Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-12 / 240. szám
ILLYÉS GYULA: a Feszty-körkép Feszty Árpád — aki eredetileg a bibliai özönvíz látomását akarta megfesteni — apósa. Jókai Mór tanácsára 1800 négyzetméternyi falfelületen idézte meg a magyarok bejövetelét. Munkájához egy 115x15 méter nagyságú vászonfelületre volt szüksége, amelynek „benépesítése” évekig tartott. A hatalmas munka nem készült el az ezeréves honfoglalást köszöntő millenniumi ünnepségek idejére: csak egy féléves késéssel állították fel a Szépművészeti Múzeum helyén. A becslések szerint az őri- áskép egyharmada teljesen elpusztult, s a megmaradt részek is többé-kevésbé megrongálódtak, újrafestésre, kiegészítésre szorulnak. A restaurátor-csoportnak négy-öt évi munka kell, hogy a Feszty-mű ismét felállítható legyen. Képünkön: részlet a Feszty- körképből. Zápor után Már nem esik. De a sűrű cserjésben még az út balos. Minden levél gyémánttűzú fülönfüggőkkel ingadoz. A bokrokon ahány a csöpp, annyi a szivárvány. Libeg. vakít — a völgyben gőzölög — még önmagáé a liget. GARAI GABOR: A fürdő ősszel Sápadt fttvön dérmarta barna lombok. A fürdőből rég elszálltak a nimfák. Azott falak, kopasz fák közt bolyongok; torz ábráik a tél jöttét tanítják. Mi volt itt nyáron! Forogtak a testek tajtékos zöld vizekben, szédületben; karok és lábak izzón keveredtek. Most egy fakó kis mozdulat se rebben. Meghűlt a szél is, krákog az avarban. Tócsa lett a víz, borzong, nem világit. Csak az emlék sugárzik változatlan fénnyel a tavaszi föltámadásig. Tízholdas ékszer kirakat. Az ember, az állat s madar rombolja, ha érinti csak. Nem járja más: a napsugár. Meg egy kis szél, oly enyhe, hogy csak a levél leng, nem az ág. Mily szép volt, arra gondolok, a szüziség, az ifjúság. WEÖRES SÁNDOR: Hármas-egysfcy Mikor a favágitón a halomba elöntött egészséges törzset, reves t'éreglakta odvat, medúza-forma kérdő-fenyegető péterszeges szétágazó tövet éles goromba visítású fűrész, mintha heves sírással magzat kelne, darabolja, egykedvűen villog, semmire se les: “ nem érzi egyik és nem bánja másik hogy pusztul, pusztít; élősejt meg érc oly magasságot érint öntudatlan, hol a tett önnön hiányára ásít, cselekvés-szenvedés közös egész; favágó dolga, mit mért művel ottan. Mészöly Dezső önarcképe ' ~ - u m ; - - 3 Mészöly Dezsőt, a műfordítót, Villon mester és Shakespeare avatott tolmá- csolóját 8 kalauzát jól ismeri az olvasó. A kiváló műfordító sokakat tett a világirodalom szerelmesévé, míves átültetéseivel sokak szellemi formálódását, világirodalmi tájékozódását segítette. Villonról való tudásunk pl. az ő áldozatos munkája nélkül szegényebb lenne, de különös szellemi izgalmat nyújt a drámát in- terpretáló - é rtelmező tanulmányainak sora is. Milyen kár, hogy a költőről jóval kevesebbet tudunk, hisz — mint vallotta — „anyanyelve. .. a vers”. Igaz, a lírai „önarckép” nagyon ritkásan vászonra tett ecsetvonásokból tevődik össze; önmaga is elcsodálkozva állapította meg, „mily ritkán s mily szűk körben szólalt... meg” poétái anyanyelvén. Pedig a költő Mészöly Dezső vonzó egyéniség, legalább annyira — ha más módon is — mint a műfordító. Mostani kötete is tanúsítja. „önarckép retus nélkül” — írta a költő könyve címlapjára s a maga fogalmazta fülszövegben még azt is hozzátette: komolyan kell vennie az olvasónak a címadást. „Könyvem címét komolyan kell érteni: — írja — önarcképet akartam adni, nem félve a szeszélyes fényektől s a kemény árnyékoktól sem. Mindnyájunknak annyi portréja van, ahány ismerőse.” A kötet versei sokarcú költőre vallanak. Élményköreit puhatolva a gyermekkor tájaiig juthatunk vissza, de a Genezis ciklus versei régvolt ősök árnyait is felidézik, az ősökét, kik „Nem kenyéren és szalonnán, / de vadhúson és vadalmán / éltek”; „sík mezőkön nyargalásztak, / csontig asztak bőrig áztak” s kik „Éjjelente, hajnalon- ta” szegődnek a költő nyomába. Aztán felrajzanak az ifjúság, majd a háoorús kataklizmák emlékképei is. Mindez nem „retusálva”, valóban „retus nélkül”, a lényeget adva s nem a részletek apróságait. Mégis egéss a kép: Mészöly Dezső költői s emberi portréja rajzolódik ki általuk... Van a kötetnek egy ciklusra való versfüzére, mely a tudós költő virtuozitására tereli a figyelmet. „Mészel András kapitánynak” emlékét idézi fel s általa a magyar s az európai reneszánsz hangulatait — újra élve mintegy régvolt korok emberi magatartásformái t « eszményeit. A beleélés, a nyelvi és formai keretek birtoklásának • olyan szintjén, amely költészetünk ilyen zsánerű legjobb 'kísérleteihez mérhető. „Mészel András kapitánynak ... latrica- nus verse” hamisítatlan reneszánsz atmoszférát idéz, úgy érezzük, Balassi jár közöttünk általa. Nemcsak a Balassi-strófa mesteri újrateremtése okán, hanem mert a dal hangulatában ott vibrál az örök ember korok fölötti valója. Játékos költő itt Mészöly Dezső? Igen, de játéka nemes és komoly, emberi, ez i^ múlt és jelen szépségeit eggyé olvasztó « szüntelen űjjáteremtő játék. Függőkért című szép disztichonjaiban arról .vall Mészöly Dezső: „Buda, Kiskunság, a Dunántúl / sőt Szeged is, Patak is .pátria’ egy kicsikét” számára, az élmények pátriája, mely a mindenütt való honosság, szép kinyilatkoztatása. De nemcsak a hazán belüli földrajzi tájra vonatkozhatik ez, a kultúrákra is. Villontól Arany Jánosig, Janus Pannoniustól József Attiláig és vissza Szophoklészig honos ő a költészet, az irodalom tájain. S bár meditáló verssorai arról árulkodnak: gyakori benne a kétely értékteremtő munkája során s szerényen vonul vissza, mihelyt „Villont felüti”. Ám versei — e „retus nélküli önarckép” — vonzó, Szép és míves darabjai á Urának, igazi szellemi gyönyörűséget nyújtanak ... LÖKÖS ISTVÁN |ar| ________nn-~~............................................... M indenféle egzotikus gizgaz napozott az erkélyen, mégis locsolta agyondédelgetett füvész- kertjét a felső szomszéd, ez a műkedvelő botanikus, aki úgy vigyorgott le az erkélyről,' hogy szinte csöpögött, akárcsak a locsolóvíz Kövecses bordó Renault-jára. Pedig Kövecses épp az imént glan- colta rubintfényű ékszerré a Re- nault-t. — Tiszteletem, kedves Kövecses úr! —• hajlongott elő páfrányai, aszparáguszai, szudáni füvei és mindenféle kaktuszai közül a felső szomszéd. — Hogy szolgál a drága édesanyja kedves egészsége?... Remélem. hamarosan itthon lesz!... Ez a távol-keleti modor kis híján felforralta Kövecses epéjét. Különben Is, egy felső szomszédot, akár füves, akár bogaras, csak utálni lehet, szakadatlanul, egy életen át, amíg csak tart az alsó-felső szomszédság. Csepeg a locsolóvíz a 110 000 forintos Renault-jára és ez a Hong Kong-i klozetos, ez a felső szomszéd képes megkérdezni, hogy szolgál a drága édesanyja kedves egészsége!... Kövecses becsapta a Renault ajtaját, de az csak amolyan jelképes mozdulat volt: valójában egy kézigránátot ' hajított volna fel az erkélyre és keserű szívvel vette tudomásul, hogy nem robbant. — Köszönöm, jól van! Akárcsak a csalánjai! Berobogott a lakásba. Felesége, a hajlékony derekú szépség, még Gerencsér Miklós: A TÁVIRAT mindig a blúza fodraival babrált, holott Kövecses már háromszor sürgette, hogy élénkebben, élénkebben, mert a látogatás háromtól ötig tart, most pedig háromnegyed négy van, mire kiérnek a Hárslige- ti Kórházba, akár fordulhatnak vissza. — Szándékosan bőszítesz? — állt meg Kövecses fáradtan a dühtől az asszony mögött. Homlokán, kétoldalt a sápadt beszögellé- ■sekben hideg verejték csillogott. A menyecske káprázattá szépülve, fölényes nyugalommal fürkészett bele még egyszer a tükörbe, hogy ellenőrizze arcának kozmetikai tökélyét. — Egyáltalán nem bőszí telek. De mi a frásznak kell nekünk a kórházba menni? Tönkre van téve a vasárnapom! Holott én ma Mátraházán akartam ebédelni! A férfi mélyet szippantott a fürdőszoba parfőm illatú levegőjéből. — Indulhatunk?... — Indulhatunk — lódította meg remek sörényét a fiatalasszony. Jól festettek egymás mellett, ahogy a Renault-hoz siettek a tava- szias időben, divatozó, puha eleganciával. éretten, komolyan, de azért derűs-fiatalon. És nagyon fess volt az is ahogy kocsiba szálltak, elhelyezkedtek az ülésen, aztán megindultak amolyan diszkrét lendülettel, óvakodva mindenféle tolakodó feltűnéstől. Ennek éllenére mindenki rájuk figyelt, jelenségük súlyt, színt, a szokványostól elütő jelleget kapott. A kocsiban is pedáns és választékos volt minden. Egy mák- szemnyi Skandinávia. Kivéve a hőpalackba dugaszolt indulatot. De mert tudták, hogy rendkívül törékeny a hőpalack foncsorozott üvegfala, mindketten igyekeztek vigyázni rá. A karcsú, sugárzóra koz. metikált menyecske kerülő úton ajánlott békét. Panaszkodott, hogy tisztázza magát. — Olyan kimerítő volt ez a hét... a húgod meg semmit sem csinál. Teljesen rám hagyták a mamát. Van rá egy százasom, hogy ma sem fogják meglátogatni. Átlátok én rajtuk. Kész helyzetet akarnak teremteni. K övecses álmatag hanyagsággal előzött meg egy Traban- . tót. De a hanyagság csak a Trabantnak szólt. Felesége miatt még mindig gyöngyözött a homloka ott fenn a kopaszodás beszögelléseinél. — Miféle kész helyzetet? A menyecske fitymálóan feszítette le gömbölyded állát és valamelyest rontott, szépségén, hogy egy kis toka torlódott a hamvas bőre alá. — Mintha nem tudnád. Kész helyzet elé vagyunk állítva. Ha a húgodék ma nem jönnek be, akkor kedden mihozzánk vihetjük a mamát. Tiszta evidens. — Eddig is evidens volt A mama nálunk lakik, evidens, hogy kedden mi vigyük haza. — Nem is olyan evidens. Mert mi van akkor, ha a mama a húgo- dékhoz akar menni? Előfordulhat. — Ez csak a te vágyálmod. Hogy a mama a húgoméknál szeretne lakni. Ez csak a te vágyálmod. — Egyáltalán nem vágyálmom. Igenis előfordulhat. Növekedett a nyomás a hőpalackban, Kövecses nem akart botrányt, így hát inkább hallgatott. De mert nem ordíthatta ki magából a dühét, hűlni kezdett benne, s ahogy veszített hevéből, úgy alakult át szomorúsággá, szomorúságból pedig bánattá. Élete legnagyobb kese, rüsége volt, hogy felesége sehogy nem akart beletörődni anyja jelenlétébe, pedig éppen ő ragaszkodott hozzá a végietekig, amikor özvegyen maradt. így kedves mama, úgy drága mama, költözzön hozzánk, egyetlen édes, páratlan, aranyos mama. És a mama eladta a házát, eladta a gyümölcsösét, eladta mindenét, ebből vettek szövetkezeti lakást, autót, ebből utazták be kettesben tavaly nyáron Nyugat-Euróbát. És a mama most kijön a kórházból. Holnapután, kedden délelőtt, 74 évesen, egészségesen. — Meg kellene lepni a húgodé- kat. Jöjjenek csak be ők is a kórházba— ajánlotta Ideges örömmel a fiatalasszony. Kövecses viszont ideges haraggal mordult rá: — Inkább veszel a mamának néhány tortaszeletet. Ügy is kevés az időnk. És megkérlek, hogy hagyd abba a gonoszkodást! Evidens? V olt egy légypöttyös szomorú cukrászda a Hársliget sarkán. Kövecsesné itt vásárolt három szelet hervadt puncstortát és két cserepes rigójancsit. A rózsaszín selyempapír viszont kifogástalan volt. A kórházig egy szót sem szóltak. Mint akik nagyon elfoglaltak és nagyon komolyak, egyszerre lépve, figyelemkeltően sietve masíroztak el a civil látogatók és a flanell köpenyes betegek laza csoportjai között. D-épület, középső lépcső, bel- osztály, második emelet 17-es kórterem. Jobbról az utolsó előtti ágy. Gépiesen siettek egészen az ágyig és szinte megsértődtek, hogy mást találnak az ágyon. Először fölerősödött a kórterem zsongása, majd olyan nagy lett a csend, mint a héptelen templomban. Jött az ügyeletes nővér, ultramarin kötényruhában, hófehér keményített főkötőben, üdén és szelíden. — Nem kapták meg a táviratot?... — Nem — szólt a férfi élettelen deszkahangon. — Tegnap délután kettőkor adtuk fel... Kövecses néni fél kettőkor. halt meg. Ha nem olyan szelíd és üde a nővér, Kövecses porolni kezd, hogy micsoda disznóság, ilyen lelketlenül mégsem lehet elintézni egy halálesetet* hogy föladnak egy táviratot a vakvilágba és kész, hogy... D e nem tudott se sírni, se porolni, se dadogni. Csak némán elsietni. Felesége futva követte a Renault-ig. Némán száguldottak haza. Kövecses a lépcsőházba rohant, a bádog levélszekrénynek esett és valósággal feltépte ajtaját, Ott volt a távirat. — Most aztán mi lesz?... — csipogott félénken a szép fiatalasz- szony. — Semmi — válaszolt élettelen deszkahangon a férfi. — Fölmegyünk Mátraházára vacsorázni. i *
