezt az erős szibériait nem sikerült megnyerni a becsületes életnek. Suksint, a regény íróját és a film rendezőjét elsősorban az elvárosiasodott paraszt- ember természete és a visz- szatérés lehetősége foglalkoztatta. Erről vall a film szuggesztív erővel, kegyetlen őszinteséggel. A groteszktől a tragikusig, a szatirikus képsoroktól az érzelgősség mezsgyéjéig széles skálán játszik a rendező, 'mégis hitele, valóságlehelete van a filmnek, mert a különböző stílusban . fogalmazott jeleneteket a rendező tehetségén túl a színész Suksin egyénisége Icapcsolja össze. A film hősével még a börtönben megismerkedünk, ott áll ő is a giccsesen feldíszített színpadon, ahol a rabok kórusa az Estharang című mélabús dalt éneklik, s a szabadulok mondják rá a bim-bamot A mesterien szerkesztett groteszk indítás után kint az életben kísérhetjük figyelemmel Jegort, Este barátsági nagygyűlés. Hatalmas ősz szovjet ember, mellén rengeteg kitüntetés, bennünket köszönt a gyönyörű teremben. A mi vezetőnk viszonozza jóleső szavait, ajándékot cserélnek. És a szovjet ember kezet ráz a mienkkel és megöleli. De a mi emberünk kicsi, amaz meg hatalmas. És szinte elvész az ölelésében. Mi moszkvai lányok mellett ülünk a színházteremben és cinkosan összenevetünk, ők a vezetőink, a színpadon terített elnöki asztalnál ölelgetik egymást, és a mi kis emberünk szinte összeroppan a csupaszív mackó ölelésében. Szép. vörös hajú lány ül mellettem, a fülemhez hajol, belesúg: — Druzsba! — emelik egymás kezét a magasba vezetőink. És Leningrad, a csoda. Időnként szinte elmerülünk a fáradság hullámaiban, de annyi a szép, annyi a látni-, a csodálnivaló, hogy újra és újra feltámadunk. Ermitázs, aztán a gyönyörű Petrov Dvorec. Szobrok, hidak, szárnyashajó. Hatalmas öböl, szirtek- kel. Hideg hullámokkal küzdünk, s később „Lenmezt a hétpróbás tolvajt, akinek jellemében már rég eluralkodott a bűnözés pszichológiája. Első útja is a régi barátokhoz viszi, mulatni egy nagyot a szabadulás örömére, de mert a rendőrség közbelép, elindul egy isten háta -mögötti kis faluba Lju- lxihoz, asivel a börtönből levelezett. Különösebb szándék nélkül érkezik, egyszerűen csak megpihenni egy keveset, mielőtt folytatná a tolvajlást. S ekkor szinte lírába vált a film, magával ragadó képsorokkal ábrázolja a férj nélkül élő falusi asszony tartózkodó szerelmét, azt az egyszerű, tiszta és őszinte világot, amely körülveszi Jegort. A sokat próbált falusi emberek előbb bizalmatlanul fogadják a fegyencet, de Lju- bának senki nem tud ellenállni. őszintesége, jósága, szeretető még Jegorból is kikényszeríti hajdani önmagát. A rendező szatirikus jelenetekben mutatja be a hős utolsó ellenállását: Jegor a városba megy, nagy vacsorát rendez, pezsgővel itatja vendégeit, de rá kell döbbennie. hogy nem adják rubelért a boldogságot, a lélek békéjét. Ez a felismerés is segíti a döntést, ott marad Ljuba mellett. aEzzel a megnyugtató befejezéssel tulajdonképpen véget is érhetne a film. Csakhogy Suksin túlságosan szigorú hőséhez. „írni úgy kell. hogy a szavak robbanjanak, mint a töltény a tűzben” — vallja, s valóban ez az alkotói magatartás érződik a film tragikus befejezéséből is. Jegor — akit az újrakezdés bátorságáért szívünkbe zártunk a történet során — többszörösen is etikai vétséget követett el, magára hagyta öreg édesanyját és túl későn akart szakítani bűnös múltjával. S ezért a késői eszmélé- sért kellett fizetnie: ott az általa felszántott földön, az új élet mezsgyéjén éri a halálos lövés. A szimbolikus címhez illő befejezés. Mert mindenért fizetni kell! — ez az általánosítható üzenet csendül ki ebből az élményt nyújtó filmből, amelynek sikerében osztoznak a jól jellemzett típusokat alakító színészek, elsősorban a Ljubát alakító Lt- dija Fedoszejeva, valamint az operatőr Anatolij Zabolod dj különböző stílusokon átívelő, magával ragadóan szép színes képsorai. Művészi, értékeivel, emberi igazságával a Vörös kányafa méltóan képviseli a szőrijét fiJmművészetet a most kezdődő fesztiválon. Márkusz László grádi koktélt” iszunk. Egy- deci grúz konyak, ugyanannyi pezsgő. A hatás már két-három koktél után garantált, a hangulat kitűnő. Meglesni igyekszünk a fehér éjszakát. Mindenütt ott van, s' ha nem is éppen fehér, de jó világos: éjfélkor újságot olvasunk. Ketten ülünk Laci meg én egy parkban, a Néva közelében, mindkettőnk kezében pezsgősüveg, koccintgatunk. Ellenzés sapkás férfi jön felénk, hívjuk, gyere pajtás, igyál. — Szpasziba — fogadja köszönettel, utána mondja: Iván. Mi is mondjuk a nevünket, iszogatunk, de újabb férfi jön, korholja barátunkat. Mi nagy nehezen kibékítjük, végül hajlandó egy béke-kortyra, ö is Iván. — Keletre ?! — kiáltott Gyuri, egy félórája sincs, csak majd ha visznek, Marcikám! ' Velünk jött hazafelé a vonat, már késó délután volt, és Laci megkérdezte: — Te, hogy is hívták azt a kislányt, az étkezőkocsiban? — Tamara. — Szép szerelvény volt. nem? — De igen. Nagyon szép szerelvény. B. Kun Tibor A legszebb szerelvény
