Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-05 / 234. szám
Ke stell előítéletek Mostanában sokszor ifeilom, hogy lassan már a férfiak egyenjogúságával kell törődni, mert hovatovább ők szorulnak védelemre a dolgozó nőt támogató, megannyi törvény, rendelet, irányelv következtében. Igaz. sosem a nők panaszkodnak. hanem a férfiak, ők is többnyire évődve, de tatlankodásískban gyakran bujkál neheztelés, tanácstalanság, a humoron áttetsző komolyság. Kivált egészen fiataloknál van .így. akik — otthonról is támogatott előítéleteikkel a tudatuk mélyén — olyan magatartást kívánnának e! feleségüktől* amilyet édesanyjuktól tapasztaltak az apjukkal szemben. A minap történt, hogy egy nagyon jó szándékú tanácstitkárral beszélgettem erről. A nagyközség fiatal kultúr-, ott hon-vezetőnőjéről volt szó. akitől nemrég vált külön a férje, s egy távoli faluba, szüleihez magával vitte négyéves kisfiúkat.. A férj a bíróság előtt azzal érvelt, hogy a felesége este mindig el van foglalva, s neki kellett a kicsivel törődnie. Ezen az alapon kérte, hogy nála helyezzék el a gyereket. Az asszony" körömszakadtáig ragaszkodik gyermekéhez, és miután a művelődési házban van. a szolgálati lakása, el tudja látni a felügyeletét is, hiszen akár félóránként átmehet hozzá* Ugyanúgy, ahogy akkor tette, amikor még együtt eltek. Az egyéb vonatkozásiján kulturált és modem tanácstitkár is a férj pártjára állt, véleménye szerint az esti elfoglaltság miatt az anya nem alkalmas a gyermek nevelésére. Jóindulattal igyekezett meggyőzni erről az asszonyt, sőt még azt .is érvül hozta fel. hogy ha nincs'itt a gyerek, könnyebben, jobban el tudja látni a munkáját. Az asszony, aki rajongott a hivatásáért, kétségbeesésében inkább ezer forinttal kevesebb javadalmazással járó állás után nézett egy kis faluban, ahol csak nappali elfoglaltsága lesz. így latja biztosítva a kellő érvet a bírói döntéshez. És így íett az előítélet aldozata. A külön élő férj szava — hogy az anya helyett neki . kellett a gyerek felügyeletét ellátni — hitelesnek hatott a tudatuk mélyén rejtett előítéleteket viselő illetékesek előtt. Az természetesen egyikük fejében, sem fordult meg, hogy ilyen alapon a több műszakos szövőnők gyermekei is őrizetlenül maradnak, amíg az anyák dolgoznak. Amikor a tanácstitkárt megkérdeztem, miért fogadja el a férj vádját, hiszen a népnevelői munka közismerten esti tevékenység, őszintén csodálkozott. Mert számára ez egyértelműen negatív tulajdonság volt attól a pillanattól kezdve, hogy a bíróság álláspontja kialakításához az 6 döntésére is szükség volt. Csak hosszas és türelmes, baráti és elvi érvelés után kezdte sejteni, hogy az egyenjogúság elfogadásának, érvényesítésének igazi próbaköve az, ha saját beidegződésünkön tudunk győzedelmeskedni. , Szemes Piroska Hol „szorít” a táppénz ? Évek óta „szorít’' a táppénz. Emelkedik. Nemcsak a mi megyénkben, az egész országban. Betegebbek lennénk? Vagy a javuló ellátás, a szélesedő szociális juttatások mellett növekszenek az igények is? Ahogyan az orvosok mondják: a táppénz- igények ... ‘ A táppénz alakulása többféleképpen mérhető. Legkifejezőbb a százalék — a lehetséges, munkanapok, és a táppénzes munkanapok aránya —, mert ebben a mutatóban már más adat is bent foglaltatik. Beteg? Nem beteg? Az országos helyzet: 5.4 százalék volt 19Í3-ban, a következő évben pedig 5.8 százalék. Megyénkben ötről 5.4 százalékra emelkedett ez az arányszám. Heves megye tehát jobb az országos átlagnál. Nógradban például 6,9 százalék, Borsodban 6,8, Fejér megyében pedig 6,1 százalék az arányszám. De megyénkben is felfelé kapaszkodik az arányszóm. 1966-ban 4,1 százalékos volt, 70-ben 4,8, 74-ben pedig már 5,4. A számok összevetéséből az is kiderül, hogy az utóbbi esztendőkben, ha nem is sokat, de egytized százalékot csökkent az emelkedés mértéke. (66-tól 70-ig héttized százalék, 70-től 74-ig hattized százalék volt az emelkedés.) S hogy mit jelent egytized csökkenés* vagy emelkedés? Hárommillió forintot! Nem beszélve a kiesett munkanapokról. Ketten mindannyiunkért Mikes Zoltánná gépíróként kezdte közgazdasági pályafutását, éspedig Hatvan községi elöljáróságán. Ennek már harmincegy esztendeje, s az indulást oly tragikus eseméi* ' ! nyék árnyékolják be, mint á német háborús megszállás, a nyilas rémuralom. A tanácsok megalakulása idején a titkárságon találjuk, hasonló munkakörben, az 1960-as esztendő azonban meghozta a komolyabb előrelépést — Tanultam, igyekeztem, s kineveztek előadónak az igazgatási osztályra. Anyakönyvi teendőkkel foglalkoztam, ami nem jelentett egészen újdonságot, mert ka. rabban jó néhányszor helyettesítettem ebben a műn. kákörben. Meg aztán a kollégák is segítettek, ha éppen fennakadtam valamiben a kezdet kezdetén... Hogy hány párt eskettem azóta? Becslésem szerint legalább háromezret. Szép ez a feladat, csak a rögtönzés nehéz Megtalálni az alkalomhoz illő hangot. Nem vagyok szónoki alkat. .. Persze az anyakönyvezésnek szomorú oldala is t 4920, október £9 vasárnap van! Gyászesetek, halálozások nyilvántartása. Mi Hatvanban eléggé rossz helyen vagyunk, kórházunk három megyére szolgál, s legtöbb közlekedési baleset áldozatai hozzánk kerülnek. Sosem felejtem el, egy külföldi férfi házasodni utazott hazánkba, itt élt a menyasszonya. Gázolt, megölt egy embert, s maga is életveszélyes állapotban került a sebészetre. Az orvosok lemondtak róla, de elhatározását végbevitte. A nemlét határán a kórházi ágyhoz kéretett bennünket, hogy összeadjuk a leánnyal. Ennél drámaibb esketést senkinek sem kívánok... Magánéletem? Férjem vasúti művezető. Gyermekeim elérték céljukat Fiam főiskolás, a leányom már tanít itt Hatvanban. Minden reményem megvalósult Legfeljebb az unokák hiányoznak egyelőre.., □ □ □ n '"Tvíp**? Amíg Mikes Zoltánná a közigazgatási munka területén szolgálja társadalmunkat a tanácsapparátusban, Geriet Zoltán negyedszázada választókerülete bizalmát élvezi tanácstagi minőségben. Honnan indult? Egy Salgótarján melletti falucskából, ahol álmai netovábbja a tanítói katedra volt Csakhát az élet a sors. — Hatan voltunk testvérek,’ mindannyiőnk iskoláztatását nem bírta édesapám pénztárcája. Lemondtam hát az álmodott jövőről bátyáim javára. Így lettem villanyszerelő a Kőszénbánya Részvénytársaságnál, s 1928-ban kerültem Hatvanba, ahol egészen 1964- ig, nyugdíjazásomig igyekeztem becsülettel helytállni. -. Hogyan leltem a Csaba utca környékének tanácstagja? Talán fölfedezték bennem az emberek, hogy túllátok a magam portáján, izgat a nagyobb közösség, a város fejlődésének sorsa. De kezdetben magam se hittem, hogy huszonöt évet kihúzok ebben a minőségben... Mivel keresnek leginkább Választóim? Üt, járda, villany, s lakásügyek. Örök téma ez, hiszen az embernek semmi sem elég, az igények lépést tartanak a fejlődéssel, sőt hatványozód- nák... Persze nem közömbös a módszer, ahogyan kezű be vesz a tanácstag valami témát. Legjobb először ma* gunkban mérlegre tenni, csak akkor kopogtatni az illetékes hivatalban, ha jogosnak, orvosolhatónak érezzük a követeléseket. Azt hiszem, engem ezért nem ért sok kudarc a huszonöt esztendő alatt... Tagja vagyok különben a tanács műszaki állandó bizottságának, s rendszeresen munkába is szólítanak. Mint elektromossági szakember, ott voltam például az új kórház műszaki átvételénél, s igen sokat ügyködtem az épülő, fejlődő lakótelepek műszaki ellenőrzésén. .. Hobby? A keresztrejtvény. De csak addig, amíg nem szólítanak. Mert a tétlenség a legnagyobb ellenségem. □ □ □ □ íme, két ember arca villámfénynél, gyors vonásokkal felvázolva. Mindketten alakulása óta Hatvan város tanácsát segítik munkájukkal, mindkettőjükön átizzik a nagyobb közösségért vállalt felelősség tudata. Hogy nem könnyű, amire vállalkoztak? Ezzel mindannyian tisztában vagyunk. S a dolog lényegére jól rátapintott éppen Gerlei Zoltán. Igen, a kitaposott út egyre szélesebb, egyre többen járnak rajta, és miközben ;'obb- ra-balra tekintgetnek, nő az igényük. Ezért emberek. Aki pedig elkötelezte magát a köznek, szolgálja őket hittel, ahogyan Mikes Zoltánná és a nyugdíjas művezető teszi 1 -■------t— (moldoatú 1 A számok azt mutatják, hogy emelkedik a táppénzes napok száma, vagyis betegebbek vagyunk. Valóban így van? Mindenki beteg, akit táppénzre írnak? És, aki beteg, az már egyben kereső- képtelen is? Tehát jogos a táppénz, vagy nem? Kényes kérdések ezek, megválaszolásuk még akkor sem egyszerű, ha szakemberek vállalkoznak rá. Mint például a közelmúltban — július végén —, amikor is az Országos Orvosszakértői Intézet munkabizottságai ellenőrizték Heves megyében a keresőképesség elbírálását. A vizsgálat tulajdonképpen ar- (ra keresett választ, hogy szakszerü-e a keresőképesség elbírálása, betartják-e a táppénzes fegyelmet és milyen tényezők játszanak közre a táppénzes arányszám növekedésében. A bizottságok összesített jelentése szakmai jellegű, ezért csupán néhány 'megállapítást' ragadunk ki. A megye lakosságának járóbeteg szakorvosi ellátását négy rendelőintézet, valamint a gondozóintézetek biztosítják. Az itt dolgozó orvosok szakmai felkészültségét jónak, a keresőképesség elbírálásával kapcsolatos tevékenységüket megfelelőnek találta a bizottság. Vizsgálták a körzeti orvosi szolgálat munkáját is. 133 körzeti orvosi állásból 11 nincs betöltve. A körzeti orvosok 27 százaléka szakorvos. A hosszabb gyakorlattal rendelkező orvosok a kereső- képesség elbírálása terén bár kellő jártasságra tettek szert, de nem egységes a gyakorlatuk, lényegében attól függ, hogy kitől vették át a módszert: szigorúbb vagy liberálisabb kollégától, illetve milyen elbírálást követel a felülvizsgáló főorvos. Elhúzódik a kivizsgálás * A keresőképtelen betegeket az esetek többségében kivizsgálták, de a dokumentáció, vagyis az indokok felsorolása igen szűkszavú. Az is gondot jelent, hogy gyakran elhúzódik a kivizsgálás, olykor egy-két hetet kell várni egy gyomorröntgenre, a kórház belgyógyászatán pedig három-négy hét az előjegyzési idő. Tapasztalat igazolja azt is, hogy a keresőképtelen betegeket nem részesítik előnyben a kivizsgálás során. Gyakran találkozott a bizottság olyan véleménnyel, miszerint az utóbbi évek különböző rendelkezései megkönnyítik a táppénzre vételt. Ha például a beteg a körzeti orvos véleménye szerint keresőképes és ennek ellenére táppénzre akatv menni, előbb- utóbb talál egy olyan szak- rendelést, ahol javasolják kiírását. Érdemes szólni arról is, hogy a hét első napján feltűnően több beteget vesznek táppénzre, és a hét végén többet írnak ki, mint más napokon. Szinte általános jelenség, hogy ha péntekre keresőképes lesz a beteg, csak vasárnapra írják ki. Elgondolkodtatóak azok a vélemények is, amelyeket az üzemorvosok » fogalmaztak meg: Azokban az üzemekben, ahol jól szérvezik a munkát és megfelelő a munkaköri légkör, ahol a dolgozókat anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik, és jó a munkafegyelem, ott lényegesen kevesebben kérik az orvosoktól a ■ keresőképtelenség megállapítását. A táppénznövelő tényezők közé tartozik az is, hogy hiányzik az üzemekben a rehabilitáció, szívesebben veszik, ha dolgozóik táppénzre mennek, minthogy könnyebb munkát kelljen keresni a számukra. Azokban az üzemekben például, ahol kialakították a kismama-műhelyeket, ott a terhes anyák kis százaléka megy csak táppénzre. Az üzemorvosok szakmai felkészültségét, orvosszakértői szemléletét egyébként megfelelőnek találta a bizottság. Az üzemek által kiutalt táppénzes napok száma az utóbbi években lényegesen nem változott. Sőt, a Mátraalji Szénbányáknál és a Gagarin Hőerőműben csökkent. Ki vállai lelelősséoet? A felülvizsgálati rendszer ellenőrzésekor különböző tapasztalatokat szereztek á bizottság tagjai. 13 orvos — közöttük öt belgyógyász csoportvezető főorvos —, kellő rátermettséggel és szakértelemmel végzi a felülvizsgálást. A csoportvezető belgyógyászok felülvizsgálata konzultatív jellegű, naponta 40—60 beteget vizsgálnak, s így van idejük a szakmai megbeszélésre is. A hagyományos módon felülvizsgáló főorvosok egy kiszállás alkalmával négy-öt orvosi körzetben végeznek ellenőrzést, 100—150 keresőképtelen beteg várja őket, így munkájuk a legjobb szándék mellett sem lehet konzultatív, hiszen nincs rá idejük. íme egy érdekes vélemény, amely egyben ellentmondást is jelez: A felülvizsgáló orvosok lazának tartják a táppénzes fegyelmet. A táppénzesek egy részét, bár indokolatlannak tartják, de ugyanakkor főleg terhesség, vagy gyermekápolás esetén, kiírásukért, vagyis munkába küldésükért senki nem vállalja a szakmai felelősséget. A felülvizsgáló főorvosok sem! Így lényegében az a terhes nő megy táppénzre, aki akar. Mint már említettük, 1974- ben megyénkben 0,4 százalékkal emelkedett a táppénzes arányszám. E növekedésből 0,3 százalékot jelent a gyermekápolás címén kiutalt táppénz, de figyelembe kell venni a tífuszjárványt és az azzal összefüggő zárlatokat is. Hozzávetőleges számítás szerint 0,2—0,3 százalékot jelent a veszélyeztetett terhesség címen kiutalt táppénzes napok száma is. A nőgyógyászati szakrendelések táppénzeseinek száma természetesen még tovább emelkedik. 1974 első félévében például 22 800 táppénzes napot mutat ki az egri rendelőintézet nőgyógyászata, míg ez év első felében már 32 300-at. Mindez várható volt! Az egri gyermekkörzeteknél nem tapasztalható lényeges változás, de tény, hogy az első félév mintegy 26 ezer táppénzes napjában jelentős szerepet játszanak azok az édesanyák, akik beteg gyermekük ápolására igénybe vették azt a kedvezményt, amelyet államunk biztosit számukra. A felnőttkörzeteknél is tapasztalható 10 százalékos emelkedés, amelyet többen a nyugdíjasok, vagy a nyugdíj előtt álló idős emberek számlájára ír-, nak. Mitől emelkedik? A helyzet regisztrálásán^ valamint a következtetések, levonásán túl, hasznos és megszívlelendő javaslatokkal is szolgál az Országos Orvosszakértői Intézet jelentése. Sok mindenen lehet és kell is változtatni. Egyetértéssel ideírhatjuk: ...a megfelelő táppénzes fegyelmet csak úgy lehet betartani és betartatni, ha csak azt veszik keresőképtelen állományba, aki valóban keresőképtelen. Hogy ki a keresőképtelen, azt bizony igencsak nehéz eldönteni. Azt, hogy ki a beteg, könnyebb. De nem minden beteg keresőképtelen! Egy főorvos manót#.:, * tegséget olykor néhány per« alatt is meg lehel állapítani, de a különböző vizsgálatokkal egy hét is eltelik, amíg kiderül, hogy valaki nem be- iey.' Érdekes az egyik körzeti orvos sokéves tapasztalaton alapuló bölcsessége is: ha- csak azok mennének táppénzre, akik betegek, akkor nem fizetnénk ki ilyen sokat. Egy másik orvos viszont így vélekedik: de milyen sokan vannak olyanok, akik valóban betegek — keresőképtelenek! — és az istennek sem engedik kiírni magukat, dolgoznak. Kényes kérdés a táppénz. Az orvosok gyakran így fogalmaznak: sokkal több bajom van a táppénzzel, mint a gyógyítással. Felülről nyomnak, hogy emelkedik a táppénz, az emberek pedig szinte követelik a kiírást. És végeredményben: hogyan mérhető a fájdalom? Nehéz kérdések ezek, bár még át sem léptük az egészségügy kereteit. Pedig a táppénzes arányszámot mintegy húsz tényező együttes hatása alakítja ki. Ezek között szérepel az egészségügyi ellátás is. De csak „is”, mert még sok minden befolyásolja a táppénz emelkedését. És erről a sok mindenről olykor megfeledkezünk. Idegesen kapkodjuk a fejünket, mert emelkedik a táppénzes arányszám. De vajon ugyanilyen idegesek vagyunk-e, amikor a szaporodó balesetekről, vagy az egészségre oly ártalmas munkahelyekről, a bejárás nehézségeiről halljuk a híreket? Ezek a körülmények is közrejátszanak abban, hogy többen nem tudják elvégezni a munkájukat, s így keresőképtelenek lesznek. S vajon kellőképpen figyelemmel kísérjülc-e a munkahelyi légkör alakulását, amely az orvosok egybehangzó véleménye szerint szinte „termeli” a neurózis különböző formáit, s így „eszi” a táppénzt. Mindent együtt vizsgálni! Hasznosak ugyan a különböző jellegű vizsgálódások, az évről évre megjelenő értékelések. beszámolók, de a táppénz megy a maga útján felfelé. Talán, mert túlságosan táppénzcentrikusak ezek a vizsgálódások és nem figyelnek kellőképpen mindazokra a tényezőkre, amelyek befolyásolják az arányszámot. Egyszer mindent együtt kellene vizsgálni. Az orvosi szakszerűséget és a munkahely egészségét, a felülvizsgálat módszereit és a rendelőintézetek, körzetek zsúfoltságát, humanista törvényeinket — a népesedés- politikai határozatot és nagyszerű szociális juttatásainkat, mint például a gyermekápolási táppénzt — és az ezzel járó magatartásokat és kiadásokat is. Nem beszélve a vállalatok fordsj tott anyagi érdekeltségéről amely lehetővé teszi, hagg jutalomkeretet képezzenek beteg dolgozóik megmaradt béréből. Mindezt egyfití kellene vizsgálni és haszükr séges — de mennyire, hogy| szükséges! — határozott inj tézkedéseket hozni. A táppénzes fegyelem megé szigorítására is. Mert azva$ lóban laza és olykor ellenié mondásos. Bár aggódó gondolatokat szülhet az a körülmény hogy ha a keresőképtelen? ség megállapítására és felül? vizsgálására oly kevés ick} jut — az egyik szakrendelésen mindössze másfél perc egy betegre! — akkor menynyi idő jut, vagy marad a gyógyításra? Az oly gyakran hangoztatott megelőzésről már nem is beszélve... Márkus?
