Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-27 / 200. szám
IfHÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXVI. évfolyam. 200. szám ARA: 80 FILLER 1975. augusztus 27., szerda Megkezdődött a KGST v Mezőgazdasági Állandó Bizottságának budapesti ülése Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes, a magyar kormány és az MSZMP KB nevében üdvözli a tanácskozás résztvevőit. Mellette G. Krsztev bolgár földművelési miniszter, a bizottság elnöke ül. (MTI fotó — Jászai Csaba felvétele — KS) ’ Az első magyar-szovjet kereskedelmi megállapodás jubileuma A KGSTtagállamok új ötéves terve Befejező szakaszába lépett a KGST-tagállamok ötéves terveinek koordinálása — írja keddi számában az Izvesztyija. A lap hírmagyarázója rámutat, hogy a testvéri országok ötéves nép- gazdasági terveinek összehangolása alapvető jelentőségű kérdés. A szocialista államok gazdaságpolitikájának egyeztetése nagymértékben kiszélesíti az együttes tervtevékenység szféráját. A tervek koordinálása lehetővé teszi, hogy időben számításba vegyék minden egyes testvéri ország szükségleteit és meghatározzák azok kielégítésének lehetőségeit a kölcsönös kereskedelem, a termelés szakosítása és a kooperálás révén. Algíri nemzetközi vásár Huari Bumedien elnök, az Algériai Forradalmi Tanács és a kormány tagjainak jelenlétében ünnepélyes keretek között megnyitotta a 12. algíri nemzetközi vásárt. Az algériai elnök a vásáron tett körútja során megtekintette a Magyar Népköz- társaság pavilonját, is, ahol Őrnagy György ideiglenes ügyvivő, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és Dómé Imre igazgató üdvözölte. Szeptember 2-án ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Vietnami Demokratikus Köztársaság. — A közelgő évforduló alkalmából kedden sajtótájékoztatót tartott Nguyen Manh Cam, a VDK budapesti nagykövete. Emlékeztetett arra, hogy 1945 szeptember 2-án új korszak nyílt Vietnam nemzeti történelmében: a függetlenség, a szabadság és a szocializmus korszaka. Mégis, Vietnamnak három évtizedes küzdelmet kellett vívnia függetlenségéért és szabadságáért, mert már röviddel a népi hatalom létrejötte után a francia imperializmus agressziót követett el Dél-Viet- nam ellen, s háborúját fokozatosan kiterjesztette az egész országra. A nép ellenállását azonban nem tudták megtörni: 9 esztendő múlva a Dien Bien-Phu-i győzném a franciákat az 1954 július 20-i genfi egyezmény aláírására kényszerítette. Az ország északi része teljesen felszabadult, s rá két évre, 1956-ban általános választásokat kellett volna tartani Vietnam egyesítése céljából. A franciákat felváltó amerikai imperialisták azonban szabotálták a genfi egyezményt. s hosszú időre megosztották Vietnamot. Népírtó háborújuk azonban eleve ku- darar* volt ítélve, s végül is arra kényszerültek, hogv aláírják a Vietnamról szóló páKedden Budapesten, a Margitszigeti Nagyszállóban megkezdődött a KGST Mezőgazdasági Állandó Bizottságának 42. ülése. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelorrizsi megállapodást, kivonják csapataikat Dél-Vietnamból, kötelezettséget vállaljanak a vietnami nép alapvető nemzeti jogainak tiszteletbentar- tására. Azonban alig száradt meg a tinta a párizsi megállapodáson, megszegték annak szinte valamennyi fontos és lényeges pontját, s folytatták új, gyarmatosító háborújukat. A vietnami nép sok áldozatot követelő harcát végül is 1975 tavaszán teljes győzelem koronázta, Dél- Vietnam is visszaszerezte teljes függetlenségét. A nagykövet a történelmi győzelem okait elemezve rámutatott: nagy szerepe volt a testvéri szocialista országok rokon- szenvének, támogatásának, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalmak, a világ demokratikus és békeszerető erői szolidaritásának. Nguyen Manh Cam beszélt arról is, hogy Vietnam északi felében teljes erővel folytatódik a háborús pusztulás nyomainak eltüntetése, az újjáépítés, az ipari és a mezőgazdasági termelés újjászervezése. Nemcsak helyreállították, k-is mértékben már fejlesztették is az iDart, a közlekedést és a szállítást, a számos fontos ágazat termelése — közöltük az energiaiparé. a szénbányászaté, a géniparé és a vegyiparé — elérte vagy túl is szárnyalta a háború előtti szintet. szag, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vesz részt. Megfigyelővel képviselteti magát Jugoszlávia és a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Az ülésen a KGST XXIX. ülésszakának és a végrehajtó bizottság 70., 71. és 72. ülésének határozataival kapcsolatos, a mezőgazdaság és az erdészet fejlesztésével ösz- szefüg'gő feladatokat, valamint a szakmai együttműködés különféle kérdéseit vitatják meg. Napirendre kerül a sokoldalú nemzetközi vetőmag- és szaporítóanyagtermesztés, a nemzeti baromfi génalapok közös felhasználósa és az állatgyógyászati készítmények gyártásánál kialakult sokoldalú nemzetközi szakosítás és kooperáció. Tárgyalnak az állattenyésztés növényi, állati és mikrobiológiai eredetű takarmányfehérje-szükségleteinek KGST-együttműkö- déssel való biztosításáról. Az ülést G. Krsztev, a KGST mezőgazdasági állandó 102. születésnap Ritka szép családi ünnep színhelye volt Túrkevén a Malomszögi-tanya egyik, háza: százkettedik születésnapját ünnepelte Négyesi Mi- hályné. A ma is jó egészségek örvendő, hetvenhét éves leányával együttlakó idős asszonyt három élő gyermeke, hat unokája, öt dédunokája és két ükunokája köszöntötte. Műszaki hetek Kedden délután ülést tartott az MTESZ megyei elnöksége Egerben, a Technika Házában. A testület — amelynek munkájában részt vett Vinczenti László, az MTESZ területi titkára is — ez alkalommal az őszi. november 10-én kezdődő műszaki hetek előkészítéséről tárgyait. bizottságának elnöke, bolgár földművelésügyi és élelmiszeripari miniszter nyitotta meg. Ezután Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes, a magyar kormány és az MSZMP KB nevében üdvözölte az ülésen részt vevő küldöttségek vezetőit és tagjait. Rámutatott: a két- és sokoldalú kapcsolatok , további bővítése, valamint k KGST komplex programjának megfelelő szocialista gazdasági integráció kibontakoztatása szilárd alapot nyújt a szocialista országok népgazdaságának dinamikus fejlődéséhez és népeik életszínvonalának állandó emeléséhez. Kifejtette, hazánk népgazdaságának fejlődését is. A közös eredmények, az élenjáró termelési tapasztalatok kölcsönös átadása, azok széles körű bevezetése nagyban elősegítette a szocialista országokban a mezőgazdasági termelés növekedését. Magyarországon nagy területen termesztik a szovjet ne- mesítésű, nagy hozamú Be- zosztája, Kavkáz, Avróra és Jubilejnaja búzafajtákat. A KGST komplex programja keretében fontos kérdésekben igen komoly eredmények születtek. Ilyen például a sokoldalú nemzetközi vetőmag- és szaporítóanyagtermesztési egyezmény megvalósulása és a nemzeti baromfi génalapok közös fel- használása. Biztató az előrehaladás a takarmányfehérje, valamint a növényvédő szerek közös előállítása és kölcsönös szállítása terén. Néhány területen azonban, például a mezőgazdasági termékek szakosításánál még igen komoly munkára és az újabb megoldások megkeresésére van szükség. A miniszterelnök-helyettes kifejezte meggyőződését, hogy a tagállamok közös erőfeszítéssel ezeket a kérdéseket is meg tudják oldani. A magyar szakemberek — amint hangsúlyozta — mindent megtesznek a programok megvalósítása és az újabb lehetőségek felkutatása érdekében. Az állandó bizottság ezután megkezdte tanácskozását. Kedden délelőtt évadnyitó társulati ülést tartottak a miskolci Nemzeti Színházban. A rendezvényen — többek között — megjelent és az elnökségben helyet foglalt Novak József, a Borsod megyei pártbizottság titkára, Gulyás István, a Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, Tok Miklós, a miskolci városi tanács elnökhelyettese, Búzás Lajos, a Heves megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese és Bögel József, a Kulturális Minisztérium színházművészeti főosztályának főelő- «dóiau A művészeket Illés István -főrendező üpszcsaíotte, majd A magyar és a szovjet kormány képviselői 30 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 27-én írták alá a felszabadulásunk utáni első kereskedelmi megállapodást. A tényleges áruforgalom már előbb kialakult, hiszen a felszabadító harcik közvetlen befejezése után jelentős élelmiszer- és anyagszállítmányok érkeztek a Szovjetunióból Magyarországra, segítve a lakosság ellátását, a szétrombolt ország helyreállításának megkezdését. A harminc évvel ezelőtt aláírt megállapodás viszonylag alacsony, 30—30 millió dollár értékű áru szállításáról intézkedett, jelentősége azonban igen nagy volt, mert a Szovjetunió a termelés, a £_-dasági élet újraindításához olyan fontos cikkeket szállított hazánkba, mint a koksz, a gyapot, a vasérc, a só, akkor érkeztek az első szovjet színesfém-szállítmányok is, és nem utolsósorban tekintélyes mennyiségű élelmiszerrel is ellátta a Szovjetunió a magyar lakosságot. Népgazdaságunk egész fel- szabadulás utáni fejlődése elválaszthatatlan a magyar —szovjet gazdasági együttműködés hatásaitól, kapcsolataink dinamikus kibontakozásától. A szovjet gépek, berendezések tették lehetővé a magyar ipar kiépítését, a mezőgazdaság gépesítését, a közlekedés normalizálását, majd korszerűsítését. A magyar—szovjet áruforgalom 1966-ban érte el az egymilliárd rubelt. Az idén külkereskedelmi forgalmunknak már mintegy 40 százalékát bonyolítjuk le a Szovjetunióval, s árucserénk már megközelíti a hárommilliárd rubelt. E baráti ország szállítja a számunkra nélkülözA Mezőgazdasági Kiállítás D-pavilonjában, 500 négyzet- méter területen bemutatják az agrárpolitika 30 éves eredményeit, a fejlődés legfontosabb szakaszait a földreformtól a VIII. pártkongresszus határozatainak végrehajtásáig, szemléltetik a mezőgazdaság, az élelmiszer- ipar és az erdőgazdaságok, valamint az ipar kooperációját, a szocialista gazdasági integráció útját, eredményeit és további lehetőségeit a mezőgazdaságban — közölte kedden az NDK-nagykövet- ségen tartott sajtótájékoztatón Franz Posselt, az NDK kiállításának igazgatója, aki beszámolt arról, hogyan vesz részt az OMÉK-en a baráti ország. Sallós Gábor igazgató mondott évadnyitó beszédet. ✓ Utalt a legfontosabb tennivalókra, majd bemutatta a társulat ÚJ tagjait: Csiszár Imre rendezőt. Maszlag István színművészt, Meszléry Judit színművésznőt, Teszáry László színművészt, Dózsa Erzsébet színművésznőt, Szikra József és Antóni Judit gyakorlatos színészeket, Lajos Györgyi, Hoppenthaler Ilona és Tóth Gabriella táncosokat. Ezután a rendező és a színész kapcsolatát elemezte az igazgató. Kiemelte, hogy col a korszerű színházi kultúra kialakítása, a .mestességiyife .tudás* & tehetetlen nyersanyagokat, az importált nyersolajnak és kőolajtermékeknek 80 százalékát, az import villamosenergiának mintegy 70 százalékát, a fenyőfűrészárunak csaknem 80 százalékát, a rotációs papír 60 százalékát, a bányafa 90 százalékát, a vasércet, rezet, horganyt, ólmot pedig csaknem teljes egészében. Iparunk fejlődésében nagy jelentőségűek a korszerű szovjet gépek, berendezések, műszerek, a lakosság körében rendkívül közkedveltek a szovjet személyautók, az elmúlt 30 évben több mint 50 magyar ipari üzem épült szovjet közreműködéssel, köztük például több házgyár, amely hatékonyan segíti a lakás- építkezések gyorsítását. Ugyanakkor a Szovjetunió a magyar árucikkek legstabilabb felvevőpiaca. A magyar és szovjet gazdasági életet ma már távolról sem csupán az árucsere köti össze, mert kialakultak és gyors ütemben bővülnek az új típusú gazdasági együttműködés új formái, a termelési kooperáció, a szakosítás, kialakulóban van a közös vállalkozások, rendszere. Mindez szorosan kapcsolódik a KGST integrációs programjához. A IV. ötéves tervidőszakban a magyar—szovjet kölcsönös áru- szállításoknak mintegy 20 százaléka már a kooperációs egyezmények alapján gyártott termékekből származik és ez az arány az V. ötéves terv időszakában a jelek szerint tovább növekszik. Mindkét országban folyamatban vannak az előkészületek a következő öt év árucsere-forgalmának tervezésére. Elmondotta, hogy modern mezőgazdasági üzemek modelljeivel, fényképekkel, grafikákkal szemléltetik többek között a gabona- és a cukorrépa-termesztés fejlődését. Kiállításukon külön helyet kap a magyar és az NDK- beli szakemberek' együttműködése a fehérje-, a lucerna-, a burgonya-, a cukorrépa-kutatásban és -termesztésben, a mezőgépgyártásban. Az OMÉK nagyszabású gépbemutatójáról nem hiányoznak majd az NDK korszerű gépei, berendezései sem. Az NDK kiállítását széles körű tapasztalatcserének szánják. (MTI) datos alkotómunka színvonalának emelése. Bőgel József megemlékezett a nagymúltú színház históriájáról, s ízelítőt adott a mai magyar színjátszás eredményeiből és gondjaiból is. Illés István elmondotta, hogy tizenhárom bemutatóra kerül sor. Tájékoztatójában szó esett arról is — s ez jó hír az egriek számára —, hogy a Gárdonyi Géza Színházban ezentúl minden héten csütörtöktől vasárnapig tartanak előadást. A barokk városban az évad októberben, a Luxemburg grófjának bemutatójavai kezdődik. ípecsö Harmincesztendős a Vietnami Demokratikus Köztársaság Sajtótájékoztató a VDK budapesti nagykövetségén Cél — a korszerű színházkultúra kialakítása Évadnyitó társulati ülés a miskolci Nemzeti Színházban Az agrárpolitika 30 éves eredményei 500 négyzetméteren Sajtótájékoztató az NDK.-nagykövetségen