Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-30 / 281. szám

. AVwWAA^WvWWV A/vA/WvlvwWAftAWWlwWwW^^^^Mt^<>M^M<AVMM^^^AA^AMMMA^A^A/^AV^ Árpád’ ébredése (Részletek) 0 Árpád Simellem! áldalak jóságodért. (Kijo »' sírból, melly U'MilyecU Oh nemzet! oh hon! ismét látlak-e? A' századoknak hosszú éjjelén, Melly fogva tartá alvó telkemet. Csak rólad, és nevedről álmodam. Temetve voltunk a’ föld' egy szögébe. Tön ’ ! elen nép, egymásnak teher, ’S im elszakadt a’ jobb rész és dicsőn. Végig csatázva terhes útjait, Ilont szerze, mellynek hódító nevére Elsápadott a’ megrettent világ. — Oh élsz-e még hazám és nemzetem. Dieső-e még, mint hajdan volt, neved? És tetteidnek híre hangzik-c, A’ merre nap van és ember lakik? Üdvözöllek oh hon! népem, üdvözöllek. De melly komor csend vészen itt körül? Mindenfelé a’ roppant kőhalom. Felhőbe nyúló hazak, szálasabbak, Mint nagy Magyarvár’ fényes tornyai. Csak embert nem találok! senki nem jó, Csak egy magyar sem, a* ki elfogadjon! Vagy tán csalódom? nem vagyok hazamban? Nem a’ Dunának árja harsog itt? ’8 az nem Kelemföld, és az ős Buda? Vagy oh! — Hadúr ne adja érnem azt! Bal végzet fordult ellened, hazám, ’S te nem vagy többé magyarok’ hazaja? Minek születtem akkor én ’s miért Lettem Jelessé nemzetem közölt? Mért életemnek minden napjai, E’ hó kebelnek minden dobbanása, Eremnek vére végső csepjeig, Mért áldozának érted, oh hazám, Ha elmúlál és eltöröltetél! Oh sir fogadj el ’s többé meg ne nyílj. • • • • VÖRÖSMARTY MIHÁLY ,V^VV\NNWVWWVVVWllM<\lVWW^WVW/W//tV(W^^AVWy^ Szabad sajtó Kelj föl rabágyad kópárnáiról Beteg, megzsibbadt gondolat.’ Kiálts fői érzés, mely nyögél Elfojtott vérző szív alatt! ■ \ *1. ' Oh jőjetek ki láncra vert rabok. Lássátok a boldog dicső napot, S a honra, mely soká tűrt veletek. Derűt, vtgaszt és áldást hozzatok. im in bor lttanak a hősök s egyik így pendíte: -“Török vér!» »Hagyj folyjon« monda hévvel az egri Dobó. S folyt az azóta határ nél­kül; s a barna pogány vér S lelke Dobónak forr láng­boraidban, Eger. 1830 r Ej és csillag levele Fábián Gáborhoz (Patt, 1827. augusztus—no­vember közt) Kod vés Barátom! Te Qábor vagy, ’s én most Gergely Deákról írok Eger’ Ostromában, ne vedd hát rósz néven, vagy ha akarsz, Gergellyel pórölj, hogy idő­met elnyeli, melly miatt ne­ked most bőven nem írhatok. Egy verset még is ide írok: Látlak-e? o örök égi esz­tendők múlva, halálos Evvel érd be addig, míg Aurora kijön, ott majd fogod utána olvasni: Förgetegek’ közepén így látlak-e tégedet Ida? Azonban ez talán inár sok is, ’s hidd el nem írnék töb­bet, de mivel toliam teli van, csak kiírom belőle az irt, .feketét fehérre, hogy legalább kezem szennyét lás­sad. Ne keress gyöngyöt ezen soraimban, mert akkor te vak tyúk, én szemét domb lennék; hanem olvasd el őket, mint az ildvözlégy szá­jú vén dada olvasóját, mellyen, a’ mint vásott gombjait mormogva eregeti, közbe közbe egyebet ts ereszt, ’s szintúgy elmondja munkátlan cselédire a’ ve­szett fenét, mintha nem is ő volna, tudni illik; a’ ki imádkozik. Hasonlóképen cselekedhetel te is levelem olvasásával, nem tevén azt kizárólag foglalatosságoddá, hanem [jár. ebből: han(..)] mellette akár teremtetézz, mint pipazás közben szok­tunk, akar pedig a szerelem pár almáin hever észvén, —, icy olvasd elejét Te-he G&- há-bo-hor va-hagy sát. igaz! ha feljősz, hozz egy pohn, ménesit (de tőről) mert igen szeretem az édeset, [é jav. ebből: ml ha szinte a' legszebb leány ajka is. a mitől te persze hogy! irtózol. Isten veled, maradok még egy darabig Eger vize part­ján nagy sok iparkodással erőnek erejével is sohajtozó, és küzködő Ej vagyok, te csillag. Fényes és hideg, En setét a bútól S vágy miatt beteg. Általad homályom Fájva összereng, Míg fölötte arcod Istensége leng. Szép sugáraid ól El nem elhatom, Mégis éber kínnal Hozzád álmodom; Fel kívánom vinni Amit rejt a hit, A föld' gyermekének Édes titkait, Mit nem esküdött szó, Nem súgott ajak. Amit bánat és ej Gondolhattanak. Fel kívánom vinni. Gyászos arcomat, Hogy világosabb légy Árnyékom miatt. S mint inkább leendek Bútól fekete, Annyival dicsőbben Kezdj ragyogni te. El kívánok veszni Fényben általad: Erezzem csak egyszer, Egyszer lángodat. Eger (Részlet) barátod Vörösmarty Mihál. Megnehezült az idők’ viharos járása fölötted Oh haza! halmaidon 's letarolt alföldi mezőkön Régi halál lakik, és döhödötten táboroz á’ harcz. Sírhalmok begyeid, és völgyed sírgödőr, ősi Nagyságod’ nagy romja magad, még állasz, utóső Harczodat állván a’ vas erőszak’ ütései ellen. Mélyen alá szállott napodat félholdú pogányság* Éje borítja, ’s vesző fiaid pártokra bomolva Egymást és fogyaték javadat nyomorultan emésztik. Büszke, világrontó seregidnek híre hová lön? Hol van erős I'écs, hol fejedelmid’ sírja Fehérvár, Hol Buda? hajh! vad igát hordoz, ’s a* szolga Dunában Megdőlt tornyai’ árnyékát borzadva tekinti. Még Eger áll, á’ puszta Eger, sasfészke Dobónak, Honnan az eltapodotl haza vég villámait ontván, Már nem is ön mezején, meg-megdörditi hatalmát. ’8 száguldó törököt rettent, és táborokat dűl. Ott All, ’s két födrész’ fiait tengernyi seregbe« Hadba vivő Ámhát elakad dáliában: ijeszsze Bár ezer ágyúival, fog rengeni tőle hegy és völgy. Es az erős talpkó a’ várnak alatta megindul. Nem maga harcz’ ijedelme Dobó, ’s védői Egernek. A’ várnagy pedig áll, *s el nem lassúdva sebében, Puszta kezekkel ví, ’s harczol fél mázsa kövekkel. ’8 mintha belőtök várt készülne emelni, vagy álló Csarnokot a’ halmon, nagy barnás szirttöredéket Hány ollyan sűrűén. Nem használ harcza Buráknak, Nem nagy teste: hajol feje megkoppantva Dobótól, ’S szörnyen egész ember fekszik beborítva kövekkel. Kamber is, és Robogó hosszú harezoknak utána Nyugszanak, a’ csatahelyt Kamber még mászsza setéten, '8 húzza nehéz derekát, a’ földet rágva dühétől, Majd nagy hörgéssel testét elhagyja az élet. ’S mint villáma fogyott felhő levegőben, eloszlik. Véresen ül Robogó véres kövön, és vad örömmel A’ szaladó hadakat nézvén ott várja halálát. Nincs már a’kl Eger* falait megmássza merészen. Mind a’ harczi mezőn szaladoznak puszta kezekkel. Hasztalan üz Ali, készebbek vasa által ölelni. Mint heves ütközeten szörny ebben halni magyartól, így a’ harcz, melly kezdődött nagy rettenetekkel. ’S tíz ország* ordítását hordozta magával, Elhagyván fialt százféle halálnak ölében, Végződik csenddel, ’s tévelygő lassú nyögéssel. Es Eger álj, többé meg nem kísértve törőktől. Omladozott kövein vérengző férfiak ülnek: Ok tárták meg Egert, ’s ez volt sasfészke Dobónak. M * '. áíT Vörösmarty kettős évfordulóján S zázötven éve született, százhúsz éve halt meg a magyar romantika legna­gyobb költője: Vörösmarty Mihály. Költői nagyságát, tehetségét könyvtárnyi tanul­mány méltatta — egybehangzón hangsúlyoz­va nemzeti irodalmunkban betöltött felül­múlhatatlan szerepét, olykor életművének európai értékrendbe állíthatóságát is. Ba­bits Mihály egyetlen mondatban fogalmazta meg ezt: „Vörösmarty európai érdek- és ér­tékgazdagság tekintetében minden magyar költészet tetőpontja.” Való igaz: Vörösmarty költői életművének egésze egyaránt szól a magyarságnak és Európának, ml több: az emberiségnek. „Nemcsak a korabeli magyar valóság költői kisugárzását fogja fel — túl­nő esen egyéniségének gazdagságával és köl­tői világképének egyetemességével." (Barta János.) 1800. december 1-én született Fejér me­gyében, Nyéken, ahol apja gazdatiszt volt a Nádasdy-család birtokán. A szerény körül­mények között élő családban kilenc gyer­mekről kellett gondoskodni. A legidősebb volt közöttük a költő, akit Székesfehérvárra küld apja, majd Pestre tanuni — abban a reményben, hogy mezőgazdász vagy ügyvéd lesz belőle. Sok oka volt annak, hogy nem így történt 1817-ben meghal a családfő s Mihály — hogy segítsen anyján és testvé­rein, meg tovább is tanulhasson — nevelői állást vállal a Perczel-családnál. Két nagy élmény birtokosa lesz ebben az előkelő tár­sadalmi közegben: egyfelől a kor alkotmá­nyos küzdelmeit ismeri meg, a szemléletfor­máló, politikai látószögét tágító reformmoz­galom harcait, a reformkor nyitányát, más­felől egy évekig tartó, de mindvégig re­ménytelen szerelem szikrája lobbant fel benne a Perczel-ház szép kisasszonya, Per- czel Etelka iránt. Az élmények első nagy művészi lecsapódása is ekkortájt történik: 1823—34-ben megírja, 1825-ben kiadja nagy­szabású romantikus eposzát, a Zalán futását. A nagy mű máig a magyar romantika nyitányaként él a köztudatban — jóllehet, tágabb terepet kell mögéje gondolnunk és látnunk a történelmi Magyarországnál is. Közép-európai érvényű dokumentum ez az eposz, a kelet-közép-európai népek legjavá­nál ui. — a magyarokéhoz hasonlóan — ott kísért az őskeresés, a honfoglalás nagy kér­dése és élménye, amely olykor a Vörö6mar- tyéhoz hasonló költői formában is testet öl­tött. Korigény hozta létre hát a Zalán futá­sát, amelynek ráadásul gazdag előtörténete is van: a felvilágosodás óta foglalkoztatja irodalmunk képviselőit a honfoglalás-eposz megírásának gondolata. Csokonaitól Páz- méndi Horváth Endrén át Aranyosrákosi Székely Sándorig sorjáznak a nevek, olyan magyar költőké, akikben ott élt a nagy szán­dék: megírni az Arpádiászt, a honfoglalás epikus áradású históriáját A betetőzés ér­deme volt a Vörösmartyé... A romantika múltat idéző és azt okulás­képpen a jelennek figyelmébe ajánló költői közelítése természetesen nem merül ki a Zalán futásának megírásával. A húszas évek nagy eposz-termésében olyan művekre le­lünk még, mint a Cserhalom és az Eger, majd később a Széplak, a Magyarvár, A rom s A két szomszédvár. Egy részük (Cserha­lom, Eger) még a nemzeti ellenállás szelle­mében fogant, de ahogy az 1825-ös ország- gyűlés kudarcai nyilvánvalóvá lesznek, el­marad a művekből a nemesi eszmények iránt táplált remény s java részük (Széplak, Magyarvár, A rom, A két szomszédvár) már Vörösmarty kiábrándulásának megfogalma­zódása lesz... Ez az állapot, a változott szemlélet új mondanivalót teremt, mely aztán szükség­képp új formában ölt testet. 1830-ban, Ger- gei Albert reneszánsz kori széphistóriájá­nak anyagát felhasználva (História egy Ar- girus nevű királyfiról és tündérszíis leány­ról) alkotja meg csodálatos szépségű'drámai költeményét, a Csongor és Tündét. Vei évti­zednyi idő alatt .,lélgyűlt..táifeadj*Vtf.ú- és álta­lános emberi érdekű, . valaniláLj személyes természetű. - valóság- éá: nyert itt magasrendű költői megfogalmaz;ist a ro­mantika művészi eszköztárának teljes bir­tokbavételével. Jelentős színpadi müvet, eu­rópai mértékkel mérhetni aztán nem is írt többet — jóllehet: van néhány próbálkozása, a nemzeti romantikus dráma s a magyar színjátszás fellendítését célzó alkotása (Vér- nász, Marót bán, Czillei és a Hunyadiak stb.). A Nemzeti Színház ünnepélyes meg­nyitása is az ő „prológusával” (Árpád ébre­dése) történik meg 1837-ben s az is köztu­dott, hogy az egykorú valóságot közelítő vígjátékot is írt A fátyol titkai címmel, ám mindez a Csongor és Tünde hátterében ma­rad, irodalomtörténeti jelentőséget tulajdo­níthatunk csupán mindeniknek. A harmin­cas-negyvenes évek Vörösmarty ja más te­repen: a líra műfajában teremt óriásit, nemzeti és egyetemes érdekű költészetet, A lírikus Vörösmarty is a romantika gyermeke: költészetében jelen van a stílus valamennyi újszerűsége: a vaUomásosság éppúgy, mint a közösségi célokat szolgáló ódái keretbe öltöztetett pátosz; a lírai én pá­ratlan felfokozása csakúgy,. mint a szenve­délyesség s a felfokozott érzelemvilág. Te­matikai változatossága-gazdagsága lenyű­göző: szerelmi élményei, a haza és a nép sorsa, a nemzeti függetlenség eszméje és cél­ja, a szabadságharc élménye, az összeomlás katasztrófájának teljes átélése, az emberiség sorsának jövője egyaránt foglalkoztatta., Ne­héz lenne felsorolni akárcsak a legnagyobb versek címeit is ie keretek között, hisz a Szózatból a Liszt Ferenchez címzett ódán, s A Gutenberg-albumba írott epigrammán át az emberiség sorsát-jövendőjét mérlegelő Gondolatok a könyvtárban c. versig, s a sza­badságharcot követően született Előszóig, s A vén cigányig húzódik e lírai termés szün­telen emelkedő vonala. Egy olyan költészeté, amelynek hazai és európai rangosságára kell figyelnünk mindenkor, így e kettős évfordu­ló alkalmával is... l.ÖKÍÍS ISTVÁN ÁBRÁN Szerelmedért Feldúlnám eszemet És annak minden gondolatjat, S képzelmtm édes tartományát: Eltépném telkemet Szerelmedért. Szerelmedért Fa lennék bére fejé*. éeldUenem zöld lombozatjat, Eltűrném villám s vész haragját S meghalnék minden év telén Szerelmedért. Szerelmedért Lennék bérc-nyomta kő, Ott égnék földalatti lánggal, Kihalhatatlan fájdalommal, D It. is némán szenvedő, Szerelmedért. Szerelmedért Eltépett telkemet Istentől újra visszakérnem, Dicsőbb erénnyel ékesilném, S örömmel nyújtanám neked Szerelmedért! 1843 v5AWvVVbvV»,z ' ✓ .WWVWNV ■*

Next

/
Thumbnails
Contents