Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-21 / 247. szám

r Lj oktatóterem Pécsett yKfírrTT Pécsett, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség helyi új székhazában kapott otthont az éj audiovizuális tanterem. A teremben egyszerre huszonnégyen hallgatják az előadásokat, • az oktatást hatalmas írásvetítő segíti majd. (MTI fotó — Balaton József felv.) ii nnimí um Filmek, vásznon innen, vásznon túl Nem is pontos a cím: alig akad olyan film, amely a televízió számára készült volna, a vásznon innen, és csak a képernyős bemutat­kozás után láthatta volt vol­na a mozi közönsége. A fil­mek vászonra készülnék job­bára, s ha megélték életüket már a repriz mozikban is, akkor kerülnek csak a tele­vízió nézői elé. Akiknek egy része természetesen mozilá­togató is. Így aztán nehéz lenne eldönteni, mennyi egy- egy ilyen film televíziós be­mutatásának ((felújításá­nak?) a nézőközönsége, ám azt sokkal könnyebb, hogy általában milyen az előzetes fogadtatása a televízió film- műsorainak általában. Volt idő. a hazai televízió­zás őskoréban, sőt még ké­sőbb is, egy jó ideig, ami­kor a televízió tulajdonosa úgy vélte, hogy ezzel a ház­hoz hozta, illetőleg házhoz „vette'’ a mozit. Nem kell felöltöznie, jegyet váltania, esetleg még sorba is állnia a jegyért: házi mozi tulajdo­nosa. Abban a „légkörben” természetes volt, hogy a gyenge filmeknek is volt si­kerük. mert filmek voltak, mert mozi lett az otthonból egyetlen gombnyomásra. Ma­napság azonban — egy-két kiemelkedő és emlékezetes filmfelújítast kivéve — az átlag tévénéző fintorogva ve­szi tudomásul, hogy „megint nem tudnak mást adni, mint valami filmet”. Ügy érzi és úgy ítéli, hogy a főműsorok­ban sugárzott filmek jobb híján kerültek a képernyőre, nem a jobb filmek híján, hanem a jobb és más műso­rok híján. Hozzátartozik az Igazsághoz, hogy a bemuta­tott filmek egy része — nem szólva' most a filmművészet kedvelőinek csemegéire, pél­dául éppen a szovjet film­művészet nemzetiségi soro­zatáról — alig üti meg az átlagot, s ha átlagos is, más­képp mutat és hat a film­vásznon, ahová készült, s másképpen hat a nézőre a képernyőn, az otthoni kö­rülmények között. Aligha lehet kétséges, hogy a magyar televízió a műsor­politikai meggondolásokon túl egyszerűen anyagi meg­fontolásból is felelevenít ré­gi, vagy közelmúlti filme­ket, olyanokat is, amelyek tisztes sikerrel futották I be vásznon élő pályájukat:, s olyanokat is, amelyek e tisz­tes sikert magukénak el­mondani semmiképpen sem tudnák, de van annyi érték mégis bennük, hogy a vász­non túl a képernyő és a né­ző elbírja azt. Ám gyakran éri kellemes meglepetés a fanyalgókat, s egy-egy ilyen meglepetés — ami voltakép­pen nem is az, hiszen a mű­sorfüzetből előre jósolható — jóvá teszi az érdeklődő né­zőben az eladdigi filmek minden morózusságát. A „Don Quijote kalandjai” című é6 ugyancsak a tele­vízióban felújított film a kellemes és szép csalódásók kdéé tartozott. Sokan és sok­szor feldolgozták már Cer­vantes századok ismerte és minden bizonnyal az újabb századok kedvelte remekét, filmen is, színpadon is vé- gigkönnyezh ettük megmoso­lyogtató kalandjait a bús ké­pű lovagnak és hűséges csat­lósának, a földön járó San- cho Pauzának. De minden feldolgozó, adaptáló rendező, forgatókönyvíró és minden színész — anélkül, hogy meghamisítaná! — más és más lényeget hangsúlyozott ki. Alvin Rakoff rendezése és Rex Harrison játéka ta­lán kissé a szentimentaliz- mus felé hangolta La Mancha lovagjának történe­tét, ám az emberben örök­ké ott élő, létező szerelem tisztessége és tisztasága, az önzetlen emberi kapcsolatok mélysége kapott sajátos megfogalmazást ebben a filmben. Minden lehetek, ami aka­rok — mondja Don Quijote és elhisszük neki, valójá­ban benső önmagunknak, hogy mert emberek vagyunk, minden lehetünk, s álmaink, elképzeléseink q6ak azért lé­tezhetnek, mert emberek is maradunk. Az álom és való­ság határmezsgyéjén oly biz­Mai tv-ajánlatunk 18.30: A KÖLTÉSZET PERCEI JEVGENYIJ VINOKUROV Jevgenyi.1 Vinokurov — akinek ebben a néhány percben verseit 4s önéletrajzi írásának részletét Idézi meg a televízió — öt ven ■■Und06. Fiatalon vett részt a gtasodik világháborúban, mint Étton«, eis6 veraesJcötete az Öt­venes évek elején jelent meg. Egyszerű, közvetlen hangvételű versei a mindennapok örömei­ről és gondjairól szólnak, sze­relmeket és barátságokat idéznek meg. A műsorban elhangzó versei: Siheder kor; Lekéstem...; Em­lékezet: Már elfeledtük: A pró­féta: A ló: Ejtőernyős: Hétköz­napok gyönyöre, valamint rész­let önéletrajzából. .\ versek m égszól alt« tói: Benc- yr Ilona. Nagy Gábor. Juhász Jácint meg sokan mások. tosan mozgó Sancho Pan** nem megkérdőjelezi, de ra­cionálissá, valószerűvé teszi e filmben a lovag kaland­jait rögeszmés álmait, hogy végül is a földön járó ál­mok, a valóság talaját« gyó- kereztetett iantazmagóriak hőse az igazságért küzdő örök ember jelképévé maga­sodjék előttünk. f A „Don Quijote kalandjai” szép és emlékezetes film marad a televízió műsorá­ban. (Gyufán) Aí új műsorrendhez. — A megváltozott kulturális feltételek és rádiózási szo­kások, a megnövekedett sza­bad idő és művelődési igé­nyek gazdagabb rádióműso­rokat kívánnak. A rádió hangja ma már valóban mil­liókhoz ér el milliók hallják meg ezt a hangot. Az üj műsorok elsősorban a köz­művelődé* irányába nyitnak új kapukat. Mindez a tudo­mányok népszerűsítésével, üj eredmények közlésével, az ismeretterjesztés új formái­val függ össze. Olyan értel­mezésekre 'van viszont szük­ség. amelyek százezrek rész­vételét képesek biztosítani a művelődési folyamatban kissé előremutatva, távlato­kat is megnyitva számukra. Hetek fognak még eltelni 1 addig, amíg a hallgatók az új műsorfajtákból kivá­lasztják a számukra legked­vesebbet, de addig is csak örülhetünk á kezdeménye­zésnek és annak, hogy a rá­dió képes megújítani műso­rait s új formákat keresve betekint a jövőbe is. O O © O Nyáridé ZÓ. derűs iroda­lomórát tartott Nemeskürty István Egerben. Az alkalmat a Várszínházban nyálön be­mutatott XVIII. századi csík- somlyói iskoiadráma. az. „András kovács királysága" adta. Érdekes lett volna ez­úttal felkutatni, hogy /. mi­lyen változáson ment át a szöveg a „Rusticus impe- rans” eredetitől „Az úrhat­nám kovács” változaton át a királyságig. Feltételezhető ugyanis, hogy a ferences szerzetes moralitása „így jár az, aki rosszul bánik a fele­ségével és szolgájával” — mindvégig megmaradt és eredetét valahol * Boníini —Heltai krónika, a Mátyás mondavilág forrásvizeinél kell keresnünk, A kolostori iskolák okta­tási rendje hozta magával, hőgy a hívatásos színtársula­tok megjelenése előtt ha­zánkban is igen gazdag drá­mairodalom alakult ki. Az iskolákban dialógus formájá­ban folyt a tanítás. A gye­rekek tudásukat dialógusok formájában mutatták be. Br. a felelgetős forma jelenik meg a lírai költészetben és ez teremti meg az iskoladrá- mák kialakulásának lehető- »égéit Ez a XVI—XVII. szá­zadi hitvilág megjelenési formája is. Egy diák nem fejezhetett be magasabb is­PSOTA (Egri estjének margójára) Még nem jelenik meg a színen, csak a hangját teríti szét a magnó. A közönség érthető kíváncsisággal mered a kivilágított színpadra, aho­vá aztán besiet, besompolyog, oldalazó mozdulatokkal a mikrofonhoz közelít, mkvt egy kezdő. Akinek gátlásai vannak. Aki nem is igen ér­ti, miért éppen, ő jött ide, és miért éppen ide. Végigbabrál földig érő ruháján, a szok­nyásán bő ruhaujjakon, mintha most az lenne a világ egyetlen problémája, „hogy ő így van felöltözve”. Meg is magyarázza, egy kissé íél- saeg kutyahistóriával, hogy az öltözékkel mennyi báj van. szárazon és vizen. Még mindig mintha zavar­ban lenne, bemutatja a zon­goristát, Szentirmay Lászlót, majd s „nagyon csinos, szép fiút", Kovács Istvánt, a Víg­színházból. Itt mér kitör be­lőle a művész, az asszony és a clown, azzal, ahogy behív­ja a fiatal színészt a pöttöm (érbe: úgy odanyújtja mind­két keze fejét a kézcsókra, hogy ennek a gesztusnak nem engedelmeskedni nem lehet. A hosszú beveaető, a lelki bemosdás után hoazákészü- lödik a műtéthez, a vallomá­sokhoz. Még mindig úgy ér­zi, hogy a légkör nem mele­gedett egészen át, még min­dig nem érzi magát bizton­ságban. hátha kihűl ez a két­százötven ember által össze­rakott érdeklődés. Igazgatja a parókáját, az arcán matat, mintha kívül nem lenne rendben valami, a ruha ran- cait-rendőít rendezgeti. De pattint egyet az ujjával, a gesztus feltűnő, a zongorista engedelmeskedik is, és Psota —Psötá. Ahogyan a tévéből, a rádióból, a filmről, a pódi­umról ismerjük. • Adja. amit tud — önmagát. Hangja a sanzonénekléshez kitűnő alapanyag, jól bánik vele. a versek, amiket összeváloga­tott, jól megférnék egyénisé­gével. De akkor közelít iga­zán önmagához, amikor az Egy szerélem három éjszaká­jából a nagypolgári asszony búcsúját énekli: az élni vá­gyás és a temperamentum forró találkozása ez a dallam és ez a költészet. Innen kezd­ve felviharzik Psota, mindért idegszála megfeszül és teszi.. amit természeté, kirobbanó temperamentuma diktál: clown ő, női kiadásban, és ha a szöveg azt hazudja, hogy ömellette elaludni nem lehet, hát fogja magát é* a mikro­fonnal. úgy. az elegáns ruhá­jában végignyúlik a színpa­don Ki tiltja? Ismert számai szólalnak meg De mindig észrevesz valamit, amire rögtönözhet. A műsor közben behalletaza- nak az egri harangok, ő „kapcsol”, mert hangulata támad: lám, lám. mikor fil­mezett. az élet ritmusát, a zajt, a hangokat kitiltották a produkcióból, pedig azzal lew volna egész — az egész. Mondja ezt, így mondja a kö­zönségnek, mintha barátai­val közölné valami fnntosat. Tudjá, mennyi fény és meny nyí árnyék, mennyi háng és mennyi csend kell ahhoz, hogy az első mozdulattól a fergeteges befejezésig eljus­son. fis milyen kiszámítottan néz végig hosszú ujjáín. Vá­lóban öltözteti őt szép két keze, azzal is, ahogyan el­takarja mindkettőt. Mit takar és mit nyit ki magából? Nem érdek«? (farkas) kólát anélkül, hogy ne sze­repelt volna egy színjáték­ban vagy maga is ne írt volna színdarabot, akárcsak egy jelenetet. Mégsém el­süllyedt irodalom ez, mert későbbi íróink, különösen a vIX. században szívesén for­dultak középkori források­hoz. XVI. századi széphistó­riákhoz. mond előtér! ékekhez. Nem i« lenne Bank bán, ha Katona nem olvassa Valkai mester Bánk históriáját, sem a Toldi vagy a Csongor es Tünde, ha Vörösmarty és Aranv János nem olvassa Ilosväi Selym« Péter Toldi­iéi és az Avgirue széphistó­riát. Szép ajándék, múltba te­kintő este volt ez, jól váloga­tott Balassi-, Bornemissza-; Heltai-szemelvénvekkel, ki­tűnő előadóművészekkel. (Bánffy György hangsúlyait hallva, le sem tagadhatná, hogy egri.) Mégis mintha az idő és korok rabságában szü­letett volna ez a műsor, mert Egernek nemcsak antikvitása van, hanem jelene is, és ha múltja számtalan szállal kapcsolódik iá nemzeti tör­ténelmünkhöz és Európához, a ma legalább annyira színe a tovafutó, történelemmé vá­ló éveknek mint a dicső múlt. © © © © Mocsár Gábor új hangjá­téka, a (.Riasztólövés”, (va­lóság és intelem) arra mu­tat, hogy a Szegeden élő író mind közelebb kerül a rá­dióhoz és felismerve a mű­fáj lehetőségeit, egyre ottho­nosabbá vélik a láthatatlan műfajban. A Menekülők vándormunkásai után most másfajta menekülőkről ír. Két fegyenc megszökik a Szeged környéki rabgazda­ságból és éjszakéra egy bo­rospincében húsódnak meg. A jól végzett napi munka után ide érkezik a „Bíkex- po” (bikafelvásárló) két ezüstkulcsós pincelovagja és a vállalat üdvöskéje, Katin­ka. Nem i* lenne különö­sebb baj, mert bor, szalámi, sonka mellett elmosódnak a társadalmi különbségek, ha meg nem jelenne Mísu bát­rai, a tsz nyugdíjas hegyőre, aki felismerve a helyzetet, rendőrkézre adja a szökevé­nyeket. Sóhaja: „ha mát itt vannak, egy fáradsággal el kéne vinni őket is, azokat Óttr a tünetben. Honnan van nekik kulcsuk a mi pincénk­höz?” — nem több mint néhány befelé mormolt mon­dat, mely visszautal a játék címére és értelmére. A ré­szeges állatfeivásárló mellért ő a hangjáték legjobban megformált alakja, Marton Frigy« megértve as író szándékát, követte s hat jelenetre tagolt esemény­sort és a bevezető vásárhe­lyi népdallal helyhez is kö- törte a nem minden él nél­kül megírt komédiát. Ebérgényi Tibor AKPKRJAN GYÖRGY: Ballada az öregemberről az eperfáról A látóhatárig tődulú föl­dek súlyosan hallgatnak az őszi, kora «ti szürkületben. A megbicsakló barázdákból varjak lebbennek sötéten, «ellenül. Nehéz, egyenetlen köröket írva közelednek a táj egyetlen magasló pont-( jához: a tanyaudvarban te­rebélyesedő hatalmas eperfá­hoz. Ittaéjszakáznak. Korom­testük a levegőt befonó ágak közt tömörül. A faleveleket elterítette a tanya körül for­gó szél, mely félve támadt valahol messze. s a véko­nyabb gallyakat már him­bálja. A párolgó sötétben csak a tanya világlik: kegyetlenül fehéren, magányosan. És egyre közelednek károg­va a varjak. Bent öregember haldokol... Harmadik napja haldoklik, de nem jön a békítő nyuga­lom. A nyolcvanhárom év« Kohan János nem tud meg­halni — nem akar aaegíjtáipi. Fekszik az ágyban. Nya­kán a csikós ing — csak legfelül —- kigombolva.' Ar­ca vékony! — áttűnővé szítja a szenvedés. Kevés haja csapzottan tapad óriási, du­dorra koponyájára. Csontra teste végigfekszi az ágyat. Néha kinyitja a szemét, körülhordozza pillantását. Gyereket felváltva gllják körül. Már a maguk megpi- henésére várják az öreg el- szenderülését. Harmadik napja tart a halálharc. A harmadik alkony gyűjti már a sötétet — az örök sö­tétet. , \ , De Kohan János, nyolc­vanhárom év« öregember nem adja még a lelkét. Születésétől él itt a ta­nyán. Itt zárta le apja, any­ja, két testvére szemét. Négy eperfát vágott ki a tanyaudvaron — fejfának. Már csak az övé él — ké­szül a téti szenderíiletre. Me- ag apja ültette, azon az ««ön. hogy ő megszüle­tett.- Ültette — legyen majd fejfának. Ez élt legtovább, majdnem annyi időé, mint akinek porait jelzi majd 50 —«0 évig, mindkettőjük örö­kös elmúlásáig. Az eperi'át már megszáll­ták a varjak. A fehéren fekvő, ki fehére­dé haldokló nehezen léleg­zik. Felesége, az öregasszony, töpörödve ül mellétté « szé­ken. már hárorrt napja, ki­csikén, feketén — íekstéllve a Szótlanságtól, a szomorú, költözni akaró vágytól, gyásztól. Orvost nem hívtak. Messze van ide az orvos. A legkö­zelebbi község is 6 kilomé­terre, dé orvos ott sincs. De hát mit is tehetne ott az ember, ahol a természet anár szólt és intézi a dolgát? $ ha jönne is az orvos?! Ide találna-e? Ők alig találnak ide. A lányához nem vezet út. A gépek, mert így egy- «erjbb. t*** tették. A tanyát® mér nem vezet út. Hófehéren áll a mezsgyétiéft, fekete földek középén. Hányszor mondták a gye­rekek apjuknak, menjen ve­lük a faluba — ott a nagy új ház. Ha a magáéban akar élni, építtetnek néki. De az öreg ilyenkor eeak hallgatott. Hosszan, sokéig. S ha unta már a kérielést, csak annyit mondott: — Itt születtem, itt halok meg. Élete során csak rövid időre ment el a tanyából: katonának és háborúzni. Megjárta a világot ea aztán sorsa: megkötözött, elfoga­dott aorsa szerint élt tovább a tanyán. Nem is tudott vól- na máshol. Ügy «Bereite a földet, hogy meg tudta vol- n« enni: két kézzel tömni magába é« nyelni, rágni. Csak ez volt neki a világ — a világ! Félnyög, nyugtalanul for­golódni kezd. Szeme riadtan mered a mestergerendára. Kínlódva két könyekre küzdi magát, de visez&hanyatlík. Behunyja szemét, s hirtelen könnyűnek érzi magát. Valami vonulni kezd a szeme előtt. CFojádstáuM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents