Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-12 / 240. szám
Á fejlődés forrásai Hogyan lehet az ipar nem- «etközi versenyképességét gyorsabb ütemben fejleszteni? Ez a következő ötéves tervidőszak egyik alapvető kérdése. A legutóbbi ország- gyűlés — a kormány munka- programja, a tavalyi év zárszámadása — erre figyelmeztetett mindenkit a vállalati gazdálkodás irányító és végrehajtó posztjain is egyaránt. A versenyképesség növelésének egyik módja, feltétlenül, • gyártmányválaszték korszerűsítése. A legtöbb vállalatnál hozzá is láttak már ehhez'a munkához. Ennek első, az állampénztár által is jól érzékelhető eredményei azonban 2—3 évnél hamarabb aligha könyvelhetők el. A versenyképesség javításának viszont léteznek más eszközei is. Mi több egyetlen módszer nem is hozhatja meg a kívánt eredményt: csakis egy komplex intézkedés- sorozat. KÖVETVE A LEGFEJLETTEBBEKET Számításba kell venni pl. azt, hogy a versenyképesség nemcsak a ^konstrukció színvonalán múlik, hiszen rendkívül döntő az is, hogy menynyibe kerül a termelés, mekkorák a költségek. Sőt: az Ipar valóságos népgazdasági hozama szempontjából ez áll az első helyen. Induljunk ki abból ugyanis, hogy hazánk nem műszaki nagyhatalom. Fejlesztésben, kutatásban csak egy-egy részterületen veheti fel a versenyt a legjobbakkaL Termékeink túlnyomó többsége úgynevezett „követő” gyártmány és ez — adottságaink folytán — holnap sem lesz másképpen. A termékszerkezet váltással nekünk a legfejlettebbek szoros követését lehet elérni. Eléjük nem, illetve csak 1—2 gyártmánnyal kerülhetünk, és ez is szép eredmény... Mindebből az következik, hogy extra árbevételre a világpiacról termékeink zöménél nem számíthatunk. Többnyire a mások által kialakított árakhoz kell igazodnunk, szolid haszonra kalkulálva. ALKU ÖNMAGUNKKAL A „szolid hasznot” itthon kell „kialkudnunk” saját magunktól, azzal, hogy a termelési költségeket a lehető legalacsonyabbra szorítjuk. A haszon ugyanis kétféle módon keletkezik: vagy olyan az ár, hogy a költségek beleférnek, vagy olyanok a költségek, hogy nem „lógnak ki” az elérhető árból. Nekünk, miután többnyire csak a saját költségeinkre lehet száz- százalékos befolyásunk — erre az utóbbira kell törekedni. Tavaly — sajnos — egy, az Országgyűlésen megismert adat szerint, a 100 forint termelési értékre számított költségek szintje csak félszázalékkal csökkent 1973-hoz képest. 0J BERENDEZÉS, ÉS MÉG VAUMI Vagy irt. vessük össze • következő két adatot: 1971— 1974 között 40 százalékkal nőtt az egy foglalkoztatottra számított ipari termelés. Pontosan ennyivel emelkedett azonban az egy foglalkoztatottra jutó gépek és eszközök értéke is. Ez így jelentős nép- gazdasági veszteséget takar. Ha ugyanis a termelés növekedését — globálisan — csak beruházásokkal érik el a vállalatok, akkor a termelés költségei, vagyis a termékek árai soha sem lesznek versenyképesek. A korszerű termelés ugyanis rendkívül eszközigényes, az új berendezések nagyon drágák, tehát, ha ezek teljesítményéhez a saját leleményességünkből. szorgalmunkból, tudásunkból nem teszünk hozzá eleget, akkor a fejlődés talán legértékesebb forrásáról mondunk le. FEJLŐDÉSÜNK KÉPLETE Gépek és emberek munkájának hatásfokát egyszerre kellene javítani. Az ember nem „bújhat” a gép mögé. Ha a saját munkaidejét nem használja fel maradéktalanul, a gépet sem használja ki megfelelően. A jobb gép és munkaidő kihasználása (amellett, hogy újabb beruházásokat tesz feleslegessé) közvetlenül csökkenti a termelés egy gyártmányra jutó költségeit, pusztán, azzal, ha egy műszak alatt több termék készül el. A villany- számla, a fejlesztés, a piaci munka, a szükséges adminisztráció költségei ugyanis nem emelkednek egyenes arányban a termékek számáKorszerűsítés ■■ a Parádi Üveggyárban (Tudósítónktól}! Befejezéséhez közeledik a mintegy 50 millió forintos beruházás a Parádi Üveggyárban. Oj munkahelyet kap a tmk, a savazó és a durvacsiszoló: egy légkondicionáló berendezéssel felszerelt modem épületben. A korszerűsítés legfontosabb célja a termelés technológiai sorrendjének biztosítása. Az új munkahelyen korszerű gépek is segítik a termelést Megkezdte a próbaüzemet a belga gyártmányú csiszoló automata, amely poharak és kelyhek csiszolására lesz alkalmas. Az új gép ugyanazt a munkát az eddigi létszám egyharma- dával végzi majd el. Ugyancsak beépítés előtt áll az új savazó automata, amely az egészségtelen munkakörülményeket szünteti meg ebben a műhelyben. GembiczJd Béla val. A költségcsökkentés haszna már a termékszerkezet váltás befejezése előtt emelhetné a vállalatok és az ország tiszta jövedelmét De mindenképpen: sok korszerű gyártmány, versenyképes önköltséggel a biztos alap a népgazdaság további megfelelő fejlődéséhez. Csak az egyik, vagy csak a másik — egymagában — nem hozhatja meg a teljes és szükséges eredményt. Értékesebb termék — olcsóbb termelés, ez a fejlődésünk képlete. Gerencsér Ferenc Kire várunk? Bizonyára nagyon ' ®o- ” lean ismerik a humoros történetet. Csőtörés van, a vízvezeték-szerelők kimennek a hibát kijavítani. Az úttesten leveszik az akna fémből készült fedelét, leereszkednek, elvégzik a munkát. Aztán feljönnek, csak éppen elfelejtik visszatenni az akna fedelét. Az úttesten ott tátong a lyuk, mellette az aknatető. Az autósok, ’• motorosok nagy ívben elkerülik az aknát, közben a fejüket csóválják: micsoda felelőtlenség! S miután az akna egészen közel a zebrához helyezkedik el, a gyalogosok is fel vannak háborodva, hogy a vétkes mulasztás miatt netalántán valaki még beleesik a gödörbe. Néhány nap •múlva valaki táblát helyez el az aknanyílás mellett: Vigyázat, itt gödör van! Aztán újabb néhány nap múlva kis korlátokkal veszik körül a nyílást, esténként pedig valaki piros lámpát is akaszt a korlátra, jelezvén a veszélyt. Közben pedig mennek a levelek a vízművekhez, mindenki sürgős intézkedést követéi. Néhányan máshová is írnak, hadd dorgálják meg „felülről” Is a vétkeseket. Aztán egy reggel arra halad egy munkás, megmosolyogja a táblát, a korlátot, a lámpát — mindent kirak az út szélére, majd fogja az aknatetőt, és ráhelyezi a nyílásra. Többen megkérdezik tőle: maga a vízművektől van? — Dehogyis — mondja a munkás —, de hát mibe telik azt a vacak tetőt rárakni az aknára? A történet — humorán túl — bizonyos tanulságot is tartalmaz. Azt, hogy hajlamosak vagyunk elmenni a dolgok mellett, mondván, hogy nem vagyunk „Illetékesek” az ügyben intézkedni, holott bizonyos dolgokban minden „illetékesség” nélkül is sokat tudnánk, sőt kellene is tennünk. A dolog másik része pedig az, hogy valami rossz beidegződés folytán akkor is felsőbb, sok esetben „központi" Intézkedést várunk, amikor pontosan nekünk kellene cselekedni. Azért, mert az ügy nem igényel felsőbb szintű, központi intézkedést, sőt, mi több, központi intézkedéssel meg sem oldható az ügy. Az utóbbi időben — sajnálatos módon — valahogy még inkább elharapózott az a szokás, hogy az egyes emberek is, de igen gyakran nagyobb közösségek is lép- ten-nyomon felsőbb intézkedésre várnak, sőt igénylik, követelik is azt. Előfordult olyan eset, hogy bizonyos tanácskozáson megyénk egy községének élelmiszer-, ruházati, iparcikkellátásáról esett szó. Többen felszólaltak, s megállapították, hogy bizony az ellátás nem mindig megfelelő. Kevés például a töltelékáru, de van, amikor egyes ruházati cikkekből is hiány van. A megállapítások helyességét, valódiságát senki sem vonta kétségbe, ugyanakkor furcsa módon mindenki valami magasabb szintű intézkedésre várt, hogy a problémák megoldódjanak. Ahelyett, hogy helyben próbáltak volna megoldásokat keresni, például azt, hogy a helyi boltosok — mondjuk — jobb kapcsolatot építsenek ki a helyi termelőszövetkezet húsfeldolgozójával. és nagyobb mennyiségű töltelékárut rendeljenek. Gazdasági életünkben alapvető fontosságú, hogy az •eddiginél még i hatékonyabban termeljünk, még jobban gazdálkodjunk, ésszerűen takarékoskodjunk az anyagokkal, az energiával, javítsuk a munkafegyelmet és sorolhatnánk még bőven a feladatokat. Pártunk Központi Bizottsága feladatként határozta meg ezt minden termelő egység, minden Intézmény, minden szerv számára. Azt természetesen, hogy a feladatokat hol, miképpen és milyen módszerekkel lehet és célszerű megvalósítani, erre nincs és nem is lehet „központi” recept. És ennek hiánya — érthetetlen módon — néhány helyen tétovázást, bizonytalankodást okoz és a munka elodázását is. Egyik ismerősöm tréfásan úgy fogalmazott, hogy „tudod, arra várunk, hogy mikor fújják már meg a harsonát". Arra persze, hogy kinek, vagy kiknek, vagy éppé« miért kellene megfújni a harsonát, amikor érvényes párthatározatok, intézkedések vannak, már nem tudott választ adni. Csupán annyit tett még hozzá a véleményéhez, hogy: „hát azért mégis kellene valami központi indítás”. Azt természetesen senki sem vitatja, hogy nem lehet minden kérdési a legalsó szinten eldönteni. Mert ha példáuj a külkereskedelem nem tud valamilyen létfontosságú anyagot, vagy alkatrészt beszerezni, akkor bizony hiába a2 üzemi „találékonyság”, csak döcög, akadozik a munka. Tehat a központi intézkedések szükségességét, létjogosultságát senki sem vitatja. Csakhogy igen sokszor nem erről van szó. Olyan esetekben Í6 felsőbb döntésre várunk, amikor arra már van is döntés, csak éppen annak alsóbb szintű megvalósítására van szükség. Maradjunk a takarékosság példájánál. Igen sok helyen elkésve és nem megalapozottan készültek el a takarékossági tervek — holott volt rá felsőbb ^intézkedés. & a késedelmességet, a megalapozatlanságot néhány helyen azzal indokolták, hogy valami körülhatároltabb. kézzelfoghatóbb, részletekbe menő intézkedést vártak. Mindez azt bizonyítja, hogy bizonyos szemléletben! hiányosságok akadályozzák igen gyakran a munkát. Az öntevékenység hiánya, a bátortalanság. a tétovázás. « mindig „valamire várás” súlyos károkat okoz. Sok esetben pedig a kényelmesség játszik szerepet abban, hogy pontosan ott nem születik döntés, ahol kellene. miközben várjuk a „központi utasítást”. A szemléletbeli hiányosságok, a mindig „valamire várás” ellen mindenkinek, de főként a kommunistáknak szükséges igen határozottan fellépniük. A felső párthatározatok szellemében eddig is. és a jövőben is minden pártszervnek, párt- alapszervezetnek meg kell határoznia a helyi konkrét feladatokat és azokat végre Teltkarcsú, barátságos asz- ■»ony áll a Thorez-irodaház portásfülkéje előtt. Kérjük, mondja meg, hol találhatjuk Eperjesi Ivánt, de azt vála- asBolja. hogy nem ismeri, nem tud ilyen nevű dolgozóról. —• Hogy is hívják? — kérdezi. — Eperjesi Iván. — Sajnos, nem ismerem. — Országgyűlési képviselő. A KISZ-irodában már sokkal jobban ismerik. Egy rövid telefon, hogy bent van-e, és már indulunk is munkahelyére, a 3-as műhelybe, ahol mint marós dolgozik. A gépek zúgásának hangzavarában aligha értenénk szót, de tud egy kis irodát, ahol beszélgethetünk. Átvágunk az „udvaron”. Ott éppen most égetnek ki egy hatalmas tűzhelyet. Olyan vastagon dől belőle a fújt, Ekpályát, fogaskerékhez Az anyag, a tudat — és a képviselő hogy szinte semmit sem lehet látni tőle, noha verőfényes kora októberi napsütés van, az ég kékjére tiszta rajzot ír a Mátra. — Az istenit neki! — kiáltja a közelünkben egy idős „szaki” — elvigyétek innen ezt a vackot, meg lehet fulladni ebben a füstben! Bejutunk az irodába, ami csak itt, a munka sűrűjében bírja el ezt a nevet, különben sokkal inkább amolyan kis felíró, röpmegbeszélésre, pihenésre, falatozásra alkalmas szobácska. Egy Íróasztal, egy szék és egy gyalult pad a berendezés, meg néhány limlom, kacat. A pádon barnáspiros sült szalonna pihen egy kékmintás szalvétán. Iván adébb tolja, letelepszik. Közben mindenféle jelentéktelen dologról beszélgetünk. Aztán nyílik az ajtó, bejön az a férfi, aki az imént a nagy füst miatt leteremtette az embereket. Helyet keres magának, s ráül az alkalmi székre. — Nem zavarok? — Nem. Marci bácsi — mondja Iván, és mindjárt be is mutatja: — Bodó Márton. A régi pártalapszervezet vezetőségi tagjai közül már csak mi vagyunk, ketten. — A többiek? — Voltak, akik más munkahelyre. más alapszervezetbe mentek át, kettőt pedig kizártunk. Kommunistához méltatlanul viselkedtek: egyikük hamisított, másikuk lopott. Eperjesi Iván. noha még csak harmíncesztendős, idősek számára is példamutatásul szolgálható mozgalmi múlttal rendelkezik. Eleinte — hosszú évekig — KISZ-vezetőként dolgozott a Mátraalji Szénbányák Vállalat Thorez Külfejtéses Bányaüzeménél. — Mi a helyzet jelenleg? — A VIII-as pártalapszer- vezet titkára vagyok, a műhelyben pedig továbbra is marósként dolgozom. — Sokan abban a hitben élnek, hogy ha egy munkást országgyűlési képviselőnek választanak, akkor mindjárt íróasztalt is kap a mandátuma mellé. — Szó sincs róla, és nincs is rá szükség. Nagyon szeretem a szakmámat. — Az országgyűlési képviselő tehát ugyanúgy dolgozik a műhelyben, mint az „egyszerű melós”? — Igen. Most is ugyanúgy marős vagyok, mint korábban. Csupán annyi a különbség, hogy teljesítménybérből időbérbe mentem át. — Jelenleg mi a munkád? — Ekpályát véstem fogaskerékhez, most meg a tekercselőnek csináltam tengelyt valami szerkentyűhöz. — Tehát: semmi változás? — Csak annyi, hogy lényegesen kevesebb szabad időm van, különösen meg most, hogy elkezdtem a marxista egyetemet. — Ott is szószóló vagy? — Dehogy. Van egy hármas csoportunk, és idáig csal; sumákoltunk a szemináriumokon. Mi vagyunk a „hallgatók”, de most már kell, hogy hozzászóljunk. — Mit tanultok? — Filozófiát .Jelenleg az anyag és a tudat viszonyánál tartunk. — Nehéz? — Nekem nem. Szeretem is a fiiót, jobban, mint a pol. gaz.-t, és már középiskolában is tanultuk. — Hány napot dolgozol az üzemben? — Négyet. — Ezekről mit lehet mondani? — Reggel fél 5-kor kelek, S-kor indul a busz, 6-kor kezdjük a munkát, délután kettőig dolgozunk. A busz 3- kor indul vissza, fél 4-re otthon vagyok. A fogadónapokat mindig délután tartjuk. — Milyen a lakás? . -v — Űj, közel a régihez, a Jeruzsálem utcában. Nagyon örülünk neki a feleségemmel. Egyébként egy évet sem vártunk rá, meglepően hamar kiutalták. Gondolom, a képviselőség miatt is, mert általában három év a várakozási idő Gyöngyösön. — Mivel telik a délután? — Van egy hároméves fiam, már kiscsoportos, ő is Jván, el kell hozni az óvodából. Mikor a feleségem túlórázik, többnyire én megyek érte. — Mandátum és házi munka megfér-e egymással? — A feleségem négyig dolgozik, így én megelőzöm, különösen meg olyankor, amikor túlórázik. így aztán gyakran mosok, vasalok vagy mosogatok. Persze, olvasni, tanulni is kell, behozni az elmaradt jegyzeteket — többnyire éjszaka —, mikor óért íjjj országgyűlés van, előtte tanulmányozni az anyagát. — Kinek van több barátja: a régi, „csak” munkás Eperjesi Ivánnak, vagy az újnak, aki országgyűlési képviselő? — Még kezdetben sem tapasztaltam, hogy többen lennének körülöttem. Csak 1—2 törleszkedő lett volna —, hogy enyhén fejezzem ki.magam —, aki sündörgött körülöttem, de én ki nem állom az ilyet. A főnökökkel is, a munkatársaimmal is ugyanolyan kapcsolatom van, mint korábban. Barátok vagyunk, elvtársak, műszak után, megiszunk néha egy fröccsöt is együtt, de ha valami nem tetszik, keményen fogalmazunk. — Meghiszem azt — mondja Marci bácsi, aki egy percig 6em passzív résztvevője a beszélgetésnek. — Olyan emberekkel dolgozunk, akik 10—15 éve itt vannak már. Nálunk senki sem szívbajos, sem a műhelyben, sem az alapszervezetben. Itt nem szaladhat el senkivel a csikó, itt elmondjuk a hétszentséget is, meg még cifrábbat is, ha úgy alakul, fis akkor nem számít, hogy kinek mi a rangja, csak az. hogy igáza van-e, vagy nincs. Annak azért persze. mindnyájan örülünk, hogy közülünk képviselő is tellett, hogy1 ez itt, ez az Iván ... Felszedelőzködünk, és — talán két perc sem telik el — Eperjesi Iván országgyűlési képviselő ismét a munkahelyén van, dolgozik. Ügy néz ki. igen szereti a gépét, s búcsúzóul még megkérdezzük: — Nem csal-e a látszat? — Egyáltalán nem — szól, s igazít egyet a munkadarabon — nagyon háklis vagyok a gépemre. B. Kun Tibor is kellett és kell hajtani. A tervezés, a konkrét adaptáció eddig is a pártmunka szerves része volt, ugyanígy természetesen a végrehajtás is. É ppen ezért főképpen a kom.munislaknai; nem szabad engedniük a tétovázást. Napjainkban követelmény, hogy mindenki pontosan ismerje feladatát, hatáskörét. de az is követelmény, hogy az adott szinten pontosan és gyorsan cselekedjék is. És ne várjon és ne követeljen felsőbb intézkedést, amikor neki kell' tennie. Kaposi Leven le LEGFONTOSABB FF! ADAT A •'> '"ORIC* BETAKARÍTJA A bál-kápolnai közös gr> - daság vezetői és tagjai nagy szorgalommal végzik a soron következő feladatokat. A legfontosabb munka ezekben a napokban a kukorica betakarítása. s ezzel szinte párhuzamosan a szerves és műtrágyák kijuttatása. A bs't- knritási és tata' lő’.- ' ’ i munkák jó ütő "•'• m IV tak az elmúlt napokban. a ennek tudható be az is, hogy már földbe került, az őszi árpa, a rozs és elkezdődött a kenyérgabona vetése is. A négyszázötven hektár őszi árpából csaknem 400 hektár már földben van, s a kenyér- gabona vetése is jól halad. Varga Gyula Kál ,h- 12 tá. Oktober Li, twum \
