Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-31 / 204. szám

Heves megyeiek Budapesten Schél Gyula: Egertől—New Yorkig Tudom, hogy nem illik ilyet írni, mégis így igaz, Schél Gyula nevét egyre ke­vésbé ismerik az emberek. Hiszen amíg berlini, majd New York-i tudósítóként dol­gozott, naponta hallhatták hangját a Rádió Krónika- műsoraiban, a külpolitikai adásokban. Azután szerkesz­tő lett, ma pedig — úgymond — „főnök”: szerkesztőség­vezető. A legfrissebb infor­mációkat szállító Külpoliti­kai rovat és a Hírszerkesztő­ség tartozik hozzá. Édesapját, Schél bácsit, nagyon sokan ismerik Eger­ben. Főleg az idősebbek em­lékezhetnek még egykori borbélyműhelyére, amelyből a gazdasági világválság után csak a kerékpárja és fod­rászfelszerelése maradt meg, így járt azután kuncsafttól- kuncsaftig. Bármilyen nehe­zen jött is a fillér a házhoz, arra mégis szorítottak, hogy a fiú, Schél Gyula tanulhas­son. — A Dobóba jártam — meséli — az volt a szegé­nyebb i csemeték gimnáziu­ma. A többi iskola az egy­házak kezében volt, s meg is látszott ez a különbség. Emlékszem, amikor együtt táboroztunk a ciszterciták­kal, mi diákok kozmás bab­levest ettünk, az ő cserkész- vezetőjük pedig zsíros pör­költet. Viszont, a mi taná­runk addig nem is merített a kondérból, míg azt nem látta, hogy valamennyien jól­laktunk. Apró kis diákemlék, de jellemző. Amolyan kis sziget volt a mi iskolánk. Nálunk sem a tanárok, sem a diákok közt nem volt olyan társadalmi rangtagozódás, mint az egyházi iskolákban. Talán ezért, talán mert sze­gényebbek voltunk, lenéztek bennünket, gyengébbnek tar­tották az iskolánkat. Ha olyan gyengék lettek volna az iskola tanárai, nem valószínű, hogy a 18 éves Schél Gyulával sikerült vol­na Földi Ágostonnak olyany­nyira megszerettetni a ma­gyart és a latint, hogy érett­ségi után azonnal jelentke­zett az egyetemre. Messze van, de talán érdekelheti a mai diákokat, hogy mit ta­nultak, vagy éppen mit nem tanultak a harminc évvel ezelőtti gimnazisták magyar irodalomból. — Arra határozottan em­lékszem, hogy Petőfinek csak a tájköltészetével fog­lalkoztunk 1946-ig. Az utol­só osztályt ugyanis, már a felszabadulás után végeztem. Akkor hallottunk először Jó­zsef Attiláról is, addig még a verseihez sem juthattunk hozzá. Pedig nem voltak kü­lönösebben konzervatívak a tanáraink, de komoly, fő­benjáró bűn lett volna Jó­zsef Attilának akárcsak a nevét is említeni a reakció éveiben. — Magyar-latin ' szakot végzett tehát 1950-ben, azu­tán külpolitikai újságíró lett. Meglepő fordulat. — A véletlen mindig köz­beszól az ember életében. Egyetem után a rádió okta­táspolitikai — a mai ismeret- terjesztő rovat elődje — szerkesztőségébe kerültem. Ez még hellyel-közzel peda­gógiai, kulturális munka volt. Azután átkerültem a hír­szerkesztőséghez. Közben né­met tanfolyamot vezettem kollégáimnak. Éppen berli­ni tudósítót kerestek, s ami­kor kiderült, hogy én beszé­lem a nyelvet, rám esett a választás. Végeredményben tehát külpolitikai újságírós- kodásom kezdetét is a Dobó gimnáziumnak, név szerint Lernte Rezső bácsinak kö­szönhetem, mert ő tanított meg a németre. Olyan jó nyelvtanárral, amilyen ő volt, azóta sem találkoztam. — 1960-tól három évig Berlinből, 1969-től négy évig New Yorkból jelentkezett. Nem fáj a szíve, hogy most már lehorgonyzott, vezetői munkája nem engedi, hogy Uj óvoda épül Poroszlón (Tudósítónktól): Poroszló község tanácsa nagy gondot fordít a helyi óvodai ellátottság fejleszté­sére. A lakosság foglalkozta­tottságának növekedésével gyarapszik a dolgozó nők száma, s állandóan növek­szik az igény az óvoda iránt. A tanács fenntartásában három csoportos óvoda mű­ködik Poroszlón, ahol a ter­vezett 90 helyett csaknem 120 gyermeket helyeztek el. A szülők 60 százaléka a he­lyi Magyar-Szovjet Barátság Termelőszövetkezet tagja, s természetesen a szövetkezet is segít e fontos gyermekin­tézmény működtetésében. A szövetkezet két szocialista brigádja és az ipari üzemek szocialista brigádjai is pat­ronálják, játékok, felszere­lési tárgyak készítésével se­gítik az intézmény oktató­nevelő munkáját. Az elmúlt év márciusa óta a poroszlói óvoda is önálló intézménnyé vált, és ered­ményesen végzi az óvodai nevelési program végrehaj­tását. Jó kapcsolatokat ala­kítottak ki a bölcsődével és az általános iskola első osz­tályaival. Az intézmény munkája jó előkészítést je­lent az iskolába lépő gyer­mekek részére. A közelmúltban az óvodát fenntartó községi tanács je­lentős összeget fordított az óvoda épületének korszerűsí­tésére. A kedvezőtlen tárgyi feltéie'ek javítása kéooen közei 70 ezer forintos ráfor­dítással szemléltető eszközö­ket, székeket, takarókat, hű­tőszekrényt és több más be­rendezést vásárolt az intéz­mény részére. 197». anjrasstas 31« vasárnap A község vezetése előtt álló újabb gond és feladat az óvodai igények minél jobb kielégítése. Ezt a prob­lémát is rövidesen megold­ják, mivel hozzákezdtek egy korszerű 50 férőhelyes új óvoda építéséhez. Az új léte­sítmény átadása után Po­roszlón minden óvodás korú gyermek elhelyezését és ne­velését meg tudják oldani e fontos gyermekintézmény falai között. Császár István Az égen még ragyog a nap, de a nyugati égbolt ró­zsaszínjébe már sötétebb színek is vegyülnek. A tó nem látszik, csak zöld sás meg nádi buzogány minden­felé. Olyan tocsogóféle, va­lóságos vadkacsatanya. A gumicsizmák az iszapot tapossák. Ahol ember megy el, ott alázatosan fejet hajt a nád, csapás keletkezik. __ Csak a fűzfa irányába — , mutat a távolba a va­dászelnök. Itt a nád már em­bermagasságú, óvatosan kell lépni, hogy a csizma meg ne merüljön. Ha kézzel fél­rehajtom a nádat, alant csillan a fűvel, ingovánnyal benőtt vadvíz. Itt a fűzbokor. Takarásba állok és úgy veszem szem­ügyre a tájat. Hat óra. Egy vadászkutyás ember — a vadőr — kifelé iparkodik. Feltartott kézzel, vékony füttyel ad érkezéséről jelt, aztán megindul ő is a nádi világba. Egy darabig még lá­tom a kalapját, aztán már csak a sás ringásából gon­dolom, merre tart. A kutya szinte fúrta maeát a nádba, orra folyton szimatot keres. Loccsanás hallatszik, aztán fütty, fojtott parancsszó. — Vissza! A nád ringásán látni, hogy a kutya engedelmes és visz- szafele indul, hosszabb időre külföldre menjen? — Egyszer abba kellett hagyni. Három gyerekemnek így is rossz volt, hogy kü­lönböző helyeken jártak is­kolába és egészen mást ta­nultak, mintha Magyarorszá­gon diákoskodnak. S ha hi­szi, ha nem, Eger is nagyon hiányzott a hét év alatt. Mostanában szinte hetente otthon vagyok, a gyerekek is minden nyáron ott nyaral­nak a nagyszülőknél. Járjuk a Bükköt, néhány hete vé­gigautóztunk a fennsíkon is. — És a családi kapcsola­tokon kívül más szálak nem fűzik Egerhez? — Néhány éve meghívtak a Dobó gimnáziumba, él­ménybeszámolóra. Voltam érettségi találkozón is. Be­szélgettem a diákokkal, ta­nárokkal. Akkori igazgató­jukat, dr, Sípos Istvánt na­gyon dicsérték, hogy meg­szervezte a szakmai képzést, de emellett a diákok a hu­mán tárgyakban is országos versenyekre jártak. — Ilyen jól ismeri volt is­kolája életét? — Amikor hazamegyek, sé­tálok a városban. Minden újdonságot megnézek, beszél­getek az emberekkel, érde­kel a városom jelene, s jö­vője is. Igazi patriótának tartom , magam. Kicsit bánt is, hogy a város nem tart igényt ránk, Budapesten, vagy másutt élő egriekre. Pedig olyan jólesne egy-egj: apró figyelmesség. Hallottam például, hogy gazdag prog­rammal rendezték meg az Agria Karnevált, jólesett volna, ha küldenek egy programfüzetet legalább. Ta­lán úgy gondolják, hogy mi már ismerjük, szeretjük a várost, bennünket nem kell megnyerniük? irigylem a So­mogy megyeieket, akiknek asztaltársaságuk is van Pes­ten. Ott, Egerben kellene el­indítani valami akciót, hogy a hevesiek is_ összetartsanak! Angyalosi László A Hatvani Galériában nin­csen holtszezon, egyik tár­lat a másiknak adja át a stafétabotot, a meghatáro­zott menetrend szerint. Szí­vós szándék és töretlen lel­kesedés munkálkodik a me­gye legifjabb városában, s mintha az erőteljes lendület versenytársat keresne közel s távolban a képzőművésze­ti propagandában. Nem volt rossz gondolat a Heves megyében élő, vagy innen elszármazó, most már másutt munkálkodó festők, szobrászok alkotásaiból jó néhányat összegyűjteni és a szőkébb haza földjén kiál­lítást rendezni belőlük. Ez „a rendezési elv” nyilván a szőkébb értelemoen vett szü­lőföld, a haza iránti szere- tetbőr fakad, ennek a tiszte­letét igyekszik elmélyíteni a tárlat látogatóiban. Aho­gyan a tárlat katalógusában Moldvay Győző említi, talán ez a hevesi táj, ez a ter­mő föld tesz itt tanúbizony­ságot minőségéről. A rendezési elven kívül semmi más nem fogja egy­séggé ezt a kiállítást. Ahány művész, annyi egyéniség, annyi stílus, annyi téma, annyi érzelem, formanyelv és technika. Értékrendet a festők és művészek között erőszakolt akarás után se lehetne felállítani. Fogadjuk el tehát őket, ahogyan van­nak és amiért idehozták munkáikat. András Gizelláról tud­juk, hogy évek óta Egerben él. Vándorlásaiból az idegen tájak képét hozza haza, a soproni pincét, a Hortobá- gyot és azt rögzíti akvarell- be. örvendetes, hogy mun­kái ismét feltűntek tárlata­inkon. Bálint Sándor tusraj­za, a Temetés, ismerős re- miniszvenciákra emlékeztet, az Uszályok hangulata meg­fog. Berta György Hatvani határa a táj lelkét keresi. Blaskó János három képe változatlanul azt a nagy- nagy belső feszültséget jegy­zi le, amit a festő a felbuk­kanó fény láttán érez. A sö­tét színek tömegéből hirte­len kivillan az a bizonyos világossárga kocka, a fényt jelző és ígérő valóságával és ez a sárga riasztás érzékle­tes. (Engem izgat, mi is rejlik mögötte, milyen él­mény, milyen meghatározó erő tereli Blaskót mindig a felbukkanó fény irányába ?) Borbély László mindkét al­kotása eleven, az Emlékeim­ből mintha határozottabb kompozícióé egységet jelen­tene. Galambos Tamás Édene mellett többet is szerettünk volna tőle látni, hogy telje­sebb képünk legyen a festő­ről és arról, amit ez az egy képe itt megsejtet velünk, örültünk Gödör Kálmán ké­peinek is. Ma már oldot­tabb színekkel dolgozik, mint egri tartózkodása idején. A Vitorlások az átszűrt Egry- hatást és a Balaton szerel­mét idézik, az Eger fölött pedig azt a világot, amelyet a festő annyira szeretett. Gömöry Aranka három ak- varellje a tájban megfész­kelő lírát mutatja fel, fi­nom női hangszerelésben. A nyolcadik évtizeden túl járó Kastaly István az egri sáncról meséi frissen, .él- ményszerűen, önmagához ké­pest is megújultan. Akár csak id. Kátai Mihály ké­pein, itt is nyilvánvaló az igazság, hogy a táj vonzása, a tájban való otthonkeresés és találás a legszebb férfi­lírát keltheti életre. A me­gye mindkét öreg művésze érett kolorittal örökíti meg a szőkébb pátriát, Egert. (Ezt Hatvanban kell ez al­kalommal jóleső érzéssel nyugtáznunk!) Kátai Mihály Mosónők című képe derű és meglepetés is számunkra. Kishonthy Jenő az egri dohánygyári asszonyokról festett képén, színeiben is jól megfigyelt és élménnyé vált pillanatot adja vissza. Tömören és határozottan a munkának azt a feszültsé­gét, amely az asszony arcát remek ritmusba vonja. A Ketten című képen két ri­adt, vagy félelmet tükröző gyermek arca drámaibb szférákat érint: a két tekin­tet nem is keresi egymást. Kő Pál minden szobra a gyerekkori élményekre tá­maszkodik, onnan hozza tisz­ta és szemérmes líráját. A Gyűrűfű öregje, ahogyan a kis házat tartja, a Gizi, a Betlehemes, az Ünnep érté­kes világot alkot újjá. Ko­csis Árpád Dombok című művel ugyancsak újra je­lentkezés, kellemes meglepe­tés a megye tárlatlátogatói­nak. Molnár József Csellója azt bizonyítja, hogy a festő haj­lik a szimbolikára és a csel­ló testével, (meg az azt kö­rülvevő színekkel, formák­kal, az azok közötti arány ilyen hangsúlyozásával feje­zi ki mélyebb gondolatait. Méray József a női arcban és a női testben keresi harmóniát, a formák és színek sajátos összhangját. A fény kezelése egyéni han­gulatú alkotásokat eredmé­nyez. Nagy Ernő már rég odahagyta a fehérre meszelt falusi házakat, s most mint­ha a paletta sötétebb régiói érdekelnék őt. A forma is merészebb, a megoldás is hatásosabb. A dombos táj és a kanyargós út erőteljes el­képzelés eredménye, az olaj­Vadkacsák A nap egy felhő mögé bú­jik, szellő suhan. A lap to­rokcsavaró illatát érzem. A tenyérnyi száraz helyről, amely a talpam alatt van, dülledt szemű béka ugrik fejest a vízbe, a levegőben gólya köröz. Sandít a tó fe­lé, aztán jobbnak látja, ha •továbbvitorlázik, békésebb tájakra. Újabb vadász érkezik. Halk fütty és mutatja az irányt, amerre indul. így aztán min­denki tud mindenkiről, mire megkezdődik a húzás. Hűvöskés levegő érkezik, amint búcsúzni készül a nap. Éhes szúnyogok jönnek, meg­lepni készülnek arcomat, ke­zemet, aztán meggondolják és menekülnek. A szúnyog­űző krémtől menekül a vér­szívó raj. Egy kacsa húz el váratla­nul a tó felett. Éles durra­nás, aztán valahol a nád között nagyot loccsan a víz. A vadász keresni indul, a kutya lihegését ide is hal­lom. — Beljebb a fűzfa irá­nyába ... — mutatják a ka­csát, itt, a kutyára nincs to­vább szükség, Hét óra. Érdekes a nádi a láp-aitg íaatato. eie­te. Parányi rigó ugrik elő öklömnyi fészkéből és riad­tan menekül, ki tudja mi­től. A száraz földnyelven gyík fut keresztül, beljebb bíbic kiált és vízirigó hup­pan a sás közé. Legyek, szú­nyogok felhő alakban rajza­nak, sikló úszik a part mel­lett ... Negyd nyolc körül újabb puskalövés, aztán a távolban nagyobb csapat kacsa tűnik fel az égen. — Húzódj le ... — jön a parancs. A leshelyről behú­zódnak a vadászok a sás közé. A csapat magasan húz el a fejek felett és mintha itt se lenne a tocsogó, tovább repül. Újabb szúnyoginvázió. A szemtelenebbek fittyet hány­nak a kenőcsnek és vért szívnak. — Húzódj le ... Mire észbe kapok, már ro­pog körülöttem a puska. A kacsák itt is, ott is nagyokat huppannak a vízben, a sze­rencsésebbek menekülnek, de néhány perc múlva újra kö- rötgaék a tó felett. A nap íebújt, hűvösebb lesz. Durranás innen is, on­nan. Waiaáa nadtipto 4B. egyik kacsára. Magasan nyúj­tott nyakkal, torony egyene­sen felfelé repül, majd mint a hajított kő, egy ponton megáll és tehetetlenül lefe­lé zuhan. v — Szép volt — küldi a dicsérő szőt az elnök. Erősen esteledik. Megnő nek az árnyak, a nádat mu­zsikáltatja a szél. A ka­csák jönnek, egyre jönnek. Egy-egy csapatban öt-három- kilenc. Köröznek, aztán éj­jeli szállásra a tóra eresz­kednek. Fejem felett húz el egy csapat. Puska dörren, aztán már tölteni is alig van idő. A kutya vízben csapkod, látni, amint egy szárnyazott kacsával a szájában úszik. Leszáll a sötét. Látni már nem lehet, pedig a kacsák most úgyszólván leverik az ember kalapját. Innen-on- nan hápogás hallatszik és a láp között esti koncertet tartanak a békák. Nyolc óra, amikor gyüle­kezünk a tóparton. A tó he­lyén nagy feketeség. A kacsák a földön sorakoznak és a vadászok izgalomtól kipirult arccal mutatják egy-egy vil­lanó zseblámpa fényénél a zsákmányt. Egy magányos kacsa riadtan hápog, aztán beül a ság közé, várja a haj­nak pirkadabu*- ' Saaiay Jsiváo j csendélet pedig azt ígéri, hogy Nagy Ernő, a fegyel­mezett, az elmélyült és nagyvonalú alkotások felé tart. Nagy Mária szobrai a csa­ládi környezetből nőnek ki. Tiszta költészet ez arról a világról, amelyből a művész az életét és élményanyagát hozta és dolgozza fel. Pataki József linói és rézkarca az ipari világban tájékozódnak, onnan küldenek híradást, mintegy vállalva a témákat, amely témák a kornak alap­hangot adnak. Piroska Csa­ba szénrajza a téli táj han­gulatát kitűnően érzékelteti. Somlai Lajos Gyöngyösi utca című képe témájában hoz újat. Szabó László Eger után Szolnokra kerülvén, időben is gazdagodva széles skálán mozog. Az Anyám márvá­nya még igen ismerős ne­künk, a Porondon már ke­cses artisztikum, mintha a magányt fogalmazná meg, hogy aztán a Hegesztő és a Kubikos erőteljes alakjai mellett a Memento nemcsak ötletével, de megformálásá­val is komoly hatást váltson ki. Szegedi Árpád alkotásai kissé idegenül hatnak ebben a környezetben, bár a for­ma- és színritmus határozott egyéniségre utaL Titles Béla nagy méretű stukkójával olyan irányzatot képvisel, amelyről már korábban, eg­ri kiállítása alkalmával el­mondottuk véleményünket. Trojan Marian ex librisei — mennyiségileg is — hatnak, érdemes rájuk felfigyelni. Nemcsak a szorgalom, a formakultúra miatt is. Török László Pihenő mun­kásán a szűrt fény érdekes hatása tűnik fel, rézfóliáin pedig a zenei élmények ke­resendők. A kiállítás így, sokszínű­ségében és sokrétűségében is hatást ad, tanulságokkal szol­gál. Egy pillantás a hazai piktúra és szobrászat egy szelvényére* amelyben sok érték található. Farkas András 20.35: Mesélő városok — London A Mesélő városok sorozat most Londonba kalauzol és a műsor hagyományai sze­rint néhány egymástól is kü­lönböző irodalmi művel ele­veníti meg a világváros han­gulatát. Jelen esetben három kis dráma van hivatva bemutat­ni Londont, és a londoni embert. Colin Finbow: Pén­tek este van, Alan Plater: Izgalmas este és Tom Stop­pard : Ésszerű magyarázat című műve. Közülük tailán a közbülső „Izgalmas este” hősei a leg­igazibb angolok. Mert va­jon ki szégyellné jobban megnevezni azt a kis helyi­séget, amelyet felesége tá­vozta után bezárva talált, sőt még vízcsobogás zaja is hallatszott onnan!? Albert (Márkus László) nyomozni kezd, ki szeretné deríteni, ki van a mellékhelyiségben, ám ez a nyomozás oly át­hághatatlan akadályokba üt­közik, mint az angolok köz­ismert szemérme... A műsort londoni képso­rok egészítik ki: Avar Ist­ván és Mensáros László pe­dig Londonról széló verse­ket, mond aL Heves megyei képzőművészek a Hatvani Galériában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents