Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-07 / 210. szám

kAAAAAAAA^AA^wVVWWWWWWvv Vw ...perzsa-e a bunda és kölni-e a kölni? A jó em­lékű Szécsi Pál énekelte még néhány évvel ezelőtt megrovóan — lám, dalban is, sőt táncdalban is lehet harcolni a kispolgáriság ellen —, hogy tán kiskorában asztal körül kergették azt, akinek nem olasz volt a csizmája. Mert hogy az volt a menő, ha lengyel volt a kucsma, brüsszeli a csipke, svájci az óra, sőt ha jól emlékszem, még a tűzkő sem lehetett akármilyen a dal szerint, hanem annak meg németnek kellett len­nie. Arról van tehát szó, hogy milyen legyen a bun­da, ha mégis bunda a bunda, a parfőm, a csipke, az óra, meg a többi áru? Milyen? Jó! Másfél évtizede meg sem születhetett volna ta­lán az említett kis sikerdalocska, hiszen hol volt ak­kor az áruknak olyan bősége, hogy azokból flancolni és velük való flancolásból slágeríróként és énekes­ként megélni is lehetett volna. Aztán lett olasz csiz­ma, angol szövet, svéd pulcsi, brüsszeli csipke, fran­cia parfőm, perzsabunda és lettek a külhoni társaik sorban mind ott a polcokon, mind nagyobb válasz­tékban — igaz —, mind drágábban is. Ám arra is emlékszem, hogy e dalos felsorolásban csak a kucsma volt lengyel, a többi, hogy úgy mondjam, nem lengyel volt Kereken kimondjam: nyugati árulista volt Am lett légyen úgy. Mit tehet egy ország arról, hogy a halasi csipkét Nyugatra szállítják, a brüsszelit meg Keletre? Különben sem ideológiai kérdés, hogy az olasz csizma — ma már a spanyol az igazi! — jobb-e, mint a magyar, ha a lábon van és nem a térképen. Az áruválaszték, a Nyugatról is behozott termékek minősége és egyáltalán megjelenése a hazai piacon, ösztönzően hatott és hat mindmáig is a ma­gyar iparra, és a kereskedelemre is. Mint mindent, úgy a divatot is túl lehet hajtani, sőt a divat honos­ságában is meg lehet találni az e formájában immár bizony elhajlott és mindig csak Nyugatra mutató iránytűt A dal e túlhajtott és már sznob divatnéze­tet és benne a világnézetet gúnyolta ki, és a leg­kevésbé sem az* a tényt, hogy nyugati árut vehet a magyar honpolgár a magyar forintért a magyar üz­letekben a magyar eladóktól. Most meg azt mond­ják, hogy csökkenteni keli, és csökkentik is a nyu­gati áruk importját! Hát most már nem lesz brüsszeli a csipke és kölni a kölni, olasz a csizma és francia a parfőm? tehetne mondani és trrS — Igaz its tenne, ős ta­lán nem bölcs e kijelentés —, hogy attól, mert nincs brüsszeli csipke és olasz, vagy uram bocsá’ spanyol rsirma az üzletekben, nos, attól még nálunk béke van, nyugalom van, növekvő jólét van, mert végtére ts nem a többség mindennapi betevő parfömjéről van szó. Ám, amikor így kezdtünk «4 valahányszor ma­gyarázkodni és mi tagadás, így mellé is beszélni, ak­kor még olyanok is felhorkantak a perzsabunda ürügyén és miatt, akiknek soha nem is telt, de nem is jutott volna eszébe sem pont egy perzsabunda be­szerzése. Mégis egyszeriben ügy lett és vita tárgyas • perzsabunda. Az igazság teljességei; vagy hogy itófaább a teljes igazság jobb megközelítése valójában mást követel leírni és elmondani. Egyrészt közismertek azok a gondok, amelyek nyomán nem gyarapodik, vagy csak nehezen gyarapodik a magyar államkassza deviza- tartaléka. A nemzetközi tőkés piacon olyannyira megdrágult, de a magyar gazdasági élet számára szükséges nyers- és alapanyagok megvásárlása meg­követeli, hogy a tehető legtakarékosabban bánjanak ezekkel a tartalékokkal És ha arról van szó, hogy olasz legyen-e a csizma — csak példának szántam! — dollárért, vagy fontért, amikor ezekért a dollárokért libanoni lehet az olaj, svéd a szerszámgép, vagy a papír, akkor legyen a csizma magyart Vagy lengyel. Vagy bolgár. Vagy szovjet A kucs­ma is. A kendő is lehet halasi, vagy ukrajnai és a parfőm is lehet bolgár, meg a cipő is, a pulóver is oly országbeli, amely a KGST tagja. Mert tudniillik, a bajban is van jó, a gondnak is van haszna. Annyi­ra beleszerelmesedtünk a nyugati árucikkekbe — jo néhányukba ma sem szégyen a szeréten, mert valóban olyan jó, és ma még utolérhetetlen a minőségük, a külső megjelenésük —, hogy egyszerűen elfelejtet­tük: a szocialista országok ipara és kereskedelme igen-igen nagyot fejlődött az elmúlt években és szá­mos olyan termékkel képesek a piacra lépni, ame­lyekkel szemben ma már a Nyugat nem versenyké­pes. így aztán, amikor olcsóbban veszünk jó néhány megénekelhető árucikket a boltban, nemcsak azért járunk jól, mert olcsóbbak, de azért is, mert jobbak is, mint számos nyugati cég felkínált terméke. Szibériai-e a bunda? És bolgár-e a kölni? — Igen — dúdolhatjuk rá megelégedetten,’ de rezignáltan is egyben, mert áru ezután is lesz bőven, csak forint, a magyar forint lesz mindig kevés. Mert a pénzből sohsem elég. Valamikor egyébként erről is szólt egy sláger. A világ azóta alaposan megváltozott, de a sláger igazsága megmaradt. Lám: kis kupiék is időt álló bölcsességeket zenghetnek el fülünkbe. táj egyhangúságát csak . _ az út két oldalán so­19 rakozó nyárfák tö- 11 ■ rik meg. Mert, külön- 1 I ben mást sem látna a szem szinte, csak kukoricát. Az egyik táblán még haragoszölden ru­gaszkodnak a növények az ég felé, a másik táblán már sárgulnak, bámulnák a le­velek, látszik, hogy nemso­kára itt a törés ideje. Törésé? A fogalom lassan elavul, jelentését veszti, mert a hagyományos törés­ről lassan aligha beszélhe­tünk. Az emberek helyett a kombájnok állnak munká­ba, s „betakarítanak”. Nem kell már csövet tömi, szárat vágni, elmarad a romanti­kus kukoricafosztás, de ha­ladnak a táblákban az IHC-k, John Deerek, SZK 5-ök s a lemorzsolt szemek hullanak a pótkocsikba. A munka nagyját a gépek vég­zik. De ki is győzné erővel, emberi kézzel az iszonyatos mennyiségű kukoricát beta­karítani ? % A CPS-sztorL Az egyesült államokbeli Chicagóban Com Production System elnevezéssel kidol­goztak egy kukoricatermelé­si rendszert A CPS-t (Ez a rendszer nevének rövidítése) megvásárolta a Bábolnai Ál­lami Gazdaság, adaptálta a helyi viszonyokhoz, s az új technológia alapján 1971- ben megkezdte a termelést Olyan kiugróan jó ered­ménnyel, hogy az akkoriban fantasztikusnak ható rekord lázba hozta a mezőgazdasá­gi nagyüzemeket, ráirányí­totta a figyelmet az amúgy sem népszerűtlen kukoricá­ra. Egyre többen jelentet­ték be igényüket, hogy ők is szeretnének a CPS alap­ján termeim. Az első idő­ben maga a gazdaság töl­tötte be a „rendszergazda" szerepét, de miután igen megnőtt a társulásban levő nagyüzemek száma, már nem tudta irányítani, átfogni a munkát, s a CPS önálló vál­lalattá szerveződött. Aztán hihetetlen gyorsasággal új rendszerek is „teremtődtek”, a bajai, a szekszárdi, a nád­udvari. 1974-ben már — frd és mondd! — mintegy 440 ezer hektáron vetettek kukoricát valamilyen rendszer szerint az országban a termelőszö­vetkezetek és az állami gaz­daságok. A nagyüzemi ku­koricaterületnek majdnem a felén. Mindez jóformán három év alatt történt. És a rend­szerek terjedésének még ko­ránt sincs vége. Kocsis Gyulával, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetőjével beszélge­tünk. — Az elmúlt években nagyjából hasonlóan alakult megyénkben is a kukorica vetésterülete, egyik évről a másikra lényeges változás nem következett be. Az idén 35 ezer hektáron termelik nagyüzemeink ezt az igen értékes takarmánynövényt. De ha a területet illetően nem is történt nagy válto­zás, másban aztán igen. Az egyik jelentős tényező az, hogy a kukoricatermelés koncentrálódott, kevesebb gazdaság termel, de lényege­sen nagyobb területen — és érthetően gazdaságosabban. Ez főként a termelési rend­szerek elterjedésének érde­me, hiszen akármilyen rend­szerhez is csatlakozik valaki, 500 hektárnál kisebb terüle­ten nem vethet kukoricát AZ idén húsz mezőgazdasági nagyüzemünk termel a bá­bolnai és a nádudvari rend­szer alapján, mintegy 13 ezer hektáron. Ez a nagyüzemi kukoricaterületnék több mint a fele. A rendszerek eddig „hozták" a várt eredménye­Kuko­rica­láz hez tartozó kilenc gazdaság az elmúlt esztendőben 51 mázsás hektáronkénti átlag­termést ért el. Közülük a két legjobb, a poroszlói No­vember 7. Tsz 63,3, míg a kömlői Május 1. Termelőszö­vetkezet 57,6 mázsás termést produkált. — A dinamikus fejlődés azonban az egész mégyére jellemző. A harmadik öt­éves terv időszakában éven­te átlagosan 25 mázsa ku­korica termett hektáronként, tavaly már 37,6, s az idei becsült termés nem keve­sebb, mint 40 mázsa. Ismét és természetesen: átlagosan. —- Nem, mi nem osafia-' koztunk az egyik rendszer­hez sem — mondja Kalmár János, a pélyi Tisza mente Termelőszövetkezet elnökhe­lyettese. Az igazság az, hogy akartunk, de nem volt pén­zünk a drága gépek megvá­sárlására. Ettől függetlenül 360 hektáron termeljük, hi­szen a kukorica létfontossá­gú növény számunkra. Nagy­jából önellátóak vagyunk, mindössze 20—25 vagon táp szükséges még a „hazaihoz”, hogy az igen nagy létszámú állatállomány szükségletét fedezzük. Ha jő idő lesz, és be tudjuk takarítani a ku­koricát, akkor nem lesz gon­dunk, mert hektáranként 40 mázsát ígér. Ilyen jó termés még sosem mutatkozott a termelőszövetkezetben. Per­sze, ha mi is megkapnánk azokat a fajtákat, vegysze­reket, mint a rendszerbeli­ek, mi is tudnánk még nö­velni az átlagot. De így sem panaszkodunk, lehet, hogy kisebb az átlagunk,* de a rá­fordításunk is. Ügy látjuk, hogy egyelőre a mi „házi rendszerünk” is elégséges ahhoz, hogy az állatállo­mány igényeit kielégítsük. A megyében a legnagyobb területen 1500 hektáron az andomaktályai Egervölgye Termelőszövetkezet termel kukoricát. Az idén csatla­kozták a CPS. illetve újabb nevén az IKR, azaz az Ipar­szerű Kukoricatermesztési Rendszerhez. Sumi József növényter­mesztési agronómust arról kérdezem, t nem jelent-e nagy merészséget, hogy rög­tön ilyen nagy területtel léptek be a rendszerbe. — Az igazság az, hogy a termelőszövetkezeten belül is felmerültek bizonyos ag­gályok. A tagok egy része idegenkedett — érdekes mó­don nem a rendszeren be­lüli termesztéstől,. hanem a nagy teljesítményű gépektőL Két, egyenként 750 hektáros egységen termeljük a kuko­ricát. Az alapgépek a 240 lóerős, nyölckerékmeghajtá- sú ‘Rába—Steiger traktorok, ezek külsőre is robusztus gépek, mellettük pedig a Claas Dominator kombájnok. Ezekhez csatlakoznak a szük­séges munkagépek. De, hogy a kérdésre válaszoljak, azt kell mondani, hogy különö­sebb rizikót,, természetesen. . normális .időjárást feltéte­lezve, nerp jelent a nagy te­rületen való termesztés. Ha a technológiai fegyelmet betartjuk, különösebb prob­léma nem lehet. Az idén hektáronként 50 mázsás ter­mést terveztünk » májusi mörzsoltban —, de az IKR szakemberei a közelmúltban jártak nálunk, s szerintük meglesz a 60 mázsa. Tudja, hogy milyen óriási eredmény ez májusi morzsoltban... — Mit csinálnak a ter­méssel? — Körülbelül 30—40 szá­zalékát mi használjuk fel itt, a gazdaságban, a többit eladjuk. — Érdemes tehát eladásra is termelni? — Nézze, ha számokat nem akarok mondani, a pontos számadás csak a be­takarítás után készül el. De annyi biztos, hogy megéri. Igaz, hogy a rendszeren be­lül való termelés költsége­sebb, mint a hagyományos, de a terméshozamok olyan jelentősen növekednek, hogy mindenképpen gazdaságos a termelés. Szita János miniszterhe­lyettes, a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kap­csolatok Titkárságának ve­zetője írja Az összeurópai gazdasági együttműködés táv­latai című könyvében: ... Erre például szolgálhat az a megállapodás (mármint) az együttműködésre — a szerk.), melyet magyar vál­lalatok amerikai cégekkel kötöttek a kukorica zárt * rendszerű termesztésére vo natkozóan (Corn Production System — CPS). Az együtt­működés keretében felhasz­nálják az Egyesült Álla­mokban már korábban ki­fejlesztett kukoricafajtát, ag­rotechnikát, gépeket, munka- szervezést. szakismereteket és érvényre juttatják Ma­gyarország egyik legjobb ál­lami gazdaságának nagyüze­mi termelésében. Ez a gaz­daság kifejlesztette a zárt- rendszerű, nagy hozamú ku­koricatermesztést, amely az amerikai technológia mellett a magyar szellemi tudás, a céltudatos kísérletezés és fejlesztés, valamint a nagy­üzemi gazdálkodás eredmé­nyeit és előnyeit is magá­ba foglalja... A CPS-rendszer bevezetése eddig két év átlagában 22 százalékkal növelte a ter­méshozamot azokban a gaz­daságokban, amelyek ezt át­vették, s ez a növekedés évről évre tovább folytat­ható.” — Hát ez viszonylag«* Alig-alig kell javítani őket Aztán még egyet: tavaly ősszel derékig érő vízben kombájnoltam, és a John Deemek meg se kottyant Csak az volt a baj, hogy * hagyományos traktorok mér az üres pótkocsit se bírták elhúzni. Egy beszélgetés során hangzott el: — Igaz, hogy Magyaror­szág még sohasem termelt ennyi kukoricát, de ennyit ki sem szállított. Mármint a méregdrága nyugati gépe­kért. S az sem biztos, hogy megéri. Valóban, megéri? A válaszhoz érdemes a statisztikát segítségül hívni. 1961 és 1970 között évente átlagosan 3,6 millió tonna kukorica termett Magyaror­szágon. 1974-ben már 6,2 millió tonna — főként a rendszerek elterjedésének hatására. És ha a tavaly ex­portált mintegy 850 ezer ton­na kukoricát mind a nyu­gati gépekért adtuk volna — bár erről korántsincs szó —, akkor is azt lehetne elmon­dani, hogy az óriási töme­gű többlettermés nemcsak hogy fedezi a gépek árát, hanem nagyon jelentős mennyiség bent is marad az országban. Tehát nem rossz dolog ez, annak ellenére sem, hogy valóban kukoricával kell fi­zetni a drága gépekért. Per­sze felvetődik az a kérdés is, hogy mennyivel lenne jobb, ha valutával fizetnénk. Kocsis Gyula, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának cso­portvezetője: — A rendszerek nem csu­pán a kukoricatermelésre vannak hatással. A nagytel­jesítményű gépek lehetővé teszik, hogy ne csupán a kukorica művelésére hasz­nálják őket, hanem jócskán „besegítsenek” a növényter­mesztés más ágazataiba is. A kombájnok például je­lentős munkát végeznek a gabonabetakarítás idején is. A szárítóberendezések sem csupán a kukoricát, hanem a gabonát is szárítják. De amit a legfontosabbnak tar­tok, az az, hogy a szakmai­lag megalapozott, korszerű technológia és technika ré­vén a szellemi tőke is kon­centrálódott a gazdaságok­ban. Éppen ezért, ha vala­melyik növényfajtát rend­szerben termeli egy gazda-* 1 ság, akkor felvetődik a le-1 hetősége, vagy szükségessé­ge, hogy a többi növényt ia rendszerben termelje, ha adottak ehhez a feltételek.­* — A legérdekesebb as egészben az — mondja An­tal József, a komlói Május i. Termelőszövetkezet mező­gazdasági gépszerelője —, hogy mióta rendszerben ter­melünk, mi a nádudvarit választottuk, tó sem tűnik a szövetkezetben, hogy van kukoricánk. Lassan olyan lesz, mint a búza., öt-hat em­ber elvégzi a munkát, vetés­től betakarításig, pedig 600 hektár körül termeljük a kukoricát Régebben harma­da sem volt a tahilet, de a, törés iszonyú munka volt Asszony, férfi csinálta, min­denki. aki hozzáfért — Azért, aki most csinál­ja, annak sem könnyű • munkája. — Nálunk John Deerefe varinak, igazán korszerű gé­pek. Én tavaly vetettem is, kombájnoltam is, elmondha­tom, hogy fizikailag nem veszik úgy igénybe az em­bert, mint a korábbi gépek. Hajtani igaz hogy kell, de azt is megmondhatom, hogy ilyen gépekkel lehet is dol­gozni. Képzelje el például, hogy a vetésnél a traktorban nézzük a beszerelt monitort, amely fényvillanásokkal jel­zi, hogy a vetőgép csorosz- lyájából lehull-e a mag a földbe. Ha egymás után há­rom szem bentragad, akkor megszólal egy apró síp, fi­gyelmezteti a vezetőt, hogy hézagok maradnak a sor­ban. — Igaz, hogy sokai tud­nak, de drágák is .ezek 0 „ _.—ntrAÉt fi —j i*- rtSfc-i A kukorica ma minde»-> képpen „slágemövény”. A : növekvő állattenyésztés, de a korszerű technológia miatt is. A gazdaságokat egy jó értelemben vett „kukorica - láz” fogta ei, aminek olyan hatása is lett, hogy Magyar- ország kukoricából az utóbbi években „nagyhatalommá” vált A világ élvonalába ke­rültünk, mind a kukoricá­ból bevetett terület nagysá­gát mind a termésátlagokat illetően. De vajon valóba» Ifarffl beszélhetünk-e? Aligha. Hi­szen a láz a betegség tüne­te, a • kukoricatermesztési kedv pedig az egészségé. Hi­szen mindenképpen egészsé­ges dolognak mondható, hogy a tudományos technikai for­radalom egyik vívmányát pá­ratlanul rövid idő alatt adaptáltuk, továbbfejlesztet­tük, elterjesztettük, s az élenjáró gazdaságok ma már jobb eredményeket érnek él, mint az USA-ban, ahonnan alig több mint négy éve vá-’ sároltuk meg a Gom Ehof duetian Systemet. _ Jf ^1»" X*¥4IÜF'3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents