Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-26 / 199. szám

MeLjseméwkJM-BsemÉiiyeLMek.. Bányászbalesetek Tanévnyitó előtt az egri főiskolán h Srnyeset­mérlege ' Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZSÓ nevű kedves olvasóinkat! iz.so név eredetileg az Izsák, illetve az t,zsau be­cézett formája volt és ebből vált önálló névvé, ha­sonlóan a Péterből lett Petőhöz, vagy a Jakabból lett Jákóhoz. Hetvenöt évvel ezelőtt született Rufino Tamayo, a modern mexikói festészet egyik vezéregyénisége. A Mexikóvárosban' levő San Carlos Akadémián végezte tanulmányait, s ezek befejezése után nagy­szabású alkotótevékenységbe kezdett. 1921-től — mint a mexikói nemzeti múzeum néprajzi osztályának grafikusa — tudományosan is foglalkozott a mexikói indián népművészettel. 1928-ban a San Carlos Aka­démia tanárává nevezték ki. 1936-ban New Yorkban részt vett a forradalmár művészek kongresszusán. Emberi és művészeti elveit később is a haladás jel­lemezte. ha nem is vált olyan .értelemben következe­tesen elkötelezett művésszé, mint Siqueiros, vagy Rivera, akiknek művészetével egyébként rokon a stí­lusa. Szín- és formagazdagság, olykor szürrealisztikus munkásságában a Picassóéhoz hasonló szellemű szim­bolika is megfigyelhető. Rendkívül jelentős volt freskófestői tevékenysége; ilyen, .jellegű alkotásai a mexikóvárosi zenekonzervatóriumot díszítik. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként kissé felsza­kadozó felhőzet, többfelé esővel, záporral, zivatarral, mérsékelt, időnként kissé megélénkülő valtozo irányú szel. Zivatar idején átmeneti szélerősöaes. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. p Útépítők a Tisza árterében Poroszló határában újabb szakaszához érkezett a Kis­körei Vízlépcső medencéjé­nek építése. A 33. út men­tén. a Tisza árterében mun­kához láttak a Budapest; Betonútépítő Vállalat dol­gozói. Az ártéri területről, ahol tulajdonképipen a to lesz, a helyi termelőszövet- Reat brigádjai vágják a fát* és "nyomukban, nagy telje sianényü gépek: kotrók, ásók, földgyaluk és henge­rek sok ezer köbméter íöldet forgatnak meg. A munka célja a Füzes­abony—Debrecen közötti út magasítása. Megemelik az út töltését, egyben szélesítik és ellenállóvá teszik a víz pusz­tító hatásával szemben. Az ártérről kitermelt földet a szállító járművek közvetle­nül az űrt mentén öntik le. ahol hengerek segítségével tömörítik azt. Lényegében egy másik ideiglenes utat építenek az ártér felőli oldalon, s ezt használják a közúti jármű­vek addig, amíg az eredeti útvonal elkészül. Az ideigle­nes út építése sem lesz kár­ba veszett munka, mert ez szolgálja majd az út partvé­delmét az ártér felőli olda­lon. Az építők igyekeznek ezt a beruházást időben befejezni. hiszen tervek szerint 1978- ban már a tároló medencét feltöltik vízzel. Császár István (Tudósítónktól): A Mátraalji Szénbányáknál is mégkülönböztetett figye­lemmel kísérik a baleseti helyzet alakulását, s a tapasz­talatokat igyekszenek haszno­sítani. Legutóbb az idei első fél­év eseteit elemezték. Az eredményeket az elmúlt há­rom esztendő hasonló idősza­kaival összevetve megállapí­tották, hogy a Thorez Kül­fejtéseit Bányaüzemnél, az ecsécH GOÉP-nél, a petőfibá- nyai vegyesüzemnél kisebb- nagyobb mértékben csökkent a balesetek gyakorisága s a sérülések miatt kiesett mun­kaidő. Ugyanekkor— sajnos — a. petőfibányai gépüzem­ben. a korábbihoz képest sú­lyosbodott a helyzet s a vál­lalat győri üzemében, ha va­lamelyest kevesebb is volt ugyan a betegnap, a balesetek szórna növekedett. Jóllehet, a Mátraalji Szén­bányák statisztikája összessé­geben kedvezőbb, mint az el­múlt esztendők első félévi át­laga. ám még mindig sok a baleset a műhelyekben, a géptereken. számos kelle- géptereken. számos kellemet­lenség adódik a rendetlen­ségből. figyelmetlenségből. Amin feltétlenül változtatni kell! (T. U) Bár hivatalos tanévnyitó csak szeptember 6-án lesz a Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskolán, a hallgatók számára lassan már elkezdődik a munka. A jövendőbeli első­évesek közül 60_an, augusz­tus utolsó heteiben Egerben építőtáborodnak. Délelőttön­ként segédkeznek a Ly­ceum takarításában, csinosí­tásában. eltüntetik a nyári festés, parkettázás nyomait, Délutánonként pedig a me­gyeszékhellyel, s a főiskolás élettel ismerkednek. így szeptemberben már nem idegenként érkeznek a szá­mukra négy évig otthont adó diákvárosba. A másodévesek az idén már harmadízben Zánkár. köszöntik az új tanévet. Au­gusztus 29-től út törő vezető­képző táborban vesznek részt a gyerekek balatoni paradi­csomában. Az ott eltöltött, tíz nap atatt foglalkoznak a tá­bori élet szabályaival, az. úttörőtábor megszervezésé­nek módjával, s azzal. ho­gyan lehet minél'változato- sabbá. színesebbé, derűsebbé varázsolni a szünidei progra­mot. Ismereteiket egy'év múlva hasznosíthatják ugyanúgy, mint a jelenlegi harmadéve­sek, akik az idén, egy hóna­pig. két hétig nyaraltatták, üdüliették az általános isko­lásokat az ország szinte min­den részében. Tapasztalataik­ról naplóban, dolgozatban számolnák be. szeptember el­ső heteiben. A tanévet egyéb­ként ők kezdik ,.a legharcia- sabban”, hiszen 4-én és 5-én honvédelmi gyakorlatra in­dulnak. A negyedikesek számára is véget ért a pihenés időszaka augusztus 25-én. A végzős hallgatók az általános isko­lákban figyelik meg, hogyan is kezdődik az új év. mennyi tennivaló van addig, míg az igazgatók ünnepélyesen kö­szönthetik a gyereksereget. A főiskolások segítenek a be­iratkozásoknál, a tankönyv- árusításnál, a könyvtár ren­dezésénél. felkészítik a gyen­gébb tanulókat'a pótvizsgák­ra. S ellátogatnak a tantestü­leti értekezletekre is. ame­lyeknek egy esztendő múlva már nemcsak megfigyelői, hanem — végzett pedagógus­ként — cselekvő résztvevői is lesznek. Klubvezetői tábor Gyöngyösen Az ország minden, megyé­jéből öt-öt klubvezető ér­kezett, Gyöngyösre, hogy részt vegyen azon az egy he­fig tartó táborozáson, amit a KISZ-kb szervezett. A tá­borozok vasárnap érkeztek a kertészeti főiskolára, ahol Sérülések, jelentős anyagi kár Hármas k»rp>>• b>»l Ft/erben mmmm « nemcsak az elhelyezésüket biztosítják, hanem a külön­böző rendezvényeket is ide összpontosi ta nak. A hivatalos megnyitón, tegnap' Szálé László, a KISZ-kb osztály vezetője kö­szöntötte a megjelenteket, majd Barabás Jánosnak. a KISZ-kb titkárának elő­adása hangzott el az ifjú­ságpolitika és a klub kap­csolatáról. A következő napokban nemcsak előadásokat hall­gatnak a táborozás résztve­vői. hanem vitákat rendez­nek, kirándulnak a 'Mátrába és Gyöngyös környékére is. A foglalkozások és a viták összegezése vasárnap dél­előtt lesz, majd szeptember 1-én zárul a IX. országos klubvezetői tábor Gyöngyö­sön. Az ipari hulladék meg­semmisítésének egyszerű módját választotta Rózsa- szentmártonban a Fővárosi Műanyagipari Vállalat 1- számú Telepe: időről időre alágyújt az összegyűlt lim­lomnak, hogy az üzemben jobban' férjenek — s a sze­met ne veszélyeztesse a kör­nyezetet. Ám. miközben « hulladék ég — ahogyan fel­vételünk is próbálja illuszt­rálni — súru és kellemetlen szagú füst árasztja el a kör­nyéket. a kerteket, udvaro­kat, sót a lakásokat. Azt. hogy a telep vagy esetleg a kedvezőtlen széljárás o hi- básabb az ügyben, felesleges találgatni. Sokkal inkább más, megfelelőbb módszerre van szükség, hogy a jószán- clék ellenére is meglevő kör­nyezeti ártalmak és az érin­tett családok jogos panaszai mielőbb megszűnjenekI (— ni) Két sérülés, jelentős anya­gi kár — így összegezhet­nénk röviden azt a balese­tet. amely tegnap délután 2 órakor következett be Eger­ben, a színház előtt. A karambol három „fő­szereplője”: a Volán GC 32- 12-es rendszámú autóbusza, amely a Finomszerelvény­gvár felé tartott, a Tanácsi Építőipari Vallalat AU 97-09 rendszámú gépkocsija, vala­mint a CF 90-43 rendszámú Moszkv ics személygépkocsi, amelyet Mala Ferenc, bükk- szenterzsébeti lakos vezetett Űt. a mentők könnyebb, az autóbusz egyik női utasát pedig súlyosabb töréssel szállítottak kórházba. A tárgyalóteremből Megverték, mert segíteni akart A leeresztett sorompó előtt várakozott három nő a késő esti órákban Gyöngyösön, az Egri úti vasúti átjáróban. Mögéjük lépett két ittas fér­fi, akik előbb csak megjegy­zéseket tettek a várakozó nőkre, majd inzultálták is őket. A hangos tiltakozásra felfigyelt a sorompó kezelő­je a vasúti őrházban, és be­hívta a három nőt, hogy me­nedéket adjon nekik. Ekkor Horváth Sándor + ORVOSI I ÜGYELET | EGERBEN: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10) Rendelés gyermekek ré­szére is. GYÖNGYÖSÖN- 19 órától szerda reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. szám alatti rendelőben. (Telefon: 11-727) (Gyöngyös, Szurdokpart 24. sz. alatti lakos), bement az őrházba és mint' hivatalos személy igazoltatni akarta a bent lévőket. A vasúti őr fel­szólításának, hogy távozzék, nem tett eleget, sőt, rátámadt a vasutasra. A dulakodásra és társa hívására megérke­zett az őrszobához Farkas Sándor is (Gyöngyös, Egri u. 30 sz. alatti lakos) és elv­kor egyesült erővel estek ne­in a vasúti dolgozónak. A három nő közül egy telefo­non kért segítséget a vasút, állomástól. Ezt' meghallották, a támadók és elmenekültek. De még altkor éjjel elfogták őket. A Gyöngyösi Járásbíróság <4 r. Kocsári Péter tanácsa társtettesi minőségben elkö­vetett hivatalos személy elle­ni erőszak és garázdaság miatt vonta felelősségre a vádlottakat, akik közül Far­kas Sándor tagadta a bűn-) cselekmény elkövetését, Hor­váth Sándor azonban nemi tiltakozott a vád ellen, mert? — mint mondta a tárgyald- < son —, annyira ittas volt ak­kor éjjel, hogy nem tud visz- szaemlékezni semmire. . Farkas Sándort a bíróság< hathónapi börtönre és két- < ezer forint pénzbüntetésre, < Horváth Sándort héthónapi \ szigorított börtönre ítelte és> mellékbüntetésül a közügyek] gyakorlásától három évre el­tiltotta. Farkas Sándornál a 1 bíróság enyhítő körülmény-; ként vette figyelembe bűn- J tetlen előéletét, és a szabad-( ságvesztés végrehajtását két ? évi prrjgfciidőre felfüggesztet- ] te. míg Horváth Sándornál) súlyosbító körülményként ér­tékelte büntetett előéletét. A másodrendű vádlott az < ítélet ellen fellebbezett. J. M. (Fotó: Szabó Sándor) A baleset okainak kivizs­gálására a rendőrség vizs­gálatot indított. Fotómontá­zsunk a balesetet követő helyszínelést és az összetört Moszkvicsot mutatja. Egymást ölelve, támogatva szállnak fel a vonatra. A „Nem dohányzó” szakaszban van még hely, lehuppannak egymással szemben, a fia­tal nyúlánk és a kicsi, baj­szos öreg. Kedves komám­nak szólítják egymást; lát­szik rajtuk, főleg az öregen, hogy ma bizony nem tejjel kezdték a napot. Az utasok a vonat indulá­sát várják, nézelődnek, ol­vasgatnak. s aki hangosab­ban beszél, arra máris oda­figyelnek. így aztán hamar megtudja mindenki, hogy a fiút éppen leszerelték, hogy a végállomásig, Nyíregyhá­záig utazik, hogy Gödöllőn dolgozik a testvére, s ha odaér a vonat, feltétlenül ki akar nézni az ablakon, hát­ha meglátja. Több utassal is megígérte! i. hogy szól, ha Gödöllőn megáll un k, aztán elballag. Néhány perccel az indulás előtt újra megjele­nik egy zöld műanyag dugós borosüveggel. Egy kis bukdácsolással, a szomszédaiknak is odanyújt­ják az italt. Az üveg száia akkurátusán tenyérrel meg­simítva. De ennek a közön­ségnek .nem kell. Sőt, nem átallanak rájuk szólni, ami­Kiss Lajos köszöntése Schmidt Rezső, a megyei párt-vb tagja, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára, a pártszervek nevé­ben hétfőn köszöntötte a 83. születésnapját tartó, s név­napját ünneplő Kiss Lajos Lenin-rendes veteránt. A munkásmozgalom régi harcosa szeretettel fogadta a látogatást és -a jókívánságokat. ŰTITÁRSAK ért hangosan, énekelnek, s a cigarettát is eloltatják ve­lük. — Tudják maguk, mi az, hogy katonaság? Én leszerel­tem és ott cigarettázok, ahol akarok — méltatlankodik üvegesedő szemekkel a hosz- szú fiatal. Aztán a bajuszos nyakába borul, békésen du­dorásznak. — öreg, te drága jó paj­tás, ha igazi jó pajtás vagy, nekem adod a pipádat! Üjabb téma és alkalom a vitára. Az üvegben már nincs semmi. A vonat ráz, meleg van, ez sem kellemes. Gö­döllőn nincs meg a testvér. — Hajjaj! — sóhajt a fia­tal és dünnyög az öreg. Kö­rülbelül ennyit tudnak egy­folytában kimondani. Éppen megállunk. A fiú hirtelen meggondolja ma­gát, leemel egy szatyrot a csomagtartóból, leszáll és eltűnik az állomás utasellá- i tójában. Az öreg zsibbadt fejjel fordul utána, nem is nagyon fogja föl. mi történt. Jó idő múlva néz csak fel a feje fölé és káromkodni kezd. —- Fr a tolvaj elvitte « szatyromat! — dadog, támo­lyog ide-oda. Minden követ­kező állomáson kimegy a peronra, hogy leszáll, és rendőrrel keresteti, de aztán mindig meggondolja magát. Az utasok érdeklődnek, se­gíteni akarnak. Kiderül, hogy nem is olyan régi is­merősök. „Reggeli” közben találkoztak, s barátkoztak össze. Most aztán átkozódik, hogy így, meg úgy, becsű- katja a fiút. A fiú hűlt helyén egy kis összehajtogatott papírdarab­ra figyelnek fel. A Keleti pályaudvar csomagmegőrző­jéből való, s a kis cédula az egy napra beadott csomagra szól. — Valami szatyra volt ne­ki is — emlékszik vissza ho­mályos fejjel az öreg. — A fiú elfelejtette kivál­tani. Mert már akkor be­rúglak. S aztán azt hitte, a sajátját viszi el — foglalja össze az eseményeket a szomszédjuk. A drámának vége. Az öreg zsebre gyűri a nyomravezető cédulát. Viss .aomlik az,ülés­re és kábult hortyogásba kezd... (hekeli) fkííiaSa . Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága te a Saves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPT JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZrus FERENC. — Szerkesztősé? — 3.301 Egér Beloiannisz utca 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-2S. *S-4* Sí“ Cvüngvös: Rózsa u. 1.. 11-697 SOOO Hatvan: Kossuth tér 8. 'Városi Tarács épületei. 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-63. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési ■*“ —~ 1 <“• —'*%ia — index: 20.062. — He.vea «—nmai far, nutet minrrirmira 4r*xim a

Next

/
Thumbnails
Contents