Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-14 / 241. szám
/ 1 ,v'aAAAAAAAAAAA^AAAAAAA/»AAAAAAA<<AAAAAAAAMAAAAAAAAAA/WWWWW I Hétfő esti külpolitikai kommentárunk; Fátyol és miniszoknya \ Szovjet-NDK közös közlemény SENKIT NEM LEPETT MEG igazán, hogy a most lezajlott részleges török választások sebesült, sőt halálos áldozatokat követeltek. Az ország huszonhét tartományában valamennyi szavazó ötvenhárom százaléka, kilenc és fél millió ember ugyanis a rendkívüli módon felszított politikai szenvedélyek közegében vonult az urnák elé. Az előzmények története dióhéjban a következő: 1973-ban a nagy pártok közül a leghaladóbb szerezte meg a többséget: a Bülént Ecevit vezette Köztársasági Néppárt. Ez a többség azonban a török parlamenti materhatika szabályai szerint csak ideig óráig lehetett működőképes. Ecevit ugyanis csak az abszolút többség birtokában érezhette volna magát biztonságban a bársonyszékben — ezt azonban nem sikerült megszereznie. 6 / így hatalomra kerülésének pillanatában nyilvánvalóvá lett egy nem sok jót ígérő kényszerűség: szövetségre, koalícióra kellett lépnie egy másik párttal. A választék azonban tudvalévőén nem nagy. Ecevit ezért koalíciós partnerként olyan pártot —- az Erbakan által vezetett úgynevezett Nemzeti Üdv pártját — volt kénytelen bevenni kabinetjébe, amelynek ideológiája homlokegyenest eltért az ö köztársasági néppártjától. Erbakanék a vallási fanatizmust, a nagybirtokot, a rezzenetlen középkort képviselték. Így nem csoda, ha egy szellemes rajz ezt a furcsa politikai formációt olyan lefátyolozott hölgyként ábrázolta — aki miniszoknyát hord... ILYEN KÖRÜLMÉNYEK között döntött úgy Ecevit — jórészt belpolitikai okokból —, hogy végrehajtja a ciprusi katonai beavatkozást. Ez azonban csak egy időre korbácsolta fel — az ő szolgálatában — a nemzeti érzelmeket. A jobboldal olyan összehangolt uszító hadjáratba kezdett ellene, hogy amikor „szövetségese", Erbakan is ellene fordult, le kellett mondania. A hatalmat egy jobboldali négyes koalíció vette át, amelynek pillére Demirel igazságpártja, és amelynek taktikája a jelek szerint a következő: ) 1. Minden gazdasági nehézségért Ecevit haladó kísérleteit hibáztatni. 2. Az amerikai támaszpontok ügyével fenntartani a nemzeti érzelmek 'felszítását, de immár a jobbszárny javára. 3. Minden jel szerint, a belpolitikai megszilárdulás után, látványos kibékülést kezdeni az amerikaiakkal. . A NEM VÉGLEGES adatok szerint* ötvennégy szenátori helyből (a felsőház egyharmada, plusz négy megüresedett mandátum) Demirelék huszonhetet, Eceviték huszonötöt, Erbakanék pedig két széket szereztek a felsőházban. Látványos változás tehát nincs és a törvényhozással együtt a dilemmák sokasága is változatlan maradt. (^S) Fokozni kell az összefogást a jobboldal ellen (Folytatás az 1. oldalról) — A kommunisták a válság politikai megoldásának hívei, mert azt tartják, hogy egy polgárháborúból csak a fasiszták húznának hasznot. ★ A hadsereg fegyelmének helyreállításában és az agrárreform végrehajtásában jelölte meg kormányának fő feladatát Pinheiro de Azeve- do portugál miniszterelnök abban a nyilatkozatában, amelyet a Times amerikai magazin legújabb száma közölt. A portugál miniszterelnök borúlátóan nyilatkozott kormánya várható élettartamáról. Szavai szerint: „A dolgok nem jó irányba haladnak." Továbbra Is fennáll a/ hadseregen belül a fegyveres konfliktus veszélye, mivel a jobboldali erők arra törekednék, hogy a legjobb alakulatokat egymás ellen ugrasszák. Márpedig, ha a katonai fegyelem megszűnik, akkor a hadsereg összeom» Iik, s ezután nem lesz erőnk, nem lesz tekintélyünk és nem lesz kormányunk — mondotta. Tiltakozott az ellen, hogy kormányát jobboldalinak nevezik és kijelentette, hogy tettekkel kívánja bizonyítani ennek ' ellenkezőjét. Végezetül kijelentette, hogy megkezdődött a javulás Portugália és az Egyesült Államok kapcsolataiban, és meggyőződését fejezte ki afölött, hogy ez az irányzat fennmarad. Portugália kül- és belpolitikai stabilizálásához ©JMm 1*75. nktáher 14., kedd a miniszterelnök véleménye szerint a kormánynak még egy hónapra van szüksége. A portugál dolgozók és a fegyveres erők haladó katonái újabb és újabb megmozdulásokon foglalnak állást a társadalmi haladás és a szocializmus felé mutató forradalmi folyamat mellett, a jobb- rafordulással szemben. A délvidéki Alentejo tartomány mezőgazdasági dolgozói és a vasipari munkások képviselői Evorában vasárnap értekezletet tartottak. Ezen elhatározták, hogy ha a kormány nem támogatja a földreform végrehajását, általános sztrájkot tartanak. Legfontosabb követelésük az, hogy azonnal folyósítsák a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek azt a hitelt, amelyet a Goncalves-kormány még augusztusban megszavazott. A Diario de Noticias hétfőn fényképpel illusztrált jelentésben számolt be arról a munkás—katona értekezletről, amelyet a lisszaboni könnyűtüzérségi ezrednél (RALIS) tartottak vasárnap. A tanácskozáson a dolgozók üzemi, lakóhelyi bizottságainak, illetve a katonatanácsoknak képviselői elhatározták, hogy közös titkárságolj alakítanak három lisszaboni munkáskerület (Olivais, Narvila, Beato) népi gyűlésének megalakítása érdekében." A portugál légierő tiszthelyettesei és közkatonái a múlt héten tartott tanácskozásaikon lényegében szembefordultak Morais da Silva tábornokkal, a haderőnem főparancsnokával, aki annak idején szolidaritást vállalt az Antunes-csoporttal. Követel- 'ék, hogy helyezzék vissza funkciójukba azokat a katonákat, akiket forradalmi nézeteik miatt eltávolítottak a légierő közgyűléséből. Moszkvában hétfőn közös közleményt adtak ki a Német Demokratikus Köztársaság Erich Honecker, az NSÉEP KB első titkára vezette párt- és állami küldöttsége szovjetunióbeli látogatásáról és az október 13- án befejezett tárgyalásairól. A közlemény történelmi fontosságú eseménynek nevezi az európai biztonsági konferenciát, amely a kontinensen rögzítette a háború és a hábprú utáni fejlődés eredményeit. Most elsőrendű feladat — húzza alá a kommüniké —, hogy visszafordíthatatlanná tegyék az enyhülést. A felek kijelentették: mindenképpen igyekeznek előmozdítani, hogy a Közel- Keleten igazságos és tartós béke jöjjön létre. E béke megteremtésének alapvető feltétele: az izraeli csapatok kivonása az 1987-ben megszállt arab területekről, a palesztinok törvényes jogainak szavatolása, beleértve az önálló palesztin állam megteremtésének jogát, valamint e térség valamennyi állama és népe független léte és fejlődése jogának biztosítása. Szolidaritásukról biztosították Portugália kommunistáit, antifasiszta hazafias erőit, s határozottan tiltakoztak a spanyol hazafiak elleni véres megtorlások ellen. A tárgyalófelek hangsúlyozták, hogy a szocializmus és a béke szempontjából veszedelmes a pekingi kormányzat nagyhatalmi és expanzionisla politikai irányvonala. amely összefonódik az imperialista reakció és a kommunistaellenesség legag- resszívabb képviselőinek politikájával. A közlemény említést tesz arról, hogy Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker október 7-én a moszkvai Kremlben aláírta a Szovjetunió és az NDK közötti új, barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Egyöntetűleg értékelték annak a megbonthatatlan szövetségnek a jelentőségét, amely a szocialista internacionalizmus és az elvtársias segítségnyújtás alapján jött létre a Szovjetunió és az NDK között. Zárt ajtók mögött folyik Corvalán perének tárgyalása A havannai rádió jelentése szerint a chilei fasiszta junta végérvényesen elutasította Luis Corvalán szabadlábra helyezését kérő beadványt. „Hazaárulásért és más politikai bű^cselekményekért helyezték előzetes letartóztatásba Luis Corvalán tanítót” Ford fogadta a szovjet űrhajósokat „Nemcsak az űrben, hanem sok más területen is van lehetőség együttműködésre az Egyesült Államok és a Szovjetunió között” — jelentette ki hétfőn Geraíd Ford amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban, amikor fogadta a Szojuz— Apollo űrkísérlet két szovjet résztvevőjét: Alekszej Leonpvot és Valerij Ruhaszövet. Stafford, az Apolló parancsnoka amerikai és szovjet alumíniumból ötvözött emléktárggyal ajándékozta meg Fordot. Az elnök az ajándékot megköszönve hangoztatta :, bizonyos benne, hogy Leonyid Brezsnyev (akit a közös űrhajóscsapat hasonlóan ' megajándékoz) vele együtt nagyra értékeli az űrkísérlet, a közös munka sikerét. Alekszej Leonov a Fehér Ház kertjében, a sajtó szé-\ les nyilvánossága előtt rendezett ünnepségen átadta Gerald Ford elnöknek Leonyid Brezsnyev levelét. — hangzik a legfelsőbb katonai bíróság indoklása. A Chilei Kommunista Párt főtitkárának védőügyvédje beadványában törvénysértőnek minősítette a fogva tarlóst, mivel „Corvalán- szénátok törvényes mandátuma ■ 1977-ben jár le”. A katonai bíróság erre azt válaszolta, hogy „a jelenlegi katonai rendszer 1974. szeptember 24- én feloszlatta a parlamentet, így egyetlen volt. képviselőnek sincs mentelmi joga”. ‘ A caracasi íádió — hivatkozva a chilei ellenállók bi- zoljságának közleményére — azt jelentette, hogy zárt ajtók mijgött, és szigorú biztonsági intézkedések közepette, már folyik Luis Corva- lánnak és több társának a pere. Az ellenállók bizottsága „sokatmondónak” minősítette azt a tényt, hogy a koncentrációs tábor — ahol Cor- valánt és társait őrzik — egyik őke kijelentettél „rövidesen szenzációról értesül a világ”. BEJRÚTI „CSENDÉLET” A hadsereg egyik buldózere homokzsák barikádot szed szét, miközben fegyveresek ügyelnek arra, nehogy váratlan látogatók megzavarják a műveletet. (Teleíotó — AP—MTI—KS) Átallták a BNV őszi dijait (Folytatás az 1, oldalról Finnország. A fejlődő országok bemutatói részere létrehozták a nemzetek csarnokát, amelyben kollektív kiállítóként mutathatják be eredményeiket, fejlődésüket és kínálatukat. A magyar kiállítók hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját köszöntik bemutatóikkal és azokkal a dokumentációs kiállításokkal, amelyeket a két legnagyobb pavilon kirakatsorában műi tatnak be. Az október 15-én megnyíló őszi BNV-n kiállított magyar újdonságoknak túlnyomó része— olyan termék, amely — a belkereskedelem érdekeinek megfelelően — máris, vagy egy éven belül megvásárolható az üzletekben is. Éppen a látgatók körében végzett piackutatás ad sok segítséget majd a szakembereknek a legkeresettebb, az Igényeknek legjobban megfelelő termékek kiválasztásához. Hétfőn a Gellert Szállóban Kelemen Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyettese átadta az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár díjait. Az eseményen megjelent dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter és Földi László könnyűipari minisztériumi államtitkár. Kelemen Lajos hangsúlyozta: a vásárdíjak odaítélésénél a bizottság a nemzetközi színvonal . elérése mellett elsősorban az exportképességet, illetve az importmegtakarítás lehetőségét, valamint a gyártási kapacitást és a várható igényt vette figyelembe, a bíráló bizottság számos olyan terméket talált, melyek konstrukciójukban elérik a nemzet-, közi > ínvonalat,. s várhgjg- an megállják á„helyüket- a világpiacon is. (MTI) Rómába utazott az MSZMP KB küldöttsége Az Olasz Szocialista Párt vezetőségének meghívására hétfőn Rómába utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége. A küldöttséget Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára vezeti, tagjai Nagy József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Baranya megyei pártbizottság első titkára, és Verők Ist- vánné, az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársa. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője búcsúztatta. (MTI) „Félidőben” vagyunk, hiszen az Egyesült Nemzetek ■Szervezete leszerelési dekádnak nyilvánította évtizedünket. Jogos a számvetés, mi történt ez idáig és melyek a legsürgősebb, megoldásra váró feladatok? Gondolkodó ember előtt aligha kell bizonygatni, milyen veszélyes és költséges a fegyverkezési hajsza. Hiszen -a tömegpusztító fegyverek kifejlesztése ma már elérkezett addig a pontig, hogy az egész emberi civilizációt sokszorosan meg lehetne semmisíteni, s ez a nem kívánt „tökéletesítés” gyors ütemben folytatódik tovább. Az anyagi hatásokról pedig csak annyit, hogy évi legkevesebb 250—300 milliárd dollárra becsülik a közvetlen fegyverkezési költségeket, nem szólván a bujtatott kiadásokról. A politikai enyhülés ezért csak akkor válhat teljessé s igazán tartóssá, ha gyakorta! i lépések történnek a katona' enyhülés, a leszerelési folyamat meggyorsítására. A szociális! a országok vezetői nem egy alkalommal hangsúlyozták: készek a A leszerelési dekád derekán kölcsönös, egyik fél biztonságát sem veszélyeztető fegyverzetcsökkentési tárgyalásokra. A leszerelést azonban „csak ketten játsz- Iratják”. Elengedhetetlen tehát, hogy a másik pldal komolyan fontolóra vegye a szocialista kezdeményezéseket, s megfelelő, ésszerű magatartást tanúsítson. A lehetőségek adottak, hiszen számos intézményben, különbö-j ző szinteken folynak ma leszerelési jellegű tanácskozások. Egy újabb SALT- egyezmény aláírása nem jelentene ugyan tényleges leszerelést, de a történelemben először határt szabnának a fegyverkezési versenynek, méghozzá a legérzékenyebb pontján: a nuk- ' eáris rakétaarzenálnál. A másik genfi fórumon, a leszerelési bizottságban a vegyi fegyverek _ eltiltásáról, valamint a természeti környezet katonai «állókra történő felhasználásának tilalmáról folyik a vita. Bécs- ben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről tárgyalnak az érdekeltek. Leszerelési témák kerültek napirendre New Yorkban, az ENSZ-közgyű- lés harmincadik ülésszakán is. A hagyományos napirendek, mellett (ilyen például a genfi leszerelési bizottság szokásos évi beszámolója) két új szovjet javaslat áll az érdeklődés előterében. Az egyik a teljes atomcsendre, vagyis a kísérleti robbantások általános betiltására vonatkozik. Érintené a Kína és Franciaország által még a légkörben folytatott nukleáris kísérleteket) ezek éppúgy stroncium 90-nel és. más mérgező anyagokkal1 terhelik az atmoszférát, műit a háborús feltételek között végbemenő robbanások), valamint a föld alatti atomteszteket. A másik indítvány az új tömegpusztító fegyver- rendszerek kidolgozásának elkerülésére kíván gyakorlati lépéseket tenni. A módszer a SALT-elvek általánosítása lenne. Az eddigi tapasztalatok Szerint még a megvalósulás előtt kívánatos a közbelépés, hiszen a már megkezdett fegyverkezési programokat nehéz leállítani. A leszerelésnek sok lényeges katonai, műszaki, gazdasági, társadalmi vonatkozása van. Á legfontosabb azonban a politikai elhatározás, nélküle nem lehet haladást elérni. Ezért lenne olyan fontos, hogy realizálódjék a Szovjetunió által még 1971- ben előterjesztett terv, a leszerelési világkonferencia megtartására. Egy ilyen értekezlet, amelyre a Föld minden állama (a nem ENSZ-tagok is!) hivatalos lenne, áttekinthetné á katonai enyhülés céljából szűk» séges intézkedéseket. Felvethetné az általános és teljes leszerelés távlati lehetőségét. A világkonferenciá méltó csúcspontja lehetne a leszerelési évtizednek. ./■ Retj Emm 4