Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-30 / 229. szám

Felnőni a gépig Új tr a főház épül N Hevesen Mintegy 15 millió forintos költséggel új, 120/20 KV-os trafóházat építenek az ÉMÁSZ szakemberei Heves nagyközségben. Az új léte­sítmény jelentősen javítja majd a járás áramszolgálta­tását. Képünkön: a Bláthy Ottó szocialista brigád tagjai, Kosztolányi László művezető irányításával, a megszakító egységet emelik a helyére. (Fotó: Szabó Sándor) Érmeseink —■ Mióta dolgozik itt’. — Augusztusban volt egy éve. — Azelőtt otthon volt? — Nem, az állami gazda­ságban. A növénytermesztés­ben. — Ez jobb? — Hát... Tető van a fejünk lelett. Eleinte szokatlan volt a zaj, de aztán megszoktam. — Tanul valamit? — Nem. Otthon a háztar­tás, a két gyerek. Hajaj, na­gyon elég. — Háztáji is van persze... — Természetesen. Jószág, azzal is sok a munka. — A férje nem segít? — Eljár hazulról, az épí­tőkhöz. Igaz, mindennap ha­zahozza a busz, de későn jön, fáradtan. Én meg csak ket­tőig dolgozom. — Később sem szeretne ta­nulni? — Nem is tudom. Talán. Majd, ha nagyobbak lesznek a gyerekek. — Hány éves? — Huszonkilenc... A gyár még fiatal. Az épü­letekbe alig egy esztendővel ezelőtt szerelték be a gépe­ket. Igaz, az üzem már ko­rábban szerveződött, alakul­gatott egy régi épületben. Ak­kor még hozta-vitte az autó­busz a munkásokat He­ves és Eger között. Ma már 500 ember dolgozik, és a nem túl távoli tervek szerint, ezer embert foglalkoztat majd a Finomszerelvénygyár hevesi gyára. Az épület a határban ma­gasodik és ahogy azt már számtalanszor leírták az ilyen épületekről, a kerítésen túl jnég a kukorica terem. Tiszta időben behallatszik B traktorzúgás, összekevere­dik a fúrógépek monoton za­jával. A fúrógép mellett pe­dig ott áll a 29 éves fiatal- asszony, begyakorlott mozdu­latokkal rakja a gép alá az alkatrészeknek valót. Elgon­dolkoztató, vajon valóban semmit nem hozott a gyár számukra, csupán csak azt, hogy tető van a fejük felett munka közben? Ha nem is látványosan, de változnak az emberek. Érez­hető a hatása a községben is annak, hogy kialakulóban van az ipari munkásság. Ki­alakulóban, mert kialakulá­sához még sok minden hiányzik. A gyár párttitkára sorolja: — A szükség is kényszerít bennünket, hogy ráneveljük az embereket a tanulásra. Amikor a gyár letelepülőben volt, nem volt itt se épület, se megfelelő vezető gárda, se munkásállomany. A szak­munkások zöme máshová járt el innen dplgozni. A mű­szaki értelmiség meg miért telepedett volna meg, egy ipar nélküli községben? KÖZÉPPONTBAN az em­ber, érte van minden, társa­dalmunk emberközpontú tár­sadalom. Mindig mondom: a szocialista rend, maga az in­tézményes humanizmus, mi­vel a törődés, a gondoskodás, a létezés valamennyi helyze­tére kiterjed, s bár még nem mindig és mindenben tökéle­tes, de szándékában átfogó, hiánytalan és teljes. Gondol­junk a szigorú munkavédel­mi előírásokra, a gyermek- gondozási segélyre, az ország valamennyi lakosára kiter­jesztett orvosi gyógyellátás- ra Felesleges folytatni, eU végre tudjuk, ismerjük, ben­ne vagyunk. Ezen a térfélen különösebb keresnivalóm nincs. De a másik oldalon, ahol Tóth Mi­hály 48 vagy 58 éves tehenész alig bír kiegyenesedni, szi­szegve tapogatja derekát, ahol Száll Mátyás takarmá- nyos reggel nehezen bír láb­ra állni, szóval, a másik ol­dalon tüzet látok. Emberek égnek benne, önként vállalt makacs megszállottsággal, s talán még nem késő megóvni őket az elhamvadástól. Ezen a nyáron újból meg­fordultam néhány községben, olyan helyeken, ahol utoljára öt-hat évvel ezelőtt jártam. Ismerősökkel találkozva, -*z?r éve nem láttalak” fel­váltásokkal örvendeztünk lÉMíMsnak és belenyugvó, áfe­összeszedtük az itt lakó szakmunkásokat. Behordtuk Egerbe tanulni, mert igaz, hogy volt szakmájuk, de mennyivel más a feladata egy termelőszövetkezet gépüze­mében, mint egy itt dolgozó lakatosnak. Gond volt a vezető gárda kialakítása is. Akinek bent Egerben lakása van, ott él a csalódja, oda köti a barátság, a megszokás megannyi szála, az nehezen vállalja, hogy fa­lun éljen. Mégha egy fejlődő nagyközségről van is szó. Akadt azért, aki itt telepedett le, elsősorban a fiatalok kö­zül. Fiatal a gyár és fiatal a munkás- és vezető gárda is. Az átlagéletkor 30 év alatt van, a vezetőké is talán csak valamivel a 30 felett. A tanulást sokuknak az alapoknál kellett kezdeniük. Üjra adatokat sorol: a gyár dolgozóinak fele tanul most. 500 ember közül 105-en nem végezték el az általános is­kolát, egy részük még az 5—6. osztályt sem. Az idén az I-es számú Általános Is­kola 30 felnőtt számára szer­vezte meg itt a tanulást. Az idei év a szakmunkás­továbbképzés éve: 30 főre számítanak, eddig 23-an je­lentkeztek. Maguknak kell kinevelniük a vezetőket is, — az utánpót­lást nem lehet Egerből, a nagy gyárból várni. Ketten járnak műszaki egyetemre, főiskolára, ketten meg tech­nikusi minősítő vizsgára ké­szülnek. Tizenöten gépipari technikumba járnak Jász­apátiba, ketten meg Egerbe, a szakközépiskolába. Tizen­heten a gép mellől az általá­nos gimnáziumba jelentkez­tek. A bonyolultabb gépek­hez műveltebb munkás kell. És akik nem állami oktatás­ban vesznek részt, azok közül nagyon sokan járnak el kü­lönböző politikai iskolákba, a vitaköröktől az esti egyete­mig, képzettségük, beosztá­suk és érdeklődési körük sze­rint oszlik meg a résztvevők száma. Ném volna pontos a Bensőséges ünnepséget rendeztek tegnap Egerben, a VOLÁN 4. számú Vállalat központjában a vállalat nyugdíjasai részéré. A talál­kozó résztvevőit elsőként a 7. számú általános iskola kis­dobosai köszöntötték, majd Balogh Tibor igazgató tájé­koztatta a vendégeket a vál­lalat munkájáról, eredmé­nyeiről, terveiről. Dr. Simon pítással tértünk napirendre afölött, hogy múlnak az évek. Katona János gépkocsivezető, Tóth Zsigmond traktoros, elő­vette belső zsebből a levél­tárcát, s fényképeket muta­tott restelkedő büszkeséggel: az unokák. BARÁTAIMNAK beszá­moltam életem folyásáról, ők viszont megmutatták gyara­podásuk tárgyi bizonyítékait: a lakásukat, a berendezést, a fürdőszobát és a bekeretezett szakmunkás-bizonyítványt, örül az ember szive, hat hogyne. Jómódban élnek, de valamennyien, szinte kivétel nélkül valamennyien: meg­romlott egészségű, beteg em­berek. Dolgoztak szakadásig, nem kímélték magukat, tíz évre elegendő egyéni tervüket három-négy esztendő alatt teljesítették, s félő, hogy nem sokáig fogják élvezni javai­kat. Hozzáteszem, a fürdőszo­ba kivételével nem is nagyon élvezik. Nem jut erre idő. A tévé mellett elalusznak, a fi­zetett szabadságot arra hasz­nálják fel, hogy szénát ka­száljanak a háztáji jószág­nak, megcsinálják végre a vaskerítést vagy visszaadják azt a segítséget, amit ők kaptak a nagy hajrában, ami­megfogalmazás, ha azt ír­nánk, hogy „mennyi idő esik ki a termelésből” a tanulás miatt. Mert így ez nem is igaz. Egyrészt a termékek mennyisége nem csökken, aki nem tanul, az pótolja, mert holnap már ő következik. Másrészt, aki tanul, az hasz­nosabban dolgozik, éppen azért, mert gyarapodik is­meretekben. 15 000 normaóra: ennyibe kerül, hogy felnőjön egy új munkásgárda, a tegnapi me­zőgazdasági gyalogmunkás­ból művelt ipari dolgozó legyen, — ennyit fordítanak itt a munkaidőből tanulásra. Heves nagyközség. Képe, formája állandóan változik, alakul. Forrásban, átalakuló­ban van az emberek élete, gondolkodásmódja és ebben tekintélyes része van a gyár­nak is. Aki belépett az új üzemcsarnokba, s dolgozni kezd a modern, vagy akár a kevésbé modern gépekkel, az egyben eljegyzi magát a ta­nulással. A gép mellé már más és nagyobb ismeretek kellenek. Mintha egy kicsit élesztője is lenne ez az üzem a tanulási kedvnek. ötszáz ember dolgozik és ennek a fele már valahol „koptatja” az iskolapadot. Van, aki nem kezdett hoz­zá. Akinek egyelőre „távlati terveiben” sem szerepel, hogy könyvet vegyen a kezébe, visszaüljön az iskolapadba. Él, mint régen, otthon a kert, a család köti le minden ener­giáját, képzelete sem viszi szélesebb tájakra. Most még csak ismerkedik a gépével, figyeli az alakuló munkada­rabokat, és maga sem tudja, hogy közben máris új ismere­tekkel lett gazdagabb. S azt sem, hogy nem kell sok idő és feszítő kényszernek érzi a tanulást. Mert fel kell érnie a gépóriásokíg, hogy ne ki­szolgálója, hanem értője és irányítója legyen a gépnek. Az ember megteremtette a gyárát, s a gyár most már alakítja megteremtőjét. Lajos az új társadalombizto­sítási törvénynek a nyugdíja­sokra vonatkozó részéről tar­tott tájékoztatót, majd Pursz- ki Sándor, a vállalat szak- szervezeti bizottságának tit­kára 28 ezer forintot osztott szét a nyugdíjasok között. A hivatalos ünnepséget ünnepi ebéd követte, majd fehérasz­tal mellett felelevenedtek az emlékek. három vasárnapon tető alá hozták. Ide kívánkozik: ezek az emberek keményen helytáll­nak a termelőszövetkezetben is. Az ilyen típus nem tud lazsálni. Rájuk nem érvé­nyes, hogy a munkahelyen pihenik ki magukat. Mese. A mezőgazdaságban, az ipar­ban, a jószág körül, a gyári szalag mellett, a növényvédő, a szabász, a tehenész, a cipő­gyári munkás, a traktoros nem pihenhet. Eddig a falusi ismerőseim­ről. barátaimról beszéltem, s hogy jobban behatároljam a témát: mondandóm szinte ki­zárólag a negyven-ötven éve­sekre vonatkozik. De úgy lá­tom, a városokban sem kü­lönb a helyzet. Nagy a csábí­tás, a környezet gyakorolta nyomás, elismerem. A kőmű­ves, a villanyszerelő, a szo­bafestő nem tart szabad szombatot, pihenőnapot, sőt, még a napi munkaidő után is maszekok mivel nem tud el­lenállni az ezrekre rúgó havi mellékesnek. Itt nem egyedi esetekről van szó. Sajnos nem De hova jutunk? Két év, három év, öt év, és a negy- ven-ötven év között1 emberek Jól mutatkozott be az idei 68. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon Heves megye. Állami gazda­ságaink, termelőszövetkeze­teink, élelmiszeripari vállala­taink többféle éremmel tértek haza. De vajon mit takar egy-egy érem, milyen munka, szervezés eredménye a siker? Erre kerestünk választ. Arany árpáért Amikor Detken, a Magyar —Bolgár Barátság Termelő- szövetkezet elnökének, Szabó Imrének szobájába léptünk, a napi teendők mellett gyor­san szó esett az aranyérmes tavaszi árpáról is. — Nagyon örülünk ennek a kitüntetésnek — mondja derűsen az elnök. — Sokan felfigyeltek arra, hogy miért éppen árpával nyertünk aranyat, hiszen a mi gazdasá­gunk inkább a szőlő- és bor­termeléséről híres. — És vajon miért? — Mert a búza után a leg­nagyobb területen az árpával foglalkozunk. Elsősorban ta­vaszi árpával, miután az utóbbi években kapcsolatba kerültünk a Kőbányai Sör­gyárral. A fontos élelmiszer- ipari nyersanyagot 1100 hek­táron termeljük. — Milyen fajtát? — Martonvásári 41-et, me­lyet két évvel ezelőtt neme­sítettek. A söriparral való együttműködés alapján rög­tön hozzá is jutottunk és két év átlagában 44 mázsát taka­rítottunk be hektáranként. — Mennyire elégedettek a minőségével ? — Miután a lisztharmattal kiállnak a sorból. Agyonhaj­tották magukat, megrokkan­nak. Legnagyobb hiba, hogy titkolják, tagadják, összeszo­rított fogakkal tűrik nyava­lyájukat, ilyenformán a mun* kahelyi vezetőket és magát a társadalmat váratlanul éri majd a mai cselekvőképes derékhad tömeges megrok­kanása. VALÖJÄBAN otthon, a fa­lumban döbbentem rá, a ma­gam korabeliek kilencven százaléka a megerőltető munka betege, ám kifelé el­hallgatják, titkolják. Márton derűs, jókedélyű ember, tréfálkozik, mosolyog kifelé, tartja magát, makk- egészségesnek látszik. A kö­zelmúltban vasárnap a délu­tánt náluk töltöttem. Felesé­ge sírva panaszkodott. — Mit gondolsz, jóra vezet az, amit ez az ember csinál? — Iszik? — Nem vigyáz magára. Hiába könyörgök, nem és nem. Hazudik. Minket is be­csap, saját magát is becsapja. A feketekávé tartja benne a lelket. Szabad egy embernek reggel meginni fél liter erős feketekávét? ö megissza. Hát most még így bírja? De med­dig? Marton, a családdal szemben teljesen ellenálló ez a fajta és alacsony a fehérje- tartalma is, így sörgyártásra kiválóan alkalmas. Gazdasá­gunk talajviszonyai pedig megfelelőek a jó minőségű árpa termelésére. Kétségte­len, sok műtrágyát igényel a tavaszi árpa, de bő terméssel meg is hálálja. Ennek köszön­hető, hogy az idén 400 va­gonnal értékesítettünk belő­le a söriparnak. — Van tehát jövője az ár­pának Detken? — Feltétlenül. Termelése nagyfokú szervezettséget igé­nyel, főleg a traktorosbri- gádtól, de megéri, mert lám, az aranyérem bizonyítja, mennyire érdemes vele fog­lalkozni. Ezüst a lóért Plútót hamar megismerte az ország, sőt nemzetközileg is felfigyeltek rá. Egyenes tartását, kecses mozgását so­kan megcsodálták a kiállítás résztvevői. A Szilvásváradi Állami Gazdaság lipicai mén­je ezüstérmet nyert. — Valóban Szilvásváradról származik ez a paripa — be­széli Takács József, a Heves— Borsod—Nógrád megyei Ló- tenyésztési Felügyelőség gyöngyösi kirendeltség veze­tője. — Jelenleg a parádi Cifra-istállóban tekinthetik meg az érdeklődők. Megjele­nési formájában, aranyos testfelépítésében jól képvise­li a lipicait. — Mióta tenyésztik ezt a lófajtát? — Csaknem négyszáz éve. József osztrák főherceg kí­vánságára nemesítették a ju­fejezte be a házépítést. Hatal­mas, háromszobás, sátortetős épület be van rendezve, ké­nyelmes, de mi az ára? És a meghökkentő fordulat: Már­ton emeletráépítéssel foglal­kozik. Kizárólag otthon tud­ják róla, hogy éjjel fáj min­dene, amikor már nem bírja tovább, kibújik az ágyból és órákon át fel, alá sétál, egyik szobából ki a másikba be. Migrt nem megy orvoshoz? Azért nem megy, mert fél, hogy lelepleződik, az orvos eltiltja a munkától és ha nem dolgozik, ha nem hajt, füstbe megy az emeletráépí­tés. Egyébként, ha a terme­lőszövetkezet elnökének, párttitkárának megmonda­nám. hogy Márton öt éven belül a rokkantsági nyugdíja­sok sorába kerül, kinevetné­nek. Néhány termelőszövetke­zetben megkérdeztem a veze­tőktől: a fizetett szabadsá­gokat mire fordítják a gaz­dák? Néha kirándulás vagy ez az, de főleg otthoni mun­kával — volt a válasz. IGAZÁBÓL pontos felmé­rés nincs, nem készül. Ma­gánügynek tekintjük, hogy ki. mit csinál pihenőjében. A munkahely a maga lehetősé­geivel csak kismértékben ké­pes jó irányba befolyásolni. Nem tudom mit tehetünk, hi­szen a harangkongatas na­gyon kévés. goszláviai Lipícán. A napó­leoni háborúk idején Ma­gyarországra, Mezőhegyesre, illetve Bábolnára is elkerült. Az 50-es évek eleje óta pe­dig Szilvásváradon tenyész­tik. — Mennyi van belőle ma hazánkban? — Az országos lóállomány négy százaléka ez a fajta. Továbbtenyésztése a távlati tervekben is szerepel, elsősor­ban fogatok hajtására. Az utóbbi időben külföldön is érdeklődnek a szilvásváradi lipicai iránt. Főleg Svédor­szágba exportálnak belőle. — És mi lesz Plútó sorsa? — Továbbra is Párádon, a Cifra-istállóban marad, ahol bemutatják az érdeklődő ha­zai és külföldieknek, ezzel is reprezentálva a megjelenésre szép fajtát. Önetető — bronzdíj ja! Németek és lengyelek ér­deklődtek először iránta. Az­tán a nagyüzemek képviselői is hamar felfedezték az egri MEZŐGÉP Vállalat gyárt­mányát, a bronzéremmel ki­tüntetett juhetetőt és -itatót. Tervezője, Kovács László, a hevesi gyáregység fiatal technológusa, tussal kihúzott metszeteket és képeket mu­tat. — A kormány által meg­hirdetett juhprogram megva­lósítására az Országos Állat- tenyésztési Felügyelőség ille­tékesei felkeresték gyáregy­ségünket és arra kértek ben­nünket, hogy készítsük el az első önetető és -itató beren­dezést. Ez még márciusban történt. Gyáregységünk veze­tői akkor engem bíztak meg ezzel a feladattal. — Az új berendezés a ha­gyományos tartás helyett korszerűsíti az etetést és ita­tást. Érdekessége, hogy rend­kívül egyszerű, könnyen el­készíthető és szerelhető, ugyanakkor nem igényel na­gyobb beruházást a gazdasá­goktól. A cél az volt, hogy mihamarabb elkészítsük a mintadarabot, melyet a Nagydorogi Állami Gazda­ságban sikerrel ki is próbál­tak. — Hogyan került a kiállí­tásra? — Az eredményes próbák után vállalatunk a nagy nyil­vánosság előtt is be akarta mutatni az új gyártmányt. Amire nem számítottunk, az sikerült, az önetető és -itató berendezés bronzdíjas lett, — Mikor kezdik meg a so­rozatgyártást? — Az igényektől függően, várhatóan a jövő év elején. A berendezést szabadalomként bejelentjük az Országos Ta­lálmányi Hivatalba is. Mentusz Károly IMI koz m kasai íaiaft&s se teane^evel* akai;v«-akaratian Szakadásig? Deák Rózsi Nyugdíjasok találkozója a Volánnál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents