Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-21 / 222. szám

...hogy el szeretném mondani: beosztásom van. Nem olyan kicsi, hogy egyszerűen csak beosztott legyek, és nem olyan nagy, hogy különösképpen hencegnem kellene a beosztásommal. Hogy egészen őszinte legyek, hosszú-hosszú évek óta igazából nem is tudtam, hogy nekem beosztásom van, azt hittem, hogy csak munkám van, hivatásom, munkaköröm, s mindezekkel az elnevezésekkel egészen jól meg is voltam. Meg is lennék és vagyok is, ezek után is, ha egy kellemesen kellemetlen, vagy kellemetlenségében is végtére kellemes szóbeszédből meg nem tudom, hogy voltaképpen nekem „olyan” beosztásom is van.

Hogyan is mondjam, hogyan is írjam, hogy azt értse ki belőle az olvasó, amit elkeseregni akarok, s ne azt, amit elhencegni oly távol áll tőlem. Nos, azt mondták nekem, hogy valakik rendes embernek tartanak. Rögtön szeretném leszögezni, hogy az én rendes ember voltom az én magánügyem, vagy legalábbis csak szűkebb környezetem ügye, és semmiképpen sem újságcikktéma* egy napilapban. De azt is^ mondták, hogy azért vagyok rendes ember, mert bár — és most tessék figyelni — ...„olyan a beosztásom”, mégis mindig köszönök.

Igen: köszönök. Előre is. Gyakran is. Hát azért lettem éh rendes ember, és ebből a rendesemberségből derült ki az is, hogy nekem beosztásom van. Félreértés ne essék, nem vagyok naiv forradalmár, ostoba egyenlősitő, tudom, vallom és támogatom, hogy bármilyen legyen is a társadalom, hogy az életképes legyen, működni tudjon, ahhoz mindig beosztottak „és ilyen, vagy olyan fokú beosztok is kelletnek. így tehát végtére azon meglepődnöm, hogy nekem is van. beosztásom a társadalom hierarchiájában, egyszerűen megkérdőjelezné, hogy legyen bármilyen beosztásom, azon meg szégyenkeznem, hogy a beosztásom e hierarchiában nem a legkisebb, legalább olyan furcsa lenne, mint azon mél Iá lián kod nőm, hogy miért nem a legnagyobb.

De hogy azért vagyok én rendes ember, mert beosztásomból hajlandó vagyok kiköszönni, sőt előre köszönni a nálam — a megjegyzésből nyilvánvalóan — kisebb beosztásúnknak, ez bizony meghökkentett. A kellemes közlés kellemetlen utóíze volt. Ügy szoktam meg, gondolom, aligha állok túlságosan egyedül ezzel a megszokással, hogy a nálam idősebbeknek igyekszem előre köszönni — telnek az évek, mind kevesebbeknek kell ezt megtennem —, s ezt feltétlenül megteszem. Életünk, közéletünk feleseit is azzal tisztelem meg, s bennük önmagamat, hogy ugyancsak megpróbálok előre köszönni nekik. Egyébként, akit előbb meglátok én, annak úgy köszönök előre, mint a pinty. Rendességemtől beosztásomtól függetlenül.

Ez, hogy úgy mondjam, a társadalmi normám.

És ez még mindig csak az én magánügyem lehetne. Ha nem gondolkodtatott volna' el a dicséret önmaga, mint „önmagábanvaló”. Ha én azért vagyok rendes, mert valamiféle elképzelt irtó magas beosztásom ellenére előre köszönök bármelyik embernek, vagy ha úgy tetszik, dolgozótársamnak, akkor kell lenniük olyanoknak — következik ebből —, akik nem köszönnek előre, sőt sehogyan sem köszönnek. A beosztásuktól függetlenül. Tehát a^ok a nem rendes emberek.

Nem éppen szerencsés kategorizálása ez az egyének minőségi értékrendjének. Sőt: minden bizonnyal, sokan olyanok, akiknek nehezükre esik a köszönés, különben kiváló munkát végeznek ott, ahová sorsuk és dolguk állította. Sőt: aki előre köszön, mint valami köszönőember, az már eleve a hasznos és a jó emberek kategóriájába tartozandóan csakis megbecsülést és elismerést, munkája dicséretet érdemel. Ezek szerint. Valahol persze megint a középen van az igazság. Néhány napig tudatosan kezdtem figyelni az embereket: hogyan köszönnek. El őre-e, vagy csak fogadják, hogyan fogadják és fogadják-e a köszönést. És meghökkentő volt a kép.

Hogy a fenébe ne értékelné úgy a munkás, az egyszerű szövetkezeti tag a beosztás nélküli, vagy különösebb beosztás nélküli — istenverte egy kifejezés ez, tudom — tagja a társadalomnak a „beosztá- súakat”, hogy rendesek és nem azok, ha azok egyszerűen nem köszönnek előre — rendszerint. Ha úgy fogadják a köszönést, mint kötelező és kijáró hódolatot. Ha a tegnapi beosztott, aki mára „beosztású” lett, egyszerűen „elgondolkodva” megy az utcán, ha véletlenül gyalog jár, s elvárja, hogy mindenki előre köszönjön neki, miközben ő' kiválasztja, hogy kinek köszönjön vissza? A köszönés az emberek közötti kapcsolat kifejezője. És nem az alá- és fölérendeltségé. A köszönésben, a köszöntésben az emberek egyenjogúságának, egyenrangúságának kell visszatükröződnie, és nem holmi főnök és a szürke egér beosztotti viszonynak.

Aki nem tud tisztességesen köszönni a főnökének, vagy a beosztottjának, aki nem tudja a köszönést emberi közvetlenséggel viszonozni, az lehet jó robotgép, de nem lehet jó munkásember. Bármilyen beosztásban is legyen.

Amikor ezt így végiggondoltam és megfigyeléseimet rendszerbe tettem, már egyáltalában nem örültem, hogy rendes embernek tartanak, csak azért, mert beosztásom ellenére előre köszönök. Nem jó dolog, ha már a veréb szárnyalt is irigylik. És ezért is tartom mindezt közügynek.

fVWWWWWW’KVWWWWWW^VWVWWWWWWv V . . . v'WWVWWV

vekig éltek siralomházban a visontaiak. Kimondták rájuk a halálos ítéletet: a községnek el kell tűnnie a föld színéről. Felfalja, elpusztítja a modern technika, a korszerű nagyüzem, a külfejtéses bánya.* Végül 1969-ben megk- gyelmeztek Visontának.

Azóta is hallani a bányászoktól olyan véleményt: nem lett volna szabad nyúl- szívűeknek lenniük a döntésre jogosultaknak, mivel a Thorez Bányaüzem legjobb szénmezői a lakóházak alatt húzódnak. Azoknak a felszínre hozása könnyítette volna meg igazán a külfejtést.

A visontaiak nagyon mélyet sóhajtották, amikor 1969-ben elhangzott a felmentés.

■ ■ I ■

Településformája semmivel sem jobb, masabb, mint a többi mátraalji községé. Ahogy húzódott a keskeny dombhajlat, úgy szórták szét rajta hajdanán a lakóházakat. Az utak kacskaringós szeszélyességgel kanyarognak a település zilált' területén. Az egyik hegynek fel, a másik a paták útját követve.

Egészen más a külső képe a már mérnöki rajzasztalon kijelölt új településnek. A község felső részén sorakoznak ezek a házak, .majdnem vonalzóegyenesen, nem sajnálva a területet a járdától sem, az út menti ároktól sem, de még a takaros kis előkertektől sem.

— Legalább száz ház épült az új telepen — halljuk Molnár Nándortól, a községi tanács fiatal vb-tit- kárától. — Amióta az építési tilalom megszűnt, tehát 1969-től pedig, úgy hetven lakás készülhetett el. Továbbra is itt alakítunk ki majd újabb házhelyeket, pontosan 56-ot. Eddig már tizenöt igénylőről tudunk.

— Lélekszámban is gyarapszik tehát a község? Bíznak már a visontaiak a jö- vőjükben?

■ ■GB

— Egy időben megállt a lélekszám növekedése, de most újból felfelé ível. Még nem nagy lendülettel, de már észrevehetően. Jövőre 18 első osztályosunk lesz.

Most Vigpntán 1400 ember szerepel a statisztikai nyilvántartásban. Valamikor kétszázzal többen voltak.

■ ■ ■ 8

A tanácsháza közvetlen környezetében latható egy autóbusz-megálló, amelynek épületében büfé is működik. A teraszon egy bádogasztal, mellette két furnérozott szék siratja épségét. Az asztalhoz tartozó napernyő a ház mögötti, eléggé elhagyott és elhanyagolt udvarban található, de már csak árnyéka hajdani Önmagának. Kimar- jult tagokkal, félbeszakadt huzattal bámészkodik a kuglipályára.

,A_ büfé csak kora reggel és •keso délután van nyitva. Jfaj?clik az emberek munkaidejéhez. Ezért a buszra vá- l:^S!5gtoia]s csak korlátozott

Visonta

talpra

áll

mértékben nyújt enyhhelyet.

Hirdetőtábla a bejárat mellett, moziműsorral. És egy bejelentéssel: „Vasárnapi Mozi előadás helyett Szombaton este, 6— lessz megtartva.” A másolat pontos. Ejnye-ejnye, közművelődés.

Néhány méterré! árrébb

eirkuszoskocsik zsúfolódtak össze a kis téren. Egy felirat: Céllövölde — árulkodik arról, mi lesz majd itt. Egyelőre félarasznyi sihederek ólálkodnak a kocsik és az alig cseperedő, földig érő szoknyába bújt csitrik körüL

Átellenben az árok gyepét kaszálja egy idős ember. Zöld, sűrű növésű sövénykerítés veszi körbe a parkot, amelyben a hősi emlékmű is áll. Foghíjas padok, hervadt virágú, gyomos kertek alkotják még a teljes képet. Az emlékművön tizenkét név, valamennyi mellett az évszám: 1914 és 1915. Az oszlop tetején egy zord sasmadár, amint jobb karmában egy golyóbist markol, előtte egy kard és egy puska, keresztbe fektetve egymáson, és mindez babérágon pihen. Kegyelet a hősöknek.

Akik emelték ezt az emlékművet, jó szándékkal tették, az akkori ízlésnek megfelelően.

■ ■ ■ ■

Felzúdult a község néhány hónappal ezelőtt, amikor hírf ment, hogy a bánya okozta épületkárok fejében az állam által nyújtott támogatást milyen- módon akarja szétosztani a tanács. Azt elfogadták korábban, hogy egy szakemberekből álló bizottság a keletkezett károk tíz százalékát jelölte meg olyannak, mint amit a bánya megnyitása és művelése idézett elő. Mindenkinek tíz százalék, ez így nagyon ' demokratikus. De hogy szociális szempontok szerint adják az állam adta támogatást, az erre a célra szánt másik kétmillió forintot, ez már nem tetszett.

Mendemondák keltek

szárnyra. Az egyiknek százezer jut, a másiknak hatvan, a harmadikat pedig kí- semmizik. Zúgott a falu, mint a méhkas.

Gyűlést hívtak egybe, jutott ember még a művelődési ház udvarára is. Aztán úgy döntöttek, hogy a szociális körülmények szerint szétosztható hétszázezret ne adják ki, hanem maradjon meg közcélra: óvodának, iskolának, más egyébnek az előteremtésére. Még nem érkezett meg a felsőbb szerv jóváhagyása a község lakóinak szándékáról.

Tiszta vizet öntöttek a pohárba Visonta felelős vezetői, és nyíltan a lakosság elé tárták a dolgokat, háromféle választási lehetőséget is javasolva a megoldásra. A falugyűlés résztvevőinek majdnem mindegyike a köz javára ítélte oda a pénzt.

■ ■ ■ ■

Itt van a község közigazgatási területén két nagy behemót ipari üzem: a bánya és az erőmű. Két amerikai nagybácsi — jut eszébe a furcsa hasonlat az embernek. Milyen jó dolguk lehet a visontaiaknak. Csak elsóhajtják magukat, és már dől is hozzájuk a sok pénz, adja a két nagy üzem, és már * ott is a sok segítő kéz: adja azokat a sok szocialista brigád. Meg gépet, ameny- nyi kell, a község rendezéséhez, csinosításához.

— A két nagyüzem a hozzájárulást nem a mi számlánkra fizeti be — tudjuk meg. — Nem úgy, mint a helybeli tsz. Azt sem mondhatjuk, hogy közvetve legalább meglátszik a költségvetési keretünkön a két nagy ipari centrum szomszédsága. Amit tehetünk az, hogy szocialista szerződést kötünk, ebben rögzítjük a két szerződő fél kötelezettségeit, valamint jogait. Főként a szocialista brigádokra építünk, ahogy ezek a közösségek segítettek már eddig is bennünket.

A kapcsolat kiépítése még nem fejeződött be.

Arra visszaemlékeznek a visontaiak, hogy hajdanán, amikor még a két nagy ipari létesítmény csak nagyon- nagyon alakulgatott, rendre a községi művelődési házban rendezték meg á gyűléseiket. Ma már minden szép és jó megtalálható a bányánál is, az erőműnél is, a kis községi épületecskéknek talán már az emléke is elveszett a nem is távoli múltban.

■ ■ ■ ■

Épül az új posta,' amire 700 000 forintot költenek. A régi épület átalakításával a domoszlói ÁFÉSZ egy kis ÁBC-üzletet hozott létre, nagyjából 400 000-ért. Ugyancsak régebbi épületből varázsoltak elő egy könyvtárt 200 000-ért, amihez sok segítséget kaptak a felettes szervektől és a megyei könyvtártól.

Meg kell csinálni majd a Jegenye és a Béke utcák burkolatát, az új telepen pedig egy új utat, aminek még neve sincs. Bővíteni kell a víz- és villanyhálózatot.

Még az idén szeretnék a higanygőzlámpákat felszereltetni az Attila utcától a Petőfi utca feléig, ezzel egy ragyogó fénytengelyt varázsolnak majd elő a községben. Kell is ez nagyon itt, az erőmű tőszomszédságában.

Az ötödik ötéves terv legfőbb létesítménye az ötven- személyes óvoda lesz.

Az MHSZ a régi strandot veszi át kezelésbe, itt kialakítanak egy sporttelepet, amelyben a könnyűbúvárok mellett a céllövészet is kap valami lehetőséget, de állandó kiállítást á berendez* Hadüzenet

az

analfabétizmusnak

Szomáliában

nek az érdeklődők tájékoztatására. A medencében pedig az lubickolhat, aki akar — jegyet sem kell váltani hozzá.

Valamikor, tizenöt évvel ezelőtt, nagy szó volt a kis strand Visontán. Messze környéken sem akadt párja. Aztán megtépázta a múló idő és a fagy, amikor úgy volt, hogy sehogy se lesz a község tovább,

■ ■ ■ ■

Valamikor a bor volt árértékmérő Visontán. Ma még mindig előkerül . a csillogó, zamatos nedű, ha vendég érkezik a házhoz, de már a szőlőnek nincs olyan becsülete a fiatalok előtt, mint volt hajdanán. Akik visszajönnek a városból, azokat seni a háztáji vonzza, hanem sokkal inkább a szülőföld szeretete. Hány legény lopja ed esténként a pince- kulcsot, hogy a cimborákkal kimenjenek meghúzni a lopót? Egy sem.

Szegényebbek lettek, arraőta a tsz és a két nagyüzem'kialakult? Azt mondják, tizenhatmillió forint betét van a helyi takarékszövetkezetben. Több. mint amennyi a nagyobb lélekszámú, környező községekben. Gyűjtik a pénzt, csak úgy, önmagáért a visontaiak?

Házat építenek, a fiatalokat látják el belőle. Csak autóból az utóbbi egy év alatt harminc új került a portákra. Már húzzák fel a kétszintes házakat is, ebben egy kicsit kifejezve, hogy anyagilag nem szűkölködnek éppen.

■ ■ ■ ■

A munkabíró lakosságnak a nagyobbik része az' ipari üzemekben, a bányánál és az erőműnél dolgozik. ők már másként fogják fel az életet, mint a szüleik. Érdekli őket a nagyobb közösség minden dolga. Azt büszkén említik az itteniek, hogy újságolvasó nép a vi- sontai. Ez a tény sokat jelez abból, mi formálódott, alakult itt tizenöt év alatt.

Hányán mentek már el kíváncsiságból az erőműhöz?

A bánya a helyükbe jött, belopakodott egészen a kertek aljáig.

A község vezetői elhatá-’ rozták, hogy a tanács tagjait elviszik üzemlátogatásra. az üzemek vezetőitől, a tanácsüléseken, vb-üléseken tájékoztátót kérnek. Szorosabbra fűzik a kapcsolatokat. *

Augusztus 20-án jő lett volna a munkás—paraszt találkozót úgy megtartani, hogy a Gagarin és a Thorez küldöttei ellátogattak .. volna a visontai tsz-be, ahogy a földet művelők kis csoportja részt vehetett volna a két üzem alkotmánynapi ünnepségén.

■ B • ■

Alig másfél éve jóváhagyták a község rendezési tervét. Ez feltünteti az új települési központot, megmutatja a következő évek lehetőségeit.

Visonta már a jövőre figyel, arra készül — egyre nyűgöd tabban, magabiztos Babban.

& Molnár Feres»